Egyetértés, 1878. március (12. évfolyam, 60-90. szám)
1878-03-26 / 85. szám
Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre.................... . . . 20.Félévre.......................... Negyedévre .... Egy hóra.................... Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. " Bélyeg dij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. 85. szám. Kedd, 1878. márczius 26.XII. évfolyam. Budapest. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza l sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó hivatal: Budapest, IV. himgö-utcta 1. se. hová az előfizetési pénzek küldendők. Ami gyógyithatlan. Csak nem bírunk kijönni a téli időjárásból. Márczius derekán túl is fagyoskodunk. Levegőben, politikában egyaránt érezhető az orosz időjárás. Még kilátás sincs rá, hogy ez időjárás hamarjában engedni fog, legalább a politikában nincs. Bécs felől sokkal élesebben fu ismét az orosz barátság szele, mint bármikor. Zordsága már a tavaszi fejlődés reménységeivel biztató angol szövetségi ajánlatot is megöli: az osztrák politika esztelensége nem képes szakítani előítéleteivel. Bécsi táviratunkból, melyet hétfői lapunk hoz, eléggé kirí, hogy mire akarják fordítani az imént megszavazott hatvan millió forintot. De ha ki sem rítt volna, magunk részéről nem voltunk kétségben hovafordítása iránt egy pillanatig sem. Mindössze az iránt volt kétségünk, hogy a hatalmas arányokban növekvő angol akciókedvvel szemben, külügyi politikánk oly rideg, oly visszautasító álláspontot foglal-e el, aminőt elfoglalt. Ez már aztán áthágja a józan érdekek által emelt korlátok utolsó hajszálrétegeit is, s az embernek megáll az esze a felett való gondolkozásában: micsoda önmegfeledkezés dominálja a döntő iszonyú körök agyvelejét. Annyit látunk, hogy a kongressus megtartásának rögeszméje Andrássy minden tevékenységét uralja. Ő fejébe verte, hogy a kongressusnak meg kell lenni, és makacsul ragaszkodik e speciális tervének keresztülviteléhez. Egészetű, hogy még a makacsság olyennevetségestől sem riad vissza, csak azért, mert óhajtja összeülve látni a nagyhatalmak képviselőit, s ez összeülésben diadalt vél látni az általa kimódolt és ajánlott konferencia létesítése által. Ha valaki gyakorlatilag akarná kimutatni, hol azon pont, midőn a nevetséges találkozik a fenségesnek látszóval, úgy monarchiánk konferencián nyargaló politikájában okvetlenül megtalálja és könnyű szerrel kimutathatja e pontot. Rajta lenni a legnagyobb komolysággal, hogy a konferencia létrejöjjön, de ennél többel nem törődni, magát a sikert czélul ki nem tűzni, sőt odáig menni, hogy a konferenciát még Anglia részvétele nélkül is kész megtartatni a rögeszme kedvéért: a polikai könnyelműség oly nevetséges oldalára vall, mely példátlanul áll az érdekeik védelmére szorult államok történelmében. De még ez nem minden. A külügyi hivatal, nem lévén igaza, rendkívül haragos, s megfeledkezve a politika legelső szabályairól, Angliát leczkézteti félhivatalos lapjai által, a miért hogy e bámulatos önérzettel, s óriás erővel rendelkező állam elég okos előbb tisztába jönni, mit voltaképen azzal a konferenciával, akarnak oly komoly alapokon, komoly irányban mozgó terven épült-e a konferencia, hogy nem alacsonyul komédiává. Mit kíván Anglia? Semmi egyebet, minthogy a san-stefanoi békekötés minden pontját, melyet bármely hatalom megvitathatónak tart, Oroszország megvitatás alá bocsássa, hogy épen e végből Oroszország kötelességének ismerje valamennyi pontot, még a netalán létező titkos egyezményeket is a konferencia tanácskozása alá terjeszteni. Kell-e ennél jogosabb, józanabb követelés, föltéve, hogy a konferenciát komolyan veszik, s a nagyhatalmak tanácskozása a nemzetközi jog ama elvein alapul, amelyek a párisi szerződést hozták létre. De Andrássy úrék úgy látszik nem veszik komolyan, nekik csak játék kell, hogy port hintessenek vele a világ szemébe, a többi pedig el van szépecskén intézve a reichstadti egyezményben, mely az egész keleti háború alatt zsinórmértékül szolgált monarchiánk magatartásának, s zsinórmértékül szolgál ma is, midőn a három császári szövetség folyvást fenáll, és a Bismarck sodronyán rángatott bécsi politika eszeveszett vágyakat táplál Bosznia és Herczegovina iránt, mint régente. Általában a táviratok, tudósítások és félhivatalos közlemények mind az orosz barátság vizén eveznek. Oroszországot mentegetik, Angliát támadják. A román diplomatiai ágenseket biztatás nélkül bocsátották el, az angol szövetségi ajánlatot mereven visszautasították, s haladnak az occupatió s ezzel a dynastia, meg monarchia végbukása felé. Soha ennél elvakultabb és őrültebb politika nem kísértett, még az elvakultságban és őrültségben oly gazdag múlttal bíró bécsi politikában sem, a nemzetek egészséges értelmével. Szerencsétlenségünkre ez a vakság, ez az őrültség gyógyíthatta. Még a legdraszkusabb csalódások, orosz zuhanyok és szembeszökő vereségek sem gyógyították ki. És nem is fogja kigyógyítani soha semmi, csak egy rettenetes katastropha, melyre a történelem azt mondja: „Finis Ausztriáé.“ Ma d. u. 1 órakor a miniszterelnök palotájában értekezlet tartatott, melyen a fővárosunkban időző összes miniszterek részt vettek A tanácskozást nagy ebéd követte. A képviselőház bankügyi bizottsága ma délben tartott ülésében megállapította a 80 milliós bankadósság ügyeinek az országos quota bizottsághoz leendő áttételére vonatkozó javaslata iránti jelentését. A bizottság többségének javaslata ellenében Chorina maga és Kerkápolyi, Bujanovics és Lichtenstein bizottsági tagok nevében is különvéleményt nyújtott be. A jelentést a különvéleményekkel együtt Márkus István biz. előadó a holnapi ülésben fogja a képviselőháznak benyújtani. A „Lanterne“ ma ideérkezett márcz. 24-diki száma a következőket írja: Hire jár, hogy Szentpétervárból érkezett sürgönyök szerint Romániában forradalom tört ki, és hogy Károly fejedelem kényszerittetett Bukarestet elhagyni. — Egész mostig ezen hir megerősítése ide nem érkezett; szentpétervári és bukaresti sürgönyeink erről nem tesznek említést. A képviselőház szerdai ülésében veszi a főrendiháznak a büntető codexen tett módosításait tárgyalás alá. Szombaton — mint halljuk — a pénzügyi bizottság beterjeszti a háznak a államköltségvetésről szóló jelentését s a budgetvita jövő kedden veszi kezdetét. Az országyűlési szabadelvű pártnak hétfőn márczius 26-án tartott értekezletét Gero ve elnök megnyitván, Baross Gábor előadta a Deák Ferencz síremlékének felállítására vonatkozó bizottsági jelentést, részletesen ismertetvén úgy a bizottság eddigi munkálkodását, mint a síremlékre, a sarkossrágra, a tér befásítására parkírozására s a jelenleg fennálló kápolna lebontására vonatkozó költségvetése. Az értekezlet a jelentést helyeslő tudomásul vette, illetőleg a javaslatot elfogadta. Ezután a büntetőtörvénykönyv némely szakaszain a főrendiház által tett módosítások vetettek fel. Pauler Tivadar előadó részletesen előadta a két ház megállapodásai közt fenálló eltéréseket, kérvén, hogy az értekezlet az igazságügyi bizottságnak erre vonatkozó javaslatát fogadja el. Az értekezlet ez indítványhoz hozzájárult, valamint elfogadta Bokrös Eleknek a sikkasztásra vonatkozó módosítványát is, mely szerint a definitióba felvétetik azon eset, ha valaki a birtokában levő tárgyat elsajátítási czélból rész hiszemileg eltagadja. E rövid eszmecsere után, melyben Perczel igazságügyminiszter, Csemegi és Teleszky vettek részt, a jövő szerdán újabb értekezlet tűzetett ki, melynek tárgya a 80 milliós bankadósságra vonatkozótjavaslat leend. Akkor és most. Régen volt, még akkor Csernatony Lajos a makkhetessel ütögette a tökkirályt a „Márczius tizenötödik“ ben. A Jókai Mór kétcsövű fegyverrel a vállán járt a svábhegyre aludni. Izgalmas idő, háborús hangulat, s a népgyűléseken nyilatkozó közvélemény uralkodott akkor is, mert a haza veszedelemben forgott épen mint most. Persze, hogy ez a minisztérium csak gróf Batkányi Lajos, Kossuth Lajos, gróf Széchenyi István, Deák Ferencz, Bertalan, Klauzál Gábor és Eötvös Szemere József báróból állt, s noha mindenik hírneve kissé túlszárnyalta határainkat, s mielőtt a bíbortámlákat elfoglalták volna, nem csak az ő, de az újvilág is tudott róluk valamit, dehogy voltak egy színvonalon a mai nagyságokkal, hisz azok elég gyöngék voltak tisztelni s méltányolni a közvéleményt, mig a mostaniaknak van elég bátorságuk azt lábbal tiporni. Azon történelmi nagy férfiak kormányzásakor is volt időszak, mikor a népgyűlések egymást érték, néha egy napon kettő is, mert az események rohamosan váltakoztak, s a haza ügye iránt mindenki melegen érdeklődött. Bezzeg nem kellett három nappal, de még csak három órával sem előbb bejelenteni a gyűlést, a kormányelnök a szónokok neveire sem volt előre kiváncsi, azt sem követelte, hogy Wodianer, Ullmann, Schossberger stb. az a kormány szemében tekintélyes gazdag polgár vagyonával álljon jót, hogy a népgyülés alatt s után rendetlenség nem fog történni. Ezen rendelet megközelíti Nero azon intézkedését, mikor a megtartandó törvényeket oly magasra szegeztette, hogy senki sem bírta elolvasni. Szabad népgyülésezni, de keress hat vagy tíz oly gazdag bolondot, ki vagyonával áll jót, hogy tíz-tizenkétezer közt nem akad garázda vagy részeg. emberek bölcs tanács 1 furfangos észjárásodat a muszka zsarnok megirigyelheti az alkotmányos királytól. Mindnyájan ismerjük a budapesti utolsó népgyülés lefolyását, tudjuk annak határozatával a miniszterelnökhöz menesztett küldöttség sorsát. Thaisz Elek poroszlói élén, s Jekelfalussy titkos kémeivel elsánczolta a nép küldöttei előtt Tiszát, s népgyülés elnökét a miniszterelnök helyett a kapusa fogadta. hez 1848-ban egy alkalomkor a fentebbihasonló hangulatú, s a lehetőségig még látogatottabb népgyülés folyt le a muzeum terén. A haza veszedelemben forgott, s a nép fegyvert kívánt. A határozat átadásával meg lön bízva Vasváry Pál, veje: Petőfi Sándor, Irinyi József, ott voltam én is, s még néhányan. A sokaság követett s ellepte a hatvani utczát, mikor a miniszterelnöki palotába léptünk. Nem volt ott Szekrényessy poroszlóival, sem Hajnik Pál kémeivel, amikkel bizonyára nem rendelkezett, mert azz akkori kormánynak arra szüksége nem volt, s a rendőrfőnöknek hazafias és tisztességes működési tér jutott. A küldöttséget Kuthy Lajos kormányelnöki titkár fogadta, azon kijelentéssel, hogy e pillanatban minisztertanács tartozik. Ekkor kilép Szemere Bertalan, s maga vezette a küldöttséget az összes minisztérium elé. Vasváry elragadó szónoklatával átnyújtotta a határozatot. Klauzál Gábor azzal a szivet érintő rokonszenves hangjával szólt hozzám: ohbeli kedves fiú az, ki oly felvillanyozva szónokol! hogy hívják? erre nagy jövő vár! Várt is egy közös sír, mert ő felséges érzelmeit s lángoló hazafiságát nemcsak gyönyörűen adta elő, de azokért meg is tudott halni. Kérelmünkre tagadó választ kaptunk, de minő modorban, a nép akaratának mennyi tiszteletben tartása mellett mondta Bathyányi gróf, nagyon szívesen, sőt magunk is óhajtanánk a felfegyverzést, de most alig áll annyi rendelkezésünkre, mi a sereg számára elégséges. Széchenyi gróf Petőfi ajkain azt a kesernyés mosolyt látta, melyet ő elnyomni sohasem tudott, ha valami kedve ellen történt, így szólt hozzá : „Ön most azt gondolja, teremtsenek, azért miniszterek, hogy a pokolból is teremtsenek, de ha a pokolból sem bírunk még most teremteni. Ahhoz egy kis idő kell, aztán lesz.“ Mikor Vasváry a fogadtatást és eredményt az utczán nyugtalankodó népnek tudtára adta, a nép a kormányt éltetve oszlott szét. A Batthyányi kormánynak nem jutott eszébe soha, a népgyűlési jogot korlátozni, illetőleg rókásan lehet lenitni, de nem is kellett magát rendőrökkel s titkos kémekkel őriztetni; az akkori minisztereknek az ablakait sem verték be, a kávéházak ajtaiból sem insultálta az ifjúság ha arra jártak, hanem nyomukban mindenütt a lelkesedés emelkedett. Az volt a valódi többség, az ország kormánya. Azok nagy idők voltak, s voltak hozzá nagy emberek, most is nagy idők vannak, s vannak hozzá rendőrök s megszaporított titkos kémek. Jó lesz, ha Tisza Kálmán azt a drága követ, melyet az országgyűlésnek bejelentett, örök emlékül csakugyan elteszi, de írja rá, hogy szegény Batthyányi Lajos ilyet nem kapott soha. Sötéten elborul a lélek s mélyen megszomorodik a szív az akkori s mostani tényezők összehasonlításánál; a hazafiui szellem s magasztos eszmék terjesztését a kormányon levő valódi nagyságok elősegitni iparkodtak, s a nemzet teljes őszinte bizalommal viseltetvén működéseik iránt, soha sem álmodott arról, hogy e dicsők helyeit másokkal betöltse. Most a hazafiui érzelem a szédelgők gúnytárgya, s a felfújt nagyságok azt az egyéni szabadság megszorításáig üldözik. A közvélemény annyi keserű csalódás után óhajtva lesi a pillanatot, mikor buknak a providentialis férfiak, kik rendőrökkel s kémrendszerrel készülnek az uj választások elé, hogy zsandár hatalmukat régi s netán újonan szerzendő híveikkel megerősítsék. Pedig ha továbbra is ez a kormány, ezzel a többséggel fogja a haza sorsát intézni, az ország megérve fog hullni akár az orosz, vagy más hatalom ölébe, mert amennyire az 1848-ki kormány a nemzetet lelkesítette, erősítette s jogai elszánt védelmére képesítette, annyira lehangolja, gyengíti s gyáva megadásra puhítja azt az 1878-ki. Az országot már vesztébe indították, ha el akar veszni, vegye közönnyel Tisza Kálmán előintézkedéseit a jövő választásokra. Degré Alajos: Páris, márczius 24-kén. — Saját levelezőnktől. — Mindenki csodálkozik itt azon felfogási makacsságon, mely a keleti kabinetekben uralkod. Hogy nem bírják vagy nem akarják Anglia élve megérteni? Hiszen ezek oly világosak, hogy valban nagyon korlátolt ész kell ahoz, de nem lát azt mit egy gyermek is első pillantásra felfogni Nálunk legalább minden embernél rögtön tiszti áll a kérdés. Midőn Muszkaország Törökországot megt madta, akkor mint a többi európai hatalmak mebízottja lépett fel. Váljon birt-e Angliától és többi hatalmasságoktól ily megbízással, azt nem kutatják, de hogy Francziaországtól ne nyert ily felhatalmazást, az bizonyos. Az akko külügyér, Decazes herczeg, ki elszéditette magé hogy Muszkaországban a Németország elleni franche háborúra szövetségest nyerend, igen sok lett volna kész, de mégsem merészelt vol Muszkaországnak ily megbízást adni, s ha enn csakugyan volt megbízója, az legfeljebb is csak német birodalmi kanczellár lehetett. Andrássy grófói itt nagy diplomatiai jártasságot nem tételezek fel, de hogy ő is hozzájárult volna ahhoz, a még sem lehet hinni. De tegyünk fel minden a surdumot s igy azt is, hogy Muszkaország mi Európa mandatáriusa lépett fel Törökország elle akkor, ha ezen missióját elvégezte, a megbizókn joguk van kérdeni tőle, miként járt el, teljes tett-e mindent, vagy nem lépte-e túl hatalomkrét? A mandatárius magánéletben ép ugy, mi hatalmi állásban mindig és mindenütt köteles számolni megbízóinak. A dilemma másik része az, hogy Muszkac szág nem Európa nevében, hanem maga fejét cselekedett, olyasokat tett, mit Európa nem aka tudtán s szándékán kívül hódított, lemészárolt, j nj i’Fi f VJ I Equitumi i v.. x 1 . AZ „EGYETERTES“ TÁRCZYA. Az ördög szolgálója. REGÉNY. IRTA GOXE.4XES EHDIA.WEI. Francziából fordítja : NYÁRT LÁSZLÓ. HARMADIK KÖNYV. — 21-ik folytatás. — IV. Egy drága fürdő. Zsuzsánna egy fiúval ajándékozta meg férjét. Kényesebb lévén, mintsem hogy gyermekét maga nevelhette volna, egy szép és erőteljes calabriai nőre bizá azt, ki a gyermeket Martorano grófnő szemei előtt szoptatá, a magáéval együtt. Az ifjú anya szenvedett gyermekének távolléte miatt; sem a világ zaja, sem az ünnepélyek fénye, melyeket Diodato rendezett számára, nem oszthatták el bánatát, mely lelkén rágódott. Minden gondolata, szivének minden érzelme Calabriában voltak gyermeke mellett, s óhajtva vára annak visszatértét. Diodato észrevevé nejének ezen óhaját, mely már-már hervasztani kezdé Zsuzsánna szépségét, s egészségének aláásásával fenyegetett. Nejének s gyermekének napjai kedvesek voltak előtte. Nem gondolhatott nyugtalanság nélkül arra, hogy ha szerencsétlenségére elvesztené őket, úgy a Martorano családnak vissza kellene adnia nejének hozományát, melyet már rég felemésztett. Elhatározó tehát, hogy Calabriába fog valakit küldeni, elhozatandó onnét a gyermeket dajkájával együtt. Ezen határozat a marquisnő szivét örömmel tölté be. Számolván a napokat s órákat, midőn fiát viszont láthatja, végre elhatározá magát is az utazásra, s lázas izgatottsággal készült az útra. Az agg Pietro de Campo-Fortemarquis, kinek több elintézendője volt a Martorano családdal, szintén részt akart venni az útban. Az elutazás reggelén Diodato hirtelen roszul éreze magát. Nélküle kellett tehát útnak indulni, ha csak nem akarák e várva-várt utazást elhalasztani. — Zsuzsánna nem is ingadozott a kettő között. — Könyvteli szemmekkel öleté meg férjét s ajánlá őt öreg szolgái gondjaiba, s beülvén a kocsiba, melyben az agg marquis már várt reá, megigéré, hogy két hét lefolyta előtt vissza fog térni. Diodato szemeivel kiséré őket, és midőn eltűntek az útról, rögtön elvete magától az ábrát, melyet betegsége tettetésére használt, s visszanyeré egyszerre egészségét. — Thadeo, — mondá a hajdani halásznak, — menj az öreg Izsákhoz s mondjad meg neki, hogy várok reá lakásomban, hol megköthetjük az alkut, melyben már megegyezőnk. — Thadeo már távozott, midőn Diodato visszahivá őt. — Ne felejtsd őt az éjszaki kis kapun vezetni be hozzám. — Minden kegyelmes uram parancsa szerint van elrendezve. — Jól van, — felelé a marquis kaczagra. Thadeo távozott. Midőn Diodato egyedül látá magát, zsebéből egy ócska kulcscsomagot vont elő, s fein itá a szekrényt, melyben Zsuzsánna ékszereit őrizé. Feltöré a lakatot, a tolvaj legnagyobb ügyességével, s kiszórá az asztalra a kincseket, melyek abban tartalmazzák. Azon drágakövek között, melyeket Zsuzsánna hozományával kapott, ott voltak azon gyémántok is, melyeket anyja haldokolva hagyott hat hónappal házassága előtt Diodatora. Az agg Campo-Forte marquis inkább éhen halt volna, mintsem ezen kincsekhez nyúljon, melyeket sohasem tekintett vagyonához tartozóknak. Ezen gyémántok évszázadok óta apáról fiúra szólván, a Campo-Forte család szent örökségét képezék. Azonban Diodato Zsuzsánnának ajánlá azokat házasságuk napján, s az ifjú marquisnő a reliquiákat ékszerekbe foglaltató, hogy ünnepélyes alkalmakkor hasznukat vehesse. Gyermekkora óta ismerő Diodato e gyémántok mindegyikének történetét s értékét; kedve volt tehát megtudni összes értéküket átváltozásuk után. Pontos vizsgálatok után tehát abban állapodott meg, hogy a legalacsonyabb ár szerint is huszonötezer aranyat tett ki értékük. Hozzá adván saját drágaságainak s neje ékszereinek értékét, háromezer arannyal növelé az egész összeget, de még mindig hiányzott kétezer aranya, hogy San Cataldonak tartozását lefizethesse ; e kétezer aranyat minden áron meg kellett szereznie. — Szemeit körüljárata a terem értékes tárgyain: Quaereus quem devoret. — Mivel azonban mit sem talált, mi igényének megfelelt volna, nem riadt vissza a legnagyobb szentségtöréstől sem, hogy becsület adósságának eleget tegyen. Felkutató az agg marquis bútorait, felforgatván egymásután a fiókokat, s vad dühvel szórván ki azok tartalmát. Sóvár kutatásában csak akkor állott meg, midőn felfedező anyjának arczképét, melynek tokja értékes gyémántokkal volt körül rakva. A szentségtörő ezen ereklyét is eltulajdosolta, melynek szemléléséből atyja a szenvedések keserűségek óráiban vigaszt merített szive számára. E perczben koczogtak az ajtón. Diodato ösztönszerü mozdulattal rejte el az ékszert zsebébe. — Ki az? — kérdő félelemtől remegő hangon. — Kegyelmes uram, — jelenté egy szolga, kit Thadeo lesbe állított, — jelentem, hogy Izsák már útban van s egy negyed óra lefolyta előtt még itt leend. — Jól van, távozzál, én követlek, — feleié a marquis. — Midőn a szolga léptei elhangzottak, összeszedő sietve az ékszereket, s bezára azokat egy kézi bőröndbe, majd magával vivén azt, távozott, kétszer zárva be maga után az ajtót, hogy senki se láthassa meg azon rendetlenséget, mely e szobában uralkodott, mely a pusztítás azon ijesztő képét tüntető elő, melyet a tolvajok szoktak maguk után hagyni. Mialatt Diodato hosszú léptekkel járt fel s alá az alsó teremben, Izsák megérkezett a palotába. Egy szolgája által volt követve, mert Judith, meglátván Thadeot, ki őt hajdan a kolduscsapat élén megtámadó, lábaihoz borulva kéré őt, hogy ne menjen el a találkára. Diodatos küldötte mindketten bizalmatlanságot ébresztettek benne. Azonban Izsák azt állítá, hogy már becsületszavát adá a megjelenésre, s hogy most azt meg nem törheti; azaz tulajdonképen, mivel gazdag aranyvásárt sejtett, nem akarta azt elmulasztani. Különben is nem volt-e megvédve az agg Pietro marquis, Girgenti új kormányzójának a Zsuzsana jelenléte által? Judith tehát, látván, hogy nem sikerülend atyját tervéről lebeszélnie, csakis azt kötöki,hogy egyik izmos szolgáját vigye magával védelmére. Izsák, lecsendesítendő leányának félelmét, Dánielt vívó magával. Ez mihelyest meglátta Thadeot nem igen örült ezen kitüntetésnek. Mindazáltal bátorságot merített s követé urát, hóna alatt egy böröndöt hordván, mely Izsák nagyitőüvegét s mérlegét tartalmazó, mely utóbbinak pontosságáról jótállani nincs szándékunkban. Thadeo felnyita a hátulsó kis kaput s egy nagy gyümölcsös kertbe vezető Izsákot, melynek végén meglehetős mély árokban zöldes szinü állóvíz poshadt. Ezen árkon keresztül egy hosszú deszka volt fektetve, mely az egyik oldalon a földre, a másikon pedig két az árokba hevert czölöpre volt helyezve. Thadeo először haladt át e repülő hidon, és Izsák nyomon követe őt. De alig ért ez utóbbi a hid közepére, midőn a két czölöp eltűnt a víz alatt, s a deszka felfordult. A szegény zsidó elvesztvén az egyensúlyt beesett a bizbedt folyadékba, mely kezdetben övig bobta el őt. Minden erőlködése, melyet kimenekülésére tett csak mélyebbre vonást. Csakhamar, daczára magas testalkatának, már szakálláig ért a bűzös viz. Dániel urának segítségére sietett, azonban mit sem tehetett megmentésére. Azonban Thadeo, felkapva egy gerelyt, mellyet a véletlen helyzett a hid közelébe, felkapó véle a zsidót övénél s herkulesi erejével a túlpartra vonált. (Folytatása következik.) A vendek. Augustieh Imrétől. III. A vendek származására vonatkozólag az Eddaenek igen szép részét képezi egy ős kimbervend lánykérés leírása, melyet érdekesnek tartunk bemutatni. Skirnir volt a leánykéréssel megbízva, melyről az ének így szól: Skadi. Kelj föl Skirnir, menj, kisértsd meg — Szólásra bírni fiunkat, S tudd meg tőle, miért oly szótalan S miért haragos tekintete. Skirnir. Boszus feleletet bizton várok, Ha megszólítom a fiút, Megtudni, hogy e bölcs miért Oly haragos tekintetű. Freyr, népet uraló isten, mondd Mit tudni kívánok, Termedben miért unatkozol Egyedül napokon át? Freyr. Mint mondjam el neked, fiatal ember, Szivem nagy bánatát? Az alfokat megaranyozó világit minden nap, De nem szerelmem örömére. Skirnir. Bármily nagy legyen bánatod, Miért ne mondanád el nekem .* — Megosztók ifjúságunk napjait, Most legyünk bizalmasok. Freyr. Gymir-Gardba láttam menni Szivem lányát, Karja fénylett s tőle tenger, levegő Csillogó fényt kapott. E lányt forróbban szeretem, Mint ifjú szeret élte tavaszán ; — Sem az azok, sem az alfok Élnünk együtt nem engedik. Skirnir. Add lovadat, hadd vigyen keresztül a lángoló tűzön; — Add kardodat, mely magától kaszabolja le bursok fajzatát