Ellenőr, 1875. február (7. évfolyam, 32-59. szám)
1875-02-23 / 54. szám
mány hivatalba lépjen ; de ő ezt nem tartotta múltjával összeegyeztethetőnek. Irodalmi munkálkodásba fogott, törökországi tartózkodásáról irt egy kötetet, miért elfogták és Gyulafehérvárott elzárták. Innen kiszabadulva Borszékre ment, egészsége helyreállítása végett; itt ismerkedett meg Simán Amáliával, kit egy év múlva feleségül vett. Otthonában több nevezetes író, mint Jókai Mór, Szász Károly, Xántus János meglátogatta. Halála után 2000 madárból és 8000 tojásból álló gyűjteménye maradt, s az idevágó müvek gazdag választéka. „A jég urai“ cziűt műve nagy feltűnést okozott; az akadémia is levelező tagjának választotta. Első irodalmi kísérletei a „Pesti Divatlapéban jelentek meg, később a „Hölgyfutárában működött, azonkívül valamennyi időszaki folyóiratnak dolgozótársa volt. Időközben az „Új korszak“-ot, majd a „Vadász és Versenlap“-ot szerkesztette. Majd a Hátszegen képviselő lett, s a következő választáskor való megbukása igen leverte. Visszavonult Felső- Fejérmegyébe, hol árvaszéki elnökké választék Erzsébetvárosban élt aztán halála napjáig s kéziratban hagyta hátra „Magyarország gerinczes állat czímű munkájának első kötetét. Egyéb művei „Fenn a légben, lenn a földön“, „Természeti tanulmányok“ s több apró közlemény. Családjával, ismerőseivel benső meleg viszonyban élt, s általában nagy becsülésben részesült. Jellemző, nejének, Simén Amália grófnénak levele, melyet Xántus Jánoshoz intézett, mely egész terjedelmében itt következik. Gyöngédsége és egyszerűsége szép bizonyítása az özvegy igaz lelkének. „A mi egybekelésünket csakis kölcsönös szeretet és becsülés kötötte. Anya lettem 7 fiú és 3 leánygyermeknek, s 22 évig éltem vele a legnagyobb, s soha meg nem szakított egyetértésben. Sok bánatos napjait vigaszszal enyhítettem, s homloka fedőtt csókjaimmal simítottam. Hive voltam minden körülmények közt, s az irodalmi pályán lelkesítője, ezt dicsekvés nélkül leírhatom. De ő is az utolsó perczig forrón szeretett, ezt hiszem, ezt tudom. Azonban, fájdalom, az élet anyagi oldalával nem sokat törődött. Sokat áldozott mindenre, s mindig erején felül és számítás nélkül. Áldott jó férj, atya, barát és ember volt, ezt mondhatom. Áldott legyen az ő emléke, kit annyira szeretek. S ha van egy más élet, úgy egyedüli vigaszom, hogy őt viszontlátni fogom, és szeretni is— őt, ki annyira ragaszkodott hozzám utolsó óráiban is, akit életemmel mentettem volna ki a halál torkából, ha tehetem.“ A beszédet élénken megéljenezte a összes ülés. Ezután a folyó ügyekre került a sor. Arany János főtitkár bejelentette Czinár Mór belső s Cassin János, külső tag halálát. A következő ügynek, a Fáy-alapítványból kitűzött pályakérdésnek elintézése hosszabb szóvitába került. Négy pályamunka érkezett be, a harmadik jeligéje „Cogito, ergo sum“; ez sok tekintetben a magyar irodalomnak nyeresége lesz. A bíráló bizottság, gr. Lónyay Menyhért, Csengery Antal, és Weninger Vincze, szorgalommal irt műnek mondja, de absolut becsünek nem itél, bár kiadásra s díjazásra méltónak hiszi. A jutalmat nem érdemli meg. Pulszky Ferencz azt ajánlja, hogy a díjat adja ki az akadémia, ha az alapítványi szabályok megengedik. Ezen indítvány több felszólalásra szolgáltatott alkalmat, s élénk eszmecsere támadt, melyben Pulszky, Keleti, Fogarasi, Gyulai vettek részt, végre Pauler Tivadar azon indokolására, hogy ő nem emlékszik, miszerint az összes ülés valamikor a szakosztály bírálata ellen határozott volna, a bírálók véleményét az összes ülés helyben hagyta. A könyvtári bizottság több pontra jelentést adott be, egyes intézetek és társulatok kérelme iránt. Csengery Antal a könyvadakozást, addig amíg az akadémia könyvkiadó-ügye rendezve lesz, elhalasztani kívánja. Az akadémia csatlakozik a Csengery nézetéhez. Onody Bertalan tudományos gyűjtések eszközlése végett ajánló leveleket kap az orosz tudósokhoz. Károlyi Árpád pedig állami ösztöndíjban részesül. Gr. Széchen Antal jelenti, hogy családi ügyek miatt a párisi földrajzi congressusra meg nem jelenhetik. Helyette Pulszky Ferencz képviseli az akadémiát. Végre több közlekedő társulat tudatja, hogy Rómer Flóris, Xántus János és dr. Scherzi Guidó nevére a jegyet kiállította, de a kormány a tisztelet jegyesek sorából őket kitörölte, igy jegygyel csak esetről esetre s nem állandólag szolgálhat A kormány ez intézkedése méltó indignatióval találkozott. KÜLFÖLD. — Február 22-én. — A pápai encyclica, melyet IX. Pius a porosz püspöki karhoz intézett, szószerinti szövegében igy hangzik: IX. Pius pápa. Tisztelendő testvérek! Üdv és ap. áldás! A mit mi, emlékezve ama megáll a TÁRCZA. KI JA. L -A. 2>T 3D J JA. !• II. KÖTET. IRTA yERNE jaYULA. TIZENHATODIK FEJEZET. Éjszak Árkádiája. (Folytatás.) Június közepe felé már jól előre haladt a dereglye építése, s míg Bell és Johnson ebben foglalkoztak, azalatt a többiek rendeztek egypár nagy és szerencsés vadászatot. Még iramszarvast is lőttek, pedig e vadhoz igen nehéz hozzáférni, de Altamont az indusok cselével élt, a földön kúszott, puskáját és karjait olyformán tartva, mintha szarvak lennének, s így egész közelébe juthatott e félénk állatnak, s biztos lövésre foghatta őket. De a vadak vadja, a pézsmaökör, miből Parry egész csordákat talált Melville szigetén, úgy látszott nem látogatja a Victoria-öböl mellékét. Nagyobb kirándulásra határozódtak el tehát, részint e becses vad után, részint a keleti vidék átszrkészése végett. Hatterasnak nem volt ugyan szándéka a szárazföld ezen részén keresztül venni útját a pólus felé, de az orvos éppen nem bánta, hogy ezt a vidéket is megismerheti nagyjából. Eltökélték hát, hogy a keleti részeket bejárják. Altamont vadászni készült. Duk természetesen velük tartott. Június 17-én tehát, reggel hat órakor, szép tiszta, csendes időben 411fok hőállás mellett (~1- 5° centig) elindult a három vadász Doktorházából, fölfegyverkezve egy-egy dupla puskával, baltával és hóváló késsel. Duk velük. Két-három napra tervezték a kirándulást s elemózsiát is vittek magukkal. Nyolcz óra tájban már jó hét mértföld feküdt Hatteras és két társa mögött. De élő állat csak nem vetődött puskájuk elé, s a vadászat csendes kirándulássá kezdett válni. Az uj földön nagy síkságok terültek, messze egész a láthatár peremjéig; tegnap fakadt erek szeldesték keresztül-kasul a sik mezőséget,és nagy csendes mocsárok vizében fürdött a harántos napsugár. A hol a jégkéreg fel volt szakadva, vizalkotta iszapos talaj mutatkozott, mely a föld felszínén oly gyakran előfordul. Itt amott erraticus szirtek is találkoztak, aminek az ilyen talaj képződésen nem szoktak előfordulni, s igen nehéz volt megmagyarázni, hogy kerülhettek oda; palakő- és mészkő-alakzatok bőven voltak mindenfelé, s különösen nagy mennyiségekben hevertek szanaszét bizonyos színtelen átlátszó kristályok, melyek oly sajátságos sugártörő képességgel bírtak, mint az izlandi spath. De jóllehet nem vadászott, mégse sok ideje volt az orvosnak geologizálni; csak úgy futtában lehetett tudós, mert társai nagyon siettek. Mindamellett is tanulmányozta a vidéket, s tartotta szóval hallgatag társait, amennyire lehetett, különben elaludtak volna. Altamontnak nem volt kedve a kapitányt megszólítani, s ez se igen kívánkozott neki felelni. Reggel tiz óra tájban, már valami tizenkét mértföldnyire járhattak a Gondviselés várától; a tenger a láthatár alá merült; az orvos egy kis pihenőt indítványozott. Gyorsan megreggeliztek s egy kis félóra múlva tovább ballagtak megint. A föld lejtőssé kezdett válni, s az itt-ott, mélyedésekben s szikláknál megragadt hófoltok hullámos kinézést kölcsönöztek a vidéknek, mintha a sík tengert borzolná fel az erős szél. Még mindig síkságon jártak , de tenyészete nem volt a rónaságnak, s úgy látszott, hogy élő állat nem látogatja soha. — Már látom, mondá Altamont az orvosnak, hogy a vadászatban megint nem lesz szerencsénk , hiszen igaz, hogy itt bizony nem sok enni valója akad az állatoknak, de hát a sarkövi vadaknak nincs joguk sokat követelni, s valamivel előzékenyebbek lehetnének. — Ne zúgolódjunk, viszont az orvos; a nyár ideje még alig kezdődött, s ha Barry annyi vadat talált Melville-szigetén, ide is csak megjönnek később. — Csakhogy mi fentebb vagyunk éjszakán, mondá Halleras. — Az igaz, de az éjszak puszta szó ebben a kérdésben: a hidegség pólusát kell tekintetbe venni, vagyis ezt a jeges végtelenséget, melyben a Forward-dal megfeleltünk, s most minél feljebb haladunk, annál inkább távozunk a föld leghidegebb pontjától, s innen felül fel kell találnunk azt, amit Parry és Ross tuban találtak. — Szép, szép ! sóhajtotta fel Altamont, de a sok vigasztalás mellett mégis csak inkább utazók, mint vadászok vagyunk idáig. — Türelem, viszontá az orvos, a vidék lassanként változni kezd, s igen csodálkoznám, ha a szakadások közt sem találnánk vadat, ahol a tenyészet könnyebben megragadhat. — Meg kell adni, mondá az amerikai, hogy ez a vidék ugyancsak lakatlan, s lakhatatlan egy vidék. — Lakhatatlan! viszontá az orvos, nagy szó az, uram , az ember, ha úgy isten igazában neki adná magát nemzedékről nemzedékre e föld mivelésének, áldozatokkal s a tudomány minden erejével, elvégre termékenynyé tenné még ezt a földet is. — Azt gondolja ? mondá Altamont. — Bzonynyal! Ha ön most látná az óvilág boldog tájait, hol egykor Theba, Ninive és Babylon álltának, ha látná most apáink ez istenáldotta völgyeit, nem hinné, hogy itt valaha ember élhetett, még a levegő is megfertőződött, mióta az emberi lény eltűnt onnan! A természet általános törvénye az, hogy egészségtelenné, meddővé teszi a földet, ahol még nem lakunk, mint azt, ahol már nem lakunk. Tudja meg, az ember teszi lakhatóvá magának a földet, jelenlétével, szokásaival, iparával, sőt többet mondok, lélegzésével, lassanként megváltoztatja a talaj kigőzölgéseit s a légköri viszonyokat, s egészségessé teszi már azáltal, hogy lélegzik! Hogy vannak lakatlan földek, igaz, de lakhatatlanok nincsenek. E beszélgetés közben, természetbúvárokká változott vadászaink folyton haladtak, s elértek egy öblös völgybe, melyen egy majdnem jégmentes folyó kígyózott végig; a völgy délnek feküdt, s a déli lejtők aljában némi növényzet persent ki a földből. A talaj szinte áhította a megtermékenyítést, szülni, teremni akart minden hüvelyknyi termékeny darabkája. Az orvos figyelmeztette útitársait e világos törekvésre. — Nézzék csak, mondá, valami vállalkozó gyarmatos szükség esetében nem üthetne-e ebben a völgyben tanyát? Iparral, igyekezettel, kitartással, mi egészen mássá lehetne e földet tenni; nem mondom, hogy mező válhatnék belőle, mint a mérsékelt égalj alatt, de mégis termőföld. S aminha nem csalódom, lakása is van a négylábúak fajából. Lám, hogy ki tudják keresni a jó helyet. — A bizony, poláris nyulak, mondá Altamont, lövésre fogván fegyverét. — Megálljon, kiáltott föl az orvos, megálljon, szilaj vadász. Ezek a szegény állatok nem is gondolnak futásra. Hagyjuk csak őket, lám még felénk jönnek. S valóban egynéhány fiatal nyulacska ugrándozva közelgett a három vadászhoz, minden félelem vagy tartózkodás nélkül; vidor, gyermeteg bizalommal szököttek feléjük a gyér avarfa és mohorkák között. Ez még Altamontot is lefegyverezte. Kevés vártatva már az orvos lábai közt botorkáztak, ki gyöngéden megsimogatta őket, mondván: — Minek ezekre puska, mikor simogatásért esdenek; ez ártatlan állatok halála mire való volna nekünk ? — Igaza van, orvos úr, mondá Hatterss, ne bántsuk. — Hát ama ptarmiganokat és havasfajdokat, kik amott közelednek felénk, azokat se bántsuk ? A tollasok egész csapatja vonult a vadászok elébe, nem is sejtve a fenyegető veszélyt, mit csak az orvos háríthatott el róluk. Még Duk is megtartózkodott, s ámulva nézte a csodát. Sajátságos megható látvány volt ez. A fürge csinos állatkák minden gyanú nélkül vndoran, bizalmasan röpködtek, szököttek az emberek körül, rászálltak a jó Clawbonny vállára, meglapultak lábaihoz, s olyan jól esett nekik a szokatlan dédelgetés, mintha csak azon lettek volna, hogy minél szívesebben lássák ismeretlen vendégeiket; a madarak hangos örömkiáltásokkal hívták elő egymást, a völgy minden részéből sereglettek, mintha megigézte volna őket az orvos. A vadászok a patak süppedékes partjain haladtak tovább, s utánuk a bizalmas állatsereg. Egy kanyarulatból kiérve nyolcz-tíz iramszarvast vettek észre, mely állatok a félig hó alá takart mohokat kapargatták ki. Gyönyörűség volt e szép, szelíd állatokat látni, büszkén emelgették m ágabogas szarvacskáikat, a nőstények és gímek egyaránt, gyapjas szőrük már vedleni kezdett, téli fehérje, nyári barnába ment át, semmivel se voltak félénkebbek, minta madarak és nyulak. Ilyen lehetett az első ember viszonya az első állatokhoz, a világ ifjúkorában. (29. folyt. köv.) 0 SiVA TaV HATTERAS KAPITÍNIy podásokra, melyekre ezen apszék Poroszország legfőbb kormányhatalmával a kath. érdekek üdvére és tiszteletére a jelen század huszonegyedik évében lépett, soha lehetségesnek nem tartottunk, az jelenleg, tisztelendő testvérek, a ti vidékeiteken a legsajnosabb módon megtörtént: a nyugalomra és békére, melynek nálatok az egyház örvendett, súlyos váratlan zivatar következett. A törvényszékhez, melyeket nemrég az egyház jogai ellen kibocsátottak, és melyek az egyház sok hű és lelkiismeretes szolgáját mind a papságban, mind a hivő népben sújtották, újak járultak, melyek az egyház itteni alkotmányát teljesen megdöntik és a püspökök sérthetetlen jogait tökéletesen megsemmisítik. Ezen törvényekben a laicás rendből való bírákra ruházzák a hatalmat, a püspököket és az egyházi főnököket méltóságukból és tisztekből kivetkőztetni. Ezen törvények sokféle és nagy akadályokat készítettek azoknak, akik a főpásztorok távollétében jogszerű jurisdictiójukat gyakorolni hivatják. Ezen törvények a székesegyházak káptalanjáról felteszik, hogy a kanonok ellenére káptalan helynököket fognak választani, midőn a püspöki szék még nincs üresedésben. Ezen törvények, hogy egyebeket ne említsünk, a főelnökökre ruházzák a jogosítványt, hogy nem-katholikus férfiakat is állítsanak a püspökök helyére s őket mint a püspöki megyében a püspökökkel egyenjoguakat, az egyházi javak kezelésével és pedig mind egyházi személyek, mind a templomok fenntartására rendelt vagyon kezelésével megbízzák. Ti nagyon is jól tudjátok, mennyi kár és minő sokféle terheltetés és bántalmazás következett e törvényekből s annyira szigorú végrehajtásukból. Szándékosan hallgatunk ezekről, nehogy e sok szomorúság fölemlítésével fokozzuk az általános fájdalmat. De nem hallgathatunk azon balsors felett, mely Gnesen-Posen és Paverborn egyházmegyéket sújtotta. Mert miután tisztelendő testvéreinket, Mirislav posen gneseni érseket és Konrad paderborni püspököt börtönbe vetették s kimondották rájuk az ítéletet, mely püspöki széküktől és hivatalbeli hatalmuktól a legnagyobb jogtalansággal megfosztja őket, ezen megyék kitűnő pásztoraik áldásos vezetésétől megrabolvák s az üldözés és kin örvényébe nyomorultan sujtvák. Mindenesetre azt hiszszük ugyan, hogy tisztelendő testvéreinket nem sajnálnunk, hanem szerencséseknek kell mondanunk, minthogy — emlékezve az ur szavaira: „Üdvözölni fogtok, ha az emberek gyűlölnek és ha kizárnak és átkoznak titeket és ha neveteket megbélyegzik az ember fia kedvéért“ (Lukács 6. 23.) •— a fenyegető veszélytől nemcsak meg nem ijedtek, s a reájuk mért büntetésekkel szemben fontos hivataluknak megfelelően az egyházi jogokat és igazságokat védeni meg nem szűntek, hanem inkább megtiszteltetésnek és dicsőségüknek számították amaz ország többi kitűnő főpásztoraihoz hasonlóan, a bűnösök meg nem érdemlett elitéltetését és büntetéseit az igazság kedvéért magukra venni, ragyogó erénypéldaképen s az egész egyház épülésére. De ha őket inkább megilletik a ragyogó dicséretek, mint a részvét könyei, a püspöki méltóság lealázása, az egyház szabadságának és jogainak megsértése, az üldözések, melyek nemcsak a nevezett, hanem az összes porosz egyházmegyéket sújtják, azt követelik tőlünk, hogy mi a reánk, noha érdemünk nélkül, isten által ruházott hivatalnak megfelelően panaszolva emeljük szavunkat ama törvények ellen, melyek forrásai azon, már eddig okozott és sok más még kilátásban levő gonosztetteknek, és hogy az istentelen erőszak által lábbal tapodott egyházi szabadság mellett minden határozottsággal s az isteni jog tekintélyével föllépjünk. Hivatalunk ezen kötelességét teljesítendők, egész nyíltan kijelentjük ezen iratunkkal mindenkinek, a kit illet és az egész kath. földgömbnek, hogy ama törvények érvénytelenek, minthogy az egyház isteni szervezetével tökéletesen ellenkeznek. Mert nem a föld hatalmasait helyezte az ur egyháza püspöki fölé olyan ügyekben, melyek a szent szolgálatot illetik, hanem szent Pétert, kit nemcsak bárányainak, hanem juhainak legeltetésével is megbízott (János 21. 16. 17.), és ezért bármely magasan álló világi hatalom sem mozdíthatja el püspöki hivataluktól azokat, kiket a szent lélek püspökökké tett, hogy az egyházat kormányozzák. (Ap. 20. 28.) Ehhez járul továbbá következő, egy nemes néphez méltatlan körülmény, melyet a mint hiszszük, pártatlan a katholikusok is el fognak vetni. E törvények ugyanis, melyek szigorú határozataikban súlyos fenyítéssel fenyegetik a nem engedelmeskedőket s a büntetések végrehajtására a fegyveres erővel rendelkeznek, békés és fegyertelen polgárokat, akik lelkiismeretükből, mint a törvényhozóknak jól kellett volna tdni és figyelembe kell vala venni, joggal ellenszenvvel viseltetnek ezen törvények iránt, gyakran olyan emberek csaknem szerencsétlen és szorongatott helyzetébe jutnak, akiket a túlhatalom lesújt s akik annak ellent nem állhatnak. Ezért úgy látszik, mintha ama törvények nem szabad polgárok számára hozattak, hogy észszerű engedelmességet követeljenek, hanem rabszolgáknak adattak, hogy az engedelmesség a rémület erőszakával csikartassék ki. Ez azonban nem úgy értendő, mintha azt hinnék, hogy azok teljesen ki lennének mentve, akik félelemből az embereknek inkább akarnak engedelmeskedni, mint az istennek , még kevésbé úgy, mintha az istentelen embereket, ha vannak ilyenek, az isteni bíró büntetlenül hagyná, akik egyedül a polgári hatalom védelmére támaszkodva, vakszerűen templomokat vesznek birtokba s bennök a szent szolgálatot gyakorolni merészelték. Ellenkezőleg mi kijelentjük azt, hogy azon istentelenek és mindazok, a kik jövőre hasonló bűnténynyel az egyház kormányzatába tolzkodni merészelnek, a szent kanonoknak megfelelően jogilag és tényleg a nagyobb excommunicatióba estek és esnek, és mi intjük a jámbor hivőket, hogy amazok isteni tiszteletéről távol maradjanak, tőlük a szentségeket el ne fogadják s igy elővigyázattal tartózkodjanak a velök való érintkezéssel és közlekedéssel, nehogy a gonosz élesztő a jó anyagot megrontsa. E sanyargatásokban a ti rettenthetlenségetek és állhatatosságotok, tisztelendő testvérek, a mely a többi clerust és hivőket közösen föltüzelte a nehéz küzdelem fölvételére, valóban enyhülésül szolgált fájdalmunknak. Mert oly nagy volt szilárdságtok a kath. jogok és kötelességek megóvásában, oly dicséretre méltó magatartása mindenkinek a saját körében, hogy még a legtávolabb levő szemét is magára vonta s csodálatát keltette föl. Nem is lehet másképp. Oh! ha e sanyargatásokban némi könnyebbülést adhatnánk nektek. De midőn ezen tiltakozásunkat minden ellen, ami az isteni egyház intézményével és törvényeivel ellenkezik, valamint az erőszak ellen, melyet igazságtalanul gyakorolnak irányatokban, megújítjuk és megerősítjük, nem fogjátok tanácsunkat és a viszonyoknak megfelelő tanításunkat nélkülözni. Azok pedig, a kik ellenetek ellenséges érzelmet táplálnak, tudják meg, hogy ti, midőn a császárnak azt adni vonakodtok, a mi az istené, a királyi tekintélyen jogtalanságot elkövetni s tőle valamit elvonni nem fogtok. Mert irva van: „Az istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embereknek.“ Tudják meg "egyszersmind azt, hogy mindenki közületek kész a császárnak adót fizetni s engedelmességet tanúsítani nem kényszerből, hanem a lelkiismeretből mindabban, a mi a polgári hatalomnak alá van rendelve. Midőn igy mindkét kötelességet helyesen teljesítitek s isten rendeleteinek engedelmeskedtek, legyetek jókedvűtek és folytassátok azt, a mit megkezdettetek. Mert nem csekély a ti érdemetek, mert türelmetek van s Jézus nevében tűrtök s el nem fáradtok. Nézzetek arra, a ki súlyosabb szenvedésekben megelőzött benneteket és a ki a szégyenletes halál büntetésének vetette magát alá, hogy az ő hívei megtanulják a világ kegyét kerülni, a rémületektől nem félni, az igazság kedvéért az undorítót szeretni, a kellemest félni és kerülni.“ Végül a pápa apostoli áldásában részesíti a porosz püspököket. Oroszország. (Megint a brüsseli conferentiáról.) A pétervári „Ruszkij Mir“ különösnek, okszerűleg nehezen megvilágosítható ténynek veszi, hogy az osztrák és a franczia lapok Derby lordnak, a brüsseli értekezlet ügyében adott elutasító válaszát közfontosságú, európai kérdéssé akarják felcsigázni. Okoskodásának lényeges része ennyiből áll. Annak van még értelme, hogy a bécsi sajtó a „hármas szövetség szilárdságát“ még egyszer, fölöslegesen, felmagasztalni kívánta; de miért találták az „osztrákok“ szükségesnek Angolországot a külügyi politika terén minden áron elszigeteltnek előtüntetni. Még nehezebben érthető meg azon epés ingerültség, amelyet most némely jelesebb franczia lapok Angolország irányában nyilvánítanak. A francziák eddig keveset érdeklődtek a nemzetközi hadviselési szokások szabályosítása iránt s az orosz javaslatokhoz inkább Oroszország iránti ildomosságból, mintsem a vállalat gyakorlati hasznának és elkerülhetlenségének felismerése folytán simultak; miért találnak most e tárgyban oly nagy érdeket, mikor Angolország az ügy további tárgyalásától visszavonult. Mily hasznot láthatnak a francziák önmagukra nézve az angolokkal való előbbi barátságos viszonyaik felbomlásában s azon „hármas szövetség“ megszilárdulásában, mely Francziaország állapotát éppen oly, ha nem még nagyobb mérvben elszigeteltté teszi, mint Angolország helyzetét? Meglehet, a franczia publicisták, úgy mint az ausztriaiak, jelen esetet igen alkalmasnak találják az orosz kormány iránt „őszinte barátságuk“ kijelentésére, mely barátság most oly nagy divatban van mind „Ausztriában, mind pedig Francziaországban, de ezen újságírók tévednek. Oroszország egyenes és nyílt politikájának semmi közös vonása nem volt azon önszerető (aprólékoskodó), szőrszálhasogató s kötekedő diplomatával, mely a husz évi bonapartisticus uralom alatt a francziák erkölcseibe és szokásaiba oly mélyen fúródott. Angolország éles és határozott visszautasítása, lényegében véve, a közeurópai és különösen az orosz politikára vonatkozó jelentősége szerint, semmiben sem különbözik Oroszországnak hasonló határozott eljárásától a Serrano-féle kormány elismerése tárgyában. Valamint akkor Oroszország, úgy most Anglia bizonyos, teljesen törvényes indokok alapján vonakodik a többi hatalmakkal egy nemzetközi kérdésben való együttes eljárástól, s amint akkor a pétervári kabinet és a többi kormányok közötti barátságos kötelék meg nem lazult, úgy most sem kell meginogniok azon szűk családi-politikai kötelékeknek, melyek az orosz császári udvart a nagybritanniai udvarral fűzik össze. Ezután ezikkiró azt bizonyítja: HÍREK. Febr. 22. — Hála nyilvánítás. Mindazon tisztelt barátaim, barátnőim, jóakaróim, rokonaim, kik életem ötvenedik évének bezártáról rokonszenveknek nyilvánításával, vagy elhallgatott érzetével, megemlékeztek, fogadják tőlem őszinte, mélyen érzett hálámat. De különösen legyenek tőlem üdvözölve azon barátaim, kik velem ugyanazon pályákon, — néha eltérő utakon, — de mind egy közös czél felé haladnak, képviselőtársaim, szótársaim. Ez a nap rám nézve oly nevezetes volt, mintha temetésemet néztem volna végig, amikor nem hangzik más szó, csak a szeretet szava. Bennem el lett temetve minden, ami keserű, a mi gyűlölet. Soha sem fogom elfelejteni, hogy e napon csak egymás kezét szorítva álltunk szemközt, s bármikor állítson is bennünket ismét egymással küzdve szemközt a közügy érdeke, hivatásunk, meggyőződésünk: nálam a hideg ész parancsán keresztül fog hangzani mindig az e napra visszaemlékeztető szív meleg intő szava, hogy még a mikor küzdünk is egymással, akkor is összetartozunk és szeretjük egymást és ez örök censora lesz szavaim hangjának. Isten áldja meg önöket és hazánkat. Budapest, 1875. febr. 20. Jókai Mór. — A Jókai-ünnepélyhez. A jeles regényíróhoz még most is érkeznek üdvözlő táviratok és levelek, jeléül a nagy tiszteletnek. Bécsből a Grillparzer-egylet következő magyar táviratban köszöntötte föl: „Jókai Mór ünnepelt magyar regényírónak dicső ünnepélyéhez háromszoros üdvkivonatát küldi a bécsi Grillparzer-egylet“. Ugyanonnan Bignio Lajos énekestől, Komáromból többek megbízásából Mihályi Ferencz, Zilahról a királyi telekhivatal, Szászvárosból a magyar polgári olvasó egylet küldtek üdvözletet. Ez utóbbiégy hangzik: „Egyletünk Jókai Mórt a nagy költőt és nemes hazafit születésének 50-ik napján tisztelettel s mély szeretettel üdvözli. Isten éltesse még sokáig hazánk és nemzetünk dicsőségére. ” A „Bihar“ szerkesztősége Nagy-Váradról a következő sürgönyt küldé : „Folyó regényedet igy értelmeztük: „Enyém, azt a haza mondja rólad; „Tied“ a lángszellem és a világhírű aranytoll; „Övé“, a nemzet ünnepelt művésznőjéé, szerető szíved. Érvénynyesüljön ez még sokáig!“ Megemlítjük még a következőket: Abonyi Lajos, a jászberényiek, nagyabonyiak, nagykanizsaiak, stb. Egyesek és a tótfalusi olvasókör hosszabb írásbeli üdvözlő nyilatkozatokat küldtek. Az egyesek közt több egyszerű polgár irata is van, ki látszólag küzd a helyesírással és kifejezésekkel, s még egypár gyermek — egy 14 éves tanuló, egy könyvkötőinas is felkeresték őt, hogy egyszerű s kétségkívül őszinte szavakban fejezzék ki a hálát , elismerést Jókai iránt, ki őket hazaszeretetre , nemes érzelmekre tanította. Végül ide igtatjuk legelső színműírónknak, Szigligeti Edének, legelső regényírónkra az ünnepi lakomán mondott következő pohárköszöntőjét: „Tisztelt urak és hölgyek ! Azt hiszem, hogy midőn egy másik nagy költő ünnepét üljük, méltán idézhetjük egy másik nagy költő szavait: „A legelső magyar ember a király, s hozzátehetjük: a legelső magyar,asszony a királynő, a legelső magyar család a magyar királyi család. Poharat emelek tehát a legelső magyar emberért, őfelségéért, a királyért, a legelső magyar asszonyért, felséges királynőnkért, s a felséges királyi családért, kivánva, hogy sokáig éljenek. És most hozzád fordulok, hazánk irodalmának büszkesége! Azért jöttünk össze, hogy megünnepeljük azt, hogy félszázadot éltél. Ne várj tőlem dicső beszédet! A te dicsőségednek kevés volt ez a mi Macedóniánk. Messze túlterjedt az a mi kis hazánk határain. Nemcsak közel, de távol szomszédaink is örömmel és gyönyörrel élvezik szellemed gyümölcseit. (Éljenzés.) Ha annyi nyelvem volna, ahányán olvassák műveidet, nem bírnám dicsőíteni érdemeidet. (Tetszés.) Azért kérlek, szakaszd meg gyarló beszédemet azzal, amit Coriolan mondott, midőn a Capituliumon a consul dicsbeszédet készült mondani érdemei felett : „Inkább megtenném, úgymond, még egyszer amit tettem, semhogy ezt a beszédet végig hallgassam“. Kérlek, tedd meg még egyszer, amit már eddig tettél (Élénk tetszésnyilvánítások) , élj mégegyszer annyi évet, amennyit éltél (Zajos éljenzés). És én nemcsak a jelenlevők, hanem az egész nemzet legforróbb óhaját fejezem ki, midőn azt mondom : Jókai nemcsak a kornak, hanem minden kornak legkitűnőbb költője, Írója, sokáig éljen! (Hosszan tartó zajos éljenzés.) — Wagner nagy hangversenyét márczius hóban okvetlen megtartja Budapesten, Liszt közreműködésével. Bécsi hangversenye vasárnapra van kitűzve. — A z nyóváraljai gymnasium vagyona, mint a „Reform“ írja, Turóczmegye által e napokban sequestráltatott. A sequestráló küldöttség, mint gymnasiumi alapot talált készpénzben 150 frtot, állampapírokban 700 frtot, összesen nyolczszászötven forintot A ki tudja, hogy minő roppant igényei vannak napjainkban a középiskoláknak, úgy hogy csak egy algymnásium is 200.000 frt alapot szükséges, az be fogja látni, hogy a znióváraljai gymnásiumnak nem lehetett kulturális missiója. Azonban lássuk csak a múlt évről szóló iskolai értesítőt. Ez az értesítő m. é. július 30-án a gymnasium alapjául kimutat 42,330 frt 61 krt aláírásokban és 11,882 frt 90 krt készpénzben. Az aláírt összegekről nem szólunk, akik aláírták, mégis tarthatják. De hová lett a fentebb érintett 850 frt levonásával a 11,882 frt 80 kr készpénz-összeg? Az átadási kimutatás szerint a gymnasiumi alapból az intézet-épület befejezésére előlegeztetett 2664 frt 13 kr. Ha ez összeget s a sequestrált 850 frtot levonjuk a múlt évben kimutatott 11,882 frt 80 kr készpénz-összegből, hiányzik még mindig 8367 frt 67 kr. — Nem akarunk gyanusítgatni, de maguknak az intézet sáfárainak érdekében kérdjük, (mondja az idézett lap) hova fordíttatott ez utóbbi összeg? Mert ha az egész jelen tanévre előre kifizették is a tanárokat, mi a múlt évi számadás szerint egész évre 3408 frt 30 krt tesz ki,s még ekkor is hiányozni fog 4959 frt 37 kr. Épp igy áll a dolog az intézethez tartozott tápintézet pénzeivel is. A múlt tanévi zárszámadás szerint a tápintézetnek maradt a jövő tanévre készpénzben 4863 frt 5 kr vagyona. Ha ehez hozzáadjuk a szünidőkben eszközölt gyűjtéseket (fölbecsülve az előbbi év szerint) körülbelül 800 frtot, a jelenlegi vagyonnak kellene lenni 5663 frt 5 krajczárnak. A sequestráló jegyzőkönyv kimutatja, hogy a tápintézet pénzeiből az intézeti épület bevégzésére előlegeztetett 1837 frt 93 kr, a sequestráló gondnokság pedig talált 1789 frt 71 krt készpénzben és 150 frtot kötvényekben. Ha tehát ez utóbbi összegeket az előbbi 5663 forint 5 krból levonjuk, ismét kérdjük, hová fordittatott 1885 frt 41 kr, midőn a tápintézetnek a múlt tanév óta egy krajczár kiadása sem lehetett, mert azóta nem kapott benne egy tanuló sem élelmet. A fiumei kikötő forgalmáról. A magyar tengerpartról a hajók egyre sűrűbben látogatják az éjszak-amerikai kikötőket. Míg az 1872- dikiév folyamában csak két és 1872-ben tizenöt magyar hajó érkezett New-Yorkba, addig 1873- ban ott már 48 ésaz egyesült államok egyéb kikötőiben 6 hajónk kötött ki, a múlt év folyamában az éjszak-amerikai kikötőkben érkezett magyar hajók száma pedig meghaladja a százat. Az 1874-iki év folyamában a fiumei kikötőből kivitt áruk értéke 8.388,414 frtra rúg, míg az 1873-iki kivitel csak 6.454,656 frt volt. A közel két milliónyi emelkedés főtényezője a fa- és donga kivitel nagyobbodása. 1873-ban is alig haladta meg az 10 milliót a kivitt dongák száma, míg az elmúlt évben közel kilencz millióra emelkedett. A közúti vaspálya hálózat kiterjesztése tárgyában tegnap délelőtt Gerlóczy alpolgármester elnöklete alatt tanácskormány tartatott, melyen b. Podmaniczky Frigyes és a közmunkatanács több tagja volt jelen; a város képviselői közül majdnem senki sem jelent meg. Három új vonal jött szóba; az első a váczi útról a sugárúton végig a városligetbe, ott pedig jobbfelől az arenaúton vezettetnék. A jelen voltak úgy nyilatkoztak, hogy a terv jelen alakjában nem fogadható el, mert a városligetben az általános közlekedés sok fennakadást szenvedne; a bizottság helyesli, hogy a pálya a sugárúton végig menjen, de a tervet a dalmaszínház előtti közlekedés tekintetéből lényegesen módosítani kell. A második vonal, mely szóba jött, a Kerepesi útról a sertéskereskedő-utcán át a magyar államvasút pályaudvarához vezetne , de e pályát csak akkor lehet keresztülvinni, ha a népszínház előtti tér szabályozva lesz ; ezt egyébiránt kell is szabályozni, mert különben a népszínház előtt a közlekedés számos calamitással fog járni. A harmadik vonal a sótértől az alsó Dunasor mentén a Heinrich házig fog vinni; ezen vonal ellen nem volt semmi kifogás és a három vonal közül alkalmasint ez lesz legelőször készen. — A színészeti tanoda növendékei lépnek fel holnap kedden este a várszínházban. Előadásra kerül „La vater“ Dumanoir 2 felvonásos színműve,továbbá „A fehér szegfű“ czímű 1 felv. — A nemzeti színházban mára hirdetett „Selyemárus“ elmaradt Nagy Imre betegsége miatt, s helyette a „Három kalap“ bohózatot hogy Oroszország humánus kezdeményezése a háború sanyaruságainak enyhítése tárgyában nem az ő személyes ügye, melyet minden áron s minden feltételek alatt védenie kellene, itt nem saját, hanem a gyengébb államok érdekei forognak fenn; hogy ő ezeknek javát, nem pedig az önvédelmi jog megszorítását tartotta szem előtt. De ezt éppen Angolország is hangsúlyozza, ő is a gyengébb fél érdekeit akarja biztosítva látni; közötte és Oroszország között tehát nem magára a czélra nézve, hanem az eszközöket illetőleg van nézetkülönbség, következőleg az angol kormány terjeszszen elő czélszerűbb javaslatokat. Az orosz lap egyúttal rászalja a brüsseli „Nord“ túlságos buzgalmát, amelylyel az angol kormányt megtámadta és Oroszországnak elsietett kifakadásai által csak roszszolgálatokat tett, s tekintettel ezekre felhívja a pétervári hivatalos „Journal de St.-Pétersbourg“-ot, hogy az állítólag félhivatalos „Le Nord“-ot hazudtolja meg.