Ellenőr, 1871. április (3. évfolyam, 198-226. szám)

1871-04-01 / 198. szám

KÖZGAZDASÁG. Adatok a Vágfolyó szabályozásához. Tudvalevőleg minden folyó rendszeres és összefüggő szabályozásának megkezdése előtt szükséges annak egységes és összefüggő tervezetét készíteni el, mely előmunkálat maga rendesen több évet igényel. Miután a Vágfolyó szabályozása égető kérdéssé lön, az országgyűlés ezen hét megyét pusztító folyó szabályozási tervezetének elkészítését rendelte el s már az 1870. évi bud­getben ezen czélra 50 ezer forintot, 1871-re ismét 50 ezer frtot szavazott meg. Az 1870. évi munká­latokra nézve — hiteles forrásból — a következő adatokat, mint közérdekű­eket hozzuk nyilvános­ságra. A Vág pusztításai által közvetlen érdekelt hét megye a következő, u. m. Komárom, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Árva, Turócz és Liptó. Ezen hét megyét a Vág mintegy 60 mfd. hosszú vona­lon pusztítja, legjobb szántóföldjeit teszi tönkre s számos helységeket végelpusztulással fenyeget, a legalsó részeken pedig Komárom, Pozsony és Nyitra megyében árja egyesülvén a Dudvág, Fe­keteviz, Duna, Nyitra és Zsitva folyók árjával, mintegy 16 négyszögmfd. árvizboritotta medenczét képez. A viz környékének ezen része, mely az ár­térbe és a folyó rombolási területébe esik, s mely kerek számban 50 q mfdet tesz s Komárom és Liptó- Hradek közt fekszik — országos háromszögháló­zat alapján, a szabályozás igényeihez képest — részletesen méretik fel. Ezen 500 mértföldnyi térből a múlt 1870. évi rövid négy havi felmérési munkatartam alatt, felméretett mintegy 160 mért­földnyi terület,és pedig Komárom és Selye közt fekvő a felmaradt 340 mértföldnyi terület Selye és Liptó Hradek közt, kedvező időjárás és munkáltatási kö­rülmények mellett folyó évben szándékoltatik fel­méretni. A vízi viszonyok beható tanulmányozása czéljából a Vág, Nyitra, Zsitva, Árva és Béla folyókon összesen 22 helyen vízmércék állíttattak fel s meg van téve minden intézkedés arra nézve, hogy az előmunkálatok ez évben legnagyobb erély­­lyel folytatassanak. A Vág-szabályozási működő személyzet 1870-ben állott 7 mérnök és egy írnok­ból, kik legnagyobb részt az alsó részeken vol­tak elfoglalva. Miután az ezen előmunkálatokra 1870-re megszavazott 50 ezer forintból csak 14 ezer írt követhetett el, a felmaradt összeg egyes veszélyeztetett községek mentésére fordittatott, me­lyeknek érdekében a részletes szabályozási terve­zetek elkészülvén, azoknak tényleges kivitele fo­lyamatban van. Ezek közé tartozik a Farkasd mentése czéljából ásatni kezdett 1200 f­­öl hosszú s 18 ezer köl­­ölnyi tömegű Vágátmetszés, to­vábbá a pöstényi fürdő liget és Pöstény mezővá­rosa mentésére építendő s kőbányát és kőburko­latból álló partvédezet, melyeknek építése a leg­nagyobb erélylyel folyamatban van. Maga ezen két munka 39 ezer frtba kerül s méltó megkezdését képezi a Vágvölgy átalános szabályozásának, melyet ezen szorongatott vidék eredve vár. Magyary Ágoston, választmány jelentéséből kiemeljük, hogy a lefolyt évben 187, 282 □ láb terméskő­lön megrendelve, mely mennyiség a tavaly hátramaradt rendelmé­­nyekkel együtt 284,023 □ lábot tesz ki. Ebből már 172,115 □ láb elszállíttatott rendeltetési he­lyére. De nemcsak a rendelmények, hanem a ter­melés és szállítás tekintetében is haladást mutat­hat fel a választmány. A befizetett részvénytőké­ből 255.000 frt áll a társulat rendelkezésére, mint hogy 224 részvény ki nem adatott. Ez összegből 55,579 frton a vállalat megváltására, 30,000 frt a felszerelésére 148,945 frt vasútra, 9228 frt mun­kás lakások és műhelyekre, 3212 frt egy tégla kemencze építésére, végül 4596 frt egy házhely vételére fordittatott, úgy hogy az üzleti rendes költségek fedezésére csak 4596 frt marad. A tár­saságnak adósságaiból 36,391 frt 47 kr. törleszte­tett. A lefolyt évben eredményezett jövedelem 26,484 frt 49 kr. Ez összegből a vasúti építési költsé­gek első részletének levonásával fennmarad 23,247 frt 32 kr. Az évi jutalom és az alaptőke gyara­pítása után pedig 19,140 frt, melyből 15 frt esnek évi osztalékul minden egyes részvényre. A választ­mány indítványozza, miszerint ez részvényekben adassék ki a részvényeseknek. A számvizsgáló bizottság jelentése a vá­lasztmány ellen nyilatkozik, úgy a részvényfize­tési határnap elhalasztása, valamint a társulati vasút építési költségének felemelése miatt, mert mindkét esetben átlépte a közgyűlés határozatait. Különösen ez utóbbit helytelennek találja­, több részvényes azt állítván, hogy mielőtt a választ­mány a közgyűlés által meghatározott 84 ezer frtnyi előirányzott költségi összeget 180 ezer fo­rintra emelte, ez iránt a közgyűlést kellett volna előbb meghallgatnia. Daczára e jogos felszólalá­soknak a választmány számadása helybenhagya­­tik. Elnök indítványt tesz az iránt, hogy a vá­lasztmányi tagok száma kettővel szaporittassék. Ez indítvány egyhangúlag elfogadtatik. Végül a gyűlés feloszlása előtt megválasztattak választmá­nyi tagoknak :Hofbauer, Bakonyi és Brüll; számvizsgálóknak : Szenes, Hollós, Deuts­ch és Aigner. — A sóskúti kő­bánya részvénytársulat ma tarta d. u. 3 órakor a budai takarékpénztárban Rózsa L­a­j­o­s elnöklete alatt évi közgyűlését. A Laptulajdonos: Csernátony Lajos. A pesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései márczius 31 én. Közlekedés. G­yo­rs­v­o­n­at­o­k. Bécs—Pest. Pest Bécs. Bées ind. 2 óra 30 p.d.u. Pest ind. 7 óra 29 p. regg. Pozsony „ 4 n 37 p.d.u. Esztergom „ 9 „ 14 „ „ Érsekújvár „ 6 „ 48 p.d.u. Érsekújvár „ 10 „ 23 „ n Esztergora * 7 „ 47 p.d.u. Pozsony „ 12 „ 30 „ „ Pest érk 9 „ 25 p.d.u Bécs érk. 1 „ 56 w 9 Bécs—Baziás. Baziás—Bécs. Bécs ind. 7.30 reg. — 8.—­est. Baziás indul. 6.35 délután. Pozsony ind. 10.b r. 10.54 éj. Temesvár ind. 10.43 e. — 2.26 r. Érsekújvár ind. 1.5 d. u. 1.59 6. Szeged ind. 2.33 e. — 1.30 d. u. Pest érk. 4.32 d. u.— 5.48 ree. Czegléd i. 6.35 r. — 5.32 d. u. Pest ind. 5.54 d. u. — 7.23 reg. Pest érk. 9.5reg. — 8.2 este. Czegléd ind. 8.33 ó. — lo.— reg. Pest ind. 9.47 reg. — 9.25 éj. Szeged ind. 12.32 ó. — 2.6 d.u. Érsekújvár i. 1.25 d. n. — 1.13 ó. Temesvár i. 5.24 r. — 5.31 d. u. Poszony i. 4.42 d. n. — 4.19 r. Baziás órk. 8*45.­­ Bécs órk. 6.42 d. n. —6.08 reg. Személyvonatok. Pest—N.-Várad. Hatvan—Miskolc*. Pest ind. 6.34 regg. — 5.18 est. Hatvan ind. 8.40 d. e. —2.23 d. *. Czegléd ind. 9.35 regg. — 8.— est© Miskolcz érk. 2. — d. n. - 7.25 reg. P.-Ladány ind. 2.07 d. u. — 12.40 éjjel N.-Várad érk. 4.15 d. 11. — 4.08 regg. Miskolcz—Hatvan. N.-Várad—Pest. Miskolcz ind. 8.15 r. —8. — e. N.-Várad ind. 11.— d. e. — 3.01a. Hatvan érk. 12.15 d. u. — l.OSdjj. P.-Ladány ind. 12.55 d. u. —11.15 a. x.-. Czegléd ind. 5.83 este — 5.35 r. Vámos-Györk - Gyöngyös. Pest érk. 8.40 este — 8.40 r. Vámos-Györk i. 11.44 d. e. — 3.29 r. Pest—Czegléd. Gyöngyös é. 12.19 d. u. - 4.04 r. Pest ind. 6.34 regg — 6.18 d. n. Gyöngyös—Vámos Györk. Czegléd érk. 8.54 regg. - 7.39 eete. GyőrifTM8 ind. 9.47 d. e. - 11.33 é. Czegléd—Pest. Vámoe-Györk érk. 10.16 d. e. — 12.02 á. Czegléd ind. 6.14 este - 6 15 reggel. vi^reb—Zákán» Pest érk. 8.40 eete - 8.40 reggel. /»grab zákány. Peat Kenem Zágráb ind. 7.25 r. — 9.02 e. rest—itassa. Za£tnT ér­. 11.22 d. — 2.19 ájj. Pest inc. 6.34 regg.-5.23 d. n. 7 * Debreczen „ 3.05 d. u. - 2.48 regg. Zákány-Zágráb. || Miskolcz „ 7.24 este — 8.46 d. e. Zákány ind. 3.35 d. u. — 1.321. lé Kassa érk. 9.56 este —12.51 d. u. Zágráb érk. 7.32 este —12.391. Kassa-Pest. Buda-Triest. || Kassa ind. 5.21 regg. — 10.15 d. e. .. q mn .ate — 7 — reze Miskolcz ind. 7.55 regg. - 2.55 d. u. Buda ind. 9­3» ‚«• _ “ £›«• Debreczen ind. 12.19 d. e. -- 9.54 este. Fehérvár ind. 1'| || *■ *• 1,■ Pest érk. 8.40 este _ 8.40 regg. Kanizsa ind. 4.« regg.- |.W d-; Pest—Arad. ii Pest ind. 6.84 regg. — 5.18 este Triest-Buda. Szolnok ind. 10.16 d. e — 9.47 este Triest ind. 7.10 regg. — 7.­ este 1 Arad érk. 2.25 d. n. - 5.11 regg. Kanizsa 10.57 .,­­ 1.22 d. 11. Arad—Pest* Fehérvár „ 3.45 éjjel — 5.55 d- n. . . . . . q .m . Buda érk. 5.49 regg. 7.58 este.­­ Arad ind. 12.26 d. n. — 8.47 este Szolnok ind. 5.— d. n. — 4.31 regg. Buda-Kanizsa-Soprony-Becs. Pest érk. 8.40 este — 8.40 regg. *, Buda • 10#_ d. e. — 9.30 e. — 7.— e. Csaba-Szeged—Zombor. Kanizsa i. 11.20 e. — 5.30 r. — 3.20 e. Csaba ind. 7.40 regg. - 2.35 d. u. | Szombath i. 8.1Clé. --10.H d^ e_ 9.50e­­| ST4 ; BecsT 9.20d é: r 5 36 a u - 5.38 r. Zombor érk. 6-kor este. Bécs-Soprony-Kanizsa-Buda. Zombor—Szeged Csaba. Bécs ind . 30 r. _ 5.30 d.u. — 9.30 r. Zombor ind. 8.30 regg. — — —­­ Soprony ind. 2.20 d.u. — 9­ 45 e. — 2.20 r. ^ig Szeged érk. 12.06 dalb. — - - Szombath i. 4.56 d.u. — 11.52 e. -5.11 r. S­z ind. 2.35 d. u. — 9.10 d.e. Kanizsa i. 9.43 e. — 4.10 r. — 11.9 d.u. Csaba érk. 6.34 e. — 12.47 d. Budáé. 5.49 r. — 4.46 d.u. — 4.58 e. N.-Várad-Kolozsvár. Buda-Fehérvár-Bécs. N -Várad ind. 4.40 d. n. — 4.48 regg. indulág 7._ r. - 9.30 e. Kolozsvár érk. 10.28 este — 1.54 d. u. Fehérvár indulás 10. — r. — 12.05 e. Kolozsvár—N.-Várad. Uj-Szőny indulás 2.25 d.u. — 3.37 r. Kolozsvár ind. 4.45 r. - 10.51 d. e. | Bécs érk. 7.50 e. - 8.44 r. N.-Várad érk. 10.37 d.e. — 8.12 e. ; Bécs-Fehérvár-Buda. Arad-K.-Fehérvár. | Bdog ind. 7.45 r. — 5.50 a. Arad ind. 5.52 regg. - 8.42 d. u. Uj-Szőny ind. 2.0 d.u. -K -Fehérvár érk. 2.20 d. u. — 2.48 ejj. | Fehérvár ind. 5.55 d.u. — 3.U. t. K.Fehérvár-Arad. |Buda érk. 7.58 e. - 5.491. K -Fehérvár ind. 4.15 regg. — 9.— d.e. | Mohács-Barcs-Zákány. Arad érk. 11.56 d. e. — 7.20 este. j MoMcg ini. 2.40 d. u. 5.-4. u. Pest—S.-Tarján. | vécé ind. 5.40 r. 9 7TV Pest ind. 7.30 reg. - 10.83 este IBarce ind. 1''Sr Hatvan ind. 9.50 reg. _ 2.43 éjj. | Zákány érk. 11.14 r. 2.34 r. S.-Tarján érk. 12.05d.u. — 5.32 reg. Zákány-Barcs-Mohács. S.-Tarján-Pest. Zákány ind. 6.10 r. — 3.46d.n. S -Tarján ind. 10.47 d. e. — 10.20 «. I Barce ind. 9.—1. - 3.30d.». Hatvan ind. l.lOd. u. — 1.28 c. | pace i­d. 12- 1­3-e- — 9-30 e. .9 Pest érk. 3.04 d. n. — 5.— 1. 1 Mohács érk. 2.40 d.n. —12. ejj. Schlick-féle vasöntő- és gépgyár-részvény-társaság. A t. ez. részvényes urak ezennel a f. évi ápril 16-án d. e. 10 órakor a gyár helyisé­gében (váczi­ ut 42.) tartandó második rendes közgyűlésre tisztelettel meghivatnak. A tanács­yozás tárgyai: 1) a választmány jelentése a társulat állásáról; 2) számadástétel; 3) az osztalék meghatározása; 4) a könyvvizsgáló-bizottmány választása 1871. évre; 5) igazgató-tanácstagok választása az alapszabályok értelmében kisorsoltakért, kik ismét választhatók ; 6) az alapszabályok módosítása; 7) esetleges indítványok a vállalat érdekében. Azon részvényes urak, kik e közgyűlésen szavazatukkal élni akarnak, kötelesek az alapszabály 19. §-a*) értelmében részvényeiket legalább három nappal a közgyűlés előtt a társulat pén­ztáránál térit­­vény mellett letenni. _______ A válaszd­mány. *) 19. §. Azon szavazatra jogosított részvényesek, kik ezt használni akarják, tartoznak részvényeiket legalább 3 nappal­­ a közgyűlés előtt téritvény mellett letéteményezni. Azonban részvények helyett a pesti nyilvános hitelin­­­tézetek letéti bizonyítványai is letétehetnek, ha ezekből kiderül, hogy a letett részvényesek a letevő nevére­­ vannak írva. (Utánnyomat nem dijaztatik.) 849 1—3 Legnagyobb választék!n Legnagyobb választék! valafvl legnagyobb “ | m " választékban legújabb facon, 1 5. •3 legjelesebb minőség­gl « I3»F“ a legolcsóbb árakon ? 5 csali. 2 -WELISCH ADOLF-nál,| Pesten, Kristóf-tér 2. sz., I. emelet, |É H 850 „a nagy Kristófhoz.“ 1—* nf| jggjjjjjjgfl Legolcsóbb árak! ||i|f!ff||jl|i|||§’ 200 . . Gyógytelep ...... 200 • . Pozsonyi papírgyár .... Pest. Pest. Kétszer nyolcnál tisztult. legalka szállitmá Mk­ViijM masabb m'm JJ \ MVDreher \ # Antal \ mbLivitoll­\ /PALACK SÖRE) Legelső minőség a szárazföldön. v Kiviteli ászoksör palackja 24 kr. „ márcziusi sör „ 26 ,r „ dupla márcz.­­ 96 i „ vagy császársör/” ” „ baksör „ 30 „ Az Ores palackért 10 kr. visszaszol­­gáltatik 100 palack megvételénél vi- Hl délire, 1 krral olcsóbb palackra. Hl Valódiságéért jótáll Dreher Antal ll kiviteli palacksör első és kir. f6-l |s. szállitmányi raktára I Dietrich és Gottschlig­­|| uralnál Pesten, régi postautcza 1. H! vagy dir sete DREHER ANTAL urnái HI 886 Kőbányán. 1­80 . i MllllliiiiiiiiiiiiiiiiiilllllllllllliilllliiS!!lll [ CO OD 'S g m » I s (xyntiicsos fegyverek átalakítása Lancasterré Az egész birodalomban szabadalmazott legújabb találmányom szerint bármely elöltöltő vagyis gyuta­­csos fegyvert Lancasterré átalakítok 30—40 írtért, az ilykép általam átala­kított fegyverhez háromféle töltényt, melyeknek egyikét bárki is önmaga elkészítheti, lehet használni, szükség esetében pedig a fegyver elölről is tölthető. BENESS ENDRE, 809—3 kir. szab. fegyvergyárnok, lakik Pesten, ősz-utcza 22. sz. Pest. Nyomatott Légráilj test­véreknél. ára« rr^ CJ qj ■■ •— a Támmázsán- I vámmázsán- 'gr2 . . . 14 kint I kint ® *3 2 Gabona-árak. ► | —,--------------—p-—— f s s ° “ font! frt. kr. ifont frt. hr. m ° — — - .. .v—VcVl Bi . 7n «an L. 8 7.20 Angol magy. bank .... Bnza, hansági nj I? Rfi R10-6 15 •• 27.50 B.náti keresk. és iparbank. . - * ' I? elLtsoUl 80 7 Magy. ált. hitelbank. . . . » ”. ' ll g« . 4. _ 5'85 60 5”/„ Franczia-magy. bank.... . tiszai m. • ■ P­la­utSIbIS 50 6% Magy. jelz. bank.......................... * » ” - s? '???' 88 - 100 • - Pozsonyi hitelbank .... * *. • * « ran 84 5 75-585 200 . . . iparbank .... . Pesti m- ® ll “oS 50 . . Takarék és hitel egyl. . . . . « - - ® •ssrs-®? is r­-- _ 60 3 pesti„ePbank. ..... *­­,» ” s ec S4 L 7c c­ ok 200 13 - Budai keresked. bank . . . , feherm. 8S 5.^60-5 70 84 5.75—5..85 500 ^ Pesti kerested, bank . . . * - » ■- 85­­5.95 - 6 05 86 6.15 -6.20 ^ 8Q pesti iparbank.......................... » — ». . ■ ®I.* H ®« L e*oQ 80 . . Debreczeni keresk. bank . . . bácskai m. . “ ^3 5-55-5 65 84 5.70-5.80 ^ 80 _ Temesvári kér. és jelz. bank . . »85 5.90- 6.. . 86 6.10-6.15 20Q _ _ psg erdélyi bank .... I­II 100 14­0­ Budai takarékpénztár. . • • " 40 . . Ferencz-József városi takar. . Hango­­f­* 40 . . Gödöllői t&k.................................. lat * 30 . . Iparosbank.................................... ...... • .■ o AK p­er. 63 240 Pesti takarékpénztár . . . ?°ZB • • 80 font után szilárd 3.45-8.50 100 g Pest-budai lak­ pénzt. . . . Árpa, malátának . 72 „ „ . 2.55-2.95 5() . Pest-T rézvár. lakpénztár . . abrakul . . 72 , „ » 40 • • Pest-kőbányai lakpénzt.. . . Zab. . . . . 50 , » » 2.20-7.za «„ _ . Pest-külvárosi lakpénzt. . . Kakoncza báns . mérője . ................... 30 . . Sz.-endrei takpénzt....................... másnemű . . . . ................... 50 . . Újpesti takpénzt........................... • • • • 30 • 580 . . Árpád-malom.............................. Kde. . ... 80 , szilárd......................... 500 60 Aradi gg2malom.......................... Bejcze fekete . 78 „ . ................... 500 . . Bm­m B ......................... » bánáti .82 » » .....* .'100 . . Concordia malom..... m mmmtmmmmmemmmmmmmmm 300 Miskolczi..................................... m “­­ 200 . . Erzsébet malom . • • • • ® I S 'S é h 1A 1/ monirnl/ ► 1 500 • • Királymalom................................ I -SJ érték-papirok. | -s reo . . Lujza............................... m F3 g Állam nonit.nl/ I ^ 300 10 Molnár és sütő m. . ... —-------— Állam-papirok. —-----L_ 200 . . Szarvas, malom......................... Magyar vasúti kölcsön 120 frt! 107.1 o! 107 30 s­,0 . • Temesvári malom........................ Magyar sorsjegy-kölcsön . . 91.251 91.50 *100 • • Unió M . . . • • Földteherm. kötv. magyar . . 79.50 80. . 300 . . Victoria .................................. . , 1867. záradék.................... 500 50 Henger „.........................­ ­ B temesi . . 75.75 76.25 300 • • I. buda-pesti „ • • • • • „ 1867. záradék.................... 100 • • Budai gyártelep......................... horvátországi ... ... 1000 • . Pannónia malom • • • • • " „ erdélyi . . 74.25 74.75 500 00­0 Magyar serfőződe. • . . Ezőlöváltsági kötvény. 100 frt 75.25 75.50 2 *Ö° 10 Király ser­főz­de.......................... Osztr. államadóssági papír . . 68. . 68.50 2^() 12 Hajózálog társ. . . • . • „ _ ezüst fán.—-m­l. 67.75 68.25 • • Sertéshizlaló . „ ap.—okt. 68. . 68.50 200 20 Athenaeum.............................. kisorsolással 1860. 500 frt 95.25 95.76 209. 17 Deutsch-féle nyomda . . . „ n 1864. 100 „ 122.75 123 25 500 48 Pesti nyomda.............................. 315 52 1. Magyar hizt. társ. . . . 790. . 795. . 200 . . Vegyészeti gyár......................... 160 16 Haza, életbizt. társ............. 107. . 110. . 200 . . I. magy. gőzhajó társ. . . . 210 8 Pannónia viszontbizt. . . .­­335. . 340. . 200 10 I. magy hordógyár .... 300 111 Pesti bizt. int...................... 270. . 275. . 100 . .­­.­Becskereki gőzh.­t. . . . 300 30 Unió viszontbizt. bank . . . 275. . 280. . 200 . . . Flora szappant......................... 80 60 Nemzeti bizt. bank............................................. 200 25 Glahwindt szeszgyár . . . 200 25 Hunnia.............................................. 140. . 145. . 600 40 Ganz-féle vasöntöde .... 200­­1 Pécs-barcsi................................... 166. . 168. . 210 25 Keresked. épület.......................... 200 601 Pesti közut.................................. 302. . 303. . 200 20 Kártoly fonálgyár . . . . 200 20 Budai közút............................... 105. . 108. . . . Bőrgyár . . .............................. •200 — Alföldi.......................................... 172. . 173.. or. • Ország, gőzhajotars..................... 200 — Észak-keleti............................... 158 50 159.50 200 7 Magyar Lloyd............................... 80 — Magyar keleti ...... 86 . 87.. 109 . . Losonczi Posztógyár.... 100 — Budai hegyi pálya.............................................. 290 . . M. gépgyár.............................. I oi • . Mátrai Kuk.............................. 200 25 Cetl szekrénygyár .... g g 2 . " ” Attell Tari ott­y­a *g £ g *■* E5 83.50 84.50 777. . R. Murányi bánya • • • . 6000.... ... ... 100 . • Salgó­tarjáni............................. 112.50 113.50 92.25 93.75 200 . . Schlick-féle vasöntöde . . . 150. . 155. . 68.50 68.75 200 . . Pest-Fium. hajóépit. gyár . • • . •­­ • • . ... 200 . . Soda- és vegy­áru-gyár ... ...... ....................... 200 • . Spodiumgyár.............................. ... ... .....................• 500 . • I. szeszfinomító ..... • ••••* 44.50 45. . 500 . . Újpesti........................................ 220. . 230. . 31.50 32.. 200 . . Dräsche te'gla............................ 90. . 92. • 200.. 203.. 10010.90 Alagút . . ....................... 96. . 97. . 668.. 675.. 200 . . Zarzetzky gyufagyár . . • • ................... 410. . 420. . 200 . . Budapesti téglagyár .... .................... ....................... 200 . • Sz.-Endrei téglagyár.... .................... ....................... 200 7.50 Kőbányai „ .... ... .«• 68. . 68.50 200 14 Újtelepi téglagyár .... .................... 76.. 80............................... 571 % magy. földhit. . . . 89.25 89.75 44.50 45. . .... 6% jövedék jegy „ . . . ...... ....................... .... 5*/a % magyar jelzálogb. . . 84. .­­ 84.50 ....................... .... Kereskedelmi bank . . • • 92. . • 92.25 3550 3660 300 . . Éjszakkeleti vasútelsőbbs. • • 89.75 90.25 166.50 167.. 100 . . Lánczhid 6%................................ 91.. 91.50 47.50 47.75 100 . . Miskolczi malom .... .................... 38. . 40. . 100 . . Losonczi posztógyár .... .................... 26.50 27.. 150 . . Budapesti malom .... 146.50 148.. 28. . 29.. 200 . . Pannónia gőzmalom 6°/o • • .................... 43. . 45. . 250 . . Unió gőzm. 6% • • • • • .................* 25_°.. 26°.. Pénzek és váltók. 200.! 216! ! .... Arany........... 5.84. 5.85 . 475.. 485.. .... Napoleon dor . . . . • • 9.95. 9.96 . ................................................... Ezüst................................................ 123.. 123.50 125.. 130.. .... Poroez taller ....•• 1.831­. 1.84. 370.. ...................................... Frankfurt 100 del. frt. . . . 103.75 104.25 128. . 130. . .... Hamburg „ M. B. ... 91 75 92. . 190. . 195. . .... London 10­0. Sterl. .... 124.75 125.25 ...................... .... Paris 100 frank ..... ... ... ....................... .... Bécs......................................... .................... III.. 20?.. Nem hív. jegyzések. 915. . 925. . 200 . . Üveggyár.................................... ..................... 490. 500. 200 . . Hotel........................................... 150. . 151. • 71.. 71. . 480 . . Securitás viszontbizt.­­ . • 500.. 515.. 595. . 600. . 200 . . Waggongyár............................... 60. . 62. . 578. . 580. . 80 . . Pest-bécsi vontató .... ................... 80. . 82. . 200 . . Tramvay...................................... 205. . 207 . 105. . 110. . 200 . . Gyapjúmosás p. a................ 100. • 105. • 200. . 205. . .... Temesvári ló­vasút .... ................... 140. . 150. . . . . . Vonalzó és könyvnyomda­­. . .................... ....................... 200 . . Kukuricza keményítő gy. . • ... ... ...................... ... . Spieringféle gyár .... • . • . • • ...................... .... Victoria téglagyár .... .................... 76.50 78.. m­m_____ ____ _ y-j—' ■ — 4. ■. • A bécsi tőzsde hivatalos árjegyzései 194.. 1951. márczius 30 áu 44?'. ‘ 45?' -----------------------------------------------------------------| Adott ITartott 132. 1341 ! I ár­­­ar 85.. 87.. Jövedék máj.—nov. szerv. bankj. 5% • • *1 58*101 58.20 39. . 40. . «ni»» ezüst „ . . • 1 68.05 68.15 ...................... 1839 ki sorsj. egész (250 pp.) 100 frt. után . 1 276.50 277.50 ....................... 1854­ ki sorsj. (250 frt. pp.) 4% ... . 1 89.501 89.71 ...................... 1860­ ki sorsj. egész 500 frt. o. o.) 5% . . i 95. . ( 95.25 ....................... 1864 ki (100 frt. o. o.).....................................I 122.501 123.60 ...................... Comó-jövedékjegy (42 lira) darabonkint . . 1 23. . . 25. . ... ... Magyar vasúti kölcsön (120 frt. ezüstben! . . 1 107. .­­ 107.40 ...................... Alsó-Ausztr­al földteherm. kötvény . . . . | '........................ _______________Angol-osztrákoa.ik ball/ *'0n frt. »***"* *­ar ár Osztr. földhitelint. befiz. 80 frt ezüstben • • 248. . 250. • Hitelintézet...................................................... . 91. . 92.50 Alsó-ausztr. leszámítoló társ. 500 frt. . • • 862. . 867. • Francz.-osztr. bank befiz. 60 frt ezüstben . • 114. . 114.25 Nemzeti bank...................................................... 726. . 727. • Dunagőzhajó-társulat 500 frt pp......................... 597. . 593. . Erzsébet-pálya 200 f­t pp.............................. • 218.. 213.50 Ferdinánd északi pálya 160­0 frt pp. . • • 2147. . 2152. . Ferencz József pálya 200 frt o. é. ezüstben . 184.50. 196. . Kassa-oderbergi vaspálya befsz. 60 frt ezüstben 93.50 94. . Triesti Lloyd 500 frt pp........................................ 352. . 353. . I. Erdélyi pálya 200 frt ezüstben .... 9­0.. 90.05 Állata vaspálya 200 frt pp. ezüstben ... 399. . 401. . Déli vaspálya 200 frt 0. é. ezüstben . . . 180.10 180.30 Tiszamelléki vasp. befiz. 140 frt pp. ... 246. . 24 .25 Tramway befiz. 120 frt 0. é.................................. 203! ! 203 25 Magyar nyugati vasút.......................................... . 158.50 Osztr. földhitelintézet ezüst 5°J0 .... 106.25 106.75 „ 33 évben visszafizetendő 0. e*. . . . g-j] , 87.50 , nemzeti bank 5% o. é.............................. 97.10 97.30 Alföld-fiumei vasp. 200 frt ez. 5% .... 88.90 89.20 Dunagözh. társ. pp................................................. 95. 50 96. . Ferdinánd éjszaki vasút 5% PP........ 90.75 91.25 Pécs-barcsi vasút 200 frt. 0. e­............................ 89.50 90. • I. érd. pálya ezüstben 5% •••••• 89. 75 90. . Államvasut 500 frank............................. • 136*. . 1371 • 1867............................. 132.50 133.. Déli vasút „ „ .«••••• 110 so 112 75 „ 6°io bons 1870-1874 500 frank . . . “1 Tiszamelléki vasút ez. 5% „ „ ••• ••• Magyar kel. »aspálya „ . . ... g‘5.«0 gV.BO Magánsorsjegyek (darabonkint. Hitelintézet.................................163.50 164.. Clary . . .. . • • • • pp. 40 frt. Annagőzi­ajózási társ............................ 100 „­­ Budai..................................................40 , • Cl" PAlffy........................................................*0 . 29 30 Rudolf-sorsjegy.........................°­ »• « * 15.5'o 16.50 okim..............................09 40. Triest városa . . • • • • 0. .. 50 „ * Waldstein 20 frt pp............................................... £5.­­ Windischgratz 20 frt pp •••«•• gj 22 50 Vegyes - A Ganz-féle vasöntöde és gépgyár-részvény­­társaság tegnap délután tartotta közgyűlését S­oms­sich Pál elnöklete alatt, ki megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a vállalat a múlt évi kedve­zőtlen viszonyok daczára kielégítő eredményeket ért el. A társulati gyártmányok összes értéke a múlt évben 2.275.778 írtra rúgott. A mérleg sze­rint a tiszta jövedelem 243,882 frt 86 kr, miből a leírások után nettó 178,134 frt 29 kr marad. Ebből a jutalékok levonása után a részvényesek közt 160,000 frt osztatik ki, vagyis részvényenként 32 forint. Érdekes még azon részlet, hogy a társulat által 1867 óta új találmány szerint gyártott 80.000 kerék közül egyetlen egy sem tört el a használat­ban. A részvényesek a jelentést egyhangú helyes­léssel fogadták. — Szatmáron kereskedelmi csarnok alakult, mely múlt vasárnap tartotta alakuló közgyűlését s már megállapított alapszabályokat megerősítés egőtt feterjeszteni határozta. Heti tudósítás az ipar állásáról Pesten. Az iparosok elégedetlenek az üzletmenetével, s ezen felül rész incasso-ról is panaszkodnak, mi sok iparost arra kényszerít, hogy kötelezettségei és szükségletei fedezé­sére hitelhez folyamodjék. A pénzhiányt érzik a fényű­­­zési fiz­etek is, melyekben még a legjáratosabb czikkek sem keresettek, s a népes utczákban levő üzletek is ke­vesebb vevőt látnak most, mint téli időben. A húsvéti ünnepek alkalmából a megrendelések a divatüzletekben jelentékenyen növekedtek. Női divat-kereskedésekben ta­lálhatók már a legújabb idényczikkek, melyek nagy részt Londonból, Belgiumból és Lyonból érkeztek, s a keres­let kielégítő Szabók igénybe vannak véve a megrende­lési üzlettel, s ennek folytán munkás kezek hiányát érzik. Czipészeknél a megrendelési üzlet szintén jó, de az ela­dási nem. Paszomántosok, kalaposok és keztyűsöknél kö­zépszerű az üzlet. Czukrászok már elázták magukat hús­véti czikkekkel. Mézeskalácsosok készletre dolgoznak, s ha az idő kedvez, jó üzletet várnak. Diszmóárusok, könyv­kötők, esztergályosok, aranyozók, arany- és ezüstművesek, órások, késesek és szerkovácsok, rézöntők, paplanosok, kárpitosok, asztalosok és bútorkereskedőknél a kereslet gyenge. Még építési asztalosoknál is kevesebb a munka, s hiány lesz épületfában, miután bajor és más külföldi fakereskedők már jelentették itteni fogyasztóiknak, hogy készleteik nagy részét ez idén Francziaország fogja igénybe venni. Nyergesek, kocsigyártók, lakatosok és bádogosok megrendelésekkel ,el vannak látva. Mázolók­­nál még nem sok a munka. Építészek tervek készítésé­vel vannak elfoglalva, s az építőmestereknél is sok már a megrendelés, de más építési iparágaknál még nem nagy a tevékenység. Legény kevés érkezik. Pesti börze és gabnacsarnok. Pest, márcz. 31 Ér­té­küzlet. A déli tőzsde hangulata igen csendes, s a defekt. papírokra lanyhább. Magyar vasúti köles. 107.20, m­a­g­y. dijsorsj. 91* 1/«; közúti pá­lyák: pesti régi 303, budai 105. Bankokból: magy. hit. 921/1—9­7.,, franco-magy. 681/4 - 681/2, osztr. hit. 268.50—269.10 &­c­h­w­i­n­d­t -i f­é­r­e s­z­e­s­zjg­y. 194 . H­o­­­t­e­l 151 Alagút 97. Valuták szilárdak : ezüst 123*1«, por. pénzt. utalv. 1­84—185*/«. Az esti tőzsdén osztr. hit. 268.90—269.30. A gabnaüzlet mai sem élénk, a buzaforga-­­­o­m mintegy 25,000 mázsára tehető szilárd árak mel­lett: 400 m. 88 fns. 6.45, 600 m. 867? fns. 6 40, 200­­ és 600 m. 8674 fns. 6.377,, 400 m. 86 fns. 6 35, 600 m 857, fns. 6.20, 1500, 600 és 200 m. 85 fns. 6.15 500 m. 847, fns 5 95, 400 m. 847, fns. 5 90, 1000 m. 84 fns. 5.95, 2000 m. üszögös 5.60, 5000 m 82*/« fns 5 727,, mind 3 hóra. Usanceáruból 10,000 m. máj.—jun.-ra 5.477. Árpa szilárd: 400 m. 72 fntjával 2.75, 600 m. 2.70, 800 m. 2.55, 500 m. 2­50. Zabból: 1000 m. 50 fatjával 5.20. K­u­ko­ri­c­z­a szilárd : 600 m. 2.85. Pest, márcz 31. A szarvasmarha felhajtás a 30-kan tartott hetivásár alk­amából jó volt, s összesen 1066 db adatott el, és pedig: 528 db ökör, párja 190 — 360 frt, 221 db tehén, párja 110—214 frt, 157 db fejős tehén párja 60—250 frt, 160 db, birka párja 15 frt 60 kr. Marhahús mázsája 25—28 frt. Disznóhúsra nézve a vásár a hét folytán igen jó volt, s 3211 db sertés adatott el, és pedig lábán fontja 26%—30 kr. Szalonna, mázsája 36 — 38 frt, disznózsíré 38—40 frt. Gabnahajók forgalma márcz. 31-én. P­e­s­­­r­e­ ér­keztek Peiern és Gräff „Hartá“ ja, rak. Hartán Bischitz Dávid sz. 3000 m. búzával. — Bischitz Salamon „Erzsé­betije, rak. Hartán saját sz. 1500 m. különf. — Ertner és Lobi. „Helená“-ja, rak. Cservenkán saját sz. 4000 m. búzával. — Ferenbach Ant. „Antal“ ja, srak. Sz -Tamáson­ saját sz. 8700 m. búzával. — Győrre átmentek: Lel­bach Ádám ,,Ádám“-ja, rak. rak. Cservenkán saját sz. 400 m búza és 6500 m. zabbal. — u. a. „Roziná”-ja, rak. Cservenkán saját sz. 8500 m. búzával. Üzleti tudósítások. (B) Nagyvárad, márcz. 29 Erős északi szél előbb időközönkint esőt, aztán meglehetős mennyiségben ha­vat is hozott, és ime a kis márcziusi hó nemcsak nem volt kártékony, de sok tekintetben hasznos a hideg idő mellett. A vetések szépen állnak, takarmány előrelátókig nagy bőség­es lesz és igy csak kis lendület kellene még a kereskedésbe. A gabnaüzletre nézve ugyan nem lehet panasz nálunk, miután az árak még fentartják magukat és a külföldiekhez képest nagyon kedvezők. E hetivásár rendkívül élénk lévén, mintegy 10,000 köböl hozatott a piaczra és a sz­éhelyen megjelent sok vevő eleinte fele­melte különösen a tengeri árát, de miután a belfogyasz­­tás szükséglete némileg fedezve volt, csakhamar meg­állott, sőt vissza is ment kevéssé 10—15 krral. Ezúttal ismét sokat vásárlottak piaczunkon erdélyi kereskedők,­­ de a pesti piacz számára egy szemet sem. Elkelt a ten­geri 5.30—5.40, búza kevés hozatott a piaczra 97» —1l 7«, rozs eleinte 6­50, lement 6.20, árpa szintén 3.80—4, zab egészen mellőztetik és szesz iránt sincs kereslet, 20 kr. (J. W.) Mannheim, márcz. 27. A folytonos vasúti zár folytán a gabnaüzlet a lefolyt héten és a mai vásá­ron igen korlátolt maradt. Búza per 200 frt netto ba­jor és magyar 157«—7» frt, csekélyebb min. 147«—7» frt. - Rozs csendes, 11.24 pénz. — Árpa csendes, minek a forgalmi akadály fő­ oka; finom áru 117?— 7« nem jegyezhető. — Zab üzlete jelentékenyebb; per 100 vámfont zsákkal a jobb min. 55 */*. — A szállítás meg van akadva, s ennek folytán pihen az üzlet élelmi csikkekben is. Bécsi szalonna egészen el van hanyagolva. Üzleti naptár. Befizetések. Apr. 1—15. Nagykikindai takarékpénz­tár, 15 frtos részlet. Márcz 20—apr. 5 Pest- külvárosi takarékpénztár, 20°/o, részvényenként 20 frt. Kifizetések. Ápr. 1. A terézvárosi takarékpénztár szelvénye 2 írttal. Ápr. 1. A Gschwindt-féle szeszgyár szelvénye 26 forinttal. Ápr. 1. A pesti könyvnyomda-részvénytársaság szel­vénye 45 írttal Wahrmann és fiánál Közgyűlések Ápr. 2. A hevesmegyei takarékpénz­tár d. e. 10-kor Egerben Ápr. 2. A torontálmegyei takarékpénztár d. e. 97-­­kor Nagy-Becskereken. Ápr. 2 Fischoff féle szeszégető, finomító és olaj­gyár részv. t. Temesvárit. Ápr. 4. Erdélyi keresk. és hitelbank M.-Vásárhelyen d. e. 11-kor Ápr. 6. Pest-bécsi vontató gőzhajó-tár­saság a Lloyd kis termében d. u. 4-kor. Apr. 6. Deési takarékpénztár d. e. 9-kor. Apr. 6. Debreczeni takarékpénztár. Apr. 12. Ó-budai takarékpénztár Ó­budán kiskorona u 681 sz. Apr. 13. Első magy. vagyongyár d. u 4-kor a ki­sebb Lloydteremben. Apr. 16. A Schlick-féle vasöntő- és gépgyár rész­vény­társ. d­e. 10-kor váczi­ ut 42. sz. Apr. 16. A biharmegyei ipar- és terményhitelbank N.-Váradon d. e. 9-kor. Apr. 18 Az első erdélyi bank Brassóban délután 5-kor. Apr. 24. Magy. ált. hitelbank az evang. iskola­épületben d. u­. 4-kor. Apr. 25. Első magy. ált. bizt. társaság dunaparti házában d. u. 3-kor. Sorsolások: Apr. 1. A 470-es 1854-ki államsors­jegyek, hitel sorsjegyek és Rudolf-sorsjegyek húzása. Kivonat a hivatalos lapból. Árverezések: A maros­újvári hajófa-raktárban máj. 1-jén 26,650 frt értékű fényű hajódeszka. — Szabadka máj. 1 és jun. 5-én Schreier Zsigmond ház része (7500 frt b. é) a trozéknél. — Francsika (Bihar m) máj. 16 és jun. 16-án Albó Mitra és érdektársai nemesi birtoka (33.­74 frt b. é) a községházán. — Pördefölde (Zala m.) apr. 24 és máj. 24-én La­dovcis Ferencz ingó és ingatlan vagyona a helyszínen. — Sz.­P­é­t­e­r (Komárom m­.) m­á­j. 2 és jun. 2-án ifj. Tóth István és neje birtoka (800 frt b. é.) a községházán. — Csécsény (Győr m) máj 25 és jun. 26-án Sibtik Bálint fekvőségei a községházán. — Nákó­falva (Torontál m­.) apr. 24 és máj. 24 én Stö­ber Péter és neje háza és szőleje (200 és 115 frt b. é) a községházán. — B.-Gyarmat apr. 17-én Szabó Ig­­nácz és neje ponczi szőleje (350 frt b. é.) a telekhivatal­ban, becsáron alul is. — P.-M­a­r­ó­t­h (Esztergom m­.) apr. 1 -én Nyári Löríncz és pertársai ingóságai. Árlejtés. A beszterczebányai p. v. igazgatósághoz apr. 19-ig dohány-szállitásra Pestről a selmeczi dohány­raktárba. Csődmegszü­ntetés. K­o­h­n Bernát pesti szücsárus ellen inditott csőd, a hittelezőkkel történt kiegyezés foly­tán, meg lön szüntetve. Pályázatok. Az aradi p. v. igazgatósághoz III oszt. segédtiszti állomásra 3 hét alatt. — A selmeczi főbánya­­grófi hivatalhoz műtő-orvosi állomásra apr. végéig. — A n.­ezebeni p. v. igazgatósághoz szám-gyakornoki áll. 3 hét alatt. — A szegedi p­­. igazgatósághoz ellenőri áll. 3 hét alatt. — A nagybányai m. k. jószágigazgatósághoz tiszttartói áll. máj. 6-ig. — A hiynoráns adóhivatalnál III oszt. segédtiszti áll. a pozsonyi p­­. igazgatósághoz 3 hét alatt. — A győri p­ü. igazgatósághoz több III oszt. id. tiszti áll. apr. 20-ig. — A pesti kir. táblához a Kissevényi féle kezdő ügyvédeknek adandó alapítványra dec. 15 ig. A bécsi börze távirata. Márczius 31. 5 perc. Metalliques 5.85. 5 perc. nemz. köles 68.— 1860-ki állami köles. 98.20 Bankrészvény 726. — Hitelrész. 266.20. — London 124 90. — Magyar földteherm. 79.50. — Temesvári 75.75 — Erdélyi 74.24 — Horvátorsz. 83.50. — Ezüst 122.75 arany 5.85—. — Napoleonhor 9.95 Vízállás és időjárás, Pest, márcz. 31 V 7' 0 fölött, felhős Pozsonyban márcz 30 6“ 1'' száraz Máramaros-Szigeten márcz 28. 3­0“ száraz Szathmáron márcz. 28. 3' 2“ száraz Tokajban marcz. 29.20* 9'* száraz Szolnokon marcz. 28. 19' 7“ száraz Szegeden márcz. 29. 20 10“ száraz Aradon marcz. 27. 2* 7'* száraz Nagybecskereken marcz 27 4‘ 6“ száraz Eszéken márcz. 29. 8'11“ száraz Sziszeken marcz. 28 19' 2'* szeles Vitroviczon marc 25. 17* 0 * száraz Nemzeti Színház. Bérlet. . . L szám. Pest, szombaton, április 1-én Norma. Opera 2 felv. Irta Romani. Zenéjét szerzette Bellini. Személyek: Sever, római proconsul — — — Hajós. Flavius, barátja — — — — Werbőczy Lajos. Oroveso, druidák főpapja — — Odry. Norma, főjósnő — — — — Balázsné B. V. Adelgisa, fiatal druidanő — — Pauline. Clotilde, Norma meghittje — — Human Alexa. Kezdete 7 órakor. Budai várszínház, szombaton, április 1-én. „A Le­­lencz. A nemzeti színház részéről kitűzött 80 arany első pályadijjal jutalmazott eredeti népszínmű 4 felvonásban, irta Szigligeti. Kezdete 7 órakor. Felelős szerkesztő : Csernátony Lajos. „Az Anker 44 élet- és járadékbiztosító-társaság 1871-dik évi február havi üzlet-kimutatása. Benyújtva jön összesen 615 különböző bevallás 782,261 frt bizt. összeggel, melyek alapján kiállíttatott 656 kötvény, és pedig: halálesetre 390 darab 555,236 frt és 266 darab 211,554 frt életesetre. Az összes havi bevétel teszen: 191,061 frt 68 kr., ebből halálesetre 96,850 frt 2 kr. és különböző életesetre 94,211 frt 66 kr jutott. Volt halálesetekért fizetett a társaság február hó­ban : 23,250 frt 34 krt. Az ez­en évben benyújtott 1354 bevallásból 1351 darab 1.721,219 frt elfogadtatott, amelyek bizt. díjak­ban, és életesetrel betétekben összesen: 419,676 frt 3 krt eredményeztek. 1871-ik évi januártól—február vég­ig halálesetek után fizetett az „Anker“ 38,949 frt 18 krt, mely összeg­ből Magyarország 13,000 frton felül részesült. 853—1 A legelegánsabb férfi és gyermek disz- és utazó ruhák Magyarország 3 legnagyobb férfiruharaktárában GRÜNBAUM és WEINER magyar kir. üdv szabók Pesten. I. Deák-téren az evang. templom átellenében. II. Hatvani­ utczai és országút szegletén, a Zrínyi kávéház átellenében. III. A régi szinháztéren levő bazárban» a „Magy. kir.** cz. száll. átellenében. Megrendelések a legpontosabban teljesittetnek. Testhez nem jól álló ruhák kicseréltetnek !

Next