Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-07-05 / 1. szám
, mellyek a régiség nemzeteit és egyedeit egymás ellen fellázították , már régen elhamvadtak, a mostani kor alig képes megérteni belső forrongásainak okait és részleteit; de azon műemlékek, mellyek ezen versenyzésekből és vitákból eredtek, még most is életbe hatók, még most is képzők és nemesitök , mert ez a’ tudománynak, ez különösen a’ művészetnek dicsősége, hogy azokat, kik nekik szentelnek, halhatatlanba.“ Ki emlékeznék most, szaktudóson kívül, Ciceróról a’ Consulról, ki a’ köztársaságot egy veszedelmes összeesküvéstől megóvta, azonban Roma szabadságának vesztét fel nem tartóztathatta , ’s Caesar korában olly sok státusférfi által elhomályosittatott, hogy végre megöletése is inkább magánygyülölségböl, mint status-tekintetekből vitetett véghez; de szónoklatának művészete fejére nyomta a’ halhatatlanság koszorúját ’s mig kortársainak neveinél legfeljebb nyert csatáikról emlékezünk, addig nála a’ magánéletet is szeretjük, ’s örömmel olvassuk kedves leveleit, mellyek arra vonatkoznak; Mecaenusnál elfelejtjük a’ nagy statusférfit a’ művészet előmozdítója felett, ’s Adorján császár leginkább mint műkedvelő ment át az utókorra. Másfél évezred múlt el azóta, hogy a’ régiség művelődésének világa elhervadott, de az emberi kifejlődésnek minden termékenysége mellett is az újabb kor nem tudta nélkülözhetővé tenni az ó kor művészeti tökélyét; ’s mig korunkban a’ tudományosság, sőt még a’ szabadság érzete is olly eredményeket érlelt, mellyek az ó kor bölcseinek legmerészebb álmait is meghaladták, addig költőik, szónokaik, szobrászaik’s építészeik művei, még most is, midőn más világnézet uralkodik ’s a’ régiektől különböző társasági viszonyok fejlődtek ki, mintáknak tekintetnek, mellyek benső idegenszerüségök mellett is, az újabb idők kifejlődésére bámulatos hatással vannak. Az újkor el nem szakaszthatja azon kötelékeket, mellyekkel a’ régiséghez köttetett, mert azok a’ művészet kötelékei; ’s habár a’ régiség vallása és statusformái végképen megszűntek, ollyannyira, hogy visszakerülésök teljes lehetetlen , a’ művek mégis, mellyek ezen vallásból és ezen statusformák alatt alkottattak, mindig elevenek, mert a’szépség, melly felettök lebeg, reájok nyomta az örök ifjontiság bélyegét. Volt ugyan egy időszak, midőn a’ régi formák összedőltek, midőn a’ kereszténység és az éjszaki népek a’ régi művelődést belölröl ’s kívülről megtámadták, midőn a’ régi templomok és szobrok megdöntettek, ’s a’ régi irók könyvei vakbuzgón tűzbe vettettek; ’s ime, alig húzódott el ezen szélvész, alig lett a’ keresztény vallás győzelme tökéletes , alig alakultak a’ barbár népek nemzetekké, s az elnyomott, a kiirtott régi művelődés reájok is hatott ’s őket is meg kezdé szelídíteni ; ’s azon időszak, mellyben a’ műveletlen rómaiak a meggyőzött görögöknek tudománya és művészete által meghóditattak, (Graecia victa ferum victorem coepit, et artes intulit agrestinatio) ismét és pedig nagyobb mértékben vissza látszott kerülni. — Rémite volt az első kereszténység vakbuzgósága, midőn hosszú kétes viadal után végre a’ régi vallásnál