Irodalmi Ujság, 1954. július-december (5. évfolyam, 16-41. szám)
1954-11-13 / 35. szám - Bakó László: A kárpátukrajnai Magyar Irodalmi Egyesület munkájáról • A Szovjetszkoje Zakarpatje cikkéből. (7. oldal) - Hegedüs Géza: Helyszíni vizsgálat - Enczi Endre regénye • könyvkritika • Enczi Endre regénye: Helyszíni vizsgálat (7. oldal) - Képes Géza: A teve • vers (7. oldal) - Lányi Andor: Egy pohár víz - A Madách Kamara Színház előadásáról • színház • Scribe: Egy pohár víz. Rendező: Bozóky István, Madách Kamara Színház (7. oldal) - L.: Dobják ki! • George Sylvester Viereck náci kém regénye (7. oldal)
1554 november 13. Irodalmi Újság A kárpátukrajnai Magyar Irodalmi Egyesület munkájáról A Szovjetszkoje Zakarpatje cikkéből. AZ UKRÁN SZOVJET ÍRÓK SZÖVETSÉGE mellett 1951-ben szervezték meg a Magyar Irodalmi Egyesületet. Akkoriban csak néhány tagja volt, akik épp hogy az első lépéseket tették meg a szépirodalom terén.. . ... Az elmúlt három és fél év alatt elég sokat végzett az egyesület. A Beregovoban (Beregszász) alakult csoportba beléptek a körzet fiatal írói s azokkal együtt ma már mintegy harminc fiatal íróval számolhatunk. Észrevehetően sok műnek a minősége is megjavult Az Irodalmi Egyesület tagjainak többsége verset ír. Elvitathatatlan sikere van Sütő Kálmán kezdő költő „Hősök’* („Jobbágyok utódai”) című poémájának. A költemény szerzője a beregszászi körzetben lévő, Kaganovics nevét viselő, kolhoz tagja. Jobbágy és béres ősök nehéz életének hátterében mutatja meg a kollektív gazdaság mai örömteljes alkotómunkáját. A szerző nagyjából megtalálta a nagy és nehéz feladatnak megfelelő művészi eszközöket. A hősköltemény elég kifejező nyelven arról tanúskodik, hogy a szerző igen szorgosan dolgozott stílusának festésén. A poéma szemlélteti, mennyire segítette a nagy orosz nép Kárpát- Ukrajna kolhozait és tanúsítja azt a lendületet, amelyet a pártnak és kormánynak a mezőgazdaságra vonatkozó legutóbbi határozatai idéztek elő, noha vannak e műben deklaratív jellegű „általánosságok“ is. Tetszetősek Sándor László új versei, melyekben megénekli Kárpátukrajnának új emberét, a szovjet ember örömteljes munkáját, életszeretetét. Bihari Sándor „Orosz anya“’ és „Rohambrigád” című versei a népek barátságáról és a párt irányító szerepéről szólnak. „Tavaszvárás’* című lírikus verse szintén figyelemreméltó. A fiatal költők első sikeréhez kell számítani Vantus Bertalan mind forma, mind tartalom szempontjából kitűnően sikerült „Kincs” című verses meséjét, és „Új ének"-ét. Marton Zoltán „Erőd” és „Én nem felejtek’* című verseit, végül Puskás István Bogdan Hmelnickijről írt hőskölteményét. (Ez utóbbi Ukrajna és Oroszország egyesülésének 300. évfordulóját ünnepli.) Elég jó verseket írtak még Bakos Róza, Szalai Borbála, Kallós Sándor, Nemes János, Palóczi László, Győri Endre, Ádám Zsolt,Kincses István és mások. A prózai művek közül meg kell említeni Szenes László elbeszéléseit, elsősorban a „Visszatérését és a „Tiszapart fiai”-t. Az első elbeszélés témája igen fontos: a párttag őszintesége a párthoz és hűsége a szerelemben... A „Tiszapart fiai“ az ukrán és magyar traktorosok barátságáról szól. A népek barátságát tükrözi Szenes több műve, köztük a „Vörös szalag“ című novella... Geréb György fiatal prózaíró színes elbeszéléseket írt „Dollárért”’ és „A kahovkai leány” címmel... Barzsó Tibor, a fiatal kritikus érdekes bírálatot írt Hidas „Petőfi’* című könyvéről. EZEK A FIATAL ÍRÓK ki tudják választani az időszerű témákat. Műveikben változatosan megmutatkozik a munkások, kolhoztagok és értelmiségiek élete, egyes művek nemzetközi témákkal foglalkoznak. Igen tartalmasan írnak a népek barátságáról — ez munkánk dicséretére válik. De a fiatal magyar írók munkásságát főként olyan hibák gátolják, melyek egyben az Irodalmi Egyesület munkájában is megvannak. Az egyesület tagságán belül az eszmei-nevelő munka csak néhány a szovjet sajtóban megjelent cikk megvitatására szorítkozik ... Az egyesület még nem szoktatta rá a fiatal magyar írókat, hogy nyelv és stílus tekintetében igényesek legyenek magukkal szemben. Nagyon jellemző ebből a szempontból Kiss Béla „Becsület” című elbeszélése. Ennek a fiatal prózaírónak legtöbb művét színes és könnyed nyelvezet jellemzi, éppen ezért inkább szembetűnnek a szerző hanyagságából, felületes munkájából eredő durva stílushibák. Sok költőnek nincs még kellő szakmai tudása (Bihari, Bakos, Győri és mások). Ezért például még nagyjából sikerült verseikbe is belecsúsznak helytelen ritmusú, gyenge, halvány rímelésű sorok; Sütő, Győri, Bakos egyes versei pedig nagyon is deklaratívek... Mindez kétségtelenül következménye annak, hogy az Irodalmi Egyesület nem fordított elég figyelmet az alkotóviták és a mesterség kérdéseivel kapcsolatos cikkek megvitatására, nem nagyon érdeklődött aziránt, hogyan tanulmányozzák a fiatal irodalmárok a saját remekíróikat, a világirodalom klasszikusait, a szovjet írók kiváló műveit. AZ IRODALMI EGYESÜLET munkájának hiányossága megnyilvánul abban is, hogy nem igen vett részt a „Vörös zászló“’ című beregszászi újság „Irodalmi melléklet“-ében. Ezért az újság oldalain nyers, nem kész, néha pedig egészen gyenge művek jelentek meg, mint például Figula „Tisza partján’ című elbeszélése... Az Irodalmi Egyesület nem megfelelő mértékben vezeti beregszászi csoportját. A tapasztaltabb magyar irodalmárok Uzsgorodon (Ungvár) laknak és elég ritkán nyújtanak segítséget a helybeli kezdő íróknak. E tekintetben segíteni kell az egyesületet az írószövetségi területi ügyosztály vezetőségének is. A Magyar Irodalmi Egyesület különös figyelmet fordít most az évkönyv előkészítésére. Az évkönyvbe javasolt kéziratokat elolvassa minden tapasztaltabb irodalmár, olvasás után pedig visszaadják a műveket szerzőiknek, rámutatnak a hibákra és fogyatékosságokra. A kezdőknek pedig megfelelő konzultációkat adnak. A magyar nyelvű évkönyv, mely az idén kerül kiadásra, az Irodalmi Egyesület komoly alkotói seregszemléjének ígérkezik. Bakó László HELYSZÍNI VIZSGÁLAT — Enczi Endre regénye — Ez a könyv — kétségtelen hiányosságai ellenére ,— olyan írásmű, amelyre fel kell figyelni, amelyet fontos írói kezdeményezésként kell köszöntenünk. Enczi Endre az ifjúságnak írta, de úgy, hogy amit mond, az minden korosztályhoz szól. A történet ifjakról beszél, de olymódon, hogy nyilvánvaló: ezekért az ifjakért valamennyien felelősek vagyunk. — Enczi Endre ehhez a kérdéshez mert hozzányúlni, igazi írói hevülettel, emberséges szívvel, mélységes komolysággal, megértéssel s a megértéshez nélkülözhetetlen derűvel. Csőke Attila — a regény hőse — afféle csavargófiú. Szülei különváltan élnek. Apja jómunkájú esztergályos, de politikailag csaknem közömbös, kispolgári barátaival ivókártyázó férfi. Anyja kitűnő ember, idővel sztahanovista is lesz, de nem tudja megtalálni a hangot fiával, akit jobban vonz apjának problémákat kerülő, nem kifejezetten léha, de eléggé felelőtlen életformája. Ebben a kísértésekkel teli fiatal életben egyetlen kiút kínálkozik, s ezt tudja az anya is. Attilának el kell jutnia valamelyik ipari pályához, amelyben azután élete célját és tartalmát megtalálja. Így fordul az asszony segítségért egy ipari tanuló iskola igazgatójához, Timárhoz. Tímár merész, kísérletező pedagógus, ő veszi kezébe Attila sorsát. Ettől kezdve Attilával együtt az olvasó is bekerül az ipari tanulók világába s nyomon követi a fiú fejlődését, belső ellenállását, bontakozó szerelmét, majd azt a folyamatot, ahogyan megszokja az életet a többi, hozzá sokban hasonló, de ugyancsak sokban különböző ifjú között. Végül is — hála Tímár helyes módszereinek — Csőke Attila megtalálta a maga útját, hogy majd idővel hasznos tagja legyen annak az épülő társadalomnak, amely már-már elvesztette a züllésnek induló fiút. És a gyerek fejlődése jó hatással van apjára is, úgyannyira, hogy a családi béke is kezd helyreállni az apa és az anya között. Ez a legszűkebb gondolatmenete Enczi Endre regényének. E történeten belül figurák egész ármádiája sorakozik fel. Az apa körül ott van a külvárosi kispolgárság s a külvárosba szorult egykori dzsentrivilág néhány jellegzetes, ellenséges érzelmű, visszataszítóan kisszerű típusa. Aki ezek közé téved, könnyen belefullad a piszokba. Ez a világ képviseli a visszahúzó erőt, s ugyanezt képviseli az a züllött leány, aki a „tánciskoládnak nevezett kétes helyre igyekszik csábítgatni a Béke téren lézengő fiút. — Ezzel a világgal szemben ott van az iskola és a tanulóotthon vezetősége: a kitűnő igazgató, a pedagógusok és a DISZ-titkár. — Enczi tárgyilagosan mutatja meg ezeknek a derék embereknek különböző gyengeségeit is. Dékány, az otthon vezetője például kissé ábrándozó, kissé játékos, kissé mindig gyereknek maradt öreg tanító. Ebből származnak erényei is, hibái is. Serbán, a szakoktató, éppen az ellenkezője: kitűnő szakember, de magát mellőzöttnek érző, keserű, zsörtölődő férfi, akinek pedagógiai módszerei még az elmúlt emberöltőben alakultak ki. Nem is éri el mindig a kellő eredményt. A DISZ-titkár nagyon jószándékú fiatalember, de sémákban gondolkozik és nem emberekben, a sillabuszok személytelen és süket nyelven beszél, így azután nagyon nehezen tud közel jutni a DISZ-tagokhoz. Ezt az alakot Enczi gúnyosan és karikatúrának ábrázolta. Igazán céltudatos, biztos ítéletű kommunista ebben a körben csak Tímár, az igazgató. Kár, hogy az író éppen őt mindvégig kívülről ábrázolja, tehát nem ismerjük meg sem a fejlődését, sem emberi kapcsolatait. Ilymódon éppen az előremozgató erőt szinte személytelenül kapjuk. Mi sem tudunk róla többet, mint Csőke Attila vagy a többi gyerek. Ezek a gyerekek szívvel és humorral ábrázolt figurák. Hibája van úgyszólván valamennyinek, de egyik sem reménytelen eset. És Enczi néha csak amúgy odavetett jellemzéssel kitűnően tudja egyéníteni őket. Sőt: hátuk mögött megérezzük még az otthont is, ahonnét érkeztek. Egy villanásszerű jelenet falura is elvisz minket, hogy lássuk, milyen nehézségeket kell leküzdeniük azoknak a parasztkislányoknak, akik ipari pályára indulnak. Mindez felfedező út: toll nemjárta mélységekben kalauzol az író, szabatos és árnyalatos irodalmi mondva el a biztos szövésű, nyelven többszálú történetet. De közben az olvasó folyvást úgy érzi, hogy Enczit sok mindenben gátolta az a meggondolás: ezt gyermekifjak fogják olvasni. Ezért azután elhallgatott nem egy olyan helyen, ahol a mélyebb feltárásra igen nagy szükség lenne. Nagyon vázlatos képét adja azoknak a veszedelmeknek, amelyek a munkásfiatalságra leselkednek. Attila túl könnyen győzi le a prostitúció kísértését, túl könnyen egyezik bele, hogy beköltözzék a tanulóotthonba. Az otthonban, ha berzenkedik is magában, tulajdonképpen nem tanúsít olyan ellenállást, mint amilyen előélete folytán következnék. Tímár pedagógiai kísérletei nagyon is simán sikerülnek. Szó sincs róla: a könyv jelzi a nehézségeket, de csak az eredményeket ábrázolja. Attila apja is túl könnyen látja be, hogy kispolgári környezete nem méltó hozzá. Az a tény, hogy a regényben váratlan fordulatok, előkészítetlen és ezért meglepő események vannak — nem hiba, hiszen az élet maga is tele van meglepő és a tudatban elő nem készített mozzanatokkal. Sokkal nagyobb fővonalában hiba, hogy a cselekmény rendszerint éppen az következik be, amit az olvasó vár. Ez pedig némiképpen azt az ábrándot keltheti, hogy nem is olyan súlyos probléma az ipari tanulók szocialista emberré nevelése. — A tévképzetet az okozza, hogy valójában Csőke Attila nem olyan nehéz eset, mint ahogy az író ábrázolni akarja. Itt egy szélsőségesebb jellem, egy súlyosabb — habár a valóságban ritkábban előforduló — pedagógiai feladat jobban feltárta volna a valóságot. (Azazhogy Attila útja a valóságban rögösebb, mint ahogy azt a regény bemutatja.) És Timár pedagógiája is meggyőzőbb volna, ha tudatvilágának ábrázolása hitelessé tenné alakját. Az azonban bizonyos, hogy Enczi olyan világról adott hírt, amelyről minél többet kellene tudnunk, hogy felmérhessük és megoldhassuk problémáit. A könyv hiányosságai, egyszerűsítései az úttörő munka nehézségeiből származnak. Tudomásul kell vennünk ezeket, de elsősorban mégis azt a nyereséget kell elkönyvelnünk, hogy Enczi Endre ezzel a regénnyel a mi valóságunk eddig méltatlanul elhanyagolt, nagyon fontos területe felé irányította az irodalom sugárvetőjét. Az Ifjúsági Könyvkiadó a könyvet ízlésesen állította ki, Boromissza Zsolt rajzai az ábrázolt világ hangulatából fakadnak: lelkiismeretes gonddal és jó technikával elkészített képek, csak nem eléggé érdekesek. Az ifjúsági regények illusztrációinak általában izgalmasabbaknak kellene lenniök, mint amilyenek. Nagy tisztelet a ritka kivételnek. Hegedűs Géza 7 Képes Géza A TEVE Ismered-é a kétpupu tevét, a mongol puszták édes gyermekét? Ne mondd, hogy rút, ne mondd, hogy ostoba, púpját se érje gúnyod ostora! Párnás patáját megcsodáltam én s a szőrt magasba ívelő szügyén . És ültem fenn a két púpja között, először harapott és prüsszögött. — Aztán elindult. Lángolt fent a nap. Fejemen kínai szalmakalap. S mi volt az ő fején, mi védte őt? Tűrte a rá leomló fényesőt — Fejét felkapta, pislogott, repült. Egy másikon társam, Dasceren ült — Kxxx»«»oooooooooooocx3ooor< S én ezt figyeltem, ezt a másikat s melegség járt át, tiszta áhitat S odakiáltottam: „Szehán teme!“ — Szép teve — villant az állat szeme — Értette tán? Dasceren nevetett. Hófehér foga szikrákat vetett. Hegyek álltak az út baloldalán mint egy megmeredt teve-karaván. Közöttünk mélyet szusszantott a táj, álomba hullt a homokos határ. Megsimogattam a tevém nyakát, ő erre gyorsított, már szinte szállt. Izma feszült, tüzet fújt orrliba, úgy szárnyalt, mint egy táltosparipa. Mongólia, 1954. július 21-én. EGY POHÁR VÍZ — A Madách Kamara Színház előadásáról — A SZÍNPADI TECHNIKA páratlan mestere, az érdekes mese, tökéletes szerkezet, meglepő fordulatok és pergő dialógusok bűvésze — aki mindennek ellenére sohasem alkotott igazán nagy művet, mert nincsen meggyőződése, sajátos mondanivalója, mert jellemrajzai többnyire szokványosak és felületesek: ez Seribe, a múlt század közepének egyik legnépszerűbb drámaírója. Darabgyáros volt a szó legszorosabb értelmében: munkatársak egész csoportját foglalkoztatta, akik közül az egyik ötletet, másik mesét, harmadik dialógusokat, negyedik tréfákat írt... és így tovább. Ő csak irányította a munkát — és megadta a darab végső formáját. Több, mint 400 darabot „írt“ így — és vagy 50 operaszöveget, főleg Auber és Meyerbeer számára. Felületessége ellenére sem lehet mellette kézlegyintéssel elmenni. A dramaturgia — és elsősorban a drámai szerkezet felépítése — terén maradandót alkotott. Vörösmarty azt írta az „Egy pohár víz“-ről, hogy „nem kételkedhetünk, az ily művekben a drámára nézve egy új korszakot üdvözölhetni..Semibe valóban iskolát alapított — de fontosabb ennél, hogy akiknek ehhez a mult századbeli francia iskolához semmi közük, azok is tanulhatnak szinte matematikai pontosságú szerkesztésmódjából, óramű fogaskerekeiként egymásba kapcsolódó dialógusaiból, a közönség lélektanának ismeretéből. AZ „EGY POHÁR VIZ“ Scribenek talán egyetlen műve — operaszövegein túl — mely még ma is beletartozik a világ színházainak állandó repertoárjába. A vígjátékot két, Scribenél szokatlan lelkiismeretességgel megrajzolt alak harca teszi érdekessé. Az egyik — Bolingbroke — szellemes, mindig derűs, néha cinikus államférfi, aki fenntartás nélkül bízik szerencséjében — értsd: abban a képességében, hogy minden véletlennek azonnal meglátja azt az oldalát, melyet saját hasznára fordíthat. Politikai célkitűzései becsületesek és haladók; a polgárosodás érdekeit képviseli: békét és ipart akar, mert az jobban biztosítja hazája jólétét, mint a véres hódítások. ..... minden tettén valami genialis könnyűség ömlik el s ... alig van három-négy szempillanat, melyben elkomolyodik, mindamellett, hogy a célok, melyeket szeme előtt tart, igen is komolyak, nagyszerűek, országosak“ — írta Bajza József, a vígjáték egyik első magyar előadásáról. Ugyanakkor többé-kevésbbé elmarasztalta Lendvay Márton alakítását, aki „nagyon is komolyan fogta azt fel, nagyon is fontolgató“ volt. ..... úgy hiszem — írta Bajza — hogy így ez nincs Semibe eszméjéhez híven felfogva ...“ A Madách Kamara Színház előadásának elején nagyjából ugyanez a hiba ismétlődik meg. Az első felvonásiban Bolingbroke nem elég könnyed. Seribe főszereplője csupa optimizmus, amikor arról beszél, hogy „meglátjuk, melyikünk lesz végül a győztes“ — az előadásé: komoran és sóhajtva mondja ki ugyanezt. Minek ez a túlságos komolyság? Könnyedén, szellemesen nem lehet helyes célok felé törni? Dehogynem! A rendezés helytelen felfogása valami félreértett, sablonizált pozitív hős felé tolta el Bolingbroke alakját. Vétek volt ez nemcsak Semibe ellen, hanem Uray Tivadar ellen is, aki nemcsak egyik legjobb klasszikus színészünk, de talán legszellemesebb színészünk is. Nem is marad meg sokáig a hibás felfogás kalodájában: kitör belőle és az első felvonás egyes, a darabtól és az ő színészi egyéniségétől egyaránt távolálló megoldásai után ragyogó alakítást nyújt. A HERCEGNŐ SZEREPÉNEK színpadra állításával nem kevésbbé jelentős hiba történt. Ahogy egyes régi bohózatok intrikusai — abból a célból, hogy a közönség azonnal felismerje szándékukat — minden alkalommal kezükben vörös lámpával léptek a színre, úgy itt a hercegnő csúnya vörös parókával, erősen vörösre festett arccal lép be. Beszéde feleslegesen erőteljes, szinte durva, modora gyakran már a gorombaság határát súrolja. Azt, hogy „vasakaratú, kemény, okos asszony“, nem ilyen külsőségesen kell értelmezni. A vígjáték egyik legnagyobb humorforrása ellen vét itt az előadás. Lázár Mária jó színésznő és jól játszó — sajnos gyakran a darab humorának a rovására — ezt a helytelen felfogást. Nincs kétségünk róla, hogy a könnyed, a simogatva szúró, mosolyogva gáncsot vető hercegnőt — az eredeti sembei figurát — még jobban játszaná. Mi késztethette a színházat, a rendezőt arra, hogy így, valami szokványos hős és valami naív ellenség elképzelése nevében áthangolja a két főszereplő alakját? Politikusabbá akarták tenni a művet? Ilyen módon aligha sikerülhetett ez! Hiszen a szerző hibás történelemszemléletén — azon tudniillik, hogy az országok életének nagy eseménye, elsősorban kis, gyakran nevetségesen kis véletlenekből, egy arra adott fricskából, elárusítókisasszonyok, kikapós hercegnők és naív királynők szerelméből születnek — ezen a hamis történelemfelfogáson úgysem lehetett ilyenmódon változtatni. Sőt! A darabvég felesleges meghúzásával ez a helytelen felfogás még hangsúlyosabban, még csengőbben marad meg a néző fülében: „Mindez egy pohár víz miatt!“ Van az előadásnak néhány kitűnő szereplője, így Gábor Miklós csodálatraméltóan buta Mashamje jó példája annak, hogyan fejlesztheti tovább, kerekítheti ki a színész azt a figurát, amelyet a szerző csak vázlatosan vetett papírra. Nagyon kedves, rokonszenves Ilosvay Katalin Abigailje — csak egy kissé túl modern, túl mai. Ha nem érezné magát azonnal annyira otthon az udvarban, ha kissé naivabban indítaná a szerepen akkor Abigail fejlődésvonala még gazdagodna. Barta Mária a királynő szerepét lelkiismeretesen kidolgozta és okosan játsza, de az első két felvonásban még nem éli át teljesen, hanem „játsza“ szerepét. Gara Zoltán szép díszletei, Kreibich Margit ízlésesen pompás kosztümjei méltó keretet adnak a vígjátéknak. Nagy sikere van az előadásnak , és ebben része van Bozóky István jó ritmusú, a fordulópontokat alaposan kidolgozó rendezésének is. Ahhoz azonban, hogy a siker teljes legyen, hogy a vígjáték iróniájából, humorából mi sem vesszen el — véleményünk szerint — Bolingbroke első felvonását részben, a hercegnő szerepét pedig teljes egészében át kellene dolgoznia. Lányi Andor DOBJAK KI! A Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban az olvasók rendelkezésére áll George Sylvester Viereck, náci kémregénye. Viereck a második világháború idején az Egyesült Államokban működő propaganda- és kémhálózat egyik vezetője volt, akkori tevékenységéért el is ítélték. Említett könyve antiszemita, fasiszta propagandairat, szovjetellenes rágalmaktól hemzsegő, egyébként misztikus szemét. Nincs helye a Szabó Ervin könyvtárban, a könyvtár vezetői sürgősen selejtezték ki. A Szabó Ervin téri központban található, 8/17005, illetve 8—10353 katalógus szám alatt. L.