Irodalmi Ujság, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-13. szám)
1953-01-01 / 1. szám - Devecseri Gábor: A hazaszeretet énekese és katonája (1. oldal) - Jorge Amado, Anna Seghers, Pablo Neruda, Jean-Paul Sartre, Mao Dun, Aragon, Elsa Triolet, Zalamea, Jaroslav Iwaszkiewicz, Konsztantyin Fegyin, Mulk Raj Anand: Felhívás a világ íróihoz (1. oldal) - Kuczka Péter: Mint a harangot (1. oldal)
IV. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM. A HAZASZERETET ÉNEKESE ÉS KATONÁJA Petőfi, a ma már százharmincesztendős, nem mindörökre március költője marad. Csípős jel lobogtatja a zászlókat a házfalakon, s potólásra, lobogásra biztatja a avasznak még lZesodort apró zászlócskáit,a rügyeket a bökik ágain. Lobogtatja az ürnqtelyre menő iskolagyerekek hajfürtjeit is. Megyek az éemibe, lejemen kokárda, fejemben vKbkorica Jancsi,luska, Tündérország képe. Aj«ion a „Talpra magyar” verssorai. Gyerekek, mndenünnen gyerekek sietnek a dohos, savanyt<zagú épületek felé, amelyekben a még fürészpaps tornatermek frissem ákot dobogójáról egy ed fennkött tantérfiú mondja nekik (és közben egyáltalán nem gondol rájuk): „Ti vagytok a jölendő”. Petőfiről beszél, de a gyerekek nem gondolnak, nem gondolhatnak rá, mert az igazgat úi beszéde mélységesen idegen tőle; azt várják, mikor meheinek már el, s az igazi ünnepén ott és sikátor kezdődik, amikor kitódulhatnak Vgre a még csalóka napfénybe. 6 újra Petőfi márciusának szele kap bele a gesztenyeszín -A szőke fürtökbe. De köröskörül sötétség, irda*a sötétség S ezt a gyerekek még nem tudják, ha érzik sem értik. Ebben az időben, az én isoláséveim, a huszas évek kezdetén. Horthy-Makarország sűrűsödő sötétségében az iskolák itt faragták, bemázolták, torzították a szülői házba a gyermekszivekiben hozott Petőfi-képet. Nem mi,ha nem szóltak volna a hazáról. Minduntalan úrról beszéltek. De mélységes mélyre akarták dasni. » ásták is az iskolai szónoklatokkal, a Iirogatás alattomos munkájával s az irodalmi táraságok, az Akadémia professzorainak körmönfont kommentárjaival a költő intő szózatát: „Haza csak ott van, hol jog is van. — ő a népnA nincs jogar ! Nőttek a gyermekek , egyre jobbai értették az igazi Petőfinek sötét országban szikrát csiholó szavát. A költő, mint szika bőrövbe zárt óriás, döngette a törpe kór falait. Ilyik végső, már a szabadulást jelző döngetése felt, amikor 1942-ben a párt legjobb fiai s a IVgellenségi Front az ő nevével az ő szobra milett tüntetett a fasizmus öTtésíT 0 k^.tkxar»-*nak és példájának erejével. De akik végkép szétzúzták a Petőfire is rakott bilincseket, azok felszabadító harcosok voltak. Horthy-Magyarország kényszeredett Petőfi-kultuszának önmagából logikusan következő végső állomása volt az az istálló, melyet a költő kiskőrösi szirőházában a hátráló hitlerfasiszták rendeztek be! S a felszabadított ország felszabadult Petőfikultuszának első jelképes és nemcsak jelképes megnyilvánulása volt az a díszőrség, amelyet ugyanez előtt a nádfedeles ház előtt, még harcok zajában, a szovjet katonák álltak! A hazával, a Petőfi megálmodta a hazával együtt ő maga is, műve is szabad lett. Kerek egy évszázad Petőfi-hamisításának mérges felhőit szétfújja a szabadság lehelete. Tanulóifjúságunknak már nem kell Petőfi szellemét másutt keresnie, mint saját közösségében: levegős, világos tantermek tízezrében a költő valódi képe kel életre. Irodalomtörténészeinknek egy évszázad gyalázatos vétkeit jóvátevő munkája egyre tisztább fényben mutatja meg Petőfit, „korálnak bolsevikiát”. S a felderülő képen egyre erőteljesebb vonásokkal mutatkozik meg Petőfi, a katona, ai honvédelem költője, a szüntelen cselekvő hazaszeretet költője és harcosa. Nemcsak az a harcos, aki pályája kezdtetón, irodalmi küzdelmekben, olyan szívesen folyamodott katonai hasonlatokhoz, aki nem véletlenül nevezte verseit a szabadságért küzdő „rongyos vitézek”-nek , hanem a valóban harcmezőn, napokig tomboló ütközetekben helytálló honvédtiszt, Bem hadsegédje, s a felszabadított helységekben Bem forradalmi politikájának részese és végrehajtója. Petőfi számára a forradalom és szabadságharc ideje a régen áhított cselekvés esztendeje. Negyvennyolc -negyvenkilencben minden tette egy-egy régebbi versének, vagy vers csoportjának tételét váltja valóra; legtöbb verse válasz is régebbi kérdéseire, folytatásai régi álmainak, de immár a tettek fényében. Ezek a tettek, a forradalmat szervező és a szabadságharc katonájaként küzdő Petőfi tettei arra irányulnak, hogy a forradalom hadserege erősödjék, egységes és összetartó legyen. Sokszor és joggal nevezték kora bolsevikjénak . Katonai szervező munkája, katonai pályájának története, Bem melletti küzdelme feljogosít arra is, hogy kora politikai tisztjének nevezzük. Kora politikai tisztje a sereg öntudatának, harcos szellemének erősítésében. Akkor is, amikor arra van szükség, hogy az újoncoknak a szabadságharc célját világítsa meg és akkor is, amikor arra (mint ezt Illyés „Két férfi” című, Petőfiről és Bemről szóló könyvében szép jelenetben mutatja be), hogy Szászsebesen Bem ingadozó, már-már megfutamodó Éisztjeit visszatérítse a becsület útjára Katona költő. Csatadalokat ír, Bem hadseregének kiáltványait fogalmazza. De a forradalom zászlaját ekkor is az egész ország elött emeli magasra. Gyújtó versekkel kíséri az országos eseményeket , és a verseknek erejét megsokszorozza az, hogy aki írja őket, az nemcsak „verseivel csatázik” általában, hanem része van egyes ütközetekben. Aki legelőször közvetlen harcostársait lelkesíti. De legelsősorban nemcsak őket, hanem éppen az ő példájuk felmutatásáva.s az egész hazát — azonnali cselekvésre. S az egész ország, példájával, a határokon túl is, minden népet. Fölismeri és hirdeti a magyar szabadságharc világtörténelmi jetentőségét: „Emelje ez föl lelkeinket, — Hogy mi vagyunk a lámpafény. — Mely amidőn a többi alszik, — Ég a sötétség éjjelén." Bizakodik ez fej- forradalmi föllendülésben: „Elő, elő a zászlóval kezedben! — Egész Európa teulánad jő: „ Te vagy, hazám, most a világ vezére. — Ily nagy szerep, milyen lelkesítő!” Ezeket az ilóbbi sorokat már Bem katonájaként, az erdöyi győzelmek közepette írja. Ütközetek harcod harcon krónikása. A közvetlen harcostársa «[tetteit az országnak mutatja meg, a „síkra lép Arabszolganépek ’ ’ - nek is, és a jövendőnek is! Andor éveinek koplató korában az egész országa ismerte meg apróra, ezért tudta mindig, mindé egyes verssorában az egész országot megsiraltatni. Ebben az esztendőben pedig, 1848 septemberétől 1849 júliusag, haláláig, kői teszek, intő és gyújtó műve az egész hadsereggel gazdagodottt. Petőfi bejárta ezt a sereget is. Ami régebben az egész ország minden tájairól, most a forradalmi hadsereg minden ígységéről szólhatott úgy, mint aki a legszemélesebb vaWlást teszi. Ez a sereg az ő költszetében lényegéről vall. Nem egy hadsereg, hanem a forradalmi sereg, Európa hallgatásakor él> szózat, 1 sötétségben láng. E láng forrásába csap felénk utolsó nagy mozgósító versébe is, melyben a mindenütt harcoló költő, szokáához hívean kétfelé címzi mondanivalóját: az ellenséghez és a barátokhoz, testvérekhez, bori társakhoz. Miklós cárnak kezet csókoló Ferne Józsefhez így szól: „Álkas király, érezted hát — Vesztedet, — Az ördögnek, hogy mementsen. — H ediad lelkedet.” A nemzethez pedig így: „Minden ami szent előttünk, — Korán van, — Ha a világ látnád is meg. — Gyölünk kell e csatákban, — Ha milliomnak el kd veszni, — Vesszen el! — Ki fogna most fukarodni — Életével, vérivel?" Az életével, vérével nem fukarkodó Petőfi éltéből sokat, nagyon sokat tanulhatunk mi magyr költők — s a legtöbbet éppen utolsó észredésből, a művekben tollal és tettel egyszerre szolgálta a hazát. Minden költeménye közven cselekvésre kíván indítani — és eredményes címzettek. a feltámadott nép s később a hoinédek cselekedetein színre hajszálpontosan lemérhő. A „«Nemzeti dal” nem az első és távolról em az utolsó ezek között a versek között. „Inkei századá”-t nemcsak azért magaisztalja. Így méltó emléket álíítson hazafias cselekedetnek, hanem elsősorban azért, hogy példájával még sok ilyen századot lelkesítsen azonnali csekedetre. Az olasz segély ellen írt versét mélyvéetlenül írja a legelterjedtebb tizenegyszótagos népdalsorokban. Azt akarta, hogy maguk a katonák énekeljék s nyomban énekeljék. De azt is akarta, és elsősorban azt, hogy az egész nemzet hallja meg költője ajkáról saját sikolyát és harci dalát, a belső bitangok ellen feszengőt, az éberségre, helytállásra hívót: „Legyen olyan minden ember, mintha — Zrínyi Miklós unokája volna. ■— Harcoljon úgy minden ember mintha — Egyedül rá támaszkodnék honra!” „A nemzethez” című költemény minden szakasza világító példája annak, hogyan hív fel a költő messzeható hangon a veszélyek fölismerésére és a velük szembeni elszánt helytállásba — és hogyan ad egyben erőt ehhez a helytálláshoz a jelen legdöntőbb kérdésének föltevésével és a hősi múlt megelevenítésével. Petőfi minden gondolatát és csele kedetét a haza szolgálatába állítatta. ..Haza és szabadság, ez c két szó, melyet — Először tanuljon dajkától a gyermek, — És ha a csatában a halál eléri. — Utószor e két szót mondja ki a férfi!" A költő, akinek hazaszeretete egy a népek feltámadott tengerének szeretetével, még „álmaiban” is „rabnemzetek bilincseit tördeli”. Jelleméből következik, hogy ő, aki arról írt, hogy szerelméért az életet, szabadságért szerelmét kész föláldozni, ilyen válaszút elé soha nem kerülhetett. Nemcsak a forradalom zászlaját varró feleségéhez címzett verse beszél erről, nemcsak a szerelmet és honszerelmet együtt árasztó sorai, naplójegyzetei. Régebbi verseiben sem véletlenül állítja egymás melé a kettő képét és foglalja a zsarnokságon erőt vevő emberiség harcainak kereteibe. Egyik kezemben édes szendergdm Szelídeden hullámzó kebele. Másik kezemben imakönyvem: a Szabadságháborúk története! Vérpanoráma leng elő.tem H. A jövendő kor jelenései. Saját vérök tavába fúlanak bé A. szabídsármak eHm?érei! Egy kis mennydörgés szivem dobogása. S villámok futnak által fejemen, S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik kis feleségem mélyen, csendesen. A Petőfi-megálmodta hazában élő és író magyar költőnek alig lehet olyan kérdése, amelyre ő a maiga példájával ne adna megfejthető feleletet. Milyen hatalmasan felel az ő hangja évszázadnyi távolból is, ha töprengésről, öramarcangolásról kérdjük! Holgyan törpül el élete példája előtt, cselekvő esztendei előtt magas a kérdés is! Hazát teremteni, a haza teremtésében és védelmében résztvenni — így hangzik Petőfi parancsa mai is, hozzánk, mai magyar költőkhöz. Mi felett töprenghetünk, mi foglalkoztat? Hallgassuk őt: „Miért kísérsz minden lépten-nyomon. — Te munkás hazaszeretet? ... — Úgy is látlak, ha behunyom szememSzerelmi vallomás ez! A honszerelem, Petőfi soha nem alvó múzsája, súg ars poeticát a mai magyar költőknek, akik gyermekkori márciusok és januárok felemás Petőfi-ünnepélyei mellett immár arra emlékezhetnek: hogyan beszél róla és hogyan követi őt a kulturális forradalmában is győzelmes ország; hogyan szavalják és vallják őt magukénak is a költő álmainak első valóraváltói, a szovjet emberek; hogyan folyik egymásba jelképesen a Rákosi- és Gottwald-kép közötti Petőfi-arckép alatt két nemzet zászlajának vörös csíkja; és hogyan hangzik el a segesvári csatatéren a Petőfire emlékező magyar dolgozók ajkáról románul, a románokéról magyarul Petőfi örökségének éltetése. S akik elé egy, a János vitéz Tündérországánál szebbé épülő éber és harcoló ország tűzi a növekvő feladatokat. Petőfi március szabadságához a nagy nap estéjén így fordult naplójában: „Jó éjszakát, szép csecsemő... nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni! ... ha elalszom, jelenj meg álmaimban úgy a milyen leszesz férfikorodban, a milyen nagynak ragyogónak, a világfát tiszteltnek én reméllek!” A százharmincéves Petőfi serkentő öröksége mai magyar költők számára: a boldogító gond, hogy hozzá méltóan szóljunk a talpraállt nemzethez s e nemzet nevében minden néphez. Hogy egységes elv, harcot vívjunk együtt, nemcsak az elnyomók, a népnyúzók ellen, hanem a tétovázók, a meghátrálók, a lomhák ellen is. Hogy a házát úgy szeressük mint ő: megismerve és serkentve. Hogy „Zrínyi Miklós unokájává” tehessük minden harcosát, s Petőfi megbélyegezte „koronás haramiák” utódaival, a vérengző tőkés imperialistákkal szemben. Hogy részeken diadalmaskodó erejét szívéből sarjadó versek is növelhessék a békéért vívott gyönyörű küzdelemben, Petőfi márciusának férfikorában, Devecseri Gábor Barabás Miklós festménye 1848-ból I Felhívás a világ íróihoz Mi — a következő nemzetek írói: Albánia, Anglia, Argentina, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Bolívia, Brazilia, Bulgária, Burma, Csehszlovákia, Csile, Egyiptom, Equador, Filippi-szigetek, Finnország, Franciaország, Görögország, Haiti, Hollandia, India, Irak, Izrael, Jamaica, Kína, Kolumbia, Korea, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Mongol Népköztársaság, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, San Domingo, Szovjetunió, Thaiföld, Uruguay, Venezuela, akik összegyűltünk Bécsben a Népek Békekongresszusára, felemeljük szavunkat! Mi, akik hiszünk az írott szó hatalmában, akiknek az a mesterségünk, hogy tanúságot tegyünk önmagunk és mindazok előtt, akik hozzánk hasonlóak, az igazságról — elhatároztuk, hogy minden művünket békeakaratunk szószólójává tesszük, és kijelentjük, hogy harcolni fogunk a háború ellen írásainkkal. Hogyan és milyen mértékben, azt kiki maga döntse el. Ámde túl a vallási, filozófiai, politikai és irodalmi nézeteink különbözőségén, mindnyájan egyek vagyunk abban, hogy leleplezzük a háború előkészítőit bármilyen álarc mögé rejtőzzenek is, s még ha az irodalomban bújnak meg, akkor is, — és egyek vagyunk abban, hogy tanúskodjunk a szenvedőkről, s hogy megmutatjuk a béke útját, hogy megerősödjék hitünk az emberben. Tiszta szívvel reméljük, hogy ez a határozat visszhangra lel majd más íróknál is, szerte az egész világon. javasoljuk: 1. Olyan kezdeményező nemzeti bizottságok szervezését, amelyek előkészítenék az írók nemzetközi találkozóját; 2. írók utazásainak szervezését, amelyekből a béke megtartásáért küzdő művek születhetnek; 3. olyan írók találkozóit, akik előbbre vihetik a népek kölcsönös megértésének ügyét; 4. írók együttműködését — amennyire lehetőségeinktől telik — avégre, hogy kicserélhessük és terjeszthessük minden országban a békét szolgáló írásokat, s azokat megjelentessük a különböző országok irodalmi lapjaiban. A kongresszuson részvevő százhárom író nevében: JORGE AMADO, ANNA SEGHERS, PABLO NERUDA, JEAN-PAUL SARTRE, MAO DUN, ARAGON, ELSA TRIOLET, ZALAMEA. JAROSLAV IWASZKIEWTCZ, KOSZTANTYIN FEGYIN, MULK RAJ ANAND. Kiozka Péter: MiNt a hARANGot Mint a harangot súlyos nyelve, döngeti mellemet szivem, daloló bronzként, fölserkenve népem igazát hirdetem, ezét a drága, barna népét, mely évek felhői alatt szántott, vetett, ontotta vérét, verítékét s a dalokat. Túrta a földet és a bányát, szült és siratott gyermeket, nehéz jég verte el kalászát, harc ölt le nemzedékeket; de hogyha Dózsát tüzes trónon ölték meg az ordas urak, lecsöppent vére csoda-módon termett ezer Dózsa-fiat. Golyó hiába ritkította, mindig tömött fal volt a sor, s a lakatlanná perzselt puszta benépesült mindannyiszor. Mikor hazája földjén vérzett, vagy idegenben bujdosott, választott csillagára nézett, és ez a Hadak Krtja volt. Hadsereg! Szabad népünk kardja, békevágy s erő gyermeke, állj a végeken magasodva, és, ki szóból nem értene, és fegyvert szorítana ökle, hogy megtámadja e hazát, annak, aki hazánkra törne, add a fegyverek válaszát.