Élet és Irodalom, 2010. július-december (54. évfolyam, 26-52. szám)
2010-09-17 / 37. szám - Szentkirályi Balázs: Gripen-milliárdok nyomában (8-9. oldal)
SZENTKIRÁLYI BALÁZS RIPORTJA: Gripen-milliárdok nyomában Hat évvel ezelőtt, 2004 márciusában a Pannónia-Csepel Külkereskedelmi Közös Vállalat egykori külkereső üzleti lehetőséget ajánlott a Miskolci Vasipari Zrt. (MV) elnök-vezérigazgatójának. A Camfil Fair ipari légtisztítóberendezéseket gyártó svéd multi bízta meg, hogy találjon megfelelő magyarországi acélipari beszállítót. A felek nagyon hamar megegyeztek, már abban az évben elindult az export Miskolcról a Camfil összeszerelő üzemeibe. Az MV Zrt. imponáló teljesítményét megkedvelték a svédek, minőségi ellenőreik elégedettek voltak az exportált termékekkel. A két cég együttműködése megszilárdult, a miskolci gyár most gázturbinák levegőjét szűrő berendezések acélrészeit gyártja a Camfilnek, ami éves forgalmának harmadát adja. A svéd cég életében nem az MV Zrt. volt az első magyar partner. A Camfil 2004-et megelőzően kapcsolatban állt a Budapesti Vegyipari Gépgyárral, illetve a Dunaújváros közelében működő Behán Acélszerkezet-gyártó Kft.-vel is. Magyar kormányzati tisztviselők ilyen előzmények után döntöttek úgy, hogy a miskolci cég svéd exportjából 831 millió forintot beszámítanak abba a nettó 191 milliárd forintba, amit svéd vállalatok befektetés és kivitel formájában kellett elköltsenek Magyarországon a svéd gyártmányú Gripen-vadászgépek megvásárlásának ellentételezéseként. A miskolci vállalatnál először a Camfil egyik idelátogató vezetőjétől hallottak arról, hogy együttműködésük felkeltette a Gripen ellentételezési program irányítóinak érdeklődését. „Az üzleti kapcsolat kezdeteinél bábáskodó külkereskedő semmit nem tudott a Gripen-ellentételezésről” - mondta az ügy egyik érintettje. A svéd export kiépülése tehát nem a gépbeszerzés következményeként jött lére. De bármilyen furcsa is, ez nem zárta ki az ellentételezésként történő elszámolást. Ellentételezésként ugyanis nemcsak új, zöldmezős beruházásokat lehetett elszámolni, hanem magyar eredetű áruk exportálását is. A 2004-től hatályos szabályozás azt is rögzítette, hogy a hosszabb ideje exportált termékek esetén a többletkivitel számolható el, így került a képbe az MV Zrt. is. Többletnek az az export számított, melynek értéke éves szinten meghaladta a báziséveknek tekintett 1999. és 2000. évi export átlagát vagy az első teljesítési benyújtást megelőző év exportját. Ezek azok a passzusok, melyek a kockázatos, korrupciógyanús ügyeskedéseket szinte fölöslegessé tették azzal, hogy igen könnyen teljesíthető feltételeket határoztak meg az ellentételezésben érdekelt svédeknek és partnereiknek. Ilyen feltételek mellett ugyanis akár minden magyar cég svédországi többletexportjára rásüthető volt, hogy az a Gripen-gyártó áldásos tevékenységének köszönhetően valósult meg. Ehhez csak a magyar exportőrt kellett rábírni, hogy írja alá az ellentételezés hitelesítéséhez szükséges dokumentumokat. Ha ezt egy cég megtette, már senkit nem érdekelt, hogy az exporttöbblete ténylegesen a Gripen-gyártónak volt köszönhető, vagy tőle függetlenül is nőtt volna a kivitel. Az MV Zrt. neve is a laza szabályozásnak köszönhetően került föl arra a listára, ami az ellentételezésben partnerként résztvevő tizennégy hazai cég nevét tartalmazta. A lista hosszas pereskedés után egy másodfokú bírósági döntés után került nyilvánosságra 2008 októberében. A széles közvélemény ekkor szembesülhetett azzal, hogy a várt befektetések tényleges gazdasági haszna a töredéke lett az ígértnek. Miért? Az MV. Zrt. esete példaértékű. Az, hogy a Griepen-gyártó a Camfilen keresztül bejelentkezett a miskolci cégnél, nem eredményezett gazdasági többletteljesítményt. A szabályozásban meghatározott bázisévekhez képest azonban nőtt a kivitel, de hangsúlyozzuk, az exporttöbblet a Gripengyártótól függetlenül valósult meg. Ez a szabályozót azonban nem érdekelte, hiszen a törvényben rögzített kritériumnak a vállalat megfelelt. A miskolci cég semmi kivetnivalót nem látott egyik legnagyobb megrendelőjének, a Camfilnek a kérésében, ezért beleegyezett abba, hogy többletexportját beszámítsák az ellentételezésbe. Azt, hogy a Camfil mit kapott cserébe ezért a szívességért a Gripen-gyártótól, sűrű homály fedi, és valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. A kérdésre az ellentételezést koordináló magyar kormányzati szervek sem tudják, de nem is tudhatják a választ. Az ellentételezésekben közreműködő vállalatok egymás közötti megállapodásaiba ugyanis az állam nem láthat bele, ezek magánjogi szerződések. A törvény szellemisége szerint a lényeg a megvalósult ellentételezés. Ha ez bizonyítható, akkor minden rendben van. Baráti viszony Ezek azok a háttérlakók, amelyek miatt megkérdőjelezhető a legtöbb ellentételezés hatékonysága. A közélet tisztaságáért küzdők ezért ellenzik a nemzetközi gazdasági életben elterjedt - elsősorban a hadiipari beszerzésekhez kötődő - úgynevezett offset (ellentételezési) megállapodások terjedését. Sok esetben ugyanis nem lehet pontosan kideríteni, hogy egy beruházás vagy egy cég exporttevékenysége milyen mértékben magyarázható az offsettel, esetleg megvalósult volna-e nélküle is, vagy a kettő között van az igazság. A Gripen-offset kapcsán két szempontból is különösen fontosak ezek a felvetések. A döntéshozók a beszerzés előtt azzal próbálták meggyőzni a közvéleményt, hogy a Saab-Gripen gyár ajánlata azért előnyösebb a többinél, mert ahhoz kapcsolódik a legnagyobb arányú ellentételezés. Az érvelés igazságtartalmától független tény, hogy ez a beszerzés nyitotta meg az utat a magyar gazdaságtörténet legnagyobb ellentételezési programja előtt. Mindezek ismeretében elvárható lett volna, ha a folyamatot koordináló hatóságok a lehető legszigorúbb követelményeket írják elő a repülőgépgyártónak, illetve a teljesülések ellenőrzése is hasonló szellemiségben történik. Háttérbeszélgetéseink során azonban egy ezzel ellentétes kép körvonalazódott. Információnkat, miszerint az offsetet megelőzően és követően sem készült audit, ami a közvéleménynek hitelesen és érzékletesen bemutathatta volna az „ez volt, ez lett” állapotokat, kormányzati forrásaink is megerősítették. Ráadásul 2004-től a statisztikai törvény változásai miatt az ellentételezésben részt vevő cégek exportadatainak összesítésekor a vállalatok önbevallására kellett támaszkodni, „helyszíni ellenőrzések pedig csak a nagyobb cégeknél voltak” - fogalmazott kérdésünkre az eljárást jól ismerő beszélgetőtársunk. Évtizedes kapcsolat 1995-ben született meg az a kormányzati gondolat, hogy a haditechnikai beszerzéseket ellentételezési kötelezettség előírásához kell kötni. A svédek reagáltak a leggyorsabban az újításra: a Wallenberg cégbirodalmon belüli Saabcsoport kötelékébe tartozó Saab Military Aircraft egymilliárd dolláros, harminc darab újgenerációs JAS Gripen vadászgép eladására tett ajánlatot a magyar kormánynak. A HVG 1995-ös beszámolója szerint a svédek már akkor széles körű ipari kooperációs ajánlatba csomagolták a Gripen-eladást, mely egyebek közt újabb svéd tőkeberuházásokról és magyar iparcikkek nyugati exportjáról szólt. A kormánynak anynyira megtetszett a javaslat, hogy 1995. szeptember 13-án egy együttműködési szándéknyilatkozat is született, melyet Horn Gyula miniszterelnök és a Wallenberg család érdekeltségébe tartozó vállalatokat tömörítő Investor ipari-pénzügyi csoport elnöke, a Saab AB elnök-vezérigazgatója, Peter Wallenberg írt alá Budapesten. A magyar kormány vállalta, hogy a haderőreform követelményeitől, illetve az ország gazdasági lehetőségeitől függően 1996-ig dönt a svéd vadászrepülőgépek megvásárlásáról. 1996 márciusában a kormány illetékesei hivatalosan is közölték: a svéd JAS 39 Gripen típusú repülőgép megfelel a Magyar Honvédség követelményeinek, és alkalmas lehet a magyar légierő igényeinek kielégítésére. Ezek után hidegzuhanyként érte a svédeket, hogy május 30-án a kormány bejelentette: a NATO-csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdéséig Magyarország elhalasztja a légvédelem korszerűsítését. Pedig nagyon érett már a ráncfelvarrás. Az 1990-es évek közepére a magas infláció miatt a honvédség költségvetése reálértéken a harmada volt a rendszerváltáskori értéknek, miközben a haderő létszáma folyamatosan csökkent. Hasonló tendenciák a NATO- tagállamokra is jellemzőek voltak. A csökkenő honvédelmi kiadások és az apadó létszámú hadseregek miatt néhány év alatt Európa tele lett fölösleges hadieszközökkel. A magyar honvédség ráadásul fundamentális változások előtt állt, hiszen lerobbant eszközállománya mellett az élőerő költsége elérte az összes kiadás kilencven százalékát, így működtetésre és fejlesztésre gyakorlatilag nem jutott pénz. Ezek a körülmények, illetve a tervezett NATO tagságunk alapvető változásokat valószínűsítettek, amivel a nemzetközi hadiipari óriások is tisztában voltak, így a következő évek a világ legjelentősebb hadiipari cégeinek budapesti látogatásaival teltek. 1996-ban a kormány illetékesei ellentételezési jegyzőkönyvet írtak alá a McDonell Douglas (Boeing) céggel, 1997-ben a Lockheed Martin és a General Electric cégekkel, majd 1998-ban az Alenia Difesa vállalattal is. A lelkesedést az új kormány gyorsan lehűtötte, amikor 1998 augusztusában Orbán Viktor kormányfő egyértelművé tette, hogy a gazdaság teljesítőképessége miatt nem engedheti meg magának az ország, hogy új, nyugati vadászokat vásároljon. A Saabnak viszont létszükséglet volt, hogy piacokat szerezzen a svéd nemzeti büszkeségnek, a Gripennek. Egy forrásunk emlékei szerint ezekben az években még a Saabtól független és nem is politikai céllal érkező svéd delegációk is igyekeztek kitérni a gépvásárlások ügyére. A Gripen-gyártó ugyanis bajban volt. A Saab komoly kormányzati támogatást zsebelt be, a fejlesztések folytatásához pedig még több pénzre volt szüksége. Kétszáz reppülőt ugyan a hazai légierő hadrende állított, de a svéd kormány további kétszáz vadász eladását követelte az újabb támogatásokért cserébe. „A gyártó ultimátumot kapott, ekkor kezdődött a farkalás. A szaúdi gépeladások tapasztalata vezetett arra a következtetésre, hogy kelet-európai lobbihálózatot kell kiépíteni” - fogalmazott forrásunk. Lobbisták három irányból Csak 2000-ben került újra napirendre a légierő korszerűsítése, mivel közelgett a hétéves MiG-29-es vadászgépek üzemidő-hosszabbítási munkálatainak 2002-es határideje. Az év júliusában a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a német Daimler-Chrysler Aerospace (DASA) cég szándéknyilatkozatot ír alá 14 MiG korszerűsítéséről, amit a DASA az orosz gépgyártóval közösen végzett volna el. A Szabó János vezette honvédelmi tárca a többéves beszerzési folyamat során végig a MiG-ek felújításáért lobbizott. Azonban őt és közigazgatási államtitkárát, Homoki Jánost szakértelmük megkérdőjelezésével és korrupciós vádakkal is támadta az ellenzék. A vádak a MiG-ek felújítása kapcsán kötött gyanús előszerződésekről szóltak, de a vizsgálat nem tudta a korrupciót bizonyítani. A HM- lobbi ennek ellenére felőrlődött, pedig „a MiG-gépekre húsz-harminc milliárdnál nem kellett volna többet költeni” - mondta egy abban az időszakban aktív honvédségi vezető. A kormány nemzetbiztonsági kabinetje ilyen előzmények után 2001. február nyolcadikán használt F-16-os vadászok beszerzéséről döntött. Kissé leegyszerűsítve, de fogalmazhatunk úgy, hogy a katonai vezetés lobbizásának engedve. A döntés azonban nem bizonyult véglegesnek. Ugyanebben a hónapban ugyanis egy harmadik lobbicsoport is áttörést ért el. Matolcsy György gazdasági miniszter azt javasolta, hogy kormányhatározatban rögzítsék a hadiipari ellentételezéssel kapcsolatos kormányzati prioritásokat. A Gazdasági Minisztérium előterjesztése is a nemzetbiztonsági kabinet elé került. A javaslat úgy szólt, hogy az egymilliárd forintot meghaladó haditechnikai import esetén csak olyan ajánlat fogadható el, amelyben az ajánlattevő vállalja, hogy a beszerzés összértékének harminc százalékát magyarországi beruházásokra fordítja. A minisztérium előterjesztésében azt is javasolta, hogy az ajánlatok elbírálásánál az ellentételezési kötelezettségvállalás ötvenszázalékos súllyal szerepeljen. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy nem a katonailag legoptimálisabb, de nem is a legolcsóbb ajánlat lesz a befutó, hanem az, amelyik a legbőkezűbb ellentételezést tartalmazza. Valóban így történt. A nyár folyamán hiába érkezett meg Budapestre a végleges amerikai, török és belga ajánlat - ez utóbbi lett volna a legolcsóbb megoldás -, a Honvédelmi Minisztérium és szakértői bizottsága hiába javasolta a kormánynak még 2001 augusztusának utolsó délutánján is, hogy az F- 16-os repülők beszerzése a legjobb megoldás, szeptember 10-én a nemzetbiztonsági kabinet a svéd kormány ajánlatát találta a legkedvezőbbnek. Eldőlt az is, hogy az előzetesen tervezett huszonnégy helyett csupán tizennégy használt gépet kölcsönzünk tizenkét évre, 130-140 milliárd forintért. A mindent eldöntő ülésen a Népszabadság szerint a jelenlévők többsége az amerikai típus mellett érvelt, csak az volt a kérdés, hogy melyik ország ajánlata lesz a befutó. Fordulat akkor történt, amikor az ellentételezés került elő. Matolcsy és a miniszterelnök is a „hihetetlenül jó feltételű” svéd ajánlatot támogatta a magyar katonai vezetés, illetve washingtoni és brüsszeli diplomaták, szakértők megdöbbenését kiváltva - számolt be a napilap. A megbeszélés után a gazdasági miniszter a sajtó nyilvánossága előtt is elismerte, hogy a döntést elsősorban gazdasági szempontok befolyásolták: a svédek ellentételezési ajánlata verhetetlen volt, a beszerzés összegének 105 százalékára vállaltak magyarországi beruházásokat, magyar áruk vásárlását, valamint magyar alvállalkozók megbízását. Az amerikaiak a gazdasági miniszter elmondása szerint ennek csupán a felét tudták volna teljesíteni. Matolcsy azt is megerősítette, hogy a legolcsóbb ajánlat valóban a belgáktól érkezett, ám ehhez nem csatoltak értékelhető ellentételezési javaslatot. Az érdemi tárgyalások a Gripen bérleti megállapodásról 2001. október 2-án kezdődtek meg, a kormányközi szerződést december 20- án írta alá a honvédelmi miniszter, az offset megállapodást ugyanezen a napon a gazdasági miniszter szignózta. A bérleti szerződést a Medgyessykormány 2003. február 3-án módosította, miután elvetette a szerződés felmondásának lehetőségét, ami hetvenmilliárdos bánatpénz fizetési kötelezettséggel járt volna. Úgy tudjuk, a szerződésmódosításról tárgyaló kormányzati tisztviselők kizárólag a svéd kormánnyal és a Saab szakértőivel egyeztettek, a Saab partnere, a korrupciós botrányiról hírhedtté vált brit hadiipari óriás, a BAE Systems nem volt ott a megbeszéléseken. Az új egyezség alapján kiállított számla végösszege 210 milliárd forintra duzzadt, cserébe a leszállított gépek már minden paraméterükben NATO-kompatibilisek voltak. A felülírt megállapodás azt is tartalmazta, hogy az utolsó bérleti díj befizetésével (2017) a gépek és a hozzájuk tartozó földi kiszolgálórendszer magyar tulajdonba kerül. A svédek hátradőlhettek, korábban ugyanis a gépek bérleti megállapodásának felülvizsgálata nagy riadalmat okozott. A svédek tudták, hogy az új kormány a teljes visszalépésről letett, azonban ott volt a beszerzés elhalasztásának alternatívája is. A kormány végül az egyezség kibővítése mellett döntött, ennek megfelelően pedig az ellentételezési megállapodás is módosult. A svéd gyártó vállalta, hogy a bérleti díj nettó 110 százalékának megfelelően 191 milliárd forint összegben beruházásokat hajt végre Magyarországon, illetve segíti a magyar termékek külpiacokra jutását (durván egyharmad-kétharmad arányban). A vállalások teljesítésére a megállapodás szerint tizennégy év állt a svédek rendelkezésére, de mint látni fogjuk, az idő felére sem volt szükségük. Milliárdos marketingfogás Nemcsak a közélet átláthatóbbá tételéért küzdő civilek, de a Kereskedelmi Világszervezet sem szíveli az ellentételezést, ezek a megállapodások ugyanis bizonyos esetekben korlátozzák az áruk és a tőke szabad áramlását, illetve a nemegyszer átláthatatlan ügyletek torzítják a tisztességes versenyt. Az ellentételezés hazai gyakorlatát jól ismerő beszélgetőtársaink azt is megemlítették, hogy az offsethez kapcsolódó költségek a nemzetközi tapasztalatok szerint 2,75 százalékkal drágítják a beszerzéseket, ami a tizennégy Gripenre vetítve nettó öt-tíz milliárdos többletköltséget jelentett. A téma legismertebb magyarországi kutatója, Mészáros Ákos egy tanulmányában így fogalmaz: „különösen nehéz megragadni az ellentételezésben szereplő felek kötelezettségeit, hiszen nehezen hasonlítható össze a felek szolgáltatásának egyenértékűsége”. Az ellentételezés nemcsak a beszerzést drágítja meg jelentősen, de közvetlenül a haditechnika eladójának sem előnyös, hiszen számára igen komoly kiadással járó kötelezettségvállalást jelent. A beszerző, komoly hadiiparral nem rendelkező országok mégis kötelező jelleggel írják elő az ellentételezést, ami világszerte elterjedt gyakorlattá vált. Miért? Pártolói szerint az offset a nem katonai iparágak száma A Gripen vadászrepülők beszerzéséhez kötődő beruházások döntő többsége pusztán a gazdasági racionalitás alapján is megvalósult volna. A 2001-ben nagyszabásúnak aposztrofált gazdasági ellentételezési program a bevont vállalatok tapasztalatai alapján inkább csak marketingfogás volt, hogy a társadalom könnyebben elfogadja a népszerűtlen és költséges fegyverbeszerzést. Az ellentételezés keretrendszerét a hazai szabályozók láthatóan a svédek sorvezetője szerint írták, a gépgyártó Wallenberg-cégbirodalom ezért tudta minden erőfeszítés nélkül, házon belül teljesíteni kötelezettségvállalását. A beharangozott gazdasági haszon elmaradt, ráadásul az ellentételezés még drágította is a gépbeszerzést, körülbelül öt-tízmilliárd forinttal. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM 2010. SZEPTEMBER 17. Honvédségi vakrepülés Egyik forrásunk szerint a honvédelemmel kapcsolatban az aktuális politikai erőviszonyok mentén állandóan változik, hogy a területet a katonai vagy a pénzügyi-politikai vezetés irányítja-e. „A Gripen-beszerzés kapcsán egyértelmű, hogy a gazdasági, politikai érvek felülírták a szakmai megfontolásokat” - fogalmazta meg a légierőben egykoron meghatározó befolyással bíró beszélgetőtársunk. Egy másik honvédségi forrásunk szerint azért volt elhibázott a gépek beszerzése, mert nem volt eldöntött, hogy hadászati szempontból mire akarják használni a légierőt. „A hadsereg fejlesztési koncepciói három-négy évente változtak, ami csak részben volt a hadvezetés hibája. Soha nem mondták meg nekik egyértelműen, hogy Magyarország mit vár a honvédségtől. Hosszú távú koncepció és pénz nélkül hiba volt dönteni egy ilyen fontos kérdésben” - összegezte a beszerzés tapasztalatait az évek távlatából egy az eseményeket tűzközelből követő forrásunk.