Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2012-05-04 / 18. szám - Váncsa István: A vidék békéje (1. oldal) - Nagy Barbara: Rajzok • Bemutató szám (1-24. oldal)
2012 MÁJ 04 IG Hanák András: Bírák dolgairól * Salamon János: Egy mondat a demokráciáról * Mit gondol a plágiumról? - interjú Janusz Growacki lengyel íróval (Pályi András) * Kádár Judit: Országos napilapok a Nyugatról * Ottlik 100 (Esterházy Péter, Győre Balázs, Németh Gábor, Rácz Péter, Szilasi László) * ÉS Irodalom: Pál Dániel Levente, Tábor Ádám, Tompa Andrea ELET ÉS IRODALOM IRODALMI ES POLITIKAI HETILAP LVI. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM ÁRA: 495 FT 2012. MÁJUS 4. Nagy Barbara munkája VANCSA ISTVÁN: A vidék békéje Az Unió agrárpolitikája drága, pazarló és kártékony, elviszi a közös kaszsza felét, olvasható a Wall Street Journal hétfői publicisztikájában, eszerint tehát a Common Agricultural Policy leginkább a magyar gazdaságpolitikára hasonlít, s mint ilyen, hozzánk a lehető legközelebb áll. Viszont a cikk azt is írja, hogy a CAP a közép- és kelet-európai gazdálkodókat hátrányosan különbözteti meg. Du verdammter Mutterficker, kiáltja egy szittya hang a lelkünk mélyén, egyidejűleg mély együttérzés tölt el minket Antalffyék, Csányi, Hujber, Leisztinger, Mészárosék, Nyergesék, Zimmermannék és a többi hátrányos helyzetű magyar nábob iránt, ők ugyanis évente és hektáronként háromszáz eurónyi, azaz nagyjából nyolcvanhatezer forintnyi területalapú támogatást kapnak, míg ellenben a görögök hatszázötven eurót, ami százezer forinttal több. Hogy ez mily égbekiáltó igazságtalanság, azt akkor érzékeljük igazán, ha ezer hektárban gondolkodunk, mert akkor a különbség évente százmillió. Valószínű, hogy egy ekkora summa már a tehetősebb magyar uraknak is feltűnik, kivált, ha semmit se kell érte csinálni, csak úgy jön magától, ezért aztán csodálnunk kell őket, hogy nem váltak vad euroszkeptikusokká, hanem zokszó nélkül tűrik, hogy az Unió őket a hektáronkénti háromszáz euróval évről évre megalázza. Hogy honnan lesz az embernek ezer vagy akárhány hektárja, azt Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium január közepén lemondott politikai államtitkára most a napokban igen világosan magyarázta el, részint a www.kielegyenafold.hu oldalon közölt elemzésben, részint az fh.hir24.hu oldalnak adott interjúban. Az embernek úgy lesz ezer hektárja, hogy kapja az államtól, és azért éppen a föntebb felsoroltak kapják, mert őnekik már eleve van. Kegyes hangulatában a hatalom feudumokat adományoz a vazallusainak részint kamu pályázatok formájában, részint pedig csak úgy. Annak adja, akinek akarja, és akkorát ad, amekkorát akar. Természetesen ez Ángyán Józsefen kívül senki másnak semmifajta meglepetést nem okozott, ő azonban a jelek szerint elhitte, hogy a kormányzat a vidékfejlesztési programot komolyan veszi, és végre is fogja hajtani, vagyis helyben lakó gazdálkodó családoknak és a fiatal gazdáknak, illetve a gazdálkodást, letelepedést és gyermekek világra hozatalát vállaló fiatal pároknak juttat tartós bérlet keretében állami földterületeket. Ángyán most nem érti, mert van az, hogy a pályázati rendszer merő parasztvakítás, vagyis hogy az állam nem különféle outsidereket akar földhöz juttatni, hanem komoly, hétpróbás új földesurakat, akik valójában nem is újak. Hogyan lehetséges az, hogy a kormány szembemegy a saját birtokpolitikai irányelveivel, amelyek a földtörvényben és a nemzeti földalapról szóló törvényben jogerőre emelkedtek, és amelyekről Orbán is úton-útfélen kukorékolt, kérdezi Ángyán József, a legnaivabb magyar. „Már a szavahihetőségünkről, a hitelességünkről és a becsületünkről szól ez a történet” - teszi hozzá az interjúban, az ember ekkor hátradől, és tekintetét a fénylő májusi égboltra emeli. Szavahihetőség? Hitelesség? Becsület? Atyaszűzmária. Valójában az ager publicusból mindig azok részesültek, akik jó időben voltak jó helyen, az ager publicus kifejezés pedig eredetileg a Római Birodalom köztulajdonban levő földterületét jelentette, amely Róma hódításainak függvényében folyamatosan gyarapodott, és amelyből a gazdagok óriási darabokat szakítottak le maguknak avval a céllal, hogy még jobban meggazdagodjanak. Ezt korlátozandó már Kr. e. 367-ben megszületett az első földtörvény, de nem volt sokkal hatékonyabb, mint a mostani, annak ellenére sem, hogy a régi rómaiak nem fényes nappal és nem mindenki szeme láttára tiporták a jogot, ugyanis ez akkor még nem volt szokás. Hatalmas latifundiumok jöttek létre, a kis- és középparasztság pedig eltűnt. Aki enni akart, azt ette, amit a latifundiumok termeltek meg, ettől pedig a latifundiumok urainak vagyona még tovább növekedett, de hát ez volt a cél, ahogy most is ez. Viszont ezt most úgy nevezik, hogy „a vidék békéje”. Ángyán tudomása szerint azok kaptak földet pályáztatás nélkül, tehát még a látszatra sem ügyelve, „akikkel [...] »a vidék békéje« érdekében és jegyében - korábbi birtokpolitikai elveit részben feladva - a kormányzat már 2011 elején megállapodott. Ezt igazolni látszik a most valóban megkötni tervezett »megbízási szerződés« azon kitétele is, hogy a területet mással is megműveltetheti. Ez ugyanis azt erősíti tovább a közvélekedésben, hogy itt nem is gazdálkodási szándékról, hanem földspekulációról és agrártámogatásokról, adott érdekkörök feltőkésítéséről van szó.” Vagyis a magyar nábob az államtól Isten nevében megkapja a földet, az Uniótól ugyancsak Isten nevében a területalapú támogatást, a továbbiakban pedig dől a lóvé, ahogy ezt szaknyelven mondani szokás. A nábobnak evvel a földdel több dolga nincs, azt se kell tudnia, merre található. Az áldott magyar vidék a szent béke malasztás kebelében pihen. Más kérdés, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fogaskerekei közé átmenetileg homokszem került, név szerint Ángyán József, aki még a miniszterelnök személyes rostáján is átcsúszott valahogy. Azért csúszhatott át, mert Orbán elképzelni se tudta, hogy létezik olyan ember, aki csakugyan komolyan gondolja, amit mond, és csakugyan azt akarja csinálni, amit helyesnek gondol, ilyet ő harminc éve nem látott, arrafelé ugyanis ilyen ember nem jár, vagy csak tévedésből, mint vaddisznó a cukrászdában. Ha netán újabb példány bukkan elő, egy hivatásos vadász majd lerendezi. Ismerős zöldséges házaspártól hallom, hogy előző hétvégén a tizenötéves lányuk is kiment velük a piacra, csak mert nem akart otthon unatkozni, és ha már ott volt, átrendezte a salátákat a ládában, hogy jobban mutassanak. Nem kellett volna. Szülei ugyan tudták, hogy ez szinte az összes létező jogszabályt sérti egyidejűleg, de hát ők a vevőkkel foglalkoztak, a gyerek meg izgékony. Sajnos az adóellenőrök úgyszintén. Majdnem letartóztattak minket, mondják a szülők némileg túlozva, de amúgy higgadt beletörődéssel, hiszen ez a világ rendje. Most a gyerek otthon maradt, persze gondoskodni kellett róla, hogy ki ne húzzon a földből egy szál zöldhagymát, mert az már feketemunkának minősülhet, és arra ingük-gatyájuk rámegy. Megmondták a nagymamának, hogy zárja be az unokát a szobájába, és csak akkor engedje ki, ha pisilni akar. Rend van agrárvonalon. 770424 884005 pn . Lapunk megjelentetéséhez különösen értékes támogatást kaptunk azoktól, akik tavalyi jövedelemadójuk egy százalékával segítették az Élet és Irodalmat. Kérésünk idén is ugyanaz: rendelkezzenek a mi javunkra! Élet és Irodalom Alapítvány Adószám: 18001776-1-42