Élet és Tudomány, 1961. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-12 / 11. szám
A Lánchíd és a Margit-híd elkészülte után fejlődő vasúthálózatunk vasúti hidak létrehozását tette szükségessé fővárosunkban. Először a Déli Vasúti-híd épült meg 1873—1877 között. Korának vasúti szabványai szerint a két parti és három mederpillérre egymástól független hídrészeket — két támaszú rácsos tartókat — emeltek. Az elavult szerkezetet 1913-ban kicserélték, majd az 1944. évi pusztulás után előbb ideiglenes, később végleges, mai alakjában építették újjá. A jelenlegi híd öt alátámasztáson nyugvó, összefüggő rácsos tartó, ami mind sztatikai, mind gazdaságossági szempontból előnyösebb elődeinél. Hasonló történetű az 1896-ban elkészült Északi Vasúti-híd is. Ez mai alakjában úgynevezett ,,K”-szerkezetű. Előregyártott, egyszerű, K betűhöz hasonló elemeit úgyszólván állványozás nélkül szerelhették össze. E két vasúti híd elősegítette hazánk iparosodását, fővárosunk fejlődését, s így azt is, hogy a Duna e szakaszán újabb hidak születhessenek. 1894-ben ,,Magyarország fő- és királyi székvárosában, Budapesten, a Duna folyón, az Eskü tér mellett, továbbá a Fővám térnél, kőalapépítménnyel és vas felszerkezettel két közúti híd terveire nyilvános pályázat hirdettetett.” Az Eskü téri (később Erzsébet-) híd csakúgy, mint a Fővám téri (később Ferenc József-, most Szabadság-híd) tervezésére sokan pályáztak. A magyarokon kívül osztrák, német, francia, angol, olasz, orosz, belga, holland, amerikai és algíri mérnökök is. Az első díjat Eisenlohr, Weigle és Müller német mérnökök közös Eskü téri hídterve nyerte. A második díjat Feketeházy János nyugalmazott MÁV- főmérnök Fővám téri hídtervének ítélték oda. Az utóbbit a mai Szabadság-híd — épült meg először. Érdekes, hogy alakja ugyan függőhídhoz hasonlít, szerkezete mégsem az. A híd háromnyílású. Tartó szerkezetét két pár hatalmas rácsos főtartó képezi, s ezek a két parti és a két mederpilléren nyugszanak. A főtartók azonban nem parttól partig érő merev összeépítésűek. A parti és a mederpillérre támaszkodó konzolos tartórészek ugyanis a híd közepén, egy csuklósan befüggesztett, 47 méter hosszú tartórészt hordoznak. A híd középső nyílása (támaszköze) kb. 176 méter, a szélsőké 78 méter, teljes hossza 331,30 méter, szélessége 20,1 méter. Ez Budapest legrövidebb Duna-hídja. 1945-ben a középső részt robbantották a folyóba. A budai oldalon a főtartók konzolos szakaszai is nagyrészt elpusztultak, így a híd budai oldala egyensúlyát veszítve „leroggyant” az alsó rakpartra. A megmaradt hídroncsok között hosszú ideig öt uszályra szerelt ideiglenes fahíd biztosította az összeköttetést. 1946. augusztus 20-án készült el a régi tervek alapján helyreállított híd, amelyen ismét megindulhatott a villamosforgalom Buda és Pest között. A Szabadság-híd szépsége középső ívének rendkívüli karcsúságában rejlik. A szerkezet díszítése, turulmadaras tornyai egyéni ízt adnak az építménynek. Az eklektikus stílusú őrházak közül a két pesti még ma is áll. A régi Fővám téri, illetve Ferenc József-Wd építésekor nem okozott nagyobb gondot a hídfők kialakítása. Csupán a mai Dimitrov tér helyén elterülő ,,Sóház”-at és a Kelenhegyi út torkolatánál levő ,,Sárosfürdő”-t kellett lebontani. Az Erzsébet-híd építését viszont éppen a hídfők helyén emelkedő A Kossuth-híd