Élet és Irodalom, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-02 / 44. szám - Vajda Lajos: Ikon-önarckép (Szentendrei kiállítás) • kép (2. oldal) - Székely Dezső: Lenin • vers (2. oldal) - Morvay István: Batsányi emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban • tárlat • Batsányi emlékkiállítás. Petőfi Irodalmi Múzeum (2. oldal) - E.: Magyar Napok Belorussziában. Beszélgetés Kardos László professzorral • interjú • Kardos László (2. oldal) - Andrej Voznyeszenszkij: Longjumeau (Részletek a poémából) • vers • Rab Zsuzsa fordítása (2. oldal)
Vajda Lajos: Ikon-önarckép (Szentendrei kiállítás) Elmulasztott autogramok (Folytatás az 1. oldalról.) Amikor a versenyző már mellére emelte a „stangát”,, és a középbíró intésére vár, szakíthat-e. (Ha a zsűriző burkolt csalással csak egy mássed perccel hosszabban „kivár”, szakítás helyett szakadás lehet az eredmény.) Vlaszov már negyven perce beszélt: meghllt, szembe nézett a teremmel, a sok száz „középbíróval”. Egyhangúan zúgott fel a folytatást követelő igen. Újabb sorsok, pillanatok, gondok következtek. Minden szakmának vannak megszülottjai, akik az egész életet egy apró zugból nézik. Ez a pápaszemes mérnök az élet — lélek és erkölcs — gazdagságából kutatta egy sportág szűk szegletét. Amaz komikus dolog, ez tiszteletet parancsokban varázslatos volt. Azóta elolvastam kettőt a novelláiból, megtudtam, hogy a „Kilimandzsáró- hava” a példaképe, s azt is, hogy ő maga még kezdő, de ez már más lapra tartozik. A SZÁLLODÁBAN jutott eszembe, hogy a feleségem kisöccse majd nagy bolondnak néz, amiért autogram nélkül jöttem el arról az estéről. Talán még fényképeket is szerezhettem volna. Csakhogy az utazás egy nagyon fontos igazságra tanít meg. Kétezer kilométert repülni igazában csak egyért érdemes, hogy amit az ember addig csak képről ismert, ahhoz közelebb férkőzzön. Ha város az, vagy építészeti emlék, a körvonalai után tanulja meg az atmoszféráját, a világát, ha pedig ezer fényképről ismert híresség, akkor az arcvonásai után — az emberségét. ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ: LONGJUMEAU (Részletek a poémából) Lenin Longjumeau-i pártiskolája hallgatóinak A repülőgép ablakából Úgy lépek ebbe a versbe, mint új korba lép be az ember. Szomszédaim alszanak. Ébren zúg a propeller. Tévétorony, mint cigaretta, parázslik, az éjbe tűnve. Gyújtsunk rá, hallod, Idő! Gyere, ülj le! Vessünk számot! Fény körülöttünk, búcsúzó árnyak Andrej Voznyeszenszkijt e vers megírására franciaországi élményei ihlették. Párizs mellett Longjumeau-ban ugyanis 1911-ben bolsevik pártiskola volt, melyet Lenin vezetett. Voznyeszenszkij hoszszabb elbeszélő költeményéből a Pravda egyik legutóbbi száma részleteket közölt: •A művet teljes terjedelmében a Znamja című moszkvai folyóirat novemberi száma közli majd. Mögöttünk égő évek szárnyai szállnak. Látjuk múltba süllyedt ünnepelőestünket. Viharzó éveink, társnők és társak, megszelídültek. Már útra kísérnek minket, búcsúzást játszva, ez kendőt lenget, az meg az öklét rázza... Felnéz ránk tűnődve az április-szemű Föld, hanyatt heverészik, rágyűrődik az éjjeli csönd. Lenn mozdony fut, a villa síneket összevarrja, mintha csukódó villámzár fémcsatja szaladna. Oroszország, kedvesem, hiszen tudod, érted: kínod kínjai testemet hasogatták. Vagyok kicsiny kapilláris edényed, bennem fáj, ami benned fáj, Oroszország! Milyen kicsi innen győzelmem, vereségem, barát, ellenség, értem s ellenem hevülő! Bocsásd meg. Idő, kurtára fogott beszédem, mint a garast. . zsugorgatnunk kell téged. Idő! Elmennek az emberek, éji hegyekre róva lépteik égő távíró jeleit. Mást-mást hagynak örökbe a századokra: egyik után egy nadrág, a másik után egy ország marad itt. Őt látom jól. És érteni próbálom, ki is ő, kinek hangját a kopott lemez őrzi. A távol lebegő arcot engedd megrajzolnom. Idő, a Párizs-széli iskola feljegyzés-anyagából! Bocsásd meg, Párizs, hogy nem szépeidet dicsérem s te is, Hazám, töretlen útjaidat odahagytam Hogy ezt a témát ásom most ki merészen, s azt is, hogy mindeddig halogattam. Elkezdem a verset. * Lelsz tán benne ostobaságot — bocsásd meg. Idő, miképpen neked én rohanásod. ■k Emigráns volt-e Lenin igazában? (Aki kívül él hazáján, így nevezik.) , ő, mint a tehetséget, úgy hordta magában Oroszország égő tájait és futó vizeit. Igazán az a banda emigrált, amely akkor Pityerben mulatott, elegánsan lopta a folnocárt habzsolt ínyencfalatot — az emigrált! Mozaik-üvegablakú illemhelyre száműzték magukat, újságokból raktak torlaszokat, hogy ne lássák, őszi ország, rongyaidat, lapultak kurtizánok kontya alatt — hát ki emigrált? SZÉKELY DEZSŐ: Latin . Ágyam fölött egy barna képkeretből Nézett le ránk, mint szelíd nagyapák Szeméből az örök kíváncsiság Az új iránt, mi fiaiknak épül. Mi, gyerekek, már sokat tudtunk róla, Nevéről zengett dal és költemény. De megdöbbentett: Ő ilyen szerény, Hétköznapi, mint dolgos, bölcs apóka? Ez ö? — tűnődtem —, Milyen egyszerű. Mint testvérei közt a réti fű, Vagy erdei tölgy sok-sok társa mellett... Él a képen is, hunyorogva néz, Erőt sugároz — s látja az egész, Biztos mederbe terelt történelmet. II. Évek sodornak, elhagy annyi emlék, Gazdátlan tűzhely lesz a szerelem, De járhatom az idők végtelenjét, Tudom, ő egyre élőbb lesz nekem. Mindig szembejön e bíró tekintet. Úgy látom már, mint kedves ismerőst, Lelkesedésem távcsöve előtt Új horizontot adott szemeimnek. Mint egy nagy élményt, szinte újraélem. Beszél hozzánk az októberi szélben, S a sereg híven néz rá itt alant, Míg emeli öt, egyre föl, a fény-ár. Tekintete — két szép szürke galamb — A kommunizmus tornyai felé száll. Batsányi emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Szerencsétlen pályára, csonka — s mégis hatalmas — életműre emlékeztünk ez év tavaszán, Batsányi János születésének kétszázadik évfordulóján. Ennek a megemlékezésnek része a helyiséghiánnyal küzdő Petőfi Irodalmi Múzeum megkésett kiállítása. Kényszerű késedelem azonban előnnyel is járt, mert így a megnyitó a múzeumi hónapra esett, s ezáltal lehetőség adódott más alkalmakkor nehezen hozzáférhető anyagok bemutatására is. Két egymásba nyíló térény falait töltik meg a képek, fotókópiák, négy tárlat az egykorú és modern kiadások, a Batsányi-irodalom, a Batsányi-ihlette művek. A látogató végigkövetheti a költő kalandosnak is bizonnyal nevezhető életútját: Tapolca, Pest, Kassa, Kufstein, Bécs, Párizs, Spielberg, Linz —, hogy csak a legfontosabb állomásokat említsük —, megismerkedhetik a költő kortársaival, barátaival, még a külföldiekkel is, mint például a jeles párizsi tudós Gall, Napóleon minisztere. Marat, a híres svájci történész, Müller, láthatja a Magyar Museum példányait Batsányi korrektúrájával és széljegyzeteivel, a Búsongás című versének kéziratát, több érdekes okmány — így a Napóleontól kapott életjáradékról szóló okirat, az osztrák hatóságok elfogatási parancsa — fénymásolatát. A Petőfi Irodalmi Múzeum a kiállítás tartamára megszerzett minden olyan Batsányi és Baumberg Gabriella ráadást, amely a költőházaspár életében jelent' meg — „Batsányi János Poétái munkájú Második megjobbított kiadás” és „Gedichte von Gabrieli Batsányi géb. Baumberg” stjj. —, és kölcsönkérte, jobbára a Kassai Városi Múzeumtól, a Batsányit és az osztrák' Sarohót ábrázoló festményeket — így Klein, Früger és Niedermann olajképeit. Csak a relikviák hiányoznak fájdalmasan. De a költő, akit országról országra, városról városra, börtönből börtönbe üldözött a kor, nem hagyott még egy tajtékpipát sem. Az emlékkiállítások rendezése — egy-egy születési vagy halálévforduló alkalmából — mondhatni konvencionális föladata az Irodalmi Múzeumnak. Ezeket a feladatokat azonban sohasem konvencionálisan oldja meg. A színvonalas Batsányi kiállítás rendezéséért elsősorban Baráti Dezsőt illeti elismerés. HORVÁT ISTVÁN Magyar Napok Belorussziában Beszélgetés Kardos László professzorral Visszaérkezett a Magyar— Szovjet Baráti Társaság küldöttsége, amely Kardos László Kossuth-díjas egyetemi tanár vezetésével részt vett a Belorusz SZSZK-ban a magyar kulturális napok ünnepségein. Lapunk munkatársa néhány kérdést intézett ezzel kapcsolatban Kardos László elvtárshoz. — Ali volt a belorusz kulturális napok programja? — A magyar irodalom, művészet és tudomány került bemutatásra. A belorusz írószövetség irodalmi estet rendezett magyar írók műveiből, a minszki konzervatórium a magyar komponisták alkotásait mutatta be, a legnagyobb minszki könyvtár kiállítást nyitott magyar könyvekből, a filmszínházak magyar filmeket játszottak, a kiállító termek magyar festők képeit mutatták be, a belorusz akadémia magyar tárgyú tudományos ülésszakot tartott. Üzemekben, intézményekben megalakították a magyar—belorusz barátság köreit, a sajtó, a televízió és a rádió álló héten át magyar témákkal foglalkozott. De nemcsak Minszk volt hangos a magyar kultúra eredményeitől. Breszt, Gomel, Vityebszk és Mogilev is ünneplő szeretettel fogadta az odaérkező magyar turistacsoportokat. — Ismerik-e Beloruszsziában a magyar irodalmat? — Ismerik és szeretik. Klaszszikusaink közül. Petőfi neve hangzott el minduntalan az ünnepi beszédekben, felszólalásokban. Élő íróink közül természetesen azokat emlegették legtöbbször és leglelkesebben, akik évtizedéket... töltöttéi.. a Szovjetunióban, s akikhez sok belorusz írót személye® ismeretség is fűz: Illés Béla, Gergely Sándor és Hidas Antal szeretett és becsült nevek Belorussziában. De hallottam olyan előadást is — az előadó Faktorovics kandidátus volt —, amely tüzetesen tájékoztatta hallgatóságát az egész magyar irodalomról, s épp olyan biztonsággal szólt Vörösmartyról, mint Adyról, vagy Illyés Gyuláról, Mesterháziról, vagy Dobozyról. — Kiket ismernek zeneszerzőink közül? — Sokszor hallottam Erkel és Liszt nevét, gyakran emlegették a könnyűzene népszerű mesterét, Kálmán Imrét. A hangversenyeken Liszt mellett Bartókot és Kodályt játszották, s fiatalabbakat is. A konzervatórium ifjúsága megkért: tolmácsoljam üdvözletüket Fischer Anniénak, akit nagyon szeretnének újból hallani. — Milyen a híre odakinn a magyar tudománynak? — A belorusz akadémián meghallgattam Turbin akadémikusnak, a biológia profeszszorának a magyar tudományos életről tartott nagyszabású előadását. Turbin profeszszor személyes tapasztalatok nyomán nagy elismeréssel számolt be eredményeinkről Részletesen szólt Rusznyák, Törő akadémikusok és mások munkásságáról. A korreferensek a magyar növénynemesítő kutatások eredményeit méltatták. — Milyen benyomásokat keltett a delegációban Belorusszia fővárosa? — Minszk elragadott bennünket. Ezt a várost, amelynek most hat-hétszázezer lakosa van, a fasiszta vandalizmus úgyszólván a földdel tette egyenlővé, a második világháborúban az épületek nyolcvan százaléka megsemmisült. De a mai Minszk már semmit sem mutat ebből a pusztulásból Hatalmas, tiszta terek, utak, eleven autóforgalom, impozáns palotasorok tanúskodnak a belorusz nép és a szovjet rendszer regeneratív erejéről A legnagyobb belorusz költőnek, Kupálénak, az emlékét köztéri szobor, s egy dúsan ellátott, soktermes múzeum őrzi. Ezt is a háború után teremtették meg. Ugyanígy friss alkotás a képzőművészeti múzeum, amelynek kép- és szoborgyűjteménye olyan gazdag, mintha századok óta állna ez az intézmény. Ismétlem, Belorusszia hatalmas iramban regenerálódott. — Lesz-e folytatása ennek az ígéretes kezdeményezésnek? — Kétségtelenül lesz. A Nagyvilág számára máris válogatjuk egy kis belorusz antológia verseit. Felvetettük egy Kupala-kötet kiadásának a tervét is. Levélváltás indult meg köztünk és a minszki költők, írók, tudományos kutatók között. S ha konkrét elgondolásunk még nincs is a belorusz kultúra magyarországi bemutatásáról — de mindenképpen rajta leszünk, hogy előmozdítsuk a belorusz tudomány és művészet magyarországi ismertetését. ..