Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. december (1. évfolyam, 204-228. szám)

1875-12-01 / 204. szám

hetik r­övid idő alatt, mert hiszen évek óta áldoz az ország ezen tanulmányozás czéljaira, — közzé kellene tenni a tanulmányozás eredményét, és első­sorban felszólítani az illető vidékeket, — hogy mennyivel akarnak hozzájárulni, mert sze­rintem az a legelső kiindulási pont. Átalá­­ban a közlekedési eszközökhöz hozzájárulni első­sorban kötelessége az illető vidéknek, mely a legtöbb hasznot húzza belőle. Csatornáknál, hol az előny háromszoros, t. i. az ipar és kereskedelem emelésére szolgál, és a földet is közvetlenül termé­kenyíti, tehát értékét emeli, ez még inkább áll. Ezeket átalánosságban elmondván, felszólalásom czélja egyenesen két rovatra vonatkozik. Itt szere­pel e rovatban a Béga csatorna 62,600 frttal. Mél­­tóztatnak emlékezni, hogy 1875-ben a rovatból 19,800 frtot törültünk. Most ez újból beállittatik. A t. miniszter úr ezt egyszerűen azzal indokolja, hogy az­ akkor i. i. 75-re tervezett járatások most már halaszthatlanok lettek, és ezenkívül a töltések fentartására hozzájárulásként 20,000 kívántatik, és végre az itteni toroki és ujvár-aurelházi vonalon rendszabályozási munkák folytatására 10,200 frt. Beismerem, hogyha nem lehet csatornákat építeni, iparkodni kell legalább a létezőket fentartani, de oly képen fentartani, mint a Béga-csatorna tarta­nak fenn, erre én az itt előirányzott összeget oly túlságosnak tartom, hogy bátran állíthatom, hogy ez kidobott pénz, legalább azon összeg, mely a kü­lönleges építkezésre és beszerzésekre vonatkozik és 50,000 frtot tesz. Múlt nyáron alkalmam volt azon vidékeket bejárni és kérdezősködtem a Béga csatorna építé­séről és illetékes helyen aként értesültem. — az, miniszter úr jobban fogja tudni,­­ hogy tulajdon­kép az már nem is mondható csatornának. Annak a csatornának az a különös tulajdonsága van, hogy éppen azon időben, midőn hasznát kellene és le­hetne venni, t. i. a gabona­szállítás idejében, aug. és szept. hónapjaiban éppen nincs benne víz. Tehát költünk pénzt, hogy akkor legyen benne víz, mi­kor senki sem veszi hasznát, és mikor szükség volna rá, mikor olcsóbban és rövidebb uton lehetne vinni a gabonát, akkor a csatorna haszonvehetet­­len. Ily körülmények között költeni reá 5000 frtot nem látom czélszerűnek. Itt látom a rovatokban, hogy a védgát fentar­tására előirányoztatik bizonyos összeg. Kérdezős­ködtem azon védgát iránt és értesültem, hogy az rozséból van csinálva, úgy hogy előre lehet tudni, hogy minden 2—3 évben elpusztítja a víz, sőt ha árvíz van, akkor az már két-három hó múlva is megtörténik. Ezt józan és okszerű gazdálkodásnak nevezni nem lehet. Hogy valaki egy rész épület fentartására évenkint 30-40 ezer frtot költsön, holott 3—4-szer annyival új házat építhetne, ez helytelen eljárás. 62,000 frt egy milliónak kamat­ját képviseli. Tudom, hogy a csatorna építése bele kerül pár millióba, de inkább költök kamatként kétszer 62,000 frtot, hogy legyen csatornám, mely hasznavehető, mely szolgálván a közlekedésnek és forgalomnak, a termékenyítvén a földet, emeli az adóképességet, mintsem hogy úgy költessék el ft pénz, hogy annak semmi nyoma se maradjon. Én helyeslem azon 5,700 frt költséget, melyet a minisz­ter úr előirányzatba hoz, a vizépitmények fentar­tására és miután itt specifikálva nincs, úgy hiszem, hogy e vizépitmények alatt csak a védgátakat értheti mert alig hihető, hogy különleges építések fentar­tására fordíttassék ezen összeg, mint hogy az indo­kolásban említés nincs róla, hogy az által a csatorna valóban csatornává válnék. Úgy­szintén köszönettel venném, hogy ha a miniszter úr felvilágosítást adna azon kifejezésről, mely az indokolásban van, hogy ezenkívül, a töltések fentartására hozzájáruláskép 20,000 frtot. Ezen kifejezésből „hozzájáruláskép“ az tűnik ki, hogy másvalaki is, talán a vidék hoz­zájárul, mert máskülönben nem lenne e kifejezés­nek értelme. Hogy hozzájárulni kell valakinek, az bizonyos, de e tekintetben óhajtandónak tartom, hogy az ily meglehetősen fontos rovatnál, ne érje be a miniszter úr pár sornyi indokolással , hogy szükséges, mert a javítás elhalaszthatatlan , hanem legyen szíves bennünket azon helyzetbe hozni, hogy mind azt részletesen bírjuk megítélni. Elnök figyelmezteti szónokot, hogy az, amit a föntartásról mondott, az az utána következő sza­kaszban foglaltatik. Helfy I­gnácz: Engedje meg a t. elnök ur, hogy igazoljam magamat. Én az átalános czimnél feljegyeztettem magamat a viziutaknál, hogy meg­bíráljam azon politikát, mely a viziutaknál követte­tek és átalános megjegyzéseimet illustráltam a költségvetésben előforduló két ponttal. — Miután tudom, hogy az elnök az időkímélés tekintetéből és a házszabályok fen­tartása czéljából szólt közbe , legyen szabad megjegyeznem, hogy tessék elhinni, hogy kevés ember van a házban, ki oly őszintén törekszik beszédét úgy berendezni, hogy mentős kevesebb időt raboljon mint én (Derültség) Pl. a közlekedési tárc­a átalános tárgyalásán tartóz­kodtam a felszólalástól, mert gondoltam, hogy rövi­­debb lesz, ha a részleteknél, azon eseteknél teszem megjegyzéseimet. Azonban ezt meg kellett bánnom, mert mihelyt a részleteknél felszólaltam, maga a t. elnök úr mondta azt, hogy jobb lett volna észrevételeimet az általános vitánál elmondani. Épen azért elhatá­roztam magamat tegnap, hogy felszólalok a Béga csatornánál, de miután a Kulpára nézve is italá­ban arra, a­mit a t. miniszter úr a csatornázásra nézve mondott, megjegyzésem van, időnyerés vé­gett elmondom azt most egy pár szóval e pontnál. A Kulpára nézve csak azon megjegyzésem van, hogy nincs semmi kifogásom az ellen, hogy a miniszter úr ezen szabályozások folytatására bizo­nyos összeget vegyen fel. Sőt tekintettel arra, hogy a Károly­város fiumei vasút jövedelmezővé,­­ ha valaha lehet, csak úgy lesz, hogy ha a közlekedést más úton kiegészítjük, szükséges lenne első­sorban a sziszek-károlyvárosi vasutakat kiépí­teni. Miután azonban erre ez idő szerint fájdalom pénz nincs, igen helyes, hogy legalább pótolva le­gyen ez az által, hogy a másik t. i. a vizivonal, a­mely azon közlekedési vonalat kiegészíti, hozassék rendbe. Hanem erre a czélra megint azt hiszem, a fölvett összeg nagyon kevés és tartok tőle, hogy ez megint oly haszontalanul kidobott pénz lesz, a­mely a főczélnak meg nem felel, pereznyi költekezésre pedig igen sok. Tehát erre nézve bátor vagyok fel­­világosítást kérni. Egyszersmind bátorkodom je­lezni, hogy a Béga csatornánál 50,000 frtnyi törlést fogok indítványozni, fentartva a többi összeget. Péchy Tamás közlekedési miniszter szerint, szónok ha látta is a Béga csatornát, de an­nak valóságos viszonyait s körülményeit nem vette figyelembe. E folyó, hogy a közlekedésnek megfe­leljen, legalább három millió forintot igényel, a­mit most kiadni lehetetlen s igy csak a múlhatat­lanul szükségesre kell szorítkozni. A többség az előirányzatot megszavazza, valamint a fentartásra előirányzott 219,154 frtot is, Helly módosítványa e szerint elesik. A dunai hajózási akadályok elhárítására 50,000 frt, tiszai átmetszésekre 150,000 frt, a Temes folyó hajózhatóvá tételére 60,000 frt vita nélkül meg­szavaztatik. Az államkezelés alatt nem álló folyók szabá­lyozásának előmunkálataira és sürgős munkákra segélyképen 30,000 frt. — Markhot János itt eme módosítást adja be: „A viziutak fentartása és épít­kezésére vonatkozó 5. czimbe felveendő. A Vág- Nyitra- és Zsitva folyó szabályozására : költségek fejében 100,000 frt. — Pongrácz Lajos kifejti, hogy a rakonczátlan Vág folyó csupán Trencsén megyé­ben 5 — 600 hold termékeny földet fenyeget folyto­nosan, miért is pártolja előtte szóló módosítását. — Péchy T. közi. miniszter nem helyesli az indítvány elfogadását, pusztán az ország anyagi helyzetének szempontjából. — A többség a tételt megszavazván Markhot indítványa elesik. Műszaki tanulmányok előmozdítására ösztöndíjul 5000 frt, — a drávaszabályozási mun­kákra 20,000 forint, — a horvátországi Dálya folyó torkolatánál árbiztositási munkálatokra 13,432 frt, — valamint a fedezetül felvett 629 frt, — továbbá műszaki egyének kiképeztetésére s utazási ösztön­díjakra 3000 frt, vasúti gyakornokok kiképzésére 5 ezer frt. vita nélkül elfogadtatik­. Uj vasútvonalak tanulmányozá­sára 10 ezer frt. — Simonyi Ernő kiemeli, hogy ezen czim­ alatt e ház időről időre több 100,000-re menő összeget szavazott meg; eddigelé azonban a minisztérium ezen irányban semmi, de még a leg­kisebb eredményt sem képes előmutatni, ennélfogva ő és Helfy a különvéleményben mint haszontalanul a többi után kidobandó pénz megkimélését kíván­ván, ezen összeget törlendőnek véleményezi. — Péchy T. közi. miniszter védi a tételt. Madarász József: Csatlakozom Simonyi Ernő képv. társam különvéleményéhez, csatlakozom pe­dig annál inkább, mert a t. miniszter úr a napok­ban, midőn Helfy képv. társam a vasúti felügyelő­ségeknél vagy pedig egy bizonyos oly központi személyzetnél kivánt leszállítást, melyhez nem já­rult a t. miniszter úr, ugyanakkor előadta már, hogy igen­is szükséges, hogy ezen egyének száma most fenntartassék, mert ezek által készíttetnek a zimonyi vasút előmunkálatai is, és ezen kívül a többi vonalakat is ezek tanulmányozzák. Ha tehát ez való, mint a közlekedési miniszter úr maga is mondja, hogy t. i. azon nagy személyzet, melynek leszállítását kívánta Helly t. képv. társam, akkor a rendes fizetésért, az utalványozott pótlékért és a nagy mennyiségű úti költségért és napidíjakért ezen tanulmányozásokkal is megtehetik, részemről csatlakozom Simonyi t. képv. társam óhajtásához. — A többség a tételt megszavazza. Nyugdijakra 190,000 frt, — a buda­pesti dunai­ ész szabályozására 606,Ono fr és a fiumei kikötőre 530,000 fr vita nélkül meg­szavaztatik. A budapesti összekötő vasútra 1 mil. forint irányoztatik elő. — Mocsáry Géza felemlíti, hogy az 1874-ben az államvasutak üzletéről meg­jelent statistika 25-ik lapján az foglaltatik, hogy az összekötő vasút került eddig elé összesen 2 millió 990,305 frt 75 krba, a pénzügyi bizottság jelentése szerint pedig az összes költségek 2.188,920 frban vannak felvéve, e szerint valószinüleg vagy ezen jelentés, vagy az 1874-iki üzlet kimutatás e tárgy­ban téves adatott tüntet fel, továbbá azon kérdést intézi a miniszterhez, váljon a kereskedelem tekin­tetében helyesnek s czélszerünek tartja e azt, hogy azon ö­szekötő vasútnál, a­melynek hidja már majd­nem készen van, s ez a mint a pénzügyi bizottság jelentése alapján hinni lehet még ez évben mul­­hatlanul el is fog készülni, a többi munkálatok és azok költségei a kitűzött terv szerint 3 évre osz­tattak fel, úgy azon pálya a közforgalomnak csak 3 év alatt adatnék át? Péchy T. közi­ miniszter szerint a híd valósá­gos költsége 2.188.920 frt, a vonalra nézve pedig megjegyzi, hogy azt minden rövidsége mellett is teljes lehetlen 3 évnél rövidebb idő alatt kiépíteni. — Ezzel a ház a tételt megszavazza. Magyar államvasutak rendikvüli szük­séglete. Különféle bevételek 8.100,000 frt, kiadás 5.136,355 frt. — A pénzügyi bizottság itt a bevé­telekben 7.616,000 frtot ajánl megszavazásra. —A ház ez utóbbi összeget, meg a kiadási tételt válto­zatlanul szavazza meg. —A pénzügyminiszteri tár­­czában előirányzott vasúti bevételek 2.480,000 fttal változatlanul elfogadtatnak. Rendkívüli szükséglet. — Budapesti dunarest szabályozása: a) szabályozási munkákra 576,000 frt. b) előmunkálat és felügyeletre 30,000 frt. összesen (I s. czim) 606,000 frt. II. czim. A fiumei kikötő építésére 530,000 frt. III. czim. Bu­­dapest összekötő vasútra 1.000.000 forint, összesen 2.136.000 frt. — változatlanul elfogadtatik­ A magyar államvasutak rendkívüli szükség­lete. — A hatvan-miskolczi vonalon hidak átalakí­tására 70,000 frt. Madarász József kérdi, hogy miután tavaly 150.000 főt már megszavaztatott és ez idén máso­dik részlet fejében ismét 70.000 forint kéretik,­­ nem fog-e a jövő évben új 70.000 forint kéretni, és úgy áll-e a dolog, hogy ez által a munka már tel­jesen be fog fejeztetni. Második kérdése az, hogy hiszi, hogy midőn a költségvetési előirányzat kö­vetkeztében tett kiadások a számvevőszék elébe fognak megvizsgálás végett jönni, akkor úgy a múlt évi 100,000, valamint az ez évre megszavazott 70 ezer és most megszavazásra ajánlott 30,000 forint részletesen ki fognak mutattatni, ki fog mutattatni, hogy mennyibe kerültek az államnak. Csak arra nézve kérne felvilágosítást. Péchy T. közi­ miniszter szerint ez lesz e czélra az utolsó összeg, azonban a zákány-zágrábi vonalon még lesz újabb szükséglet. — A 30,000 frtot a ház ezzel megszavazza. Több átereszre Péczel és Isaszegh közt 6000 ft,— a budapesti főnök helytartására 25,000 frt vita nélkül elfogadtatik. — Tíz szabványos híd­mérlegre 30,000 frt, — egy mozdony mérlegre 10.000 frt irányoztatik elő. E két tételt a p. ü. bi­zottság töröltetni kéri. — A Ház elfogadja a p. ü. bizottság javaslatát. Átrakodási csatornákra a miskolczi pálya­udvaron 17,000 fr megszavaztatik, a tűzi fecsken­dőkre 10,000 frt töröltetik. A gépgyár kiadásai: Rendes szükséglet. Átalános kiadások 60,000 frt, műhelyekre 90,000 frt, gyártási költségek 390,000 ft, összesen 540,000 frt megszavaztatik. Rendes fedezet összesen 560,000 frt. — Simonyi Ernő ismétli, hogy azon igazgatóta­nácsnak mely úgy a gyárra, mint a vasútra kiter­jeszti működését, egyátalában nem látja szükségét, s így az megszüntetendő volna. Ő úgy tudja, hogy ez az igazgatótanács létezik, hanem annak költ­ségeit a költségvetésben sehol fel nem találja. — Péchy T. miniszter azt válaszolja, hogy igenis benne van a költségvetésben, de nem a jelenlegi igazg. tanács, hanem az, a­mely felállittatni szán­­­­dékoltatik. — Az előirányzatot a többség 2000 frt levonással megszavazta. Ezzel a közm. és közi. minisztérium költség­vetésének tárgyalása befejeztetett. * Következett a kereskedelmi minisztérium költ­ségvetésének tárgyalása. — Rendes szükséglet Közp. igazgatás. Irányi Dániel: Úgy óhajtottam volna, hogy mi­előtt a jelen költségvetés felett, az átalános tárgya­lás megindul, a kormány azon interpellációra vá­laszoljon, melyet hozzá Horánszky képv.­ár a teg­napi napon intézett. A nyerendő válasz kétségkívül a mai tanácskozásnak egyik legfontosabb tárgyát, egyik legfontosabb kérdését világosította volna fel. De miután ezen óhajtásom már teljesült, nem ma­rad egyéb hátra, mint, hogy a­nélkül szóljak a sző­nyegen levő tárgyhoz. T. ház! A tárcza, melynek költségvetése előttünk fekszik, a közgazdasági életnek három legfontosabb szervét foglalja magá­­­­ban, a földmivelést, az ipart és a kereskedelmet. Fájdalommal tapasztaljuk, hogy mind­ez a három szerv évek óta szenved, sorvadoz. A földmivelés, az egymást követő rész termések súlya alatt görnyedez, hozzájárulván még a marhavész is, a súlyos adók és egyéb terhek és mindenek felett a féktelen uzsora. A kis ipar pang megrendelés hiá­nyában. Ha vannak megrendelései, az átvevő nem fizet, a gyárak vagy leszállítják a munkát, vagy épen a­mint nem hiányoznak rá példák, eloltják a tüzet. A kereskedelem hanyatlik. Ez rövid szavak­ban foglalva közgazdasági életünk mai képe. S mivel, hogy ilyen szomorú, azon kötelesség három­­lik reánk, a nemzet képviselőire, hogy e bajok kul­­forrását kutatván, azok orvoslása iránt a lehető leg­rövidebb idő alatt intézkedjünk. Nem várja tőlem senki, hogy így fogván fel kötelességemet, e pillanatban néhány titkár, vagy mit tudom én, pár segédfogalmazó fizetésének tör­lését indítványozzam. Midőn felebarátom a vízben fuldokol, én nem a víz felszínén úszkáló kalap után kapok vagy hogy más, talán erőteljesebb, de nem kevésbé találó hasonlattal éljek, midőn a súlyos beteghez az orvost hívják, az kétségkívül — bocsá­natot kérek a netán triviális kifejezésért — nem a lábujján talán létező megkeményedett bőr eltá­volítását, hanem a heveny baj megszüntetését tartja legelső kötelességének. A bajok, melyekben a közgazdaság szenved, véleményem szerint a következő négy fő okból szár­maznak . Az első, melyet már említettem, az egy­mást követő szaktermés; a második a permanensé vált hitelválság; a harmadik a vámközösség, a ne­gyedik egy önálló banknak a hiánya. Engedje meg a t. ház, hogy mind a négy bajt sz­emügyre vegyem és azoknak mikénti orvoslása iránt mondhassam el rö­vid szavakban véleményemet. (Halljuk.) A rész­ter­mések meggátlása, a­melyekkel­ a gondviselés több éven át meglátogatott az emberi hatalmat meg­haladja , az által nem orvosolhatók , de igenis eny­hülhet azoknak hatása évek múltával, ha a mezei gazdák a magok egyoldalú termelését több­oldalúvá változtatják, ha a sík földet a pusztaságot befásit­­ják, ha — a­mint tegnap igen helyesen figyelmez­tetett a közi, miniszter úr, csatornákat építünk, me­lyek szárazság idején öntözésre, bő esőzések idején a fölösleges vizek levezetésére alkalmasak. Ilykép az égalji csapásokat is mérsékelni lehet, de ez hosszú időt, hosszú tanulmányozást és nagy befektetést igényel, nekünk pedig a pillanat bajait kell orvo­solnunk. A­mi a hitelválságot illeti, én t. hát mi­alatt a külföldön éltem, minthogy közgazdasággal különösen foglalkoztam, úgy a Francziaországban mint Angliában és Amerikában időközönként dúlt válságokat figyelemmel kisértem, ezeknek lefolyá­sát vizsgáltam és azt tapasztaltam hogy , mig egy­részt ugyanazon okok idézték elő ott, is a mik itt a pénz és hitel válságokat, t. i. a túlságos vakmerő speculatio, a féktelen nyereség­vágy, az önerejé­vel számot nem vetés, úgy másfelől meggyőződtem arról, hogy azon országokban e válságok sokkal rö­videbb idő alatt folytak le, és ha miként a vihar nagy pusztításokat vittek is véghez ezek, oly káro­sak, oly vészt hozók nem voltak, mint azon hitelvál­ságok, melyek nálunk és Ausztriában dúltak. A hitelválság miként tudjuk, három év előtt május havában tört ki s azóta több vagy kevesebb meg­szakítással mindig tart, meg meg­szűnik és újra kitör. Tudjuk, hogy e napokban is a budapesti pia­­czon 14, mások szerint 12 köztük a legjobb hitelv­ezégek megbuktak. Vannak kik három négyszer annyi vagyonnal bírnak, mint mennyit passivaik tesznek, de mivel pillanatnyilag nem képesek váltói­kat beváltani, bukni kénytelenek. A többi országok­ban a­hol ily hitel­válságok kitörnek a bankok, né­mely helyütt a kormányok igyekszenek ezeket enyhí­teni, nálunk én részemről ez irányban vajmi keveset tapasztaltam. Láttam, hogy oda­át a bécsi kormány az iránt tett indítványt, hogy a bank ad­a felfüg­­gesztessék, a magyar kormány ezt nem ellenezte és az megtörtént. Láttuk azonkívül azt, hogy oda­át bizonyos segélyegyleteket állított a kormány, de minálunk Magyarországon, kivéve azt, hogy az osztrák nemzeti banknál aziránt közbejárt, hogy a magyar hitelintézeteknek, különösen a takarék­­pénztáraknak talán 5 millió forintnyi előleget adjon, egyéb intézkedést, a magyar kormány részéről a hitelválság enyhítésére nem láttam. Sőt nem látom, nem tapasztalom, hogy jelenleg is valami erélye­sebb intézkedéseket tenne szemben azon, nem tudom való-e, de mint állítják, való eljárásával az osztrák nemzeti bank fiókjának, a­mely szerint nem csak hogy a hitelt élvező c­égeknek a hitelt nagyon is megszorította,hanem midőn azt hallja,hogy valamely adósság ingadozik, aláírótársát is, noha hitele két­ségtelen, mégis felszólítja, hogy váltsa be ő a váltót, különben jövőre nem számíthat kölcsönre, így áll­­ván a dolog s nem lévén készpénze sem az egyik­nek, sem a másiknak, ha hitelét egészen tönkre tenni nem akarja uzsorások karjaiba dobja magát, és előbb-utóbb tönkre megy. Egyébiránt a hitelválság elvégre is mind a­mellett, hogy már régen tart, meg fog szűnni; a korhadt fák ki fognak dőlni és utánuk ki fog dőlni sok egészséges is. De utoljára a vihar, a pusztítás nem tarthat örökké. Azonban még akkor is fenma­­rad azon másik két ok, a­mely Magyarországon az egészséges közgazdasági élet fejlődését akadályozza, fenmarad a vámközösség és az önálló bank hiánya. Pedig a hitelválságnak egyik oka épen az önálló bank hányában keresendő, valamint keresendő ab­ban, hogy a vámközösség mellett az ipar nem fej­lődhetvén, a kereset, a hitel, a bizalom, napról­­napra fogy, a pénzszűke napról-napra növekszik. Ku­t. ház! valamint minden szabadságnak, úgy a kereskedelmi szabadságnak is őszinte híve, barátja vagyok ; de én más országok példájának tanulmányozásából azt láttam, hogy a kereskedelmi szabadságnak csak czélunk szabad lenni, azt rög­tön elérni nem lehet, nem tanácsos. Minden ország, a­mely a maga iparát kifejlesztette, a­melynek ipara virágzik, előbb a védvámok rendszerét kisér­­lette meg, ipara a védvám szárnyai alatt növeke­dett nagyra. így tett Francziaország, mely mai na­pig is a védvám uralma alatt áll; Így tett maga Angolország is, a­hol jelenleg a szabad kereskedés elve uralkodik. Anglia 1842-ig részint véd-, részint tiltóvámok alatt állott, és csak azon évben változ­tatta meg az eddig követett rendszert, teljesen pe­dig csak 49-ben szakított a régivel. A többi or­szágok azonban mai napig is védvámokat alkal­maznak. Anglia bátran tehette ezt, tehette azért, mert ipara és kereskedelme már akkor annyira ki volt fejlődve, hogy a többi országokkal aggály nélkül szembe szállhatott. De vajjon oly helyzetben van-e Magyarország t. hát, hogy iparának védelemre többé nem lenne szüksége ? Vajjon nem azt tapasz­taljuk, nem azt látjuk-e, hogy az osztrák ipar sok­kal magasabb fokán áll a fejlődésnek, mint áll a mienk? Vajjon gyárosaink bukása nem azt bizo­­nyítja-e részben, hogy azon védelem, mely a kül­föld irányában fenáll, nem elegendő, nem azt, hogy az osztrák gyárakkal versenyezni képtelenek. T. ház! Ezek, úgy hiszem, oly igazságok, me­lyeket kevés ember, kevés tagja e háznak fog két­ségbe vonni. Vannak azonban, kik a sorompókat, melyeket Magyarország és Ausztria közt felállíta­nak, azért tartják veszélyeseknek, mert, úgy mond­ják, ha mi az osztrák ipargyártmányok ellen állíta­nánk fel vámokat, az osztrák kormány viszont a mi nyers terményeinket fogná vámokkal sújtani. Először te hát­ én nagyon eltévesztett vám­politikának tartanám azt, mely a nyers termé­nyekre, élelmi­szerekre adót, vámot róna. Ezt el­hagyta a többi ország. 1872-ben életbe léptetni akarta ugyan Francziaországban Thiers, de már a következő évben, miután maga megbukott, az ő intézkedése a törvényhozás által megszüntet­­tetett. Az élelmi­szerek, nyers­anyagok, melyek a gyárak táplálására szükségesek, mainap mindenütt vámmentesek, nem hiszem ennélfogva, hogy az osztrák kormány oly rövidlátó lenne, hogy a maga népességének élelmére, a maga gyárainak táplálá­sára szükséges anyagot megvámoltatná. Igaz, hogy nemcsak egyes emberek, miként ezt miniszterelnök úr mondá, hanem néha kormá­nyok, néha nemzetek is a szenvedély által elra­gadtatják magukat, de erre kell, hogy némi okot szolgáltasson az, a­ki ellen indulatra gerjednek. Mi magyarok nem szolgáltatunk szomszédainknak erre okot, a­mit mi kívánunk, az jogos, az törvé­nyen alapszik. A vámsorompók felállíthatása a 68-ks törvény által az országnak biztosítva van; jogtalant ennélfogva sem kívánunk és méltatlanul sem kívánunk eljárni! Én nem akarom t. ház­ nagy vámokkal sújtani, valamint a többi külföld, úgy az Ausztria által behozandó termékeket, iparczikke­­ket sem, én a magyar gyáraknak, a magyar ipar­nak nem akarok heverő párnát készíteni, pusztán pajzst akarok adni kezébe, a­mel­lyel a túlságos verseny ellen megvédhesse magát. Nincs, és nem lesz tehát az osztrák kormánynak és törvényhozás­nak oka arra, hogy ellenünk visszatolással éljen. Aztán, minek utána azt hiszem, az osztrák tartományokkal kereskedelmi szerződésre akarunk lépni, ha ily feltételt szabna erőnkbe, kétségtelen, hogy a magyar kormány nem fogadná el. És ha a mi beleegyezésünk, tehát szerződés nélkül önállólag magas vám­tarif­át állítana fel a mi nyerstermé­nyeinkre, akkor mi viszont az ausztriai iparczikke­­ket nagyobb vámmal sújthatnók, mint tennék kü­lönben, ez esetben pedig nem mi fogjuk meg­­sínyleni, te hát! hanem meg fogják sinteni szom­szédaink, mert az ő gyáraik elvesztvén a magyar piaczot, kénytelenek lesznek megszüntetni mun­­kájukat, a magyar piacz elzárásával képtelenek lévén a többi országokkal versenyezni. De külön­ben is, én nem teszem fel, hogy Ausztria, a velünk egy fejedelem alatt álló birodalom oly ellenséges vámpolitikát akarjon követni Magyarországgal szem­ben, minőtől a többi idegen országok irányában tartózkodik. Vagy a többi országok ellen is fog hasonlóképen védvámokat állítni fel a nyers ter­mékekre nézve? Ha ezt teszi, akkor a verseny egyenlő leend Magyarország, Oroszország és Ro­mánia között, ez esetben pedig mi egyátalán nem felünk, hanem ha csak ellenünkben alkamazza ezen vámokat, akkor miként már előbb mondottam, tel­jesen feljogosítana arra, hogy mi meg az általános vámtarifát ő­rá alkalmazva ezt oly magasra emel­jük, hogy az ő ipartermékei Magyarországba ne jöhessenek, a többi külföldi termékekkel ne ver­senyezhessenek.­­ De ez, uraim, a kérdésnek csak egyik oldala, másik oldala a pénzügyi nem ke­vésbé fontos. A közös vámok, ha a zárszámadásokat meg­vizsgáljuk a múlt években egyre másra 15—17 mil­liót jövedelmeztek. 76-ra mindössze 12 millió van előirányozva, miből Magyarországra 2 millió s gon­dolom 600,000 frt esik. — Én nem vagyok azon helyzetben, hogy tisztán és egész hitelességgel ki­mutathassam azon forgalmat, mely Magyarország és Ausztria közt létezik, különösen hogy a behoza­talt apodicti­e adhassam elő. Vannak, de nem tu­dom mely alapon, kik azt állítják, hogy a behozatal 400 és néhány milliót meghalad. Én azon adatok alapján, melyekkel bírok, 300 milliónál többre nem becsülöm és annálfogva azt veszem számításaim alapjául. Ha 300 millióra rúg a behozott áruk ér­téke s ha ezen érték után csak 7—8%-nyi vámot szedünk, — pedig ezt senki sem fogja soknak ta­lálni, — akkor a vámok czímén Magyarország 21— 24 millió jövedelmet húzhat, s ha ebből — sokat mondok — 3—4 milliót kezelési költség fejében levonunk, marad 20—21 millió. Ha ezt az eddigi bevétellel, a mostani jövedelemmel összehasonlítjuk, vagyis azon két millió 600,000 frthoz mérjük, mely a 76-ki előirányzatban foglaltatik, lehetetlen első tekintetre át nem látnunk az óriási különbséget, mely a magyar kincstár javára esnék, hogy­ha ön­álló vámterülettel bírnánk. Nem is szólok azon hátrányokról, melyek a vámközösség mellett a fogyasztási adók tekinteté­ben, s a tekintetben léteznek, hogy bennünket né­mely adók behozatalában akadályoztatnak. Midőn az adóügyi bizottságban a fény­űzési adókat tár­gyaltuk, nem egyszer maga a­z. elnök úr, mint ak­kori pénzügyminiszter kénytelen volt bevallani, hogy ezen­­ ezen adó talán czélszerűbb lenne an­nál, a­melyet indítványoz, de miután vámközös­­ség létezik köztünk és Ausztria közt, lehetetlen, hogy a magyar czikkeket megadóztassuk, holott azok Ausztriában adómentesek. Mondom, nem is szólok a vámközösségnek a létező vámegyezmény­nek ezen hátrányos oldaláról; nem szólok pedig azért, mert ezt maga a kormány is belátja, s a mint tudom, az alkudozások, melyeket megindított, — ezen hátrányok elhárítására voltak irányozva. — Hogy ezen alkudozások meghiúsultak, azon én megvallom, egyátalában nem búsulok, sőt ha azt tudnám, hogy ezen meghiúsult alkudozásoknak és a rá következett fölmondásnak az lenne következmé­nye, a­mit óhajtok, t. i. az új alkudozásoknak ön­álló vámterület alapján megindítása , annak csak örvendenék. Nem is hiszem, hogy a kormány az ed­digi tapasztalatok után más utat válas­szon. Hogy eddig a vámközösség alapján folytatta a tárgyalásokat, azt természetesnek találom, mert ezen utat a törvény szabta meg, de miután meg­győződött arról, hogy az eddigi alkudozások czélra nem vezetnek, reménylem, hogy ezentúl csakugyan az önálló vámterület alapján fogja megindítani az új tárgyalásokat annyival inkább, mert lehetetlennek tartom, hogy akár a fogyasztási adók, akár a vám­visszatérítések kezelésére oly módot találjon, mely Magyarország érdekeit kielégítse, akár pedig oly közös vámtarif­át készíthessen, mely Magyarország iparának, gyárainak érdekeit ne sértse. A­z­ik ok, mely bajainkat eredményezi, az önálló nemzeti bank hiányában kere­sendő. Nem fogom te­hát­­ ezen intézetnek szüksé­ges voltát hosszasan bizonyítani. Önök mindnyájan, de sőt maga a kormány is mélyen meg vannak győ­ződve ilyen intézet felállításának szükségéről. Csu­pán azon ellenvetéseket akarom megc­áfolni, me­lyek ezen banknak létesítése ellen több oldalról felhozattak. Ki fogom mutatni nem csak azt, hogy ilyen intézetnek létesítése lehetséges; lehetséges pedig a valuta helyreállítása nélkül, — de ki fogom egyszersmind mutatni azt is, hogy az osztrák nem­zeti bankkal, vagy bármely bécsi pénzüzérekkel való alkudozás Magyarországnak csak kárára vál­nék, és az ezek által felállított intézet önálló nem­zeti bank nem lehetne. Egy jegybank, t. hát­ oly nyereséges intézet, hogy arra, ha a kormány pályázatot hirdet, három hónap alatt akár német, akár franczia, akár angol, akár holland vállalkozókat nagy mennyiségben nyer­het. A porosz bank harmadéve 20% osztalékot, a franczia 36-ot fizetett, az osztrák bank szintén nye­reséggel dolgozik, s dolgozik átalán fogva minden ilyen pénzintézet. Úgy de azt mondják, hogy a va­luta rendezése nélkül Magyarországon nem állít­ható fel jegybank. Ha azt akarják te­hát, hogy oly intézet állíttassák fel, a­mely pénzjegyeit minden­nap arany ezüstben beváltsa, akkor kétségtelenül igazuk van, ilyen intézetet a valuta rendezése nél­kül nem lehet felállítni. De ha oly intézettel, oly bankkal beérjük, a minő oda­át van Ausztriában, a minő Francziaországban létezik, s a minők mai­­­napság Amerikában léteznek, semmi sem áll annak útjában, hogy a bankot rögtön felállítsuk. Igen de azt olvastuk a lapokban, hogy az osztrák pénzügy­­miniszter a maga beleegyezését ily bank felállításá­hoz ahhoz kötötte, hogy a valuta helyreállíttassék. Mi alapon tehette ezt? Nem tudom te hát, mi jogon mi czímen avatkozhatik az osztrák pénzügyminisz­ter a magyar bank felállításának ügyébe ? Ha csak azt nem teszem fel, hogy azzal fenyegette a magyar kormányt, hogy ő nem fogja elfogadni a maga pénz­tárába a magyar jegybank által kibocsátott pénz­jegyeket, s talán a quota és az államadósság fejében fizetendő összegeket sem.­­ Ugyde ha a magyar jegybank oly solid, oly biztos szervezetet nyer a minőt én bhirtok, és a minőt annak kétségte­lenül a kormány is adni fogna, akkor a magyar je­gyek bizonyosan fognak bírni annyi értékkel, annyi hitellel a mennyivel az osztrák nemzeti bank je­gyei. Én legalább részemről bármennyire sajnáltam is polgártársaimat, kik pénzszűkében szenvednek, nem szeretném, hogy a jegybank az óvatosság leg­szigorúbb szabályaitól eltérve olyanoknak hite­lezzen, kiknél tökéletes biztonság nem létezik. Te­hát a magyar pénzjegyek tökéletesen ugyanoly értékkel fognak bírni, mint az osztrák bank pénz­jegyei. Bírni fognak annyival inkább, mert nem hiszem, hogy oly túlságos mennyiségben bocsátatnának ki, a­mely azoknak értékére csökkentőleg hathatna. Mi­okon utasíthatná annálfogva vissza az osztrák pénzügyminiszter a magyar pénzjegyeket ? De ám legyen, sőt még azt is megengedem, hogy nemcsak az állam pénztárában, hanem a forgalomban sem fogadtatnának el Ausztriában pénzjegyeink — ám­bár az osztrák kormányok hatalma, úgy hiszem, nem terjed ki arra, hogy a kereskedőknek vagy iparosoknak megtiltsa a magyar pénzjegyeknek elfogadását, valamint nekem nem tilthatja meg senki, hogy akár franczia akár porosz, akár bármiféle pénzjegyeket elfogadjak és ha talá­lok mást, ki azokat tőlem elveszi, neki átadjam. De tegyük fel, mondom, még azt az esetet is, hogy nemcsak a kormány pénztárában, hanem a közön­séges forgalomban sem fognak elfogadtatni, mi kö­vetkezik ebből ? Az tisztelt ház, hogy Ausztriával szemben ugyanazon helyzetben leszünk a­mely Ausztria és Magyarország is van, jelenleg minden más külföldi országgal. Avagy osztrák bankjeg­­gyel vagy az államjegyekkel szoktuk-e fizetni a mi bevásárlásainkat, melyeket Németországban, An­golhonban és Francziaországban teszünk? Nem aran­nyal, ezüsttel vagy az ottani országban folyó pénzzel kell-e teljesítenünk ottani fizetéseinket. És vajjon nagyobb baj lenne-e az uraim! mint azon ál­lapotnak további fentartása, a­mely tönkre teszi iparunkat, kereskedésünket ? a­mely függésben tart oly pénzhatalmaktól, a­melyek legalább is nem barátaink ? Tudom én­t, hát! hogy az ipar és kereske­delmi kamarák valamint a vámközösség, úgy a bank tárgyában is más véleményt és más tanácsot adtak a t. miniszter úrnak,úgy de minden tisztelettel,mel­­­lyel ezen testületek iránt viseltetem, legyen szabad megjegyeznem, hogy oly dologban nemcsak értel­miségre, hanem függetlenségre is van szükség, én pedig a mi kereskedőinknek, a mi nagy iparosaink­nak függetlenségét az osztrák bank irányában ha­tározottan kétségbe vonom. A mi kereskedőink, a mi nagy iparosaink akár az itteni bankfióknak,akár pedig egyenesen a bécsi banknak és az avval ös­­­szeköttetésben és viszonyban álló bécsi pénzkirá­lyoknak alattvalói. Ezektől én mindenben inkább, mint e kérdésben fogadok el a tanácsot és a té­nyekkel, a tapasztalással számolok, nem pedig az ő véleményökkel. Mielőtt bezárnám beszédemet, lehetetlen — mert most jut csak eszembe — nem c­áfolni meg azon ellenvetéseket, amelyeket nemcsak a keres­kedők, hanem fájdalom! a földmivelő osztályok ré­széről is az önálló vámterület ellen hallanunk le­het. A kereskedők ? A kereskedőknek mindegy, bárhonnan származnak az áruk, csak ők azokon nyerjenek, ők nem törődnek azzal, vájjon Magyar­­országon van-e ipar, virágoznak e a gyárak? Az osztrák,franczia,angol árui nekik egyaránt kedvesek, a­mi előttök fő szempont az, hogy minél nagyobb legyen a nyereség. A földmivelő osztály, az min­­­denesetre hazafiasabb indokokból indul ki, de az ő ellenvetése véleményem szerint, szintoly kevéssé állhat meg. Attól fél, mint már említettem, hogy ha a mi terményeink az osztrák határoknál meg fognak vámoltatni, ez esetben nem leszünk képe­sek más országokkal a versenyt kiállni. Én ezt már beszédem elején nagy részben megc­áfoltam, most ezúttal csak arra akarom figyelmeztetni a mezei gazdákat, hogy legyen bár úgy, hogy egy ideig a­miatt, hogy vámokat állítunk határainkon, némi terheket kellene is viselniök, legyen bár úgy, hogy drágábban kellene fizetniük némely czikkeket, a­melyekre szükségük van, én úgy ismerem a mi föld­mivelő osztályunkat, a magyar nemzetnek zömét, javát, hogy az ily áldozatoktól nem fog vissza­riadni. (Egy hang : De el fog pusztulni.) Nem fog elpusztulni, mert azon gyárak mel­lett, a­melyek önálló vámterület felállítása követ­keztében fel fognak állni, azon gyárak mellett a piaczi árak sokkal jobbak lesznek, a forgalom sok­kal élénkebbé fog tétetni, a földmives a maga ter­ményeit sokkal biztosabban fogja elárusíthatni, mint most, mert a piacz küszöbe előtt lesz s a piacz sok­kal biztosabb leend, mint a mostani, a midőn csak akkor adhatja el a gazda terményeit, midőn egy­részt Magyarországban bő, másrészt a külföldön szűk termés volt, akkor az ő vevői állandóak lesz­nek úgy, hogy — vélem­ényem szerint — semmi esetre sem fog szenvedni veszteséget. De különben is megtérül az, mit a vámok révén a nagyfogyasztó közönség netalán fizet; megtérül a mondott módon kívül az által, hogy nagy része a mi munkás osztá­lyunknak, mely különösen télen dolog nélkül he­ver, akkor elfoglaltatást nyer, s nemcsak a gyáro­sok, hanem a munkások is keresetre találván, az ország adóképessége emelkedni fog, és ezúton is közvetlenül és közvetve pénzügyeinken és anyagi helyzetünkön segítve lesz. (Igaz­ a baloldalon.) T. hát! a helyzet rendkívül komoly és a se­gítség sürgetés. Ne késsenek uraim! a segítséggel mert romok romokra halmozódnak. Vigyázzanak, nehogy azon romok alá a nemzet jólétével önök­nek jó­ hírneve a nemzetnek önökben vetett bizalma s hite is eltemettessék; vigyázzanak, nehogy ezen romok felett érzett hazafius fájdalmukhoz ama ke­serű öntudat is vegyüljön: „segíthettünk volna a haza bajain és nem cselekedtük!“ (Helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Kaas Ivor b. hangsúlyozza, hogy számitó és­­szel, egész önzéssel és nem elfogult szenvedéllyel állunk szemben, midőn az osztrák védvámos poli­tikával találkozunk. — Gazdasági követelménye az iparűző osztrák tartományoknak: monopóliuma az egész monarchia piaczain, politikai iránya a cen­­tralismus, vagyis Magyarország államjogának meg­buktatása az ország vagyoni erejének kiszivattyú­­zása, annak gazdasági tönkretétele által. Sem a czél, sem az eszközök nem újak előttünk. Közös vámterület osztrák érdekben készült vámtarifák­kal 8 közös pénzforgalom az osztrák nemzeti bank monopóliumával, ez teszi gazdaggá Ausztriát, ez tartja függésben Magyarországot. Szónok szerint a vámközösség Magyarország gazdasági összes érdekeivel ellentétben áll s anyagi helyzetünknek nagy kárára válik, kárára mező­­gazdaságunknak, iparunknak, kereskedelmünknek, pénzforgalmunknak, és hogy az Magyarország érde­­keivel a két állam különböző közgazdasági tenné

Next