Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. október (1. évfolyam, 153-179. szám)
1875-10-09 / 160. szám
Következett ezután a határozat tárgyalása, melyet a múlt évi országos bizottság a közös főszámszék mielőbbi szervezése iránt hozott. Minthogy ezen határozatnak mindeddig elégtéve nincs, az albizottság a határozat további fentartását indítványozza. Várady Gábor a határozat foganatosításának elmulasztását azon körülményben látja, hogy a közös főszámszék végleges szervezése iránt javaslat az osztrák minisztériumnál már csaknem egy év óta hever s daczára a közös pénzügyminisztérium többszöri sürgetéseinek, mindeddig nem küldetett vissza. Kívánja tehát, hogy a határozat oly értelemben mondassák ki, hogy a bizottság elvárja, miszerint ezen ügy végleges befejezése a legközelebbi delegátióknak mulhatlanul be fog jelentetni. Elfogadtatott. Bevégeztetvén a pénzügyi bizottságnak a közös pénzügyminisztérium költségvetésére vonatkozó jelentésének tárgyalása, az elnök harmadszori megszavazását az ügyrend értelmében a holnapi ülés napirendjére tűzi. Sorrendben következnék a közös külügyminisztérium költségvetésének tárgyalása; addig, míg a külügyminiszter megjelenik, az elnök az ülést felfüggeszti. 12 óra után újból megnyittatik az ülés. Időközben megjelentek Andrássy Gyula gróf külügyminiszter és Hoffmann b. osztálytanácsos. Fáik Miksa előadó olvassa az albizottsági jelentés átalános részét, és azután következőleg szól: T. országos bizottság ! Valamely minisztérium költségvetésének parlamentáris tárgyalása rendesen alkalmul szolgál az általa követett rendszernek megbírálására. Teljesen alkalmazható itt amaz ismeretes mondás, miszerint a számok maguk nem kormányozzák ugyan a világot, hanem igenis mutatják azt, hogy miképen kormányoztatik. A költségvetés rideg számai sokszor világosságot árasztanak nemcsak az illető kormányzati ág külső gépezetére, hanem hellyel közel egy-egy sugarat vetnek azon szellemre is, melyben a gép működik. A külügyi minisztérium költségvetéséről ez nem mondható. Azon időben például, midőn az osztrák, akkor még csak osztrák külügyi kormány vezetői azon rósz élezet csinálták, rósz éleznek mondom és nem rósz politikának, mert az efféle frivolitást politikának egyátalán nem lehet nevezni, midőn azon rósz élezet csinálták, hogy először Poroszországot megalázták és vérig megsebezték, azután pedig azzal kérkedtek, hogy Ausztria már most Oroszországot fogja háládatlansága által meglepni,amaz időben, mondom, körülbelül ugyanannyi valóságos udvari és miniszteriális tanácsos, ugyanannyi udvari és miniszteriális titkár, fogalmazó, nagykövet és követ, consul és alconsul, szóval az egész külső apparátus és az azt visszatükröztető költségvetés is ugyanaz volt, miként most, midőn a külügyek vezetése épen a nevezett két hatalommal való intim viszonyt tekinti egyik legértékesebb vívmányának. Midőn tehát a külügyi albizottság kötelessége szerint a külügyek vezetésének általános szellemével és irányával törekedett megismerkedni, a költségvetés merev számtételeiben e tekintetben semmi támpontot nem találhatott De ez ismeretet még ez idén a diplomatiai okmányok előterjesztéséből sem meríthette, nem menthette azon legújabb „vörös könyviből mely nincs, és ezt rögtön hozzá kell tennem, melynek nem léte felett a fenforgó körülmények közt alkalmasint egyikünk sem fog valami nagyon sok könnyet hullatni. Nem tartok ugyan azon diplomatával, aki az efféle kék, sárga vagy vörös könyvekre vonatkozólag azt mondá, hogy ha valaki neje hűségét akarja ellenőrizni, ezt nem fogja azon kezdeni, hogy az asszonyt levelezésének előterjesztésére szólítja fel. (Derültség) előre is meg lővén győződve, hogy épen a gyanús billet doux-k nem lesznek közte (Helyeslés.) Nem osztom e nézetet, sőt ellenkezőleg épen ott, ahol gyanú van a külügyek vezetése iránt, a parliament vagy annak bizottsága köteles az okmányok előterjesztését követelni és ha tud a maga jogaival és hatalmával élni, mindig lesz útja módja e követelés teljesítését is kieszközölni. De ott, ahol feltétlen bizalom van a külügyek vezetése iránt, ahol átalános a meggyőződés, hogy az állam érdekeinek megőrzése jó kezekre van bízva, csak ezen érdekeknek árthatnánk, ha a minisztert aki a helyzetet minden részleteiben legalaposabban ismeri, kényszerülni akarnak oly diplomátiai okmányok előterjesztésére, melyeknek közlését ő maga nem tartja időszerűnek. Talán nem szükség többet szólni e tárgyról, mely máris oly bőven lett a közvélemény előtt megvitatva és az albizottság úgy gondolta, miszerint a t. orsz. bizottmány helyeslésével fog találkozni, midőn — sértetlenül fenntartván e részben is a parliamentáris ellenőrzési jog elvét s ennek újbóli elismerését a miniszter úr részéről is bírván, — egyszerűen megyugodott ezen okok előadásában, melyeknél fogva a diplomatiai okmányok előterjesztése ezúttal elmaradt. Aki ezek után már most azt találná hinni, hogy sem a költségvetés száraz számaiból, sem a nem létező vörös könyvből nem nyerhetvén tájékozást a külügyi kormány actiója és czélzatai körül, annál bővebb mértékben meríthettük azt a külügyi miniszter szóbeli nyilatkozataiból: — engedjék meg nekem az őszinte vallomást — az csalódik. A külügyminiszter urj igenis elmondá átalánosságban nézeteit a helyzetről, megjelölte azon fő fő iránypontokat, melyeket szemmel tart, de a kiváncsiságo kielégítő részletes közleményeket, holmi érdekes indiferétiókat, pikáns leleplezéseket tőle nem kívántunk, nem vártunk és nem is nyertünk. Felfogásom szerint a diplomatia és az armadia vezetőjének feladata ugyanaz, bár mindegyik más-más után, más-más eszközökkel törekszik ugyanazon czél elérésére. A közös feladat pedig az: őrködni az állam biztonsága felett és lehetőleg megvédeni annak érdekeit más ellenkező érdekkel szemben. Márpedig valamint senkinek nem juthat eszébe azt kívánni, hogy a hadsereg vezénylete már előre is, vagy midőn épen benne van az actióban, részletes tudósítást adjon arról, hogy hol minő erőket központosított, mely módon combinálja az egyes factorok együttműködését, merre irányul a támadási vagy védelmi fővonal, mik azon segéderők, melyeknek támogatására számol, valamint a hadvezérrel szemben ily kérdéseket tenni, vagy ha elég ügyetlenül tétetnének is, ezekre feleletet várni senkinek nem juthat eszébe : épen úgy, bocsánatot kérek a kissé erős szóért, de nem tudok megfelelőbbet találni, képtelenség volna hasonló kérdésekkel ostromolni kül. min. hasonló felvilágosítást várni tőle (Helyeslés.) Igenis, a csata után akár puska és ágyú, akár a toll által lett az eldöntve, az ació befejeztetése után kívánni fogjuk, és kell, hogy kívánjuk,hogy aki a vezéri szerepre vállalkozott az eredménnyel együtt, legyen az kedvező vagy kedvezőtlen, a maga eljárásáról részletesen adjon számot, hogy a siker esetére a megérdemlett elismerésben részesítsük, ha pedig a koczka ellenünk fordul, legalább azon megnyugtató meggyőződésre tehessünk szert, miszerint érdekünk megóvására megtörtént mindaz, ami emberileg lehető volt. De minél nagyobb a vezér felelőssége és minél komolyabban szándékozunk mi e felelősséget annak idején venni, annál kevésbé követelhetünk mi magunk olyasmit, ami a sikert koczkáztatni, de talán annak lehetőségét már előre is egyenesen megsemmisíteni képes volna. (Helyeslés.) Az albizottság tehát figyelemmel hallgatta agyan a külügyminiszter úr nyilatkozatait, teljesen felfogván és méltányolván azoknak súlyát is, de a külpolitikára vonatkozó ítéletét mégis leginkább a mindnyájunk előtt ismeretes tényekre és azoknak látható összefüggésére alapította. Előtte egyszerűen azon két kérdés állott: először vajjon mit követel a fennforgó körülmények közt hazánk és a monarchiának érdeke ? és másodszor: mennyiben felel meg a köztudomású tényekben nyilvánuló külpolitikai aktió ez érdek követelményeinek ? E két kérdés az, melyre az albizottsági jelentés átalános része választ adni törekszik. Az, hogy elsősorban az osztrák-magyar külpolitika békés szellemét és a béke fenntartására irányozott törekvéseinek addigi sikerét véltük az elismerés hangján kiemelendőnek, sem igazolásra, sem magyarázatra nem szorul. A béke, mely minden államra nézve kívánatos és üdvös, nálunk a szó teljes értelmében életfeltételt képez, mert nélküle sem financziális bajainkból kibontakozni, sem a gyors megoldást igénylő reformfeladatot teljesíteni nem vagyunk képesek. Pedig míg ama válságos pénzügyi helyzet elhárítva és eme reformmunkba teljesítve nincsen, addig sem a magyar állam, sem az osztrák-magyar monarchia benső megszilárdulásáról nem lehet szó. Erről tehát alig kell többet mondanom, de talán nem lesz egészen fölösleges néhány szóval érinteni olyasmit, ami a jelentésben nincs, és aminek hiányzása sokféle magyarázatra adott alkalmat. Feltűnt, hogy jelentésünkben az úgynevezett „három császár szövetségiről, külön nem tétetik említés, és e tény a legtarkább kommentárokra adott alkalmat. Nem ismétlem e magyarázgatásokat, de valamennyi közt a leghelytelenebb mindenesetre az volna, mely hallgatásunkban ama szövetség jelentőségének kicsinylését akarná látni. Mi, kik láttuk, mily ingatagokká lettek az európai állapotok, mióta a pentarchia felbomlott és helyette semmi más szövetségi rendszer nem tudott létrejönni; mi, kik egy negyedszázad óta saját kárunkkal szereztük meg ama sajnos tapasztalást: mit tesz az, ha egy birodalom elszigetelten, szövetséges társ nélkül áll Európában ; mi, kik még igen jól emlékszünk rá, hogy körülbelül minden komolyabb európai conflagratio alkalmával mindig az elszigetelten álló osztrák-magyar monarchia volt az, melyről elsősorban mint compensationalis objectumról szoktak róla szólni (Igaz! Igaz!): mi bárkinél is jobban tudjuk méltányolni azon tény horderejét, hogy ezen monarchia — anélkül, hogy ezért a többi hatalmakkal való barátságos viszonya csorbát szenvedett volna, — ma szövetséges társainak nevezheti a két hatalmas északi államot. E tény:értékét nem csökkentheti azon félelem, hogy itt talán a hírhedt szent alliance egy új kiadásának első kezdetével állunk szemben, sem nem azon aggodalom, hogy e hármas szövetség épen a legválságosabb pillanatban, midőn leginkább volna reá szükség, talán nem fogná kiállani a próbát, hogy az oszlop épen akkor törhetnék össze, midőn támaszkodni akarnánk reá. Az uj szent szövetségre vonatkozó félelemmel könnyen lehet végezni, mert a hasonlatosság itt csakis külső csak a szövetkező hatalmak ugyanazok, melyek egykoron ama félelmes szent allianceot képezték. De ezen szent szövetséget nem az tette oly népszerűtlenné és veszélyessé, hogy épen a három északi hatalom csatlakozott egymáshoz, hanem veszélyessé tette e három hatalomnak akkoriban autocrata természete. (Helyeslés) veszélyessé tették reactionarius czéljai, veszélyessé tette végre az akkori átalános temperatúra Európában, mely ama czélok elérését oly hathatósan előmozdította. (Helyeslés.) Mily lényeges változás történt azóta mind a három tekintetben, azt nem kell fejtegetnem, mutatja azt egy futólagos tekintet Európára, mutatja egy tekintet e teremre, mert, méltóztassék elhinni, a régi szent szövetség szellemének feltámadása először is abban nyilvánulna, hogy mi nem volnánk itt. (Helyeslés). A második aggodalom valamikor mindenesetre alaposnak fog bizonyulni, nincs az a szövetség a világon, amely örökké tartana, sőt ma inkább mint valaha a politikai szövetkezések természetében fekszik, hogy csak bizonyos conkrét czélokra köttetnek, és e czélok el lévén érve, megszűnnek, hogy uj combinatióknak adjanak helyet, (ügy van.) De megfeleltek rendeltetésüknek, ha legalább bizonyos ideig az illető hatalmak együtt járhatását tették lehetségessé, ha legalább bizonyos ideig hozzájárultak ahoz, miszerint kisebb vagy nagyobb száma a vitás európai kérdéseknek ne a kard élével, nem ezer meg ezer emberélet feláldozásával, nem a békés polgár szorgalma műveinek szétromlásával, hanem kölcsönös egyezkedés útján intéztessék el. Ily értelemben az európai béke fenntartása érdekében a három északi hatalom szövetsége jótékony hatást gyakorolt már eddig is, és remélhetőleg fog gyakorolni még ezentúl is. Ha mindazáltal a jelentésben nem tétetik róla említés, kötelességemnek tartom e hallgatás okát röviden megjelölni. A parliamentarismus sikerének és üdvös működésének egyik fő feltétele a competentiák kölcsönös tiszteletben tartása. E nélkül a parliamentarismus vagy méltatlan comédiává sülyed alá, vagy egyre megakasztja az államgépezet mozgását. A törvényhozás és végrehajtás hatáskörének egymástól való szoros különválasztása nézetem szerint a külügyek terén is kell, hogy szigorú alkalmazást találjon. A törvényhozó közeg megjelölheti azon elveket, miket a külpolitikában követelni kíván, de a kivitel eszközei, az utak és módok meghatározása, annak eldöntése , vájjon kivel, mily alapon, mily concret czélra kelljen szövetkezni, ez a végrehajtó hatalmat, a felelős minisztert és csakis őt illeti. E tekintetben szabad kezet kell neki engednünk, mert a sikerről csak az lehet felelős, aki szabadon válogathat az eszközökben. A fenforgó kérdésre nézve mi csak annyit tudunk az előttünk fekvő tényekből, hogy a három északi hatalom közt szorosabb viszony létezik; történtek-e köztük concret kérdésekre vonatkozó positív megállapodások ? melyek ama kérdések és milyenek eme megállapodások ? arról részletes tudomásunk nincs, nem lehet és nem is kell, hogy legyen, mert a fenebb említett okoknál fogva ennek megbírálása úgy sem tartozhatik a parlamentáris testületekre, nem állhat az ő hivatásukban az ilyen , a felelős végrehajtó hatalom körébe vágó és természetüknél fogva a beavatottak szűk körén kívül csak felületesen ismert kérdésekre nézve akár helyeslő, akár nem helyeslő nyilatkozat által a kormány aciójába belenyúlni és a felelősségnek bármily csekély részét magukra vállalni. Minthogy pedig az albizottság úgy vélekedett, hogy jelentésében csak azon tárgyakról kell szólnia, melyekre nézve a t. bizottság részéről nyilatkozatot, vagy határozást kíván provokálni, a szóban álló szövetség ügyének e jelentésben való külön érintését czélszerűnek nem vélte. Még csak a jelentésnek a keleti ügyekre vonatkozó részéről kívánnék néhány szót mondani, előre is megígérve, hogy már csak néhány perczig fogom igénybe venni a t. bizottság türelmét. A jelentés maga e tárgyban oly világosan szól, hogy majdnem lehetetlen azt félreérteni. Csak egy felfogás az, mely ellen én részemről, és tán azt mondhatom az egész albizottság határozottan tiltakoznék. Mi azt mondjuk, hogy meggyőződésünk szerint az osztrák-magyar monarchiának nincs oly érdeke, mely a szomszéd kelet területi viszonyainak megváltoztatását szükségessé tenné, hogy tehát a monarchia érdekei e terén nincsenek ellentétben azon kötelezettséggel, melyet a nemzetközi szerződések rónak rá. Ez látszólag, de csakis látszólag összevág Ausztria trationális keleti politikájával, melynek alapelvét a status quo-nak mindenáron való fentartása képezte. A hasonlatosság azonban itt is csak külső, áma régi osztrák keleti politika ez idő szerint nem folytatható, mert az nemcsak határozottan károsnak bizonyult, hanem a megváltozott körülmények közt lehetetlenné is vált. Károsnak bizonyult e politika, amennyiben a török birodalomnak csakis külső cohaesiójára fektetvén a súlyt, csakis ennek mesterséges fentartására irányozván törekvéseit, azt eredményezte, hogy a török kormány évtizedeken át nem tett semmit a birodalom belső consolidatiójára e kormány törekvése nem oda irányult, hogy államát korszerű reformok által az európai államok színvonalára emelje, és népeinek megelégedését kinyerje, hanem csak arra, hogy az európai hatalmak mindegyikét gyanúval töltse el a másik irányában, egyikét a másik által parallelizálja és rendületlenül tartsa fenn mindnyájukban azon hitet, miszerint a keleti status quo érintetlensége az európai politika megtámadhatlan dogmája, melyhez ragaszkodni kell még akkor is, ha Törökország maga semmit sem tesz saját existentiájának biztosítására. Innen származtak nagy részben és tartották fen magukat a mai kétségbeejtő állapotok és mi, kik ez állapotok létezését szivünk mélyéből sajnáljuk, nem kívánhatjuk oly politika egyszerű folytatását, mely e bajoknak szülőanyja vagy legalább ápolója volt. De ezen régi osztrák politikának folytatása a mai körülmények közt egyszersmind lehetetlen is, mert a keleten követett eljárás nem állott elszigetelten, hanem csak egyik része volt azon átalános politikának, mely a stabilitás elvénél fogva benn és künn minden reformtól, a szabadság minden lehelletétől, a népek minden önállósági mozzanatától irtózott, a legitimitás nevében pedig egész Európa felett akart gyámkodni, mely ez elvek alapján ma XVIII. Lajos, holnap Don Carlos vagy Don Miguel, holnapután a Sonderbund pártját fogta és így keleten sem engedhette meg, hogy amit a hatalmak részint minden változástól való félelmek részint az egymás iránti féltékenység és gyanakodás következtében, tenni nem tudtak vagy nem mertek, maga a sanyargatott nép vigye véghez. Ezen osztrák politika a maga egészében sírba szállott és keleten sincs számára feltámadás. Ezek az albizottság nézetei, miknek a jelentésben kifejezést adni törekedett. Ausztria-Magyarországnak nincs oly érdeke, mellyel a török birodalom fennmaradása ellenkeznék; ő tehát őszintén kívánhatja és bizonyosan kívánja is, hogy Törökország belmegszilárdulásának munkája sikerüljön, de e sikert csakis a török kormány maga teheti lehetségessé — senki más ! Az osztrák-magyar kormány e tekintetben baráti jó tanáccsal szolgálhat ott, ahol ezt szívesen fogadják, de a porta és ennek alattvalói közt fennforgó viszályba nem elegyedhetik — nem az európai egyensúly czimén, melynek leple alatt a népek oly hosszú időn át lettek önhatározási joguktól megfosztva, — de azon ideális szempontból sem, melyből annak idején a philhellenismus keletkezett. A török birodalom belügyei csakis azok által döntendők el, akik általuk közvetlenül érintettek. De bármiként is forduljon a koczka, egy dolgot az osztrák-magyar kormánynak követelnie nem csak szabad, hanem kell is s ez az, hogy így vagy amúgy, de minél előbb szűnjenek meg oly állapotok, melyek saját határainkat majdnem állandóan nyugtalanítják és ezek biztosításának czéljából folyvást tetemes áldozatokat rónak a monarchiának amúgy is eléggé megterhelt polgáraira. T. országos bizottság! A külügyi albizottság az előtte ismeretes tényekből azon meggyőződést meríté, hogy ezen általa helyeseknek vélt nézetekkel teljesen megegyezik a külügyi kormányzat által eddig elé követett politika; ez pedig azon biztos várakozásra jogosít, hogy ezen örvendetes összhang a monarchia valóságos érdekei és annak külpolitikája közt fen fog maradni ezentúl is. Ennélfogva kérem a t. orsz. bizottságot, méltóztassék az albizottsági jelentés átalános részét elfogadni, annak tartalmát magáévá tenni. „Bizalmi nyilatkozat az igenis a külügyek jelenlegi vezetője iránt. (Élénk helyeslés és éljenzés) de indokolt bizalmi nyilatkozat, melyet az albizottság javasol azon erős hitben, hogy e bizalom megcsalatni nem fog, mig, miként jelenben, oly világos fő, oly hazafias szív az (Élénk tetszés és helyeslés), mely az osztrák-magyar monarchia külpolitikáját diktálja és oly ügyes és erélyes a kéz, mely azt keresztül viszi. (Élénk, hosszas éljenzés.) Elnök: Ha senki sem kíván szólni a jelentés ezen részére vonatkozólag kijelentem, hogy az országos bizottság a külügyi albizottság által a külügyek vezetésére nézve kifejtett nézetet helyeselve, azokhoz maga részéről is hozzájárul A részletes tárgyalás megkezdetvén, az I—III. czim megszavaztatik. IV. czim az oszt.magyar Lloyd részére 1.700.000. Peretti Alajos indítványozza, hogy a közös külügyminisztérium némi hatással legyen a társaságra, hogy annak Fiume és Triest közt járó kopott és minden kényelmet nélkülöző gőzösei elmozduttassanak s helyettük alkalmasabbak használtassanak ; továbbá, hogy a kapitányok kineveztetéseinél az 13 quota arányában legyen tekintet a magyar szt. korona alattvalóira. Andrássy Gyula gr.: Én, a mennyire az indítvány fölött egy hallásra ítélhetek, az átalánosságban személyekre mintegy vádakat tartalmaz anélkül, hogy azok megneveztetnének. Erre kívánom mindenekelőtt véleményemet nyilvánítani, s azt hiszem, azt helyben méltóztatnak hagyni, miszerint egyének felett ítéletet mondani anélkül is, hogy azok meg lennének nevezve, nem lehet, nem szabad. Aztán tartalmaz ez indítvány kívánalmakat, de amelyek bizonyosan feltevésen alapulnak. Mennyire alaposak ezen feltevések, ebben nincs jogom kétkedni sem a bizottsági tag úr szándékában, sem alapos ismeretében, de mielőtt a minisztérium magának meggyőződést szerezhetne aziránt, mennyiben állanak a felhozott tények, mennyire szükséges és mi irányban az intézkedés ? e kérdésre választ adni nem tartom lehetőnek. Kérem tehát, méltóztassék az indítványt a minisztériumnak kiadni, hogy az meggyőződést szerezve a tényállásról, úgy intézkedjék, amint azt czélszerűnek látja-Csernátony Lajos tökéletesen helyesnek tartja, hogy a delegáczió nyilatkozzék az iránt, hogy semmi kényszerítő eszközt nem használva, a külügyminisztérium belátására legyen bízva, hogy minő legyen azon befolyás, mi által az indítványozott czél eléretik. Az indítvány elfogadtatok oly értelemben, hogy a külügyminisztérium szerezzen magának meggyőződést az iránt, mennyiben alaposak a felhozott panaszok, és hogy szükség esetére saját hatáskörében intézkedjék. A külügyminisztérium költségvetésének végleges megszavazása a holnapi ülésre tűzetvén ki, határoztatok, hogy ezenkívül a holnapi ülés napirendének tárgyát a hadügyminisztérium tengerészeti osztályának költségvetése fogja képezni. A szárazföldi hadsereg költségvetése pedig a szombati ülésre tüzetetett ki tárgyalás végett. Ezzel az ülés egy órakor befejeztetett. A zárszámadási albizottság ma d. e. a nyilvános ülés felfüggesztése közben összeülvén, tárgyalta a tengerészeti osztály 73 ík zárszámadási kérdésében függőben hagyott két pontot. A kormány képviselője Gaál Jenő megadván a kivánt felvilágosítást, abban az albizottság megnyugodott, egyszersmind határozati javaslat előterjesztésében állapodott meg, mely szerint a tengerészeti osztály Utasítandó, hogy a hajóknál az előirányzatiél %-ot meghaladó összegeknél póthitelt kérjen. Az osztrák delegatióból: Elnök; Schmerling lovag. A kormány padjain :Andrássy Gyula gróf külügyminiszter, Hoffmann osztályfőnök, Falke v. Lilienstein és Kramer lovag üdv. tanácsosok, Krauss és Reiss osztálytanácsosok. Napirenden van a külügyminisztérium költségvetésének tárgyalása. Teusch 1 azon kérdést intézi a külügyminiszterhez, vajjon szándékozik-e jövőre a vöröskönyv intézményét ismét életbeléptetni, és hogy viszonyaink Európa államaihoz a szomszéd tartományokban észlelhető eseményekre való tekintettel olyanok-e, hogy emberi előrelátás szerint az átalános béke fenntartása remélhető, és végre mily szellemben törekszik a külügyi kormány a nemzetközi kereskedelmi szerződéseket megújítani, hogy a monarchia nemzetközi kereskedelmi forgalmát biztosítsa. Andrássy Gyula gr.: A delegatio előtt,hogy a külügyek vezetését ellenőrizhesse, két út áll. Az egyik az, hogy a delegatio tagjai az illető bizottságban kérjenek felvilágosítást a külügyminisztertől.E kérdésekre a kormány rögtön s tétova nélkül felelhet, mert a bizottságban történtekről szóló közleményeket ellenőrizni lehet. A másik út az, hogy a miniszter nyílt ülésben interpelláltatik. Ezen módját a felvilágosítás kérésének szóló némileg nehézkesnek tartja, amennyiben a kormánynak előbb jól meg kell fontolnia minden szót, nehogy az félreértessék, vagy félremagyaráztathassék. Mindemellett kész rögtön felelni a hozzá intézett interpellációkra. Ami az első kérdést illeti, hivatkozik azokra, miket a bizottságban arra nézve előadott. A külügyminisztérium acióját legkevésbé lehet a piros könyvben foglalt okmányokból megítélni, amennyiben meglehet, hogy azon kép, melyet valaki ezen könyvből merít, a valónak épen ellentéte. Amennyiben gyakran csupán azon okmányokat lehetséges közölni, melyek semmi tekintetben sem szülhetnek visszatetszést vagy bármely oldalról fenakadást. Oly actió pedig, mely semmiféle tekintetben nem kelt feltűnést, nem is nevezhető actiónak. Ennélfogva csak ismételnie kell azt, amit a bizottságban mondott, hogy t. i. nem titkolódzási szándék, hanem az ügy érdeke vezette a kormányt midőn elhatározta magát, hogy az idén nem ad piros könyvet. Vannak körülmények, melyek közt a piros könyv megjelenése nemcsak nem volna hasznos, de egyenesen kárt okozna. A bizottságban a kártyajátékhoz hasonlítottam a diplomatiai actiót. Az emberek egymás átellenében foglalnak helyet az asztalnál, de azért korántsem ellenségek; mindamellett egyikük sem akar veszíteni, és ezért nem is fogja egyik a másiknak a kártyákat megmutatni. A tét sokszor nagyon nagy, sokszor csekély. Némelykor csupán időtöltésért játszik az ember, máskor maga a becsület foroghat szóban. Senkinek sem fog eszébe jutni, hogy bátyáiba ellenfelét bepillantani hagyja; nemcsak saját, de játszótársának érdekében sem fogja ezt megengedni. Ugyanez áll a diplomatiára nézve. Amit az ember saját érdekét tekintve bátran nyilvánosságra hozhatna, azt mások iránti tekintetből, nehogy azok bizalmát koczkáztassa, nem lehet közzétenni. Ez az oka, hogy a piros könyv soha sem fog azon feladatnak megfelelni, melynek,hogy megfelel, némelyek hiszik. Szóló meggyőződése szerint oly külügyminiszter, ki a piros könyvben mindazon okmányokat közölné, melyek szükségesek arra, hogy működése ellenőrizhető legyen, nem érdemelne mást a delegatiótól, minthogy a budget legelső tétele, melynek czíme ez: „Külügyminisztérium“ egyszerűen töröltessék. (Derültség.) Mindamellett szóló ezzel korántsem akarja azt mondani, hogy a piros könyv intézményét elvileg megszüntetendőnek tartja, sőt elismeri, hogy lehetnek pillanatok, midőn ily okmánygyűjtemények közlése a dolog érdekében szükséges is lehet. Ami a második kérdést illeti, kijelenti, hogy a tanácskozás és határozathozatal kereskedelem politikai kérdések fölött nem lehet a delegatió tagjainak a követett irány felől, s azért szóló gondoskodott, hogy az erre vonatkozó s közölhető okmányok a delegatio tagjainak tudomására jussanak. A keleti bonyodalmak tekintetében szóló utal arra, mit a bizottság kebelében mondott, hogy t. i. a kormány törekvése az volt, hogy a békét fentartsa és biztosítsa, s hogy a hasonló események ismétlődése elé gátat vessen, amennyiben azt neki a nemzetközi szerződések és a jog lehetővé teszik. E tekintetben szóló egy szóval sem mondhat többet, mint amennyit a bizottságnak mondott. „Ha az európai béke fentartása — így folytatja szóló, — egyedül tőlem függne, az bizonyára évek hosszú során át, sőt egész a végtelenig nem zavartatnék meg. Minthogy azonban a béke fenntartása oly sok tényezőtől függ, világos, hogy a felvetett kérdésre feleletet adni bizonyos irányban teljes lehetetlenség; mert ha valamely külügyminiszter a béke hosszabb idei fenntartását garantirázza, olyasmit ígér, amire nem képes ; ha pedig azt mondja, hogy a béke fenntartásáért nem kezeskedhetik, akkor felzavarja a közvélemény nyugalmát. Ezek tehát oly kérdések, melyeket mindig jól meg kell fontolni és e tekintetben csak azt jelenthetem ki, hogy nincs okom, melyért az európai békét veszélyeztetettnek tüntessem fel, sőt a legjobb reményem van aziránt, hogy a béke fenn fog tartatni.“ Szóló végül kijelenti, hogy a kereskedelmi szerződések kötésében követendő iránynak meghatározása a két államfél törvényhozását illeti. Ami különösen a két államfél között fennforgó kérdéseket illeti, megjegyzi, hogy az eltérések korántsem oly nagy mérvűek, mint azt a közvélemény hiszi, s azt hiszi, hogy a fennforgó kérdések mindkét részre nézve kielégítő megoldásra fognak jutni. A részletes vitában dr. Oels összehasonlítja a Metternich idejében volt s a mostani központi személyzetet. Akkor Ausztria domináló állást foglalt el Olasz- és Németországban s mégis Bécsben csak 70—80 hivatalnoka és 39 követsége volt. Ma 118 hivatalnok fizettetik. Szóló kívánatosnak tartaná, ha e tekintetben az adófizetők érdekében némi változtatás történnék. Andrássy Gyula gr. külügyminiszter megjegyzi, hogy Metternich ideje óta a távírdák és vasutak következtében sok minden megváltozott. Azon időben az udvari tanácsosoknak gyakran nem volt egyéb teendőjük, minthogy a Páriából vagy Madridból érkező futárt várják; ma 6000-nél több sürgönyt kell decbifrirozni. Különben szóló aiindig a legnagyobb takarékosságra törekedett, s mióta a kormányt átvette, 330,000 frttal szállította le a költségvetést. Hoffmann osztályfőnök figyelmezteti Oelst, hogy Metternich idejében a külügyminisztériummal az államminisztérium is egybe volt kötve, melynek hivatalnokait Oels nem vette számításba. Schaup és Winterstein kijelentik, hogy a bizottság nézete szerint Andrássy Gyula gróf a legnagyobb takarékossággal törekszik a kormányt vezetni. A budget egyes czimei változatlanul elfogadtatván, az ülés véget ért. A foamnakönyv. A külügyi közös minisztérium kereskedelempolitikai levelezéseit tartalmazó „barnakönyv“-et minél bővebben lévén szándékunk megismertetni olvasóinkkal, adjuk ma belőle a következő érdekes részeket: Bajorország. Jäger szövetségi tanácsos jelentéséből a bajorországi gabonakereskedésről. Kiemelvén a gabonakereskedés fontos szerepét Bajorországban, s utalván a nagy mennyiségű gabnakivitelre, amit Ausztria és Magyarország München felé folytat, ez irányban mégis hanyatlást constatál az eddigi arányokhoz képest. Oroszország concurrencziájában találja meg e hanyatlás legfőbb okát. Oroszországnak sikerült — úgymond — tengeri után egészen magához ragadnia Svájczot s behatolni déli Németországba, míg Amerika Mannheimból kezdi kiszorítani a bajor közvetítő kereskedést. De a bajorok kitartó tevékenységet fejtenek ki a tér visszafoglalására.Nagy gabonatárakat építettek, hogy centralizálják a kereskedést s a forgalmi politika minden eszközével segítik elő czéljukat. Hogy az osztrák és magyar búzának Bajorországba beszállítása az utolsó években lényegesen hanyatlott, kitűnik a különböző bajor piaczokra eladás végett kiküldött termények összegével való összehasonlításból. A terménykereskedés főhelyei Münchenen kívül Nürnberg, Lindau, azután Augsburg és Würzburg. A két utóbbi helyről, melyek nem is jöhetnek annyira tekintetbe, nem érkeztek hozzám pontos tudósítások. Ha az ember eltekint Münchentől,hol az osztrák és magy. termények meglehetős élénk forgalomban részesülnek, úgy hogy a behozatal 1871-ben tett 86,000 mázsát, 1872-ben 102,000 mázsát, 1873-ban 40,200 mázsát és 1874- ben 116,000 mázsát, a többi piacz nevezetes hanyatlást mutat fel, és pedig Lindauban az eladás ugyanezen években 813,147 mázsáról 304,360-ra szállt le, s 381,346-ról 277,390-re, Nürnbergben pedig a magyar búzának behozatala az 1871-iki 82,600 mázsáról 1874 ben 24,000 mázsára bukott le. Az összes bajor piaczokat tekintve az eladásra hozott osztrák és magyar búza forgalma — amennyire csak pontos számítások állnak rendelkezésedre — az 1870—1874. időszakban mintegy fél milliónyi vámmázsával hanyatlott évenként. Egy nem kevésbé kedvező viszony mutatkozik a liszt behozatalánál Ausztria és Magyarországból, noha amennyiben az előttem fekvő kevés kimutatásból láthatom — a múlt évben egy kis emelkedő irányzat volt tapasztalható. E hanyatlásról az itteni kereskedelmi és iparkamara a következőket mondja: „hogy az okok a magyar liszt drágaságában, a kedvezőtlen árfolyam-viszonyban, s a bajor malmok tetemes javulásában feküsznek, s ennek folytán inkább a finomabb liszt, melyből pedig nem kell oly sok, mint a nagyon is használt középfaju liszt kerestetik. De a magyar lisztnek minősége is folytonos ingadozásnak van kitéve, a magyar termény jóságához képest, vagy a szerint, a mint szerb, oláh, galicziai, vagy más búza által helyettesittetik.“ A szóban forgó áruczikk emelésére szolgál: commissionalis üzletek megnyitása lisztre nézve a bajor piaczokon és jó pékhelyek felállítása. Mint tudva van, a pékmesterség Münchenben és Bajorországban nem igen virágzik és az itteni pékek nagy része nem érti az egészen szárazon őrölt lisztet jól feldolgozni. Románia: Báró Haan cs. k. konsul jelentése: közlekedés, keresk. egyezmény, mezei és erdei gazdaság, ipar és kereskedés. A jelentés Románia közlekedési, gazdasági, kereskedelmi és ipari viszonyainak rövidre foglalt ismertetése. Bevezetőleg nagy elismeréssel szól a fejedelmi kormánynak a közlekedési ügy emelésére irányzott törekvéseiről. A vasúti hálózat ma már 1333 kilométerre terjed, s ezen felül 1868 óta az állam több mint 2000 kilométer utat építtetett, s vagy kétszer annyit a kerületi kormányzóságok, továbbá a kormány 22 vashidat is építtetett, melyekből 21 már át van adva a közlekedésnek. Fontossággal bírnak reánk nézve a plojest-predeuli [és pitestverdiorovai vasutvonalak, melyek közül az első a magyar keleti vasúthoz, a második az osztrák államvasuthoz fog csatlakozni. A csatlakozás a velünk kötött szerződés értelmében négy év alatt létesítendő. A pitesti-verciorovai vonal Romániában már kész, s egyelőre Baziásig az országutat használják, melyen a forgalom máris folyvást élénkebb. Nagyon óhajtana a román kormány egy vasúti hidat Giurgeno és Rustsuk között, de a török kormánnyal még nem jöhetett létre egyesség. A kamarai kisebbségnek az osztrák és magyar monarchiával kötött keresk. conventio ellen emelt harcra inkább csak a pártoskodásra, mintsem alapos gazdasági indokokra vezethető vissza. Románia gazdasági fejlődésének két fő akadálya: az elégtelen munkaerő és az elégtelen tőke. A mezei gazdaság csak gabonatermelésre szorítkozik, többnyire trágyázás nélkül, úgy hogy a gabona már ma is sok helyen vesztett úgy mennyiségileg, mint minőségileg. Csökkenőben van az állattenyésztés is, mit részben a marhavésznek, s részben a sok résztermésnek lehet tulajdonítani. A kormány intézkedéseitől mindazáltal várható a viszonyok javulása a mezei gazdaság terén. Az erdők pusztítása eddig óriási volt, az új erdőtörvénytől azonban itt is javulást remélhetni Az ipari termelés csak a háziiparra és a legegyszerűbb mezőgazdasági iparra szorítkozik. A lakosság a gazdaság ellátására sem elegendő, s így nincs fölöslege az iparűzésre, de hiányzanak a kiképzésre szolgálható eszközök is. Külföldi munkásoktól és vállalkozóktól pedig a román „patrióták“ irtóznak. Ezekből következik, hogy Románia külkereskedelme nyerstermény feleslegének a gyártmányok, gyarmati- és luxusczikkekért való kicserélésében áll. Ausztria és Magyarország a Romániába való bevitelben főleg a következő czikkekkel vesz részt: czukor, sör, bor, tűzi- és műfa, kőszén és más tüzelőanyag, építési anyag, festékek, ásványvizek, kötél-, len- és gyapjúáruk, papír-, bőr-, fa-, üveg-, agyag-, vas- és gyúanyagok. Rövidárut is nagy mennyiségben ad el Magyarország, de e téren már igen érezhető a verseny. Még erősebb és részben túlnyomó a külállamok versenye a következő czikkekben: illatszerek gyapot-, len- és gyapjúfonalak, gyapotáruk, végül selyemáruk, melyekből Ausztria és Magyarország, úgyszólván, semmit sem visz be. A consul a mondottakkal csak ismertetni kívánta Románia gazdasági állását és kiemelni kereskedelmi fontosságát a szomszéd osztrák és magyar monarchiára nézve. E jelentőség Románia fejlődésével csak növekedhetik, s jogosult az a várakozás is, hogy a külön egyezmény által biztosított vasúti összeköttetések, s a forgalmi- és vámviszonyok szintén szerződésszerű szabályozása, valamint a két kormány közötti barátságos viszony is nagyban elő fogják mozdítani azt, hogy a kereskedelmi mozgás a két ország között megnyerje ama természetszerű kiterjedést és erőt, melyet a szomszédság, s a termelési és fogyasztási kiegészítő képesség remélni engednek. Olaszország: Pasetti követségi titkár jelentéséből az Ausztria és Magyarország s Olaszország közti kereskedelmi szerződés megújításáról. Olaszország — így szól a jelentés — most nagy közgazdasági átalakulás előtt áll. A keresked.