Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-12 / 37. szám
Állatkertünk tengeri Akváriumában sétálva néhány medence előtt meglepetten kérdezik az emberek: „Van ebben egyáltalán valami, hiszen csak sziklákat meg csigaházakat látunk a vízben?” Etetéskor azonban elcsodálkoznak: „Ennyire zsúfolt itt az élet?” Ezek az üresnek látszó, valójában minden zugukban benépesített medencék ugyanis a sziklahalak és az írásos sügérek otthonai. És e halak viselkedése, életmódja mindent megmagyaráz... A sziklahalak — például a sós alapszínű, sötétebb foltokkal Scorpaena porcus és Scorpaena fehér és piros csíkozottságú (Pterois volitans) — a tengerek algával dúsan benőtt sziklás, part menti, sekély helyeit kedvelik (sziklás élőhelyükről kapták a nevüket is). Ehhez a környezethez annyit alkalmazkodtak, hogy az a szem, amely nem tudja, mit kell keresnie, bizony nehezen fedezi fel őket. A sötétebb sziklákon — amelyeknek üregeiben meghúzódnak — színük megsötétedik, a világosabbakon egy kissé kivilágosodik. Színükön kívül a hátúszójuk, fark alatti és hasúszóik tüskés sugaraiból adódó „torzonborz” alakjuk is rejti őket. E sugaraik ÁLLATI*^ a kiláthatatlan“ hadak .— A sziklahal. Színe és „torzonborz" alakja miatt szinte felismerhetetlen környezetében XI ÉLET