Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-05-28 / 24. szám

vén kiküzdeni magát medvebőr-kucsmája alól, mellynek miatta nem látott sem eget, sem földet. Vahot és Pálfi látva e’ törekedését, odamentek hozzá ’s nyájasan ki­rázva őt a’ felemelt süvegből, bámulva kiáltanak föl: — Ah! ön itt Nádaskai! — Itt lesz én, testestül, lelkestül és feleségestül. — Hozta isten, hozta isten. — De bizony csak ez a’ tizenkét kutya hozott, aztán meg kerget­tek is. — Mindegy, csakhogy itt van, legalább a’ feleségeink nem unják magukat, szálljon egyenesen mi hozzánk és mondja: honnét jön? — Oroszország Tiszai tartományaiból, azaz sajátlag Belgrád vár­megyéből, hol ez ideig fogva voltam. — Hát él-e még magyar ember? mit csinál Kecskemét, Pest, Debre­­czen, az Erdélyiek? — Jaj, mind erről sokat kell beszélnem, de elsőbb vigyetek melegre, mert megfagyok, a’ feleségem e’ hosszú úton, ha a’ tuszlit magára nem veszi ’s azt a’ kétújjú keztyűt, mit egy nagytenyerü kozákhetmán Péter­­várott ajándékozott neki, ködmenül fel nem ölti, ez óta girom­eszül hoztam volna ide. — Nem bánom, menjünk be tehát a’ házba , csakhogy ott pipázni nem lehet, mert a’ tűzhely ’s a’ 35 szarvas miatt úgy is nagy füst van. Ez a’ ház fenyőfatuskókból volt fölépítve, a’ hasadékok kitömve er­dei mohával, a’ belseje csapóföldel és medvefaggyúval szépen kitapasztva. Egy szögletben tűzhely állott, hol kedves szőke nő sütött, főzött bő újjas kaftánban, haja most is szépen felfonva a la cosaque, mi neki csak­nem olly jól illett, mint hajdan a’ magyar csípkefekötők a’ pesti szín­házban. A’ másik szögletben egy széles nyugágy, diván, asztal, fekhely és sodródeszka egy személyben, számtalan farkas- és rókabőrökből épitve, mellyek ott száradtak és várták az asztraháni vásárt. A’ háttérben 37 izámszarvastehén kérődzött, kiket is nagy cseberbe sorba fejt Imre hajdani lapkihordója, kin még akkor is megértett a’ tu­dományos illat, daczára a’ sok más mindenféle illatnak, mit a’ kedves szarvastehenek terjesztének magok körűl. A’ falakról sok mindenféle túrózsacskó lógyott alá ’s köztük egy boldog emlékű Operngucker. A’ három collegának meglehetősen pirosra volt fagyva az orra, de ez nem gátlá őket abban, hogy a’ rókapamlagra le ne heveredjenek ’s egy jó darab szarvastúrót ott in effigie loci rögtön kés villa nélkül be ne vágjanak. (Folytatása következik.)

Next