Élet, 1913. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1913-10-12 / 41. szám
1298 PROHÁSZKA IRÁNYZATÁRÓL ÍRTA: TÚRI BÉLA Egyházi disciplináris kérdésnek látszik, pedig lényegében hatalmas kultúrprobléma az az ügy, mely a magyar katholikus világot, sőt az egész magyar társadalmat foglalkoztatja a napokban német nyelven „Mehr Klarheit“ (Gedanken über den Prohászkakultus in Ungarn) címmel megjelent füzettel kapcsolatban. A füzetnek dr. Félix Tátrai álnév alatt rejtőző szerzője egyházi szempontból emel kifogást a „Prohászka-kultusz“ ellen, mely a szerző szerint nem szűnt meg azóta sem, hogy az indexkongregáció Prohászka Ottokár néhány kisebb művét indexre tette. Tagadhatatlan, hogy az a nagy tisztelet és általános szeretet, melynek a székesfehérvári püspök személye Magyarországon örvend, nem csökkent az indexkongregáció ítélete után sem. Sőt, mert Prohászka az egyházi ítélet előtt meghajolt, — mint mondani szokás, laudabiliter se subjecit — a katholikus világ is épp úgy ünnepli, mint annak előtte. A múlt évben is Prohászka Ottokárt harminc éves írói jubileuma alkalmából, mint bölcsész-theológust, mint a tollnak nagy mesterét, mint a magyar szellemi világ kiválóságát oly melegen megünnepelték, ahogy a szeretet csak ünnepelni tud. A „Mehr Klarheit“ szerzője éppen ebben talál kifogásolni valót, úgy okoskodván, hogy Prohászkának írói működését, egész irányzatát érte a kongregáció elítélő szava, tehát Prohászkának, az írónak, a theológus bölcsésznek a nagy nyilvánosság előtt való ünneplése nem egyeztethető össze az egyházias gondolkozással. Indirekte szembehelyezkedés a szentszékkel, tehát theológiai álláspontból elitélendő. „Ein theologischer Schriftsteller, der eine vom apostolischen Stuhl verurteilte Richtung eingenommen hat, darf als Schriftsteller in demonstrativer Weise nicht gefeiert werden“ mondja dr. Tátrai. A Prohászka-ünneplésnek kérdése ennyiben tényleg egyházi disciplináris kérdésnek látszik. Pedig nem az. Dr. Tátrai is csak ürügynek használja fel az ünneplést, mely minden tüntetés jellege nélkül folyt le, s így nem is kifogásolható. A füzet valójában Prohászka egész működésének, a theológus bölcsész egész irányzatának megtámadása és kárhoztatása. Ez a szerző messzebbmenő célja, ezért is jelent meg a füzet német nyelven, így lép ki az egész Prohászka-ügy az egyházi disciplináris mederből és torkollik bele ama kultúrkérdésekbe, melyek ma az elméket a katholikus egyházon belül és kívül egyaránt foglalkoztatják. Innen a nagy érdeklődés is a közönségben az egész ügy iránt. A „Mehr Klarheit“ című füzet meg nem érdemelné a vele való foglalkozást, ha szerzője a „Prohászkakultusz“ támadásának leple alatt, nem fordulna Prohászkának — mint a szerző mondja — a kultúrtheológusnak szelleme ellen, amely szellem a maga hódító, lelkeket regeneráló, eleven erejével a magyar közönségben oly lángoló szeretetet ébresztett Prohászka személye iránt is. Miben áll tehát dr. Tátrai szerint Prohászkának, a „kultúrtheológusnak“ bűne és tévedése ? Melyek Prohászkának, a bölcsésznek amaz elvei melyek veszedelmesek, s melyeket szerző szerint az egyház szellemében revideálni kellene? „Gedenke, ein gläubiger Christ, ein Katholik zu sein und zugleich auf der Höhe der moderner Kultur und Bildung zu stehen“, ez az a botránkoztató és kárhozatos irány ? De hiszen ha ez így volna, — de szerencsére nincs így — akkor az egyház lemondott volna a további kultúrhivatásáról, melyet századokon át teljesített. Ilyen mereven nem ismeri dr. Tátrai bűnül róni fel eme gondolatot, de alig némi árnyalatkülönbséggel mégis ezen állásponton van, midőn Prohászka szellemi irányának veszedelmességét így jellemzi : „Prohászka unzweifelhaft ein sogenannter Kulturtheologe ist, dessen hauptsächliches Bestreben auf eine Versöhnung der sogenannten katholischen Weltanschauung, mit der modernen Philosophie und Kultur und mit dem öffentlichen Leben gerichtet ist.“ A füzet szerzője mindjárt kész is a felelettel, hogy miért nagy tévedés és miért egyházellenes ez az irányzat. Mert „a krisztusi tant egy Rousseau, Kant, Fichte, Wundt stb. tanaival nem lehet összhangba hozni, már pedig ezek a modern életnek szellemi irányítói“. Az egyház ezt különben a szerző szerint a Syllabus nyolcvanadik tételében ki is mondotta, tehát ebben kételkedni sem lehet. A kérdés azonban közel sem ily egyszerű, mint a füzet szerzője képzeli. A Syllabus csak azzal a haladással helyezkedett szemben, mely