Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXVII. évfolyam – 1913.
I. Értekezések - Borbély István, A legrégibb unitárius templomi énekeskönyvek
hogy "az unitáriusok első énekeskönyvét még 1582 előtt, a Bogáthiféle zsoltárfordítást megelőző időkben szerkesztették» (i. h. 327. 1.). Arra a kérdésre, vájjon ki is adták e gyűjteményt, «egyenes, minden kétséget kizáró feleletet adni nem tud». Ez utóbbi kijelentését 1908-ban (Ker. Magv. 1908, 271. 1.) arra változtatta, hogy «Kolozsvárt a XVI. században 3. kiadása is megjelent». A különféle nyilatkozatok végső alapja Kénosi följegyzése. Abban bizonyára semmi lehetetlenség nincsen, hogy Kénosi gyermekkorában látta a legrégibb énekeskönyvet, de nyilatkozata hitelének nem épen csalhatatlanságához ugyanakkor maga szolgáltatta a legjobb bizonyítékot munkája XIV. caputjának 22. §-ában. Olvasván e helyet, gyanúsnak tűnt fel előttem, hogy előbb azt írta: hodie nullum exemplar invenire potuis mégis pusztán gyermekkori emlékezése (me puero) után lapszám szerint idéz belőle. Várfalvi Nagy is gondolt e nehézségre, de azzal a kijelentéssel, hogy «Uzoni kezében, midőn ismertette, egy második kiadású példány és 1601-beli Graduale volt» — túltette magát. Jakab Elek és Kanyaró még épen meg sem látták e helyet. Pedig tüzetes összehasonlítás más eredményt ad, azt, hogy az idézett lapszámok Szabó Β. м. Κ. I. 1586. szám alatt leírt könyvre találnak. Kénosi tehát nem »Dávid Ferencz énekeskönyvét» írta le. Nem pedig azon egyszerű okból, mert Dávid Ferencz — mint ezt itt röviden, alább majd részletesen igazolom — nem szerkesztett, illetőleg nem, adott ki unitárius templomi énekeskönyvet. Hogy 1574-ig csak akartak ilyet nyomtatni, bizonyítom Heltai Gáspárnak e szavaival: «Voltam e szándékban, kinyomtatnám a bibliabeli széphistóriáknak szép énekit és a Soltárnak rend szerént való Psalmusait, melyeket sok jámborok szerzettenek szép nótákra és versekre. De Isten ő szent felsége nem engedte eddig, hogy az én jó szándékomat véghez vihettem volna, kiváltképen mostan». [Cancionale (1574.) ajánlása.] Azt pedig, hogy 1574—1582-ig sem nyomtattak, a későbbi kiadások colophonja bizonyítja. Heltai Gáspár halála (1575) után ugyanis nyomdája özvegyének maradt s az ő «Nyomtattot Colosvárat Heltai Gáspárné Mühellyében» colophonja van kiadványain (Szabó: Β. Μ. Κ. I. 121, 129—132, 134, 141 — 143, 154—165, 166, 169—171, 173, 174, 180—183. számok). Heltainé 1582-ben meghalt s nyomdáját fiára hagyta, ki a colophont csak 1586-ban változtatta «Nyomtattatot Colosvarat Heltai Gaspar műhelyében» alakra (Jakab E.: Kolozsvár tört., II. 341. 1.). Ε jelölést találjuk a Β. t. K. 219, 257, 283 és 309. számainál. 1624-től kezdve ez a colophon is eltűnik s hol Heltai Anna, hol Schesburg Gáspár, Makai Nyirő János, Abrugyi György vagy mások nevével találkozunk (Ferenczi Ζ.: A kolozsvári nyomdászat tört. 21. s köv. 1.). Minthogy pedig azon énekeskönyvnek, melyet eddigelé Dávid Ferenczének tartottak s melynek tartalmában bennefoglaltatnak «Az Dávid zsoltáraiból bizonyos énekek nótájokra kiszedegetett psalmusok»—ezekről írta Heltai 1574-ben: «voltam e szándékban, kinyomtatnám», de még sem nyomatta ki — mondom, minthogy ez énekeskönyvnek colophonja ez: «Colosvarat Heltai Gaspar Műhelyében Nyomtattatott —bizonyos, hogy azt csak ifj. Heltai Gáspár nyomdászsága idején, tehát 1586—1624 között nyomtatták, illetőleg szerkeszthették. A melyik énekeskönyvet tehát Dávid Ferenczének tartottak,