Egyetértés, 1882. január (16. évfolyam, 1-31. szám)
1882-01-13 / 13. szám
XVI. évfolyam. Budapest. Sz rkositás kiadó-hivatals csak bérmentes levelek fogadtatnak .I. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva, így övre ... ... 20.— Félévre.............................................10.— Negyedévre................................... Egy hóra........................................1.80 «Mmee#M«FiaB3awe»Kü»afl Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Egy szám 6 krajczár. raiw.mg.«^ '«Bwargnacgaae . szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A budgsz-vita első napja. A vita, mely a képviselőház mai ülésén kifejlett, kiváló fontosságú. Sokkal fontosabb, mint más alkalmakkor az ilyen viták rendesen lenni szoktak. Nem a kormány érdeme, hogy így történt. Ezen a bizottsági előadó a maga Merthielkövetett mindent, hogy megtartsa részéről a vitatkozást ma is szokott alacsony színvonalon. Egész beszéde a pénzügyi bizottságjelentésének rövid elrecitálásából állott, s nélkülözte még az érveket is, melyek arra szolgálhattak volna, hogy a helyzet iránt legalább némi reményt nyújtsanak. Hanem érdekessé tették e vitát a Somssich Pál és Eötvös Károly beszédei. Midőn közéletünknek egy oly veteránja, ki érdemekben őszült meg s inkább vágyik már a nyugalom, mint a parlamenti élet idegfeszitő harczai után: kénytelenítve érzi sorompóba lépni s hatalmas hangon magát kiáltani vezet az űzött politika és annak szomorú következményei elé, ez magában is fontossá teszi a pillanatot. Annyival inkább fontossá válik az akkor, ha oly alakban történik, mint ahogy azt Somssich mai nap tette. Eötvös Károly a függetlenségi párt nevében és megbízásából szólott. Megkapó sinekben ecsetelte a helyzetet, mint ahogy ő rendesen szokta S ha a hatás, melyet elért, a rendesnél nagyobb lett, úgy bizony abban nem annyira a szónoki formáknak és fogásoknak volt része, mint az adatok erejének, melyek felett rendelkezett. A roppant aránytalanság, melyet egyrészt improduktív kiadásaink roppant számai, másrészt a nemzeti czélok érdekében tett áldozataink csekélysége között kimutatott; a budget óriási növekvése az utolsó esztendők alatt, mióta ez a kormány dezi a pénzügyeinket; az általános „reneszegényedés, egész községek tönkrejutása és kivándorlása; a kormány adóvégrehajtóinak visszaélései, melyeket vázolt: mind oly természetű dolgok, hogy megkapják még legérzéketlenebb, az ország dolgaival sema mit sem törődő embert is. S a helyzet komor sötét voltához járul még az, kilátás egy jobb jövő iránt normális hogy eszközökkel s normális viszonyok között nem mutatkozik semmi irányban. Akinek volt még reménye állapotainkhoz, el kell hogy veszítse ezt a reményt, ha figyelemmel elemezgeti ezt a beszédet. A Somssich Pál beszéde azon több rendbeli nagy haladásról tett tanúbizonyságot, melyet az egyesült ellenzék a legújabb időiben tett. Mindenekelőtt a budget felfogásával szemben megváltoztatta álláspontját. S e tekintetben az egyesült ellenzék pártálláspontja valóban nem volt könnyű, sőt ma sem az. Parlamenti viszonyok között, ha általánosságában vettetik el a költségvetés, az új kormány helyzete igen nehéz. Költségvetés nélkül lehetetlen csak egy napig is kormányozni. Új költségvetést hirtelenében nem készíthet. Annak van tehát kitéve, hogy egy ideig a régi, eddig rosznak vallott és hirdetett költségvetés alapján kormányozzon. Elvetni tehát átalánosságban is, eddig nem látszott jónak. Kivált miután kormány és ellenzék úgy is egy alapon állottak, s az új budget is nem ellentéte, hanem csak lett volna a réginek. A lépés, új kiadása melyre a párt elhatározta magát, nem tehet tehát egyebet, mint vagy azt, hogy a párt elvileg is eltávolodott a kormánytól, vagy azt, hogy egy esetleges kormányválság esetén a kabinetalakítást elvállalni nem akarja. " A másik, miben az egyesült ellenzék megváltoztatta álláspontját: a kérdése. Ez női me tangere volt hadsereg pártra nézve. Talán azért, mert e eddig a kérdés felvetésével bizonyos felsőbb kegyek elvesztésétől tartottak. Talán azért, mert azt hitték, hogy e kérdés rendezése fölül fogja múlni erejüket. Somssich egy igaz férfiú őszinteségével mondotta ki, hogy pénzügyeink rendezését addig képzelni sem tudja, mig a hadsereg jelen formájában áll fent, s míg a birodalom azokra a széleskörű nagyhatalmi alapokra van fektetve, melyeken ez a mostani egész rendszer felépült. S itt lehetetlen nem éreznünk azon nagy közeledést, mely ezen felfogásban a függetlenségi párt irányában benfoglaltatik. Érezte azt bizonyosan Somssich Pál is, csakhogy nem adott neki kifejezést. Pedig csak egy lépéssel kellett volna az őszinteségben tovább mennie. Be kell hogy lássa, s ki kell hogy fejezze, miszerint ez a nagyhatalmi állás, s ez a fényesen kiállított hadsereg csak akkor lesz föladva elvileg, mikor a közösügyes kiegyezés. Együtt áll fent ez a kettő, mert egymást támogatja. Amit utoljára kell kiemelnünk Somssich beszédében, az abban nyilvánul, hogy ő sem az emberekben keresi a hibát, nem az emberektől várja a szabadulást. Szapárynak jóakaratában ép oly kevéssé kétkedik mint tehetségeiben, Tisza Kálmánt nem tarja rosszabb államférfiénak akárki mást. De a mi állapotainkon mint nem segít semmi genialitás, mert azoknak okai rém az emberekben rejlenek. Vajjon szükséges-e ezen pontra nézve is kimutatni a mi álláspontunkhoz való közeledését ? Ki ne látná első tekintetre? Csak meg kell vonni egész őszintén a konzequencziát. Ott, ahol nem az emberekben fekszik a hiba, nem feküdhet másban, csak a rendszerben. Ott, hol a leggeniámnabb ember sem tud mutatni kibontakozást, ott fel kell hagyni minden további kísérlettel az eddig követett irányban, s elölről kell kezdeni az egészet. Nem nehéz kimutatni, hogy hol kezdődjék ez az elől Állapotaink 1867 óta fejlettek idáig, azoknak hatása alatt, mik akkor és azóta történtek. Itt nincs más pisszibilis következtetés, de sincs más a bajokból, mint az kimenekülés egész közö ügyes rendszer elvetése. Mi hiszen belátjuk, hogy ilyen következtetésekbe sem Somssich Pál, sem az egész egyesült ellenzék nem bocsátkozhatott. Mert akkor már nem állana többé azon alapon, melyet elfoglal, hanem lenne közjogi oppozíczió melyet mi sem választ el többé a függetlenségi párttól. Idáig jöjjek már ez alkalommal. S hogy azt se nem vártuk, se nem reménytettük. De el fognak a jövőben jönni egész bizonyosan. Talán nem egyszerre, csak egyenkint, de annál hamarább. A helyzet nyomasztó voltának nem lesznek képek sokáig ellenállani Az ország állapota iránt élénk bennük az érzék, különben nem volnának oppozicsió Ellenállhatatlanul azon az uton, melyen idáig fognak jönni haladtak. S követni fogja őket a kormány egy része is. Amily feltartózhatatlanul fjlanek maguk az események, oly ellenállhatlanul éreztetik velük is erejöket. Be fogják látni, hogy az egyesült ellenzék soraiban sem akad ember, mint ahogy a kormánypárton sem akad, aki rendezni tudná e viszonyok között az állapotokat. Mi csak azt óhajtjuk, hogy mentől előbb jöjjön el ez az idő. _________ O' Mundapesrit, január ISf. A kúriának képviselő választási ügyekben való bíráskodásáról szóló törvényjavaslatot a képviselőház igazságügyi bizottsága f. hó 16-dikán d. u. 5 órakor tartandó ülésében fogja tárgyalni. pápuáik mű számához egy ég féli? mesélhez van csatolva. Péntek, 1882. január 13. Hirdetések és nyilt terek felvétetnek árszabály szerint a kiadó hivatalban: Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön: Bécsben: Oppelik A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. Mosse Rudolfnál, Seiterstatte Nr. 2. Hansenstein és Voglernél, Wallfisehgasse 10. Daube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Párisban: Rudolf Mosse, 40. rue notre damedes-Vietoires (place de la Bourse.) Frankfurtban a/M.: Daube G. L. és társánál„ jass 113 Vilmos császár legutóbbi rendelete mellett, bármily világosan szólt is az, mindig érdekesek maradtnde hivatalos és félhivatalos lapok magyarázatai, melyekkel az uralkodói akarat e nyilatkozását kisérik. A berlini kormány nézeteinek leghitelesebb magyarázója, a „Provinzial Correspondent“ így szól: „A császár, midőn a birodalmi gyűlésben és a sajtóban még a császári üzenet után is kétségbe vonták az ő személyes nézetének jogosultságát, a január 4-iki rendelettel szét akarta tépni a pariamenti czórnaszálakat, melyekkel az ő állását korlátozni iparkodtak, erélyesen utalva arra az uralkodói hivatásra, mely a nép öntudatában folyvást él. . . Poroszországban a király uralkodik és kormányoz. A birodalom alkotmánya Poroszország királyának e jogát csak megerősíteni iparkodott. Hogy a király csak uralkodik, de nem kormányoz, az idegen földön keletkezett felfogás. E tannal és az abból eredő tévedésekkel szembeszállani, joga és kötelessége a koronának, bárhol és bármikor nyílik is erre alkalom. A királynak az államminisztériumhoz intézett szava a porosz alkotmánynak tiszta kifolyása, nem foglal az magába semmiféle újítást, sőt épen az újítási kísérletek ellen van irányozva. Az uralkodónak ma is ez a törekvése, hogy a fennálló viszonyonyokat bolygatni ne engedje, miként húsz évvel ezelőtt, iásdon ő felsége a trónról ezt hirdette: „Sohasem engedhetem meg, hogy belső állami életünk kifejlése a korona jogát, Poroszország hatalmát és biztonságát kérdésessé tegye vagy veszélyeztesse.“ Az uralkodónak ez a személyes állásfoglalása a birodalmi gyűlés tegnapi ülésében, mely, mint táviratunk már jelentette, a Windhorst-féle indítvánnyal foglalkozott, ismét szóba jött, ha csak futólag érintetett. Virchov tanár ugyanis, ki a haladó párt többsége nevében az indítvány mellett szólalt föl, rosszalólag nyilatkozott a felől, hogy a jelenlevő miniszterek kétségben hagyják a birod. gyűlést a felöl, hogy a kormány az indítvánnyal szemben milyen állást foglal el. Tiltakozik aztán az ellen, hogy a kulturharcz ódiumát egyedül csak a szabadelvű pártra hárítsák s hogy a kormány ily módon akar a hínárból kikeveredni. A szabadelvű párt csakis Bismarck és a császár kezdeményezését követte. A mai helyzet olyan, hogy a szervezett egyházzal egyáltalában lehetetlen az állandó béke, hacsak^,J Bismarck föl nem használja diskreczionális teljhatalmát arra, hogy hadjáratot indít Róma ellen és fogságra veti a pápát. Virchov egyébiránt a májusi törvények részleges revíziója mellett van s azt legalább is szükségesnek tartja, hogy állandó viszonyokat teremtsenek meg. Csakhogy Bismarck herczeg mostanában minden esztendőben uj politikát csinál és azt kívánja a császártól, hogy ő is részt vegyen eiad azokban a változásokban. Az, amit a birodalmi kanczellár művel, nem politika, hanem ötletek sorozata, melyek tökéletlen előtanulmányokon alapulnak. Az ilyféle politikának pedig mielőbb véget kell szakítani . Böttcher államtitkár az utóbbi vádra így felült: „Ha a császár kijelenti, hogy egy vagy más pontban megváltoztatta a nézetet, azt köszönettel és hódolattal kell fogadni.“ Franciaországban ezalatt egyre élesebbé válnak az ellentétek a politikai helyzetben Gambettának a megyék szerinti szavazás tárgyában jelzett ultimátumát képviselői körökben nem fogadják el. Bizonyos, hogy a javaslat erős ellenzésre fog találni, mert attól tartanak, hogy a képviselőház feloszlatását a kormány még a javaslat elfogadása után is szükségesnek fogja tartani. A szélsőbaloldal sokkal konokabb állást foglal el a Giambetta-kabinettel, mint bármely eddigi kabinettel szemben, s ha eddig egészen bizonyosra vették, hogy Gambetta mégis győzni fog, ez a bizalom most már nagyon megingott. A JiTiTtiTti Timiit Ä tisztelt házból. Január 11. Olyan gyéren szállingóztak az ülés elejére a tisztelt honatyák, hogy szinte rettegni kezdtünk a gondolattól. Csanády bátyánk népszámlálást talál indítványozni, kiderül, hogy nincs határozatra képes szám, a budgetvita elmarad, a kormány költségvetés nélkül marad s megteszi azt a csodát a némaság, amit a legviharosabb szóözön sem bírt megtenni eddig, — a kormány megbukik s Tisza Kálmán cum gentibus hoppon marad. Milyen unalmas egy állapot lett volna ez. No de mégis megszállta a képviselő urakat a szentlélek, besompolyogtak nagy kedvetlenül, mert hát kiállhatatlan az az elnök az ő örökös harangozásával, megköveteli az embertől, hogy hagyja félbe a cigarettejét olyan hassontalanság miatt, mint egy országos költségvetés. Mire is való ez az egész komédia ? Hát nem elfogadtuk már a liberális klubban szőröstül bőröstül ? Pedig hát ez a klub a többség, a többség pedig a ház, — olyan ház, mint ha a ház fogadta volna el. — No de Somssich Pali beszélni akar! A múlt országgyűlésen kimaradt, mint a torzsa a hóból, de meggyülemlett benne a sok idea s régóta készül, hogy fölborítja a miniszteri székeket. Lássuk hát, hogy tesz ki magáért az öreg, tegyük meg neki azt az örömet, hallgassuk meg. A kormánypárt régi jellemvonása a nagylelkűség, most is elhatározta tehát, hogy azt gyakorol. Beültek hát, ki-ki a más helyére, a jó mamelukok, azzal az erős elhatározással, hogy elviselnek minden dikeziót, amit a sors rájuk mért, még meg se mukkannak alatta, s a végén aztán megszavazzák a budgetet, még az arczuk izma se mozdul meg bele. Hegedűs Sándor előterjeszti a budgetet,második javított és bővített kiadásában, ahogy azt a pénzügyi bizottság kieszelte. Rendkívül óvakodott , nehogy szónoki empirázisba essék valahogy. Olyan száraz volt, mint egy numerus. Nem is beszélt mást, mind csak numerust. Kétszer kettő öt, hatot ha tízből kivonok, marad kilencz, huszonhathoz (a deficit), hozzáadva 14 et (zimonyi vasút), meg 9-et (beruházás), meg 5 öt (eladott államjavak), az épen netto 28 s igy ment az félóra hosszat, mialatt úgy foroghatott sírjában szegény Maróti, mint nyárson a malaca. Annyit kisütött mégis, hogy nem rózsás a helyzet, de nem is kétségbeejtő. 1875 től 8 millióval növekedtek a bevételek évenkint, 9 millióval a kiadások, a mi igen szép ilyen ifjú államtól, hogy oly korán megtanult kontóra élni. Még sokra viheti. Különben biztosított bennünket, hogy ne tartsunk semmitől, nem vásárlunk minden évben vasutat, árvíz se lesz, mert az tavaly elfogyott, Boszniábat sem foglalhatunk minduntalan. Takarékoskodni, az már persze nem lehet, egyenes adót növelni nem lehet, hát a fogyasztási adók terén kell utolérni a kultúrállamokat. Lám Ghyczynek is ez a reczipéje, pedig az okos doktor. Államadóssági kamatnövekedés csak látszólagos. Szóval nem vagyunk híjával a „biztató jeleknek.“ E beszéd alatt vonult be a terembe Tisza Kálmán, nem kevéssé csodálkozva, hogy a többség sem lelkesül az előterjesztésen s még csak meg se koszorússa a referenst, mikor az újra megalapítva Magyarországot, egy egész esztendőre, — csapja össze az adáit és leül. Gsak akkor tódult tele honatyákkal a ház, mikor a jegyző szólásra hivta föl Somssichot. Mozgásba jött az egész terem s idő kellett rá, mig lecsendesül. Egész az utolsó pillanatig voltak olyanok, kik nem hitték, hogy a ház egykori elnöke beszélni fog. Még csak nemrégiben feküdt betegen, ami 73 év mellett nem tréfa dolog. És most oly vállalkozásba ereszkedni, mely erősen igénybe veszi a fizikumot, nem mindenki hitte valószínűnek. Pedig a fizikai erőfeszítés elenyészett ama morális mellett, melyet ma Somssich kifejtett. Egy volt konzervatívnek, egy volt kormánypártinak, s ott is vezérférfiunak nem csekély elhatározásra van szüksége, midőn támadást kell intéznie egy rendszer szomorú következményei ellen, mely rendszernek egykor ő is alkotója s fenntartója volt. Támadni ugy, hogy következetlenség vádja ne érhesse, s daczára a támadás vehemencziájának, mégis úgy álljon ott, mint a ki híve a rendszernek ma is, csak gonosz szüleményeinek ellensége. A régi iskola leggyakorlottabb szónokainak perfekt rutinjával oldotta meg nehéz föladatát. Tömörség és világosság az előadásban, szoros logikai rend a következtetésekben, helyes arány a tagozatokban, erő és szabatosság a kifejezésekben — és ehhez a meggyőződés melege, a honfiúi aggodalom őszintesége és a harmonikus törekvés, hatni az értelemre úgy, mint az érzelemre — beszédét szónokilag is a legelsők sorába emelik, amelyeket az utóbbi években hallottunk. Somssich Pál joggal hivatkozhatott meggyőződése szilárd voltára, mely a viszonyok állandó figyeléséből, tanulmányozásából meríti erejét s nincs változásnak alávetve máról holnapra. Ha nem jelentette volna is ki ezt, meg kell vala róla győződnünk beszédének úgy tartalmából, mint hangjából. Arczán meglátszott még a kiállott szenvedések halványsága, s félteni lehetett a kimerüléstől. De a hang elevensége, tidesége csakhamar eloszlatott minden aggódást. A hetvenhárom éves aggastyán úgy beszélt, mint egy ifjú, hévvel, lelkesen, a hói úgy kívánta a helyzet s beszédének egy szótagja sem veszett el az infám is rossz akusztikájú teremben. Mindenekelőtt az előadó „biztató kilátásait“ szállította alá helyes arányaikra. S aztán egyenesen bele veré magát in rés médiás. Rámutatott, hogy komoly bajban van, az ország s e baj kutforrása nem a személyekben keresendő, — mert azon segíthetnének más személyek, — de abban a végzetes tévedésben, hogy a monarchia hatalmi állását oly nagyszabású intézményekkel kívántuk biztosítani, melyeknek költségeit meg nem bírják a monarchia népei. Hivatkozik, hogy öt év előtt, kormánypárti korában is ezt mondta , a helyzet illusztrálására idézni kezdte a számokat. Nem sokat. Csak a közösügyi kiadások, az összes kiadások, a deficitek, az államkölcsönök kamatainak mai tételeit hasonlította a hét év előttiekhez, amikor pedig oly kétségbeesett volt az ország helyzete, hogy az akkori többség az ellenzék segítségéhez folyamodott. Mekkora adóemelések történtek azóta i s mi az eredmény ? A közösügyi kiadás nyolczadfél, az összes kiadás 87, a deficit 2, az államadóssági kamat 35 millióval nagyobb, mint volt a fúziókor, midőn Tisza Kálmán az államháztartás megzavart egyensúlyát helyreállítani vállalkozott! Az együttes jegyzék, melyet a kairói franczia és angol főkonzulok e hó 7-ikén kaptak meg távirati után kormányaiktól, s melyet vasárnap nyújtottak át a khedivének, a „Times“ közlése szerint így hangzik: Ön már több ízben bízatott meg azzal, hogy a khedivének és az egyiptomi kormánynak adja tudtára Angolország és Francziaország amaz elhatározását, hogy támogatni fogják ö fenségét és kormányát a különféle nehézségek ellen, melyek Egyiptomban a közügyek fejlődését gátolhatnák. A két hatalom teljesen egyetért e tárgyban, s az újabb körülmények, nevezetesen az országos megbízottak összegyűlése, alkalmat szolgáltattak nekik arra, hogy e tárgyban újabb eszmecserét kezdjenek. Fölkérem önt, jelentse ki a khedivének, hogy a britt és a f ránézi a kormány ő fenségének a trónon azon feltételek mellett való fenntartását, melyeket a porta egymás után kibocsátott formánjai szentesítettek, s melyeket a két hatalom is hivatalosan elfogadott, olyan ténynek tekintik, mely a jelenben és a jövőben is egyetlen lehető biztosítéka Az idők jelét láttuk, mikor az agg szónok, szakítva minden tekintettel, csupán aggódó lelke sugalmára hallgatva, kimond azt a szót, melyet az u. n. mérsékelt ellenzék padjairól elhangzani még soha nem hallottunk, hogy ő és társai az előterjesztett állami költségvetést még a részletes vita alapjául sem fogadják el, s benyújtja elvetésére indokolt határozati javaslatát, melyet alájegyeztek mind ama politikusok, kik ellenzékiségükben eddig oly határozott mértékletességet tanúsítottak, hogy szinte gyanúba keverték ellenzéki voltukat. Még Apponyi is! Az óvatos Apponyi! Oda irta nemét s azzal leégetett maga mögött minden hidat. Még e napokban az a hir merült fel a lapokban felőle, hogy pártját s tán az egész politikát is oda hagyni készül, mert pártja a szélsőbal felé sodortatik. Örülünk, hogy nem így van, s hogy abban a pártban, mely „a szélsőbal felé sodortatik“, őt is ott találjuk. Tiltakozni fog ugyan az „inzinuáczió“ ellen, valószínűleg, hogy ő bárminemű közeledést tanúsítana a szélsőbal felé. De az események s azok között Somssich mai beszéde, reményt keltenek bennünk, hogy a tény való. A nagyhatalmi svindlinek hozott esztelen áldozatok hangoztatása, a közösügyi költségek külön fölvetése azt mutatják, hogy a közjogi alap híveinek legelőkelőbb köreiben is gondolkozni kezdenek már a helyzetről, gyökerére kezdenek tekinteni a bajoknak s az eszmék forrongása azt látszik bizonyítani, hogy a meggyőző erő, mely hiányzott a mi érveléseinkben, megvan és éreztetik már hatalmát a kényszerítő viszonyokban a rajok is. Ha ez örvendetes jelenség. De nem fogják merni bevallani, amint nem merte Somssich. Helyes logikával be kellett volna pedig vallania. Hisszük, hogy ez is bekövetkezik s hisszük, hogy előbb következik be, mint mikor már késő I lenne. A kormánypárt kedvetlenül, mogorva hallgatással fogadta Somssich beszédét. Kevés volt a közbeszólás is, sokkal komolyabb és higgadtabb volt különben a hang is, sem hogy provokálta volna- Tisza Kálmán keserű mosolya és sűrű legyezgetése árulta csak el, hogy nem bírja közönnyel venni a kivált ő ellene irányzott vádbeszédet, melynek az a része, ahol Somssich végzetes mulasztásnak mondta, hogy nem maradt é a rend fenntartásának és az ország közjóléte kifejlesztésének, amiben Angolország és Francziaország egy iránt érdekelve vannak. A két kormány szorosan egyesült abban az elhatározásban, hogy közös erőfeszítéssel hárítsanak el minden okot a bel- vagy külföldi bonyodalmakra, melyek az Egyiptomban most fennálló kormányzatot fenyegethetnék. Semmi kétségük sincs abban, hogy ily módon nyilvánosan kijelentett formaszerű elhatározásuk közreműködhetik abban, hogy elejét vegye ama veszélyeknek, melyektől a khedive kormányának esetleg tartania lehet, mely veszélyek mindenesetre egyesülten fogják szemközt találni Angolországot és Francziaországot. Reményük, hogy maga a khedive is oly bizalmat és erőt fog meríteni e nyilatkozatból, melyre Egyiptom és népe sorsának vitézéhez szüksége van.“ fa angol-franczia jegyzék. A csapatösszevonások és a delegácziók. — As „Egyetértés“ saját levelezőjétől. — Bécs, jan. 12. A kormányok, mint értesülök, komolyan foglalkoztak azon kérdéssel, váljon a dalmácziai és herczegovinai zavargások elleni csapatösszevonások költségének megszavazása miatt fennforog e a delegácziók összehívásának szüksége. Az okokat, melyeknél fogva egyetértőleg abban állapodtak meg, hogy ily szükség nem forog fenn, a következőkben minden megjegyzés nélkül közöljük : nyeri. A csapatösszevonások nem oly jelenték,hogy a kormány a miniszteri felelősség alapján nem intézkedhetnék önállóan is. Tulajdonképen jelenleg nem történt egyéb, mint némely garnisonok megerősítése. Összesen csak 7000 emberrel több lesz ama vidékeken, mint különben lenni szokott. Ezek is úgy vannak kirendelve, hogy kizárólag oly csapatok mennek oda, melyek a már ott levők felváltása végett tavasszal úgy is oda mentek volna, és hogy a felváltandók tavasszal csakugyan visszahívhatók lesznek, még mindig lehetséges, így tehát eddig csak néhány ezer embernyi garnison megerősítéséről és néhány hónapról van szó. Az ügyet a delegácziók rendkívüli összehívása által egész Európa előtt nagyobb fontosságúnak feltüntetni, mint, a minő, politikai hiba volna. Ha az ügy mégis nagyobb jelentőségűvé válnék és jelentékenyebb csapatfelállításra és költségre szükség mutatkoznék, akkor a delegácziókat mindig össze lehet hívni, és akkor ez meg is fog történni. De épen mivel ma még azt, hogy az ügy minő dimenziókat vehet fel, megítélni nem lehet, a kormány ha össze is hívná a delegácziókat, nem mondhatná meg, hogy kit és mennyit kér, hanem megint csak azt kérhetné, hogy saját felelőssége alapján intézkedhessek. Tehát megint csak ott volnánk,ahol vagyunk most. Az azonnali intézkedés szükségetalán el van ismerve és halasztást nem tűr. Ha tehát a delegácziók össze is hivatnának, csak már megtett intézkedésekről lehetne jelenteni, és már most is csak azt utólagos jóváhagyásukat lehetne kérni. Sem formailag, sem lényegileg nem volna tehát nyerve semmi sem, de meg volna akasztva mind a két legislative működése és a nagy apparátus kifejtése által minden szükség és előny nélkül oly költségek okoztatnának, melyek az eddig kilátásba vett katonai költségeket legalább egy harmadrésszel szaporítanák. Mert a delegácziók mégis együtt volnának vagy tíz napig és a törvényhozások költségei nem szünetelnének a törvényhozások szünetelése alatt, a bosnyák politika fölmerültekor lemondása melett, mint megmaradt Széll Kálmán, — különösen bánthatta őt, mint az erős és nagy igazságok rendesen. Somssich beszéde végén kimerült. Nem csoda. Közel másfél óráig tartott a beszéd, mely valóban komoly gondolkozásra nyújthat anyagot s kiváncsiak vagyunk, hogyan kísérlik majd meg hatását csökkenteni. A függetlenségi párt részéről Eötvös Károly indokolta a költségvetés elvetésére beadott határozati javaslatot. Beszéde kezdetén megritkultak ugyan a jobboldali padsorok, a nagy sor az, hogy Liléi) ötven perczig is feszült figyelemmel hallgasson kellemetlen ellenzéki beszédet a telivér mameluk, de csak megteltek ismét. Eötvös a költségvetés irrealitását támadta meg, s rámutatott arra a humbugra, amit a kormány és pártja űz, eltagadva a deficit felét és csak másik felét vallva be. Az előadó „biztató jeleit“ említve egy kis vidám intermezzo is előadta magát. —■ Vagy én nem tudok magyarul, vagy az előadó úr nem tud magyarul — mondá Eötvös. — Vagy mind a kettőnek — kiáltott közbe, ki más, mint egy mágnás, aki kitünően tudja magyarral. Eötvös beszédének higgadt, mérsékelt, de lényegében erős hangjának mi sem szolgálhat nagyobb dicséretére, mint az, hogy Somssich beszéde után is mindvégig le tudta kötni a figyelmet, pedig ez is eltartott ugyancsak másfél óráig. Tisza nem követte stereotyp szokását, s nem sietett „kívánni megjegyzéseket tenni csupán némely megjegyzésekre“, mint máskor rendesen. Nehéz is lett volna rögtönözve felelni oly dolgokra, ahol számok beszélnek, melyek nem tűrnek „bűvészetet“ s melyekben ő exczellencziája, mint több ízben maga bevallá, nem szakember. Egyes locus commundsokat, sulyokeldobásokat, nyelvbotlásokat, amelyeket rendesen ki szokott kapni s diadalmasan és nagy vitézül agyonverni — nem igen találhatott a két beszédben, így hát hallgatott, a háta mögött ülök úgy is tudják, mi a kötelességük.