Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1965 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1965-01-09 / 1. szám
EGYETEMI LAPOK Beszélgetünk a témáról — Mi okozhat leginkább nehézséget a hallgatóknak a félévi kötelező kollokviumon? — kérdeztük dr. Székely György egyetemi tanártól, a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék vezetőjétől. — A középkori egyetemes történeti tárgy most reformon megy keresztül. Az egyetemes történet és a kelet-európai történet ezért együttes kollokviumra kerül, ami azt jelenti, hogy a hallgatóknak két különféle előadásból összetevődő háromórás anyagból kell kollokválniuk. Mindenekelőtt ez vethet föl az előző évhez képest problémákat. Álláspontom ezzel kapcsolatban, hogy a kollokvium elsődleges célja a kapott előadások megértésének és elsajátításának az ellenőrzése, és egyúttal ez szabja meg a kérdezhető anyag kereteit. Ennek megfelelően, amint a reform szellemében az egyetemes történeti szintézis felé még csak lépést tettünk, éppúgy nem kívánható a hallgatóktól, hogy a két különböző témából, esetleg korszakból hallgatott előadás alapján ők alkossák meg a szintézist. Tehát a magam részéről külön kérdést teszek fel a nagyobb (a heti kétórás) és külön a kisebb (a heti egyórás) előadás anyagából. — A hallgatók felkészülésének hagyományos és elengedhetetlen tartozéka, hogy a felsőbb évesektől igyekezem megtudni az illető tanár vizsgáztató módszerét. Kérem a professzor urat, szóljon erről személyesen. — A kollokvium jellegéhez az is hozzátartozik, hogy egyszerre több hallgatóval beszélgetünk el a témáról, ami egyúttal beszéd- és vitakészségük bizonysága is lehet. A szigorlattól eltérően a kollokviumon nincs lehetősége a felelőnek hosszadalmas jegyzetek készítésére, a vizsga formája beszélgetés. Természetesen ennek megfelelően a kérdező is figyelembe veszi mindazokat a körülményeket, amelyek az ilyen módszerből adódhatnak. Magától értetődik, hogy a kollokviumok ilyen módszere azoknak a hallgatóknak kedvez, akik az előadásokat rendszeresen hallgatták és az előadó gondolatmenetét végigkísérték. Az előadásokon való részvétel formális ellenőrzése helyett, a kollokviumon bizonyítja a hallgatóság, mennyire figyelt az előadásokon. Ebből az is következik, hogy a kollokviumon, az előadás anyagán felül, külön olvasmányok véleményem szerint nem követelhetők, de nem is pótolhatják az egyéb ismeretek, az előadások mulasztásából eredő hiányokat. Természetesen nagy előny, ha a vizsgázó már a szigorlathoz is olvasott, és az ilyen ismereteivel, valamint a szemináriumi munkában szerzett tudásával hasznosan nyújthat többet a kötelező kollokvium anyagánál. Azonban enélkül is becsülettel helytállhat a kollokviumon, aki az előadásokat megértette, gondolatmenetét elsajátította és lényeges anyagát ismeri. A kollokvium — mondta végezetül Székely György professzor —, nemcsak a hallgatóság vizsgája, hanem egyben az előadóé is, aki leginkább ekkor kaphat képet arról, hogy az előadások tartalmi és módszertani szempontból mennyire voltak eredményesek. Szántó Péter MEG KELL TANULNI AZ ANYAGOT Tavaly a második évfolyam ötven százaléka bukott, vagy nem jelent meg a vizsgán. Indokolt tehát, hogy megkérdezzük dr. Világhy Miklós egyetemi tanárt, a polgári jogi tanszék vezetőjét, hogy mit tanácsol a vizsgázóknak? A válasz lényegét persze már a felelet előtt is tudni lehet. Mert a tanulás módszere sokféle, okosan kimunkált rendszerrel, kisebb fáradsággal is eredményesebb lehet, de tanulás nélkül vizsgázni, illetve levizsgázni, ehhez talán még a néhai nagytudományú debreceni professzor, Hatvani István sem tudna javaslatot adni, pedig a hagyomány szerint ő a bűbájossághoz is értett. Világhy tanár úr tanácsa legföljebb annyiban meglepő, hogy elmondta azt is: joghallgató korában ő tízszer tanulta át a polgári jog anyagát, mielőtt vizsgázni ment. Ezt példaként említette, mert mint mondta, némely esetben a különösen gyöngén szerepelt hallgatóktól megkérdezte, hányszor vették át az anyagot? Egy-kétszeri volt a válasz. Hát ez nem elég. Korántsem törvény persze a tízszeri elolvasás, de semmiképpen nem okos dolog a szerencsében bízva remélni, hogy majd csak átcsúszom valahogy. A polgári jogból nem elég vizsgajegyet szerezni. Ezt tudni kell. Kétségtelenül nem könnyű tárgy. Magasfokúan iskolázott gondolkodást követel, fejlett kifejezőkészséget, gyakorlati érzéket. Ráadásul mintegy 400 oldal az egyévi anyag. És ha valaki az első félév anyagát nem tanulta meg, úgy jár, mint aki az emeletnél kezdene építkezni. Hiányzik az alap, nincs mire támaszkodni. A polgári jog megtanulását nem lehet lebecsülni és egy vállrándítással elintézni. Sajnos, általános tapasztalat, hogy a hallgatók nem fejtenek ki kellő erőfeszítést az anyag elsajátításakor. Ezt a tárgyat négy féléven keresztül tanulják, s utána államvizsgáznak belőle. Régebben minden félévben kötelező volt a vizsga, most a III. és az V. félévben fakultatív. Tavaly 150 hallgatóból öten tettek félévi vizsgát, a kötelező év végi vizsga siralmas mérlegét már a bevezetőben idéztem. Úgy tűnik, hogy az egyébként helyes Irányelv, a kötelező vizsgák csökkentése, ebben az esetben nem volt eredményes. A hiba nem a tanszékben van. Felhívják a hallgató figyelmét az anyag nehézségére. Időben figyelmeztetik őket. De kevés az olyan egyetemi hallgató, aki átveszi a tananyagot akkor is, ha nem kötelező a vizsga belőle. Polgári jogból is, családi jogból is van írásos anyag. Előbbiből tankönyv, az utóbbiból jegyzet. Mindkettőről általában pozitív a vélemény, korszerűen, színvonalasan tárgyalják az anyagot. Az előadások elég pedagógiai segítséget is adnak. Ezt a segítséget a nappali hallgatókon kívül az estiek is megkapják. Jelentős részük szorgalmasabb, kötelességtudóbb, mint a nappaliak, a vizsgák átlageredménye mégis gyengébb. De hát az esti hallgatóknak a napi munka mellett kell tanulniuk s előfordul, hogy hiányos az előképzettségük is. Természetesen ilyen körülmények között sem lehetetlen az anyag elsajátítása, de vasszorgalom kell hozzá.Legnehezebb a levelező hallgatók helyzete, akik sokszor még a pedagógiai segítségnek is híjával vannak. A konzultációs központok nem egyforma színvonalúak, jószándékban ugyan nincs hiány, de a gyakorló jogászok pedagógiai tapasztalata persze kevés. Nem jó, hogy éppen a levelező hallgatók kapják a legkevesebb segítséget — de hát ez már nem tanszéki probléma. Mi tehát a tanács a polgári jogból vizsgázóknak? Meg kell tanulni az anyagot. ms 5BE5 A sikeres vizsgák érdekében Hogyan segítik elő az oktatók a jobb vizsgaeredményeket ? — erről a kérdésről dr. Süpek Ottó egyetemi docens a következőket mondotta el, úgy is, mint a francia tanszék oktatója és úgy is, mint kollégiumi nevelőtanár: — A vizsgaelőkészítés legsablonosabb formája a konzultáció, természetesen ebben sincs hiány. Ám sokkal eredményesebbnek tartjuk azt a formát, amikor a teljes félév a tulajdonképpeni felkészítés. A gyakorlati foglalkozások, a szemináriumok kitűnő alkalmak arra, hogy az ember a leendő vizsgakérdések szerint „átrágja” az anyagot a hallgatókkal. Az elmúlt években a szemináriumokon szerzett gyakorlati jegyek csak emelték az egyes hallgatók tanulmányi átlagát, hiszen négyesnél roszszabb gyakorlati jegy nemigen akadt az egyetemen. Ez a tény is jelezte, hogy az oktatók nem teljesen használták ki a gyakorlati foglalkozások adta hatalmas lehetőségeket. Úgy érezzük, az utóbbi időben gyökeresen megváltozott a helyzet. Nem potyajegy-szerzési alkalom a szeminárium, hanem módszeres és rendszeres felkészülés a vizsgára. S a jó gyakorlati jegyeket sem osztogatjuk már Róbert bácsi leveseként az arra rászoruló hallgatóknak, bizony keményen meg.kell értük küzdeni, ha lehet, még intenzívebb munkával, mint a jó kollokviumi osztályzatért. Az én elsőéves francia csoportomban — amelynek létszáma 29 — nyolcan kaptak elégségest évközi szemináriumi munkájukra s csak heten jelest. Minden szemináriumon szinte egy-egy vizsgatételt tárgyaltunk meg. A félév vége felé mind a 29 hallgató házi dolgozatot írt Descartes-ból, persze, más-más kérdést dolgozott fel mindenki Descartestal kapcsolatban, méghozzá Megszámlálhatatlan tényezőtől függ egy-egy kollokvium sikeres kimenetele. Akárhogy nézzük a dolgot, a siker vagy a sikertelenség oroszlánrészben a vizsgázó diákon múlik, hiszen ő a „főszereplő” a kollokviumon, a tanár csak a rendező szerepét van hivatva betölteni. S bár egy színielőadás sikerét nagymértékben befolyásolhatja a rendezés, mégis elsősorban a szereplőgárda vihet diadalra vagy olyanformán, hogy a kérdés a hallgató másik szakjához is kapcsolódjon. Egy francia-filozófia szakos kislány például a „Descartes örvényelmélete és a barokk” című témát kapta, egy nyelvész érdeklődésű fiú pedig a „Hasonlatok Descartes-nál” címűt. Az egyes dolgozati témákból aztán vizsgatételek lettek. A gyakorlati foglalkozásokon kell lényeglátásra szoktatni a hallgatókat, a helyes vizsgamódszerre is ott kell rávezetni őket. Meg kell érezniük például, hogy az életrajzokban mi a lényeges. Malherbe esetében például igen fontos, hogy vidéken élt, anyja parlamenti tisztviselő lánya volt, a parlamenti tisztviselőkörnyezet szinte predesztinálta őt a királypártiságra és ez klasszicizmusának egyik eredője. Nem az évszámok bebiflázása, az események mechanikus elsorolása a lényeges, hanem az összefüggések meg buktathat meg végzetesen egyegy darabot. Most mégis a „rendező” lisztéről szeretnénk egy-két szót ejteni. S nem is arról, hogy a „bemutatón”; a vizsgán mi a szerepe, hiszen ott már a rendező — hogy úgy mondjam — nem sok vizet zavar. Ellenben döntően befolyásolhatja a bemutató kimenetelét az előzőekben, a „próbák”, azaz a tanév különböző gyakorlati foglalkozásai alkalmával. sejtése, a miliő értékelése, a „formation intellectuelle”, a „mit olvasott?” — kérdés alapos vizsgálata. S egyéb tekintetben is el kell sajátíttatni a hallgatókkal a lényeglátó tanulás módját. Ha ez sikerül — nem kell reszketni a vizsgán senkinek. — Az Eötvös Kollégiumban sem csak egyéni konzultációkkal kívántunk segíteni a vizsgázóknak. Arra törekedtünk, hogy kiváló szakemberek előadásai alapján a hallgatók átfogó képet kapjanak a nemzetközi és a honi tudományos életet foglalkoztató legfrissebb problémákról. Valóban dicséret illeti az egyes tudósokat, akik „szerelemből” jöttek ki a kollégiumba az előadásokat megtartani, mivel pénzügyi keretünk ilyen célokra sajnos nincsen. Igen kitűnő volt Huszár Tibor előadása a személyiség-filozófiákról, Tolnay Gábor professzor előadása, aki új barokk koncepcióját ismertette és Pogány Frigyes előadása a képzőművészeti barokkról. Figyelemre méltó, hogy ezekre a kollégiumi alkalmakra számos „pesti” hallgató is elzarándokolt, a legtöbben épp a francia tanszékről. Mindent összevetve: a rendező a próbák folyamán vívja meg harcait a szereplőkkel. A premieren már a szívós munka gyümölcseit élvezi. Ha a dolgos félév folyamán egyaránt lelkiismeretes a tanítás és a tanulás , nincs mit tartani a vizsgáktól. B. F. A testnevelési tanszék jótanácsai Testnevelésből nem kell vizsgázni, de a testnevelő tanár aláírása nem hiányozhat az indexből, ezért vizsgaidőszakban nagy a forgalom a tanszéken. Kapós a tanár urak autogramja. — Lesz’ szives, tanár úr? — kérdi kedvesen egy magas, barna lány, és mindjárt két leckekönyvet kotor elő Sajnos, Garay Sándor tanár úr túlságosan is rendszerető ember, legalább is a hallgatók szemszögéből. Mert megnézi a leckekönyvben a nevet, aztán belepillant a mindent tudó kis és nagykönyveibe, s nyomban kiderül, hogy jogos-e az aláírás. Az igazolatlan hiányzást tehát nem szereti, valamint azt sem, ha „át akarják ejteni”. Erre leginkább a jogászok hajlamosak, amint azt fényesen példázta egy csavaros eszű másodéves, aki az éppen külföldön tartózkodó tanszékvezető állítólagos ígéretére hivatkozva kérte a féléves igazolást. Ám a beszélgetés végére teljesen elvesztette fölényét és szerényen csak egy „ötödik félévet” kért. Ilyen is van? Ha még csak ilyen volna. De van, aki már a hetedik félévet kezdi, s ezzel együtt elveszti a különböző kedvezményeit. Pedig a testnevelés nemcsak kötelező, de nagyon hasznos is. Egy teltkarcsú kislány a testnevelési tanár tanácsai és a gyakorlatok segítségével fogyott le karcsúra, egy másik pedig éppen az index aláírásánál újságolta örömmel, hogy a fokozott tanulás időszakában mennyire felfrissítette az időszakos torna. — Öt percig lógtam fejjel lefelé — közölte diadalmasan, de Garay tanár úr nem helyeselte a kikapcsolódásnak ezt a módját. A félreértés onnan adódott, hogy a tanszék a vizsgaidőszak előtt néhány hasznos tanácsot adott a vizsgaidőszakban sajátos életmódot folytató hallgatóknak. A tanulók többsége ilyenkor egész nap a könyv vagy jegyzet fölött görnyed, s általában sok feketét és cigarettát fogyaszt. .A meggörbült hát nehezíti a tüdőmuntát, fokozódik a szív feladata. Nehezebb a vérkeringés, a sejtek gyorsabban fáradnak és ez nem segíti elő az eredményes tanulást. Ezért tanácsolja a testnevelési tanszék a vizsgára készülőknek, hogy a napi munka közben tartsanak óránként, másfélóránként rövid szünetet, 10-—15 percet, s ezalatt végezzenek néhány, ez órán tanult gyakorlatot, vagy sétáljanak, vagy ha más lehetőség nincs, fussanak le s fel az emeletről. Az a lényeg, hogy a vérkeringés gyorsabb legyen, s friss vérrel lássa el a ment áradt sejteket. A jótanácsok továbbításával együtt tolmácsoljuk a testnevelési tanszék jókívánságait is: eredményes tanulást minden vizsgázó hallgatónak. EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDÖTT! LEGFRISSEBB JELENTÉSÜNK A KÖNYVTÁRI CSÚCSFORGALOMRÓL Az asztali lámpák sárgás fénykörébe fejek hajolnak. Finoman zizzennek a jegyzetlapok. A cédulákon, vagy a csíkos füzetek belsejében egyre vadabb sebességgel száguldanak a golyóstollak — mintha netalán valami mulasztást akarnának pótolni. Könyvtár. Hogy melyik? Tulajdonképpen teljesen mindegy. Nevezzük Széchenyinek, parlamentinek, egyeteminek, vagy Szabó Ervin fióknak, így vizsgaidőszakban valahányra azonos a jellemző: egyre zsúfoltabbak. Persze jár év közben is könyvtárba az ember, de a január, meg a június, az más. Olyan, mint a termelésben a hó végi hajrá. Tanulmányi vonatkozásban félév véginek lehetne nevezni ezt a hirtelen megnövekedett tudásszomjat. Egyetemünk nemrég megnyílt új bölcsészkari könyvtára a Pesti Barnabás és a Váci utca kereszteződésénél terül el. Átellenben vele a Csók Galéria kínálja a képzőművészeti élményt és a modern lakások korszerű kisbútorait. Itt, a bölcsészkar földszintjén pedig hosszas vita és küzdelem után végre a könyvek és a könyveket böngészők üthettek tanyát, különböző kiállítási tárgyak helyett. A kép, amely az érkezőt fogadja, olyan, mint más könyvtárban. Ülnek, olvasnak, tanulnak, jegyzetelnek. Hogy mit? Nyilatkozzanak ők maguk. Az egyik asztal mellett ketten olvasnak. Könyvük egyforma, időnként egy-egy cédula csúszik át az asztal lapján. Nem haragszanak meg, amikor az egyiket megcenzúrázzuk: „A termidornál tartsunk cigarettaszünetet, mert már nem bírom." A cigarettaszünet valóban megtartatik és közben alkalom nyílik egy kis beszélgetésre. — Ha a cetlit beleteszed a lapba, legalább a nevünket ne írd ki. Tudod, a tanárok érzékenyek és az ilyesmi, hogy már „nem bírom”, felbőszíti őket. Utóvégre, hogy lehet az egyetemes történelmet nem bírni? — filozofál a lány és elgondolkozva rágcsálja a körmét. — Nem szeretitek a történelmet? — Nem erről van szó — tiltakozik a fiú és erősen megszívja a cigarettáját —, ha nem szeretnénk, nem jelentkeztünk volna éppen magyar-történelem szakra. Az a baj, hogy nem jól jött ki a lépés. Karácsonyra hazautaztunk, én Monorra, ő Székesfehérvárra. Vittük ugyan a könyvet, de hát ki tud karácsonykor tanulni. Rokonok, vendégek, jó hazai töltött káposzták, toros vacsorák. Szilveszterkor sem lehetett elővenni a könyvet, akkor már a nemzeti hagyománynak számító házibuli volt betervezve. Újévkor már csak babonából is vigyázni kell. Aki az év első napján tanul, egész évben azt kell csinálnia, így aztán ugye, most érthető, ha hajtani kell. Végére értünk a cigarettának és hagyjuk is a történelmes párt tovább „hajtani”. A következő megkérdezettünknél már az első válasznál megneszeljük, hogy ezúttal érdekes alanyra bukkantunk. — Mit csináltál szilveszterkor? — kérdezzük, és ez a sápadt, búzaszőke kis elsőéves lány így válaszol: — Otthon voltam, tanultam. Mi ez? Stréberséggel állunk szemben, vagy nem csillapuló gólyalelkesedéssel? Ám aztán kiderül, hogy csupán egy peches véletlenről van szó. Az év utolsó napjaiban belázasodott és a kegyetlen mandulagyulladás elsöpörte a szilveszteri programot, így aztán bánatában beletemetkezett A bevezetés a nyelvtudományba című jegyzetbe. (Lapzárta után érkezett a hír, hogy azóta sikeresen levizsgázott, jelest kapott.) Egy másik lány, akinek élénk piros pulóverje az ablak mellett virít, még kockás zsokésapkáját sem tette le. Tanul. Harmadéves művészettörténész és most éppen szaktárgyába temetkezik. Beszélgetésközben az is kiderült hogy már fiatalasszony, nemrégen ment férjhez. — Nem panaszkodom, anyuéknál lakunk, ő főz is más is, úgy hogy igazán jóformán semmivel sincs több dolgom, mint lánykoromban Inkább az a baj, hogy a férjem már dolgozik, úgy hogy neki a vasárnap meg az ünnep valóban szabad időt jelent. Én pedig a karácsonyi ünnepek alatt is tanultam, mert 30-án is volt egy vizsgám. Ő elvárná, hogy mindig vele legyek, járjunk szórakozni, moziba, színházba és nagyon gyűlöli a vizsgaidőszakot. No persze, én is el tudok képzelni a magolásnál kellemesebb szórakozást, de hát ezen is túl kell esni. Nem igaz? Igaz. És nyilván igazat adnak panaszkodó fiatalasszonyunknak a könyvtári csúcsforgalom többi részvevői is. A lány, aki szótárfüzettel a kezében időnként lehányja a szemét és ilyenkor úgy mozognak ajkai, mint az imát mormoló templomjáró nénikének. Vagy az a fiú, aki már harmadszor törölgeti drótszárú szemüvegét precízen élére hajtogatott zsebkendőjével és alig látszik ki az asztalára halmozott könyvek közül. És mindenki, aki ezekben a napokban aggódva, vagy bizakodva, elszántan vagy kényszeredetten a könyvtári asztali lámpák sárga fénykörébe hajol. (bedecs)