Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1986 (28. évfolyam, 1-19. szám)
1986-01-27 / 1. szám
A diák, a tanár és a vizsga A diák, a tanár és a vizsga. Igen, ez alkalommal így, ebben a sorrendben. Kötelező udvariasság és protokoll nélkül. Első helyen a diákkal, aki félévről félévre bérletet vált az egyetemi élet elnevezésű nagy utazásra. A bérletért nem pénzzel fizet, hanem tudással , amit tetemes időráfordítás, elszánás és fáradság révén gyűjt össze... Hallgatom az első vizsgázót: Intelligens arc, kopott blúz. Ehhez az öntudatos lányhoz a fehér, a vakítóan fehér illenék. Talán rájövök a megoldásra: ma negyedéves hallgatók vizsgáznak itt, a XX. századi magyar irodalom tanszéken. Ilyen fehér blúza neki is csak egy lehet, évek óta hasonló célokrafenntartva. A sok használatban aztán lassan megszürkült. Újat venni már nem érdemes. Ttána egy fiú következik. Már az első gesztus a szabadkozás: ,,Nem tudtam megszerezni a könyvet, amit javasolt a tanár úr.” Kiderül, hogy nem a vizsgához szükséges valamely műről van szó. Gondja tipikusan álprobléma, amolyan figyelemelterelés. Azt kívánja jelezni ezzel, hogy ugye tanár úr, jobban összetartozunk mi annál, hogysem mechanikus kérdezz-feleleket játsszunk. Nem is közelíti meg tudásszintje az első felelőst. Az asztal túloldalán Kenyeres Zoltán docens ül, és a Nyugat híres szépírói-teoretikusi gárdájáról faggatja hallgatóit. __ — Most kísérletet folytatok: nem az előadás anyagát kérem közvetlenül számon, hanem választható témákból készülnek fel a diákok — magyarázza a tanár úr. — Ezzel próbálom elérni, hogy feltétlenül fordítsanak több időt az olvasásra. A vizsgázók előbb kiszemelt részterületeikről kezdenek beszélni, és csak ezután kapnak kérdéseket. Hogy ez a módszer mennyire hatásos, arról a folyosón érdeklődöm tovább. Nem csodálnám, ha vizsga előtt senkinek nem volna kedve szót váltani. De szerencsére nem így van. Kérdésemre, hogy eljártak-e az előadásokra, és hányszor volt katalógus, azt a választ kapom, hogy ezek nagyon jó előadások voltak, nem kellett katalógust tartani, így is mindigzsúfolásig tele volt a terem. Aztán lelkes szavak következnek a tanár úr egyéniségéről, és ennek a mostani anyagnak a szépségéről. Egy filozófiai magyar szakos leány először halasztott a tárgyból, mivel annyira elmerült az anyagban, hogy nem volt szíve a búvárkodást félbehagyni. Húsz napot tanult erre az egyetlen vizsgára, igaz, a Nyugat-korszakból fog szakdolgozni. Alig várta már, mondja, hogy eljöjjön és elmondhassa, miért szereti anynyira Babitsot. És ezzel a mentalitással nem volt egyedül. Mint ahogy azzal a véleményével sem, hogy három vizsga lenne az ideális, enynyire lehetne valóban felkészülni. A mostani gyakorlat, a hét-nyolc vizsga felszínességet eredményez. Innen kezdve kicsit más szemmel nézem az eseményeket. Kenyeres Zoltán — látszólag — olykor oda nem illő kérdéseket tesz fel: képzőművészetről érdeklődik, majd egy jugoszláviai magyar lánynyal meséltet az ottani néprajzról, vagy kifaggat egy finn hallgatónőt arról, kit a legkönnyebb magyarul olvasni. Megtudjuk, hogy Tamási Áront. Legtöbbször — versenyen kívül — a mai magyar irodalmi kedvencek felől érdeklődik. Közbevetései nem a „milyen alapon ?”-féle ellenérzéseket váltják ki a diákokból, tájékozódásával igényességet sugall, továbblépésre buzdít. Ki tudja, hányan vesznek elő hatására folyóiratokat, verseskönyveket, netán szótárakat. Aki átélt már hasonló találkozást, az tudja, mit jelenthetnek ezek a szavak, s milyen gondolatsorokat indíthatnak el efféle kérdések, mint „Mit akar csinálni az életben, hogyan tovább?” — Személyes kapcsolat nélkül végül is nincsen pedagógia — magyarázza gyakorlatát. — Ami pedig magát a vizsgáztatást illeti, a mai jó jegyek ellenére én a szigorítás mellett vagyok. Csakhogy tisztában kell lenni azzal, hogy abban a folyamatban, amely a tudáshoz vezet, a vizsga legfeljebb negyedik tényezőként jöhet számításba. Először maga az óraszám határozza meg, mennyit képes a hallgató az óráin kívül teljesíteni. 36 órás heti átlag mellett lehetetlen kívánság még hosszas egyéni munkát is elvárni. Az óraszámcsökkentés után pedig a tananyag racionalizálása lenne a feladat. Gondolja csak meg, a negyedéves szigorlaton -elvilegmindent kérdezhetek, amit e században honfitársaink írtak, de még az erről szóló összes szakirodalmat is. Miközben csak manapság jelenik meg évi 300 új hazai könyv. Hogyan hat ez a hallgatókra? Ha mindent úgysem lehet megtanulni, akkor marad a próba-szerencse módszer. És végül annál is kevesebbet tanulnak meg, mint amennyire képesek lennének. Szigorítás pedig csak az egész bölcsészkarán egyöntetűen képzelhető el. Mert ha csak egyetlen tanár állít magasabb követelményeket, akkor a hallgatók másikat választanak, őhozzá nem mennek. Ugyanez vonatkozik a szakra is: a nehezebb szakot felcserélhetik egykönynyebbre. Az pedig nem lehet célunk, hogy csökkenjen a magyar szakosok száma. És persze jelentős befolyásoló tényezőként kell számításba venni az életkörülményeket, valamint a mi esetünkben a könyvtári viszonyokat. Évekig a Széchényi Könyvtárat nem lehetett látogatni, most majd az egyetemi fog részlegesen működni. És ha be is lehet jutni, régi anyagokat csak szemrontó mikrofilmeken lehet tanulmányozni — ami már sehol sincs a világon. Nem ritkaság viszont az, ami pl. a bloomingtoni egyetem könyvtárát jellemzi: a nyitvatartás folyamatos, éjjel-nappal lehet olvasni. Miközben itthon ez a kollégiumokban sincs így. ★ Megvárják egymást a fiúk, úgy jönnek be a tanterembe, egyszerre mind a négyen. Ötödéves matematikusok, szigorlatozni jöttek az Analízis 11. tanszékre. Nincs tételhúzás, először Simon László tanár úr „hirdet igét” a differenciálegyetletekből. Mindenki kap három témát, köztük saját egykori kiselőadását. Az egyik kliens így is erősen töpreng: — Lenne egy kompromiszszumos javaslatom, tanár úr. Ez a tétel ugyanis nem tükrözi jól a tudásomat, erről tudok a legkevesebbet. Adjon egy másikat, bármelyiket, mindjárt felkészülés nélkül is ,belekezdhetek!■ ..... . u ' Jó hallgatótársak’* jót derülnek a bejelentésen, a tanár is értékeli a humort, és tényleg mond egy másik tételt. Alighogy leülnek a papírok mellé, belép Matolcsi Tamás, a matematikai fizika tanára. Ő és a fiúk — fiatalságuk jegyében — tegeződnek. Szintén körbejár, s mindenki kap két testhez álló feladatot. A kicsi, kopott, kerek asztalon négy index hever. Ahogy belelapozok egyikbe-másikba, feltűnik, mennyire kiteljesedtek, megférfiasodtak a fiúk régi formájukhoz képest. Emitt bejegyzés: felvette a pedagógiai szakot. A következő szintén. Ám ő egy félév után le is adta. — Visszaléptem — mondja csodálkozásomra az illető, felnézve példái közül. — Olyan magas óraszámmal járt a pedagógia, hogy nem tudtam volna mellette semmit csinálni. Újabb ifjú érkezik, egy magányos farkas. Ő másodéves. Mármost hova üljön? A pici teremben így is alig férünk, szerencsére van még egy szék, legfeljebb ketten ülnek egy asztalhoz. — Le vagyunk robbanva bútor szempontjából — tárja szét a karját Simon László. — Meg aztán a tanszékünk területe hajdan egyetlen tanterem volt. Abból választották le a helyiségeket Halkan beszélgetünk, hogy ne zavarjuk a felkészülést. Megtudom, hogy nem került még olyan évfolyam az egyetemre, amelyik az új matekon nőtt fel. Nincs tehát még öszszehasonlítás: miben használt és miben ártott a megváltozott metodika. Szakdolgozatok tornyosulnak az egyik asztalon. „Civilek” közt úgy hírlik, hogy efféle szakokon, mint a matematika, nem kell túl sokat írni, extrém esetben elég lehet egyetlen oldal is, ha az új felfedezés. — Száz évben egyszer, ha előfordulhatott ilyen — mosolyognak a matematika szakemberei. A másodéves fiú hozza az eredményét. Matolcsi tanár úr átnézi, és visszaadja: Jól indultál el, de. . még dolgozz "rajta"— erködja az illetőnek, és rábök a papírra. Ugyanez történik hamarosan az egyik ötödévessel. Hogyhogy?! Hát nem úgy van, hogy vagy tökéletes valami, vagy teljesen rossz? Legalább a matematikában? Mint látjuk, ennél bonyolultabb a helyzet. ___ — Hét félévet kell tudni erre a vizsgára, a legnagyobb anyagmennyiséget eddig —világosít fel később az egyik elkészült vizsgázó. — Mindenre nem emlékezhet az ember. Az a lényeg, hogy tudjon bánni a dolgokkal, legyen róluk képe. Amiről itt beszéltünk, az több életmű. Ha öszsze akarom vetni a vizsgát a gyakorlattal, akkor azt mondhatom: most szó volt 100 esetről, a munkában pedig mindig eggyel-eggyel foglalkozunk. Igaz, azt alaposan ki kell dolgoznunk. Most már egyre-másra jönnek a felelők, ami újabb bonyodalmat okoz az elhelyezkedésben. Van, aki székestől jön a kerek asztalhoz, máskor meg felállunk, és helyet cserélünk, hogy a soros tanár ne csak hallja, de lássa is a levezetéseket. Ahogy lassan mindenki elkészül, és csak a jelenésére vár, egyre inkább átmegy a felelős szakmai konzultációba. Simon tanár úr felelősének problémájához éppen Matolcsi Tamásnak van hozzátennivalója. Szerinte a megoldáshoz téves utat választott. Kollektív töprengés kezdődik, majd akinek leghamarabb megvilágosult az agya, hevesen gesztikulálni kezd és elhadarja, hogy dehogyis, a fiúnak van igaza, és előadja, hogy miért. Mire a tanár átgondolja az érvelést, és megadja magát. Ezek a szép dolgok az egyetemen — gondolom jólesően. — Itt még lehetséges a partnerség, nem a tekintély viszi el a pálmát, hanem a tehetség, a jó meglátás. Ehhez ragaszkodunk később olyan görcsösen, ez a sikerélmény segít majd 10-20 év után is. Különben négy ötös született és egy négyes. GY. DOBOS MARIANN Tomi Ungerer grafikája VERSENY a kiemelt ösztöndíjakért RANGSOROLÁS - PROGRAMOZÓ MÓDRA Az oktatási és nevelési bizottságok (ONB) évente visszatérő feladata a Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra (NTÖ) és a Kiemelt ösztöndíjra (KÖ) pályázók rangsorának elkészítése. A programozószakon ez 1984-ig a következőképpen történt: KISZ-vezetőségi ülésen az évfolyamok titkárai elmondták, hogy ki milyen munkát végzett. Ezután egyéni összehasonlítások alapján kialakult egy sorrend. Ezt a javaslatot az ONB megvitatta, és szükség esetén változtatott rajta. Ezt az eljárást sokan kritizálták. Nehezen lehetett például eldönteni, hogy a különböző irányú tevékenységek milyen súllyal estek latba. Ezért 1985 februárjában az ONB tagjai (Komjáth Péter, Michaletzky György, Szalay Mihály), a hallgatók (főleg Gregorics Tibor és Krisztics Ágnes ONB-tagok) segítségével kidolgoztak egy új javaslatot. A javaslat szerint három listát kell összeállítani (tanulmányi, társadalmi és TDK-szakmai tevékenység alapján.). A három lista összesítésével készüljön el a végleges lista, amelyre csak azok kerülnek, akik mindhárom listán szerepeltek. A javaslattal egyetértve és azt továbbfejlesztve a programozó szakcsoport KISZ-vezetősége a következőképpen állította össze a rangsort. Tanulmányi munka. Mivel a második félév eredményét még nem ismertük, ezért a megelőző két félév eredményét átlagoltuk. Az elérhető legjobb teljesítmény az 5,00 volt, ezért ennek megfelelően alakítottuk a másik két lista pontszámait is. Szakmai tevékenység. Itt figyelembe vettük a TDK-munkát, a demonstrátori feladatok ellátását, a 13 órázást és egyéb színvonalas szakmai tevékenységet. Ezek alapján készítettük el a listát, ahol az első helyen álló 5,00 pontot kapott, a többiek pedig — mindig az előzőek munkájához viszonyítva — néhány századdal vagy tizeddel kevesebbet. Természetesen többen is kaphattak ugyanannyi pontot. Közösségi tevékenység. Nemcsak a KISZ-munkát vettük figyelembe, hanem bármely más területen végzett közösségi tevékenységet is. Előkelő helyezés elfoglalásához kevés volt valamilyen funkció betöltése, vizsgáltuk a feladatok megoldásának színvonalát is. A pontok elosztása a szakmai tevékenységnél ismertetett módon történt. A közös listát a pontszámok összeadásával kaptuk. Csak azok kerültek fel az összesített listára, akik mindhárom listán szerepeltek. Ezzel még nem alakult ki a végleges rangsor, bizonyos korrigálásra szükség volt. A problémák abból adódtak, hogy az egymás utáni helyeken állók között nem ugyananynyival csökkentettünk a különböző listákon. Az összesített listán a negyedik és a nyolcadik helyezett között mindössze 0,11 pont volt a különbség, összehasonlítottuk ezeknek a hallgatóknak mindhárom területen végzett munrcáját, így alakult ki a végleges rangsor. A megbeszélésen új javaslatok is születtek. A tanulmányi rangsor készítésekor több félév eredményét kellene vizsgálni, mert így teljesebb lenne a kép a hallgató munkájáról. Erre a kérdésre a következő rangsor készítésénél, 1986-ban vissza fogunk térni, addig el kell dönteni, hány félév átlagát vegyük. A pályázóknak az eddiginél részletesebb önéletrajzot kell benyújtaniuk, szakmai tevékenységüket pontosabban kell leírniuk, mivel ez az a terület, amelyet a szakcsoport vezetősége a legkevésbé ismer. A programozó szakcsoport KISZ-titkára az ONB májusi ülésén előterjesztette a vezetőség javaslatát, és megindokolta a korrekciókat. Az alapos előkészületeknek köszönhető, hogy az ONB a kilencedik és a tizedik helyezettek felcserélése után egyhangúan elfogadta a javaslatot. Nem titkolt célunk volt, hogy a szakcsoport pályázói közül minél többen elnyerjék a NTO-at vagy a KO-ot. Most a szakcsoport titkára a pályázóink munkájára vonatkozó konkrét tények alapos ismeretében képviselhette a programozókat a kari KISZ-vezetőség ülésén. Célunkat csak félig sikerült elérni. Négyen kaptak NTO-at és ketten K6-ot. Ez a csökkenő keretszám ellenére számszerűen ugyanannyi, mint tavaly volt. Viszont legalább 3-4 olyan társunk kimaradt, akik több éves munkájukkal ugyancsak megérdemelték volna. Közülük ketten már ötödévesek, de a többiek előtt jövőre ismét megnyílik a lehetőség. Főleg, ha a kari ONB szelleme egy kicsit objektívabb lesz. Azt is figyelembe kellene venni, hogy nálunk (de például a mat.-fizeseknél is) a heti 30-40 óra kötelező elfoglaltság mellett mennyivel nehezebb színvonalas tanulmányi munkát végezni és még szakmai, társadalmi tevékenységbe is bekapcsolódni, mint például heti 20 óra mellett. Szendrei Emma ötödéves programtervező, az ONB tagja Járvány Ma meglátogattam. Elvégre barátok vagyunk. Látszott rajta, hogy örül. A betegség kevésbé... (ti.: látszott). Információéhesen lesi minden szavam, és kérdez, kérdez. Bosszankodik, hogy senki nem intézett el semmit. Nevetve elátkoz mindenkit, aki csak eszébe jut. Két dühös megdöbbenés közt látszik, mégis milyen öröme telik benne, hogyha ő nincs, megáll az élet — tehát fontos ember. Ezek szerint. Megnyugodva szitkozódik tovább, hiszen valaki véleménye a Fontos Ember kinyilatkoztatása gyanánt esik latba. Vagy nem? Lehet, hogy még Fontosabb Emberek róla éppígy beszélnek? Vagy még így sem? Kreutzer Andrea