Együtt, 1997 (7. évfolyam, 63-69. szám, 8. évfolyam, 70-71. szám)
1997-06-01 / 63. szám
2im 19 53 'ID 1 J*V VII. évfolyam, 1997.2.(63.) szám Egy szentháromság: HOMER, GOETHE, EMINESCU Eminescu magyarul Eminescut még életében fordították magyarra, és a munka azóta sem szűnt meg. Amikor Kacsó Sándor 1966-ban Eminescu költeményeit megszerkesztette és közreadta, úgyszólván a költő minden verse magyarul is olvasható lett, mert a kötet a Perpessicius filológiai igényű kiadását követi... A szerkesztés munkájában én is részt vettem, és több verset magam is fordítottam. A kötetben száznál több fordító és költő találkozott... Ezeknek a tényeknek a tudatában lehet igazán értékelni a magyar műfordításirodalom valódi teljesítményét. Eminescu költői nagyságát képes érzékelni magyarul is az olvasó, és világirodalmi rangján becsülheti. Nem tudom, melyik európai kultúra közössége mondhatja még el ugyanezt magáról. Bajor Andor A kM 1867-ben (korabeli fénykép után BORDEHACHE rajza) Nem kell főnix-madárként újjászületnie. Mert 1889. június 15- én nem halt meg az, akinek tiszteletére egy nép emlékezete naponta mécsest gyújt. S akit milliók zártak a nagyvilágon szívükbe. A költő ideje a jelen. És a mindenkori jövendő. Mert neve ebből a két szóból áll: MIHAI EMINESCU. r**@nna * nsoorooyri e MIHAI EMINESCU Csak egy vágyam maradt: Halálomat értem lágy, esti fény alatt a parti fövényen. Álmom szelíd legyen: Erdő közel és ég, derűs csodakékség nagy, távol tengeren. Nem kell zene, bágyadt gyászpompa, ravatal, fonnátok fiatal galyból puha ágyat. .ififcoNt -nem:* mmcirsfíjd Csak egy vágyam maradt És sírhelyem után Majd senki ne sírna, a hervadt ősz csupán s zörgő füve, szirma. Míg forrásvíz csobog, egyhangú mogorván s a fenyvesek ormán fehér holdfény lobog: hűs estei ködben konogna egy kolomp s szent hulló hársfalomb suhogna fölöttem. Nem lennék már sebes, világba zavart vad. Az emlék fölkeres, beföd, betakargat. Komor fenyőkön át a hajnali csillag csillog s ideballag, mint meghitt jóbarát. Jajongnak az éjben zordon hullámdalok. És én elporladok magányom ölében. Fordította: Dsida Jenő Miért borultak le az emberek három kontinensen Dsida előtt A fenti állításban, amely egyik emlékezetes Dsida-alkotás címének - Miért borultak le az angyalok Viola előtt az átírása, nincsen semmilyen túlzás. 1982-ben Nyugat-Európa több országában, Észak- Amerikában és Ausztráliában turnéztam ottani művelődési egyesületek és egyetemek meghívása alapján. Műsoromon a Móricz Zsigmond életművéből készült, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről szóló monodráma, Kriza János Vadrózsák című székely népköltészeti gyűjteményéből összeállított montázs szerepelt, valamint minden előadás utolsó számaként Dsida Jenő Psalmus hungaricus című költeménye. Huszonegy világváros színpadán mondtam el ezt a megrendítő, Dsida szavaival szólva, • „szépséges, komoly nagy költeményt.” Az Amerikai Egyesült Államokban: Washington, New York, Chicago, Cleveland, Miami, Los Angeles (Hollywood); Kanadában: Toronto, Montreal, Hamilton, Edmondon, Calgary, Victoria, Vancouver; Ausztráliában: Adelaide, Melbourne, Sidney, Nyugat-Európában, Párizs, Amszterdam, Bern, Luzern, Zürich közönsége tapsolt Dsida magyar zsoltárának. A felsorolt országokban, városokban élő magyarok, akik mindenütt zsúfolásig megtöltötték az előadó-színháztermeket, a vers hallatán könnyeztek, nem egyszer hangosan felzokogtak, s miután elhangzottak a költemény utolsó sorai, helyükről felállva percekig tapsoltak, leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelték Dsida Jenőt. Zsoltáros hangulatban, átszellemülten, mintegy megbabonázottan leborultak, meghajoltak a költő nagysága előtt. Ez, a nagyvilágban szétszórtan élő publikum mélyen átérezte azt, hogy Dsida zsoltárában egy, a múltját és jövendőjét már régen megbünhödte, kicsi nép, nemzet tépett sorsa, nagy bánata, fájdalma miatt sír és kiált (olykor eltorzult hangon is) és kizárólag jogot, csak emberjogot véd és senki fiának, egyetlen nép, nemzet gyermekének a jogát, emberi, nemzeti méltóságát sérteni, bántani nem akarja. Ez a szándék és ez a fajta nemzeti gőg és előítélet, elfogultság állt tőle, mélységes keresztény hitétől és emberségétől a legtávolabb. Akárcsak minden korok legnagyobb román költőjétől, a Doina szerzőjétől, Mihai Eminescutól, akit nevezetes versében a saját népe, nemzete gyötrődése, szenvedése, elnyomása fölött érzett határtalan bánat és keserűség sodort kétségbeejtő sajt kiáltásba, nem pedig a más népek, nemzetek iránti megvetés és gyűlölet. Dsida Psalmus hungaricusa után ezért is tanultam meg a Doinát és szavaltam el több alkalommal pódiumon: a versekben egyebehangzó, egymásba fogódzó-kapcsolódó, panasz és elnyomás nélküli életet, szabadságot, ember-, nép-, és nemzetjogot követelő sajj-kiáltás, költői tiltakozás, lírai sikoly rokonítja, állítja egymás mellé e hallhatatlan, nagy költeményeket. Nem nekem kell szégyenkeznem azért, hogy a Kriterion kiadásában megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetében, a megfelelő címszó alatt, a Dsida-verseket pódiumon megszólaltatók között csupán az én nevem nem található, holott már első, 1979-ben bemutatott Harangtisztán című előadóestem műsorán Tompa László, Áprily Lajos, Reményik Sándor művei mellett szerepeltek Dsida-költemények. Akkor, amikor se Reményiket, se Tompát, se Dsidát szavalni nálunk - enyhén szólva - éppenséggel nem volt divat... Ádám Erzsébet