Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)

1847-02-20 / 8. szám

238 A’ FAZEKAS. Kép magyarázatul: I. Felső-Bánya, szabad bányaváros, Szatmár keleti zugában fekszik, közvetlen az isteni gondviselés és a’ vad bérezek közt. Lakói arany- és ezüstöt is ásnak; de nagyrészt sárból élnek, azaz tagjai a’ hires ezéknek, melly hajdan Hetruriában remekműveket alkotott mai múzeumaink számára, — ma azonban, fazekasok neve alatt, csak konyhára való silány cserépedényeket gyúr. Egy illy becsületes felsőbányai fazekas laka előtt, nyári hajnalkor, három ló ’s egy szekér álltak, ’s a’ négy lény közül mellyikben volt legtöbb életrevalósága meghatározni nehéz volna; legalább a’ szekér kereke ’s némelly más részei azt mutaták, hogy valamelly sudár bükk ágain nem rég a’ bérezi viharokkal küzdöttek, mig a’ lovak igen gyanittaták, miképen csontjaik nem sokára dióverhetési állapotba jőnek. Valóban kétséges vala, a’ szekér nem indult volna-e meg könnyebben magától, mint illy három úgynevezett lóval, mellyek talán deréklépésben is elmennének, ha a’ hám eresztené; de ezen kender bilincsek hatalmával megküzdeni, képtelenekül látszottak. A’ szekér maga, mindennemű cserépedénynyel, a’ parányi siposkorsótól a’ roppant kétfülü fazékig, annyira meg volt rakva, mennyire csak az ivalaku gyékényes ernyő engedé, ’s a’ három pára a’ földi nyomor legfájdalmasabb arczával pillanta vissza a’ magas alkotványra, mellyet Szatmár világhírű során ’s a’ Nyir épen olly hires homokán Debreczenig kelle vonniok; mert sok évi járáskelés után már szinte annyira ismerők a’ szegény gebék ezen it keserveit, mint a’ pesti közönség a’ nemzeti színház legújabb operáit. A’ gazda tarisznyája már a’ lőcsön függött, a’ tüsténti indulás legbizonyosabb jele. Végre maga a’ gazda is kilépe házából, ’s már jobb lábát a’ felhérezte tévé, midőn átellenben nyikorgás hallatszék, melly az induló mester figyelmét szinte ösztönszerüleg annyira magára vonta, hogy a’ nagy vállalat megkezdésétől visszahúzd lábát és szemeit korsócsecs gyanánt duzzasztá a’hang tája felé. Hogy azonban fazekasunk feszített figyelmét megmagyarázhassuk, szükséges Felső-Bánya topographiájából legalább annyit tudnunk, hogy mesterünk házának átelleni szomszédjában a’ korcsma volt. Ezt tudva, könnyű lesz kitalálni, miképen a’ figyelemgerjesztő zaj nem vala egyéb, mint a’ csapszék ajtajának nyikorgása, most nyitván fel azt a’ csapsáros. — Hej, mondá magában Lábos Péter, mert ez volt fazekasunk becsületes neve; rész jel, szinte elfelejtettem a’ szent János poharát; ha most nem nyílik a’ csapszék, nélküle megyek el. — Ezen rövid, de erőteljes monológ után megkerüli lovait ’s léptei egyenesen a’ felnyílt ajtó felé irányozvák, sőt már ajkai is megnyíltak a’ csapsáros üdvözletére, midőn — mintha balsorsa ma mindég hangokkal akarta volna gátolni Péter gazda vállalatait — saját ajtajából halla nyikorgani valamit, de koránsem ajtaját, hanem szeretett hitves társát. — Hol a’ manóban kószál kend már megint ? bizony nem csudálnám, ha a’ lovak elragadnák a’ szekeret. Oh, szent Istenem! meg nem gondolja kend, hogy egész vagyonunk cseréppé lesz, ha nem vigyáz. Lábos Péter most valódi Herculesként álla az utcza közepén, mert egy oldalról a’ felsőbányai nektár csábja, másikról pedig felesége intő szózata, hivogaták a’ bűn és erény útjára. Hercules, ha jól emlékezünk, habozott a’ választásban , azt teve Lábos Péter is , csak azon különbséggel, hogy miután elegendő erővel nem birt, az egyikre vagy másikra határozni magát, a’ két hatalmasság egyikével alkudozásra lépett, hogy a’ másik látogatására pereznyi szabadságod nyerjen.