Élet és Irodalom, 2003. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)
2003-12-19 / 51-52. szám - Gábor Áron: munkája • kép | illusztráció | grafika | rajz (IV. oldal)
BOKROS LAJOS A hazai költségvetés szerkezete egyszerre növekedés- és szolidaritásellenes. Ha magasak az élőmunka költségeire rakódó adók és egyéb közterhek, akkor ez az egyéni erőfeszítések csökkentését, illetve eltitkolását ösztönzi. Az ártámogatások eltorzítják a befektetési döntéseket, pazarláshoz vezetnek, és tipikusan a jómódúakat kedvezményezik. A véges kínálatú és drágán előállítható közjavaknak (gyógyítás, oktatás) az igénybevétel pillanatában megnyilvánuló névleges térítésmentessége ugyancsak a magas jövedelmű és befolyásos rétegeket segíti. Az adókedvezményeket (gyermekkedvezmény, számítógép-vásárlás, lakáshitel-törlesztés stb.) csak azok tudják élvezni, akik egyébként fizetnének adót, mégpedig annál inkább, minél magasabb az adózandó jövedelmük. 46. A valutaválság után némileg szigorított jövő évi költségvetés kifejezi a kormány szándékát a pénzügyi csőd elkerülésére. Az államháztartás hiánya azonban nem annyira a kiadások mérséklése, hanem mindenekelőtt a bevételek növelése révén csökken. Ez elég nagy baj. A hiány csökkentése ugyan kétségkívül növekedésbarát lépés, de ennek pozitív hatását jórészt semlegesíti a költségvetés terjedelmének további növekedése. 47. Ami a költségvetés szerkezetét illeti, annak sem a növekedést ösztönző, sem pedig a társadalmi szolidaritást kifejező jellege nem erősödik. Ha gazdaságunk nemzetközi versenyképességét javítani akarjuk, akkor a költségvetési újraelosztást jelentősen szűkítő és annak irányát alapvetően módosító reformokra van szükség. 43. Magyarországon nemcsak a költségvetési hiány és az újra halmozódó államadósság sok, hanem kiugróan magas az államháztartás általi jövedelem-újraelosztás mértéke is. Nálunk az államháztartás egésze az összes belföldön megtermelt jövedelem több mint felét központosítja, ami jelentősen meghaladja nemcsak a hozzánk hasonlóan fejletlen, átmeneti gazdaságok átlagát, hanem a nyugat-európai országokban szokásos mértékeket is. A magyar jövedelmeket svéd adók terhelik, miközben a hazai termelékenység messze elmarad a skandináv színvonaltól. 44. A végtelenül eltúlzott állami jövedelem-újraelosztás abszolút növekedésellenes a költségvetés mindkét oldalán. Nem nehéz belátni ezt az elvonások terén, hiszen a magas adókulcsok világosan visszafogják a gazdasági teljesítményt. A magas közkiadások növekedést fékező mivolta elsősorban azzal függ össze, hogy az állam nem tudhatja jobban, hogy mi a hatékony, mint a piac. A költségvetési támogatások mindig politikai célokkal szennyezettek, a jövedelmek állami átcsoportosítása így nem lehet hatékonyabb, mint a piaci tőkeáramlás. A kivételekkel és kedvezményekkel feldúsított adórendszerben az adómentesség szolidaritásellenes, mert azokat fosztja meg a célzott kedvezmények igénybevételétől, akik erre a legjobban rászorulnának. A magas jövedelműek, akik az emelkedő kulcsok miatt elvileg egyre több adót kellene, hogy fizessenek, legalább viszonylagosan, de sokszor abszolút értelemben is egyre kevesebbet fizetnek, hiszen egyre nagyobb mértékben képesek igénybe venni a szaporodó adókedvezményeket. Az adórendszer eme szervi baján kétféleképpen lehet segíteni. Az egyik megoldás a negatív adó. Ha a minimálbéres dolgozónak nincs adózandó jövedelme, akkor legalább a szociálisan indokolt kedvezményeket megkaphatná közvetlen költségvetési támogatás formájában. Így aztán a gyermekes minimálbéres viszonylagos helyzete az adómentesség bevezetése nyomán legalább nem romlana a gyermektelen minimálbéreséhez képest, ami fontos a szolidaritás „horizontális” érvényesülése, a nagyjából azonos jövedelműek közötti esélyegyenlőség megőrzése végett. 55. A népszerűségi versenyben való helytállást középpontba állító politikai törekvések Magyarországon ezen a ponton válnak súlyosan ellentmondásossá. Sokan követelik az adókulcsok csökkentését és az adósávok eltolását. Már jóval kevesebben kardoskodnak a kedvezmények megszüntetése mellett. Pedig ez a kettő összefügg, ugyanúgy, mint az adómentesség és a negatív adó. Minél jobban csökkenteni kívánjuk az adókulcsokat, és/vagy minél inkább felfelé kívánjuk eltolni az adósávokat, annál inkább szükséges a kedvezmények eltörlése. Versenykorlátozó és szolidaritásellenes adórendszer 48. Kezdjük a személyi jövedelemadó rendszerével. Felszínesen úgy látszik, hogy a legnagyobb probléma az adókulcsok magas volta és főleg a határkulcs (a legmagasabb kulcs) mértéke. A nemzetközi összevetés ezt csak részben jelzi vissza. Kirívóan igazolja viszont a hazai szja-rendszernek azt a sajátosságát, hogy a magasabb adókulcsok, sőt a legmagasabb is, gyorsan beugrik a jövedelem emelkedésével, így a nem igazán magas jövedelmű középrétegek is hamar beszaladnak a legmagasabb adókulcs alá. Ez kétségkívül aláhúzza személyi jövedelemadó rendszerünk teljesítmény-visszatartó, (törvényes) adóelkerülésre vagy (törvénytelen) adócsalásra ösztönző jellegét. 49. Minden sávosan emelkedő kulcsokkal működő rendszer kivételek tömkelegével igyekszik tompítani a középrétegek adóterhelését. Ezek közül némelyek első látásra talán indokoltnak tűnnek (például a gyermekkedvezmény), mások kizárólag politikai fellépés eredményei (például a szellemi szabadfoglalkozásúak költségbeszámítási lehetősége). Minél gyorsabb a névleges jövedelmek emelkedése (ami az infláció miatt korántsem ugyanaz, mint a reáljövedelmeké), annál nagyobb a nyomás a kivételek elszaporítása végett. A végeredmény aztán egy kirívóan áttekinthetetlen és nagy üzemi költséggel működő adórendszer, amelyben a tényleges közteherviselés arányai már nagyon nehezen állapíthatók meg, vagy ha mégis, akkor azt a megdöbbentő eredményt mutatják, hogy a szolidaritási elem teljesen elveszett a kedvezményekért vívott politikai marakodásban. Kiváló példa erre a mai kormány egyik büszkesége, a minimálbér adómentessége. Ez látszólag igencsak szegénybarát lépés, hiszen az alacsony jövedelműeket segíti. Igen ám, de ha a személyi jövedelemadó rendszere a gyorsan növekvő kulcsok következtében meredeken emelkedő adóterhelésre válaszképpen kivételek és kedvezmények tömegével terhelt, akkor a minimálbér adómentessége értelmetlen. A gyermekes minimálbéres, aki eddig részben igénybe tudta venni az eltartottak után járó adókedvezményt, most már nem tudja, helyzete nem javult. Ezzel szemben javult a gyermektelen minimálbéresé, aki eddig fizetett adót, de a jövőben nem fog. Ha a minimálbérért dolgozó nagycsaládjával összefogva netán lakáshitelt vett fel, akkor a törlesztőrészletek után eddig részesült némi adókedvezményben. A minimálbér adómentesítésével most már ettől is elesik. 53. Hazai adórendszerünk a negatív adó intézményét nem ismeri. Pedig ha egyre több az adókedvezmény, akkor az alacsony keresetűek adómentessége csakis a negatív adóval együtt lehet szociálisan célzott és hatékony, a nélkül értelmetlen és kifejezetten szolidaritásellenes. (Ezt a torzulást tovább fokozta a családi pótlék ismételten alanyi jogúvá tétele, ami felesleges többlettámogatás a jómódúaknak.) 54. A másik lehetőség az adókedvezmények teljes megszüntetése és a valóban indokolt szociális támogatásoknak az adórendszeren kívülre helyezése. Minthogy az adókedvezmények túlnyomó többsége mindig és eleve a magasabb jövedelműeket támogatja, eltörlésük nagy lépés lenne a „vertikális” szolidaritás, a jövedelempiramis különböző szintjein állók közötti esélyegyenlőség fokozása szempontjából. Legalább ilyen fontos azonban, hogy a kedvezmények teljes eltűnése módot adna két másik nagy lépésre, az adókulcsok csökkentésére és az adósávok eltolására. A szlovák példa 56. Szélsőséges, de egyáltalán nem elvetendő megoldásként felmerül az egykulcsos szja ötlete is. Szlovákia jövőre bevezeti az egységesen 19 százalékos adókulcsot, megjelenik közvetlen szomszédságunkban egy, az élőmunka hihetetlenül egyszerű és egyenletesen viszonylag alacsony terhelése nyomán látva- Gábor Áron munkála nyosan javuló versenyképességű vetélytárs. A szlovák modell követhető és bizonyosan követendő is a gazdasági növekedés motorjául szolgáló versenyképesség javítása szempontjából. De vajon példa-e az egykulcsos szja a szolidaritás mint társadalomszervezési elv és erkölcsi vezéreszme tekintetében? 57. A szlovák megoldás elméleti előképeként szolgáló amerikai modell az egykulcsos adót kizárólag az eltartott gyermekek számától függő és viszonylag komoly mértékű adómentes alapjövedelem fölött javasolja bevezetni. Az adómentes alapjövedelem mértékének megállapítása ezen túlmenően még három tényezőtől függ. Egyrészt, hogy a legalacsonyabb jövedelmű népesség mekkora hányadát kívánjuk teljességgel mentesíteni az adófizetés alól, másrészt, hogy mekkora kulcsot alkalmazunk az adómentes alapjövedelem feletti többletre, harmadrészt, hogy mennyi költségvetési bevételt várunk eme adónem címén. 130 pont ÉLET ÉS IIV IRODALOM 2003. DECEMBER 19.