Élet és Irodalom, 2013. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)

2013-02-15 / 7. szám - Dragomán György: A harmadik történet - Az ÉS könyve februárban • Cormac McCarthy: Átkelés (21. oldal)

Ha egyetlen mondatban akarnám megfogalmazni a magyar olvasó szá­mára, hogy milyen író Cormac McCarthy és milyen könyv a Határ­­műr­ít­-tri­lógia második része, az Átke­lés, akkor azt mondhatnám például: Móricz Zsigmond és Bodor Ádám a Károli Bibliát olvassák a Vadnyu­gaton, miközben Tom Waits szól halkan a háttérben. De kezdjük inkább az elejéről. Ki­lencvennégyben, másodéves egyete­mista koromban négy hónapot töl­töttem egy amerikai főiskolán, ott ak­kor nekem a hatalmas, szabadpolcos könyvtár jelentette a legnagyobb él­ményt, mászkálhattam és olvashat­tam kedvem szerint. Cormac McCar­­thyt véletlenül vettem le a polcról, úgy, hogy semmit sem tudtam róla, a Suttree című regény volt, egymás után három furcsa név, nyilván az idegensége keltette fel a kíváncsisá­gomat. Találomra felütöttem, olvas­ni kezdtem, mindjárt annál a jelenet­nél, ahol a főhős eltemeti a fiát. A mondatok kimérten, mégis fojtottan kegyetlen vadsággal kopogtak egy­más után, vittek be magukkal a föld alá, a sötétbe. Az a nyár jutott eszem­be, amikor kiskamaszként, törött láb­bal fekve olvastam el egymás után a Moby Dicket és A legyek urát. Tudtam, hogy újabb nagyon fontos írót talál­tam magamnak. A megszállottak lelkesedésével ol­vastam végig az egész életművet, le­nyűgözött nyelvének biblikusan re­csegő sötétsége, a mondatok felszí­ne alatt surrogó apokaliptikus szen­vedély. McCarthy stílusa teljes mér­tékben egyedül áll a kortárs ameri­kai irodalomban, a déli gótika keve­redik benne a westernregények ro­mantikájával, erősen benne van Mel­ville, Faulkner, Twain, Hemingway, és Cervantes és García Márquez és Joyce és Beckett és Wittgenstein. Ma­kacsul következetes író, valójában kezdettől fogva ugyanazt a hangot csiszolja vagy érdesíti, mintha egy­folytában ugyanazt a regényt írná („merthogy csak egyetlen elmond­ható történet létezik” - mondja majd az Átkelésben is egy eretnek prédiká­tor), a könyveinek szerkezete több­nyire egymáshoz lazán kapcsolódó epizódok sorozata, mindegy, hogy a tizenkilencedik századi indiánokat skalpoló fejvadászok kegyetlenkedő dúlásait vagy a knoxville-i hajlékta­lanok mindennapi sciklijeit írja le - bármiről is ír, mindig a világvégéről prédikál, ráadásul nála a világvége nem a jövő borzalma, hanem a múl­té, a világ úgy létezik, hogy valójá­ban már rég véget ért vagy véget kel­lett volna érnie, ezért minden, ami létezik, egyszerre iszonytató és cso­dálatos, mert úgy van, hogy valójá­ban nem is kellene lennie. Az Átkelés éppen akkoriban jelent meg, én kronologikus sorrendben olvastam az életművet, ez maradt utoljára, ezt szerettem legjobban mind közül, úgy éreztem, ez az élet­mű csúcsa, olyan, mintha az összes többi regény csak az Átkeléshez vég­zett előtanulmány lenne, hiszen nyil­vánvalónak tűnt, hogy ebben a könyvben van legjobban és legpon­tosabban együtt mindaz, amit McCarthy tud, a Child of God kissze­rű gonoszsága, a Véres Délkörök pre­cízen tomboló erőszaka, a Vad lovak reménytelen romantikája éppen a megfelelő arányban áll össze ben­ne, úgy, hogy közben végig a túlírt­ság határán egyensúlyoz, szinte naiv bátorsággal vállalja a veszélyt, hogy nemcsak megteremt egy nyelvet és egy világot, hanem mindjárt el is pusztítja azt, amit létrehozott. Az Átkelés a tizenhat éves Billy Pra­­ham és két évvel fiatalabb öccse, Boyd története, hármas szerkezetű könyv, Billy háromszor lovagol át Mexikó­ba, mindhárom útja tragikus kudarc. Új-Mexikó déli részén vagyunk az Egyesült Államok és Mexikó határ­vidékén, a második világháború ki­törésének idején, így aztán a határ egyszerre időbeli és térbeli, szemé­lyes és személytelen, hiszen nemcsak a fiúk kamaszkorát választja el a fel­nőttkoruktól, hanem az is látszik, hogy az a félig nomád, lovas cowboy életforma, amibe beleszülettek, nem­sokára végérvényesen megváltozik. A regény első harmada egy vem­hes anyafarkas története, az állat Me­xikóból érkezik, a másik oldalról kel át a határon. A farkasfogás mester­sége ekkor már a múlté, a szakmát űző öregemberről senki se tudja, hova lett, a szerszámai még megvannak, az elveszett tudást viszont már Billy­­nek és az apjának kellene valahogy újra feltalálni. Az első csapda felállí­tásának leírását érdemes ideidézni (látni fogjuk, hogy McCarthy öntör­vényűen bánik a központozással): „Aztán felemelte a csapdát és alapo­san szemügyre vette a hornyot a tá­nyéron és közben meglazította az egyik csavart és beállította a­ ravaszt. Ahogy ott a napnak háttal guggolt a barázdált árnyékban és szemma­gasságban tartotta a csapdát - mint aki valami régi s roppant érzékeny műszert próbálna beállítani . Asztro­­lábiumot vagy szextánst. Mint egy ember, aki azon van, hogy valami­képpen betájolja a helyét a világban. Mint aki azon van, hogy arcosok és húrok segítségével meghatározza a teret amely a lényét elválasztja a vi­lágtól. Feltéve ha létezik egyáltalán ilyen tér. És megismerhető. (28.) A szinte banálisan pontos, kissé körül­ményes leírás egyszer csak elemelke­dik a valóságtól és filozofálásba csap át, mintha a csapdával nemcsak a far­kasokat lehetne valahogy elkapni, hanem fontos metafizikai problémá­kat is meg lehetne ragadni. McCarthy világában a váratlanul előbukkanó metafizikai és teológi­ai kérdések éppen olyan fontos ré­szei a valóságnak, mint a leírások alól gyakran robbanásszerűen eltü­­remkedő erőszak. Billy régóta meg­magyarázhatatlan vonzódást érez a farkasok iránt (a regény egyik leg­szebb jelenete, ahogy kiskorában egy éjszaka meglesi a friss havon ro­hanó farkasokat), hosszú párharcot vív az állattal, lassan kitanulja a csap­daállítás mesterségét, aztán foglyul ejti, és ahelyett, hogy lelőné, kipec­keli a száját, beköti a pofáját, póráz­ra fogja és elindul vele vissza Mexi­kóba. A farkas elfogását ziháló mon­datokon keresztül kibontó leírás iz­zasztó feszültsége olyan, amilyet a korai Hemingwaynél lehet olvasni, látszik, hogy McCarthy kiváló no­vellista lehetne, ha nem ugyanazt az egy könyvet írná mindig, és hinne egyáltalán az ilyesmiben. Azzal, hogy Billy elfogja és nem öli meg a farkast, kikerül a világból, aláveti magát valami régi, ember előtti rend­nek. McCarthy nem csinál titkot ab­ból, hogy a farkas minek is a szim­bóluma: „az emberek azt hiszik hogy a vérontás nem jár következmények­kel de a farkasok tudják hogy ez nem így van (...) a farkas magasabb ren­dű lény és azt is tudja amit az em­ber nem: hogy a világban nincsen semmiféle rend, kivéve amit a halál helyezett el benne” (58.) - mondja Billynek afféle utolsó tanácsként egy öreg haldokló farkasvadász. Billy megpróbál eggyé válni a farkassal, megpróbál átkelni az ember és az állat közötti átjárhatatlan határvo­nalon: „megpróbálta elképzelni, ho­gyan látja a világot a farkas. Meg­próbálta elképzelni, ahogy a hegyek közt fut az éjszakában. (...) Elkép­zelte, hogy a farkas milyen szagokat és ízeket érzékelhet a világból. Azon gondolkodott, hogy a zsákmány lük­tető vérének, amivel a farkas időről időre megnedvesítette a torkát más íze van-e mint az ő ereiben áramló sűrű vasas nedvnek (66.)” Amikor Billy elindul vissza a hegyek közé a farkassal, nem tudja, hogy az út, amire vállalkozott, nem Odüsszeia, hanem egy eretnek, barbár passió, aminek a vége a farkas számára nem lehet más, csakis a kegyetlen halál. Billy hiába érzi úgy, hogy felelőssé­get vállalhat az állatért, hogy vala­mi nagyobb erő bízta rá, hiába nem hajlandó háromszor sem eladni, hi­ába ismételgeti újra és újra, hogy a farkas nem az övé, tudtán kívül ak­kor is az áldozati oltárra vezeti, mert abban a világban, ahol a vér uralko­dik, csak akkor válhat eggyé a far­kassal, ha azt széttépik a kutyák. A farkas halálával aztán minden megváltozik: „Az elátkozott vállalko­zások végérvényesen kettévágják az életet ezelőttre és mostra” (160.). Billy magával viszi a farkas tetemét a he­gyekbe, eltemeti, és ez az áldozat már elég ahhoz, hogy farkassá változtas­sa. Céltalanul kóborol a hegyekben, nincs már többé helye ezen a világon, ahogy lerongyolódik és lefogy, mint­ha a történelemben is egyre visszább jutna, indiánokkal találkozik, akik még emlékeznek arra, hogy milyen volt a spanyolokkal harcolni, sőt a spanyolok előtti időkre is, lassan szin­te teljesen elveszti önmagát. Itt akár véget is érhetne a könyv, de McCarthy számára ez csak a beveze­tő, itt kezd csak igazán elemébe len­dülni. A fordulópont a földrengés súj­totta város leomlott templomának íve alatt Isten haragját magára hívni, és ezáltal valamiféle Isten-bizonyítékot szerezni próbáló eretnek pap prédi­kációja. Ez itt a legtisztább melville-i balladisztikus teológia, a férfi pedig az első a borzalmas történeteket el­mesélő eretnekek hosszú sorában, akikkel majd Billy második és harma­dik útja során találkozik. Billy úgy tér haza az első útról, mint Rip Van Winkle, a szülői ház üres, és minden megváltozott, ő és Boyd öccse innen kezdve már egy ballada hősei, megöli apjuk öröksé­gét, ellopott lovaikat visszaszerezni indulnak el újra Mexikóba, egyrészt vezeklésképpen, másrészt azért, hogy legalább holtában megpróbál­janak megfelelni mindig szűkszavú és szigorú apjuknak. Ez a két uta­zás már céltalan bolyongó kalando­zás, tele lótolvajlással, cselszövéssel, árulással, szerelemmel, vándorszí­nészekkel, váratlan jótevőkkel és gazemberekkel, a fiúk kopogós pár­beszédei Beckett csavargóit idézik, a történetek pedig, amiket a hábo­rúról és a forradalomról mesélnek nekik, és szinte mindenki, akivel csak találkoznak, egytől egyig lehet­nének akár Joseph Conrad Sötétség mélyénjének a fejezetei és figurái. Nyil­ván nem véletlen, hogy a saját tör­ténetét vak látnokként elmesélő egy­kori forradalmár szemeit az üregei­ből kicsókoló huertista szörnyete­get éppen Wirtznek hívják. Innen kezdve már maga az út a lényeg, az út és az utazók története, ahol minden találkozásnál az az első két kérdés, hogy ki honnan jött és hová megy, és a másodikra többnyi­re senki se tud vagy akar választ adni, mert igazából nem is számít. A lo­vak megkerülnek és elvesznek, és el­vész és megkerül Boyd is, és végül aztán mindenből csak a csontok ma­radnak. A végső kérdést a Bill szü­­gyön szúrt lovát csodálatosképpen meggyógyító vándorcigány teszi fel és válaszolja meg egyszerre: „Ez a harmadik történet. Ez az a történet, amit az emberek maguk raknak ösz­­sze a rendelkezésükre álló dolgok­ból, a maradványokból, néhány csontból, a holtak szavaiból. Ho­gyan lehetne ebből felépíteni egy vi­lágot? És hogyan élhetnénk benne ha egyszer felépül?” ( 507.) [Az idé­zet követi az eredeti szöveg sajátos írásmódját - a szerk.] McCarthy hosszú, lefordítatlan spanyol passzusokkal teletűzdelt szö­vegét olvasni olyan, mintha hagy­nánk, hogy beszippantson és meg­pörgessen valami roppant fekete for­gószél. Lehet, hogy gyorsan kiköp magából, és most, hogy több mint tíz év kihagyás után újraolvastam, már azt is meg tudom érteni, hogy van, aki számára a szöveg túl tömény, de ha nem, akkor nagyon sokáig ott kattog a fejünkben mondatainak sa­játosan nyomasztó ritmusa. Már nem szeretem olyan elfogulatlanul, mint huszonéves koromban, de még min­dig nagyon sokat jelent, és jó, hogy végre megvan magyarul. McCarthyt fordítani szinte McCar­thy regényeibe illően hősies és re­ménytelen feladat: a ritmus, a szó­kincs, a hirtelen regiszterváltások, a valóságtól váratlanul elemelkedő pontos leírások, a bőbeszédű filo­­zofikusság barokkos körmondatai közé ékelt szűkszavú párbeszédek igazi mestermunkát kívánnak. Öröm látni, hogy Totth Benedek milyen elegánsan vette ezeket a szinte le­küzdhetetlen akadályokat. Az ÉS könyve februárban ■ Cormac McCarthy: Átkelés. Fordította Totth Benedek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2012. 536 oldal, 3990 Ft DRAGOMÁN GYÖRGY: A harmadik történet Karsai Dániel munkája 2013. FEBRUÁR 15. 10 | Évente több ezer forintot takaríthat meg, ha nem hetente vásárolja, hanem egy évre előfizeti az Élet és Irodalmat! Lapunk megrendelhető a kiadó 210-5149 és 210-5159-es telefonszámán vagy a lapterjesztes@es.hu e-mail címen, valamint a Magyar Posta (06)80/444-444-es telefonszámán és a hiblapelofizetes@posta.hu e-mail címen. Az újságra személyesen is előfizethet számtalan postahivatalban. Ezek közül felsoroljuk a legnagyobbakat, de kérjük, keresse fel az Önhöz legközelebb eső postahivatalt, s a befizetést követő hónaptól minden pénteken házhoz viszik az ÉS aktuális számát. BÁCS-KISKUN MEGYE: Baja, Oroszlán utca 5.; Kalocsa, Szent István király út 44; Kecskemét, Kálvin tér 10-12.; Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 19; Kiskunhalas, Köztársaság utca 11. o BARANYA MEGYE: Pécs, Jókai utca 10.; Pécs, Indóház tér 6. o BÉKÉS MEGYE: Békéscsaba, Munkácsy út 6-8.; Gyula, Eszperentó tér 4-6.; Orosháza, Eötvös tér 2. ; BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE: Kazincbarcika, Fő tér 1.; Miskolc, Kazinczy út 16.; Miskolc, Kiss tábornok út 30.; Miskolc, Szentgyörgy út 23.; Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 2-4.; Ózd, Munkás utca 14. ; BUDAPEST, II., Lövőház utca 1-5.; III., Kiscelli utca 7-9.; III., Flórián tér 6-9.; V., Városház utca 18.; V., Bajcsy-Zsilinszky út 16.; V., Szalay utca 10-14.; VI., Teréz körút 51.; VIII., Verseny utca 3.; Vili., Baross tér 11/c; Vili., József körút 37-39.; DL, Ferenc körút 39., fszt. 2.; IX., Gönczy Pál utca 2 . fszt 4.; X., Üllői út 114-116.; XI., Fehérvári út 9-11.; XIII., Váci út 178.; XIII., Váci út 9-15.; XIV., Örs Vezér tere , CSONGRÁD MEGYE, Hódmezővásárhely, Hódi Pál út 2.; Makó, Posta utca 7.; Szeged, Széchenyi tér 1.; Szentes, Kossuth utca 3. ; FEJÉR MEGYE Dunaújváros, Dózsa György utca 3.; Székesfehérvár, Kossuth utca 16.; Székesfehérvár, Kaszap István utca 3. ; GYŐR-MOSON-SOP­­RON MEGYE Győr, Bajcsy-Zsilinszky út 46.; Győr, Lajta út 13.; Győr, Révai Miklós utca 8.; Győr, Földes Gábor utca 27.; Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc utca 3.; Sopron, Széchenyi tér 7-10. ; HAJDÚ-BIHAR MEGYE Debrecen, Múzeum út 3.; Debrecen, Petőfi tér 1/c; Hajdúböszörmény, Korpona utca 15.; Hajdúszo­boszló, Kálvin tér 1 O HEVES MEGYE Eger, Széchenyi út 22.; Gyöngyös, Páter Kis Szaléz út 9-11. o JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE Jászberény, Lehel Vezér tér 7-8.; Szolnok, Baross utca 14.; Szolnok, MÁV pu. o KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Esztergom, Arany János utca 2.; Tatabánya, Fő tér 30. o NÓGRÁD MEGYE, Balassagyarmat, Rákóczi Fejedelem út 24.; Salgótarjáni tér 3. o PEST MEGYE Budaörs, Templom tér 12.; Cegléd, Kossuth Ferenc utca 2.; Érd, Angyalka utca 1/a; Gödöllő, Dózsa György út 15.; Szentendre, Kossuth Lajos utca 23-25.; Szigetszentmiklós, Szent Erzsébet tér 1.; Vác, Posta park 2. ; SOMOGY MEGYE, Kaposvár,Bajcsy-Zsilinszky utca 15.; Siófok, Fő utca 186-188. o SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE: Nyíregyháza,Bethlen Gábor utca 2. o TOLNA MEGYE Szekszárd, Széchenyi utca 11-13. o VAS MEGYE Szombathely, Kossuth Lajos utca 18.; Szombathely, Vasút utca 5. o VESZPRÉM MEGYE: Ajka, Szabadság tér , Pápa, Kossuth Lajos utca 27.; Veszprém, Kossuth Lajos utca 19. ; ZALA MEGYE, Keszthely, Kossuth Lajos utca 48.; Nagykanizsa, Ady Endre utca 10.; Zalaegerszeg, Ispotály köz 1. _______ ÉLET És­# 21 IRODALOM

Next