Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)
Alföldi életképek - Kaján Abel: Egy estve a' debreczeni színházban
A’ ház szépecskén telik. Földszint ember mellett ember, ülve, állva, egymás mellé szorulva, mint kering a’ hordóba, ’s tánczolva a’ jéghideg téglapadolaton, mert hiszen nincs D.ben gyékény annyi, hogy egy felföldi várost a határostól be lehetne vele teríteni. Nem messze ülőhelyünktől egy hosszu di arszlán, ki történetesen két orangoutangszerü kezét téli kabátja oldalzsebébe dugva jött be, ’s úgy is von állást a’ földszin álló emberei között, most ki akarja azokat huzni börtöneikből, de bár mint görbíti is könyökeit szomszédai hasának, a’ nagy szorosságban nem boldogulhat, ’s a’ kezek, daczára egy negyedórás működésnek, maradnak in statu quo. — A’ karzaton, melly egészen körülrámázza a’négyszegű házat, ember hátán ember. Nem hinné senki, menynyi sok jó ember fér meg illy kis helyen. De az is igaz, hogy inkább tűrte volna egynémellyik a’ 145 évi török igát, mint most ezen két órai nyűgöt. Híjába a’sors ónsulyu karával rájok nehezkedett,’s illy esetben mit lehet egyebet tenni, mint nagyokat nyögni, mint a’ mellény gombjait repesztö’s fülhasitó keserves hangokon feljajdulni, ’s a’ nyomott kebel szorult üregeiből egy-egy fájdalmas sóhajt kifúni az ónsulyu kar tulajdonosához?-------mihez különösen a’ karzat emberei, meg hasonló magasságban fellengő bajtársaik, azon Cadentia istennő köténye alá vonult sohajhösök, a’ költönczök, olly emberül értnek. De miért is sereglett be ma illy számosan a’ mélyen tisztelt közönség? Ritka dolog, az igaz, minálunk is az a’ „tömött“ színház, de ma minden különös jóstehetség nélkül is meglehetett vala jövendölni, hogy nem épen rész jutalomjáték lesz. Mert a’ jutalmazandó művész mit is el nem követett mindent, hogy a’ház jól megbéleltessék nézővel? Nézze, nagysád, itt a’ mai szinlap, ’s ez sok ,,külön minden“nel kecsegtet íme itt van, hogy ma minden lesz, lát és hallható: zene — mert Boka Károlynak egyébiránt a’ maga nemében igen érdemes barna művészköre ma a’ színpadon jelenend meg , ott működendő; — táncz, — annyi, hogy az embernek előre is borzad haja szála a’ lábficzamitó figurák csak gondolatánál is*); — szavalás is lesz, — valami szerény elvonultságban izzadó ’s nevét a’ világ előtt titkoló, különben genialis költő hazánkfia legújabb költeménye fog elszálattatni — mint nevezék 1795-ben a’ szavalást. Sőt mi több, még színdarabot is látandunk, mindössze egy kurta felvonásban,’s benne csak két színész jelenend meg, de az egyik 7—8 külön szerepet visz, ’s nekünk elég alkalmunk lesz egy színész hatalmas mimiai tehetségét bámulnunk, amin kételkednünk egy perczig sem szabad, mert hiszen jó kezekben vannak a’ szerepek. Hát még mi lesz ? Hát bizony még márványszobor-mutatványok is lesznek a’„hires Regenti szerint betanítva.“ — No ’s! nem elég-e, hogy D. művészi szelleme fölébresztessék? Üljünk tehát szép csendesen, majd csak megcsendül egyszer a’ varázserővel biró csöngetyü. A’ karzat dörömböl ’s tombol, mintha egy szilaj ménes *) Műkedvelők és nem kedvelők (értsd: szinuszok) által „közkedvességgel lejtve“ — mondja a szinlap. hu.