Ellenőr, 1872. december (4. évfolyam, 279-302. szám)

1872-12-03 / 280. szám

mint újonnan megválasztott tagoktól az eskületételt kívánta. Czizek erre felindulva ezt mondá: „az ülés kezdete előtt interpellate nyújtottam be, mely a házszabályok 73-ik pontja szerint rögtön felolvasandó. Tehát kérem a felolvasást“. A mar­sall : „ön itt nem vendég, hanem képviselő , s mint ilyennek le kell tenni esküjét.“ Czizek: „Igen én nem vagyok itt vendég, hanem képviselő, — te­hát van jogom követelni, hogy interpelláczióm fel­olvastassák. (ohó!!) A marsall napirendre té­rés az én jogom, és ismétlem, ha meg nem eskü­­­szik, képviselőnek nem tekinthetem.“ Czizek“: „Újólag ismétlem, hogy itt nem vagyok vendég. Tudom hogy ön nem törődik sokat azon törvények megtartásával, melyeket ön alkot. (Viharos ellen­mondás.) Ezennel kinyilvánítom, hogy a marsa­­llr ellen óvást adok be.“ E rövid párbeszéd után, a vélemény egység Castor és Polluxa, Czizek és Jerzabek urak az országgyűlés termét elhagyják. Egy metamorfózisról is tudósíthatom olvasóim, mely a „Volksfreund“ szerkesztőségében állt be. E változásnak és e lapnak azért tulajdonítunk fon­tosságot, mert az Rauscher ő exta ultramontán or­gánuma — és Ausztriában az ultramontanizmus hasonlíthatlanul komolyabb mérvben fenyeget, mint hazánkban. A nevezett lap eddigi szerkesztője P­ia J­ó­z­s­e­f úr volt, kiről annyit tud a világ, hogy a c­­­u­n­a­i eszmék felkent fanatizátora, ismert ti­zenhárom próbás infallibilista — de e mellett — és dicséretére legyen mondva — becsületes ger­mán, és nagy ellensége a föderalistáknak. Utódja, a három lábú próféta széken, Wies­in­ger pater reverendissime, kiről vajmi keveset tud a laikus halandók sokasága. De ha, a reverendis­sime foederalista, s ha fusiót létesit pártja és a federalisták közt (a­mint sokan hiszik) akkor a messze jövőbe, nem egyszer nyugtalan álmokat fog szerezni, az osztrák kormány tudasainak. Mi tehát e metamorfózisnak jelentőséget tulajdonítunk, s ezért nem mulasztottuk azt el, jelezni. A világkiállítás épületein szorgosan munkál­kodnak. A legutóbbi napokban két nagy­ob fa­szé­rű épület leszakadás történt a prá­­terban. A leszakadások és beomlások egyátalában annyira kezdenek Bécsben, a legújabb „grand na­tion“ mérnökeinek „gründlich“ gondatlanságai mel­let aklimatizálódni, hogy a bécsi lapok bátran nyit­hatnának e tárgyra állandó rovatot. Az egyptomi khedive épületei annyira haladt­­tak, hogy már csak a beldíszítés hiányzik. E dí­szítés mestere Seik Ahmed keggazi I­s­­mant hires kairói építőmester már meg is érke­zett. E férfiú fogja a meséhét és khedive palotájá­nak falait diszíteni. Kairóban már 2000 db keleti drágaság van katalogizálva. E gyűjtemény már e napokban fog Kairóból útrakelni. E gyűjteményben vannak azon h­éb­e­r, Massoura, és Lukin­­b­o­­ való tárgyak, melyek még egy kiállításon sem szemléltettek európai szemek által. — Kumé­­nia is élénken lesz képviselve ; az onnan jövő tárgyak, már ki vannak előlegesen Bukaresben is állítva. — A kiállítás emlékpénzei veret­ésére Prá­ger és Streblow kaptak szabadalmat. Az emlék­pénzek arany, ezüst és érczkompozíczióból lesznek különféle nagyságban — s új évtől kezdve már kaphatók. A kiállításon is lesz ily éremverő gép, mely naponkint 8—10 ezer dbot fog gyártani. London, nov. 28. (Saját levelezőnktől.) A khinai császárnak, mint magát nevezi a „menyek fiának" fényes lakodalmi ünnepélye, mire hosszú időn át meseszerű előkészületek létettek, el­végre a múlt hó 16-án szerencsésen végbe ment, miről ugyan mind e mai napig hivatalos tudósítás a menyei országból nem érkezett ide, hanem khi­nai repülő lapok, melyek ponyvairodalmi kiállításuk által tündökölnek, „hit, teljes és részletes leírását" hozzák a lakodalmi szertartásnak, a császár meny­asszonya s a szászötven tarka-barka követ fogad­tatásának. Ugyanazon időben, melyben a menyek fia mézes heteit élvezi, birodalmának nagy részében roppant pusztításokat tesznek a kiáradt vizek, éh­ség és ragály. Ez azonban csak közvetve érinti az angol érdekeket, van, mi közelebb fekszik ennél. Az an­­gol-khina, tientsini szerződés értelmében az angol alattvalókat, kereskedők, tengerészek és hittérítő­ket több oly jog illeti meg, miket a khinai kor­mány csupán szorultságában s a kényszernek en­gedve adott meg: a megyei birodalom, mely év­ezredeken át zárva maradt a világ előtt, még ma bezárná kapuit, ha hatalmában állana, az európai előretörők előtt, de mert ezt nem teheti, alattom­­ban mindent elkövet, hogy a már meglevő szerző­dés adta engedmények élét a gyakorlati életben csorbít­­. Ezzel meg nem elégedve, mitől angol lapok félnek, a virágos ország mandarinjai tovább fenye­getnek menni. Az említett szerződés a császár megnősülése alkalmából átnézendő leszen s mint itteni lapok tudni akarják a nagy keleti császár­ság kövesült aristokratiája mindent mozgásba hoz, hogy a szerződés kiválóbb pontjai az átnézésnél megváltoztassanak vagy mellőztessenek a hagyomá­nyos khinai elszigeteltség visszaállítása érdekében. Legtöbbet e miatt maguknak az alsóbb osz­tályú népeknek kell szenvedniük, kikkel a jó TÁRCZA. A FELLAH. Egyptomi emlékek. Irta A BOUT­EJ. Fordította Amica. (Folytatás). Bruneyból az utolsó vonattal indultunk. Majd mindenik kocsi tele volt, vasárnaponkint ez rende­sen igy van, mindenki úgy helyezte el magát a hogy lehetett, a tolongásban elvesztettem a társasá­got, s egyedül Ahmeddel maradtam. Azt gyanítom, hogy e kis ügyben a véletlent elősegítette, mert alig foglalt mellettem helyet, midőn kellemes kö­­nyvdséggel azt mondá: — Sokat fecsegtem, any­­nyit és arról, a mit akartak, szivemet egészen ki­mutattam. Annál roszabb, de nem bánom, még az os­tobaságokat, melyeket közbe-közbe el-el­csusztat­­tattam, sem bánom. Az isten nagy! De azt szeretném tudni, hogy ön elég illedelmesnek talált-e? s mit gondol rólam ? meg van-e a f­ellábban a­., mi az emberben megkivántató ? Hiszi-e ön, hogy idő­vel s munkánk után önökkel egyenlők leszünk? vagy koponyám alkotása, s bőröm színe az egész életen keresztül mint az emberiség alsóbbrendű osz­tályát — tengődni késztet-e ? Válaszolni akartam, de nem engedte. —Egy igen régi és mindig ellenünk eldöntött kérdést te­szek ön elébe. A­mit ön az én számban botrá­nyosnak talál, azt igen sokfelé olvashatta rólunk. A f­e­ll­á­­­k alsóbbrendűségét olyan emberek bizo­nyítják, kik a fellákk sorsát s nyomorát legke­vésbé sem ismerik. Az ipar, művészet, irodalom és a tudományos ismeretek megszerzésére képtelennek találtak bennünket, legfeljebb a földművelésre tar­tanak képesnek, mint dolgozótársunkat az ökröt, szamarat és bivalyt. A tevét már hajlandók egy fokkal elibünk tenni, — mert legalább festői kül­seje van. —Eh! mit törődöm én néhány kéjutazó ke­­délyeskedő észellenes állításaival ? — A­ki az ön faja tökéletes­ülését kétségbe vonja, ismer­­kedjék meg önnel, s épen úgy meg fog győződni mint én. — Ne higgye ön. Van egy elmélet, — még pedig nagyon elfogadott, mely a nélkül, hogy az én haladásomat s afellah szellem koraérettségét tagadná, még is arra kárhoztat, hogy morális fej­lődésünk s növekedésünkben álljunk meg, s ne mozduljunk mint a megkötözött gyermekek. — De az istenért! barátom, hagyjon békét az elméleteknek a véleményekkel, mitsem törődve haladjon előre. Ha a katona mindenkivel, kivel az után találkozik politzálna, úgy soha sem érkezne állomására; az ön útja ki van jelölve: az Európá­ban töltött négy év megismertette önt eszméink, szokásaink, művészetünk, földművelés és iparos üz­leteinkkel ; ide érkezve egy ifjú vadoné volt ön, Egyptomba visszatérve, magával viszi a legművel­tebb emberek ízlését, szükségeit és segédforrásait. A­nélkül, hogy saját vallását megtagadta volna, a miénk felső­bbségét bizonyosan belátta, vagy a mi jobb a bölcsészet ama nyugodt magaslatára emel­kedett, honnan a dogmák hiányosságát, az önké­nyes tanokat, a nevetséges babonákat, előítélete­ket s a türelmetlen rajongást megvetéssel szem­lélheti. . . . Szavaimba vágott. — Ne tovább, mondá;­nem, én nem vagyok az az ember, a kinek ön gondol. A bölcsészetet e rendszeres istentelen­séget megve­tem, a keresztények makacs vakságát sajnálom. A zsidó Mária fia csak a Mohamed előhírnöke (sais) volt, olyan lovász, ki ura előtt gyalog sza­lad. Mit mondjak azon szerencsétlenekre, kik a hír­nök előtt leborulnak s midőn az ur megérkezik hátat fordítanak? A mennyire önök a zsidókat utálják, kik az önök prófétájokat megfeszítették, a keresztényeket mi is épen úgy vetjük meg, a mi­ért prófétánkat félreismerték. — Ön csalódik. Mi nem utáljuk a zsidókat. — Mert a közönbösség legvégső fokára ju­tottak, s a mennyei dolgok már nem hatják meg szivöket. Látom, hogy őseik vallását hogy gyako­rolják, s határozottan állítom, hogy épen oly keve­set csinálnak belőle — mint mi. Mutasson nekem olyan embereket, kik imádkoznak! mutasson olya­nokat, kik böjtölnek ! mutasson olyanokat, kik In­tőkért készek volnának meghalni. — Önöknél az imádság a nők dolga, épen mint a hímzés, kötés és varrás; a jótékonyság némelyeknél csak látszat, fitogtatás; másoknál a szegények fellázadása ellen való elővigyázat, a térítés csak álnok fondorkodás, egy olyan párt homályos műve, mely a többieket leigázni és kifosztogatni szeretné. Egy moham­e­­dánusnak a kis ujjában is több vallásosság van, mint egy katholikusnak az egész testében, s jön nem tud meghazudtolni, mert szive mélyében ön is csak olyan katholikus mint én. — Mily sajátságos ifjú ön ? Kevéssel ezelőtt szerénységét bámultam, s íme Európa feje felett most már győzedelmesen tombol. Vallásosak va­gyunk e vagy nem, az nem tesz semmit, de olyan civilizatiót alkotunk, mely az önökét felülmúlja. Ön nálunk tanult, ön láthatja, hogy mire vagyunk ké­pesek, bajosan hiszem, hogy ne csodálna meg egy kissé bennünket. — Igaz, a francziákat s angolokat csodálom, de csak úgy , hogy a mohamedánus a ke­resztényt csodálhatja. — Tehát ennek is határozott mértéke van? — Természetesen. — Ah! szeretném tudni! Engedje meg ön, hogy példák által magya­rázzam ki magamat. Ha ön látja, hogy egy hor­dár a gabonával telt zsákot vállára emeli, s ház­héjára meggörbedés nélkül felviszi, ön bámulja ez embert, anélkül, hogy önmagát ezért alsóbbrendű­nek tartaná. Ön így okoskodik: ez ember olyan terhet emel, mely az én hátgerinczemet összetörné, de azért ő csak egy hordár, én pedig úr vagyok. Szellemem műveltebb, ízlésem finomabb, lelkem ne­mesebb. Ez ember ereje bámulatos, alkalomszerű­­leg fel fogom használni, de én megmaradok an­nak a mi vagyok , az az különb ember va­gyok mint ő. — Ha ön az utczán egy bű­vészt lát , ki palczáját a levegőbe felhajtja, s az ujja hegyével felfogja, vagy azt a feje felett engedi forogni s az orrán egyenesen megállitja az ön bámulása még is csak azzal végződik, hogy azt az embert nem tartja magánál különbnek. — Akár­mily bámulatos ügyessége, az csak egy utczai bű­vész, s ha ön mozdulataiban a legügyetlenebb volna is a világon, az mit sem tesz, mert felsőbbségének öntudatával egészen tisztában van. Tehát a Mo­h­a­­medánus is ilyen szellemben csodálja kereszté­nyeket. Olyan erejök s ügyességük van, mi ben­nünk hiányzik: gőzgépeket, hajókat, távírdákat, képeket, gázvilágitásokat, könyveket, nagyitóüve­­geket, ütőórákat stb. csinálnak; de a Mohamed törvényeit nem ismerik, s erkölcsi tökéletességének nagyságában a legkissebb hívő is felettük áll. Meg­értett ön? Igen. Az ön nézpontja nagyon eredeti. Be­szédéből az következik, hogy önök elsajátíthatják ruháinkat, szokásainkat, építészetünket, gépeinket, művészetünket, iparunkat, fényűzésünket, s átalá­­ban mindent mi a barbároktól megkülönböztet, s azért nem szűnnek meg egy pillanatig sem maga­­­enbeknek érezni. — Nem óhajtom, hogy országom annyi min­denféle dolgot sajátítson el önöktől. Öltönyeink job­bak az önök ügyetlen, csúf és kényelmetlen egyen­­ruh­ás­oknál. Kairó régi építészete sokkal nagyszerűbb s kényelmesebb mint a párisi paloták. Az önök építé­szei a Hassan mecsetje vagy a Kaliffák sír­jához hasonlót soha sem fognak építeni. Iparunk, az európai ipar versenye alatt hanyatlott, ezér­t olyan művészi remekeket teremtett, melyeket az­­ utazók keresve keresnek, és sulyok szerint arany­nyal fizetnek. Mi hasznát vennék mi az önök hitvány fényűzésének? Bazárunkban egy régi szőnyeg ezerszerte töb­bet mond a kép­zeletnek mint a Londonból küldött nagy tarka, rikító színű, látványos bársony szőnye­gek. Mi olyan emberek vagyunk, kik a selyem és arany szálakból izletesebb s eredetibb szöveteket szövünk, mint a h­oni gyárak. Anélkül, hogy a nagy iparosok ügyessége és segédforásaival bírnánk, a mindennapi élet szükségeinek eleget teszünk; tes­­tületeinkben elég sok jó munkásaink vannak. Ha azonban országunk gazdag emberei háztartásu­kat franczia modorban rendezik be, s az egyptomi piaczot idegen áruczikkekkel halmozzák el, akkor munkásaink éhen fognak halni. Mi földművelő népek vagyunk, az önöknél oly nagy mennyiségben található műszerek s gé­pekre szükségünk van, önöknek viszont gazdag aratásaink kellenek. Ügyeink igen jól mennének, ha öszveköttetésünk itt bevégződne, de az­­ ok fényűzése, vagy helyesebben mondva, visszataszító kicsapongásaik hozzánk hozatala, a hat hónap akit meggazdagodni vágyó közbenjáró sóvár kapzsiság.­, szegény országomat az európai telhetetlenség éles­­kamarájává tette. Abban mesterkednek, hogy Sz­­id basát, a mi fenséges urunkat, a legnemesebb s nagy lelkűbb férfiút, ki tudja jobban meglopni. — Ha össze­vissza vásárol, s a portékát alku nélkül fizeti — ugyan ki hibája az? — Az európai embereké, az önöké, kik meg­babonázzák ! Szeretem hinni, hogy ha önök fel­gondolnák, hogy elvégre is a szegény fellah az, a­ki fizet, bizonyosan másképen cselekednének. A ha­talom vallásossága megvan a fellahban, vérét és munkája verejtékét soha sem fogja uralkodója szükségétől sajnálni, vagy alkuba bocsátani, de az európai üzérek s kereskedők hasznáért, kik sárral dobálják s korbácscsal ütik, ezeknek a hasznáért bele­fáradnak nehéz munkájokba. Türelmük né­ mandarinok elhitetik, miszerint minden rész, a szűnni nem akaró esőzések, a folyamok hallatlan kiáradásai, éhség és döghínás onnan felülről bár, de azért jönnek, mert idegen barbárok tapossák a mennyei birodalom talaját. Ez alkalomból az angol sajtó keserű szemre­hányásokat tesz a khinai hittérítőknek, kik­e­tsem tettek , tesznek a balítélet kiirtására s a nép fel­világosítására, de sőt kik őszintétlen eljárásuk ál­tal veszélyeztetik nemcsak a kereszténység ügyét, de még üldöztetés tárgyává tesznek számos félre­vezetett khinai alattvalót, kiktől azon czimen, hogy kereszténységre tértek, oly helyen, hol különben a fenálló szerződés meg nem engedi, ennek kijátszá­sával, ingatlanokat vásárolnak. A szemes khinai hatóság csak hamar észreveszi az ily ügyletek csalárdságát s a szerencsétlen eladót, ki csupán hogy ingatlanán túladhasson, vallá magát megtört­nek, miután a hittérítőkön, mint angol alattvalókon boszuját nem állhatja, minden fanatikus kegyetlen­séggel üldözés alá veszi. Nincs nemzet, melynél nagyobb tiszteletben állna a biblia s mely többet foglalkoznék bibliai dolgokkal mint az angol. Találunk náluk társula­tokat, melyek czélul a biblia terjesztését, fordítá­­sát a föld minden nyelveire, helyes magyarázatát megértését tűzte ki. A biblia régészeti társulat csak az imént véteté föl a szent föld, a régi Pa­­lestina legkisebb részletekig hű térképét, minő eddig még nem létezett s miből bibliával foglalko­zók nagy eredményeket várnak, részint mert csu­pán ennek segítségével leendőek képesek a szent könyvnek egyes, még homályos részeit megérteni, részint mert az általa nyert pontos távolsági adatok nyomán bizonyosságot fognak nyerni a biblia hi­telessége mellett vagy ellen; igy például, Péter vagy Pál Y-várostól Z-városig pe­redes apostolo­mul mennyi idő alatt utazott, s miután az uj tér­kép tökéletes összhangzásba hozatott a Péter vagy Pál idesebelivel,­­könnyű leend meghatározni a szent lábak gyaloglási sebességét, a mi aztán vagy meg fog felelni közönséges halandók gyalogsági sebes­ségének vagy nem, végeredményül e mellett — természetesen — változatlanul megmaradván a vak hit a bibliai adatok hitelességében : mert ha se­besség semmi emberfelettit nem mutat, elhiszszük, mint természetest, s ha mutat, szintén elhisszük mint csudát. Már ezek után mondanom sem kell, mily rop­pant sensatiot idézett itt elő a hír, hogy Smith György, a britt múzeum tagjának sikerült egy­­ assyriai tábla okiratát szerencsésen leolvasni, mely nem kevesebbről szól, mint az özönvíz történetéről, arról, hogyan parancsoltatott meg Xisuthrusnak a világ istentelensége miatt bekövetkezendő özö­nviz ellen előkészületeket tenni, bárkát építeni, hogyan építette meg, mint vitt bele mindenféle állatot, mint úszott az özönvíz habjai felett ; végül mint akadt fönn egy magas hegyen; s mint küldött ki madarakat s mint tértek ezek vissza, minthogy sehol sem volt még száraz a föld. Bezzeg van öröm Albion Izraelében, mert azt hiszik, hogy az assyr krix-kraxból sikerülni fog az özönvíz időpontját egész pontossággal meg­határozni, mire nézve pedig eddig elé nagyobb nézeteltérések léteznek a tudósok között:az egyik Krisztus előtti 2104 évre teszi, a másik 234- re óhajtaná. Darwin milliókkal számítja a világ éveit mig mások 5876 esztendős babának állítják. Chronologiának sohasem volt erős oldala a határozott pontosság s az assyr szarkalábaktól sem várhatunk többet , hanem az mégis kétségtelen, miszerint a tisztességes tábla sok évvel, ha nem évszázaddal, idősebb mint maga a pentatench. Az ékbetűk, mint látszik, nem egyebek mint megrövidített írás egy neme, mely régibb vagy legalább is oly régi mint az egyptomi hierogly­­phek, miknek elolvasására, midőn Izrael gyermekei Egyptomban tartózkodtak, már ügyes értelmezők szükségeltettek. Eddig az özönvízre vonatkozó leg­régibb tekintélyünk maga a pantatellek volt, ma már egész a hhaldei nagy királyság idejéig visz­nek vissza hagyományaink, mely idő megelőző Ábrahám korát sőt még Nimród, a merész vadász napjait. Hogyan sikerült, kérdezhetné valaki, a tudós angolnak az ékirást elolvasni ? Elég könnyen, ha tudjuk a titkot. Mesopotamia nagy deltájának régi sírjai s templomaiban kicsi aranylapok találtattak, mikbe ékbetük valának nyomva. Esetlegesség ki­­tü­ntete, miszerint a drága ereklyék­ némelyike való­ságos szótár, párhuzamos oszlopokban az eredeti hieroglyphákat s a megfelelő ékjegyeket tartal­mazva. A­mi már a hierophyphákat illeti, azok ön­­maguk mondják mit mondaniuk kell egy alak napot mutat, tehát nap, másik embert, nyilat, tehát embert és nyilat jelent így lassan lassan, lépésről lépésre, azok kik élvezetüket találják a mélységes kutatásban, mind több ékjegynek fede­zék fel egyenértékét, míg végül ma Smith úr ép oly könnyen betűzi le az ékiratot, mint Munro tanár Lucretius kéziratát. K. M. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése decz. 2-án. Elnök: Bittó István. Jegyzők : Mihályi Pé­ter, Széll Kálmán, Kiss Miklós, Wachter Frigyes ! A jegyzőkönyv hitelesítése után szót emel: Elnök: T. ház! A szombati ülésben a ház beleegyezésével, a mai ülés napirendjére a házsza­bályok átvizsgálására kiküldendő bizottság tag­jaira beadott szavazatok eredményének kihirdetése és a főváros rendez­éséről szóló törvényjavaslat rész­letes tárgyalásának folytatása volt kitűzve. Van szerencsém azonban bejelenteni a t. háznak, hogy időközben azon hivatalos értesítést vettem, hogy a kormány beadván lemondását, ő felsége ezen lemondást elfogadta. (Élénk helyeslés a baloldalon) az uj kormány alakításával Szlávy József volt ke­reskedelmi miniszter urat bizta meg. (Élénk éljen­zés.) Egy­idejüleg megbízta a volt miniszter ura­kat, hogy az új kormány alakításáig tárczájukat vezessék. Azt hiszem ajt. ház természetesnek fogja ta­lálni, hogy ily körülmények közt érdemleges tár­gyalásokat folytatni, ülést tartani alig lehetséges. (Helyeslés.) Azon kérdést vagyok bátor még a t. házhoz intézni, megengedi-e, hogy a mai ülésben a szo­kásos előterjesztéseket megtegyem, vagy pedig hagyjam a legközelebbi ülésre? (Felkiáltások : A legközelebbi ülésben! Most!) Nagyon rövid az előterjesztés. Vladár Ervin képviselő, ki a szabályszerű 30 nap fenntartása mellett igazoltatott, ezen idő el­telvén végleg igazolt képviselőnek jelentetett ki. Csernátony képviselő úr bemutatja dr. Cseh Károly a kézdi orbai választókerület megválasztott képviselőjének megbízó levelét. (Éljenzés balfelöl.) Az állandó igazoló bizottmányhoz utasíttatik. Végre bemutatom a szokásos elnöki havi kimutatást a függőben maradt tárgyakról. Ki fog nyomatni és szétosztatni. Végre kérem a t. házat, méltóztassék az elnökséget felhatalmazni arra, hogy a legközelebbi ülés idejét a szokott módon falragaszok és hírlapok útján közzététesse. (He­lyeslés.) Egyéb tárgy nem lévén az ülést feloszlatom. A republikanismus diadala. A franczia nemzetgyűlésnek m. hó 28-án is­mét viharos ülése volt, e vihar azonban csak a vészterhes fellegeket kergette el s azon mialmától tisztította meg a léget, mely már-már fenyege­tővé vált a szabadelvű eszmék barátaira nézve. E nap véglegesen megalapította és szentesítette a harmadik köztársaságot s az egész országot oly lelkesültség szállotta meg, mintha egy világra szóló győzelem hire tört volna magának utat hosszas vereségek romjain A nemzetgyűlés monarchikus többségének kormányellenes javaslata vettetett el a 28.ki ülésben s Dufaure igazságügyére fogadta­tott el s ez elég volt arra, hogy a monarchisták is beismerjék teljes vereségüket, és ezzel a franczia köztársaság diadalát. A nagy nap eseményeiről ezeket olvassuk páriai lapokban : Szükségtelen mondanunk, hogy a maihoz hasonló tolongás nem fordult meg eddig első a versaillesi palota kapui előtt. Még azok is, a­kik világosan meg lehettek győződve, hogy helyet nem kaphatnak, egész erejükből előre furakodtak a hullámzó óriás tömegben, valamely gondviselés­­szerű véletlenre, vagy az őrállók szánalmának fel­­kelthetésére számítva. Párisból a vonatok nem győzték egész dél­előtt szállitani a kiváncsiakat, kik az indóházakat elárasztván valóságos harczot vivtak utazási jegye­kért. — A versaillesi képviselőház nyilvános karza­tai délután egy órakor már fuladásig tömve voltak úgy, hogy a később érkező és bemenetet szerezhető szerencséseket nagyon meg lehetett számlálni. A diplomatiai karzat szintén korán megtelt s nem hi­ányzott talán egy sem a diplomata urak közül. Ott volt Arnim is csaknem mozdulatlanul s egész el­­merülten figyelve a történtekre. Három negyed háromra volt, midőn elnök az ülést megnyitotta. Erre halálcsend állott be, hall­gatóság úgy mint képviselők teljes tudatában lévén a helyzet komolyságának. Elnök felolvassa Kérd­­velbizottság javaslatát, hogy 15 tagú bizottság kül­dessék ki, mely törvényjavaslatot terjeszszen be a miniszteri felelősség tárgyában. Ezután felállott Dufaure igazságügyminiszter s előadta a kormány nézetét eme tvjavaslatra vonatkozólag. Soha szó­noklat nem idézett elő meghatóbb benyomást, mint Dufaure eme beszéde, melyet mindamellett egész végig a legmélyebb csend kisért, végszavaira azon­ban hosszas zajos tetszés nyilvánulásokban tört ki az összes baloldal, mely minden pártszinezet nél­kül mint egy ember emelkedett fel, midőn az igaz­ságügyét a Kendrel féle bizottsággal szemben indít­ványozta, hogy 30 tagú bizottság küldessék ki a nemzetgyűlés és a köztársaság elnöke hatalmának meghatározására s a miniszteri felelősség megálla­pítására. Ezután rövid szünet következett, mire Barbie lépett a szószékre nagyon észrevehető felindulással, hangja mely rendes körülmények közt bizonyos erőt és érc­ességet árul el, most szaggatott, tompa volt s alig lehetett megérteni. Kérte, hogy függesz­­tessék fel az ülés csak egy órára, miszerint a Kérdvetbizottság tanácskozhasson a kormány indít­ványa fölött. Ez, bár a leghevesebb ellenzések kö­zött megadatott, s képviselők és közönség élénk vitába keveredve töltötte a szünetet. A kért egy óra már rég elmúlt, s nyugtalanság támadt min­denfelé. A képviselőket kisebb nagyobb csoportok fogják közre, tudakozódván, mi történik a bizott­ságban. Senki sem tudott semmit. Végre fél ötkor kire terjedt, hogy a bizottság visszautasította a kormány javaslatát. E hírrel kapcsolatban felemlítették, hogy Thierst és Dufauret két ízben kihallgatta a bizott­ság s minden felvilágosításuk és kétségbeesett ké­résük daczára is megátalkodva maradt.­­ Végre harmadszor is megkezdődött az ülés, s ez alkalom­mal a legnagyobb izgatottsággal. Jules Simont nagy tömeg veszi körül, köztük Pér­er Kázmér, ki élénk beszédbe ereszkedik az aggodalmas közok­tatás Ügyérrel. A Kerdrel-bizottság tagjai azonban még akkor sem jelentek meg, de annál óriásibb tömeg tódult a karzatokra, melyek csaknem ösz­­szeroskadtak a szokatlan teher alatt. Öt óra tájban megjelenik maga Thiers is feltűnő heves léptekkel és egyenes magatartással. Alig foglalt azonban helyet, midőn ismét elhagyta a termet, követve a miniszterium összes tagjai ál­tal, mint mondák minisztertanács tartása végett. Háromnegyed óra folyt el ez alatt s a ház várt előbb csendben majd szabad menetet engedve a vitatkozásoknak. Thiers másodszor is belépve, kis­vártatva újabban távozik, ezúttal Dufaureval együtt a bizottság kebelébe. Ily nehéz várakozásban telt le az idő három­negyed hétig; ekkor a bizottság s a kormány tag­jai is megjelentek. Barbie szószékre lép s átalá­­nos meglepetés közt tudatja a bizottság megálla­podását. Beszédét heves izgatottság követte, majd Dufaure nyilatkozott a kormány nevében, mit a baloldal viharos tetszése fogadott. Végre Thiers maga is a szószékre lép s erélyesen védi állás­pontját, majd pedig a vita másnapra halasztását kéri, mi csakn­m egyhangúlag el is fogadtatik. — így szakadt vége az izgatott ülésnek fél nyolcz tájban. Párisban ép ily élénk, és ily átalános volt az izgatottság. Esti nyolcz órától kezdve a Made­leine környékén a boulevardokat roppant tömeg lepted,mint valamely nagyobb ünnepnapon, növe­kedő izgatottsággal várva a faireket, s mohón kap­kodva a hírlapokat. A Jouffroy-átjárat valóságos olvasó teremmé lesz, valamint a Madeleine-boule­­vard maga is, hol a lámpákat kompakt olvasó tömegek állják körül. A tömeg perczenkint növe­kedvén, az opera körül teljesen lehetetenné teszi a közlekedést. A Helder utcza, hol a „Soir“ kiadó hivatala van, egészen tömve a hírlapra várako­zókkal, kik utonállókként rohanják meg az újság­kihordókat s pillanat alatt megfosztják őket ter­­heiktől, mi a legpittereskebb képet nyújtja. A St.­Lázár indóházban már hét órakor óri­ási tömeg várta a versaillesi képviselőket, kik egy negyed 10-kor érkeztek meg s alig tudtak menekülni a legkülönbözőbb kérdések elől. — Másnap, 29-én hasonló jelenetek ismétlődtek mind Versaillesban mind Párisban, ekkor azonban estve az aggályos izgatottságot átalános öröm váltotta fel . „Éljen a köztársaság!“ felkiáltások hang­zottak mindenfelé. Angol államférfiak. Salisbury marquis. A „D. News“ után. Salisbury egyike a modern politikai élet legmeglepőbb s bizonyos értelemben legrokonszen­­vesebb alakjainak. Ő reménytelen államférfiú, vagy legfelebb is oly remények által­ van lelkesülve, melyek nagyon hasonlítanak a kétségbeeséshez, a­mennyiben azon sajnálatos kényszerűségben érzi magát, hogy türelme tengerébe fojtsa ama remé­nyeket. A művész középső alakul vehetné őt di­adalmaskodó szellemek ellen folytatott rendíthetlen küzdelem képlegesítésénél. Arcza bizonyos boszúságot árul el, mint valamely veszett ügy vezérénél, ki el van tökélve, végig folytatni a küzdelmet, noha meg van győ­ződve, hogy küzdelme vége minden esetre vereség le­­end. Salisbury valóságos politikai Prometheus, Ajax, ki daczol a villámmal, Ixion az ő kerekén, szóval minden, ami daczolást s megmérkőzést jel­képez oly hatalommal szemben, a­melylyel hiába való a szervbeszállás. Vagy egybehasonlíthatjuk őt Enoch Ardennel lakatlan szigetén, egy hajó­törést szenvedett tengerészhez, a­ki hajóra vár, de hiában. Mert Salisbury lord szintén ily hajóra a conservativ reactióra vár, mely azonban sehogy sem akar feltűnni a láthatáron, hogy őt száműze­téséből kiragadja. „Nem jó — mondja — elcsüg­gedek, elcsüggedek !“ Ő harczban áll e kor irányzataival. Komo­lyan neki adta magát annak valósítására, a­mire az elhunyt Derby lord puszta phraseológiából vál­lalkozott : fel akarja tartóztatni a democratia hul­lámait. Magatartása hasonlít azon hollandi gátőré­hez, aki állomásáról egyedül látja a vészt, mely a gátat "ketté szakítással fenyegeti. Ily lelki hangulat mellett Salisbury egyálta­lában nem hajlandó compromissumra lépni a je­lenkor szerinte hamis elveivel, nem akar tömjé­­nezni azoknak avagy belépni szolgálatukba, de állhatatosan ellenük szegül. — A körülmények melyek között cariéret csinált volna bármely vele egyenlő, vagy nála csekélyebb képességű ember is, Salisbury lordra nézve csak végzetteljeseknek bizonyultak be, s valószínűleg meghamisították helyét a történelemben. Igaz, hogy ő mindig ki­tűnő alak lesz kora parlamenti csatározásaiban, a parlament tagjai azonban hasonlu­tnak a színé­szekhez, kik a deszkákon kívül feledésbe men­nek. Salisbury arra volt teremtve, hogy hősi sze­repet játszók jó vagy gonosz értelemben, és iind hétköznapiasságra van kárhoztatva. Zsarnoki kormány alatt talán bölcs és jótevő kormányzó lett volna a marquis úr, sőt még ma is elsőrendű indiai alkirályt lehetne faragni belőle. S ha­­ Francziaországban negyvenkét év előtt miniszteri tár­­czát hord, bizonyosan felforgatja a trónt,miként Poli­­gnac cselekedett,de valószínűleg oly utálttá tette volna a monarchikus elveket, hogy 1830. július havában anticipálta volna az 1848-as forradalmat. Egy nagy név és egy történelmi peerség, roppant vagyon és társadalmi befolyás öröklése egyszerűen parla­menti gladiátorrá és kritizálóvá tette őt. Salisbury nem lehet honfiainak közigazgatási vagy törvényhozási közege, mivel nem osztja azok­nak meggyőződéseit és sokkal becsületesebb, sem­hogy ily meggyőződéseket af­ectálna. Ő nem ve­zethet ellenzéki pártot, mivel ily párt nem is léte­zik. Van ugyan egy, magát conservativnak neve­ző többség a lordok házában, mely megtapsolja a miniszterek ellen tett támadásait, mely el van ra­gadtatva gyakran nagyon is helyes critizálásai ál­tal, de a mely aztán nem is megy tovább mel­lette. Innen Salisbury lord könyei, s innen azon mi­ssió, a melyet magára vállalt. Tudja, hogy nincs ellenállási párt Angliában, és ő felkereke­dett, hogy teremtsen egyet. Néhány év előtt elhi­tette magával, hogy mindez Disraeli hibája, s ha egyszer ezt lerázhatja magaslatáról, a konzervatív párt ismét elfoglalja helyét Anglia politikai életé­ben. Azóta kiszélesedtek politikai tanulmányai és felfedezte, hogy azon szerencsétlen taktikát, me­lyet ő Disraeli találmányának tartott, már koráb­ban Wellington hgy­sir Robert Peel, az elhunyt Derby lord és Disraeli is űzték. E felfedezésből azonban ismét nem volt képes a helyes tanulsá­got kivonni s midőn látta hogy e négy egymás­tól minden tekintetben rendkívül eltérő férfiú kö­zel félszázadon át egy és ugyanazon irányt köve­tett minden felmerülő fontosabb politikai kérdés­ben, midőn látta, hogy a konservatívok egyik és másik miniszter alatt mindig készek voltak ér­vényre segíteni a szabadelvű politikát, azon meg­győződésre juthatott volna bármely kevésbé beható szellem is, hogy itt semmi pártmanipulatió nem képes változást előidézni. Ez teljesen megmagyarázza Salisbury hely­zetét. Noha a lordokháza első ellenzéki padl­ás­an foglal helyet s minden erejéből támogatja Rich­mond hget a minisztérium faggatásában, gyakor­latilag kívül áll mindkét párton. Ő egyedül álló áll­am­férfiú, (á la Jules Schwarz) a­­­iért teljes elismerést érdemel, birván azon a mai vi­lágban nagyon is ritka bátorsággal, hogy magá­ban is megálljon. A hivatalos lapból. A pénzügy­minisz­er Dobner Rezső pénzügyi fogalmazót minister fogalmazóvá, a diós­győri bányaigazgatósághoz második számtisztté Top­ser Samu aranyidkai bányatisztet és Szvertecz­ky Ferencz apatini kínost, urad. tiszttartósági írnokot az ottani szám­tartósághoz ellenőrré nevezte ki. A vallás- és közoktatási minister Ti . Bálint okleve­les tornatanítót a zilahi állami tanítóképezdéhez ideigl, minőségben tornatanítóvá nevezte ki. Naszód vid­ékén Naszódon új távirdaállomás nyitatott korlátolt napi szolgálattal. Az uralgó cholera-járvány alkalmából, az országos vásárok megtartása Zemplén megye területére, nézve, a megyei alispán jelentése szerint, további intézkedésig hatóságilag betiltatott. Az uralgó cholerajárvány alkalmából, a S­a­­­u­­­szent-Péteren deczember 6-án tartandó Miklós na­pi országos vásár megtartása a megyei alispán jelentése szerint, hatóságilag betiltatott. A szombati kirándulás nem volt olyan ese­ménytelen, mint az Ellenőr mondá az első hír után. A rákosi „kastélytól“ indultunk el, számo­sabban mint valaha, ötven piros frakknál is töb­ben. Ő felsége a király ismét élünkön volt s jó kedvben, de a királynéhoz — fájdalom — most sem volt szerencsénk, gróf Andrássy, báró Wenk­­heim B. és Tisza Lajos jelen voltak mint rende­sen. Az első róka a „kastély“ nádasából ugrott ki s visszakergettük a „száz házig“ hol menekült egy homokgödörben. A futam jó és tartós volt, de nem történt alatta semmi különös. Történt a második róka megjelenése után. Ez a palotai réten iramo­dott meg s Uj-Pestig meg sem állott, hol aztán ültünt a szőlődomb alá. Üldöztetése alatt volt több bukás és egy pillanatig nagy aggodalom is. Először Dessewffy Aurél lova bukott fel; ez azonban talpra ugrott s elszaladt rögtön, a­mi mulatság szokott lenni, de nem annak, a ki gyalog marad. Vesze­­delmesen bukott — egy nagy árokba, a szőlő­domb kezdetén — a hollandus kisasszony sebes üge­tő szürkéje. Ez a különben derék ló hanyat esett úrnőjével együtt, s nagy rémületet keltett, mig nem láttuk, hogy nincs baj s hogy Vanson k. a. — ki jelesen lovagol — ismét fennül. Ma azon­ban rosz napja volt, mert a szőlő másik oldalán él-

Next