Irodalmi Ujság, 1951. január-június (2. évfolyam, 1-13. szám)
1951-01-04 / 1. szám - Venclova: A költő szava • vers • Fordította: Somlyó György (1. oldal) - Molnár Miklós: Az új félszázad regénye (1. oldal)
MAGYAR ÍRÓK MUNKÁJA A PÁRTKONGRESSZUS ELŐTT Az írószövetség pártszervezetének kezdte működését és arról, hogy december 29-én tartott taggyűlésen egy új alkotóház nyílt meg, amely Pártkongresszusra való előkészülés kizárólag a magyar írókat fogja jegyében folyt le. A taggyűlés két szolgálni. fontos újítást hozott a pártszervezet A pártszervezet az írók alkotó életébe. Az első igen jelentős újítás munkája felé fordult és ugyanakkor a titkári beszámolóban jelentkezett, az írók alkotásukkal — tudatosan A beszámoló nemcsak szervezeti és nagy örömmel — a Párt által kérdésekkel foglalkozott, hanem je kitűzött feladatok megoldását is jelentős mértékben a magyar írók kérnek elősegíteni. A taggyűlésen irodalmi alkotásaival. Ahogy egy ez hatalmas erővel nyilvánult meg nagy gyár, vagy bánya pártszerve- a Pártkongresszus előtti felajánlótere egyik legfontosabb feladatának sokkal kapcsolatban. Minden túlzás azt tekinti, hogy az üzem teljesítse nélkül megállapíthatjuk, hogy a tervet, hogy az üzemben dolgozó Pártkongresszus előtt minden maa kommunisták minél többet és minél gyár kommunista író nemcsak felrobban, minél szervezettebben, mi ajánlotta munkáját, de igényt tartnél példaadóbban dolgozzanak, úgy arra, hogy a Párt igénybe vegye az írószövetség pártszervezete is ezt a munkát. Egyetlen egy maaz eddiginél fokozottabban, arc-gyár kommunista író sincsen, akival a termelés felé fordult. A Párt nem ajánlotta fel, hogy részt vesz és az egész magyar nép azt követi abban az antológiában, amely a teli a magyar íróktól, hogy műveik Pártkongresszus alkalmával jelenikkel kapcsolódjanak be a szocialista meg és amelyben versek, novellák, építésbe és a békéért folyó harcba, regényrészletek, visszaemlékezések Természetesen annak, hogy a párt- mutatnak rá Pártunk nagy, harcos, szervezet a magyar írókat e munka dicsőséges útjára. Ki azt vállalta, elvégzésére eredményesen serkentse, hogy földolgozza a harcos út egy meg voltak a szervezeti előfeltételei, epizódját, ki azt, hogy a szerkesztélyeknek elvégzése előtt a párt tési munkában vesz részt, de volt szervezet nem tudta volna kellő olyan magyar író is, aki adminisztúllyal és kellő biztonsággal irányitrativ, technikai munkát vállalt, írótani, eszmékkel irányítani; a magyar sok van — vélte a felajánló —írók alkotó munkáját. Az írószövet- szerkesztő is elég akad, de ha tebhség pártszervezete még fiatal szer rajkai munkára lesz szükség, kérem vezet. De a most lefolyt taggyűlés, az elvtársakat, hogy engemet hasza titkári jelentés és annak visszaáljanak föl ... hangja azt bizonyítja: a pártszerve jellemző a kommunista írók elvilet már elég erős arra, hogy neki növekedésére az, hogy közülük igen foghasson legfontosabb feladata sokan a Pártkongresszus tiszteletére megvalósításának: az alkotási vagy azt vállalták, hogy többet fogmunka megkönnyítésének, elősegítének tanulni, vagy azt, hogy többet sének, eszmékkel való irányításának, fognak tanítani, mint eddig. Egy Azok az útmutatások melyeket a írónő azt vállalta, hogy fegyelmemagyar kultúra, a magyar szocia- zettekben fog dolgozni a Rákosi lista kultúra munkásai a Párt Köz- Mátyás által kijelölt feladatok megponti Vezetőségétől és a Párt vezá valósításáért. létől, Rákosi Mátyástól kaptak, több igazi egység mindig harc és mint elegendő ahhoz, hogy a párt munka közben alakul ki. Soha ilyen szervezet eredményesen fogjon hozzá elvi egységet nem mutattak a maa kapott útmutatások konkrét alkal gyár írók, mint a Pártkongresszusra hazásához. A Párt az eszmei iá való előkészülés jegyében elvégnyítás mellett közvetlen gyakorlati zendő munkában. Sokszor hangsegítséget is adott és ad a magyar súlyozzuk, hogy a toll fegyver. Ezen íróknak. Ugyanabban a titkári jé- a pártgyűlésen olyan hangulat volt, lerntésben, amelyben az eddiginél mintha egy kommunista zászlóalj fokozottabban merültek föl az írók tartana értekezletet, mielőtt harcba termelési feladatai, értesültünk arról, indul a szocialista hazáért, aholhogy az Irodalmi Alap meg gozó népért. VENCSOVA: A KÖLTŐ SZAVA Mily tűzben ég a költő ifjú lelke, Mikor előtte, végtelen magas Távolban, messze, arany sugaras Dicsőségben a jövő napja felkel. S a pacsirta is köszöntő dalával Sietteti a hajnalt, száll a köd, Mint szürke felhő távolok fölött, S a romokon, fényben ragyogva szárnyal Uj házak sora. És ő tudja tudván, Hogy népe újjáépíti a litván Földet a munka boldog mámorában. S hogy a szó is erős téglát teremt. Belőle is falat rak a cement A drága Vilna drága városában. Somlyó György fordítása Rövid néhány napot tölthettem csak Magyarországon,de ez az idő is elég volt ahhoz, hogy mélységesen megszeressem nagyszerű népét, amely megdönthetetlen és szoros barátságban a nagy Szovjetunió népeivel, a Magyar Dolgozók Pártja és a magyar nép nagy fia, Rákosi előtárs vezetésével építi új, ragyogó életét. Szülőhazámba, Szovjet-Litvániába visszatérve sajtóban és élőszóval beszámolok népemnek a magyar dolgozók életéről és nagyszerű jövőjéért vívott harcáról.. Minden erőmmel arra fogok törekedni, hogy a kiváló magyar írók legjobb alkotásai kincsévé váljanak az én litván népemnek is. Éljenek a demokratikus Magyarország írói, akik élen járnak az új, szocialista élet építésében! Legyen örökkétartó népeink barátsága! A VENCLOVA AZ ÚJ FÉLSZÁZAD REGÉNYE Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb Ö az, ki a szürke Tengeren átkel, A téli viharban Örvénylő habokon. Szolgaivá tette okos leleménnyel A hegyek meg a rétek állatait, A lobogóhajú paripának és a bikának Nyakába vetette igáját. És a beszédet és a széllel Versenyző gondolatot meg a törvényt Tanulja, a város rendezői ...(*) KÉT ÉS FÉLEZER ÉVVEL EZELŐTT csendültek fel ezek a szavak, dicsérve az embert, kinél nincs csodálatosabb, „a férfit, ki ésszel él” s ezzel mindennél nagyobb erővel kezd a föld urává válni. Milyen szép, büszke és hatalmas már ez az ember is, pedig milyen messze még a század, amikor valóban szabad lesz. E század születését nem újévi harangok kongása jelezte, hanem egy cirkáló ágyúinak dörgése — 1917 november 7-én. Aurórának, „hajnalnak” hívták ezt a hajót, ágyúi a sötétség és zsarnokság palotáját vették tűz alá, hogy beköszöntsön a szabadság hajnala. Azóta írunk új századot, új korszakot az emberiség történelmében. Azóta szabad az ember, azóta alkot önmagának, azóta vetette le évezredes bilincsét a tehetség, az egyéniség, a szellem; mindaz, ami az embert emberré teszi. Igazi értelmet nyert az ember dicsőségének két és félezer éves himnusza: Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb. * 15 Z ÉV SZILVESZTER ÉJSZAKÁJÁN nemcsak egy új esztendőt köszöntöttek az emberek, hanem egy új félszázadot. A történelem legnagyobb századának, a XX. századának első fele véget ért. A XX. század második fele megkezdődött. Új korszakok és új esztendők kezdete — az álmodozások, a tervezgetések időszaka. Szilveszter élén a gyerekek és a szerelmesek ólmot öntenek, a furcsa ábrákban keresik, mit hoz az új év, mit hoz a jövendő. A költők versekkel köszöntik az ismeretlen, de reményt ígérő holnapot; az utópisták képzeletükben már fel is építik azt, amit a jövendő méhe rejt magában. így van ez évszázadok, évezredek óta. Az ember tervez és remél. De soha annyi terv nem született, soha olyan magasra nem csapott a reménykedés lángja, mint ennek az új esztendőnek, ennek az új félszázadnak küszöbén — amikor nemcsak a naptár szerint kezdődik új korszak. Ismét új évszázad kezdetét jelzi a kommunizmus időszámítása is. ♦ ]j IT HOZ AZ EJ KOR? Kötetek sem tudnák elmondani, hiszen most valósul meg mindaz, amiről az emberek évszázadok és évezredek óta álmodoztak. 1904-ben a középázsiai Ashabad szomszédságában végzett régészeti ásatások körülbelül tízezer esztendős öntözőberendezések maradványait tárták fel. Tízezer éve harcol az ember a (*) Sophokles: Antigone.' Trencsényi VValdapfel Imre fordítása. sivataggal, lépésről lépésre próbálja elhódítani tőle a földet, hogy kenyeret adjon — de jöttek a szelek, a homokkal terhes viharok és ismét visszavették. S nemcsak a természet rombolt, hanem az ember is. Fél évezreddel ezelőtt Tamerlán pusztította el Közép-Ázsia legnagyobb öntözőberendezését, a múlt században Kaufman cári tábornok ártotta a türkmén törzseket. „Méltóságod haladéktalanul vonuljon a nomád jomudok táborhelye, pusztítsa el őket és koncolja felfelé a jomud családokat” — így szól Szaarancsev ezredeshez intézett parancsa. Menekült aki tudott, s útközben „a fák kérgével táplálták a bárányokat, levágott fatörzsek forgácsaival a teheneket és lovakat”, hogy éhen ne haljanak. Kipusztult minden. Nem a cár — a sivatag győzött, mint már annyiszor. Micsoda föld ez! A halaknak tüdejük is van, hogy ha kiszárad víz, akkor is tudjanak lélegezni. A a sivatag fájának, a szakszaulnak nincs levele, nehogy túlsókat párologtasson el aranynál is drágább Vízcseppjeiből — úgy tűnik, hogy örök szárazságra rendezkedett itt a természet és csak kineveti be parányi embert, aki ellene mer szen gülni. És mégsem így van! Csak egy új világnak kellett jönnie, hogy ne csak helyrehozza a Tamerlánok, Kaufmanok és a szél pusztításait, hanem legyőzze az egész, sokszázezer éves sivatagot, amey csak néhány kis sávja volt valaha is az emberé. * A SZOVJET KORMÁNY a múlt évben rendeletet adott ki és az új félévszázad hetedik évében elkészül a kommunizmus egyik legnagyszerűbb, óriás alkotása: az 1100 kilométer hosszú türkmén főcsatorna, amely hétmillió hektár pusztaságból teremt dús legelőt — akkorát, mint Magyarország egész művelt területe — és egymillió háromszázezer hektár földet öntöz úgy, hogy a terület gyapottermése 30 millió mázsa lesz évente. Ez a csatorna összeköti a Kaspitengerrel az Amu-Darja folyót, amely egy ezredévben vagy kétszer magától cseréli egyszer tengerét: hol az Aral-tóba, hol a Kaspitengerbe ömlik. Utoljára 1575-ben „járt” a Kaspi-tengerben, partjai mellett virágzott a corezmi bánság kultúrája, s elpusztult, amikor az Anni-Darja „átkanyarodott” az Aral-tóba. A szovjet emberek nem várják tétlenül, hogy a szeszélyes folyó mikor cserél újra medret. Megparancsolják neki, mint ahogy megfordítják az Ob és Jeniszei évezredes folyását. És parancsolnak a tengernek is! Eszük és tudományuk erejével igazgatják a szeleket és a fellegeket is! Nincs hatalom, nincs természeti erő, amely ellen tudna állni a szabaddá lett ember erejének! Az ókori történelem megírja, hogy amikor Xerxes perzsa király Görögország ellen indult, hidat veretett a Hellespontoson. A hidat a vihar elsodorta — a sereg nem tudott átkelni rajta. A haragra gyulladt Xerxes tehetetlen dühében megkorbácsoltatta a tengert. Két és félezer év telt el azóta,, hogy a hatalmas perzsa király„megbüntette” a tengert, amiért vihart kavart. Az ember naggyá nőtt, munkája és tudománya csodákat alkotott, de legmerészebb álmaiban sem képzelte. Egy valamikor sor kerülhessen arra a pillanatra, amelyet Iljin így ír le egyik könyvében: „1932 május 22-én a Szovjetunió minden lapjában Sztálin és Molotov, aláírásával megjelent a rendelet, a szárazság letöréséről a Volgán-túli területeken." Rendelet az elemek ellen! Soha A? sehol a világon nem tűztek maguk elé az emberek hasonló feladatot." És egy másik nagy pillanat: 1933 november 25-én - mint Iljin leírja - ülést tartott a Szovjet Tudományos Akadémia s a záróülésen az egyik akadémikus szóra emelkedett, hogy felolvassa a döntést, amely hosszú évszázadokra megszabja a Kaspi-tenger vízegyensúlyát s egyben a Kaspi-tengerbe ömlő hatalmas folyamok sorsát. ..Úgy tetszett — írja Iljin mintha nem is az Akadémia ülése, hanem valami bírósági volna itt. Mindenki várta, tárgyalás milyen ítéletet hoznak.. És a harmincas éveknek ezek az ítéletei, amelyek már akkor is bámulatba ejtették a világot, milyen kicsinyek ahhoz az óriási természetátalakítási munkához képest, amely a mi napjainkban veszi kezdetét! A kujbisevi vizierőműi energiájára támaszkodó öntözőrendszer paradicsommá változtatja a aszálysújtotta területeket. Volgán-túli a sztálingrádi a Volgán-túli terület déli részét, a Szárpin alföldet, a Fekete Földeket és a Nogaj-sztyeppet változtatja dúsan termő éléskamrává. A legújabb „ítélet" pedig elrendeli a Volga—Don-csatorna építését ezzel a Szovjetunió összes európai tengereit egy csatornahálózat fogja összekötni és öt tenger kikötőjévé lesz az a Moszkva, amelynek kis folyóján három évtizede még csak a folyami bárkák járhattak. A középázsiai sivatagok öntözése pedig megváltoztatja azoknak a Volgamelléki és ukrajnai területeknek éghajlatát is, amelyeknek lakói évszázadokon át tehetetlenül és keserűen várták, mikor szakad rájuk ismét az elkerülhetetlennek hitt csapás: a Közép-Ázsiából áramló forró, száraz, aszályt hordozó szél. ,,A perzsáik rázzák a kaftánjukat’’ — mondták ilyenkor. Most majd így beszélnek: ,,Sztálin egy kezével bőséget adott nekünk is, meg a turkmén elvtársaknak is.” * A HATALMAS FOLYÓK vizét ** nemcsak a szárazság ellen parancsolja a szovjet ember tudománya és akarata. Millió és millió ember testi munkáját helyettesítő erőt, energiát vesz el tőlük, hogy soha nem ismert és nem álmodott jólétet, bőséget és kultúrát teremtsen belőle. Az egész világ csodálata és elragadtatása kíséri azoknak az óriás volgai erőműveknek az építését, amelyeknek megindításával köszöntötte a szovjet ember az új félszázadot. De ez megint csak ,,kis” része annak az energiagazdagságnak, amelyet a kommunizmus teremt. A hatalmas Turgáj kaput már atomerővel távolítják el a szovjet mérnökök a Davidov-terv szerint készülő Ob—Jeniszei—Araitó csatorna fajából s a Szovjetunióban már működnek olyan telepek, amelyek a nap kifogyhatatlan energiáját kényszerítik gépek hajtására. Már nem ködös és távoli jövendő tehát az a korszak, amikor elmosódnak, majd megszűnnek a határok a fizikai és a szellemi munka között ,s az ember tudományának erejével termeli mindazt, amire szüksége van, — szüksége egy mainál sokkalta magasabb fokon. Ebből a korszakból, ad ízelítőt a szovjet ipar egyre nagyobb arányú automatizálása is. A Bolsevik című folyóirat egyik cikke ír azokról a vízierőművekről, amelyek már „egyedül” dolgoznak, 2—300 kilo- —