Egyenlőség, 1915. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1915-07-04 / 27. szám
V EGYENLŐSÉG 1915 julius 4. / Budapest, 1915. julyus 1. *Az Egyenlőség szerkesztői asztala mellől először szólok a magyar zsidósághoz. ß Túlzott szegénység volna azt mondanom, hogy uj ember vagyok, jövevényben a helyen. Hosszú évek óta dolgozom ezasztalnál, mely egyszerű, mint a hajdani étejsiplom-oltár, amelyen állandóan ott lebeg a hivatás ihlete. Hosszú évek óta, itt vettem ki lassan-lassan az elfáradt, áldott kézből a munkát; itt ültem, fel-felfigyelve a szomszédszobában pihenő beteg sóhajára, s újból folytatva az írást. Megszokott helyem ez az asztal, s most mégis nyugtalanul és összetörve ülök le melléje. A toll, melylyel e sorokat irom, két hét előtt, hétfői reggel még az ő kezében villámlott. És most a szomszédszobában már csend van, iszonytató nyugalom, ott nem szenved senki többé; az ajtómban hasztalan lesem azt a megtört, sápadt embert, ki bejött hozzám, megsimogatott munka közben és megáldotta minden sor írásomat. És még gyászolnom sem lehet, elbújva, elrejtőzve, mint a tragikus próféta szerette volna, sivatagba vonulva,hogy ott éjjel-nappal zokoghassak népem nagy veszteségén!“ Íme, a kötelesség kiszólit a napvilágra, a felelősség teljes fényébe és haladék nélkül folytatnom kell a munkát s átvennem az örökséget. Mert nagy és minden kincsnél szebb és gazdagabb örökség maradt rám. A könyvei, mindenekelőtt. A szobája állványain ezerévek irodalma. Agg fóliánsok, tisztes bölcsészeti munkák, vaskos történelmek — egy ősrengeteg, melybe lépésről-lépésre vezetett be engem, kézenfogva. S mikor már ismertem a járást, én magam is hoztam ültetvényt a gazdag erdőbe: az újhéber költőket én ajándékoztam e könyvtárnak. Mily öröme volt, midőn Gordont és Bialikot, Frugot és Perecet beillesztettem a könyvei közé és tanulmányt mertem írni róluk a tizennyolc éves fiú bátorságával és rajongásával. És mily boldog volt, midőn meghitt estéken együtt olvashattuk a talmud bűvös meséit, szenvedélyes vitáit és szent költészetét. Érezte, hogy elérte élete célját: van már kire hagyni a könyveit. És rám hagyta örökségül műve folytatását. Az irány, melyben ma e lap küzd, már együttes munkánk volt. S amint ő bölcs öregségének forró hevével, én ifjúságom csendes rajongásával csüggtem az ideálokon, melyeket a közönség elé varázsoltunk. íme, ezek az ideálok vonnak magukkal tovább is engem. A munkát minden erőmmel, szívemmel és tehetségemmel folytatom. S ha ő, mint ember, megszűnt számomra, mint programm, megmarad örökre. Mosolya, könye, keze érintése helyett eszméire gondolok örökkön, tendenciáira, melyek elenyészett földi alakját pótolják számomra, lelkesedésére, mely szülője lett az én lelkesedésemnek is. Elszántsággal az ellenféllel szemben, alázattal az Isten előtt, szeretettel a jogtalanok iránt, igy indulok el utamon. Hiszem, hogy akik őt követték, nem fognak engem sem elhagyni. Nem adhatok új programmot, mert minden Programm változást jelent, s e lapnak nem szabad megváltoznia. A hazai zsidóság magyarrá nevelése: ez volt az ő küzdelmes, nagy életének sarkcsillaga. És mi e vezérfény immár diadalmas világánál ime folytatjuk, amit ő abbahagyott: Nem engedjük bántani hazájában a magyar zsidót, őrködünk hitünk élete, tiszta méltósága felett és ahonnan kiveszett, felgyújtjuk újra ősi fényét. Tanítjuk örökszép irodalmunkat, csodás költészetünket és történelmünket, Izrael e nagyszerű eposzát, mely csupa szenvedés és diadal. Krónikása leszünk a bámulatos jelennek, s ha majd béke száll a földre, részt kérünk a restauráció óriás munkájából. Felekezetünket, mely gondtól és viszálytól tépett, erőssé, szervezetté és hatalmassá akarjuk tenni. Meg akarunk szerezni számára minden hiányzó jogot és olyan dicső helyre emelni e hazában, melyet példátlan áldozataival, nemzeti munkásságával és honszerelmével kiérdemelt. A felekezeti közművelődés legfőbb eszközét pedig, a magyar zsidó irodalmat, virágzóvá akarjuk emelni és minden tehetségünkkel népszerűvé tenni. Áldott magyar nyelvünk igaz és ha szolgái leszünk és uj meg uj nemzedékeket akarunk megtanítani magyar beszédre, zsidó érzésre. Függetlenek maradunk és csak közönségünk fog irányíthatni. E munkánk újabb emberöltőkre világítja meg előre e lap útjait. Bizalmat és ragaszkodást kérek hozzá a magam és a munkatársaim számára. Az Úr, ki elvette tőlünk vezérünket, virrasszon felettünk ezután szeretettel. Sújtó keze, mely a porba döntött, váljék most már jóságos vezetőnkké az élet harcaiban. És áldjon meg bennünket az Örökkévaló kezünk munkájában és tegye maradandóvá a mi műveinket. 1 . Dr. Szabolcsi Lajos. 3