Élet és Irodalom, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-01 / 1. szám - Hárs László: Irodalmi leltárhiány • Szilveszter - 1965 (8. oldal) - Bogáti Péter: Újévi áhítat • Szilveszter - 1965 (8. oldal) - Csukás István: Gilice-síp • vers • Szilveszter - 1965 • Tamkó Sirató Károlynak (8. oldal) - Hegedüs István: Széria • kép (8. oldal)
1965 SZILVESZTER - HÁRS LÁSZLÓ: Irodalmi leltárhiány Év végi leltáram során döbbenten állapítottam meg, hogy az idén csupa mellékművet írtam. Elmulasztottam megalkotni 1965. évi főműveimet, úgymint a tervemben szereplő nagy irodalmi riportot, lélektani filmdrámát és filozófiai tragédiát. Azonnal tervmódosítást kértem magamtól, de nem kaptam meg. Így kénytelen voltam postamunkában feldolgozni irodalmi restanciámat, hogy ezévi főműveimet időben átnyújthassam a jelen- és utókornak. A nyolcadik nap nagy irodalmi riport Megállapodok az Esti Űrlappal, hogy felkeresem dr. Az elvtárs okleveles teremtőt, az Előfő, vagyis az Egek Földek Főigazgatósága vezetőjét. Irodalmi portrét készítendők markáns egyéniségéről és kifaggatom távlati terveiről, elsősorban arról, hogy mikor lesz végre világosság. Kezdetben ... Sajnos nem jutottam be hozzá, mert az Egek kapujában álló portás kapucédulát kért és nevem nem szerepelt a listán. Felhívom telefonon az Elötöt, de jön este és jön reggel, a második nap, mire beszélni tudtam vala a titkárság vezetőjével, ki is másnapra rendele oda. Lön este és lön reggel, a harmadik nap, melyen is Gábor arkangyal éppen feketét főze a titkárságon és kijelenté, hogy nem lehet az öreggel beszélni, mert értekezlet van nála, jöjjek másnap. Lön este és jön reggel, a negyedik nap melyen is Mihály arkangyal sajnálattal közlé vala, hogy dr. az elvtárs egyházon kívül van és aznap már nem is lesz bent. Lön este és lön reggel, az ötödik nap, midőn is kiderül vala, hogy a főigazgatóság vezetője külföldi tanulmányútra indult vala, holmi Föld nevű sárgömbre, de holnapra visszatér. Lön este és lön reggel, a hatodik nap, melyen is az egek kapujában megvártam dr. Úr elvtársat, ki is csupa agyag foltos vala és roppant nyájassággal közlé velem, hogy rendelkezésemre áll és betekinthetek a tervdokumentációba is, amennyiben megszerzem ehhez a felsőbb szervek engedélyét. És jön este és jön reggel, a hetedik nap, mire megtudtam vala, hogy nincs engedély, mert felsőbb szerv sincs. De addigra a főigazgatóság vezetője már megpihen vala, mivel víkend vala. Aztán ismét jön este és jön reggel, a nyolcadik nap, melyen kiderült, hogy a huzavona miatt lemaradtam vala a nagy irodalmi riportról, mert közben végbement a Világ Teremtése. Testvérszerelem Két részes lélektani filmdráma I. rész Ketten mennek a szélesvásznú, végtelen úton. Párhuzamosan. És egyenesen. Az ifjú Alfa és az ifjú Béla. Apró szemű meteorit-eső hull, de ők csak mennek csillagködök, galaktikák és egyéb csillagászati szakkifejezések között. Miért mennek, ki tudja? Ők. Azért, mert tiltott, de ellenállhatatlan erő vonzza őket egymáshoz. Mindenáron találkozni akarnak. Oly szorosan lépkednek egymás mellett, hogy a könyökük szinte érintkezik. Szinte, de mégsem. II. rész Hull az apró szemű meteorit-eső és ők még mindig kutyagolnak. Időnként különböző egyenesek metszik őket, melyek holmi nem-euklidészi rendszerek felfedezéséről pletykálnak. Útjukat állja Bolyai. Megkörnyékezi őket Lobacsevszkij. Valami Einstein gyanús reklámcédulát nyom a kezükbe, hogy van neki egy jó kis találkahelye, az általános relativitáselmélethez címezve. Egymásra néznek és tovább mennek. Nem néznek egymásra és tovább mennek. ::. . msi '.ni :* . . :■ Újév napját az emberiség különböző, de nem túl változatos foglalatosságokkal szokta eltölteni. A többség a nap első felét többnyire átalussza, bízva abban, hogy ami az első napon történik, az jellemző lehet az egész évre. E hit biztos támasza a materializmusnak, hiszen köztudomású, hogy már másodnap hajnalban ébresztő... Újév napjának második felét az ugyancsak közelítően többség áteszi, átissza, mindabból, ami megmaradt szilveszterről. Végezetül az emberiség egy csoportja az új élet kezdetének erőpróbájára készül, kimeríthetetlen témát kínálva ezzel a humoristáknak, akik éhenhalnának, ha az emberiség bizonyos tekintetben nem maradt volna meg gyermeknek. Például éppen e fogadkozások tekintetében. Amikor is azzal biztatjuk magunkat — ideje, hogy az intimebb többes első személyre térjünk át —, hogy az új esztendőben új életet is kezdünk, nem dohányozunk, nem izgatjuk magunkat, negyvenen felül tornászunk, megtanulunk szundékiul, mert ez az év az antikolonializmus esztendeje, és végül, hogy nem hordjuk be többé a sarat a szobába. Azután az év első napját azzal töltjük, hogy zökkenőmentessé tegyük az átmenetet, mielőtt szervezetünk még megsínylené. Tehát megmagyarázzuk magunknak, hogy ezt a csomagot még elszívjuk, mert helyesebb fokozatosan leszokni, nehogy megártson a szívnek; a vekkert előbb el kell vinni az óváshoz, mert késik és nem marad idő a tornára; a szuahélit pedig sajnos csak középbantú nyelvjárásban tanítják nálunk, oda pedig még úgy sincs diplomáciai kapcsolatunk, csak jövőre lesz, addig meg szamárság törni magunkat. Ez az első nap. Aztán az első hónap. A többi tíz pedig eltelik már magától is, úgy, ahogyan mindig. Majd csak az utolsóban kezdjük az egészet újra. Én többnyire azzal töltöm — s íme eljutottam az egyes szám első személyig is — az új esztendő első napjának csendes délutánját, hogy átírom a noteszomat. Nyil BOGÁTI PÉTER: Újévi áhítat vánvaló ugyanis, hogy az új évben nem kötelező új életet kezdeni, de új naptárt-noteszt nyitni elengedhetetlen. Még karácsony előtt megvásárolom tehát a noteszt, szép tiszta előjegyzési naptárral, telefonregiszterrel és újévkor tollat, ceruzát ragadok a kezembe, hogy... Csak sorjában, sorjában. Még nem tartok ott, hogy írjak. Előbb olvasok. Kiolvasom a naptárt. Gyerekkorom óta imádok naptárt olvasni! Egy jó naptárban ugyanis minden benne van! Benne, hogy mikor kel a Hold, mikor van Valér-nap és hány öl egy láb... Vagy fordítva? Hány láb egy öl? Hamarjában nem is tudom. Fontos az, hogy benne van. Mint a postai díjszabás és az, hogy melyik a Föld legmagasabb hegye, leghosszabb folyója. Utóbbi kettőt ugyan különösen nem tudom, hogy miért kell beleírni egy naptárba, de jó, hogy benne van, mert éppen ezért szeretem a naptárt. Megveszem, kiolvasom az utolsó betűig és aztán egy évig soha többé bele nem nézek a nyomtatott részbe. Mekkora bélyeg kell Alsódabasra, és Mariska néninek Ottawába, azt úgyis megmondják a postán, és hiába kérnék a Közértben másfél font sonkát, úgyis azt felelnék, hogy: — Lehet két dekával több? Viszont szigorúan csak olyan naptárt veszek, amelyben van telefonregiszter. Minden betűre legalább egy oldal jut és minden betű a szélén kiáll egy keveset, hogy könnyű legyen fellapozni! Mert a telefonregiszter minden notesz lelke. És egy kicsit napló is. Szigorúszomorú napló, amely a maga módján pontosabban és érzékenyebben jelzi szűkszavúságával, számokra leképzett jelrendszerével a családi és társadalmi, érzelmi és politikai változásokat tulajdonosa mikrovilágában, mint kötetnyi beszámolók és eseménynaplók. Ilyenkor derül ki, hogy Kovácsot áthelyezték, új száma van, Baloghot pedig leváltották, már semmilyen száma sincs. Laciék elváltak, most már külön szám Laci is, Jaci is. Lajos — vele öt éve nem beszéltem, mégis vezessük át a számát, mert titkos szám, és soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükségem, hiszen ő az elnök élt, abban az izébizottságban. Szegény Gyuri meghalt. Őt már nem kell átvezetni. Vajon ki kapta a telefonját? Te jó isten, Sümegit a múlt héten fel kellett volna hívni és elfelejtettem, pedig itt a száma! És így tovább, és így további életünk, évünk hat kis számban, amelyek vándorolnak noteszról noteszra, kihullanak, mint a hajszálak és szaporodnak, mint a ráncok, de változnak — mint a telefonszámok. Talán jön egyszer egy író — új stílusirányzat? —, aki majd megírja valamelyikünk életregényét a noteszeink telefonnévsorából ... Az előjegyzésekbe talán már bele sem néz, ötödikén Mezőker — mi a fenét kerestem én a Mezőőrnél februárban? Pedig kipipáltam, tehát ott voltam. És itt egy szombat este nyolckor Kati az Emkében... Erre nagyon jól emlékszem. Kati... Szép volt, május volt, kimentünk a Szigetre... A telefonszámát már nem kell átvezetni az új noteszbe. Fiatalabb koromban sosem írtam be előjegyzéseket a noteszembe. Hetykén azt vallottam, hogy ami elintézni valót elfelejtek, azt azért felejtem el, mert nem is volt igazán fontos nekem. Ma már tele van előjegyzéssel a noteszem, s nem tudom, a dolgaim szaporodtak meg, vagy az emlékezetem gyöngült? Ez azonban lehet még magánügy. De valamivel több, amikor a letelt év jegyzeteit böngészve, megnyugtatom magam a kipipálások láttán, hogy mennyi mindent elintéztem. Mert igaz, elintéztem — de: intéztem is valami keveset velük? Körülnéznek, hátha már elérkeztek a végtelenbe? De sehol egy határoszlop, sehol egy útjelző tábla. Csak a meteorit-eső (apró szemű) és a szférák kísérőzenéje. Tulajdonképpen már el is ment a kedvük az egész találkozástól. De azért mennek tovább a végtelen unalom felé. És még mindig nem tűnik fel az a bizonyos ideális pont, amely azt jelentené, hogy VÉGE Dodóra várva Filozófiai színmű 4 felvonásban Helyhiány miatt csupán az utolsó jelenetét teszem közzé színművemnek, mely a Főorvos létrával, két amforával és egy vetítővászonnal ízlésesen berendezett nőgyógyászati rendelőjében játszódik. Szereplők: Professzor Prof, a mélyen idealisztikus, gyökeréig pesszimisztikus és velejéig negatív filozófus felesége, a Főorvos és Dodó. Profíné immár tíz hónapja hordja szíve alatt magzatát, ami nem nevezhető áldott állapotnak, inkább áldatlannak. A Főorvost vizsgálat közben Dodó, a magzat, fültövön rúgja. Majd közli, hogy kár a gőzért, nem óhajt megszületni, mivel teljesen el van idegenedve. Ezt apjának, az agg harcosnak köszönheti, aki új munkáit mindig felolvasta feleségének, az öreglánynak. És mivel egy magzatnak az anyaméhben nincs más szórakozása, ő odafigyelt és kilenc hónap alatt atyja végleg meggyőzte róla, hogy az élet a világerő értelmetlen, céltalan és szükségtelen kísérlete. A főorvos három felvonáson keresztül filozófiai vitát folytat — vetített idézetekkel tarkítva — az az anyaméhhez görcsösen ragaszkodó Dodóval. Miután három és fél óra hosszat hasztalanul kapacitálja... Főorvos: (felragyog)... és megszületésed után azonnal kapsz egy motort. Dodó: (az anyaméhben. Hallgat.) Főorvos: Egy kocsit. Dodó: (az anyaméhben) Stop. Erről szó lehet, agg krapek. Két hét gondolkodási időt kérek. Dodó keresztbefont karral töpreng. Főorvos és Profné kényelembe helyezkedik, hogy ki ne merüljön, Dodóra várva. Függöny ét Hegedűs István: Széria CSUKÁS ISTVÁN: Gilice-síp lambd Sirató Károlynal Gyalókára gyalog mentünk, Vencsellőre elcsellengtünk, Görgetegen átgörögtünk, Tiszasülyön elsüllyedtünk. Gyónón gyóntunk, Nyögéren nyögtünk, Dadon dadogtunk, Bújon bújtunk, Duzson dúskáltunk, Dőrön dörmögtünk, Ácsán acsarogtunk, a szemünk, szánk tátva, így értünk Tátra, s bedugtak, mert nem köszöntünk, Zsákán egy zsákba. Bicsérden a bicsérdisták ránkolvasták a bünlistát. Mecsekszakálra mekegve kecskepatákon mentünk be, sem aranyért, sem bagóért nem találtunk egy jó borbélyt, Orfűn fű nőtt az orrunkból, kaszát fentek irgalomból. Sósvertikén vertikális cincsatorna, menny-kanális, lüktető, nagy isten-erek kint a ház falán függenek. Ásványrárón a föld alatt nyihognak az ásványlovak, — szemük éjjel fölparázslik ■— egy sem pókos, egy sem sántít. Gigén elkérték gigánkat s rajt egy húsat trombitáltak, aki hallotta gigánkat, szeme lassan könnybe lábadt. Kömlőn tömlőbe, Süttön sütőbe, ölben bő ölbe, Kámon kámzsába, Bődén bödönbe, Zsibriken ibrikbe, Pátrohán potrohába, Penyigén zöldültünk vén venyigén. Bősárkányon szappannál mosdik a szárnyas, kormos hal, míg az apja kövéren szunyókál a főtéren, s rámordul: „Még ezer év, s igen híres lesz e név!” Etesen etessél, Pátyon pátyoljál, Imolán szeressél. Sárfimizden mocsár hömpölyög, várj rám éjjel-nappal, megjövök, gerincem csontfokán hold lépked, megtiszi tánchoz feréked. Akkon egy mukkot, Kosdon egy kost, Küngösön egy inget, Epölön kölest, Látványon kátrányt, Upponyon puttonyt, * Méhkeréken lépesmézet, Apcon, Pencen szövőszéket. A horizonton gurul Görömböly, álmod pinceajtóján dörömbölj!