Elektromos Híradó, 1990 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1990-01-01 / 1. szám

XVI. ÉVFOLYAM 1990. JANUÁR­­RA: 3.—FI ELEKTROMOS HÍRADÓ A Budapesti Elektromos Művek dolgozóinak üzemi lapja Évzáró értekezlet 1989. december 28-án évzáró vállalatvezetői érte­kezlet megtartására került sor, melyre a társadalmi szervezetek veztői (Sportkör elnöke, Vöröskereszt tit­kára stb.) is kaptak meghívást. Dr. Börcsök Dezső vezérigazató köszöntötte a meg­jelenteket és több fontos kérdésről tájékoztatta a je­lenlévőket, illetve utalt a jövő év fontosabb felada­taira. Elöljáróban szólt a Romániában végbemenő válto­zásokról, majd hangsúlyozta, hogy vállalatunk több­ször próbálkozott a Bukaresti Áramszolgáltató Vál­lalattal kapcsolatba kerülni, ez egy alkalmat kivéve nem sikerült. Javasolta, hogy most a kedvező lehe­tőséget kihasználva újítsuk fel a kapcsolatot és ajánl­juk fel — amennyiben a román kollégák is igény­lik , hogy a Vöröskereszten keresztül mintegy 200­0 forint értékben szükség szerint élelmiszert, ruhane­műt küldjünk a partner vállalat dolgozóinak megse­gítésére. Ismertette azt a körülményt, hogy a Parlament 1990. március 16-án feloszlatja magát. Március 25-re választásokat írnak ki, amelyet megelőzően választási küzdelmekre kerül sor. Azonban az események nem lehetnek vállalatunk munkájára befolyással és kérte a vezetőket, hogy a negatív jelenségeket kísérjék fi­gyelemmel és a munkavégzés érdekében hárítsák el. Hangsúlyozta azt is, hogy a választásokat követően nyilván az ipar irányításában, valamint a városok és községek élén is új­­vezetők jelennek meg, melyek­kel a megfelelő kapcsolat létesítésére előre fel kell készülni. A vállalat gazdálkodását figyelembe véve az 1990- es évben tovább növekednek a nehézségek, ugyanis felsőbb döntés értelmében az ÉDÁSZ-tól március 1-vel 13 községet ismét áramszolgáltatási területünkhöz csa­tolnak. A korábbi terület­átcsoportosítás feladatai és az új problémák együttesen nagyon gondos és mű­szaki értelemben is újszerű gondolkodást kívánnak meg a munkatársaktól, vezetőktől. Ismertette az 1989. év legfontosabb eredményeit, amiből kitűnik, hogy a villamosenergia értékesítés növekedési üteme az előző évihez képest szerényebb volt és mintegy 22 milliárd forint­­árbevételt eredmé­nyezett. Az évi csúcsterhelés december 5-én reggel 8 óra­kor volt 1715 MW, a hálózati veszteség várhatóan 8,1 százalék körül alakul. A kedvező értékek elérésében jelentős szerepet játszott a HFK vezérlés további épí­tése, ez évben 19412 db vevő került felszerelésre. Ismertette továbbá az új beruházási eredményeket, amelyek a nagy­ középfeszültségű állomások létesíté­sére és a kirendeltségek építésére, felújítására vonat­koztak. Külön hangsúlyozta, hogy a vállalatunknál lévő kirendeltségek szinte mindegyikén csináltunk va­lamit, amely jelentősen segíti a munkavégzést, biz­tosítja az emberibb ellátás lehetőségét. Elmondta, hogy „Nem az, kinek sok eszméje, de kinek egy meggyőződése van, az válhatik nagy emberré.” Eötvös József a Munkásszálló IV. emeletén fiatal műszaki értelmi­ségiek elhelyezésére 1—2 fős kulturált átmeneti lak­részeket kívánunk kialakítani, segítve ezzel a fiata­lok előtakarékosságát, ezen keresztül az első lakáshoz jutást. A feladatok között külön kiemelte, hogy már ez évben is, de jövőre hangsúlyozottan prioritást kell kapni a gazdálkodásnak. Ha ezt nem­­tudjuk kellő hatékonysággal biztosítani, úgy saját mozgásterünket korlátozzuk. Külön hangsúlyozta: — a beruházásoknál a fizetési­­feltételek és megol­dások lehetőségeinek jobb kihasználását, — a vállalati készletek megfelelő szintre csökken­tését, — az újítási idők megfelelő csökkentését és­­ a behajtási munka fontosságát. Tájékoztatást adott a foglalkoztatási kérdésekről, a szakmunkástanulók és a nyugdíjas foglalkoztatás hely­zetéről. Elmondta, hogy a gazdálkodás megítélésénél a munkaerő gazdálkodást is kiemelten kell kezelni. A személyzeti munka változásainak problémaköréről is szólt, amely nem állhat meg a szervezeti változás­sal. Jelentősen javítani szükséges vállalatunknál a ,,kádermunkát”. Az alapelvek körében kiemelten kell kezelni a szakértelmet, a szerénységet, az innovatív és kreatív készséget és a toleranciát, az erkölcsössé­get és a vállalat felé történő elhivatottságot, az ön­fegyelmet és a megfelelő kiállást. A vezetők munka és egészség­megőrző értékelésére ez évben is sor kerül, melyet március végéig el kell végezni. A külső szervezetekkel továbbra is a kölcsönös elő­nyökön alapuló korrekt kapcsolattartást tartja elfo­gadhatónak. Hangsúlyozni szükséges minden esetben a fizetési morál, a megbízhatóság elsődlegességét Vállalatunk nem hitelező szervezet, ezt a feladatot a kialakult bankrendszernek kell felvállalnia. Aki nem tud fizetni, annak mi nem tudunk munkát végezni. Ezért igen fontosnak tartotta, hogy szerződéseink meg­kötése során jogi garanciák is rendelkezésre álljanak. Ezek a feladatok nem kicsik, azonban annak a vé­leményének adott kifejezést, hogy vállalatunk kol­lektívája kellő szakértelemmel és gyakorlattal rendel­kezik, ha minden területen fokozatosan, de megva­lósulnak a magasabb követelmények, akkor emelt fő­vel és biztos tekintettel nézhetünk a jövőbe. Ehhez kívánt minden vállalatnál dolgozó munka­társnak és kedves családjának eredményekben gazdag boldog új esztendőt. Banai József

Next