Ellenőr, 1872. május (4. évfolyam, 102-125. szám)

1872-05-04 / 105. szám

sát, ma délelőtt ismét estek a papírok, egyedül estefelé javult kissé a helyzet. Atalán tapasztal­juk, hogy a nagy­közönség nagyon tartózkodó, ezen magatartás szerintem csak helyeselhető, s a sok kibocsátás után nem árt egy kis pihenés. Osztrák bankjegyek valamivel estek, míg magyar papírjaink nem változtak. Örvendetes jelenség, hogy a „Karthauzi­nak már 6-ik, a falu jegyzőjének 3-ik kiadása jelenik meg itt. Petőfi versei szintén 15,000 pél­dányban keltek már el s Jókait örömmel kezdik olvasni. Eddig azonban úgy látszik legfőbb elis­merést keltett Eötvös, sőt eddig mindig csak a legnagyobb tisztelettel hallottam említeni. M­­r- Kisajátítási esküdtszéki tárgyalás. Pest, máj. 3. Számos közönség és még számosabban egybe­­gyült esküdtek jelenlétében nyitotta meg ma S­á­r­­kány József, a kir. törvényszék elnöke a legelső kisajátítási esküdtszéki tárgyalást a kö­vetkező szavakkal: „Tisztelt esküdt urak! Az 1868. LVI. t. czikk a kisajátításokról szólván, az a tisz­telt esküdt urak kötelességévé teszi az azokért kár­pótlásként járó összegek megállapítását. E ma­gasztos polgári kötelesség gyakorlatára gyűltek önök itt egybe, s midőn ma először van szeren­csém a tisztelt esküdt urakat ily alkalommal üd­vözölni, bátorkodom egyszersmind szíves emléke­zetükbe hozni a kisajátítási törvény előbb idézett pontjait, melyek az esküdt urak bírói kötelességeire vonatkoznak. “­­Felolvassa az illető §§-át.) Erre az esküdtszék a következő tagokból ala­kult m meg : Merlóczy Mátyás, Bürgermeister Antal, dr. Herzl Antal, Horváth Károly, Eisler Ferencz, Muderlák Vincze, Dörschng Antal, Kochmeister Frigyes, Szalay István, Walthier Ágoston, Kralo­­vánszky István és Czellner Károly. Póttagok: Fe­leki Miklós és Him­m Sándor. Muderlák Vincze úr a magyar nyelvbeni tel­jes’ járatlanságát bejelentvén, Feleki Miklós póttag által helyettesíttetik. Felperes: A közm. és közlekedési mi­nisztérium, képviselve Ghiczy Gyula úr által. Alperes: Rössler Ármin gyámügyész, képviselve Schiller Gyula úr által. Jegyző: Fejér Elek. A tárgyalás alapját a pest terézvárosi 2 szív utczában 726 sz. a fekvő ház és telek képezi, mely a telekkönyvi kivonat szerint Fürth Sándor örököseinek birtoka. Ezen ingatlan a sugárút vo­nalába esvén, a kisajátítási alkudozások megköt­­dettek. Azonban a telek­ek­ért ígért 23 írt. 50 krral a tulajdonosok kielégítve magukat nem érez­vén, az ügy eldöntése az esküdtszék elé bocsátta­tott.­­ A megtörtént becslés 16,934 írtban álla­pította meg az ingatlan értékét, mig a felperes jogi megbízottja már 26.164 frtot ígért érte. Al­peresek szerint azonban az ingatlan jövedelme 6°/0-ot számítva is, 30.000 frtnyi tőkének felel meg, a kisajátítási árt pedig a tulajdonosok 37.000 frtban állapíttatták meg. Elnök a tényálladék előadása után fel­hívja a feleket, miszerint véleményeiket s indokai­kat adják elő. — Schiller Gyula alperes kép­viselője erre mindenekelőtt a kisajátítási esküdt­szék intézményének fontosságát adta elő. A becs­érték — úgymond — egyoldalúlag volt fölvéve, miután a tulajdonosok nem lettek megkérdezve beruházásaik minősége után. Különben tapaszta­lásból is tudja, hogy a fővárosi közmunkák taná­csa is ismervén az efféle becsléseket, azokhoz ma­gát nem is alkalmazza, hanem rendesen 35—50 szá­zalékkal többet szavaz meg, sőt— mint ez az Oetl-féle gyár kisajátításánál történt — a becslés összegé­nek kétszerese is meg szokott szavaztatni, s utal végre a sok kiskorú gyermekre, kik a kisajátí­tási eljárás által a szabad verseny előnyétől fosz­tatnak meg, miután árverezés így nem tartathat­ván, azon lehetőség — hogy jobb eredményt ér­hetnek el — elesik. Ajánlja indokait az esküdtek figyelmébe. Erre Rössler gyámügyész emelt szót. Utalt I. .Napóleonnak schönbruni időzésére mint a mely korszakban, Párisban szintén nevezetes ki­sajátítások történtek, melyekre nézve Napoleon azon rendeletet ad­ ki, hogy „kisajátításoknál soha nem szabad a félnek károsulni, sőt az államnak bőkezűnek kell lenni.“ Kéri az esküdteket, mint­hogy hatalmukban áll, honosítsák meg nálunk is e rendeletet. ” Végre Ghyczy Gyula emeli ki a kisajátítási esküdtszék első tárgyalásának fontos­ságát. Hosszabb beszédében az esküdtek nehéz feladatát is ecseteli, s végre azon reményét feje­zi ki, hogy úgy fognak ítélni, mint hazafiak s emberbarátok. Miután felperes valamint alperes nézeteiket előadták, elnök figyelmezteti az esküdteket hogy a tör­vény értelmében az esküdtek a kisajátítandó in­gatlant megszemlélhetik, de sőt megbecsültethetik is. Fölteszi a kérdést, várjon akarnak-e ezen joguk­kal élni ? — Az esküdtek határozat­hozatalra visszavonulnak ; csakhamar visszajővén, elnökük tudtára adja a törvényszék elnökének, hogy az esküdtek egyhangúlag a megszemlélés mellett nyilatkoztak, így tehát elnök az ülést egy órára felfüggeszti, az esküdtek pedig a telek megszem­lélésére indulnak. Az egy órai szünet eltelvén, az esküdtek visszaérkeztek s azonnal szobáikba vonultak, hogy végleges határozatot hozzanak a kisajátí­tandó ingatlan értéket illetőleg. Három­negyed tizenkettőkor ért végett tanácskozásuk, s mély csend közt hirdeté ki elnökük Merlóczy Mátyás a következő ítéletet . Az esküdt urak 11 sza­­vazattal 1 ellenében a kisajátítandó ingatlan értékét 34.000 írtban állapítot­ták meg. (Zajos éljenzés.) Elnök szigorúan rendreutasítja a közönséget s kijelenti, hogy a tetszés vagy nem tetszés nyilvánítása esetében azon szomorú kötelességét fogja teljesíteni, melyet ily alkalommal a törvény eléje szab­­ a karzatot kiüríteni. — Az ítéletet ő felsége a király nevé­ben mondja ki az esküdtek által hozott határozat alapján. Mindkét fél belenyugodván az ítéletbe, az ülés eloszlatott, lényeges változások mutatkoznak, miután azonban ezen beosztás ellen, sem egészségi, sem építés rendőri tekintetekből akadály fel nem merült, s miután az épület szabályozási­­ határvonala pon­tosan meg van tartva, és a fővárosi közmunkák tanácsa csak rövid idővel ezelőtt, akkor vette ezen kérdést tárgyalás alá, midőn már a harma­dik emelet befejeztetett, és miután végre Galbavy úr jó­hiszemben járt el, a főv. közmunkák taná­csa kérelmét teljesítendőnek, és az építési enge­délyt kiadhatónak találta. A váczi és országút boulevardszerű kiépítése alkalmából néhány havi tartamra egy ideiglenes sínvágány lerakása vált szükségessé. Az ennek létesítésére szolgáló költségek a közúti vasúttársu­­lat által 3018 írtban lettek előirányozva. Miután ezen ideiglenes intézkedést a közlekedő közönség érdeke tette szükségessé, a közmunkatanács elha­tározta, hogy az ezzel járó költségeket fedezni fogja, ellenben maga a munkálat a lovaspályatár­­sulat által fog vezettetni. Budaváros közönsége a „vad emberhez“ czímzett útnak helyreállítását kívánja, miután azon­ban kétségtelen, hogy ezen it sok változtatást fog szenvedni, melyek azonban ez idő szerint még meg nem határozhatók, meg fog kerestetni a vá­rosi közönség, hogy a kérdéses útnak járható karban tartása iránt intézkedjék, más részről pe­dig fel fog kéretni a közlekedési minisztérium, hogy a Margitszigeti összekötő híd kiindulási pontját és magassági viszonyait közleni szívesked­jék, mert csak ezek alapján lehet a szóban álló szabályozás iránt véglegesen intézkedni. Miután a közlekedési minisztérium által azon biztosítás létetett, hogy a lánczhíd melletti dunapart kiépítése jobb és balról még ez év foly­tán be fog fejeztetni, az illető terek szabályozása mindinkább szükségesebbé válik, megkerestetni határoztatott ennélfogva a pénzügyminisztérium, miszerint intézkedni szíveskedjék, hogy a gránit gáztartók, a­melyek a gyalog közlekedést annyira hátráltatják, visszahelyeztessenek, és úgy a Klu­­semann-féle ház, valamint a lánczhídi épületnél a gránit lépcsők még ez év folytán lerakattassanak. Miután a Párisban megrendelt lámpák és gáztartók mintái már megérkeztek, és a gázgyár­ban megtekinthetők, a műszaki bizottság azok megvizsgálására azzal küldetett ki, hogy a fővá­rosi közmunkák tanácsának e tekintetben véle­ményt adjon. Magyar László úr ajánlata folytán a Koro­­nay-féle teleknek az előbbi feltételek melletti új­bóli árverése rendeltetett el. A kerepesi út szabályozási és kövezési ügyé­ben daczára a hosszabb idei tárgyalásnak semmi határozat nem hozatathatott, s ezen ügy a mű­szaki bizottságnak újból kiadatott. A pesti sugázut külső részeinek kiépítése alkal­mából elhatároztatott,hogy a köztértől ki­felé szabadon álló nyaralók lesznek építendők, s hogy ezeknek homlokzatai az úttól legalább négy ölre beljebb helyezendők,, s hogy minden épületnek mind a négy oldalról ki kellene építetnie és puszta tűz­falak nem fognak engedélyeztetni. Ellenkezőleg az illető tulajdonosok sem az építési szyl maga­ság, sem pedig a hom­lokzat iránt megszoríttatni nem fognak, miután éppen az ekként előállandó változatosság az út külső részének kétszeres ér­téket kölcsönöz. Következő építési engedélyek adattak ki: Fi­scher I.-nak, a ferenczvárosi soroksári után 118/65. sz. a. — Szankoschitz Istvánnak a terézvárosi Wesselényi utczában, — a magy. mérnök és épí­tész egyletnek, a ferenczvárosi két nyúl utczában — a kőbányai takarékpénztárnak, kőbányán. — Lee Györgynek a józsefvárosi horgonyutczában 397 sz. a. és Zsigmond Józsefnek, a belvárosi molnár utczában 166 sz. a. A jegyzőkönyv hitelesítésével Podmanitzky és Stangel urak bízattak meg. A fővárosi közmunkák tanácsából. Buda, május 2. Az ülés délután 4 órakor gróf Szapáry Géza alelnök által megnyittatván, mindenekelőtt a bel­ügyminisztériumnak a dunaparti Stein Nathan féle ház alagútja tárgyában, valamint a közrendőri te­kintetből már régebben eltávolított „két pisztoly“ féle ház kérdésében a városi közönség és a fővá­rosi közmunkák tanácsa összhangzó határozatát helybenhagyó két leirata olvastatott fel és vétetett tudomásul. Kösztler József, Ágoston és Jánossal a sugár­­utba eső ingatlanságaik iránt megkötött szerződés helybenhagyatott. Galbavy M. felfolyamodása folytán, a Lipót és téli utcza sarkán folyamatban levő építkezési ügye újólag tárgyalás alá vétetett, a miután ki­tűnt, hogy nevezett Galbavy úr négy emeletes házának építését még az 1870. évben kiadott építési engedély alapján kezdette meg, s hogy jól­lehet maga az építkezés a kezdetleges építési ter­­vektől eltérő,­­ különösen a belső beosztásra nézve , a z a i n e. A „Siécle“ egy heves czikkben kel ki Bazaine tk.­metzi szereplése ellen s úgy látja, hogy a tábornok tudván, miszerint nem sokára haditörvényszék előtt kell neki számot adni tettei­ről adta ki azon könyvet, melyben a vádlottak átalános jogával élvén tehetsége szerint védi ma­gát, változtatva, ferdítve és hamisítva a tényeket, a­melyek neki tulajdonítják. E tények azonban — mondja a nevezett lap — oly természetűek, oly tömör egészet képeznek, hogy Bazaine nem búvhat ki alóluk, és hogy magyarázatai, ferdíté­sei s hamisításai csak annál szembeszökőbbé és kézzelfoghatóbbá teszik a tényeket. Ennélfogva nem szükség a Bazaine ellen megjelent különböző munkák és nyilatkozatokra hivatkozunk — mondja a Siécle — s nem aka­runk más vádlót felléptetni Bazaine ellen, mint őt saját magát. A főparancsnoka a hadseregnek, korlátlan­ul, kezében van az egész katonai és közigazga­tási szolgálat; hatalmában áll, mielőtt még a túl­nyomó ellenség bezárulással fenyegetné, Mac Ma­hon hadseregéhez csatlakozni. Megkapja kellő idő­ben ez utóbbi sürgönyét de figyelemre se méltat­ja azt, és ez az a­mi Bazainet elitéli. Augusztus 18-ától okt. 10-éig Bazaine tét­lenségben ki hagyta merülni mind hadseregét, mind élelmiszereit. Tudja, hogy a császárság sárba és vérbe fúlt; tudja, hogy Páris ostromoltatni fog, hogy Strassburg nem tarthatja sokáig főn magát; nem sokat aggódik Francziaország helyzetével, Sedan emberére szegzi szemeit és a császárnéra; helyre akarja állítani a császári trónt, jobb keze akar lenni a régensnőnek. Értesülve van minden­ről, a­mi történik, a vett tudósításokat azonban elhallgatja mindenki előtt; többé már nem hadfi, nem főparancsnok, de egyszerű politikai cselszövő. Midőn végre közélg a feladás órája, ki akar bújni a felelősség alól, 1870. okt. 10-én hadi tanácsot hiv egybe, mely eme határozatokat hozza: „Metz­­ben maradunk, a­mig csak lehet, hadműveleteket nem teszünk, minthogy ezektől eredményt várni alig lehet.“ Erre megkezdődtek az alkudozások az el­lenséggel, hogy becsületes és mindnyájukra nézve elfogadható katonai egyezségre léphessenek, ha pedig az ellenség a katonai becsülettel és köte­lességgel össze nem egyeztethető feltételeket szab­na, fegyveres kézzel határozták el utat törni kí­sérlem meg. Miért nem törtek maguknak utat előbb, mig még lehetséges volt ? — Az alkudozások megkez­désével Bazaine hadsegédét Boyer tkot Versail­­lesba küldötte a porosz királyhoz, azon utasítás­sal, kérje a királytól, hogy a rajnai hadseregnek a német hadakkal szemben kötelezőleg elválla­landó semlegessége mellett engedje meg e had­hadsereg Francziaországban maradását, mely ott a „rend magva“ leend. — E „rend magva“ azonban nem lett volna egyéb, mint a császárság helyreállítása, így Francziaország el van árasztva, Páris veszélyben forog, Strassburg elesett, csak egyet­len hadsereg van még s ez Bazaine rendelete alatt áll, és Bazaine ar azon kötelezettséget vállalta magára, hogy egyetlen lövést sem fog tenni az ellenségre, ha megengedi ez neki a Francziaor­szágban maradást s a császárság helyreállítását. Akarhat e valaki ennél többet, s volt-e ennél va­laha flagránsabb árulás ? Megjegyzendő pedig, hogy itt mindenütt Bazaine saját szavait idéztük. Bazaine egyszersmind eme jegyzéket adta Boyer­ék kezébe okt. 10., tehát a haditanács ösz­­szeülésének napján: „Azon pillanatban, midőn egy erőszakos párt magatartása fenyegetni látszik a társadalmat, a­mely párt czéljai nem juthatnak oly megoldásra, a­minőt a józan fők keresnek — azaz a császárság helyreállítására — a rajnai hadsereg fölött parancsnokló tábornagy a haza megmentésének vágya által vezéreltetve, megkér­dezte saját lelkiismeretét s kérdi, nem arra van-e rendelve a keze alatt levő hadsereg, hogy a tár­sadalom palládiumává legyen.“ Ne menjünk tovább. Bazaine leghalálosabb ellensége sem gondolhatott volna ki ellene ennél sújtóbb vádat. Minő joggal űzött ön, katonai fő­­parancsnok létére, politikát és miként jutott eszébe kormányzási ügyekkel foglalkozni ? Az ön köte­lessége az volt, hogy harczoljon az ellenséggel a legvégső pillanatig, és ön e kötelességet két hó­napon át semmibe sem vette, aztán midőn önként harczképtelenné tette ön­magát, a győző lábai elé borult, megfogadta, hogy egyetlen lövést sem tesz ellene, csak engedje meg, hogy felforgathassa ön a köztársaságot, és miként saját szavaival mondja, hogy palládiuma legyen a társadalomnak. Ki ha­talmazta fel önt erre ? Ön nem engedelmeskedett a haditörvényeknek, utálatos példával járt elől, és csodálkozott, hogy hadai demoralisálvák! Ho­gyan ne lennének azok ily főnök alatt? Bismarck nem fogadta oly kedvezőn ezen ajánlatot, amint Bazaine úr reméltette. A porosz kanczellár készségesen bele­egyezett, hogy annál gyorsabban desorganizálja Francziaországot, a polgári háború felszításába, azonban két dolgot követelt 1) hogy a rajnai hadsereg a régensség mellett nyilatkozzék, 2) hogy Metz a poroszoknak átadassék. Boyer tk. visszatért Metzbe egy porosz tiszt társaságában s okt. 18-án ismét haditanács hiva­tott egybe, melyen igen fontos­­ könyv vétetett fel körülbelül eme tartalommal .1870 okt. 18. Jelen­voltak: Canrobert, Leboeuf tábornagyok, Ladmi­­rault, Frossard, Desvaux, Coffinières, Soleille és Changarnier tkok. Boyer kifejtette küldetése czél­­ját s Bismarkkal folytatott beszélgetéseit s az ál­tala tett következő feltételeket: 1) a metzi hadse­reg kijelenti, hogy még mindig a császárságot szolgálja s kész a régensséget fentartani 2) e nyilatkozattal egyidejűleg Eugenia császárnő kiált­ványt intéz a franczia nemzethez és szükség ese­tén szavazásra hívja fel a kormányforma megha­tározása tárgyában .d e két nyilatkozat után a régénsség de­legáltja egy előleges béke­szerződést ír alá. Az első pontot a jelen voltak készeknek nyilatkoztak elfogadni, de kétségüket fejezték ki, vájjon ragaszkodni fog-e a hadsereg a régens­­séghez, ha egyszer kiszabadul Metzből. Ezután többen azt hangoztatták, hogy bár eredménytele­nül egy végső kitörést kell megkís­érleni. Végül Royer Eugenie császárnőhöz küldetett annak szán­dékát megtudandó s kedvezőtlen válasz esetében a hadsereget esküje alól felmentő nyilatkozatot kieszközlendő. íme ezt tette Bazaine tábornokaival együtt mig Páris egész naivul Metz szilárd ellenállására várt,­­ mig Francziaország lábbal tiportatott, ke­resztbe font karokkal nézett farkasszemet az ellen­séggel s alkudozott a császárnővel. — Nem ére­­zünk erőt magunkban — kiált fel végül a Siécle — tovább menni; a felháborodás és undor elfojtja szavunkat. Ily nyilatkozatokkal szemben csak egy kiáltás emelkedhet fel egész Francziaországban s ez az, hogy : legyen igazság ! lakoljon a bűnös! Don Carlos két újabb kiáltványa. A spanyol­­kormány több madridi lapot fog­laltatott le legközelebb azon két kiáltvány közlése miatt, melyeket Don Carlos a spanyol nemzethez s a szárazföldi és tengeri hadseregekhez intézett s melyek következőleg hangzanak: „Spanyolok, a királynak az a kötelessége hogy meghaljon népéért, vagy megszabadítsa azt. Én hálát adok istennek, hogy megengedte nekem megcsókolnom hazám szent földét, hol őseim nyu­gosznak sírjaikban. Üdvözlöm a nagy spanyol nemzetet, mely egykor a világ első nemzete volt, ma azonban a legszerencsétlenebbek egyike: boldognak érzem magamat, mert spanyolok közt vagyok s mert szivem szerint beszélhetek velek ; az ő szivök meg fog engemet érteni és felelni fog nekem. Én isme­rem a ti fájdalmaitokat, hallottam panaszaitokat, minden oldalról hívtatok s ime itt vagyok és most én is hivlak mindnyájatokat minden pártkülönb­ség nélkül. Felhívok minden spanyolt, kik mind­nyájan testvéreim nekem. Apáink szent vallása üldöztetik, a jók el van­nak nyomva, az erkölcstelenség tiszteltetik, az anarchia diadalt ül, a közpénzek rablók kezeibe jutottak, az országos hitel tönkre van téve, a tu­lajdon fenyegettetik s az ipar elhalt . . . Ha ez állapot még tovább is igy tart, a szegény nép elveszti kenyerét és Spanyolország becsületét. Apáink nem tűrtek volna ennyi sérelmet, s legyünk mi is méltók apáinkhoz! Istenünkért, hazánkért és király­­okért, keljetek fel spanyolok! Ti tudjátok ki vagyok én és mit akarok , mit akarhatnék én mást, mint Spanyolország nagyságát és boldogságát ? Én meg akarom őt menteni a ti segélyetekkel s egy igazságos, atyá­ink dicső korszakához méltó és a jelenkorhoz al­kalmazott kormányt alkotni. Én legtávolabbról sem akarok sértéseket megboszélni, s ha valaki közéletek ilyet akar, felejtse el s bocsássa meg e sértéseket! Legyünk mindnyájan méltók azon magas küldetéshez, me­lyet a gondviselés kétségtelenül reánk bízott, s mely abban áll, hogy megmentsük a spanyol nemzetet s igy utat mutassunk a többi nemze­teknek. Spanyolok, egykori királyaitok, mielőtt he­lyet foglaltak volna a trónon, esküt tettek le, hogy tiszteletben fogják tartani Spanyolország sarkalatos törvényeit. Én esküszöm az isten előtt és tanuul hívom a világot, hogy hűen be fogom tölteni mindazt, a­mit nektek ünnepélyesen ígé­rek. Esküszöm, hogy minden gondolatom, minden igyekezetem oda fog irányulni, miszerint békét, igazságot és valódi szabadságot biztosítsak szá­motokra. Esküszöm, hogy meg fogom menteni a spanyol nemzetet, vagy pedig meghalok érette. Kérem az istent, ki olvas szivemben, segítse öröködésünket s koronázza meg vállalatunkat. Királytok Carlos.“ - * II. Katonák és tengerészek! Rég idő óta nem hallottátok egy törvényes király szavát, ki kardot rántott volna, hogy tite­ket a becsület és dicsőség ösvényén vezessen. Ez az oka azon szomorú helyzetnek, a melyben rég­óta vagytok. Katonák és tengerészek! A mai naptól kezdve új kor derül fel a szárazföldi és tengeri hadakra nézve. A ti nemes erőfeszítéstek oda segíti a spa­nyol nemzetet, hogy büszkén felemelje fejét s ki­bontakozzék­ a reá sulyosodó aléltságból, e nemze­tet, mely oly nagy volt a múlt időkben, s ma megvetéssel néznek reá övei úgy mint az ide­genek. E nemes vállalatban, én a ti fejedelmetek, egyszersmind vezéretek, barátotok s bajtársatok is leszek nektek; én köztetek akarok élni és megosz­tani veletek nemes fáradalmaitokat. Midőn a király az első katona, bajtársainak kötelességszerűen vitézeknek és lovagoknak kell lenniök. Halljátok tábornoktok szavát, mely a hadi­törvény, a fegyelem s a becsület szava. Ez a ti első kötelességtek. Katonák és tengerészek, kövessetek engemet! Mi nem fogunk ellenségekre találni, de ha talál­nánk is, kövessetek engemet akkor is, mert én dia­dalra vezetlek benneteket a mely kétes nem lehet. A nemesség legszebb babérait minden időben a harcrtéren­ lehetett megszerezni. — A mi ügyünk igazságos. Az igazak által hívott istenség velünk leend. — Katonák és tengerészek seregeljetek ki­rályotok, tábornoktok közé. Carlos. * Amadé király hir szerint személyesen szándékozik a lázongó vidékeken működő hadak vezényletét átvenni, ami mindenek fölött alkal­mas lenne arra, hogy vissza­adja a fiatal király­nak nymbusát és népszerűségét, melytől a pártok támadásai meg akarták őt fosztani, mert a spa­nyoloknál mi sincs magasabbra becsülve mint a bátorság és a személyes vitézség. Don Carlos fivérével, Alfons infanssal együtt ismét Genfben van ; a spanyol kormány csapatai több helyütt szétverték a felkelőket, így Sambi­­ernél, Navarában és Portacellnél Valentiában. Alig van karlista banda, a­melynek nem pap lenne vezére. A demokraták és radikálok minde­nütt a kormánynyal tartanak. Az Orleans herczegek. Nemrég közöltük volt Chambord gróf csat­lósának St. Chéronnak az Orléans egekhez inté­zett békülésre hivó iratát, s álljon itt most Her­­vének, az orléanista „Journ. de Paris“ szerkesz­tőjének eme válaszként tekinthető nyilatkozata, mely ha nem foglalja is magába az Orléans ház egész programmját, de mindenesetre annak egy, még­pedig a fenforgó körülményekhez képest je­lentékeny része. — Hervé ezeket mondja a fran­czia királyi trón helyreállításának lehetőségéről: „Nagy dőreség lenne tagadhatlanul ismét ahoz folyamodni, ami 1830-ban történt, minthogy a körülmények ma egészen mások. Akkor lehe­tett csalódni a királyi ház két ága és a konser­vatív párt két nagy frakciója, elkülönzésének ve­­szélye fölött, míg ma az ily csalódás kevésbé ter­mészetes és kevésbé menthető lenne. Az Orléans­égek tehát politikai tapintatuk­ról és hazájuk iránti hódolatukról tesznek tanúbi­zonyságot, a­midőn az alkotmányos monarchiát egyedül az 1830-ban felbontott egyesülés alapján hajlandók helyreállítani. Rendkívül súlyos lenne a monarchista pártra nézve, ha egy időben elle­neinek támadásai és saját kettészakadása ellen kellene küzdenie. Egyedül az egység adhatja meg neki az ország megmentésére szükséges erőt. Eb­ben és, csak ebben rejlik az üdv. Én hiszem, hogy isten üdvünk eszközeiül eme becsületes, derék és felvilágosult herczegek egyikét fogja választani s kiválóan pedig azon elsőrangú lángészt és kitűnő jellemet, mely Au­­male­ngben rejlik, ki családja becsületét mint katona és mint író egyenlő vitézséggel védte. Hol találhatna Francziaország szebb királyi házat, mely romjait felépítse, sebeit bekösse s felemelje őt saját úgy, mint Európa szemei előtt? A közeledést a traditionális monarchia utó­szülöttje s az alkotmányos monarchia első­szü­löttje között, mint a régi Francziaországnak az ujjal leendő örvendetes kibékülését — azonban talán soha sem fogjuk megérhetni, mert ez or­szágnak van egy gyöngesége, a­melyet én leg­kevésbé sem helyeselhetek, de a­melyet mégis konstatálnom kell. Annyira fél ugyanis a hajdani kormányforma föléledésétől, hogy minden, a­mi ezzel összefügg, gyanúsnak tűnik fel előtte. Ha 1789-ki előtti időről datálódik valami, csak oly feltétel alatt diadalmaskodhat eme bizalmatlansá­gon, ha kifogástalan biztosítékokat nyújt a jelen helyzet épentartásáról. E biztosíték­okát az Orléans­égek megadták, de kérdjük, megadta-e Chambord gróf is? Midőn ilyeneket kérni szándékoztak tőle, ő politikai s dynastiai jelvényéül a fehér zászlót tűzte ki, mely őt örök időkre lehetetlenné tette.“ — Erre Chambord gr. orgánuma az „Union“ megjegyzi, hogy mindebből az tűnik ki, miszerint Aumale bg. a Bourbon ház élő törvényes fejének mellőzésével vágyik Francziaország trónjára, hogy így az öröködési jogot az Orleáns házba ültesse át.­­ E terv azonban Francziaország összes mon­­archistáinak rászólásával fog találkozni s ezek mint bitorlási szándék ellen erélyesen fognak el­lene küzdeni. A monarchisták ebben többé nem az 1830-ki nyílt bűnös bitorlást, de álcrázott bi­torlást látnának, a midőn Aumale hg. foglalná el a helyet, mely egyedül Chambord grófot, mint a Bourbon ház fejét s a törvényes hatalom egyetlen letéteményesét illeti meg. — E szerint az alku ismét нет köttetett meg a medvebőrre s Fran­cziaország továbbra is meghasonolva kénytelen­látni eme megváltóit. A hivatalos lapból. (Kinevezések a közös pénzügyminisztériumba.) A király a közös pénzügyminisztériumhoz sonthausen-i lovag Eeislin Ká­roly miniszteri tanácsost osztály­főnökké, fennheimi lo­vag Uffenheimer Edét miniszteri tanácsossá, az osztály­­tanácsosi czimmel és ranggal felruházott kaposmérei Mé­­rey Sándor miniszteri titkárt és Bitter Ferencz miniszteri titkárt osztály­tanácsosokká, és a miniszteri titkári czim­mel és ranggal felruházott Schneider József miniszteri fogalmazót, és Kerner Antal miniszteri fogalmazót mi­niszteri titkárokká nevezte ki. — A m. kir. pénzügyminiszter E­­­s­­­e­r István fogalmazógyakornokot a beregszászi pénzügyigazgató­­sághoz ideiglenes pénzügyi fogalmazóvá nevezte ki. Harmancsok György magán társulati bánya­gondnokot pedig a tordai sóbányahivatalhoz. — (Név változtatás.) Gombos György sza­­mosujvári lakos nevét „Göncziére változtatta H­i­r­e k. Pest, máj. 3. — B. Orczy Bódog nyilatkozik a hivatalos lapban. Egészen oda van s kapkod fühöz-fához. Most már nem állítja határozottan, hogy nem mondta a Trousil k. a. által is meg­erősített sértő szavakat. A stylus jellemzi az embert, s mi közöljük a színház intendánsának jellemzésére legújabb dátumú nyilatkozatát, íme: „Németh Irma k. a. újabb nyilatkozatára, melyben Trousil k. a. levelével bizonyítja, hogy én a nemzeti színház összes drámai személyzetét „Gesindel“ és „Ba­gage“ czímekkel illettem volna; hogy vádoltam volna őket, miszerint egész éjjeket a korcsmákban töltenének, — kényszerítve érzem magam kijelenteni, bármennyire érzem is a helyzet kellemetlenségét, hogy nőkkel kell polemizálnom, hogy én e szavakat ily értelemben soha sem mondtam. Nem fektetek súlyt arra, hogy ily általá­nosságban csak azért sem mondhattam, mert a színházi fegyelem feletti ellenőrködés végszálai a kezemben van­nak, s azzal az ítéletet egyenesen magam felett mond­tam volna ki, hogy a színházi törvényeknek nem tudok érvényt szerezni, s hogy nem mondhattam továbbá azért sem, mert részegségi bűnvádak az én igazgatósá­gom alatt nem fordultak elő. Nem emlékszem, hogy minő concret esetek jöttek akkor szóba egyes kihágásokról, de tény az, hogy az egész testületet nem foglaltam szavaim alá s legkevésbé én illetném azt, mint ilyent e czimmel. — Az akkori idők egyes zaklatott perczeiben tán heveseb­ben kelhettem ki egyesek ellen, tán az ideges természe­temet ismerők facsarg­attak ki belőlem oly szavakat, melyeknek részakarattal intenzióm ellenére lehetett oly értelmet adni, minővel a kisasszony ruházza fel azokat Egy­ conversatióból kikapott s nyilvánosság elé hozott szónak könnyű dolog egy szenvedélyes polémiában más értelmet adni, mint a minővel az mondatott, könnyű átalánosságban venni azokat, mik valamely egyes esetre vonatkozhattak, s épen ezért nyilatkoztathattam én ki közelebbről oly határozottan, hogy a Némethy kisasz­­szony által szájamba adott szavak alaptalanok, és épen ezért engedjék meg nekem Trousit s Némethy kisasszo­nyok, hogy ismételve kije­lntsem, hogy én nem vagyok és nem voltam soha olyan véleménynyel a vezetésem alatti intézet összes drámai személyzetéről, mint a minő­vel­ők vádolnak. — Báró Orczy Bódog, a nemzeti szín­ház igazgatója.“ — E nyilatkozat hatása a nemzeti színház elsőrendű tagjait határozott föllépésre kész­tette. Egy memorandumot nyújtottak be a belügyminiszternek, melyben részletesen elősorol­ván a színház körül uralkodó ferde viszonyokat, a b. Orczy képtelensége és erélytelensége folytán napról napra növekedő viszályokat, a szerződések kötelezettsége alól való fölmentésüket kérik. Ily helyzetet teremtett egyik elsőrendű intézetünknél b. Orczy, ki legkisebb kellékkel sem bírva abból, mi állásához szükséges, mindenkihez kapaszkodva, a szinház anyagi és művészi kárával csikart maga ré­­szére,támogatókat s a protektió féktelen gyakorlása ál­tal tengeti uralkodását. Most azon modor — melytől csak a ballerinák voltak megkímélve, de az elsőrendű tagok nem, — végre tán megsza­badítja tőle a nemzeti színházat. Minél tovább fog ott ügyetlenkedni, annál eclatánsabb lesz bu­kása, s annál keservesebben fogja érezni a nem­zeti színház, hogy b. Orczy volt intendánsa. — A nemzeti színháztól meg akar­nak válni: Szigeti József, Szerdahelyi Kálmán, Feleki Miklós, Molnár György, Szigeti Imre, Ná­­day Ferencz és Benedek. Ők írták alá az emlék­iratot, melyet ma délután Feleki és Szerdahelyi nyújtottak át a belügyminiszternek. Az eddigi előzmények után morális lehetetlenségnek nevezik, hogy továbbra is megmaradjanak, s ez okból ké­rik fölmentésüket. A belügyminiszter meg volt ütődve e kérelem fölött. Mi azt hisszük, hogy a színház legérdemesb tagjainak ily föllépése után már nem a belügyminisztertől kell várnunk az elintézést, hanem egyenesen az intendánstól, ha ezúttal a kötelesség öntudatára juthat. Nem lehet már tovább ott maradnia, s lemondását be kell nyújtani. Ellenkező esetben várhatjuk a belügyminisztertől, hogy föl fogja ismerni, mily helyzetet teremt Orczy gyűlölt kormányzata a szinházi tagok számára, t. i. azoknak, kik még ott maradnak. — B. Orczy képviselőjelölt. Szük­sége van tehát zászlókra is. És a nemzeti szinház festőtermében készítik is a kortes zászlókat, s a szinház festője Lehmann pongálja rá: „Éljen l. Orczy Bódog, Füged kerületének képviselője.“ — Még egy zászló-história. Nagy-Vá­radon Bercsey Györgynél egy ismeretlen úr negy­venkét darab zászlót rendelt meg e fölirattal: „Éljen Görgey Arthur.“ Vájjon hol fogja lengetni a szél? Talán a világosi kerületben? — A király ma kora reggel megérkezett s az indóháznál a szokásos fogadtatásban része­sült. Az elutazás holnap d. e. 10 órakor történik. Ő felsége a várkerten át fog a „Debreczen“ szál­loda előtt váró „Ferencz József“ gőzhajóra ülni. Előbb Pest megye küldöttsége üdvözlendő, mint­hogy hosszabb ideig tart az út a megyén keresz­tül. Megemlítjük itt, hogy Temesvár hatósága a király fogadására és ott tartózkodása idejére kö­vetkező programmot állapította meg. A király be­vonulása és a többi ünnepélyek alkalmával a rend fentartására a kiküldött ünnepi bizottmány fog felügyelni, és ebben egy a városi értelmiség­ből alakított 100 tagú disz­constablercsapat által fog támogattatni. A pályaudvaron az egész ünne­pi bizottmány s élén a városi főispánnal fogja várni ő felségét. A pályaudvar csarnokában 24 fehérbe öltözött leány fogadja a királyt, és virá­gokat hintenek kocsijáig. A rövid üdvözlő beszé­det a városi municipium nevében a polgármester tartja magyar nyelven. A pályaudvar előtt egy disz-század lesz felállítva. A bevonulás a követ­kező rendben fog történni: Elől 6 lovas megyei huszár, a városi főkapitány, a polgármester, ő felsége Bonnát püspök kocsiján, a legfelsőbb kí­séret, végre az ünnepi bizottmány és más ko­csik. A péterváradi kaputól a király szállásáig a temesmegyei lövésztestület és az összes ta­nuló ifjúság fog sort képezni. A tisztelgések so­rát fél tizenkét órakor a municipalis választmány nyitja meg a városi főispán vezetése alatt. A hatóságok testülete és küldöttségek fogadása után ő felsége kihallgatásokat fog adni, és azután a nevezetesebb közintézeteket fogja meglátogatni. Este 7 órakor udvari ebéd lesz, melyet 8 óra­kor fáklyásmenet és a philharmoniai egyletnek serenádja követ, ugyanakkor veszi kezdetét a bel­város kivilágítása.­­ Május 7-én reggel 6 órakor a helyőrségi szemle fog tartatni, 9 órakor eluta­zik ő­felsége Versetzre és Fehértemplomba, honnan délután 4 és 5 óra között tér vissza. Este a szín­házban díszelőadás lesz a külső nézőtér kivilágí­tása mellett. Május 8-án reggel 5 órakor elutazik ő felsége Aradra. Fél órával előbb összegyűl az összes ünnepi bizottmány a király szállása előtt, és ugyanazon rendben, mint a bevonulásnál, ki­­kíséri ő felségét a pályaudvarra.­­ A Salzburgban elhunyt Komáromy György halálára vonatkozólag (kit az 1866-iki osztrák-porosz háború alatt szervezett magyar lé­gió miatt csak e napokban is gyakran emleget­tek) a „P. N.“ azt írja, hogy az nem párbaj kö­vetkezménye volt. Komáromy múlt hó 20-án Mi­lánóból Salzburgba érkezvén, ott meghalt s út­ját másnap Bécs felé folytatni akarta. De nap­közben a szálloda lépcsőjén elcsúszott, s könyökét és felső karcsontját összetörte. A sérülés kezdet­ben nem mutatkozott életveszélyesnek s Komá­romy utitársa Klapka tábornok el is hagyta Salz­burgot. De mintegy negyed napra a sérülés kö­vetkeztében támadt vérbomlás veszélyes alakula­tot von s a beteg, múlt hó 30-án meghalt. Holt­testét a gyászoló család már Kolozsvárra szállít­tatta. — Operánk új baritonistája, Ma­­lecky Vilmos tegnap mutatta be magát közönsé­günknek a „Troubadour“-ban, mint Luna gróf. Még kezdő. Ez jellemzi legjobban első fölléptét. De szép, érczes hangja van, s átalában tehetség­nek látszik. De nem tudjuk, ha várjon akkor, midőn majd tehetsége kifejlődik, megmarad-e to­vábbra is köztünk, mert rendesen úgy szokott történni, hogy ha a tehetségek megtollasodnak nálunk, szárnyra is kelnek. Malecky lengyel, ki nemzete szabadságharczaiban is részt vett. A szö­veget magyarul énekelte, de mivel nem érti, gá­tolta is játékában s kifejezésben. Egyébiránt a kö­zönség elég melegen fogadta. — Egy papa törvényszék előtt. Az aradi „Alföld“ irja, hogy a solymosi román esperes és szentszéki ülnök Kocsuba János teg­napelőtt fegyveres kisérettel beszállitatott az ara­di kir. törvényszékhez, hol végre bevallotta, hogy ő gyikoltatta meg tizenkét év előtt, t. i. 1860. október hó 1- én Popovics Pável hosszuszói föld­­mivelet, hogy annak szép nejét akadálytalanul birhassa. Ezen elvetemedett gonosztevő, ki papi­öltönyét annyira meggyalázta, egy egész évig folyton azon törte fejét, miként lehetne a szép oláh menyecske férjét láb alól eltenni. E végből

Next