Ellenőr, 1871. október (3. évfolyam, 364-389. szám)

1871-10-22 / 382. szám

Elfffizetési árak Egén évre . ; 20 fit. — kr. Évnegyedre I­ 5 fit. — kr. Félim . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 a 80 a Egye* Mám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. ■«~«. **“ kSdöak, k» «■ tudjak, kitől jön. — Kéziratok T­iszaküldérsze­nt* Talalkonnk. Minden értesítés • S zerk*ztd*éghez intézendő. Levelek csak bém­entesen fogadtatnak eL 382« szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ ünnepre következő napon. A l»Pot l­etö reklamátiók Légrády testvérek Irodájába (nádor-utca* e. aa.) Intézendő!*. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt-tér egy petít sor* 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. ( Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, ná dor-nteza o. szám­. (Légrády testvérek irodájában)­Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest, két-mateza H. sx. ila intézendők. Vasárnap, October 22. 1871. III. évfolyam. Pest, oct. 21. A napi sajtónak köztudomásúlag nem lehet föladata, hogy a történelemiró objec­­tivitásával és minden szenvedélytől ment részrehajlatlanságával szóljon a felmerülő politikai eseményekről. A sajtó a legellenté­tesebb pártok meggyőződését képviseli, s a egyik közlöny egyedül tart jónak és czélirányosnak, azt a másik gyakran mint a legkárhozatosabb dolgot veti el. Az első benyomások uralma alatt állva, a sajtó csak odavetőleg kommentálhatja az esemé­nyeket, és ki akarná tagadni, hogy e kom­­mentar­itásnál minden lap a saját politikai pártállása és meggyőződése által vezérelte­tik mindenekelőtt ? Történelmi tárgyilagosságot tehát soha senkinek sem jutott eszébe követelni a politi­kai napi sajtótól. Annál szomorúbb jelen­ség azonban, ha akadnak pártközlönyök, melyek a tények részint könnyelmű, részint részakaratuk elferdítésétől sem riadnak visz­­sza, csak azért, hogy annál eclatánsabb vi­lágba helyezhessék az általuk képviselt po­litikai irány helyességét. Az ily eljárás nem párttaktika már. Ez nyílt mystificációja a közvéleménynek, meghamisítása a törté­nelmi tényállásnak, pártérdekek kiaknázása czéljából. A kormánypárti sajtó körében e dics­telen eljárás immár bevett szokássá vált. Mit törődnek e sajtó közlönyei azzal, ha napról napra arczul ütik az igazságot, és oly modorban kommentálják a politikai ese­ményeket, mely nyílt elferdítése a tényál­lásnak ? Ragaszkodva azon jezsuita elvhez, hogy a czél szentesíti az eszközöket — ha még oly erkölcstelenek is — a kormány­párt orgánumai nem haboznak fölhasználni a ferdítés és gyanúsítás nemtelen fegyvere­it, hogy annál élénkebben tolhassák előtér­be az általuk képviselt politika csalhatlan­­ságát. Nem a levegőből kapkodjuk e keserű vádat, hanem tényekre támaszkodunk, és ha a sok közül ezúttal csak egyet veszünk föl kiindulási pont gyanánt, úgy ezt azért választottuk, mivel épen napirenden áll. Ért­jük a határőrvidéki komi-tragikus za­vargást, s azon commentárt, melyet a kor­mánypárti orgánumok írtak hozzá. Alig érkeztek köztudomásúlag e zavar­gást illetőleg az első sürgönyök a fővá­rosba, s már a kormánypárt lapjai nem is­mertek sürgősebb feladatot, mint a horvát nemzeti pártot tenni felelőssé a rakovi­­czai eseményekért. Az első hírek alarmirozó befolyása alatt állva — midőn teljes kép­telenség volt még fogalmat alkotni e moz­galom tulajdonképi előidézői és czéljai iránt - a kormánypárti sajtó már készen állott az ítélettel, hogy a horvát ellenzéké az oroszlánrész a pórul járt zendülésben. Míg ama lapokban vád vád után merült fel, — egyik tapintatlanabb és igazságtalanabb a másiknál — addig mi egyszerűen a megza­vart rend gyors és erélyes helyreállítását sürgettük, óvatosan tartózkodva minden íté­lettől vagy véleménynyilvánítástól a zavar­gást illetőleg. Melyik eljárás volt helyesebb és tapintatosabb, annak eldöntését bátran bízhatjuk most bármely elfogulatlan gondol­kozású ember ítéletére. Az alaptalan vádaskodás terén a kor­mánypárti orgánumok által meg lévén téve az első lépés, a többiek és következők nem váltak nehezükre, főleg a „Reform “-nak nem, mely a horvát ellenzéket szerencsés összefüggésbe bírta hozni a nemzetközi liga, a commune s a petroleum férfiaival, Párist és Sz. Pétervárt jelölve meg, mint a rako­­viczai puti titkos rugóinak székhelyét. Nem vettünk komolyan tudomást a kormánypárti sajtó e fölfogásáról sem, mert végleges íté­letet a rakoviczai zavargásról csak akkor lehetett szándékunk mondani, ha a részle­tek földerítése megengedhetővé tehette ezen ítéletünk kijelentését. Ezen időpont beállott most, és minden újabb körülmény, minden újabb részlet, mely ama zavargásra vonatkozólag tudomásunkra jön, csak meghazudtolja ama gyűlöletes vá­dat, mintha Kvaternik és társai a nemzeti párt védszárnyai alatt izgatták volna láza­dásra az ogulini ezred határőreit. Az az őrült phanthasta, ki néhány parancsa alá a „Mi Kvaternik Jenő, Nagy-Horvátország királya“ szavakat írta, nemcsak parányi összefüggésben sem állott a nemzeti párt­tal, de sőt annak politikáját a legheveseb­ben és legszennyesebb módon ostromolta, oly helyről támogattatván e működésében, honnét az legkevésbé lett volna várható. Hogy Kvaternik és pár társa — kik vele együtt már minden ajtón kopogtattak anya­gi támogatásért — tán az Internazionale bizottságának is fölajánlották szolgálatukat, az nem lehetetlen, sőt valószínű. Hivatalos felderítésre vár azonban még, vájjon tény­leg volt-e része a nemzetközi munkásligá­nak a rakoviczai putsban? A látszat nem szól mellette, egyrészről azért, mivel az In­ternationale csak oly országokban szokott putsokat színre hozni, hol a munkás lakos­ság között ezrekre vagy százezrekre menő párthívekkel bír, másodszor, mivel a rejté­lyes munkásliga nem szokta kímélni a pénzt általa szított zavargások alkalmával — itt pedig a pénzalapot egyedül a Bach által elsikkasztott 15,000 írt képezte. Bárhogy álljon azonban a dolog,annyi már most is kétség­be vonha­tlanul hogy a kormánypárti sajtó a maga szokott fer­dítő és gyanúsító modorában írta meg a napi történelmet, midőn minden részlet vagy adat bevárása nélkül a rakoviczai za­vargás első hírére a horvát nemzeti pártot tette érte felelőssé. Nincs ugyan okunk el­titkolni, hogy a Rauch-féle gazdálkodás utó­nyomai, a határőrvidéki erdők eladása, a horvát országgyűlés összehívásának elhalo­­gatása és egyéb okok igen keserű hangu­latot idéztek elő a Dráván túl — a­mint hihető is, hogy Kvaternik és társai e han­gulatot ismerve kísérlették meg lázadásu­kat — de ha a kormánypárti sajtó a hor­vát nemzeti párt elégületlenségét elegendő oknak tartja arra, mikép ezért a lázadók szövetségese gyanánt mutassa be, úgy ez oly könnyelmű eljárás s oly szántszándékos elmérgesítése a helyzetnek, hogy nehéz tisztességes szavakkal jellemezni e lelkiis­meretlen taktikát. Egy pártot, melynek képviselői ma­hol­nap helyet fognak foglalni országházunk pad­jain, puszta kedvtelésből lázadási czélokkal vádolni, nem lehet ama sajtó feladata, mely a magyar kormány s a magyar országgyű­lés többségének elveit akarja képviselni. A „Reform“ izgató czikkei, melyek mindig százszorta meghaladják a valóságot, lépten­­nyomon kompromittálják a magyar nem­zetet , mely nem akarja a nemzetisé­­­gek tervszerű elmérgesítését, mire a „Re­form“ alarmírozó czikkei — reméljük öntu­datlanul — czéloznak. Ne lásson a jobbol­dali sajtó s a kormány idegen kísérteteket ott, hol csak az utóbbi téves politikájának természetes eredményei mutatkoznak, és mindenekelőtt igazságot és méltányosságot a horvát nemzeti párt iránt, melynek kép­viselőivel így vagy amúgy pactálni fog a magyar országgyűlés! Borostyáni Nándor­ nem akar praejudicálni a reichsrath határozatai­nak s ezért a landtagot utasítja, hogy fogjon a választásokhoz a reichsrath részére s a sarkalatos czikkelyeket terjeszsze ezen egyedül illetékes tes­tület elé. A minisztertanácsban résztvettek a közös miniszterek, gr. Andrásy és b. Wenkheim, a Cis­­lajbhán minisztérium részéről gr. Hohenwart, Schäffle Jirecsek és Habietinek. A közös és a magyar mi­niszterek Beust gr. memorandumához egy pótlékot csatoltak, melyben a 67-ki kiegyezést érintő sar­kalatos czikkelyekre reflectálnak. Kuhn báró a hadi törvény keresztülvitelére, Lónyay gr. pedig a közös pénzügyek szempontjából tett kifogásokat, több napra Reichenauba utazott. A „N. Fr. Presse“ írja: „Tény az, hogy a közelebbi napok alatt tartott miniszter-conferenti­­áknak főtárgyát a cseh landtag föliratára adandó válasz képezte. Még ez ideig megállapodás nem jött létre. A helyzet nehézsége abban áll, hogy az alkudozások fonalát most már nem lehet elej­teni. Nem szeretnék azt az irányadó körök, hogy most ismét mindent élőb­ől kelljen kezdeni; félnek attól, hogy a csehek még nagyobb követelésekkel állnak elő ; másfelől pedig attól is tartanak, hogy a reichsrath létre nem bír jönni. A miniszter-con­­ferentiákban a legpessimistikusabb hangulat ural­kodott, a­mi azonban nem zárja ki azon lehetősé­get, hogy olyan alakban irt válasz fog adatni, mely a cseheket is rá fogja birni a reichsrathba való megjelenésre, mivel a minisztériumban minden oldalról nagy súlyt fektetnek arra, hogy a cseh munkájat a reichsrath által tárgyaltassék. A baloldali kör vasárnap, f. hó 29-én d. n. 5 órakor értekezletet tart.­­ A pénzügyi bizottság mai ülésé­ben a diósgyőri vasművek, s egyenként a többi vasművek költségvetéseit tárgyalta. Ezután a kő­szénbányák költségvetéseit, a sótermelés s végre az államnyomda költségvetését vette tárgyalás alá. Ez utóbbi szükséglete 658.000 frttal, fedezete pedig 716,000 frttal van előirányozva ; 71-re szük­séglete 446,200 frttal, fedezete pedig 486,000 frttal , így 71-re a tiszta jövedelem 40,000 frt, 72-re pedig 58,800 frt. A költségek nagy mérv­­beni emelkedését az egész nyomda átalakítása, s az üzlet kiterjedése okozzák. A bizottság a ren­des költségeket valamint a rendes fedezetet meg­szavazta. A rendkívüli költségeket, melyekben 15.000 frt főleg építkezésekre s berendezésekre van szánva, később fogja tárgyalni. Szóba hozatott vállon nem lehetne e az államnyomdának a tervezett nagy építkezéseket elkerülni, ha az államnyomda az egyetemi nyomdával egyesittetnék. E tárgy fö­lött azonban határozat nem hozatott. A legközelebbi ülés holnap d. e. 11 órakor leend.­­ Az ipartörvényjavaslat tárgya­lására kiküldött 15­08 bizottság mai ülésében a ja­vaslat 98 8 99 § ait, melyek a czéhtársulatok ipar­­társulatokká való átalakulását, valamint a vagyon mikénti kezelését szabályozzák — elfogadtatott. Az V. fejezet 100 §-a valamint azon szakaszok szövegezése, melyek az iparhatóságokkal összeköt­tetésben vannak, függőben tartottak, miután a bizottság beható tárgyalás útján a munka­kérdé­sekből származó perek elintézésére az iparbírósá­­gok eszméjét életbe léptetni szándékozik. A legkö­zelebbi ülés hétfőn d. e. 9-kor lesz; a bizottság ma, valamint hétfőn több gyárat szemlél meg.­­ Azt hittük, ha a sokat emlegetett „nagy miniszteri tanács“ megtartatik, világosabbá válik a helyzet Lajthántól. A miniszteri tanács megtarta­tott, de a helyzetnek most is oly homályos képét leírják, mint eddig Nagyon helyesen jegyzi meg egyik bécsi levél, hogy midőn még a legközelebb­ről érdeklett kormánykörökben sem tudják, váj­jon mi történik holnap vagy holnapután, akkor nem lehet rész néven venni a hírlapoktól, ha ezek sem képesek tájékozó képet adni a helyzetről. Egyébiránt ide iktatjuk a két bécsi Pressének közleményét, mi pedig még csak azt jegyezzük meg, hogy prágai táviratok szerint Clam Martinitz és Rieger Bécsbe hivattak. A „Presse“ írja: „A helyzet az alkotmány­­hű párt javára változott. A koronának a cseh land­­taghoz intézett válasza határozottan megjelöli az utat, melyen a csehek a sarkalatos czikkelyekbe foglalt követeléseiket elérhetik. Ez az út pedig, a mint magától értetődik, az alkotmányos. A korona Pest, oct. 21. —­z. — Göthe használja Faustban a hasonlatot azon állatról, mely hűvös erő ál­tal vezetve egy puszta, kietlen körben kény­telen forogni, midőn a legnagyobb közelség­ben gazdag legelők s viruló rétek terülnek el. E pillanatban nem mondhatjuk meg, ki­ről lett a hasonlat eredetileg elmondva, de mi nem képzelhetjük találóbb alkalmazását, mintha a deákpártra és jelen helyzetére vo­natkoztatjuk. Mert a 67-es törvények oly dilemmát alkottak kormányunkra és ural­kodó többségünkre nézve, melynek kikerül­­hetlen katastróphához kell vezetni a leg­rövidebb idő alatt. Mi sem volna ugyan könnyebb, mint szabadulni a kárhozatnak saját maga által teremtett köréből, csak a hazatiasság han­gosan nyilatkozó követelményeinek meghall­gatására, a körülmények szerencsés kedve­zésének legegyszerűbb számbavételére, min­dennapi eszély és becsületességre volna szük­ség, és a nemzet tetemes áldozatok, na­gyobb erőfeszítés nélkül a törvényesség szi­gorú megtartásával elérhetné azon dúsgaz­dag vívmányokat, hol nyugodt fej­lésnek in­dulhatna a nemzeti élet, biztosítva volna az állami lét. De nem mondanánk igazat, ha magun­kat ily reményekkel eltelteknek hirdetnők. úgy látszik végzetszerű sorsa lesz a deák­pártnak, hogy látva és tudva rohanjon a veszedelembe, és ne legyen képes a meg­mentésre kínálkozó eszközöket megragadni. Nem fogjuk ismételni a már többször elmondottakat. Most már teljesen fölösle­gesnek tarthatjuk a fáradságot úgy olvasó közönségünkkel, mint ellenfeleinkkel szem­ben, és ha volna még valamire szükségünk, hogy kifejtett véleményeink és következte­téseink igazsága minden kétségen fölül le­gyen helyezve, e hiányzó bizonyíték is meg volna adva deákpárti laptársaink magatar­tásában. Íme egy oly kérdésben, mely a közösügyi törvények életképességét a legerő­sebb próbának fogja alávetni, és egy oly alternatíva előtt, mely mindenkép a 67-es egyezmény további fenállása fölött fog dön­teni, jobboldalunk legtekintélyesebb közlö­nyei a legkülönbözőbb véleményeket fejtik ki e törvények hordereje és folyományai fölött. A lajthántali ügyekbe való beavatko­zás igazoltságát s foganatosíthatását más szempontból ítéli meg a P. Napló, más­ból a Reform és ismét másból a P. Lloyd. Ki vehetné rész néven tőlünk, ha az elégtétel bizonyos nemével tekintünk a deákpárt mai tanácstalanságára és véle­ményzavarára, mert hisz öntetsző kedvtelés­sel hánytorgatták azon oldalról, hogy az ellenzék nincs tisztában czéljaival és közlö­nyeik állandó themáját képezte a baloldal programmjainak homályossága. Vakon hittek a létezőben csak azért, mert létezett, nem gondolva meg, hogy az idő a legnagyobb monstruositás iránt is tü­relemmel viseltetik bizonyos határig. A 67- es alap egyedül üdvözítő volta volt rögesz­méjük, a rögeszme talánynyá vált a hívek előtt is. Nehézzé válik hinnünk, hogy hisznek-e ők maguk állításaikban. Ellenvetéseinket nem tudják megc­áfolni, állításainkat nem indokolják, saját állításaikat eltorzítják. Eltérnek a tárgytól, mihelyt veszélyessé válik az a mellett megmaradás, és ravasz taktikájuk megczáfoltnak állítani azt, mit megczáfolni meg sem kísérlettek. Saját ér­­ i a T IT' I II j | mTlljr Tpff.iiiB) ...immmm veikből kifogytak, és az ellenfél érvei­nek helyessége iránt elvesztettek minden értéket.­­ Milyen fej nélküli gazdálkodást űznek nálunk a kormányférfiak, a diósgyőri vasgyár szo­morít sorsa is mutatja. E vasgyár felállítása milliókba került az ál­lamnak, fölszerelésére mesés összegeket fordítottak és miután már elkészült, nem képesek azt jövedel­mezővé tenni. Tavaly a vasgyár kiadásai és bevételei közt 596,000 frt deficit volt, az idén szintén deficit lesz s még a jövő évi költségvetés is deficittel van A vasgyár minden évben kcvboTMu^. __ _ mez, mint a mennyi kiadása van. De hát mi ennek az oka? Szakértők szerint az, hogy Diósgyőrnek nincs sem jó vasércre sem jó kőszene, vagyis, hogy a vasgyárt nem odaépí­­tették, a­hová kellett volna. Mi tevők legyenek most a vasgyárral? A pénzügyi bizottság tegnapi ülésében maga Kerka­­poly is elismerte, hogy Lónyay ideái közül ez is azon szerencsétlen ideák egyike, mely tömérdek kárt hárít az államra, de most már nem segíthet — úgymond — a bajon. Ha eddig beleölték a roppant sok pénzt, most minden kísérletet meg kell tenni, hogy legalább a veszett fejszének a nyele kerüljön meg, így gazdálkodnak nálunk. Páris, oct. 17. (Saját levelezőnktől.) A választások eredményét még bizonyosság­gal nem tudni. Eddig érkezett tudósítások a köz­­társaságiak győzelméről tudósítanak. A radikálok Lyon, Rouen után Toulouse és Bordauxban is je­lentékeny előnyöket vívtak ki. Több helyről ér­keznek a legitimisták bukásáról a hírek, azonban még nem határozhatni meg a mennyiséget, mely­­lyel szaporították a kilenc­ven képviselő számát, kik első nap az isteni jog tiszteletére nagyot buk­tak. Mindegy, visszajőve annál dühösebbek lesz­nek. Okulni a tényekből nem szokásuk, híveik ők a bourbonoknak, akik semmit sem feledtek és semmit sem tanultak.“ Hogy nem tréfálok, bizonyítja a kegyelmi bi­zottság első ülése, melyben a többség hiénái ét­­vágygyal csattogtatták mindig éhes fogaikat. Thiers­­nek nagy küzdelembe s minden ékesszólásába került, a humanitásra is fordítani a bosszú gon­dolatához forrott figyelmüket. Minden eredmény csak annyi lehetett, hogy a határozatban meg­egyezés nem birván, Drolcz napi gondolkodási ha­­ladékot vett magának a minden ájtatosságra örök­ké kész kegyelmi bizottság. A választásokon kívül nem megvetendő lecz­­kével szolgál Say Páris profetje a húsz maire által tiszteletére adott díszebéd alkalmából. A „Debats“­­ban közölt pohárköszöntő balgának nevezi azokat, kik Párist fontos állásából kivetkeztetni vélték, s megelégedését fejezé ki a municipális tanác­csal és kiválóan ennek radikál pártjával, megerősíté azok tévedését, kik a szabadon választott községtanács­ban felforgatást láttak s romlást vártak. Say Londonba utazott, hogy a Lord major meghívásának eleget tegyen. Az összedisputálás ellen hatalmas praecautiót vett a két világóriás fe­je: Say nem tud angolul s a Lord major fran­cziául. A Chateauduni hős védelem évfordulójára Pá­ris képviselői meghivattak. Köztudomású, hogy magát a torlaszok mögül védő kis Chateaudun a po­rosz által nem csak bombáztatok, hanem fel is gyujtatott s a fogylyul esett franc-tiveursök főbe­­lövettek vitézül. Napoleon herczeg megkapta útlevelét s utaz­­hatik Corsikába minden akadály nélkül. E bir más kettő kapcsában érkezett. Első, hogy az Orleans herczegek elkobzott vagyonaikat vissza fogják kapni s az indítványt a parlamenti ke­deményező bizottság tenné és a kormány semleges magatar­tásával nem ellenezné , tehát bizonyosnak volna te­kintendő. Kétségtelen, hogy legveszélyesebb elv, ha a kormány a magány­vagyont nem tiszteli s a politikai büntetést saját vagyona növelésére ki­zsákmányolhatja , hanem különbséget kell tenni a magán vagyon s a király nevében a királyi család közt felosztott államjavak közt; ezek nem számít­hatók magán­tulajdonnak. S ha az ilyeneket nem adják vissza az orléans herczegeknek, nem lesz a kedvezmény nagy. A második bir távirat Mar­­seilleből, hogy Corsikában zavargások ütötték volna ki, melynek folytán Marseilleből egy zászlóalj me­nesztetett a szigetre. A lárma hihetőleg alaptalan lesz, s ha nem, igen csekély mérvű lehet a ren­detlenség, legalább ezt kell következtetnünk a szállított csapat csekélységéből. A katonai rangot felülvizsgáló bizottság al­kalmilag említettem eljárása mint érthető nagy iz­gatottságot idézett elő s ezt növelte, általánosította, hogy minden tiszt fölött ítéletet fog mondani, kik az adott szó ellenére Németországból megszöktek, vagy reversalissal haza, Belgium vagy Svájczba bocsáttattak és még­is szolgálatot vállaltak. Ez bármily szigorúnak tűnjék is föl egy kétségbeesé­ses vívott harcz után igen helyes. A katona le­gyen férfi s a férfi szavának embere. A kapitulálok fölött ítélendő bizottság holnap fogja tartani első ülését. Thiry tábornok helyébe Larchey tüzértábornok neveztetett ki. Wimpfen tá­bornok mint a sedani fegyverletétel aláírója fog leg­előbb megjelenni s már Párisba érkezett Bona­parte Lajos még nem követelte megidéztetését s a „L’ordre“ nélkül is merem állítani, hogy szán­dékában sincs a „nagy napról“ számolni. A tunisi kormánytól az algíri felkelés alatti magatartásáért felvilágosítást kért a franczia kül­­ügyér. S­a­bey küldi rendkívüli követségbe Sidi-Ali fivérét és Hussein ezredest, kik majd elmondanak egy csoport több kevesebb ügyességgel összekom­binált mentséget és minden renden lesz. Hogy is ne, mikor a souverain öcscse hazudik. A diploma­tában már ez elfogadott szokás, hogy a fejedel­mi vér egy két füllentése mindig felér ugyanannyi tizenhárom próbás igazsággal. A francziák indiai birtokán is ütött ki egy kis lázongás, mondják az angol lapok; a „Journal officiel“ szerint az egész csak hibásan alkalmazott fegyelmi kérdés. Tehát csak hibásan alkalmazott A munkás-kérdés. — Vonatkozólag a földbirtokosokra, s különös figyelemmel az alföldiekre. — Megfoghatlan — pedig igaz — hogy nincs egy osztálya e hazának, melynek érdekei luck­özFéTB&Fu,­ mint a^lbldT^n-toUoa osztályé da­czára, hogy a kormány és törvényhozó test túl­nyomó része földbirtokosokból áll. Minden közte­her, mely közvetlen és közvetve a haza lakosaira rovatik, legnagyobb mérvben s aránytalanul a föld­­birtokosokra súlyosodik, mert a földbirtok azon egyetlen egy adóalap, mely el nem titkolható, ez azon tőke, mely birtokváltozásnál, pénztőkéknél kereskedési üzleteknél használtatni szokott fogá­sokkal a törvényes százalék fizetését s váltó adó­­ságokat ki nem játszhatja. A földbirtokra fictitius és önkényesen megállapított jövedelem után vette­tik ki az egyenes adó, tekintet­ nélkül arra, vál­jon azon jövedelem­be vehető-e, vagy nem? Ez azon vagyon, melynek csak helyhez kötött értéke van, s melynek jövedelmezhetésénél elháru­latlan s legyőzhetlen természeti s elemi akadályok na­gyobb szerepet játszanak, mint az emberi ügyes­ség és szorgalom, s ez az a vagyon, melynek hi­tele legreálisabb biztossága mellett a pénzpiaczon legmostohábban képviseltetik. Isten tudná elszámítani mindazon bajokat, melyekkel a földbirtokos minden más üzlet és vál­lalat emberei fölött küzködni kénytelen, azokat érezni lehet, de elszámitani lehetetlen. Vegyük még azokon kivül gondolóra a néhai aristokratiáról — melyben ezelőtt fél századdal a nemzet majd minden anyagi s szellemi ereje össz­pontosult — utódaira örökségül átszármazott s a szó teljes értelmében aristokratikus szellem és jel­lemhez tapadt nemes kötelességek terheit. A köz­vélemény — figyelem nélkül az az előtt szűz vállaira nehezedett nagy adójára — máig is mintegy kö­veteli a földbirtokos osztálytól azon ezernemű ön­­kénytes adakozásokat, segélyezéseket jótékony és közczélokra való áldozatokat, melyek előtt a pénzaristokraták a papirbárók bureauik ajtait bezárják. Efcfin 1p.GffnhK Ao tchoi« íiAf J A «»•— tályból azok, kik a törvényhozó test tagjai, előre nem láthatólag önmagukra s érdektársaikra nézve oly törvényeket alkottak, melyeknek életbe lépte­tése folytán jövendőre nemcsak a rendes és czél­­szerű földművelési gazdálkodás követelményeinek meg nem felelhetnek, hanem a munkáskéz hiányá­ban a takarítás és csépelés kikerülhetlen hátra maradásával — már az idén is — aggodalommal néztek eleibe azon időszaknak, melyben a rende­sen beállani szokott esőzések miatt vagy asztagok­­ban rothadt volna el — különösen az alföldön — évi fáradságunk és költségeik gyümölcse vagy télre, sőt talán jövő tavaszra maradva férgek ele­delévé váltak volna, ha nekik az úz isten hat heti hosszasan tartó meleg szárazsággal segedelmet nem nyújt. Azon törvények, melyek a földbirtokos osz­tályt ily szomorú helyzetbe hozták, az átalános katona-kötelezettség, a rendkívüli kedvezmények­ben részesített vállalatok és a vasút építések ér­dekeiben hozott törvények. Ezen törvények teljesen megváltoztatva, a napszámos osztály állását s a munkaadó termelőházi viszonyát a munkás kéz hiányában a földbirtokos — különösen a gyér népességű alföldön — ter­­mesztményének hihetetlen nagy részét természet­ben és készpénzben a földművelő munkás osztály­nak kénytelen átengedni ; ha a munkás kéz hiá­nyának a földbirtokos osztály védgátat nem képes mielőbb teremteni, a veszély, mely a munkás kéz hiányában rejlik, a földbirtokos osztályt menthe­tetlenül el fogja sülyeszteni s magával fogja so­dorni a hazát, melyre oly büszke, s melyet meg­tartani és fenntartani — legalább a jelenben — ezen osztály volt hivatva. Ezen évre a már meglévő károk kiszámítha­tatlanok. Itt az ideje, hogy legalább a jövő évre eleje vétessék a megújulandó gazdálkodási cala­­mitásoknak; itt az ideje, hogy a földbirtokos osz­tály a kormány figyelmét szomorú állapota iránt felébressze, mely kormány onnan magas Budavá­rából csak annyit tud, hogy az idén nagy termés van, s a gabonának nagy ára van, s jó előre kibocsátott körrende­letében fenyegetődzik a szigorú és erélyes adóexecutióva­l.*) A munkás osztálynak a termelők : a föld­­birtokosok irányábani magatartása, bér és napszám­­bani túlkövetelése azzal megfordított arányban ha­nyag és rész munkatétele; a munkaadó méltat­lan boszantása, minden ok nélküli sűrű munka­­szünetelése , vesztegetéssel űzött korhelykedése elerkölcstelenedése, a munka­adó birtokos­sal kötött szerződésének cinizmussal való foly­tonos megtörése, mind oly jelenetek, melyek aggodalommal töltik el a gondolkozó embert s bár a földművelő munkás osztály magatartása nem azo­nos ama világtörténelmi mozgalommal, melyből a munkának a tőke ellen s már rendszeresített élet­­harcza egész nyugati Európában kifejlődött; a föld­­birtokosok és a kormány közönsögsége és indolen­­tiája folytán igenis vészthozóvá válhatik, princi­­piis obsta sero medici­n’aparatur. Az iparmunkásoknak a munkaadók elleni as­­sociátiója egészen más okokban keresendő, mint a magyarországi s különösen az alföldi munkásoknak a termelők irányábani mindenben túlhajtó s min­den összebeszélés, minden rendszeresített egyesülés nélküli kielégitletlen követelése, de mindkettőnek végeredményében kiszámithatlan a hordereje s szol­­­gáljon a birtokos osztálynak intéséül az iparmun­kások — még e század elején alig figyelmet ér­demlő homályos és nem­ ismert czéljainak s azok­nak elérésére, mesterileg űzött taktikájának óriási *) Ily tartalmú körrendelet küldetett szét az or­on il»k­in m Al« m­/al/ítt t háttól . fegyelmi kérdés miatt gyújtották fel a laktanyát , kellett a cipayak egy részét feloszlatni. Nem hiában tartatik legelső diplomatikus nyelvnek a franczia, milyen szépen lehet holmit kifejezni s­s körülírni úgy a dolgot, hogy ne is legyen az a mi. Tegnap est­e volt „Erostrate“ első előadása, mirel holnap Dumas fils darabjával együtt fogok számolni. U. Gr.

Next