Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)
1847-05-22 / 21. szám
kezdete, kevés kivétellel, a’ német irodalom utánzásául tekinthető, kevés kivétellel, mondom, mert hogy a’ franczia és classicus művek szinte nem maradtak befolyás nélkül, az tagadhatatlan; ’s a’ versificatio, mellyben a’ nyelvünk sajátságai által szükségessé vált módosításokkal egészen a’ német rendszer szerint jártunk el, ’s azon számos germanismus, mellyet — bármit mondjanak puristáink — irodalmi nyelvünkben találunk, elég világosan bizonyítja a’ mondottakat. — Nincs is mit bámulni e’ tüneményen. Csak annak ismétlése az, mit más nemzeteknél találunk, ’s nálunk annyival természetesebb, minthogy irodalmunk nem egy, már erős nemzetiségből fejlődött ki, hanem egyesek által épen a’ nemzetiség kifejtésének eszközéül használtatott; ’s a’ kritika mit tehetett mást, mint hogy elfogadva az irányt, melly irodalmunknak vezérei által adatott, szinte a’ németeknél keresse szabályait; hisz a’ kritika azt tette ’s teszi mindenütt, vezeti az irodalmakat, de, ildomos vezérként, nem seregei előtt, hanem utánok jár. Uj irodalmunk kezdetén a’ kritika nem is tehetett mást. De most, midőn főkép lyrai költőinknél több önállóságot kezdünk tapasztalni, midőn irodalmunk nem csupán a’ nagy német folyónak mesterségesen átvezetett gyenge ere többé, de nemzetiségünk mélyéből látunk fakadni forrásokat : váljon nem jött-e el ideje, hogy kritikánk is kissé önállóbb felfogásra emelkedjék, hogy átlássa, miként a’ Tick és Schlegelek theoriái irodalmunk valóban eredeti műveinek megbirálására nem egészen illenek. — A’ német és angol irodalomnak nincs őszintébb tisztelője, mint én ; teljes meggyőződésem, hogy magyar iró nem tehet jobbat, mint ha e’ nemzetek nagy íróival mentül tökéletesebben megismerkedik ; de hiszem azt is, hogy ha a’ magyarnak is egykor nagy irói leendenek, — miről én soha nem kételkedtem, — azok nem a’ külföldi nagy példák utánzása által, hanem csak úgy fognak támadni, ha a’ lehetőségig önállólag lépnek föl, ’s nem a’ külföld kritikus nézeteit, hanem nemzetük sajátságait tartják szemeik előtt. Wilhelm Meister, Werther, Faust, Emilia Galotti, Uhland ’s Göthe költeményei nemcsak remek művek magokban véve, hanem németek egész jellemük által; ’s ha magyar regény-, dráma- ’s költeményeink lesznek, érdemesek arra, hogy ezekkel egy sorba állitassanak : azok bizonyosan nem fognak hasonlítani a’ nevezettekhez, mellyeknek analysisából kritikánk szabályait gyártja. — Nem az a’ kérdés : franczia, vagy német modort kövessünk-e műveinkben ? — ez az, mi fölött kritikusaink olly erősen vitatkoznak, — feladatunk : magyar műveket alkotni; ’s a’ mód, miszerint műbirálóink eljárnak, e’ czélt nem segíti elő. — Nemcsak egyes szókötésekben , magában az egész mű conceptiojában és kivitelében is lehetnek germanismusok,’s kritikánk úgy jár el, mintha ez utóbbit csaknem erénynek tartaná. Mint előre mondám, Petőfi költeményeinek bírálata helyett másról írtam. Bocsássanak meg az olvasók, mondom, nem születtem recensensnek, ’s Petőfi dalai annyi élvezetet szereztek ’s szereznek most is, midőn azokat ismét ’s ismét olvasom, hogy csak mint megvesztegetett biró szólhatnék. Ha azonban a’ szerző, kit a’ kritikus oktatni szokott, e’ sorokból semmit nem tanulhat, — ha egyes verseinek hibás rhitmusa, egyes kitételeknek póriassága ’s az iránt, miként vált múzsája, a’ piros csizmája király leány, német philosophussá — magyar menyecskétől minden kitelik, hisz hány magyar asszonyság tündökölt egykor, mint nagy Verbőczianus jurista — részletes tudomást máshol kell keresnie; ha nagy meglepetésére másoktól hallja a’ hirt, hogy Petőfi Sándor cosmopolita lett , egyet megtudhat e’ sorokból, mit eddigi kritikáinak egy részénél talán elfeledhetett, ’s ez az, hogy irótársai között vannak ollyanok is, kik eddigi működését méltányolják, kik kifejlődését figyelemmel követve, ’s látva a’ haladást, melly későbbi műveit jellemzi, tehetségeiben bíznak. — Ki huszonnégy éves korában ennyi jelest alkotott, mint Petőfi, mindenkit kielégíthet, de magát bizonyosan nem, ’s törekvéseit arra fogja fordítani, hogy még jeleseket teremtsen. B. Eötvös József,