Egyenlőség, 1895. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1895-07-05 / 27. szám
EGYENLŐSÉG. 1895. július 5. legkülönbözőbb alkalmakkor a legkülönbözőbb közéleti szerepet betöltő kitűnőségeink elég sűrűn vesznek erre alkalmat, ami azt tanúsítja, hogy e fölfogásnak gyökerei a köztudatba ereszkedtek. Nem kell egyébre hivatkoznunk, mint ugyancsak az orsz. izr. tanítóegyesülethez negyedszázados jubileuma alkalmából intézett hasonló nyilatkozatra, melyet az akkori közoktatásügyi miniszter, Csáky gróf, képviseletében Szappan Vilmos juttatott kifejezésre és nem kell e magasztalások megokolt voltát mással igazolni akarnunk, mint a közoktatásügyi minisztérium évi jelentéseinek a zsidó népiskolákra vonatkozó statisztikai adataival. Amit ezek a statisztikai adatok számokban, amit más kitűnőségek szertefolyóbb, körmönfontabb nyilatkozatokban évek hosszú során át kifejezésre juttattak, annak Wlassics miniszter most néhány szóban maradandó, tömör alakot adott, leplezetlen őszinteségében és nyíltságában. És a magyar zsidóság hazafias hivatásának ez a ragyogó elismerése nemcsak a miniszter állásánál fogva biz súlylyal, hanem helyzeténél fogva is, mert Wlassics — amint a hivatalos válasz után folytatott társalgás során fölelevenítette — maga is járt zsidó iskolába és »most is emlékszik még egyre-másra abból, amit az intézetben szépet, jót tanult«. A gyermekkori emlékek kitörölhetlen erejének és a férfikor tapasztalataiból és szemlélődéseiből formált meggyőződésnek szerencsés találkozása adhatta csak azokat a kifejezéseket Wlassics miniszter alakára, melyeket mi itt ünnepelünk. Az orsz. szr. tanítóegyesületnek pedig köszönettel adózunk, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszternek módot nyújtott történelmi becsű nyilatkozata megtételére és szívesen jegyezzük föl, hogy az elismerés jelentékenyebb része a tanítókat illeti. A »Hazánkénak. Az összes keresztény felekezetek közt tán az örmények állanak legtávolabb az anglikán egyháztól, mely tudvalevőleg Anglia államvallása. Mindamellett csak a minap láttuk az angol hadihajókat az örmény vizekben. Sjjmutatás volt a magas portának, hogy Nagybritánia nem tűri tovább az örmény keresztények elnyomását a muzulmánok által, és ha Abdul Hamid ő felsége nem hajlandó reformokat behozni a keresztények javára, a világ első tengeri hatalma kész azokat kierőszakolni. Angol és franczia hadihajók czirkáltak két év előtt HongKong előtt, mert Kantonban a benszülött kínaiak kegyetlenül bántak el a keresztény hittérítőkkel és hívekkel és mert a missionáriusokra ráfogták, hogy kínai gyermekeken rituális gyilkosságot követtek el. A demonstrácziónál tovább nem fejlődött az ügy pár hónappal előbb Jaffa előtt sem, hol három keresztény nagyhatalom hajói jelentek meg, készek a város elpusztítására, ha a Jeruzsálemben kitört keresztényüldözésért a török kormány elégtételt nem szolgáltat. De szolgáltatta úgy a kínai, mint a szambuli kormány, különben az történt volna, mi 1878-ban történt, midőn az úgynevezett »bolgár kegyetlenkedések« (azaz mohamedánok kegyetlenkedése bolgár keresztények ellen) okot szolgáltattak az újkor egyik legvéresebb hadjáratára, a még mindnyájunk emlékezetében élő orosz-román-török háborúra. Nem is kell ezeknél fogva visszamennünk a keresztes hadjáratokig, hogy bizonyítékát adhassuk annak, miszerint a keresztény hatalmasságok még népeket irtó háborúktól sem ijednek vissza, ha üldözött és elnyomott keresztények fölszabadításáról, megvédelmezéséről van szó, bárha a sanyargatottak és a fölmentők közt nincs közösség a valláson kívül. Láttunk ezeken kívül mást is. A katholikus világ az egész földkerekségen milliókat juttat el évenként Rómába a katholikus propaganda támogatására és a pápaság közbelép mindenütt, hol szerinte veszély fenyegeti a katholiczizmust. Róma könyörög a czárnál, hízeleg az Elysében, testvérháborút szilt Magyarországon, hogy a katholikusokat vagy a katholikus vallás dogmáit igaz, vagy képzelt veszedelemtől megóvja. A hatalmas Gusztáv Adolf-egyesület interveniál a spanyol régenskirálynénál, ha Madridban kálvinista templomot nem engednek megnyitni a katholikus felebarátok, a francziaországi szegény, evangélikus eklézsiákat orgonákkal ajándékozza meg;az oroszországi kálvinista lelkészeket megmenti Szibériától; protestáns rajokat küld Afrikába és missiókat tart fönn a térítésre, vallása terjesztésére. Mi fűzi a czárt a jeruzsálemi betört orthodox fejekhez és mért siet segítségére a londoni Windsor a szorongatott futselli térítőnek? Mi közük a poroszoknak a spanyolországi néhány evangélikushoz, és miképp találják meg az utat a magyar péterfillérek a Vatikánba? — A vallásközösség magyarázata mindennek magyarázat, de csak akkor, ha keresztény államok, keresztény institucziók azok, melyek az üldözött hitfelekezet segítségére sietnek; ha zsidó társulat merészkedik ehhez hasonlót tenni, az hallatlan vakmerőség, kész veszedelem, hazaárulás. Péter-Pál napján félre húzta a harangot a »Hazánk«. Laptársak, ébredjetek a hazát fenyegető veszedelemre, melyet én fedeztem föl —benne volt valamennyi osztrák antiszemita lap