Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)
1847-10-17 / 16. szám
499 Tudod-e még, édes anyám, Mikor gyerek voltam ? Kinn az utczán házunk előtt Játszottam a’ porban. Már ott a’ járt a’ fejembe’ , Ha belőlem király lenne! Kinevettél akkor, anyám, Jó izót nevettél, Hogy fiad fejében ilyen Balga gondolat kél. De az isten meghallgatott, Megsegített, király vagyok. Király vagyok én , mióta Bírom Juliskámat. Nem fejemen, de szívemen Hordom koronámat. Eszem adta Juliskája, Szívem arany koronája ! Petőfi Sándor: KEDVES SZOMSZÉDOK. (Humoros k.) A’ magyar színházban operát adtak, a’ szinház zsúfolva volt, vagy érthetőbben: tele volt emberrel; Benyovszkyt adták, ezen gyönyörű eredeti operát,— mint mondám, a’ szinház föladásig tömve volt. Reggel váltottam zártszék-jegyet, ’s már a’ 165-dik számút kellett kapnom, még az előtt való nap elkapdosták a’ többit. Szinházba netto 7 órakor mentem, de ugyan el is dögönyöztek, alig gázolhattam a’ tömeg között helyemre. Tanácslom, hogy ki operába men, 6 órakor menjen , ha lehet még reggel. Végre nagy nehezen meggyilkolt costume-elegantiával zárt székemre vergődtem, a’ 165-dik számúra; első gondom volt körültekinteni, körültekintek, ’s láttam szomszédomban két asszonyságot — hogy leányok voltak, később sül ki — miilyeneket csak Magyarország teremhet. A’ jobb oldalon ülő vörös volt, a’ baloldali fehér. A’ kettő in compagnie lehetett 112 éves, az egyik nagyot hallott, a’másik kicsit; az egyik nagyot látott, a’ másik kicsit; az egyiknek nagy feje volt, a’ másiknak kicsi; az egyiknek nagy haja volt, a’ másiknak kicsi; az egyiknek nagy szája volt, a’ másiknak kicsi; az egyiknek nagy szeme volt, a’ másiknak kicsi; az egyiknek nagy füle volt, a’ másiknak kicsi; mindkettő azonban kancsal volt és pisze. Az egyik csakhamar megvallá, hogy cholericus — a’ másik pirulva sugá fülembe, hogy phlegmaticus. Gyönyörűséges két elem közé szorított a’ sors, gondolám , ’s nem tudtam hirtelenében elhatározni, mellyiktől féljek jobban: a’ phlegmától-e, vagy a’ cholerától. Miféle temperamentumot affectáljak, hogy ezen veszedelmes szomszédokat elriaszszam— okoskodnom kellett — minden esetre ellenkező modorban kell fellépnem, megvan ! sangvinius leszek, ha illy temperamentummal sem utálnak meg, akkor a’ két pisztolyban nézem meg Benyovszkyt — de nem a’ komcsatkait , hanem azt a’ másikat, ki a’ tehén-utczában lakik. Hogy pedig sangvinicus természetemet ezen két madame észre vegye, legjobb lesz, gondolám magamban, elménczkednem, nyughatatlankodnom, mosolyognom, merész kitételekkel élnem stb efféle. Majd egyik, majd a’ másik felé pillanték tehát, ’s lágy érzelmi pathossal sóhajték fel.