Ellenőr, 1873. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1873-02-01 / 26. szám
felzúdította azt épen azon időből, midőn a Lónyay-pénzügyőrség és kormányelnökség gazdálkodásának következményei legterhesebben nehezednek ránk. Fel kell szabadítni magunkat — igen is —Bécs járszalaga alól pénzügyi szempontból is, de ezen felszabadulásunkhoz nem visz közelebb azon idétlen schimpfelés, melylyel egy exkormányelnök — ki maxima pars fuit helyzetünk alárendeltségének állandósításában a financiális emancipatiónkra sokkal kedvezőbb viszonyok közt is — dühös ellenségünkké teszi Bécs minden pénzintézetét és tekintélyes bankházát. Ez nemcsak nem használhat nemzetünknek semmit, de árthat igen sokat, mert azon bécsi tekintélyes pénzintézetek és bankházak temérdek kárt okozhatnak hitelünknek világszerte, mindazon nagy intézeteknél és házaknál, melyekkel üzleti folytonos és jelentékeny összeköttetésben s igy bizalmas tanácsadók gyanánt is állanak. Nem schimpfelni kell Bécsre, hanem rendbe kell hozni háztartásunkat komoly igyekezet, józan takarékosság és lelkiismeretes kezelés által; s akkor aztán emancipálva leszünk, akár tetszik Bécsnek, akár nem. S nem kell szolgainak lenni, sem szavakban, sem tényekben, soha, mert a férfias és méltóságos viselet legüdvösebb egy nemzetre nézve mind a jó, mind a balszerencsében. Mi tehát megalázónak tartjuk hazánkra nézve azon hangot, melyen Kerkapfly pénzügyér beszélt az osztrák nemzeti bankkal, de nem kevésbé kártékonynak azon nyilatkozatot is, melyet gróf Lónyay keltett fel ellenünk, — súlyos anyagi állapotunk közepette, — a bécsi pénzvilág szenvedélyeit. Mindezt pedig commentár gyanánt mondtuk el két czikkhez, melyeket alább idézünk. Az egyiket a „Pesti Napló“ hozta ma reggel, de olyan helyen, mintha el akarta volna dugni szem elől, nehogy megolvassák mások. Pedig megérdemli a figyelmet s ezért veszszük át. A másik egy irányczikk a bécsi „Tagblatt“ jan. 30-diki számában s nagy igazságokat mond, melyek kellemetlenek ugyan, de javunkra válhatnak, csak szívére vegye kormányunk. * * * A „Pesti Napló“ mai számából: „Bécs, január havában. Azon incidensből, hogy Londonban a magyar kölcsön aláírása nem teljesen sikerült, a hazai lapok sokat foglalkoznak a magyar kormány pénzügyi összeköttetéseinek bírálatával, sőt a képviselőház tárgyalásai folyamában is hallottunk erre vonatkozólag megjegyzéseket. A külföldi pénzemberek és pénzintézetek viszonyainak nem ismeréséből sok ferde nézet uralkodik Budapesten az irányadó körökben, sőt mondhatni, hogy az említett viszonyok nem ismerése úgy Lónyay mint Kerkapoly pénzügyminisztersége alatt idézett elő botlásokat. Mindenekelőtt nagy tévedésnek tartjuk összezavarni hazánk pénzforgalmi ügyeinek függetlenítését a bécsi piaczon lévő nagyszámú intézet és bankházzal való összeköttetés kérdésével. Magyarország pénzforgalmának függetlenítése egyesegyedül a bankkérdés megoldásától függ. Az ország folyó és mindennapi pénzforgalmi szükségleteinek kielégítése csakis pénz- és hitelrendszerünk szabályozásával áll kapcsolatban. Beruházásokra még sok éven át lesz szüksége az országnak, melyeket a bankkérdés megoldásával nem lehet előteremteni, csakis gazdálkodás, takarékosság és munkásság útján fogjuk lassan kint a kellő tőkét megszerezni. Ha ez évben megoldatik a bankkérdés, azért még a jövő és még sok reá következő évben nem fogjuk a beruházásokra szükséges tőkéket itthon bírni, hanem kívülről kellene azokat behozni. Mindenki előtt ismeretes dolog, hogy mindazon tőkék, amelyek 1867 óta akár az állam, akár vasutaink és egyéb vállalataink részére beszereztettek, a külföldön vétettek és alig említésre méltó rész az, mely itthon adatott az említett czélokra, így lesz ez még sok éven át. Elég baj az, hogy beruházásainknál a külföldre szorultunk, mert a külföld adósai lettünk, ami nemcsak közgazdaságban nyomasztó, de még politikailag is. Azonban mint tőkeszegény nemzet nincs más választásunk, mint vagy megtenni a beruházásokat idegen tőke segítségével — vagy pedig a beruházásokhoz csakis akkor fogni, amidőn magunk emberségéből lehetene itthon a szükséges pénzt beszerezni. A nemzet az első utat választó, igénytelen nézetünk szerint helyesen cselekedett, mert ha jól gazdálkodunk, idővel visszavehetjük külföldön lévő kötelezvényeinket és ittbenn fognak maradni a kamatok. Ha azonban megtartjuk azon irányt, amelyen eddig haladtunk — azaz a beruházásokat külföldi tőkével eszközöljük — mindent el kell követnünk, ami a külföldön hitelünket emeli, egybeköttetéseinket biztosítja. Azért is hibásnak tartjuk az itt-ott mutatkozó támadásokat a bécsi pénzvilág ellenében. Lehet, hogy nem ok nélkül neheztelünk egy vagy más pénzintézetre, egy vagy más pénzemberre — azonban nem szabad az egész bécsi pénzkörök ellen háborút indítani akarni, mert ily eljárás arra fog vezetni, hogy nem a bécsi , hanem az összes európai pénzpiaczokat fogjuk elveszteni. Ugyanis a bécsi pénzintézetek ép úgy, mint a pesti bankok, egyes nagy pénzügyi grupe-ok képviselői. Bécs nem áll magában, nincs isolálva, hanem összeköttetésben van a világ minden piaczával és igen csalatkozik az, ki hiszi, hogy Bécs pénzemberei mint a bécsi piac tényezői, nem pedig mint az európai pénzügyi groupe-ok tagjai bírnak használni vagy ártani. Nem képzelhető, hogy Európa bármely államában valami nagy pénzügyi operatív történjék anélkül, hogy az illető groupe bárhol lévő tagjai be ne folynának, illetőleg részt ne vennének. Ezáltal lettek lehetségessé a nagy pénzügyi műveletek, így tudvalevő dolog, hogy Bécsben az osztrákanglobank, Pesten a magyar-anglobank egy egész Európára kiterjedő bankconsortiumot képviselnek; hasonlóképen ismeretes, hogy az Erlanger-féle groupe-ot Bécsben a francoausztrián, Pesten a Lance-hungarián és municipalbank képviselik; szintúgy a Rothschild-féle hatalmas európai consortiumot Bécsben a Creditanstalt és Pesten a magyar hitelbank representálják stb. Ebből látható, hogy az, ki azon nézetben van, miszerint pesti, illetőleg a bécsi bankok mellőzésével egy ezeken kisívül álló hatalmas pénzerőt lehetne előteremteni, csalatkozik, mert mindenhol a pesti és bécsi pénzintézetek szövetségeseire akad, csak a körül forog mindig a kérdés, mely groupe-al óhajt valaki érintkezni. Naiv felfogás azt hinni, hogy valamely külföldi pénzerővel való tartós és hatalmas összeköttetés volna létesíthető akár Németországban, akár Angliában, Francziaországban, mely a létező groupe-okon kívül mozoghatna. És vájjon képzelhető-e, hogy a groupe-ok egy külföldi tagja Magyarország nagy üzleteibe ereszkedik, mielőtt az itt vagy Pesten levő consortialis tag véleményét, sőt hozzájárulását bírja ? Egy üzlet alkalmából financier nem áldozza fel állandó öszeköttetését és honfitársaim meg lehetnek győződve, hogy nagy pénzügyi műveleteink elintézésére több befolyással bír egynémely bécsi vagy pesti financier bizalmas nyilatkozata mint a sajtó, sőt mint a képviselőházban ejtett szónoklatok. A mondottak helyességéről Lónyay dr. már pénzügyminisztersége idején győződhetett meg és hasonló tapasztalatokra fog az ország jövőben is jutni, ha az összes európai pénzügyi szövetségek mindannyi képviselőit nem akarja látni a világ bármely pénzpiaczán. A mondottakból azt következtetheti mindenki, miszerint a groupe-ok között lehet választani, ezek között lehet versenyt előidézni — azonban mindannyi szövetségnek egy helyen lévő képviselői felett palctát törni, nem szolgál hitelünk emelésére.* * * sk A „Neues Wiener Tagblatt“ jan. 80-ai számának vezérczikke a következő: A gonosz bécsiek! A derék (Bidermann) Lónyay ismét kimondá a jelszót, a magyar kormány közlönyei utána búgják, hogy a londoni kölcsön azért nem sikerült, mivel a bécsi lapok s a bécsi pénzvilág élet-halálra összeesküdött Magyarország ellen. Évek óta egyebet nem tesznek Magyarországon, mint hogy Bécset minden rész kutforrásának tarják s jó és rosa napjaikban egyaránt e mentséggel takaródznak. Ha valaki a Lónyai-féle „többlet“ valódiságában kételkedni merészelt, az már nem is lehetett más, mint bécsi, mert hiszen kinek állana másnak érdekében a magyar hitelt aláásni ?! Az ország ellenségének kiáltották ki azt, aki annak idejében azt merte állítani, hogy a keleti vasút ügye nem a legjobb lábon áll, és most, hogy a londoni börze nem kínálja két kézzel a kölcsönt, midőn a legszilárdabb hitelű házakkal szemben is oly túlságosan elővigyázó, most ismét Bécs tétetik felelőssé, s fog tétetni valószínűleg akkor, midőn a kölcsönművelet részsikere az országházban beszéd tárgya lesz. Hogy még mai napság is akadhatnak más dolgokban egyébiránt eléggé értelmes emberek, kik abban a véleményben vannak, hogy hírlapi czikkek képesek valamely állam hitelét felemelni vagy aláásni, ha a dologban valójában semmi sincs, ez gazdászati, pénzügyi dolgokban a legkezdetleges, s végtelenül kiskorú felfogásra és jártasságra mutat. Midőn a jelenlegi kölcsön legelőször hozatott szóba, a pesti lapok azt írták, hogy a londoni pénzpiaca addig nem akar az üzletbe befolyni, amíg a magyar kormány költségvetésével, zárszámadásával s egyéb idevágó pénzügyi körülményekkel meg nem ismerkedik. Vájjon a kért felvilágosítások közölve lettek-e a londoni börzével és mily módon, arról a nevezett lapok nem beszélnek, annyi azonban bizonyos, hogy ha a kért okmányok londonba megküldettek, a londoni pénzembereknek sok érdekes curiosumhoz volt szerencséjük, mert, hogy többet ne említsünk, például az 1867-iki zárszámadás nem kevesebb, mint kilencz hivatalos verziót tüntet elő. Az 1872-iki budget-vita alkalmával Kerkapoly pénzügyminiszter a mondott év eredményeid 115.989.000 frtot mutat be. Ha egy évvel előbbre megyünk, 1871-ben ugyanezen eredmény már 130.259.000 frtban számíttatik fel, míg Lónyay még egy évvel előbb ugyan e tételt 141.348,000 frtra teszi, ami azonban legkevésbé sem gátolta abban, hogy ugyancsak az ő általa összeállított zárszámadásban már csak 112.468,463 frt figurát valódi eredményképen, melyet aztán a „hetes bizottság“ 113.160,547 írtra igazított ki. Ez évben még nem volt magyar állami számvevőszék, a a bécsinek kellett tehát azt áttekinteni, mely 119.299,024 írtban állapitá azt meg, míg végül a később felállított magyar állami számvevőszék kapja magát és kijelenti, hogy a valódi eredmény 126.578,789 frt. Így állván a dolog, ha az egész európai sajtó egyebet nem tenne, mint a magyar kormány ügyeivel bibelődnék, még nem jöhetne tisztába csak ezen egy pontra nézve sem, mely kilencz hivatalos változatban fekszik előtte s melyek mindenike az egyedül valódinak jelentetik ki. Való és kétségbevonhatlan az, hogy a magyar állam hitele az európai pénzpiaczokon napról napra hanyatlik, de részlelkli ráfogás ezért a bécsi sajtót s a bécsi pénzvilágot tenni felelőssé. Eszünkben sincs, azt kívánni, hogy valaki az erény példányképnek tartson mnket, de még senkinek sem szolgáltattunk okot arra, hogy pénzügyi tekintetben rosz számítóknak tartsanak. Márpedig az lenne a legroszabb számítás, ha mi a szomszéd állam bukásában hasznot látnánk magunk számára. Ha van közös ügyünk, úgy mindenekfölött közgazdasági közösügy az. De hát mióta áll ,, Magyarország“ a hajhász „franko-bank-gruppból“ ? vagy a keleti vasút egy éjen át meggazdagult mestereiből? avagy mindazon emberekből is, akik oda vitték a dolgot, hogy Magyarországon perrel végződik minden vasutépítés s utólagos módosulás nélkül államszerződést sem köthetni ? Hát „Magyarország“ egyet jelent ezen urakkal, kik hazájokat tönkre teszik egy kis concessióért s elárulnák istenüket is ,,aránylagos provisióért“ ? (Itt a Tag b 1 a 11 megnevez két L-et is, kikre vonatkozólag hasonlag felteszi a méltatlankodólag tagadólagos kérdést, hogy hát ki tartaná Magyarországot általuk képviseltnek ? mi azonban elhagyjuk a neveket.) Midőn a bécsi sajtó ezen jó urak üzelmeinek útját vágta — s elég kár, hogy, mint látszik, nem tehette ezt eléggé gyökeresen — akkor az állam mindkét felének jó szolgálatot tett, legkivált Magyarországnak, és ha a bécsi pénzemberek az ilyen „consortiumokkal“ összeköttetésbe lépni nem akarnak, az csak azt bizonyítja, hogy hivatásuk megértették, s hogy becsesei leir előttök pénzük . A pénzügyi „méregkeverők“ nem Bécsben keresendők. — A hiteltelekkönyvek szabályozására vonatkozólag a lapokban a következő közleményt olvassuk: Köztudomású dolog, hogy a hiteltelekkönyvek behozatala után létesült birtokszabályozások folytán a telekkönyvek mindaddig, míg a bekövetkezett birtokváltozásokhoz képest át nem alakíttatnak, nem egyezvén többé a tényleges birtokokkal, nem is felelhetnek meg azon czélnak, mely szerint a tulajdont és így a hitelképességet kimutatnák. A telekkönyvek ezen, a közhitel érdekében olyannyira fontos átalakítása a volt megyei törvényszékek által igen késedelmesen eszközöltetvén, sőt egyes törvényhatóságoknál, nem tekintve az igazságügy minisztérium idevágó számos rendeleteit, egészen mellőztetvén azon községek száma, melyekben a telekkönyvek a birtokszabályozások folytán átalakítandók, az egész országban majdnem 2600-ra szaporodott fel. Hogy ezen nagy és sok időt igénybe vevő munka mielőbb befejeztessék, az igazságügyminisztérium a k. törvényszékeket ezenhátralékként átvett átalakítások gyors elintézésére utasította és az egyes törvényszékeket e czélra külön munkaerővel is ellátta. A felsőház jogügyi bizottsága s az igazságügyminiszer között a telepitvényi törvényjavaslatra nézve következő megegyezés jött létre. Az örökös, a kincstári és a székelyföldi telepitvényekre nézve a képv.ház által elfogadott szerkezetben megnyugodtak a főrendek. Azon tepitvényesekre nézve azonban, kiknek szerződésük határozott időre szól, fennhagyatott a földesúr és telepitvényesek közt, szabad egyezkedés, melynek sikertelensége esetén azon telepitvényesek, kik beruházásaik kifizetésével helyükből kimozdittatnak, a kincstári birtokokon fognak, ha kívánják, letelepittetni. E módozatot a minisztertanács megállapodása után ő Felsége is elfogadá. — A 34-es küldöttség II. albizottsága ma d. u. 4 órakor értekezletet tartott. Szentkirályi Mór elnöklete alatt. Gerlóczy bejelenté tervezetét, mely tárgyalás alá vétetett, s melynek folytán a bizottság kimondá, hogy az az előmunkálatot csak zsinórmértékül kívánja tekinteni s nem veszi bevégzett ténynek. Az egyes szakok ügye és hatásköre később fog külön munkálatban szabályoztatok Ezt előre bocsátva a szervezet átalánosságban elfogadtatott. Részletes tárgyalás alá vétetett. Az I. rész, általános szabályokat tartalmaz, és pedig a fővárosi tisztviselők, továbbá a szak- és kezelő, segéd- és szolgaszemélyzet szolgálati viszonyairól szól. Az 1. §., mely a fővárosi tisztviselőkről szól, annyiban változást szenvedett, hogy a tisztviselők sorából az árvaszéki elnök kitöröltetett. A második §. e passusa: az 1. §-ban meg nem nevezett többi hivatalbeli egyének ezzel helyettesitetett: „a tisztviselők sorába nem tartozó hivatalbeli egyének“. Vita fejlődött ki a 3. §.ama pontja fölött, mely szerint a főváros szolgálatába csak oly egyén léphet, ki életének 45 dik évét túl nem haladta. Sokan 40 évre akarták leszállítani a határévek számát, mások pedig a már működő hivatalnokok rövidségét látják ebben. Abban állapodtak meg ennélfogva, hogy a 40 évet tűzik ugyan ki határéval, de a jelenlegi hivatalnokokat kiveszik e pont alól, csakis a főpolgármester és a kiváló szaktudományt igénylő hivatalnokoknál maradnak meg a 40 évnél, minden tekintetet mellőzve. A 4. §. a hivatalnokok többi minősítvényéről szól. A bizottság megállapíta hogy államvizsgálatot jó sikerrel kiállt egyének alkalmazhatók, csak azok vétetnek ki, akik már a fővárosban ily hivatalt viseltek, vagy viselnek. A § többi pontjai változatlanul elfogadtattak. Az 5. §-ban kimondatott, hogy rokonok egy hivatali szakban nem lehetnek alkalmazva. A 6. §-ban kimondatik, hogy a polgármesteri állomás kivételével minden hivatal pályázat által töltendő be. A 7. §. függőben maradt mert erre nézve a III. albizottságnak lesz megjegyzése. Az ülést holnap folytatni fogják. „A központi igazgatás labyrinthje“ E czim alatt jelent meg az Ellenőr január 29-kén kelt számában egy czikk, melyre kérem a válasz közlését. Eltekintve, hogy czikkírónt a hivatali szolgát a fogalmazó, — osztálytanácsos, — sőt még a miniszter személyével és hivatalos kötelességeivel hozza szoros összeköttetésbe, ő a központi igazgatásnak a teendőit nem fej vagy személy és kellő értelmiség, de kiválóan a lábak egész mellőzésével, csakis kezek útján tanulta érvényesíteni. Harminczkilenc kéznek történt felemlítése után, melyek között legalább 28 hivatalszolgai markákat, 30 fogalmazói, 18 kezelési tiszti kezeket, és 4 miniszteri kacsákat van alkalmunk szemlélni, egész váratlanul, éspedig az elintézés körüli eljárásnak kellő közepében megáll, és miután a kezek alkalmazásának geniális combinatiójától kimerült, hirtelen elhallgat. A tréfa nem rész, és én részemről szívesen nevettem volna rajta egy nagyot, ha a czikknek végén „időpazarlás,“ adó és korteskedő őrangyalokról nem tétetett volna. Miután azonban a legújabb időben hazánk tisztviselői testületé, ennek képzettsége, ügy- és munkaszeretete, nem csak az országházban, de a sajtó által is méltatlanul megtámadtatok és gyanúsítotok, pedig egy ilyen természetű és közes kilátású actio fejében, mely testületünknek csakis egyes tagjai ellen látszik irányozva lenni, — az említett czikkben foglaltakat karfásaim ezerei nevében ezennel visszautasítom Kövessen czikkbónr engemet . Reggel 8 órakor felbontom a 60—70 vidéki levelet tartalmazó napi postát, és már ezen alkalommal a beérkezet leveleket átolvasván tartalmuk szerint jegyzem, és iktatom (1-ső tiszt.) Történt beiktatásuk után, az ügydarabok az előiratokkal történendő felszerelés czéljából a levéltárba jönnek, honnan felszerelve az illető szak-, vagy alosztályba küldetnek át (2-ik tiszt) A szak- vagy alosztály főnöke a beérkezett darabokat átolvasván, azokat az osztályban alkalmazott titkár és forgalmazók neveire jegyzi és osztja ki (3-ik tiszt) A titkár vagy fogalmazó az egydarabot, ha ért hozzá, gyorsan és jól, ha nem, lassan és roszszul intézi el, és főnökének bemutatja. (4-ik tiszt.) A szak- vagy alosztály főnöke a fogalmazványt átvizsgálván, az ügyosztályok főnökéhez felülvizsgálat czéljából küldi, mely utóbbi helyen, kivéve a minister számára fenntartott ügyeket, a kiadatásról értesítés megtörténik (5 tiszt.) Jön most az ügydarab a kiadóba, hol az lemásoltatik, aláiratik, és elküldetik (6-ik tiszt). A kiadóból az eredeti fogalmazvány az öszszes iratokkal a levéltárba tétetik át, hol értékéhez mérten vagy rövid, vagy örökös álmot él. (7-ik tiszt.) S most készen lennénk, mert én részemről ki e nemben önnálló művet írtam, s közel 18 évig szolgálok más procedúrát nem ismerek. Kimutattam tehát 14 kézzel ellátot 7 tisztviselőt ugyanannyi fejjel, nem számítván ide a cikkírónr által beszámított szolgákat, kiket én tisztviselőknek nem tartok, és a fogalmazás vagy ügykezelés körül számításba nem vehetek. Tessék most még tovább velem jönni: Én a m. kir. kereskedelmi minisztériumban szolgálok, mely kormányhatóságnak, eltekintve a külön kezelt posta, távírda és statistikai osztályokat a lefolyt 1872-ik évben 18000 ügyszáma volt elintézendő. Nézzük meg mostan p. ö. a kezelési tiszti létszámot. Iktató hivatalban 2 tszt, levéltárban 2 tiszt 2 dijnok, kiadó hivatalban 3 tiszt 8 dijnok, összesen tehát 7 tiszt és 10 dijnok, és pedig 18000 dadar ibnak iktatás, indikálás, tisztázás, expediálás, registrálás, s. a. t. körüili ügykezelésnek teljesítése évenként legalább 4000 tudakozódást kereső feleknek minden perezben kész kiszolgálatára. Tessék ebből időpazarlást, terhes adóztatást ■alapot, vagy korteskedési viszketeget ha lehet subsumálni. Ez meztelen valóság, melyet czikkíró urnák a jövőre nézve további tanulmányainak alapjául ajánlok. Ajánlom továbbá czikkíró urnak az általam szerkesztett és már két kiadást ért „Segédkönyvet“ Magyarország összes hivatalai számára (Tettey Nándor könyvárusnál áraszt) és bizonyára meg fog győződni, hogy az egész műben alig van annyi betű, ahány kezet szükségelnek a tisztelt czikkiró úr, ha ezerkezes leírása folyamában a kellő középben nem akadt volna meg. Mihók Sándor. r. Az „Ellenőr“ czikkirója nem vádolt egy vagy más minisztériumot hanem lerajzolta szárazon a hivatalos ügykezelés rendszerének horzadalmas és időpazarló természetét. S ez bizony sokkal ismertebb baj, mintsem kétségessé válhatnék a fenebbi czáfolgatás által is. Igaz, hogy meg van ez a baj másfelé is s hogy Angliában épen Dickens Károly mesteri tolla indított támadást a „körülírási hivatal“ (circumlocution office) hiábavalóságai ellen, de bár ha nem tartozik is nemzetünk kormányzatának magyar specialitásai közé , segíteni kell rajta mégis, mert ezt követeli az ország érdeke sőt, a munkaképes és szorgalmas hivatalnokok érdeke is, kik csak akkor lehetnek jól díjazva lelkiismeretes működésükért, ha mellettük nem húz fizetés, a semiskedésért, egy hete sereg. Hogy a dolgok igy állanak, arra bizonyság az is, hogy e részben nem térnek el a pártok nézetei sem. Mi nem vonjuk kétségbe azon adatok alaposságét, melyek Mihók Sándor úr— s. k. igazgató a m. k. keresk. minisztériumnál — előadott, de nem látunk benne semmi védelmet azon rendszerre nézve a melyet gyökeresen reformálandónak ítél nem csak a baloldal, hanem a jobboldal több vezértagjai közt Zsedényi is, a ki pedig ismeri a kérdésbeni állapotot tapasztalásból. * Szerk. Bécs, jan. 30. (Sajáteve ezönkől.) (J. S.) Azon két napig tartó érdekeltség, melylyel a sajtó és a közönség a felsőház ülései iránt viseltetett, részben már megszűnt. A jelenlegi ülésezések tárgyát képező ipar és gazdasági egyletekről szóló reform távolról sem érdekli a közönség minden rétegét annyira, mint az egyetem reformja. Inkább az elvi kérdések közé sorolhatjuk a szőnyegen forgó javaslatot. A felsőház csak egy különösen fontos kérdés módosításával fogadta el a képviselőház reformját, melyet itt e helyen meg kell említenünk. S ez az, hogy a felsőház szerint az egyletek közgyűlésein, a határozathozatal képességére, elég a tagok összes számának egy tizede. A képviselőház ez ellenében, a közgyűlésen a tagok egynegyedének jelenlétét kívánja. A felsőház jelenlegi szokatlan tevékenységét, egy időre az állam hivatalnokok fizetéseinek szabályozására kiküldött bizottság vette át. A bizottság munkálata a főtörvényen kívül azon három kérdés megoldásával foglalkozik, mely a nyugdíjalapot, a tanítók és hivatalnokok fizetésének felemelését öleli fel. E javaslat szerint, Ausztriában 11 hivatali rang lesz felállítva, javított évi fizetéssel, melyet külön működési és activitási dijak fognak szaporítani. — Az első osztályú fizetés a miniszterelnöki, kinek 14.000 frt fizetése lesz, — második osztályba tartoznak a miniszterek évenkénti 10.000 írttal, — és a főtörvényszék, a számvevőszék elnökei, 5—5000 frttal. A helytartók fizetése Csehországban 10,000 ft, Galicziában 9000 frt, Sziriában 6000 frt stb. Egy miniszteri osztálytanácsos kap 3000 frtot Az activitási dijak, a hivatalnokok rangja szerint, évenkint 1000 frttal — 120 frt közt váltakozik. Az említett fizetésjavításokkal kapcsolatosan foganatosították, a tanerők díjazását is, mely szerint jövendőre nézve, az egyetemek és felsőgazdasági tanintézetek tanárai 2800 frtnyi fizetésben részesülnek, mely összeg csak azon esetben emeltetik 3400 frtra, ha az illető, mint rendes tanár, legalább valahol 5 évig működött. A gymnáziumok és reáltanodák tanárai Bécsben 1200, vidéken 1000 frtnyi fizetésben fognak részesülni. — Mindezen fölőbb említett javaslatok a folyó év october 1-én lépnek életbe. A pénzügyi bizottság az udvartartás, a minisztériumok és a törvényhozó testületek költségeit már letárgyalta, s tegnap kezdte meg a jövő évi adó-előirányzat revisióját, mely előtt a pénzügyminiszter helyettese kijelentette, hogy még ez ülésszak folytán tervezi az adóreformnak a képviselőház elé való benyújtását. A földadó, élénk vita után, 37 millió forintban, állapított meg, a házadó 21 millió forintban. A kereseti adóból folyó bevételek 9 millióra, a jövedelmi adó pedig 23 millióra irányoztatok elő A választási reform benyújtása egyre késik, és bármennyire biztosnak kürtölje is a reformjavaslat sorsát a subventionált Pressék hada, — a szokatlan késlekedés lehetetlen hogy ne keltse fel az emberben a gyanút a javaslat sorsa iránt, melyet a kormány lázas ,bizonytalan ide-oda kapkodása csak megerősít. Állítólag ő felsége alapjaiban elfogadta a minisztérium előterjesztvényének főbb pontjait. Mondják, hogy szombaton újra minisztertanács fog tartatni, mely végleg el fogja dönteni, amit még nem tudunk, a reform benyújtásának határidejét. A reform sorsa azon sakkbúzással, mely a lengyelek és csehek fuzionálásának lehetetlenségét bevégzett ténynyé érlelte, — ma már egy fokkal biztosítva van. Sőt már a jövő hó 2-ára tervezett zaiskaföldi demonsratiót sem tekinthetik ominózus előjelnek, a foganatosítandó reform parentesei, — mert a demonstrate gyökerében, már hősiesen elnyomatott. A petitiógyűjtőket elfogták, megbüntették, a javaslat pályafutásának útját tűzzel-vassal egyengetik, s a javaslat benyújtásával mégis késnek! Mi lehet ennek az oka ? A föderalista augurok malum omen-nek tartják. — Thiers bécsi útja a párisi „Soir“ szerint is bizonyosnak tekinthető. Ott idézésének tartama, az illető lap szerint, két hétre van téve, mi arra mutat, hogy a köztársaság elnöke nem pusztán csak a kiállítás kedvéért utaz Bécsbe, de egyszersmind ott szándékozik találkozni Bismarckkal, hogy az ötödik milliárdért nyújtandó garantiákra nézve e semleges területen végleges megállapodásra jusson a német államkanczellárral. Berlin, jan 29. (Saját levelezőnktől.) A berlini tőzsde nagy ijedtségéből csak most kezd kissé felüdülni, feleszmélni. Míg a bécsiek, daczára, hogy sokkal jobban túlléptek a kellő mértékben, már jóformán ismét el is felejtették, hogy január elején mily veszélyes napokat éltek, s az árfolyamok nagy része nemcsak elérte, de el is hagyta előbbeni magaslatát, a berlini pénzvilág nagy aggódással és remegéssel figyel minden neszre, miként a gyermek, mely először esvén el futása közben, másodszor alig mer mozdulni. Két nap óta mégis valamivel nagyobb élénkség vehető észre a berlini tőzsdén , egy két napig csak ellentállottak, s a bécsi vezérpapírok, hitel, francziák és a déli vaspályák részvényei itt mindig 1 — 2°0-al alább jegyeztettek, a a különbséget még az arbitrage sem merte felhasználni, de látván, miként a bécsiek csak mégis tartják magukat, s a berlini tőzsde sem omlott össze többekben támadt vételkedv. A bizalom korántsem tért vissza átalánosságban, az nem is egy-két nap munkája, de a baisse-párt sokat vesztett az elfoglalt térből. Az alapítás és vállalkozási szellem ellen még mindig tart a lárma, s ez, nézetem szerint, kivált az északnémeteknek épen nem válik előnyére. A porosz nemzetről szólva, gyakrabban emlékezem meg azoknak dicséretes szorgalmáról és takarékosságáról, de egyszersmind elmondtam, miként azt nagyon is túlságig viszik,és épen azért hiányzik nálunk a nagyobb élelmesség, találékonyság stb. Nagyon sok tekintetben hasonlít a poroszok takarékossága, zsugorisága a fösvény pénzszomjához, aki garast garasra gyüjtvén, elzárja szekrénye fenekébe, ahelyett, hogy gyümölcsözőleg kamatoztatná, s tulajdonkép talán nem is tudja miért gyűjti a pénzt, legnagyobb öröme abban van, ha ezüstjét egy halomban szemlélheti. Azonban nem csak itt, hanem mindenütt, hazánkban is igen sokan vannak, akik részint tudva, részint akaratlanul ócsárolják, gyalázzák — miként csúf néven szokták nevezni — a gründereket, tulajdonkép azonban a vállalkozási, a társulási szellemet. Az egyik rész lármáz irigységből, látván másokat gyorsan gazdagodni; mások boszankodásból, mivel őket nem részesítették a nyereségben, ismét mások csupa részakaratból a legnagyobb rész azonban ismét akaratlanul ostorozza azt, aminek örülnie kellene, összetévesztvén az okot az okozattal, ezért az eszközökkel, eszmét a kivétellel. Nem szándékom ismétlésekbe ereszkedni, csak nemrég ismételve is kifejezvén nézeteimet a vállalkozási szellemtársulás czélszerű és hasznos volta felől, azt tartom, hogy épen azok, kik talán leghajlandóbbak az úgynevezett gründereket megtámadni, a testi és szellemi munkások állapota csak az alapításoknak köszöni jelenlegi jobb állapotát, s az egész világegyetem átalakulása, reformálása a legszabadelvűbb eszmék szerint is egyedül a társulási szellem által lesz elérhető. Igen, egyedül a társulás az, mely hivatva van az emberiséget úgy anyagilag, mint szellemileg, függő, nyomasztó helyzetéből kiemelni. Hogy a kivételnél számos társulásnál alakulásnál történnek visszaélések, ez még nem ok, miként magát az intézményt, az alapeszmét támadjuk meg. S épen ellenkezőleg a némelyek által oly helytelenül felfogott iránynyal oda kellene törekedni, hogy a társulás, az alakulás minél könnyebbé tétessék, az elé minél kevesebb akadály gördíttessék. Oda kell törekedni, hogy valamint az iparszabadság, úgy az átalános kereskedelmi vállalkozási szabadság törvényerőre emeltessék. De evvel egyezőleg oda kell törekedni, hogy az átalánosan kötelező normatív úgy részvénytársulati, mint más társulási szabályok annál részletesebben, pontosabban, szigorúbban határoztassanak meg, csak úgy lesz elérhető az, hogy az utolsó csizmadia ép úgy alakíthat egyletet, mint az első tőzsdebankár , a szabadkőművesek ép úgy megtarthatják gyűléseiket és munkálkodhatnak mint a jezsuiták, ha működésökben tiszteletben tartják az ország törvényeit, nem sértik meg polgártársaik jogait stb. Jelenleg valamint Poroszország úgy Ausztria, s mint az országgyűlési tárgyalásokból olvasom, hazánkban is legközelebb fog a törvényhozás elé terjesztetni a részvénytársulati törvényjavaslat s nem kételkedem, hogy amint egyes nyilatkozatokból ki is lehet venni, mindhárom országban teljesen szabadelvű irányban fognak azok beterjesztetni és elfogadtatni. S ennek kétségkívül minden figyelmesebb nemzetgazda csak örülni fog, mert nem az a baj, hogy már nagyon sok társulat létezik s talán még több alapittatik, mert sok ember köszöni e vállalatoknak kenyerét, még több anyagi jobblétét és kiszámithatlan azoknak haszna utókövetkezményeikben. Még az sem oly nagy baj, hogy ez alapításokkal visszaélések történnek, megtörtént ez a legszentebb eszmékkel és eszközökkel, hanem baj az, hogy mostanáig atalán oly törvényeink vannak, melyek sem a szabadságnak, sem a jognak nem szereznek kellő érvényt, hogy a megcsalatottaknak nem nyújtanak elegendő védelmet, elegendő erőt a visszaélést megtorolni; nem az a baj, hogy kereskedelmi bukások átalán történnek, mert egy ember sem csalhatatlan, hanem hogy oly bukások történhetnek, melyeknél a csalás világos, ahol a bukó fél hitelezőit csak félig-meddig elégíti ki, önmaga pedig pompában, fényben úszik, sőt még közbecsülésben is részesül. A megcsaltaknak kellő védelmet nyújtani, a csalást teljes szigorral fenyíteni, ez a törvény hivatása. Hogy pedig a közönség bizalma visszatérjen s hogy a társulás, vállalkozás mindkét irányban hasznos legyen, erre nézve a társulatoknak okvetlenül előbbutóbb követni kell amaz irányt, melyet a jobb hitelű vállalatok már eddig követtek, t. i. a minél nagyobb nyilvánoságot. Minél nyilvánosabb kezelés, minél nagyobb ellenőrzés, minél pontosabb mérleg-felvétel és minél gyakoribb közlés, ezek azon feltételek, melyeket a társulatoknak kellene teljesíteni s a közönség mely sokat tanulhatott a múltból, követelje ezeknek szigorú megtartását minden egyes vállalattól. A félénk, aluszékony és tapasztalatlan közönség visszavonul; az élénk, tevékeny és életrevaló pedig ismét előre fog törni s igyekezve segíteni a hiányokon tovább is fog társasulni, alakulni és alapítani s legbuzgóbb harczosaikká fognak válni hiányára azok, akik jelenleg kigyót-békát kiáltanak a gründerekre. Végül még csak annyit, hogy úgy itt, mint hazánkban, megszokták az alapítókról csak egész átalánosságban beszélni, pedig ugyan nagy különbség van alapító és alapító között is.*) yr- Vidéki dolgok. — A sopronvárosi közgyűlés e hó 29-én érdekes határozatott hozott, melyért valóban megérdemli a dicséretet. A hivatalos helyiségek kijelölése és beosztása forgott szóban. A városháza szűk, és az építészeti bizottságnak már nem jutott hely. A városi főispán számára két szoba volt fentartva, melyet főispán úr soha sem vesz igénybe, egy évnegyedben csak egyszer fordulván meg Sopronban, W uk a n ich Victor ügyvéd kérdezte tehát, hogy mire való azt a két szobát üresen tartani, hiszen a főispán úgysem teszi be abba a lábát soha. De nincs is szükség rá, mivel minden teendőt szépen elvégeznek a tisztviselők és cseppet sem érzik meg távollétét. Miután azonban a főispán úrra a városnak, a szobára pedig a főispán úrnak nincs szüksége, indítványozta, hogy foglalja el a város szó nélkül a kérdéses szobákat, az országgyűléshez pedig intézzen feliratot, melyben a főispáni hivatalnak, mint teljesen fölösleges és szükségtelennek eltörlését kérelmezzék. Az indítványt a jobboldaliak és a virilisek is örömmel fogadták s nem is akadt, ki ellene szólt volna, minek következtében a közgyűlés az indítványt csakugyan elfogadta. Megkészült a felirat mindjárt az ülés alatt; a polgármester fogalmazta. A feliratban hangsúlyozva lett, hogy a főispán minden évnegyedben csak egyszer tekint be a városházára, s hogy hivatalos ügyekkel ez alkalmakkor sem szokása foglalkozni. A két szobát pedig mindjárt odaadták az építészeti bizottságnak. A mai ülés szintén 4 óráig tartott, de röviden előadhatjuk. Két interpellációból és két párbeszédből áll. Az interpellációk egyikét Horn Ede intézte a pénzügyérhez, hivatalos jelentést óhajtván az 54 milliomos kölcsön eredménye felöl. Helfi hosszasan védte a 48-as párt határozati javaslatát. Nem kellemes előadásu szónok s gyakran meg-megakad. Ekkor másfél óráig tartó beszéde alatt meglehetős laza volt a figyelem. Hasonlón hosszan beszélt Széll Kálmán is a pénzügyi bizottság részéről, még egyszer fölkavarva egész mélyéből a számok sokaságát. Nem közöljük egyik beszédet sem terjedelmesen, mert azok egy része elmondottak idézéséből és sok aprólékos cáfolatból áll. Az alapban*) Ez igaz, de hát a közönség oly könnyen engedi magát jégre vitetni, s csak akkor jajdul fel, mikor már megcsalatott, nem okulva a tapasztaláson, s nem kutatva, hogy ki érdemel valóban hitelt és ki nem ? — Elméletileg áll mind, amit. levelezőnk az alapításokról és társulásról ír, mert ezeknek lehetőleg szabad tért kell engedni a fejlődésre, de ha a közvélemény most nagyobb szigort kíván a részvényvállalatokkal szemben, azon nem lehet csodálkozni, mert ha Berlinben nem, de nálunk már a tulságba mentek, s a bécsi példák, hol egyes intézetek egész alaptőkéje elveszett, ijesztők. Az alapítás és társulás szabadságát nem lehet és mi sem akarjuk korlátozni de miután a tapasztalás azt mutatja, hogy a leginkább érdekeltek, a részvényesek nem gyakorolják az ellenőrzésre alapszabályaikban adott jogaikat kellő mértékben az állami ellenőrködés határait kell pontosabban megállapítani, s illetőleg kiterjeszteni, mert a csalóktól és tolvajoktól az állam polgárait lehetőleg megóvni az állam egyik kötelessége. Szerk.