Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXVII. évfolyam – 1913.

I. Értekezések - Borbély István, A legrégibb unitárius templomi énekeskönyvek

hogy "az unitáriusok első énekeskönyvét még 1582 elő­tt, a Bogáth­i­féle zsoltárfordítást megelőző időkben szerkesztették» (i. h. 327. 1.). Arra a kérdésre, vájjon ki is adták e gyűjteményt, «egyenes, minden­ kétséget kizáró feleletet adni nem tud». Ez utóbbi kijelentését 1908-ban (Ker. Magv. 1908, 271. 1.) arra változtatta, hogy «Kolozsvárt a XVI. században 3. kiadása is megjelent». A különféle nyilatkozatok végső alapja Kénosi följegyzése. Abban bizonyára semmi lehetetlenség nincsen, hogy Kénosi gyermekkorában látta a legrégibb énekeskönyvet, de nyilatkozata hitelének nem épen csalhatatlanságához ugyanakkor maga szolgáltatta a legjobb bizonyí­tékot munkája XIV. caputjának 22. §-ában. Olvasván e helyet, gya­núsnak tűnt fel előttem, hogy előbb azt írta: hodie nullum exemplar invenire potui­s mégis pusztán gyermekkori emlékezése (me puero) után lapszám szerint idéz belőle. Várfalvi Nagy is gondolt e nehéz­ségre, de azzal a kijelentéssel, hogy «Uzoni kezében, midőn ismer­tette, egy második kiadású példány és 1601-beli Graduale volt» — túltette magát. Jakab Elek és Kanyaró még épen meg sem látták e helyet. Pedig tüzetes összehasonlítás más eredményt ad, azt, hogy az idézett lapszámok Szabó Β. м. Κ. I. 1586. szám alatt leírt könyvre találnak. Kénosi tehát nem »­Dávid Ferencz énekeskönyvét» írta le. Nem pedig azon egyszerű okból, mert Dávid Ferencz — mint ezt itt röviden, alább majd részletesen igazolom — nem szerkesztett, illetőleg nem, adott ki unitárius templomi énekeskönyvet. Hogy 1574-ig csak akartak ilyet nyomtatni, bizonyítom Heltai Gáspárnak e szavaival: «Voltam e szándékban, kinyomtatnám a bibliabeli széphistóriáknak szép énekit és a Soltárnak rend szerént való Psalmusait, melyeket sok jámborok szerzettenek szép nótákra és versekre. De Isten ő szent felsége nem engedte eddig, hogy az én jó szándékomat véghez vihet­tem volna, kiváltképen mostan». [Cancionale (1574.) ajánlása.] Azt pedig, hogy 1574—1582-ig sem nyomtattak, a későbbi kiadások colo­phonja bizonyítja. Heltai Gáspár halála (1575) után ugyanis nyom­dája özvegyének maradt s az ő «Nyomtattot Colosvárat Heltai Gás­párné Mühellyében» colophonja van kiadványain (Szabó: Β. Μ. Κ. I. 121, 129—132, 134, 141 — 143, 154—165, 166, 169—171, 173, 174, 180—183. számok). Heltainé 1582-ben meghalt s nyomdáját fiára hagyta, ki a colophont csak 1586-ban változtatta «Nyomtattatot Colos­varat Heltai Gaspar műhelyében» alakra (Jakab E.: Kolozsvár tört., II. 341. 1.). Ε jelölést találjuk a Β. t. K. 219, 257, 283 és 309. szá­mainál. 1624-től kezdve ez a colophon is eltűnik s hol Heltai Anna, hol Schesburg Gáspár, Makai Nyirő János, Abrugyi György vagy mások nevével találkozunk (Ferenczi Ζ.: A kolozsvári nyomdászat tört. 21. s köv. 1.). Minthogy pedig azon énekeskönyvnek, melyet eddigelé Dávid Ferenczének tartottak s melynek tartalmában benne­foglaltatnak «Az Dávid zsoltáraiból bizonyos énekek nótájokra kisze­degetett psalmusok»—ezekről írta Heltai 1574-ben: «voltam e szán­dékban, kinyomtatnám», de még sem nyomatta ki — mondom, mint­hogy ez énekeskönyvnek colophonja ez: «Colosvarat Heltai Gaspar Műhelyében Nyomtattatott —bizonyos, hogy azt csak ifj. Heltai Gás­pár nyomdászsága idején, tehát 1586—1624 között nyomtatták, ille­tőleg szerkeszthették. A melyik énekeskönyvet tehát Dávid Ferenczének tartottak,

Next