Életjel Évkönyv 4., 1978-1983
Az Életjel visszhangja - Irodalmi estek
ELKÖSZÖNÉS A SZOBOR IS EMBER KIÁLLÍTÁSTÓL Lehet-e búcsút venni egy kiállítástól? Szokatlan és nyugtalanító érzéssel néztem, amint a Szabadkai Városi Múzeum kiállítási termeiben szedik le az állványokról, a falakról, rakják össze Almási Gábor szobrász, festőművész alkotásait. A búcsúzkodás gondolata kerített hatalmába, és nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy vajon így, együtt láthatjuk-e még Almási Gábor műveit. Még visszahallom a január közepén megnyílt retrospektív kiállítás látogatóinak örömteli zsibongását, amint várják a nyomdából a kiállítás katalógusát. Még visszahallom Huszár Elvira szép énekét. A megnyitón Baranyi Anna méltatása, a vers, az ének is, ünnepet varázsolt érzésvilágunkba. Úgy tervezték, hogy két hétig lesz nyitva a tárlat. Az érdeklődés meghosszabbította először, másodszor és harmadszor. A két hétből három hónap lett. Most, talán mint utolsó látogatón a búcsúzás érzése vett rajtam erőt. Almási Gábor 70 éves. Megajándékozott bennünket egy kiállítással, ahol 37 portrét, 40 fafigurát, 12 gipszfigurát, 17 terrakottát, 24 rajzot, festményt, összesen 131 művet láthattunk, és gyönyörködhettünk e műalkotásokban. Az 1934. évi első kiállítástól 1981-gyel bezárólag ez volt Almási Gábor negyvenedik jelentősebb kiállítása. A kiállított műalkotások egy részét a tulajdonosok: a topolyai könyvtár, a kanizsai Jovan Jovanović Zmaj iskola, az újvidéki Petőfi Sándor iskola, a Híd folyóirat szerkesztősége, az újvidéki RTV dolgozói közössége, a Zentai Múzeum, a szabadkai zeneiskola, a Népszínház, a November 18. Építészeti Iskola, a Kizár István Általános Iskola, a palicsi Vladimir Nazor Általános Iskola, a Standardservis, a belgrádi Légiforgalmi Múzeum és Vajdaság több városából mintegy húsz műpártoló engedte át a kiállítás rendezőinek. A kiállítás anyagáról Urbán F. Gábor fényképeket készített a Szabadkai Városi Múzeum részére és így, ha nem is a műalkotások, legalább a fényképek együtt maradnak a szabadkai múzeumban. A kiállításon Almási Gábor megajándékozott bennünket az önéletrajzával. Az Életjel szerkesztősége jelentette meg a Szobortalan égaljról jöttem című könyvet. A könyvben szülei arcképe, a nagybátyja, az „aranykezű ember”, akinél Almási a mintázást tanulta és dolgozott, továbbá fényképek, a műalkotásokról készült felvételek mutatják az embert, a művészt és vallanak az életéről. A kiállítás katalógusa, az önéletrajz, a most készült fényképek őrzik Almási Gábor négy évtizedes munkájának, művészi fejlődésének állomásait. Az emberi érzés azt sugallja, hogy az írók, művészek domborművei, páratlan értékű gipszkarikatúrái pillanatnyilag azt az utat mutatják, amelyen az alkotó művész még tartogat számunkra meglepetést. A számontartás arról is szól, hogy Almási Gábor kiállítását, a több száz hazai látogató mellett, megtekintette a Berlinből, Belgrádból, Zágrábból Szabadkára érkező kiránduló csoport is. Elköszönünk egy feledhetetlen élményt nyújtó kiállítástól, azzal a reménnyel, hogy Almási Gábor továbbra is fáradhatatlanul alkot, és műveiben még sokszor gyönyörködhetünk. Urbán János (Magyar Szó, 1982. április 12 ) ARANYRÓL, ZMAJRÓL EGYSZERRE Irodalmi élőújságunk, az Életjel áprilisi rendes számát két évfordulónak szentelte. Arany János halálának 100., Jovan Jovanović Zmaj születésének pedig közelgő 150. évfordulójára figyelmeztetett. Az Őszikék címet viselő ünnepi műsort a zeneiskola hangversenytermében tartották egy meglepetésnek szánt, igen értékes kiállítás kíséretében. 150