Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

2012-03-09 / 10. szám - László Emese: A politikai költészet Janus-arca (12. oldal) - Nagy Krisztina-Timár János: Visszatérően "egy visszatérő morális pánikról" • Reag. Bajomi-Lázár Péter II. 3-i ÉS cikkére (12. oldal) - Molnár Erzsébet: Kardiológia • Lichthof (12. oldal)

6 SAJTÓSZABADSÁG | Mérték Médiaelemző Műhely Média, háború A médiaszabályozás teljes átalakítása egy­fajta főpróbája volt a Fidesz-KDNP-kor­­mány hatalomtechnikai gyakorlatának. En­nek része a parlamenti demokrácia játéksza­bályainak kiiktatása, a hatalmi kontrollok­nak az intézményrendszerből való teljes ki­zárása és a megbízható káderek bebetono­zása. S ami ennél fontosabb, része az érin­tett ágazat nem kormányzati szereplőinek domesztikálása, illetve a lojális vállalkozá­sok piaci pozícióinak megerősítése is. Mind­ez egy régóta koncepció nélkül, politikai ér­dekek mentén igazgatott médiarendszerre, egy hitelességét és közönségét vesztett köz­­szolgálati médiára és a politikai alkalmaz­kodás kényszerében szocializálódott mé­diatulajdonosokra, illetve újságíró-társada­lomra zúdult rá. A Fidesz-KDNP médiapo­litikája nem orvosolni próbálta a korábbi za­varokat, hanem azokat saját érdekei szerint befagyasztotta és rendszerré formálta. PÁRHUZAMOSAN FUTÓ SZÁLAK Ugyanakkor ma már azt is látjuk, hogy a mé­diaszabályozás átalakításánál a kormányzat mindazokat a hibákat elkövette, amelyek más ágazatokban is meghiúsították az unortodox megoldások hatékony érvénye­sülését. A legsúlyosabb hiba az volt, hogy a kormánypártok egyszerűen figyelmen kívül hagyták azt a szélesebb környezetet, amely­ben döntéseiknek működniük kellene. A médiaszabályozás és a médiarend­szer átalakítása a kormányváltást követően azonnal elindult, egyszerre két, mind a mai napig párhuzamosan futó szálon. Az első hír az új kormány médiapolitikájával kapcsolat­ban az volt, hogy a nyilvánvalóan Fidesz kö­zeli­­ miniszterré választásáig Fellegi Tamás többségi tulajdonában lévő­­ Infocenter. hu Zrt. felvásárolta az IKO Média Holding Zrt.-t, és ezzel 31%-os tulajdonosává vált az RT1­ Klubot működtető M-RTL Zrt.-nek. Az ügylet végül pénzügyi okokból meghiúsult - a piaci pletykák szerint az ügylethez hi­telt nyújtó banknak a bankadó hírére törté­nő visszalépése miatt­­, de a piac lerohanása egyáltalán nem ért véget. Ezt követően 2010 nyarán elindult a médiaszabályozás átalakítása. Az ezzel kap­csolatos első törvénytervezetek júniusban a parlament elé kerültek. A kereskedelmi és a közszolgálati médiát felügyelő intézmény­­rendszer átszabása már nyáron megvalósult, a médiatartalmakra vonatkozó korlátokat és kötelezettségeket előíró „médiaalkot­mányt” ősszel fogadta el az Országgyűlés. A nyilvánosság kizárásával, illetve a legna­gyobb piaci szereplők nem transzparens bevonásával előkészített új médiatörvény tervezetét 2010 novemberében nyújtották be, a törvényt 2010. december 21-én a kor­mánypárti képviselők meg is szavazták. A Fidesz-KDNP médiapolitikájának legalább olyan fontos elemei az informális, mint a formális eszközök. Sőt e médiapoli­tika legfontosabb célja a piaci viszonyok és a nyilvánosság tartós átalakítása, illetve a szé­les tömegeket elérő csatornák totális ellen­őrzése a formális szabályozási eszközök nél­kül is megvalósítható lett volna. A váratla­nul nagy hazai és nemzetközi figyelmet ka­pott médiatörvények valójában hátráltatói lettek e célkitűzés megvalósításának, és sok­kal inkább szolgálták személyes ambíciók ki­­teljesítését, mint a Fidesz érdekeit. Az egyéb­ként védhetetlen törvények végső soron elő­segítették a médiapolitikai szándékok lelep­lezését és az ezekkel szembeni határozott ál­lásfoglalást, sőt Európa-szerte a sajtószabad­ság állapotának és az alapjogok érvényesíté­sének újragondolását indították el. Az elfogadott médiatörvények - ame­lyeket koncepciójában és részleteiben is so­kan és sokféleképpen kritizáltunk - a mé­diarendszer működésének olyan kerete­it rögzítik, amelyek a szerkesztőségek és az újságírók számára kiszámíthatatlan műkö­dési feltételeket, a médiatulajdonosoknak és a reklámpiaci szereplőknek igazodási kény­szert hoznak. A közönség pedig, különösen annak a digitális médiához korlátozott hoz­záféréssel rendelkező része kiszolgáltatot­tabbá, manipulálhatóbbá válik. A bizonytalan tartalmú rendelkezések, a kilátásba helyezett súlyos szankciók, a mé­diahatóság széles - bár az Alkotmánybíróság által érdemben szűkített - eljárási jogkörei, valamint a hatóság politikai egyszínűségé­­ből eredő jelentős kockázatok együttesen akkor is egyes információk és álláspontok eltűnésének veszélyét jelentik, ha a kifogá­solt rendelkezéseket soha nem alkalmazzák. A sajtószabadságon a legmélyebb sebet ejtő szabályozási megoldást, a nyomtatott és internetes sajtótermékek médiahatósági el­lenőrzését az Alkotmánybíróság alapvetően helybenhagyta, noha szűkítette a hatósági eljárással fenyegetett jogsértések körét. A médiatörvények összességében mégis inkább szabályozási kudarcnak tűnnek. Ez részben abból ered, hogy a média­hatóság sa­játos jogértelmezései a legnyilvánvalóbb jog­sértéseket vonják ki a szabályozás alól, rész­ben pedig abból, hogy a jogalkotó súlyosan alábecsülte a médiarendszer ellenálló ké­pességét Ez az ellenálló képesség köszönhe­tő azoknak az újságíróknak és szerkesztősé­geknek, amelyek - vagy a rendszerváltás ta­pasztalataira, vagy éppen azok hiányára, a szabadság megkérdőjelezhetetlen bizonyos­ságára támaszkodva - nem hagyták műkö­désbe lépni a csendes meghunyászkodás ref­lexét, és köszönhető annak a technikai vál­tozásnak, amely minden hibája és gyengesé­ge ellenére korábban elképzelhetetlenül szé­les tömeg előtt nyitja meg a nyilvánosságban való aktív részvétel és egyúttal az alternatív­­tájékozódási forrásokhoz való hozzáférés le­hetőségét. Ebből nemcsak az következik, hogy meg kell tanulnunk hosszú távon együtt élni a kurucinfo-val, hanem például az is, hogy a kormányzat nem formálhat büntetlenül a saját képére egy Petőfi-verset. Ma már az is világos, hogy a nyilvánosság elleni táma­dás olyan casus belli volt, ami az Európai Unió „okoskodó aggodalmaskodása” előtt utat nyitott a kormányzat egész politikájá­val szembeni fellépésre. A Médiatanács és a közszolgálati mé­diaszolgáltatók függetlensége, a médiaszol­gáltatási jogosultságok pályáztatásának átláthatósága és ellenőrizhetősége, a média­koncentráció, különösen a média-kereszt­tulajdonlás korlátozásának hiányosságai semmilyen jogi felülvizsgálatnak nem vol­tak tárgyai. Nem véletlen azonban, hogy e kérdések a külföldi kritikák meghatározó elemei. Amellett, hogy megteremtik a mé­diarendszer teljes átalakításának lehetősé­gét, súlyos bizalmi válsághoz is vezetnek, lehet-e egyáltalán Magyarországon pártat­lan és szakmai médiahatóságot létrehozni, van-e esélyünk valódi, hiteles közszolgálati intézményrendszert felépíteni a régóta hal­mozódó romokból, a piaci szereplők megal­kuvásai nem vezetnek-e a nyilvánosság teljes elértéktelenedéséhez? A médiatörvény a médiaszolgáltatási jogosultságok pályáztatására, illetve a mé­diakoncentrációra vonatkozó szabályokkal maga is megteremti a médiapiac átalakítá­sának lehetőségét, de az egyszínű és ilyen módon teljesen átláthatatlan Médiatanács­nak alapvetően nincs szüksége a törvény se­gítségére. A minden esetben vita és ellen­­szavazat nélkül eldöntött pályázati eljárá­sok - ez a működési mód egyébként a ha­tóság egész tevékenységére jellemző - kivá­lóan szolgálják a jobboldali médiavállalko­zások terjeszkedését, adott esetben megle­hetősen vitatható jogi eszközökkel. Ezzel párhuzamosan sikeresen iktatják ki a poli­tikai vélemények vagy a kereskedelmi érde­kek küzdelmében ellenfélnek tekintett sze­replőket, lásd a Klubrádió ügyét vagy éppen a Class FM-nek konkurenciát teremteni ké­pes Rádió 1 pályázati kudarcait. DURVÁN KORLÁTOZÓ MODELL A médiapiaci folyamatok alakításához a pá­lyázati eljárásokon túl más hatósági és pia­ci eszközök is rendelkezésre állnak. E sor­ba illeszkedik az Axel-Springer/Ringier fú­ziót visszaható hatályú rendelkezés alapján, meglehetősen gyenge szakmai érvekre tá­maszkodva megakadályozó, a Népszabad­ság helyzetét gyengítő médiahatósági hatá­rozat, az ingyenes lapok piacán domináns pozíció kialakítása, továbbá az állami rek­lámpénzek és ezzel közvetve a teljes reklám­piac - sajnos a korábbi kormányok gyakor­latából jól ismert - átirányítása meghatáro­zott szolgáltatókhoz. Abban nem hozott újdonságot a Fi­desz-KDNP médiapolitikája, hogy egyszer­re démonizálja és lenézi a médiát, amelynek uralása kollektív világképében a hatalom előfeltétele és velejárója, és amely ugyanak­kor szerinte értéktelen és romboló tartal­makkal önti el a nyilvánosságot. A média­­politika legfőbb céljának, a valóban széles és politikailag kevésbé tudatos tömegeket el­érő csatornák ellenőrzésének a lelepleződé­se is inkább csak a médiarendszer-átalakítás fülkeforradalmi lendületének következmé­nye; e célkitűzés nem idegen a korábbi kor­mányoktól sem. Az átalakítás módszereinek brutalitása azonban példa nélküli, nélkülöz minden eleganciát. A médiahatóság egypártisága, a kézi ve­zérelt, mégis teljesen kaotikus közszolgálati intézményrendszer, a baráti médiavállalko­zások piaci helyzetének stabilizálása és ez­zel párhuzamosan a szabályozás látóköré­be kerülő ellenzéki médiumok ellehetetle­nítése, az újságírók és a szerkesztőségek bi­zonytalanságban tartása, sőt a körülbelül egymillió - jelenleg kizárólag a két országos kereskedelmi televízió és az m1 tételére ké­pes - választópolgárt érintő digitális átállás elhalasztása is a tájékozódás és a választás szabadságát durván korlátozó nyilvánosság­­modell építését szolgálja. Ugyanezek a mód­szerek akárcsak tíz évvel ezelőtt egy végte­lenül torz, a demokráciát megbénító nyilvá­nosságot hoztak volna létre. Az Európai Unió és a digitális világ tagjaként azonban tartós siker már nem érhető el. Feltéve, hogy a kö­vetkező kormányzat nem háborúzni akar a médiáért és a médiával, és képes lesz túllépni a rendszerváltás egyik nagy kudarcán. Akár­ki is jön két vagy hat év múlva, nem folytat­hatja ott, ahol 2010-ben abbahagytuk. Ne zárjunk el senkit a nyilvános discussiótól, mert ma tán egy nemzeties párté a többség, holnap az ellenkezőé lehet. Deák Ferenc SZÓLÁSSZABADSÁG | Bajomi-Lázár Péter A sajtószabadság két feltétele Csehországban, Észtországban és Litvániában a rend­szerváltás után viszonylag gyorsan megjelent és meg­szilárdult a sajtó szabadsága, Bulgáriában és Románi­ában a mai napig sem beszélhetünk szabad sajtóról, Magyarországon, Lengyelországban, Lettországban, Szlovákiában és Szlovéniában pedig hektikusan vál­tozott a sajtószabadság helyzete. Ma csak két poszt­­kommunista uniós tagországban - Bulgáriában és Romániában - van kevesebb szabadsága a sajtónak, mint Magyarországon - ez derül ki a Freedom House történeti adatsorából. Mi magyarázza az egyes orszá­gok közötti különbségeket? Mi kell ahhoz, hogy a saj­tószabadság megjelenjen és megszilárduljon? És leg­főképpen: miért nem stabilizálódik a sajtószabadság helyzete Magyarországon bő két évtizeddel a rend­szerváltás után sem? A kérdés a Szabad Sajtó Napján különösen aktuálisnak tűnik. A demokratikus konszolidáció szakírói szerint egy fiatal demokrácia akkor stabil, ha három feltétel teljesül: létrejönnek a demokráciát védő intézmé­nyek (intézményes feltétel), a politikusok körében konszenzus alakul ki arról, hogy a demokrácia az egyetlen érvényes játékszabály (viselkedési feltétel) és a demokratikus berendezkedést a választók nagy többsége támogatja (attitudinális feltétel). Ennek analógiájára érvelhetünk úgy, hogy a sajtószabadság megjelenéséhez és konszolidációjához három plusz négy feltételnek kell teljesülnie - és e feltételek né­melyikének teljes vagy részleges hiánya magyarázza az egyes országok közti különbségeket, illetve azt, hogy Magyarországon a sajtószabadság a mai napig nem szilárdult meg. A továbbiakban ezeket tekin­tem át és illusztrálom néhány példával. INTÉZMÉNYES FELTÉTEL Az Országgyűlésnek olyan médiatörvényt és média­hatóságot kell teremtenie, amely megvédi a médi­át a rá nehezedő politikai és gazdasági nyomástól. A Freedom House szerint a médiatörvények első ge­nerációjának elfogadása után több pontot javult a sajtószabadság helyzete például Bulgáriában, Ma­gyarországon és Szlovéniában, ám a magyar helyzet a második generációs, 2010-es médiatörvények után megint romlott. A többpárti ORTT-vel szemben az egypárti­­Médiatanács nem puffer, hanem transz­­missziós szíj: nem hárítja, hanem továbbítja a kor­mányzati nyomást. A médiatörvény sem védi meg a médiumokat a nyomásgyakorlással szemben, ha­nem - gumiparagrafusaival és az azok megsértői­nek kijáró milliós büntetésekkel - Damoklész kard­jaként lebeg fölöttük. Az intézményes feltétel ma nem teljesül Magyarországon. VISELKEDÉSI FELTÉTEL A politikai döntéshozóknak el kell fogadniuk, hogy a sajtószabadság az egyetlen érvényes szabály. Ön­­korlátozást kell gyakorolniuk. Nem szabad például pártkatonát - a Fidesz volt országgyűlési képvise­lőjét - kinevezniük a Médiahatóság élére. Mert en­nek az ellenkezőjére is van példa: a bolgár médiaha­tóság elnöke a független értelmiségiként tisztelt ve­terán újságíró, Georgi Lozanov. (Azt, hogy Bulgária ma rosszul teljesít a sajtószabadságteszteken, a ma­gánmédia helyzete magyarázza, míg a bolgár közté­vé a közvélekedés szerint az egyik legfüggetlenebb médium az országban.) Ma a viselkedési feltétel sem teljesül Magyarországon. ATTITUDINÁLIS FELTÉTEL A polgároknak támogatniuk és védeniük kell a média szabadságát. A Cseh Televízió 2001-es válsága során például százezer ember vonult az utcára és maradt ott mindaddig, amíg az alsóház új televíziótörvényt nem fogadott el, és ki nem rúgta a csatorna komp­romittálódott elnökét. A Milla-tüntetések arra utal­nak, hogy az attitudinális feltétel ma teljesül Ma­gyarországon - de az sem kizárt, hogy a korlátozó médiatörvények találkoznak a csendes többség aka­ratával (erre az utal, hogy a kormánypártok minded­dig alig vesztettek népszerűségükből). SZAKMAI FELTÉTEL Az újságíróknak a sajtó szabadságát kell az egyetlen elfogadható szabálynak tekinteniük, és együttesen kell fellépniük az azt csorbító intézkedésekkel szem­ben. Szlovákiában például 2008-ban a Fico-kormány válaszadási törvényének elfogadása után a nagyobb napilapok - a SME, a Pravda, a Hospodarske Noviny, a Novy Cas, a Plus 1 Den és az Új Szó - tiltakozásul üres címlappal jelentek meg. A következő kormány - már 2011-ben - visszavonta a vitatott jogszabályt. Magyarországon ez a feltétel sem teljesül, a hírmé­diumok például nem vállaltak szolidaritást az Index Parlamentből kitiltott újságíróival. BEFEKTETŐI FELTÉTEL Egy médium üzemeltetését az üzletembereknek el­sősorban gazdasági befektetésnek kell tekinteniük. A profitorientált médiumok jellemzően független tájékoztatásra törekednek, hogy közönségük egyet­len részét se veszítsék el. Ezt példázza a két szlovéniai napilap, a Delo és a Dnevnik, amely egyik párttal sem vállal közösséget. Magyarországon ez a feltétel csak részben teljesül: a médiumok egy része veszteséget termel, pusztán po­litikai okokból tartják fenn, és pártpolitikai szem­üvegen át szemléli a világot. GAZDASÁGI FELTÉTEL Gazdasági függetlenség nélkül nincs politikai füg­getlenség. Ugyanakkor minél erősebb a gazdaság, annál pezsgőbb a reklámpiac, és annál nagyobb sza­badságot élveznek a médiumok. Bevételek hiányá­ban azonban egyes médiumok arra kényszerülnek, hogy - állami hirdetések reményében - összeszűrjék a levet a politikai pártokkal. A közép- és kelet-eu­rópai országokban az összefüggés egyértelmű: mi­nél magasabb az egy főre eső GDP, annál nagyobb a sajtó (Freedom House által mért) szabadsága. A gazdasági válságtól különösen sújtott, ugyanakkor sajtóalap nélküli Magyarországon, ahol az állami hirdetéseket pártpolitikai szimpátiák alapján oszto­gatják, ma ez a feltétel sem teljesül. KÜLSŐ FELTÉTEL Az Európai Unióhoz való csatlakozásra készülő kelet­európai országokban többé-kevésbé folyamatosan ja­vult a médiaszabadság helyzete, mert a tagjelölteknek meg kellett felelniük a csatlakozási kritériumoknak. A belépés után azonban - külső kényszer híján - a tíz országból nyolcban a Freedom House adatsora szerint romlani kezdett a helyzet; kivételt csak Csehország és Románia jelentett. Magyarországon ma a külső felté­telek csak részben teljesülnek. Az Európai Bizottság nyomására 2011 februárjában a kormánytöbbség több ponton módosította ugyan a vitatott 2010-es média­­törvényeket - ám a legvitatottabb rész, az egypárti Médiatanács változatlan maradt. NÉHÁNY JAVASLAT A fenti feltételek persze különböző súllyal esnek latba, és talán továbbiakat is lehet találni. Hogy a különböző volt kelet-európai országokban milyen mértékben szilárdult meg a sajtó szabadsága, az ma­gyarázhatja, hogy e feltételek miként teljesülnek: minél több feltétel minél nagyobb mértékben telje­sül, annál szilárdabb a sajtó szabadsága. A hét fel­tételből ma egy-másfél teljesül Magyarországon. Ez kevés. Bár ez sem csodaszer, a leggyorsabban az in­tézményes feltételen lehet javítani, a médiapolitika eszközeivel. Különösen arra lenne szükség, hogy a Médiatanács kiegyensúlyozott módon működjön: az ellenzéki pártok delegáltjainak is helyet - és akár többségi szavazatarányt - kellene kapniuk benne. A médiatörvény magánmédiumokra vonatkozó tar­talmi előírásait, amelyek megszegését a médiaha­tóság dermesztő hatású büntetésekkel szankcio­nálhatja, törölni kell. A rádió- és tévéfrekvenciákat „szépségverseny" helyett egyszerű sorsolással kell kiosztani. Gondoskodni kell az állami vállalatok és hivatalok hirdetéseinek transzparens és politikailag semleges módon való elosztásáról, meg kell fontol­ni egy sajtót támogató sajtóalap felállítását. És újra be kellene vezetni az előfizetési díjat, helyreállítva a közszolgálati média és a közönség közötti lényegé­ben megrendelői (jog)viszonyt. Márc­ius Tizenötödike 2012. március 15. Huszonhárom évvel ezelőtt egyszer már megjelent a negyvennyolcas márciusi ifjak fé­sületlen lapjának modern kori változata, de új alcímmel, mint „A nemzeti kiútkeresés tizenkét oldala”. A rendszerváltásra még csak készülődött az ország, a stílus és a szótár még a megelőző idő foglya volt. Ám a problémarendszer, az öröklött adósságok, a megol­dandó feladatok majd negyedszázad elmúltával is ismerősek a ma emberének. Bántóan, elkeserítően ismerősek. MARCZIUS TIZENÖTÖDIKE. 1 D___________________l M.H/M1 kll llIRLMi liil.Ull —— L. Ili* lw»l Ez a mostani lapszám, amit a Kedves Olvasó a kezében tart, már a modernebb közlés­módok és a megváltozott nyilvánosság viszonyai között született. Alkotói arra kérik a figyelmes és felelős olvasót, ha kiolvasta a lapot, adja tovább családjában egy huszon­évesnek. Ő talán az interneten jobban szeret olvasni, ahol a régi és új kiadvány, az új cikkek teljes szövege, valamint a rengeteg hivatkozás is megtalálható. www.alkotmanyozonemzetgyules.hu

Next