Élet és Irodalom, 2006. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

2006-11-10 / 45. szám - Fodor Géza: La carte de Tendre • zenekritika • Mozart: Cosi fan tutte. DVD. Virgin, 2006. | Massenet: Werther. DVD. Virgin, 2006) (30. oldal) - Csaplár Ferenc: Kassák, Mozart • zenekritika • Mozart-hangversenyek. Kassák Múzeum (30. oldal) - Podmaniczky Szilárd: Kártya és strandlabda • Fotográfia • Illés Barna és Telek Balázs fotókiállítása. Olasz Kulturális Központ • Elhangzott a szegedi Fotóhónap 2006 rendezvényén (30. oldal)

FODOR GÉZA. Zene La carte de Tend­re Madeleine de Scudéry délié (1654) című regényében szerepel A Sze­relem Térképe, mely arra tanítja a hölgyeket, hogy a Meghittség ten­gere és a Közöny tava között miként lehet elkerülni a Veszély tenge­rét. A Virgin két opera-DVD-jén a nőknek ez nem sikerül. Tavaly az Aix-en-Provence-i Fesztiválon Patrice Chéreau rendezte a Cost fan tuttét. Most ne „az évszázad Tömbjére” emlékezzünk, hanem hogy 1973-ban, 29 évesen Marivaux-darab, A vita rendezésével vált híressé. Mint mondta, Marivaux-t akart marivaudage nélkül, „az em­ber Marivaux-nak nyit ajtót - és Sade márki lép be!” A 61 éves Ché­reau már nem ilyen radikális, viszont mély. Ma, amikor már az ope­raszínházi ingerküszöb is olyan magasra emelkedett, hogy a rende­zők és - nem annyira a közönség, mint inkább - a kritikusok úgy­szólván csak a legnyersebb eszközökben hisznek (s a Cost fan tutte szinte viktimológiai példa a nyers színház számára), a francia rende­ző a mozarti opera buffat - marivaudage, a szerelem szellemes fi­nomkodó boncolása nélkül - a Marivaux-vígjáték pszichológiai fi­nomságának és eleganciájának hagyományához kapcsolja. Az egykori érseki palota udvarán a 60-as évek vége óta állandó díszlettervező­társ, Richard Peduzzi fehér házfalakkal övezett udvart?, teret? alakí­tott ki, a két ifjú dáma plebejus környezetbe került, a szomszédság jár-kel, álldogál körülöttük, figyelemmel kíséri a számára ismeretle­nül szubtilis lelki-érzelmi bonyodalmakat s közben színházi személy­zetként rendezgeti a színt, adogatja a kellékeket, játékosan lebegtet­ve az előadást élet és színház között. Chéreau nem poentírozza az opera helyzetkomikumait és nem rendezi túl a darabot; a figurák belső állapotaira és folyamataira koncentrál, s a szereplők ezeket ta­karékos, finom eszközökkel, de annál plasztikusabb viselkedéssel jele­nítik meg. Az előadásban két ellentétes erő működik: a szenvedély és a figyelő tekintet. Nem csak a szerelmi szenvedély. Ruggiero Raimondi Don Alfonsójának „filozófiája”, negativizmusa nem kevésbé szenve­délyes, mint a fiatalok természete, s végre egyszer a figura diaboli­­kussága is érvényesül. Barbara Bonney Despinájának cinizmusa sem hideg, hanem­ az élettapasztalatok eredményeképpen kiégett, de az intrikában még fellobbanni képes szenvedély aktiválja - s még min­dig tud csalódni, Alfonso intrikája az övén is túlnő. Erin Wall Fiordiligije és a szépséges Elina Garanca szédítő Dorabellája eszmé­nyien képviseli az eltérő természetű, bonyolultságú és temperamen­­tumú testvérpárt, vonzásaik-választásaik, gátlásaik-spontaneitásuk tempó- és ritmuskülönbségét. A korábbival ellentétes vonzásaiknak­­választásaiknak típusosan felel meg Shawn Mathey Ferrandója és Stéphane Degout Guglielmója. És a figyelő tekintet! A rejtendőn intim helyzetekben mindig figyeli valaki a figurákat - ebbe a XVIII. szá­zadban oly gyakran ábrázolt, problematikus emberkísérleten túl mo­biltelefonok uralta jelenünk felszámolt intimitásának kínosságát is beleérezhetjük. A Cosi fan tutte e finom és elegáns előadása nem ke­vesebb: kongeniális, ami azt is jelenti, hogy a régizene historikus in­terpretációjának számos eredményét hasznosító Daniel Harding szenvedélyes vezénylésében, a Mahler Kamarazenekar pazar játéká­ban és az énekesek vokális alakításaiban teljesedik ki. A francia géniusz jóvoltából méltóságát visszakapott osztrák/né­­met-olasz opera mellett kuriózum a német regényből formált francia operának, Massenet Wertherének 2004-es párizsi, koncertszerű elő­adása. Az 1892-ben bemutatott opera címszerepe eredetileg tenor. E magas férfihang a XVIII. század m­á­sodik,fel­ér,el­vájt , komikus vagy exa­intrikus szerepkör képviselőjéből ,t.frcjfgy#,,aki,hősszerel­,, mes. De a hős nemcsak igazi férfi, hanem (Akhilleusz óta tudjuk) se­bezhető is, általában tragikus hős. A tenorhang fénye paradoxont fe­jez ki: igazi, de nem normál férfit, aki általában magában hordozza a bukást - a normál férfihang a bariton. Werther antihős, de szenve­délyében, sorsának megélésében valóban operaian intenzív, természe­tes, hogy Massenet a szerepet tenorra írta. Nem világos, miért volt vele mégis elégedetlen s tervezte, hogy átírja baritonra. A döntő lö­kést az adta meg, hogy a nagy baritonista, Mattia Battistini el akarta énekelni a szerepet. A baritonváltozatot 1902-ben mutatták be, Battistini 1911-ig énekelte, a repertoárgyakorlat azonban maradt az eredetinél. A koncertszerű előadás létrehozói Thomas Hampsonban olyan baritonistát láttak, akivel érdekességként érdemes feleleveníte­ni a baritonváltozatot. Kétségtelen: ha létezik ma olyan baritonsztár, akinek megvan a magassága a szólamhoz és intelligenciája a szerep­hez, az valóban ő. Orgánuma és technikája győzi is a szólamot, s meglepő volna, ha formálása nem lenne muzikális és intelligens. És mégis! Illetve: mégsem! A kisebb baj, hogy kiderül, Massenet elron­totta az opera méltán legnépszerűbb részletének, Ossian dalának a melódiáját, nagyobb, hogy Hampson Werthere többnyire érzelgős, modoros pianója-pianissimója, búbánatos ábrázata a nyavalygásig férfiatlan, maga a tűrhetetlen érzelmi zsarolás. A baritonsztár Werthere femininebb lett, mint egy tenoré. Felfoghatatlan, hogy egy olyan csodanő, mint Susan Graham Charlotte-ja, egyáltalán meghall­gatja. De az igazi főszereplő szerencsére nem is Werther, hanem ő. S ahogy ez a nagy mezzoszoprán a felvonás folyamán végigviszi e hősnő érzelmi drámáját, a Werther szólamából sugárzó poézis általi meg­­érintettségtől-átszellemüléstől a gondterheltségen és a szerelem ön­kéntelen sugárzásán keresztül a halálközelség feloldotta gátlást köve­tő odaadásig - a pódiumon csak jelzett alakításnak mind nagy íve, mind árnyalatátmenetei bámulatosak. Egyébként is: a francia opera­repertoár autentikus karmesterének, Michel Plassonnak, a zenekari muzsikusoknak és az énekeseknek a példás összjátékát szinte mint drámát-színjátékot figyelve, s a koncertszerű operaelőadások szapo­rodására felfigyelve úgy tűnik, a radikális rendezői operaszínház iránt a lelkesedésnél gyakoribb szkepszis kezdi felértékelni ezt az opera-előadási formát. (Mozart: Cost fan tutte, DVD, Virgin, 2006; Massenet: Werther, DVD, Virgin, 2006) A Szoba Kiadó bemutatja feLugossy László Kék Pánik Kávéház című kötetét november 13-án, 17 órától az egri Esterházy Károly Tanárképző Főiskolán november 17-én, 17 órától a Miskolci Galéria Kondor-termében november 24-én, 18 órától Budapesten a Fálk Miksa utcai MissionArt Galériában november 25-én, 18 órától Szentendrén a MűvészetMalomban Támogatók f­elÉ. W..E­. Ulj ÉLET ÉS!· IRODALOM CSAPLÁR FERENC. Kassák, Mozart Kassák és a zene kapcsolatáról szólva legtöbbször azt a hódolatot szokták megemlíteni, amivel az író fél évszá­zadon át Bartók személye és zenéje iránt viseltetett. Kevéssé ismert, hogy zenei élmények teremtette vilá­gában mások is jelen voltak: róluk írt verseinek, publicisztikai munkáinak, leveleinek, naplórészleteinek, folyó­irat-szerkesztőként végzett munkájá­nak tanúsága szerint a régi mesterek közül Bach, Haydn, Mozart és Bee­thoven, a modernek közül minde­nekelőtt Debussy, Stravinsky, Schön­berg, Milhaud, Britten és Honegger, a magyarok közül Kodály Zoltán, Lajtha László, Szelényi István, Jem­­nitz Sándor és Kadosa Pál. A befoga­dás e tágasságot illetően jelképes, ami élete végén történt: a 80. szüle­tésnap alkalmából rendezett szerzői est egyik műsorszáma Kurtág György brácsára szerzett Jelek című kompozí­ciója volt, a jubileumra készített portréfilm bevezető és záró zenéje az Allegro barbaro lett, a temetésen Mo­zart Requiemjének egyik tétele, a Lac­rimosa hangzott el. Kassák életművében Mozart neve az Egy ember élete 1931 végén megje­lent Kifejlődés című kötetében buk­kan fel először. A 6. fejezetben fel­idézett jelenet szerint 1912 tavaszán egy este Kassák és sógora, Uitz Béla a budapesti állatkert zenepavilonja mellett az odabent zajló koncert ki­szűrődő hangjainál Wagnerről vitat­kozik. Ennek során Kassák kijelenti: „De még Mozartot is nagyobbra tar­tom, mint Wagnert.” Nincs adat ar­ról, milyen élmények vezettek e meggyőződés kialakulásához. A Mozart-élmény évtizedeken át magánügy volt számára. Hosszú hallgatás után akkor tartotta szüksé­gesnek szólni róla, amikor úgy érez­te, a válságok és megpróbáltatások gyötrelmei közepette a vigaszra lelés élményét meg kell osztania mások­kal. 1955 őszén, a megbélyegzettség és elhallgattatás nyomasztó korsza­kának végén naplójában, a Szénabog­­lyában arról ír, hogy reményt adó élményekre vágyva a régi mesterek műveit meghallgatni hangversenyre jár: „Haydn, Beethoven, Mozart [...] valóban isteni eledel és csodála­tos gyógyír azoknak, akiket még nem altatott el a szocialista realista demagógia.” A kényszerűen vállalt belső emig­ráció idején verssel is hódolt Bach, Mozart és Beethoven alkotói nagysá­gának, zenéjének. Mozart című költe­ménye a legkorábbi kéziraton olvas­ható rájegyzés tanúsága szerint 1952/53-ban született. A vers néhány részlete a további kéziratokon válto­zott. Az utolsó versszak első sora elő­ször az egyik Mozart-opera címét tartalmazta: „Ő ahogyan szól hoz­zánk Mozart Don Juanja”. A ceruza­­írású kézirat 1956 nyarán történt le­­gépelésekor „Mozart Requiemje" ke­rült a versszövegbe. Ezt a változatot Kassák a Csillag 1956. augusztusi számában történt közlés előtt „Mo­zart ifjú szíve” sorvégre javította. A Requiem 1957 áprilisában, a for­radalom leverése utáni súlyos idő­ben az egyéni és közösségi sors közös voltára, a pusztulás és halál közeli él­ményére, az Isten létezésébe vetett hit reményt adó erejére emlékeztet­te. A drámai zene hallgatása nyomán támadt érzéseit, megrendültségét a Két fűszállal a kezemben című versében örökítette meg. Az akkori kiadói vi­szonyokat ismerve meglepő, hogy sem a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent Költemények, rajzok című kötet lektorai, sem az irodalmi élet felügyeletét ellátó hivatalok munka­társai nem figyeltek föl a Mozart Requiemjét két helyen is megszólalta­tó költeménynek az erőszak, a pusz­títás miatti keserűséget, a remények szertefoszlása miatti gyászt kifejező jellegére. Két évtized múlva a Requiem az élettől való búcsú zenéjévé vált a 81. életévébe lépő Kassák számára. Az elmúlásra készülődve meghagyta, hogy temetésén ennek egyik részlete hangozzék fel. Kívánsága a Buda­­pest-Belvárosi Főplébánia ének- és zenekarának közreműködése révén teljesült. (Mozart-hangversenyek a Kassák Múzeumban a zeneszerző születésének 250., a múzeum megnyitásának 30. év­fordulója alkalmából, november 12., 19., 26., vasárnap 11 óra.) PODMANICZKY SZILÁRD: *_________________________ 31 Abban a szerencsés helyzetben va­gyunk, hogy egyszerre láthatjuk két remek fotóművész, Illés Barna és Telek JstífiáóS munkáit,.. &?JWWt az állítási|jii;t((tpii)dj;u;t cáfolnom is kell, mert szemünk opti­kai paraméterei nem teszik lehető­vé, hogy egyszerre lássuk a képei­ket, amelyek között feltűnő hasonla­tosság, hogy valamiképp emberáb­rázolások, portrék. Közös bennük az is, hogy a róluk való beszéd kivált al­kalmas arra, hogy a sokunk által kedvelt és tisztelt matematika nyel­vére fektessük őket. Kezdjük mindjárt Barna képeivel, melyeknek összefoglaló címe sem titkolja a matematikai inspiráltságot. Algebra és Bika. Szívet dobogtató! A Bika nevű, rendkívül izgalmas kár­tyajáték zártkörű világbajnokságá­nak tíz résztvevőjét páronként fotóz­ta, méghozzá sokak által ismert és használt bútordarabok, két szék tár­saságában, azok fölhasználásával. A kérdés az, hogyan és hányfélekép­pen ültethető le tíz Bika-játékos. Tíz Bika-játékos úgy ültethető le, ahogy leülnek, ahogy a két székkel és egy­mással kiadják a képet. Az, hogy hányféleképpen, komolyabb zseb­számolást igényel, ugyanis tíz em­berből kell a létező párokat kiválasz­tani. Ezt a kombinatorika nyelvén úgy hívják, hogy ismétlés nélküli kombináció, amely kifejezéstől ide­gen országban érezhetjük magun­kat. Ám a lényeg, hogy összesen 45 pár hozható létre, ismétlésmentesen.­ A párok, a fotók elkészültek. De mi a manó jön ezután? Ismereteim szerint a Bikát úgyne­vezett magyar kártyával játsszák. A magyar kártya sajátja, hogy alsó ré­sze a felsőnek középpontos tükörké­pe, többek között azért, hogy a kocs­mában kártyázok ne szédüljenek le a székről a lapok igazgatása közben. Vegyük észre azt is, hogy Barna fo­tóin szintén két figura látható, me­lyek egymással nem geometriai, ha­nem mondjuk baráti, kártyatársi vi­szonyban állnak. A hasonlóság azt sugallja, főként, hogy a képek sze­replői Bika-játékosok, hogy Illés Barna kártyázókból egy újabb pakli kártyát rakott össze, amely 45 lapból áll. De miféle kártyacsomag ez? Ha jól megnézzük az úgynevezett ma­gyar kártyát, a következő személye­ket találjuk rajta: Harras Rudolf, Stüszi vadász, Fürst Walter, Tell Vil­mos, Kuoni pásztor, Rudenz Ulrich, Reding ítéli és maga Hermann Ges­­sler.,Jól sejtjük,,^chiller Tell Vij^ws ciggy, (darabján^,^gereplői, azaz mindnyájan svájciak. Svájciak a ma­gyar kártyán? Mindezeket egybevéve eljuthatunk a végkövetkeztetésig. Illés Barna megalkotta az igazi magyar kártyát, amelynek minden lapját Bika-játéko­sok díszítik. Pusztán annyi technikai malőrrel kell szembenéznünk, hogy a negyvenöt lapos magyar kártya pakliját csak három, öt vagy kilenc játékos között tudjuk szétosztani ma­radék nélkül. A többi esetben: jut is, marad is! Telek Balázs Arculatok című mun­káit is mihamar matematikai alapok­ra feszítjük. Előbb azonban kora gyerekkori emlékeimbe kapaszkod­va hasonló arcokat idéznék az Elva­rázsolt Kastély tükörterméből. Ott a tükör felületének egyenetlenségei gömbölyítettek jókora pofazacskót, gum­i szemeket, szétnyíló tupákot és elálló elefántfüleket. Itt viszont a le­képező fotólemez anyagának egye­netlenségei, görbületei formázzák az arcot. A kérdés az, hogy az átalakí­tással nyert arc mit mutat, milyen újat hoz vagy régit visz? Például alkalmas-e ez a módszer egy régi tételem bizonyítására, mi­szerint Salvador Dali II. Rákóczi Ferenc reinkarnációja. Nagy való­színűséggel létrehozható olyan el­vetemült lemezgörbület, amely II. Rákóczi Ferenc arcképét első Salva­dor Dali arcképévé változtatja, és viszont. Ebből újabb kérdés követ­kezik. Daliból II. Rákóczi Ferencet görbíteni az előbbi negatívjának számít vagy sem? Úgy látjuk tehát, hogy Telek Balázs igen komoly és szerteágazó munkába fogott. A magam módján elképzeltem, hogyan tudnám a nyelvet a képei­hez igazítani. Például hogyan nevez­hetnénk közismert személyeket el­formált arcuk alapján. Mert például használhatnánk-e Charlie Chaplinre ily módon a nevét? Nagyon valószí­nű, hogy nem. Telek Balázs Chap­linjét minden bizonnyal úgy hív­nánk, hogy „Csőrli Csiplája”. Vagy Agatha Christie-t a,,Ugataukréstü”­­nek kellene szólítani. Nagyapát tár­­gyapának, nagyanyát agyantána, és magát Telek Balázst is, portréja alapján, Tőlük Belázsnek. Engem pedig, ha székében jól meghajlítjuk a lemezt, Bucifejnek. Balázs munkáinak matematikai alapjait az úgynevezett nem euklide­szi geometriában találjuk. Ez a ren­desen gondolkodó emberek nyelvén annyit tesz, hogy például az euklide­szi geometria ismérvei szerint egy háromszög szögeinek összege min­dig 180 fok. De ha ezt a háromszö­get nem franciakockás füzetbe, ha­nem egy hatalmas, unicumos strand­labdára rajzoljuk, tehát görbe felü­letre, akkor szögeinek összege nem 180 fok lesz. (Halkan mondom, ke­vesebb! Bár az is igaz, a kevesebb né­ha több.) Ezt a fajta elfajulást próbál­ja bemutatni a nyelv is, ha mondjuk egy nevet erősen változatos felületre próbálunk leírni, például húsz darab fürjtojás tartójára. Ha egy olyan egységes tudomány­ban, mint a geometria, a felület de­formációja fenekestül képes fölrúgni évezredes tudáshalmazt, akkor a hajlított, deformált felületre történő fotózás a hagyományos érzékelésen túlra akar mutatni, s egyfajta optikai paradigmát hoz létre. Azt ezekből a képekből még nem tudom megálla­pítani, hogy Balázs megelégszik-e a fenekestül való fölrúgással, vagy szá­munkra is belakhatóvá teszi a hajlí­tott képek világát. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, fo­gadják szeretettel az új, 45 lapos magyar kártyát, és a nem euklideszi geometriát játszó, unicumos strand­labda megújult látásmódját. (Elhangozott a szegedi Fotóhónap 2006 rendezvényén Illés Barna és Te­lek Balázs kiállításán, november 3-án az Olasz Kulturális Központban. A ki­állítást a Kép és Szöveg Fotográfiai Is­kola és Stúdió szemezte.) Fotográfia Kártya és strandlabda THY ÉS HANNA A TILOSBAN! pénteken 4-től 6-ig !?. Zene 2006. NOVEMBER 10.

Next