Élet, 1913. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1913-10-12 / 41. szám

1298 PROHÁSZKA IRÁNYZATÁRÓL ÍRTA: TÚRI BÉLA Egyházi disciplináris kérdésnek látszik, pe­dig lényegében hatalmas kultúr­probléma az az ügy, mely a magyar katholikus világot, sőt az egész magyar társadalmat foglalkoz­tatja a napokban német nyelven „Mehr Klar­heit“ (Gedanken über den Prohászkakultus in Ungarn) címmel megjelent füzettel kapcso­latban. A füzetnek dr. Félix Tátrai álnév alatt rejtőző szerzője egyházi szempontból emel kifogást a „Prohászka-kultusz“ ellen, mely a szerző szerint nem szűnt meg azóta sem, hogy az indexkongregáció Prohászka Ottokár néhány kisebb művét indexre tette. Tagad­hatatlan, hogy az a nagy tisztelet és általános szeretet, melynek a székesfehérvári püspök személye Magyarországon örvend, nem csök­kent az indexkongregáció ítélete után sem. Sőt, mert Prohászka az egyházi ítélet előtt meghajolt, — mint mondani szokás, lauda­biliter se subjecit — a katholikus világ is épp úgy ünnepli, mint annak előtte. A múlt év­ben is Prohászka Ottokárt harminc éves írói jubileuma alkalmából, mint bölcsész-theológust, mint a tollnak nagy mesterét, mint a magyar szellemi világ kiválóságát oly melegen meg­ünnepelték, ahogy a szeretet csak ünne­pelni tud. A „Mehr Klarheit“ szerzője éppen ebben talál kifogásolni valót, úgy okoskodván, hogy Prohászkának írói működését, egész irány­zatát érte a kongregáció elítélő szava, tehát Prohászkának, az írónak, a theológus böl­csésznek a nagy nyilvánosság előtt való ünnep­lése nem egyeztethető össze az egyházias gondolkozással. Indirekte szembe­helyezkedés a szentszékkel, tehát theológiai álláspontból elitélendő. „Ein theologischer Schriftsteller, der eine vom apostolischen Stuhl verurteilte Richtung eingenommen hat, darf als Schrift­steller in demonstrativer Weise nicht gefeiert werden“ mondja dr. Tátrai. A Prohászka-ünneplésnek kérdése ennyiben tényleg egyházi disciplináris kérdésnek látszik. Pedig nem az. Dr. Tátrai is csak ürügynek használja fel az ünneplést, mely minden tün­tetés jellege nélkül folyt le, s így nem is ki­fogásolható. A füzet valójában Prohászka egész működésének, a theológus bölcsész egész irányzatának megtámadása és kárhoztatása. Ez a szerző messzebbmenő célja, ezért is je­lent meg a füzet német nyelven, így lép ki az egész Prohászka-ügy az egy­házi disciplináris mederből és torkollik bele ama kultúrkérdésekbe, melyek ma az elméket a katholikus egyházon belül és kívül egyaránt foglalkoztatják. Innen a nagy érdeklődés is a közönségben az egész ügy iránt. A „Mehr Klarheit“ című füzet meg nem érdemelné a vele való foglalkozást, ha szerzője a „Prohászka­­kultusz“ támadásának leple alatt, nem for­dulna Prohászkának — mint a szerző mondja — a kultúrtheológusnak szelleme ellen, amely szellem a maga hódító, lelkeket regeneráló, eleven erejével a magyar közönségben oly lángoló szeretetet ébresztett Prohászka sze­mélye iránt is. Miben áll tehát dr. Tátrai szerint Prohászká­nak, a „kultúrtheológusnak“ bűne és téve­dése ? Melyek Prohászkának, a bölcsésznek amaz elvei melyek veszedelmesek, s melyeket szerző szerint az egyház szellemében revideálni kellene? „Gedenke, ein gläubiger Christ, ein Katholik zu sein und zugleich auf der Höhe der moderner Kultur und Bildung zu stehen“, ez az a botránkoztató és kárhozatos irány ? De hiszen ha ez így volna, — de szerencsére nincs így — akkor az egyház lemondott volna a további kultúrhivatásáról, melyet százado­kon át teljesített. Ilyen mereven nem is­meri dr. Tátrai bűnül róni fel eme gondolatot, de alig némi árnyalatkülönbséggel mégis ezen állásponton van, midőn Prohászka szellemi irányának veszedelmességét így jellemzi : „Prohászka unzweifelhaft ein sogenannter Kulturtheologe ist, dessen hauptsächliches Be­streben auf eine Versöhnung der sogenannten katholischen Weltanschauung, mit der mo­dernen Philosophie und Kultur und mit dem öffentlichen Leben gerichtet ist.“ A füzet szerzője mindjárt kész is a felelettel, hogy miért nagy tévedés és miért egyházellenes ez az irányzat. Mert „a krisztusi tant egy Rousseau, Kant, Fichte, Wundt stb. tanaival nem lehet összhangba hozni, már pedig ezek a modern életnek szellemi irányítói“. Az egyház ezt különben a szerző szerint a Syllabus nyolc­vanadik tételében ki is mondotta, tehát ebben kételkedni sem lehet. A kérdés azonban közel sem ily egyszerű, mint a füzet szerzője képzeli. A Syllabus csak azzal a haladással helyezkedett szemben, mely­

Next