Egyetértés, 1879. október (13. évfolyam, 270-300. szám)

1879-10-19 / 288. szám

XEBL évfolyam Budapest Hirdetései: ég nyiltterek­­•It­étet­nek irszabály iitk­at a kiadó hintáiban: Bndapist IV. hímző-utcza és kalap-atcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a k­inflik­as­zámban i Oppelik A.-nál, Stubenbsster Nr. 2. Mosse Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Wallfischginse 18/ Daube O. L. és társánál, WoUzeile Nr. 12. Maisban: Havas, Lafitte dk Comp.-nál, Pl*o* d« 1» Bonna». Innsfurtban a/M., Daubs 9. L. és társánál H 288 szám. völ Budapest IV. hlmzB-utcza is kalap­atcsi m ^ ^ JF 1­1­1 ! m 1­1 ■ m sarkán 1. szám. Hw« H­­­BB __ Hi Mi H Ml __ Ci*k bérmentes levelek fogadtatnak el. *gj llaMM ||| H Hng| ^MHHM|^ Kéziratok vissza nem küldetnek §| M m H Ml | H. « Előtérért <UJ: I n­ a B­I 1­9­9^^^| * «»»■»I » m. ■ mmam ^hbp-' 35 vre........................................| 1<L­, „ _.­­ . ÉL §g . Negyedévi*........................... POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. "* Budapest, okt. 18. , Budapest, okt. 18. Hirtelenül egy nagy dolog előtt állunk. Az első illetékes és számbavehető felvilá­gosítást a Bismarck és monarchiánk ál­­­­lamférfiai között folytatott alkudozásokról most nyeri a világ. Természetes, hogy an­gol államférfiú szájából jön az. Nagybritta­­niában,ott, hol kissé ködös atmosphaerában, de egyszersmind valódi alkotmányosság le­vegőjében nevelkednek fel jogok gyakorla­tára és szabadságszeretetére a polgárok, ott lett kötelezővé és szokásos, hogy az államférfiak mindig felvilágosításokat ad­­­­janak arról, a­mi az angol polgárok ér­­­­dekeit legkevésbé is érintheti. Hála az ér­­­­dekek szolidaritásának, melynél fogva saját­­ államférfiaink külpolitikája közvetlen vi­szonyban van Anglia politikai állásával, számunkra is fennmarad a szerencsés lehe­tőség, hogy egy angol államférfiunak poha­rak közti vallomásaiból megtudhassuk, mit államférfiaink bölcsessége rólunk nélkülünk ■ elhatározott. Salisbury lord a manchesteri választók banketjén most értésére adta a világnak, a­mi eddig a bécsi alkudozások nagy tit­kát képezte. Okvetlenül azt az üdvös tanú­ságot meríthetjük belőle, hogy ha Man­chester polgárai egy kis politikai eszem­­iszomra jönnek össze, az a mi alkotmá­nyos ellenőrzésünkre és politikai tájékozá­sunkra többet jelent, mint a mi parla­mentjeink, a delegácziók és még az offi­­cziózus sajtó is összevéve. Röviden himezés-hámozás nélkül kije­lenthetjük , hogy Salisbury lord szavai reánk nézve a legbízhatóbb kilátást nyitják meg, mert a bécsi alkudozásokról a leg­kedvezőbb felvilágosítást nyújtják nekünk, államférfiaink jövő politikáját a legörven­­detesebb színben tüntetik föl. Nem tudjuk, hogy a manchesteri beszédnek távirati jelentését mennyiben lehet szó szerint ven­nünk. Míg a „Standard-1, mely a jelenlegi­­ angol kormánynak bensőbb közlönye, még , legutóbbi számában csak védszövetséget­­ híresztelt Ausztria-Magyarország és Né­­­­metország között, a távirat szerint can­o­­_ bury lord, már „véd- és támadó (de­fensiv and offensiv) szövetséget emleget. De tulajdonítsunk nagyobb vagy kisebb jelentőséget az egyes szavaknak, nem lehet kisebbíteni azt, hogy belőlük igen határo­zott nagy horderejű enuncziáczió szól, mely monarchiánknak és Németországnak újabb állás­foglalását szemközt Oroszországgal, erős világításba helyezi. Hozzájárul, hogy a­mit Salisbury lord legszorosabb hatás­körében mint Anglia minisztere Anglia ne­­­­vében nyilvánított, a legérthetőbb tiltako­zást, majdnem fenyegető kihívást szegez Oroszország hódító politikájának. Pontról pontra, mintha csak hallanék a közép­európai szövetségnek, Anglia, Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország egye­­­­sült zászlóaljainak dobogó lépését, minden szóban relief betűkkel mindig élesebben domborodik ki a népeknek jövő nagy li­gája, mely örökre útját állja a szláv egy­­ségi eszmék romboló áradatának. Salis­burg Ausztria­ Magyarországot jelöli ki erős őrszemül a Keleten támadt résre és ez őr­szem mögé tartalékul felállítja az egész hosszú népvonalt, mely hazájáig terjed. „Van okunk hinni, hogy egy esetleges tá­madás esetén Ausztria-Magyarország nem fog egyedül állani !“ Mint­ha a jövő ria­dónak jelszavat hallanók, mely a Boszpo­­rustól el fog hangzani az Atlanti tengerig. A milyen zsivajt és zűrzavaros felese­­lést fog is talán Salisburynak kijelentése a mi politikai diskussiónkban előidézni, és ha a kormány híveinek táborában a legvadabb indiánus tánczra kerekednének is, mi tel­jes nyugalommal mondhatjuk, hogy mi reánk nézve !­ez a fordulat semmi megle­petést nem képez, benne épen saját köve­teléseinknek, jóslatainknak és vádjainknak igazolását láthatjuk. Csak ismételjük azt, a­mit már többször mondottunk, mi a dol­goknak ilyen átalakulását kikerülhetlennek tartottuk. Annál inkább kikerülhetlennek, mentül nagyobbak voltak államférfiaink eddigi tévedései, mentől bűnösebb és bo­­torabb volt előbbi politikájuk, mert annál gyorsabban és végzetesebben kellett reánk szakadniok minden veszedelmes következ­ményüknek. Mikor monarchiánkat szövetségben láttuk Oroszországgal, a marhát a mészá­rossal, hogy egy már ismert hasonla­tot használjunk, ki nem volt bizonyos ben­ne, hogy majd az életveszély pillanatában utóvégre a marha szarvaival ront drága szövetségesének. Andrássy diadalmas ön­hittséggel csókolhatott kezet Reichstadtban, és csillogó szemekkel ígérgethette a mi ér­dekeink érvényesülését, de az ő szemei is kerekre nyílhattak a san­ stefanói békekötés után és szemben Oroszország magatartásá­val a berlini kongresszuson. A mi aggo­dalmunk nem az lehetett, hogy Ausztria- Magyarország nem fog végre is Oroszor­szág ellen állást foglalni, — ezt már természet is feltétlenül követeli mint az ön- a fentartás szükségét, mi nekünk csak azért kellett aggódnunk, nem fog-e ez oly ké­sőn vagy oly szerencsétlen viszonyok kö­ 2,011 101 iCuui­, h­ogy az emu vezett nmanai semmiben sem lehet majd jóvátennünk. Szívesen üdvözöljük Salisbury beszédében a jelt, hogy a helyzet valódi felismerése és a szükséges fordulat még kellő időben kö­vetkezik be, a bűnösen felidézett nagy ve­szélynek a kellő eszközökkel szállunk szem­be. Bizony a veszély oly nagy, a szláv tengernek rohama oly erősen zug az európai polgárisultság kapuján, a ber­lini szerződés papiros védő daczára a a Balkán félszigeten oly kevéssé állapodott meg a dolgoknak forgása a rombolás lej­tőjén, hogy az utolsó fegyverre hívásnak kell végig hangzania Európán. Minekünk ott kell állaniunk és ott is leszünk az első sorban. De a mi államférfiainkról nem marad-e fenn egy érdekes kérdés. A ne­­­mezis igazságosztó szerepének tulajdoníta­­nók azt, hogy gróf Andrássy Gyulának most el kelle hagynia helyét, még ha igaz volna is, hogy előbbi tévedéseinek jóváté­teléül ő maga teljes erőből munkálkodott az oroszellenes szövetség létesítésén. De az események kapcsából nem látszik-e még sokkal valóbb színünek, hogy volt külügyé­­rünk eltávozása és az új politikai helyzet megteremtése között közvetlen okozati ös­­­szefüggés van? Nem kellett-e azért men­nie, mert előbbi politikája desavouálva lesz ? Gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter egyik legközelebbi képviselőházi ülésén fogja az 1880-r­a kidolgozott költ ♦­­vetési előirány­zatot, egy az ország pénzügyi viszonyait beha­tóan ismertető expozé kíséretében beterjeszteni. A katonai díjakról szóló s legközelebb a törvényhozások elé terjesztendő törvényjavaslatot illetőleg, ismételve arra utal a „B. Corr.“, hogy a törvényjavaslatnak nevezetesen a díj-fokozatra és beszedési módozatra vonatkozó részletei a magyar javaslatban nem azonosak az osztrák javaslatéival, s hogy a két javaslatban csak az általános vezérel­vek ugyanazok. Az osztrák haladó párti klub tegnap ta­nácskozott a b­osn­yák kézigatásról szóló törvényjavaslat felett. A bosnyák javaslatot kivétel nélkül elítélték s egyhangúlag megállapodtak ab­ban, hogy e törvényjavaslat jelen szerkezetében el nem fogadható. A javaslat előzetes tárgyalására kiküldendő képviselőházi bizottságba a haladó párt Sturmot, Skenet és Lustkandlt jelölte ki. A vízjogi törvényjavaslat revi­­siója tárgyában november hó 1-én a közlekedési minisztériumban a „Magyar Híradó“ szerint en­­quette fog tartatni. Szólja ez enquettének a víz­jogi törvényjavaslatot a betiltott változásokhoz ké­pest átdolgozni. A képviselőház honosítási bizottsága ma d. u. 4 órakor tartotta első érdemleges ülését, mely­ben tárgyalás alá vette a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló törvényja­vaslatot. Az ülésen jelen volt Tisza Kálmán mi­niszterelnök. Az általános vitában Szederkényi Nán­dor ellenezte a javaslat tárgyalását, mivel a sajtó­nak s a képviselőknek még nem volt elég idejük e fontos törvényjavaslattal való foglalkozásra; ez Emmer és Tisza miniszterelnök által ellenez­be lvOjuL, Cl ciZrt llltyriUZle. V­eszter érdemleges észrevételeit az egész törvényjavaslatra nézve előadja. Kifogása, hogy e tvjavaslat szerint egy ember több állam polgára is lehet, hogy a végőrvidékre vonatkozó intézkedés a javaslat egységét vicziálja, hogy a­ polg. házasság­­­ból felmerülő viszásságok nem orvosoltattak, s katona kötelezettség kijátszására alkalom nyujtatik.­­ De ezeket a részletes vitában méltányolhatóknak tartván, a törvényjavaslatot általánosságban el­fogadja. Zsifkovich (horvát) aggályai, hogy a határőrvidék e törvényhozásban képviselve nem lévén reá vonatkozólag törvény nem hozathatik, s hogy a Horvát-Szlavon országokkal való állami közösségnek e törvényjavaslatban kifejezés adva nincs. Tisza Kálmán miniszterelnök Veszter elle­nében felhozza, hogy ezen javaslat csak a magyar állampolgárságot szabályozhatja, de nem zárja ki lehetőségét annak, hogy a magyar állampolgárt más állam fel ne vegye, s utal Ausztriához való különös viszonyunkra. A végőrvidék specziális ál­lását mindkét előtte szólóval szemben megvilágít­ván azon czirkulus victiosusra utal, melyben Zsifko­vich okoskodása szenved. A polgári házasság kér­dését nem tartja e javaslat keretébe valónak s utal azon §§-okra, melyek a katona-kötelezettség kiját­szását megakadályozni hivatvák. Vasárnap, 1879. október 19. 8aerk*«»tS­’,(B kiadó-hivatal t Erre a törvén­y­javaslat általánosságban a részletes vita alapjául elfogadtatott. A c­z­i­m változatlan elfogadása után az 1. §-hoz Ve­szter azon indítványt teszi, hogy uj alineában mondassák ki, hogy „a magyar állam­polgár egyidejűleg más állam honosa nem lehet“, mit Szcitovszky azzal told meg: „kivéve az uralkodó ház tagjait“. Ezen módositvány Tisza miniszterelnök, Emmer és Ormay által elle­­neztetvén, elejtetett s a „szent korona” kifejezés­ből a „szent“ szó kihagyatván a § elfogadtatott. A 2. §. változatlanul: a 3., 4., 5. és 6. §§. stylaris javításokkal elfogadtattak. A 7^j §. ..múltán jptgfrél jogi elvi kérdések lettek felvetve, a részletes vita végéig függőben hagyatott.­­ A honosítás feltételeiről szóló 8. §-nál Ormay elhagyását indítványozza a 3-dik pontnak, mely szerint a honositandótól megkiván­­tatik, hogy a belföldön 5 év óta megszakítás nél­kül lakott legyen. Ti­s­z­a miniszterelnök, Péchy Jenő biz. jegyző és Emmer ellenzése folytán Urmay indít­ványa mellőztetett. A 4. pont „feddetlenül előéletű“ olykép mó­dosíttatott, hogy „kifogástalan mag­avise­­l­e­t “ kifejezés tétetett helyébe. Ezzel az ülés véget ért s a legközelebbi ülés holnap vasárnap d. u. 4 órakor lesz, melyben a bizottság a tvjavaslat tárgyalását folytatja. Az osztrák képviselőház válaszfelirati bizottsága Hohenwart grófot választá meg előadóul. A válaszfeliratot tehát Hohenwart fogja elké­szíteni. Ez eléggé jellemzi Ausztria politikai hely­zetében történt változást. Az autonomista párt eleinte C­lám Martinitz grófot akarta előadóul választani, de a nemzetiségi követeléseikben mérsékeltebb lengyelek Olam Martinitzot nem akarták elfogadni . Hoh­enwart jelöltségét is csak oly feltétellel fogadták el, hogy közjogi kérdésekben nem fog messze menni. N­o­h­e­n­­wart szerdáig el fogja készíteni a válaszfelirati javaslatot, mely a trónbeszéd szavaihoz fog alkal­mazkodni, az első tétel fogja hangsúlyozni az egyes királyságok és tartományok autonómiájá­nak nagry jelentőségét a monarchia talmi­á­lására. Az autonomisták a felrattal nagy ha­egyi­dejűleg politikai programmjukat is nyilvánosságra fogják bocsátani. A válaszfelirati bizottság tanács­kozásáról fel kell még említenünk a prágai „Po­litik“ azon hírét, hogy a jelenlévő miniszterekhez intézett kérdések között legfontosabb az volt, hogy miként gondolja valósítani a kormány a trónbe­szédnek a cseh kiegyezésre vonatkozó tételét, m­in­t r­­­r ... -----”A J­án kormánynak nincs szándékában az alkotmányt megtámadni. A prágai „Národní Listy“ a bécsi „Fremdemblatt“ ellen kel ki, mely az autonomis­­táknak ajánlja, „hogy gyakorolják magukat a le­mondásban.“ A cseh lap ezen óhajra így vála­szol: a­midőn mi tartománygyűlésünkben követel­tük, hogy Csehország államjogai ismertessenek el, kiabáltattok, jöttek a reichsrathba, majd kihall­gatjuk nehezteléseiteket, s most alig vagyunk benne, kezditek a régi nótát fújni. Ez nem járja, úgy nem fogtok a csehekkel játszani. Nekünk nincs mit az alkotmányhűektől kiváltani; a mi a mienk, azt fogjuk követelni és semmiféle okért nem engedni, hogy a jogos követeléseink kivívá­sában az alkotmányhűek árt szabjanak. Maga az elnevezés „autonomista“ — melyet az egész cseh nemzet elfogadott — szolgáljon a kormánylapnak válaszául, mit akarunk. Csakis most kezdődik a küzdelem az alkotmányhűek ellen, a­midőn az egész hadsereg együtt van. Nincs okunk az alkot­mányhűek programmjától félni. Az már régen készen van. Azok fenyegetődzései csakis puszta szavak. A csehek mit sem fognak engedni jogaik­ból, s legkevésbé jelenleg, a­midőn a monarchia összes népei azt követelik. Salisbury manchesteri beszéde. Salisbury őrgróf külügyminiszter Manches­terben egy tegnapi napon tiszteletére adott ban­­keten nagy fontosságú beszédet tartott, melynek tar­talma kivonatban következő: Mi Czyprus szigetét elfoglaltuk, mert köte­lességünknek ismertük el, meggátolni Oroszország újabb kiterjedését. A Balkán-szorosok megvédési kérdését illetőleg az angol külügyér azt hiszi, hogy Oroszország jelenlegi állapotában aligha fog támadást intézni Törökország ellen. Kijelenti to­vábbá, hogy a Törökországban létesítendő refor­mok elhalasztásának oka­ az ország segélyforrásai­nak teljes megsemmisülésében rejlik, megengedi azonban, hogy Törökország az ellenállás végzettel­jes útjára lépett, mindazonáltal szükséges, hogy Oroszország meggátoltassák Konstantinápolyig és az Aeges tengerig való előnyomulási szándé­­­kában. Az a feladat, hogy a szláv birodalom egyik tengertől a másikig való kiterjedése megakadá­­lyoztassék, Ausztria­ Magyarországra lett bízva. Ha önök a török katonákban nem is helyeznek bizal­mat, teljes bizalommal viseltethetnek az osztrák katonák iránt, kik őrt állanak. Mi nem teremt­hettünk egy nagy kompakt nemzetiséget, mely ellenálljon Oroszországnak, mert ilyen homogén nemzetiség nem létezik. Oroszország nem nyomul­hat többé előre, mert Ausztria-Magyarország ha­­lalma és függetlensége biztosítják Európa állandó­ságát és békéjét. Van okunk hinni és a legutóbbi hetek ese­ményei megerősítik hitünket, hogy egy esetleges támadás esetén, Ausztria-Magyarország nem fog egyedül állani. A hírlapok tudósításai, melyek egy Németország és Ausztria-Magyarország között megkötött véd- és dac­szövetségről szólanak, jó és örvendetes hírnek tekinthető ! Végül a szónok egy történelmi vázlatot ad az afghanisztáni eseményekről és kijelenti, hogy Angliának czélja a védelmezés és nem a kiter­jesztés. Haymerle külügyér körirata. A körirat, a­mel­lyel Haymerle báró üdvö­zölte a monarchia külföldi képviselőit, szokás sze­rint franczia nyelven van szerkesztve. Szövege a következő : „Császár és király ő felsége legkegyelmeseb­ben kinevezett a császári ház és a külügyek mi­niszterévé. Legnagyobb hálával eltelve felséges uram bizalmának ezen kiváló jeléért, nem titkolhatom a ferfi Wgl# WTiki-a,» melyet magamra­­ vállalok felelősség érzete annál élénkebben hat ream, mert olyan államférfi utódja vagyok, a­ki jelentékeny szolgálatokat tett felséges uralkodónknak és a monar­chiának. Az a ragaszkodás, a­mely a felséges uralko­dónk iránt eltölt, bátorít és támogat föladatomban, a­mely reám bízatott. Ez pedig nem más , mint elődöm művének folytatása. Minthogy én is részt­­vehettem e munkában a berlini kongresszuson, fölmenthetném magam annak határozott kijelen­tésétől, hogy Andrássy gróf úr lemondásával poli­tikánknak semmiféle módosítása sem jár. Én azon­­­ban fontosságot tulajdonítok annak, hogy semmi kétség se maradjon fon ebben a tekintetben, mert azt a meggyőződést táplálom, hogy ő felsége szán­dékainak nem felelhetek meg jobban, a monar­chiát nem szolgálhatom jobban, mint ha követem azt a politikai irányt, a­mely komoly események közt biztosította hazánknak a béke jótéteményeit és tekintélyének föntartását. A berlini kongresszus szentesítette a hatal­mak egyetértését. Ez egyetértés fenntartása, azon politikai állapot megszilárdítása, a­melyet ez ke­leten alkotott, a béke helyreállításának a nyuga­lommal való megkoronázása, az ipar és kereskedelem biztosítása, a legmagasztosabb feladatnak látszik előttem, és én legfőbb kötelességemnek tartom min­den erőmet erre szentelni. Én azt a reményt táp­lálom, hogy a császári és királyi kormány talál­ . AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. A szép himlőhelyes. BOUVIER ELEK REGÉNYE. ELSŐ RÉSZ. A kedvem, a nő és a férj. ELSŐ FEJEZET. N­yári éj, szerelmi éj. A történet, melyet most elbeszélünk, még nagyon is új, semhogy határozottan megjelölhet­nénk színhelyét. Az előforduló személyiségek na­gyobb része még életben van ; embertelenség lenne fájdalmukat az által fokozni, hogy f­elszakítanánk az alig behege­t sebeket. Tegyük fel, hogy drámánk első jelenete Auteuilben történik, ama ízletes kis kerti lakok­­ egyikében, melyek egy kert közepén épültek, és melyeknek az utczára nyíló homlokzatát sürü bok­rok takarják el. A háznak két emelete és egy földszintje van, melyhez néhány lópső vezet fel, a falakat felfutó növények borítják, mi az egésznek vidám szint kölcsönöz, és egy madár fészekre emlékeztet. Ez Tenard de Marby Hilarius lakása, ki hajdan kapitány volt a lovasságnál, és kit számos sebe kényszeritett, beadni lemondását és hivatalt vállalni a hadügyminisztériumnál. Tenard de Marby azt állítja, hogy túlhaladta az ötvenet.­­ Ez való, sőt jóval túlha­dta, már közeledik a hat­­­­vanhoz. Ő még erősnek tartja magát, mert heves, és­­ bátornak, mert merész. Aureuli kis házában nejé­vel Aureliával egy gyönyörű szőke nővel lakik, ki most érte el huszonnegyedik évét, és neje nő­vérével Elissel, egy gyenge tizenhét éves gyer­mekkel. E szegény gyermeket egy borzasztó be­tegség m­ajdnem­ elragadta. Himlője volt, melynek­­ nyomai az egész életre nyomorulttá, szenvedővé tették; himlő helyes, háta meggörnyedt, gyakran köhög, arcza sápadt és a száj körül egy fájdalmas vonás van ; időnként mosolyog, nagy fekete sze­meit kékes kör környezi, mi még feltűnőbbé teszi a réz bőrének átlátszó halványságát. A kapitány állítása szerint e leány szörnye­teg ; anyósa halálakor e nap óta a szegény magához kellett vennie, és kicsiny a ház üldözött­jei lett. Tenard de Marby háza külsőleg gyönyörű, sűrü fák környezik, a kert telve van illatos virá­gokkal, a bokrok közt rejtélyes színezettel bír, és mindenki e vonzó lakban egy ifjú boldog párt sej­tene. Belülről tekintve, ép az ellenkezőt találjuk. A varázs eltűnik , itt a nyugalmat csupán a szi­gor és a rendtartás tartja fenn. A kapitány nem gazdag, ő irtódzik a cselédektől és ezeket ellensé­geinek tekinti, a házi teendők kizárólag Marley asszonyra és nővérére Boitel Elisere nehezülnek. A kapitány a magánéletben is megtartotta katonás szokásait. A test fenntartására megteszi rendes sétáit, ruháit és fegyvereit maga tisztítja, sőt a kezelésen felül, gombjait is maga vartja fel, és maga tart­ja öltönyeit. Marley kapitány a hím­zéshez is ért, és zsebkendőit maga szokta hí­mezni. Ezt igy szokta meg az ezrednél, hol minden tekintetben magára volt utalva; ha neje és sógor­­néja elvégezték a takarítást, itt keféltett, ott törölgetett , megkezdi szemléjét, neje iránt mindig figyelmes, míg a kis Eliset folytonosan szidja. A két nő sohasem panaszkodik. A házban katonai rend uralkodik-Tenard de Marby kapitány reggeli hét óra­kor ébred fel, rögtön meghúz egy csengetyű zsi­nórt, mely hálószobájában lóg, de mely nem csen­­getyűt hoz mozgásba, hanem egy nagy harangot, mely a kertben van elhelyezve. Az öreg katona pontos­ a már szokássá vált az órákat a kis városnegyedben ház harangja szerint igazítani, ez hat órakor szólal meg és egy perczczel sem késik soha. A házbelieknek a ka­pitán­nyal egyszerre kell felkelniök. A kis Elise sietve felveszi ruháját, papucsait, lesiet a levélszekrényből kiszedni a hírlapokat, és ezeket egy pohár vízzel, egy palaczk borral és egy darab kenyérrel, egy tálzára teszi, így fel­szerelve kopogtat a kapitány szobája ajtaján. Az utóbbi kiálltja: — Szabad. Elise engedelmeskedve így szól: — Jó reggelt Hilarius. Jól aludtál? A kapitány szégyenlős, ágyának függönyei gondosan le vannak eresztve; feleletül dörmögi: — Igen ! köszönöm 1 jó reggelt ! Tedd a tárczát az éjjeli szekrényre ; vedd a kulcsokat a kandallóról és ne üssél zajt tipegésed­­del. A fiatal leány elveszi a kulcsokat — mert este a kapitány zárja be a házat — és távozik. Midőn az ajtó bezárult, a kapitány félre huzza függönyeit, a vízbe bort vegyit, hogy némi „ize“ legyen s mig kenyerét eszi, olvas.. . Egy órával később Tenard de Marby­ur megjelenik az ebéd­lőben, hol a hölgyek időközben elkészítették a kávét. Tenard ingyujjakban van , már megfésülve és borotválva; egész lényén a legnagyobb tiszta­ság nyilvánul, selyem nyakkendője kétszer van nyaka körül tekerve, úgy, hogy a fehér inggallért alig lehet látni. A kapitány egyszerre kiissza ká­véját, ezután szó nélkül a szoba egyik szegleté­ben egy kalitkát vesz le, melyben két kanári szökdécsel, ezekkel, mintha gyermekek lennének, beszélni kezd, kitisztítja a kalitkát és homokot, vi­zet ad, kendermaggal tölti meg az edénykéket, azután gondosan véve a kalitkát, kiakasztja az ab­lak elé, és együtt örvend madaraival. A kapitány imádja a csiripelő madarakat. Ha fél nyolczat üt, a kapitány kiáltja: — Hamar, ruháimat ! Marley asszony egy mellényt hoz, — egy mel­lényt, mely úgy gombolódik, mint egy papi öltöny és melynek a nyaktól a hasig legalább is harmincz gombja van. Ezután felsegítve felöltőjét, a kis Élise botját és kalapját nyújtja. Egy dühös moz­dulattal begombolja felöltőjét, kedvetlenül felteszi kalapját, felegyenesedik és megparancsolja, hogy mi legyen ebédre. Ekkor megcsókolja neje arczát, sógoroéja homlokát és egyenesen mint egy i betű, lábait egy iránytű merevségével mozgatva, tá­vozik. Naponként három­negyed hatkor, szélben, hóban vagy esőben, a kert ajtaja megnyílik és a kapitány belép, a reggeli jelenet újra ismétlődik, megcsókolja a két nőt, levetkőzik, a felöltőt és mellényt nejének, a kalapot és botot sógornéjának adja. Időközben az utóbbi egy házi­kabátot segít felvenni és Aurelia az asztalra egy hosszú pipát és egy csomag dohányt tesz. Az egykori kapitány öt év előtt nősült, azóta ezen életmódon semmi sem változott. Szórakozás csak egy van: minden este ebéd után, a nyugalom óráját várva, Tenard de Marby ur kártyázik nejével. A garasokból, melyeket ilyenkor veszíteni szokott, vásárolja neje az öltö­zékhez tartozó „sallangokat.“ Hetenként kétszer, szerdán és szombaton a a kapitánynál egy beteges kinézésű, Krisztus fejű, szép fiatal ember jelenik meg. Ez fia hadseregbeli bajtársának, ki a kapitány oldala mellett esett el; e fiatal embert, de Parge Arisztidnek hívják, szinte a hadügyi minisztériumban szolgál, sőt főnöke szobájá­ban szenved, és ennek folytán oly mértékletes életre van utalva, mi nem áll arányban ifjúsága és hely­zetével, kétségkívül ezért fogadta el, eljönni whis­­tezni Marby úr­as asszon­nyal. A lefekvés ideje télen-nyáron, fél tizenegyre van határozva, az egykori kapitány maga teszi be az ablakokat, lebocsájtja a redőnyöket, bezárja az ajtókat, és magához veszi a kulcsokat. Elise betegsége óta, mely nővérét az lásra kényszerítő, Tenard de Marby Hilarius, ápo­lti irtóztatóan félt a himlőtől, a földszintre költöző­t, mindenkinek megtiltá a lejövetelt és e helyisége­ket saját használatára rendezte be. A házastársak elkülönözve háltak; a kapitány mint monda jobban érezte magát, ha pipáját az ágyban szidatta; Aure­lia az első emeleten, Elise a második emeleten hált. Minden emelet csak két szobából állt; az első emeleten volt Aurelia szobája és egy kis öl­töző szoba; a másodikban Elise padlás szobája és egy kamara. Ezen házhoz vezetjük mi az olvasót egy jú­niusi este, midőn éppen tizenegyet ütött. Egy nyári nap tikkasztó melegére, enyhe és kellemes és következett; az égen nem látszott hold, és alig tündökölt néhány csillag; a kert fáinak árnyéka az utczára is kihatolt, a leveleket a legkissebb szellő sem mozgatta, és az Auteuil városnegyed felett mély csend uralkodott; ez órában az utczák el voltak hagyatva; egyedül Tenard de Marby kis házában látszott egy ablakból gyengyéd világosság; ez Marby asszony szobájában volt. . Egy kapu árnyékában, egy férfi rejtődzött; elkerülte a lámpák világát és szemeit az egyetlen kivilágított ablakra szegte , így egy jó fél óráig mozdulatlanul állt. A gyertya elaltatott, kétségkívül ez volt a várt jel, mert rögtön félve körültekintett, áthaladt az utczán, és sietve elrejtődzött a bokrok árnyékában, melyek a kis nyaraló rácsozata mellett voltak. — Meg lévén győződve, hogy egyedül van az utczán, oly ügyességgel és biztonsággal, mi arról tanúsko­dott, hogy nem először jár hasonló uton, hozzá fogott a mászáshoz, felkapaszkodott felmászott a rácsozatra, és egy helyen, a kis falra, hol egy lécz hiányzott, nyugodtan, nesztelenül a kertbe ug­rott, ezen átosonva az ablakok alá ért, figyelme­sen körültekintett, hallgatódzott,­ kétségkívül nem látta és nem hallotta senki, felegyenesedett. Ekkor egyik kezével a felfutó növényekbe kapaszkodott, egyik lábát ezeknek állványára téve és igy nagy erőmegfeszitéssel felért az ablak párkányáig, az ablak hevesen kinyittatott, egy kéz ki­nyúlt, ezt megragadta és másik kezével a karfába fogódzkodva a szobában termett. Az ablak betétetett, Marley asszony az egyéniség karjaiba borult, ki oly saját­ságos módon hatolt be hozzá. — Édes Lillám, én égtem a vágytól téged láthatni és te nem oltottad el a gyertyát. — Ma sokáig nem aludt el, én szobájában még mindig neszt hallottam. Én ép úgy vágytam, mint te a viszontlátásra, óhajtottam egyedül lenni és szólhatni veled. Úgy látszik egész este szen­vedtél ? — Egész nap rosszul éreztem magamat, szólt a fiatal ember karjaiba véve a nőt ezután szenve­délyesen megcsókolva folytatá: — Oh! naey szükségem volt csókjaidra, hogy ismét erős legyek. Itt melletted, e felséges csendben, midőn agyam még kábult a virágok illa­tától, a legboldogabb ember vagyok. ( A világos nyári éj lehetővé téve, hogy a homályban is láthatták egymást; az ifjú leült, térdére vonta a hölgyet, reá tekintett és kérdé: — Nagyon szeretsz-e? CF olvatása következik.) Lapunk mai számához egy ív melléklet van csatolva.

Next