Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)
1848-08-13 / 7. szám
210 Ha meg nem érem e’ nagy ünnepet, Barátim, emlékezzetek meg rólam . . . Republikánus vagyok ’s az leszek A’ föld alatt is ott a’ koporsóban! Jettek ki hozzám, ’s ott kiáltsatok Siromnál éljent a’ respublicára, Meghallom én azt, ’s akkor béke száll Ez üldözött, e’ fájó szív porára! PETŐFI SÁNDOR, FEJEDELMI BOHÓSÁGOK A’ MÚLT IDŐKBŐL. Berry herczegnő hajlamát egy lovász a’ nagy istállóból nyeré meg, — neve Salvert volt. De ez is nem sokára a’ többieket követé feledékenységbe, és helyét La Haye nevű apródja a’ herczegnek foglalá el. Ezen La Haye fiatal ember volt ugyan, de egyátalán semmi eltagadóval sem birt, rút, szálas, sovány, ferde növésű, együgyü és neveletlen volt; mind ennek daczára a’ herczegnő, vezéreltetve azon bizarr kedélyfakadások egyik nemétől, melly csak a’ szerelem önfejűségével magyarázható, húsz Adonissok közül, öt szemelte ki; és két év óta egyetlen szerelmese is, kit el nem hagyott. Eleinte lovagjaként véve magához, későbben pedig kamarás czimmel ruházátt fel. De a’ közönség, melly szinte szereti czimzetit osztogatni, e’ kedvenczét Mindig jelen urnak nevezé,mivel olly szobában aludt, melly a’ herczegnőével összefüggött. De noha ezen szerelmesét állandó kegyével boldogitá, mégsem tulajdonita neki kizárólagosságot, és valóban a’ kitüntetett e’ megosztást csak szerencséjének tekinthette. Ezen állandó szenvedélye mellett a’ herczegnő szivét még marquis Larochefoucaud őrségi százados, marquis Bonivert, Berry herczeg kamarása és gr. Deide frank őrségi tiszt, inditák meg ; — magában értetődik, hogy itt nem fáradozom mindazon szerelmesek neveit feljegyezni, kik csak árnyékokként lebegtek el ezen szerelemteli szív pályáján. Berry herczeg, a’mint tudva van, már régóta hozzászokott nejének udvarias gyengédségeihez. Híven ragaszkodva Versaillesban felette szerényen lakó komornájához, félénkded ifjú titkolódzásával hódolgatott neki, ’s nem ritkán ütköződött a’ setét folyosókon, és lépcsőzeteken, mellyek kedveséhez vezettek, szakácssuhanczokba, kiket szinte a’ szerelem vezérelt e’ magas régiókba. De bármi kimélettel nézte is neje gyengeségeit, mégsem türé soha, hogy a’ herczegnő szerelmesei tőle az illő tiszteletet megtagadják. Ezt pedig La Haye többször tette. Az együgyü azon hiszemben volt, hogy ő mint a’ herczegnő kegyencze, a’ herczeggel kénye szerint bánhatik, és ennek következtében többször ment el mellette a’ nélkül, hogy üdvözlötte volna. Boszankodva ezen szemtelenségen, a’ herczeg egy nap e’ felől hívével St. Simon herczeggel beszélt, ki is azt felelé neki, hogy nagyon sokat tűr. Valami ismeretlen okból,— melly bizonyosan nem megvetett szerelem, mert e’ bűntől mindig menten tartotta magát a’ herczegnő, — St. Simon ellenszenvvel viseltetett a’ herczegnő iránt, ’s nem mulaszta el alkalmat, mellyben férjét ellene felbujtogathatta. Felhasználván tehát a’ herczeg közéletét, leveleket mutatott neki méllyé.