Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)
1960-01-02 / 1. szám
ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1960. JANUÁR 4. ;ARA 50 FILLÉR EÖTVÖS LORÁND .^/WWVVWVVWWWW" Maradt nekem egy Sanyi bácsim a középiskolából, aki jóságos, cinikus (nálam ez is előny), és mindent tud. Engem azért szeret, mert én is jóságos vagyok, és nem tudok semmit. A karácsonyi ünnepek alatt őt is meglátogattam. — Nagyon örülök, hogy eljöttél — fogadott —, úgyis régen beszéltem már egy művelt emberrel. Hát mi újság az egyetemen? — Tessék elképzelni — szellemeskedtem —, az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba. — Ez már kétezernégyszáz évvel ezelőtt is újság volt ■—, jegyezte meg. — De csak most tanultuk filozófiából. — Igen? Filozofáltok? Este mi vagy, idealista vagy materialista? És hogy fog sikerülni a vizsgád? — Hogy idealista vagyok-e, vagy materialista, az attól függ, hogy a vizsgám hogy fog sikerülni! — Szóval idealista vagy! — mert különben azt felelted volna: „materialista vagyok, tehát jól fogok vizsgázni!” — Tetszik tudni, ez úgy van, hogy én akarok materialista lenni, de néhány dologban kételyeim vannak. A világ végtelenségéről szóló elméletet meg egyenesen megdöntöttem! — És ezt csak most mondod? Döntsd meg nekem is, légy szíves! — Kérem, készséggel! — válaszoltam és nekikezdtem: —■ Az egész nagyon egyszerű! Ugyanis miért mondják az emberek, hogy a világ végtelen? Mert anynyira nagy, hogy azt már nem is tudják elképzelni. De bizonyíték ez? Nem! Ez egyszerűen azért van, mert parányi porszemek vagyunk, akik nem tudják felemelni a fejüket, mert a szemükbe süt a nap. — A por, szemünkbe? — kérdezte Sanyi bácsi. — Még nem fejeztem be! —■ Óh, pardon, fiam. Tessék csak, tessék. — Most én negatív irányban bizonyítok. Ha azt mondják, hogy a világ végtelen, én kijelentem ugyanezen az alapon, hogy az ember is végtelen, mondjuk a hangya szempontjából. Mert olyan nagyok vagyunk. — Mi, a parányi porszemek? — szólt közbe megint tanárom. — Igen, mi! Ez a relativitás, Sanyi bácsi. — Szóval már Einstein megdöntötte a világ végtelenségéről szóló elméletet? — Nem! Ő csak kitalált egy nagyon ügyes teóriát, amit én most alkalmazok. Tehát olyan nagyok vagyunk, hogy azt a hangya el sem tudja képzelni, hanem... — Hanem felmászik ránk — fejezte be a mondatot az öreg. Iszol feketét? — Köszönöm, kérek! Kitöltötte a kávét, aztán rám emelte szemét: „Mondjál még valami okosat, fiam! Hogy állsz a nőkkel ?” — Ajaj, Sanyi bácsi! El vagyok keseredve. No, csak nem? Hiszen még meg sem nősültél! — Éppen ez az —, öntöttem ki a szívem. Nem találok egy őszinte nőt, az egész egyetemen. — Nézted már a bölcsészkaron is? — Miért, ott őszintébbek?—• érdeklődtem. — Mit vársz te a nőktől? Szerelmet, vagy őszinteséget? Tudod milyen kellemetlen volna, ha az emberek mindig őszinték lennének egymáshoz? Neked például hogy esne, ha azt mondanám, hogy éppen eleget voltál itt, kedves fiam, menj a fenébe! Kínosan vigyorogtam, ő folytatta: „Vagy ha megemlíteném, hogy te mindig eszekszél nálam, de még soha nem hoztál egy száraz zsemlét sem marmaládéval.” Vérigsértve álltam fel. — Köszönöm az őszinteségét Sanyi bácsi! öreg tanárom hangosan felkacagott és így szólt: „Szeretném tudni, hogy most mit kívánsz nekem!” — Megmondtam, Sanyi bácsi? — Csak őszintén! — Boldog új évet kívánok! .Irás:« A tanár úr «•hiWNIWII Őrjárat a lánykollégiumban 1959—60 fordulóján VIZSGÁK UTÁN - ÚJ ESZTENDŐ ÉS ÚJ VIZSGÁK ELŐTT Sötétkék kosztümben, hófehér blúzban jött velem szembe a folyosón Ipacs Katalin elsőéves biológia-földrajz szakos hallgató. Vizsgázni megy. Élete első kollokviuma lesz az állattan. Szép, értelmes arcáról a jó tanulók, a szorgalmas diákok szerény mosolya, az alapos tudás, és az izgalom tükröződik. — Nem félek a vizsgától. Két hétig rendszeresen tanultam az anyagot. Bár ez tulajdonképpen csak ismétlés volt. Év közben is tanultam. Gyermekes büszkeséggel felel, mikor gyakorlati jegyeiről érdeklődöm. — Öt jeles gyakorlati jegyem van. A vizsgákat is szeretném ilyen eredménnyel befejezni. Nem fél. Izgul kicsit. Mielőtt elindul vizsgázni, beszalad barátnőjéhez, hogy erőt merítsen, hogy több legyen mersze. „Sajnos befejezem az egyetemet" Négy évig laktam az egyik sarokszobában. Kíváncsiságból benézek. Az emlékek, a kedves epizódok percek alatt elhelyezkednek itt, ahol most Li Du-zso ötödéves vegyész, kínai ösztöndíjas, az utolsó vizsgájára készül. Igen, itt volt az én ágyam is, itt volt a szekrény, a könyvespolc. Most fehér az ágy, szépek a szőnyegek, de a rossz padló, amit olyan sokat felsoroltam, nem olyan fényes. Leülök, körülnézek. Li Duzso-val beszélgetek és otthon érzem magam itt, a régi szobámban. Íróasztalán kézzel jegyzetek, könyvek. — Munkavédelem-vizsgára készülök és ezzel befejezem£ az egyetemet — mondja Du-3- zso. És úgy látom, ő is saj-3 nálja ezt, sajnálja a diákott- § hont és ezt a szobát. ff A pokrócosok§ A folyosók sarkában kupo- ff rog néhány lány. Ők a pokró- •? cosok társaságát képviselik. § Csak a fejük meg a kezüké látszik ki a meleg pokróc- frból. Ügyesen bebugyolálják magukat és tanulnak. Ez a § tanulójuk. ^ Nem zavarja őket a jövés-ff menés, úgy bújnak bele a? jegyzetbe, mint a pokrócukba. 5 Az egyik ilyen pokrócos lány § Rompos Mária, másodéves ff matematika-fizika szakos hall ígató. Társa, akivel együtt ta- 3 nul, Szombati Piroska, almát § majszol. A geometria nehéz ff útvesztőjéből így könnyebben S kijut. § Mária már vizsgázott az § idén, dialektikus materializ- S musból jelesre. Amint mondja r erre is itt a sarokban készült J fel. Úgy látszik ez „kabala” § sarok. Bízunk benne, hogy a ff többi hat vizsgája is jelesresikerül, hiszen azokra is itt 3 készül! A folyosó másik végén is ülnek pokrócosok. Nagy üveg ff víz áll az asztalon, a sok könyvnek, füzetnek ez a „víz- 3 választója”. A vacsorát is ma-aguk mellé készítették, hogy ne is kelljen megszakítaniuk a tanulást. 3 Szorgalmasak most a lányok , és találékonyak. Minden tál-palatnyi csendes zugot tanuló- ff nak léptetnek elő. Év közben s pedig üresek voltak a tanú-3 lók is?! | Ahol nem tanulnak ! Megdöbbenve látom, hogy ff a második emelet 47-es szós lábán, eltérően a többitől, 3 nem tanulnak. Nyitva van az § ajtó, ablak. Felfordítva áll itt is minden. s Szendrő Katalin és Szabó Júlia takarítanak. § — Most jöttünk meg ott- § honról, meglátszott a szobán- fokon, hogy nem gondoztuk —• — milyen háziasszonyi öntu- 3 dattal mondja ezt Kata — § rendbeszedjük. ^ A parkett ragyog. — Lábbal keféljük fel, mert úgy fényesebb — mondja Júlia. — És a vizsgák? — kérdem. 3 (Folytatás a 2.^ oldalon.) ^ § Köszöntünk és üdvözlünk, kedves új esztendő, aki ezerkilencszázhatvanas számmal homlokodon kopogtattál be hozzánk. S mint olyannak, aki szó szerint máról holnapra cseppentél közibénk, hadd mondjuk el, hogy mi is történik majd, míg elperegnek napjaid és belőled is — hiába, ez az élet rendje — bizony óesztendő lesz, kedves fiatal új év! Furcsállod, hogy mi mondjuk el helyetted, mit hozol majd életünkbe, mivel gazdagítasz bennünket? De lásd: a te háromszázhatvanötnyni huszonnégy órád tulajdonképpen semmi más, mint egyszerű keret. Forma, amelyet mi töltünk meg majd tartalommal és, hogy milyen tartalommal — ez kizárólag mirajtunk múlik valamikor — nem is olyan nagyon régen — sokan foglalkoztak ebben az országban jóslással. És főleg az új esztendő hajnalán volt nagy keletje ennek a „szakmának”. Alkalmi és hivatásos jósok serege jósolt boldogtalannak boldogságot és annak a kevés boldognak még több szerencsét. Hamuból, tenyérből, kávézaccból és ólomból. Csakhogy ezek a jóslatok — kevés kivétellel — sohasem váltak be az új esztendő során. S erről sohasem a jósok tehettek... Persze, még ma is akadnak, akik a forró ólom kacskaringóiból vagy a tenyér életvonalából akarják kiolvasni, hogy mit hoz a jövő. De az ilyenek nincsenek már sokan és egyre kevesebben lesznek. A nagy többség tudatosan tekint a jövőbe és sorsát nem fürkészi hanem formálja. És ez ugye nagy különbség, kedves új esztendő? Igen, tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Tudtuk eddig is, de még inkább tudjuk, amióta tanácskozott pártunk kongresszusa. És ebben nincsen semmi rejtély vagy boszorkányság. Gazdák vagyunk ebben az országban, s éppen az ezerkilencszázhatvanas esztendőben ünnepeljük tizenötödször, hogy azok lehetünk. A gazda pedig reális számvetésekre képes és nem szorul jóslatokra. Mi az tehát, amit már most is biztosan tudunk az új esztendőről? Tudjuk — és ez a legfontosabb —, hogy az út, melyen járunk, helyes, hogy politikánkra milliók mondtak és mondanak őszinte igent. Tudjuk, hogy reális alapokon terveztük meg a jövőnket. Számba vettük: íme ez az, ami már van, ezek a meglevő adottságaink. Kimondhattuk — olyan biztosan, mint ahogyan január után február következik —, hogy ha tisztességesen megfogjuk a munka végét, akkor az év végére ez meg ez lesz. És nemcsak egy esztendőre látunk előre. Kimondhatjuk például, hogy öt év múlva mezőgazdaságunk szocialista és nagyüzemi lesz, az iparban végrehajtjuk a dieselesítést és minőségben és mennyiségben is versenyképesek leszünk a világpiacon, lakosságunk 25—30 százalékkal jobban él majd, mint jelenleg. Tudjuk, hogy 1960 a béke további szilárdulásának éve lesz. De azt is tudjuk, hogy ez nem az imperialisták valamiféle békeszeretetéből fakad, hanem sokkal inkább az erőviszonyok kedvező klalkulásából, a szocialista tábor legyőzhetetlen erejéből. Tudjuk azt is, hogy 1960 őszén is jönnek egyetemünkre a „gólyák” csakúgy, mint az 1959-es esztendőben. S hozzá többségükben olyanok, akik 1942-ben születtek és értelmük még csak nem nyiladozott, amikor mi már magunk mögött tudtuk a szolgaság keserves esztendőit. A napokban az egyik ilyen fiatalember megkérdezte: Tessék mondani, mi az, hogy náci? És milyenek voltak azok a nyilasok, mert már csak tankönyvben olvasott róluk... Igen, szép és egyben nehéz feladatunk lesz megismertetni ezekkel a fiatalokkal a sötét esztendőket, hogy megtanulják becsülni és védelmezni az újat, a jobb életet hozókat. Megígérhetjük, hogy szép és gazdag esztendőt faragunk belőled, ezerkilencszázhatvanas. Hogy majd egy év múlva, amikor búcsúztatunk, ne csak annyit mondhassunk el: megint öregebbek lettünk egy esztendővel. Nem mindig volt ez így. ” Boldog új esztendőt és sikeres vizsgákat kívánunk minden kedves olvasónknak!