Ellenőr, 1876. augusztus (8. évfolyam, 210-240. szám)

1876-08-02 / 211. szám

$16 fizetési árak: Egész évre . . 2© írt — kr. Évnegyedre .. „ 5 frt — kr. Félévre . . . 1O „ — „ Egy hónapra , 1 „ 80' „ Egyes szám ára 10 kraj.­­..í­r.­­Szerkesztési iroda: Budapesten, ndd.év-u­tcza 6. szám, Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésért nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el, POLITIKAI NAPILAP, 211. szám. Budapest, szerda, augusztus 2. 1876. hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Lafite k Cse­ czégnél Párisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mmint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok-utc­a 431. sz. kiadó-­ hivatal. (Budapesten, Boldov-utc­a 6. szerrt. Az intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. VIII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig : Az előfizetést — postai úton vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárnai úton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Egy évre ....... 20 forint — kr. Félévre 10­0 — kr. Negyedévre.............................5­0­0 kr. Egy hóra..................................1­­­80 kr. Táviratok. Bécs, aug. 1. A „Pol. C.“ legújabban jelenti Zárából : Mukhtár könnyen megsebe­sülve Bilekből Trebinyébe visszavonult, hol 1000 basi-bozukot vár. A montenegróiak megtámadták tegnap Bileket, miért Mukh­­tár pasa minden csapataival újból oda in­dult ; a harcz Bileknél még nincs eldöntve, ma délelőtt még folyt. Trebinyében parancs­ra minden bolt bezáratott; a legvégsőre látszanak ott elkészülve lenni. Belgrád, aug. 1. (A „Budap. Corr.“ távirata.) A harcztérről semmi tudósítás sem érkezett. Iszmailoff írja, hogy ő maga ugyan nem jó, de hogy sikerült neki Szer­bia részére 200 orosz tisztet megnyerni, s hogy ezek nagy része már útban van. Egy más oroszországi levél kikel a bécsi és bu­dapesti lapok ellen, melyek az 1848. évet egészen elfelejtették. Holnapra Fadereffet ide várják. Belgrád, aug. 1. (A „Budap. Corr.“ távirata.) Csolak Antics ma érkezett tudó­sítások szerint tegnap a törökök támadását a Lisza planinán visszaverte és nagy vesz­teségeket okozott nekik, és sok zsákmányt ejtett. Antics Szjenicza közvetlen közelébe nyomult előre. Belgrád, aug. 1. (A „Budap. Corr.“ távirata.) Itt hírek keringenek a délen szenvedett nagy vereségekről, da­czára, hogy hivatalosan dementálják azokat. Csernajeff a doni kozákok 5 főnökétől levelet kapott, melyben szerencsét kívánnak neki dicséretes vállalatához. Viddin, aug. 1. (A „Bud. C.“ távirata.) A török hadsereg tegnapelőtt csakugyan erélyesen megkezdte az offen­sivát min­denfelé. Al­­ pasától nem érkezett hír a harcz eredménye felől. Nisből hivatalosan sürgönyzik, hogy a török hadsereg zöme Hasszán Hajri pasa vezérlete alatt Gra­­mnadától éjszakra Gurgosovácz (Kujasevácz) felé nyomult s a szerb csapatokat megsza­lasztotta. Ezzel egyidejűleg egy másik török csapatosztály Pandirale alatt Bukum felé nyomult. (L. „a harcztérről“ szóló tudósítá­sunkat.) E két hadosztály Ponorban már találkozott. Ezalatt Ozmán pasa átlépett a Timokon Zajcsártól délre Gilján­­n­á­l, de nem tarthatta magát, mert Les­janin ismét megtámadta Fazly pasát Iz­­vornál, mely nincs eléggé megerősítve, s ezen positiót minden áron meg kellett tar­tani. Ozmán délre akar előre nyomulni, való­színűleg , hogy Hajri pasával egyesüljön. Abdul Kerim pasa, ki nem volt Iz­­vorban, Babin a­ G­lávából vezeti az operatiót, hol a török főhadiszállás van. —Mint most értesülünk, Csernajeff annak idejében nem Alekszinácz felé, hanem Vilansováczon át vonult vissza. Bukarest, aug.1­1. A kamara tegnapi ülé­sén a volt minisztereknek vád alá helyezése iránti indítvány majdnem egyhangúlag tárgya­lás alá vétetett. — Ionescu indítványára a külügyminiszter megígéri a semlegességre vonat­kozó diplomatiai levelezést előterjeszteni. A kor­mány előterjeszti, hogy Románia Törökország be­leegyezésével a vörös kereszt romániai ambulan­­tiájának megengedte Szerbiába átmenni. London, aug. 1. (Az alsóház ülése.) A ke­leti kérdés tárgyalásánál Forsyth indítványozza, hogy a kormány szólíttassék fel lépéseket tenni, misze­rint a Törökország szláv tartományaiban való jó köz­­igazgatás biztosítására hathatós garantiák éressenek el. — Gladstone támogatja ez indítványt, hang­súlyozva, hogy oda kell törekedni, hogy az egyet­értés az európai hatalmak között ismét helyre­­állíttassék. — Disraeli sajnálja, hogy az indítvány nem közvetlen bizalmi vagy bizalmat­lansági szavazat; előadja, hogy egy consuli jelentés szerint a 40 bolgár leány meggyilkoltatá­sát illető hír alaptalan. Továbbá kijelenti: Anglia vonakodott Andrássy grófnak jegyzékét elfogadni, azon nézetből indulván ki, miszerint a status quo Törökországban lehetőleg fentartandó; miután azon­ban látták, hogy Andrássy jegyzéke alig lépett túl a török kormány előbbi ígéretein, Anglia maga szólította fel Törökországot a jegyzék elfogadá­sára; az angol kormány a jegyzéket elfogadta, hogy a többi hatalmakkal egyetértésben járjon el, Anglia a be nem avatkozás elvével ma már nem áll isolálva, a többi öt hatalom is elfogadta azt. A berlini memorandum nem képez ultimátumot, miszerint a benne foglalt feltételek nem teljesítése esetében teljesen eltérő intézkedéseket tennének, hanem azon ígéreteknek nem teljesítése, melyeket Törökország megadni kész volt, occupatiót vagy háborút vont volna maga után. Disraeli beszédének további fo­lyamában beismeri, hogy Oroszország és Ausztria­ Magyarország elejétől fogva fáradozott a törökor­szági zavarokat megszüntetni; titkos és forradalmi társulatok machinatiói idézték föl a háborút Török­országban; — eddig nincs ok a brit interventióra, ha ideje eljövend, Anglia kész lesz hozzájárulni a szláv tartományok pacificatiójára. — Erre Bruce indítványa és Forsyth módosítási javaslata vissza­vonatott. Péter­vár, aug. 1. A lapok jelentik, hogy a mohamedánok közti fölkelésről szóló hir alapta­lan, constatálva van azonban, hogy török emissa­­riusok zavarokat igyekeztek fölidézni. Versailles, aug. 1. A képviselőház tár­gyalta a hadügyminiszternek 32 millió póthitelét. A budget-bizottság roszalja némely hadtestek zsoldjának felemelését, a kamarák előleges hoz­zájárulása nélkül. Miután a hadügyminiszter kijelente, hogy a bizottság által felállított el­vet elfogadja, mely szerint semmi kiadás sem tehető a kamarák megelőző beleegyezése nélkül, — a bizottság részben visszavonta indítvá­nyozott törléseit és a póthitel egyhangúlag megsza­vaztatott. — A baloldal egy ellenőrző bizottsá­got alakított, mely a szünidők alatt az állandó bizott­ságot helyettesítse. Bécs.Aug. 1. (Zárlat) Hitelrészvény 140.60. Ga­rziai 199.2­5. Államvasut 273.— . Bente 65.35. 1860-as 111.50. 1864-es 130.—. Ezüst 101.30. London 125.80. Uni­t Bank 58.— Által, épitőbank .—. Magyar Földhitel — . Angol-Osztrák 71.60. Lombard 75.—. Tramway 109.—. Hitelsorsjegy 155.25. Napoleondor 9.92. Arany 5.90. Frankfurt 60.60. Porosz pénzutasv. 61.25. Török sorsjegy 16.—. Anglo építő bank —. Municipalbank 13.— BUDAPESTI SZINLAP. Budapest,­szerda, augusztus 2-án. Néps­zin­ház. VIZVÁRY Gyula, az a nemzeti színház tagja mint vendég. Az utolsó zsidó. Korrajz dalokkal 5 képben, írták Fels és Schmitzer . For­dította Lászi Vilmos. Beer Dávid házaló — — — Tihanyi özvegy Hendelné, anyja — — — Pártényiné Pinkelesz Smüle, szolgájuk — — Vizvári Spitrer, rendőrbiztos — — — Zádor Arnold jövevény — — — — Eöry 1­­80 ) rendőr­­ — - — Csige 2- ik ) renne — - - — Szigeti G. Kohn, Beer barátja — — — Kolozsvári 2-ik ) honvéd _ - - - Hatvani K. Leonora neje — — — — Lukácsyné Liliomfi ur — — — — Együd Berkeszné asszonyság _ — — Szőcs Kata Snobeleszné asszonyság — — — Kertész Irma Rózsavölgyi úr — — — — Németh Rózsahegyi ur — — — — Vasvári Rózsaági ur — — — — Tiszai Rózsaligeti ur — — — — Petheö Rózsaberki ur — — — — Dancz F. Rózsafái ur — — — — — Hatvani E. Dorottya asszony — — — — Taraszovics Kezdete 7*/2 órakor. Budai színkör. ABONYINÉ K. ELLA jutalomjátékául adatik. A plébános szakácsnéja. Életkép dalokkal 8 képben. Kezdete 7 órakor. Molnár ur — — — — — Kovács I. Verebélyi ur — — — — V. Kovács Pistuka fia — — — — — Alszegi Irma Arnold, Beer Dávid fia — — — Karikás Anna, menyasszonya — — — Horváth P. UTOLSÓ POSTA A t­örökök erélyes offensivája teljesen valónak bizonyul. Konstantinápolyból jelentik hogy egyidejűleg öt hadtest­ nyomult be Szerbiáb­a, eddig csak háromról tudok, melyek egyike (Ozmán pasa, Grljánnál) kénytelen volt visszavonulni, hogy Veliki­ Izvor Lesjanin kezébe ne essék. Akhmet Eriir pasa előrenyomulásáról Nisből azt jelentik, hogy a szerbek sehol sem fej­tettek ki ellentállást, sőt a devrinti erős posi­tiót is elhagyták, mikor a törökök közeledtek. P­á­r i­s b­e­­­jelentik a „N. fr. Pr.“-nek, hogy az ottani török nagykövetséghez azon hír érke­zett, miszerint a szultán egészségi álla­pota lényegen megj­avult, de az aggodalmak még nem oszlottak el teljesen. Azon Bécsből ter­jesztett hírt (a „Pol. C.“ hozta Pétervárról), hogy a c­z­á­r barátságtalanul fogadta volna K­a­­buli pasát, a párizsi jól értesült körökben ha­tározottan meghazudtolják. A czár biztosította a nagykövetet személyes rokonszenvéről s a török­­országi helyzetre vonatkozólag így nyiatkozott: „A Bulgáriában elkövetett kegyetlenségek elidegenítették öntől Európa rokonszenvét. Rész­vétem és barátságom sohasem szűnik meg Törökország iránt, ha jobban bánik a keresztyé­nekkel.“ Jassyból jelentik ugyanezen lapnak, hogy oda naponta csapatostól érkeznek útlevelekkel ellátott, polgári ruhába öltözött orosz katonák és tisztek, s vasúton a szerb határra men­nek. Sokan tetemes pénzösszegeket kapnak az orosz consultól, némelyek 150 rubelt is. Ma e czélra 50 vagyont kértek és kaptak. Az „Agence Gén. Russe“ határozottan demon­­tálja azon hírt, hogy Ignatieff helyébe Konstantinápolyba más nagykövetet fognak küldeni. Ugyanezen lap jelenti: „A Kaukázussal határos ottomán népfajok nehézségeket okoznak az orosz hatóságoknak.“ IflHWfM Ilii II II—1—■ Izabella exkirályasszony végre mégis ha­zautazik országába, eleinte csak fürdőre. Elutazása előtt következő levelet intézett a franczia köz­társaság elnökéhez: „Páris, 1876. júl. 27. Tábornagy ur! Mielőtt ezen szép és vendégszerető Francziaországot, családom bölcsőjét, hol 8 éven át folyton csak tisztelet és hódolat tanujeleit vevem, elhagynám, változhatatlan elismerésem (réconnais­­sance), mivel nem köszönhetek minden francziának egyenként, kötelességemmé teszi, hogy ahhoz for­duljak, ki élén áll ezen nemesszivű nép sorsának, melynek gyarapodása annyira érdekel engem és gyermekeimet. Ön ismeri érzületeimet, tábornagy úr s ennélfogva nem kétkedhetik azon emlékezet iránt, me­lyet én ezen drága országból a spanyol monarchiának a borzalmas forradalom alatti menedékhelyéről ma­gammal viszek. Visszatérek hazámba, s újra megta­lálom gyermekeimet, de megtartom itt a házat, melyben boldog éveket töltöttem. Két országunk között akarom ezentúl napjaimat megosztani. Ké­rem, elnök úr, szíveskedjék hálám őszinte kifeje­zését a „Journal Officiel“ útján Francziaországnak tudomására juttatni. S ön, drága tábornagy úr, le­gyen meggyőződve hálás és őszinte barátságomról. Bourbon Izabella.“ — Úgy látszik, Spanyolorszá­got már nagyon proof­nak hiszik az intrigyák ellen, melyektől ezelőtt néhány hónappal még oly nagyon tartottak. Budapest, augusztus 1. Budapest, agusztus 1. Higyjük-e? A táviratok megint azt je­lentik, hogy a törökök csakugyan megin­dultak, s támadnak az egész vonalon. Bizony nagy szolgálatot tennének Európának, ha már egyszer komolyan hozzáfognának. Egy­előre csak annyi tény, hogy a szerbek fő­hadiszállásukat Alekszináczból kissé hátrább Deligradba tették át, a­hol a háború leg­elején is volt. Ez mindenesetre annak a jele, hogy a törökök nagy erővel nyomják már őket a határon, s így talán mégis kö­zeledünk a döntő adtióhoz. Az orosz és német sajtó különben ak­­kér okoskodik, hogy Törökországnak min­denkép vesztenie kell, még ha győz is. A noninterventio szerintük csak arra szolgált, hogy még inkább kitüntesse a magára ha­gyatott Törökország gyengeségét. Az inter­­ventio pedig arra fog szolgálni, hogy Török­országot kormányképtelennek nyilvánítsa, leg­alább a Balkán népei fölött. A törökök tehát tulajdonképpen hiába erőlködnek. Ha győznek is, majd gondoskodik az interven­ció arról, hogy a győzelem ne az övék maradjon. Mi még mindig reméljük, hogy inter­­ventióra szükség nem lesz, a­mivel nem tekintjük egyértelműnek a hatalmak diplo­matiai befolyását a kötendő béke feltételeire. Csakhogy ennek a befolyásnak egyetértőnek kell lennie, s ha az lesz, akkor nem hisz­­szük, hogy Törökország legyen minden eset­ben a vesztes fél. Aztán megvalljuk, hogy mi nem fé­lünk a Balkán népeinek nagyobb, vagy akár teljes függetlenségétől. Vívják ki ma­guknak, ha tudják, s aztán mutassák meg Európának, hogy függetlenségekben élni is tudnak, s többé nem lesznek a békebontók. De ne avatkozzék senki a küzdelembe. Azt a függetlenséget köszönjék a Balkán népei önmaguknak és senki másnak, mert csak akkor lesznek rá féltékenyek, és csakis ab­ban lenne veszedelem, ha ezt a független­séget más vívná ki számukra, mert akkor nem ők lesznek az urak, hanem az a más. Ez az, a­mitől tartunk. Az intervenciót most a humanitás szempontjából kezdik sürgetni, s az a leg­különösebb, hogy csak a törökök kegyetlen­ségeiről beszélnek, de arról­­hallgatnak, hogy a­hol nem csupán a hadakozókra szo­rítkozó vérengzések fordultak is elő, azokat vagy a szerbek, vagy a török val­­lású szomszédaikon legelőször kegyetlen­­kedő felkelő bolgárok idézték elő , s a török kormány maga rendelt szigorú vizsgálatot. Ürügyet hát képezhetne a hu­manitás, de csak olyan keresettel. A háborút intézzék el a küzdő felek egymás között. A diplomatia missiója csak azután kezdődik. Ha a felkelők győznek, akkor olyan tény előtt fogunk állani, mely­­lyel mindenesetre számolnunk kell, s a­mi a maguk érdeme lesz, azt senki sem fogja tőlük elvitatni. A diplomatia feladata ak­kor nem lehet más, mint hogy minél tartó­­sabb állapotokat teremtsen. A győzőknek joguk lesz azt az önállást követelni, melyet vérükkel érdemeltek ki, míg a diplomatá­nak kötelessége lesz arra ügyelni, hogy a megoldás ne rejtse méhében újabb veszé­lyek magvát. Ha Törökország győz, akkor is csak az a feladata lesz a diplomatának, hogy jövendőre a békét lehetőleg biztosítsa, s ez alig érhető el máskép, mintha Törökország elejét veszi azon panaszoknak, melyek ta­­gadhatlanul bírnak alappal. A közigazgatási és adózási viszonyok reformot igényelnek, s e reformot Törökország győzelme esetén is tartozik valósítani. De erre nézve is csak tanácsadólag, és nem kényszerítőleg léphet fel a diplomatia. A diplomatia nem mehet túl azon, amit Andrássy gróf isme­retes jegyzéke, s azután a berlini memoran­dum tartalmaz. Az orosz sajtó csak jámbor óhajtást fejez ki, midőn a diplomatiától várja azt, a­mit a felkelők fegyverei nem képesek kivívni. Az angol kormány újból is nyilatkozott követendő magatartása felől. Derby lord tegnap kijelentette a felsőházban, hogy az angol kormány jövő politikája a háború eredményétől s a többi hatalmak közremű­ködésének megnyerhetésétől függ. A kor­mány igyekezni fog, hogy semmi olyan változás ne történjék, mely nem egyálta­lán szükséges, s mindig csak azt fogja tenni, a­mi a kérdés kielégítő és tar­tós megoldását eredményezheti. Ha erre az alapra helyezkednek a nagy­hatalmak mind, akkor nincs ok aggodalomra. Hogy a törökök győzelme nagyobb garancia lenne a kielégítő megoldásra, az természetes. A bosnyákok és bolgárok civilizálódhatnak török fenhatóság alatt is, s nem fog nekik ártani, ha egy kicsit érettebbé és méltóbbá teszik magukat a függetlenségre. Péchy Tamás közlekedési ü­gyér úr visz­­szatért. — Szende Béla honvédügyér úr ma este elutazik egypár napra, szétnézni Újvidéken és kör­nyékén.— Báró Simonyi Lajos közgazdászati minisz­ter úr (horribile dictu) a törökök segítségére in­terveniált, a mennyiben épen most vétetett meg tőlük — s pláne a szultán istálójából! — öt arabs mént 19 ezer frankért. Az osztrák-magyar követ­ség utján megvásárlóit ezen lovak közül az egyik tíz éves, kettő hét éves s egy öt éves. Bábolnára fognak szállíttatni v­­­a Triest, s a napokban egy szakember fog Konstantinápolyba indulni, hogy intézkedjék a szükségesekről. — Hanem a szláv s­tán a berlini lapok is szokott belátásuknak fog­ják új bizonyságát adni, ha gyanúba veszik az egész lóvásár iránti hírt s azt sejtetik olvasóikkal, hogy azon telivér arab mének alatt lappang va­lami török-magyar szövetség. A bécsi „Presse“ felel a Dunagőzhajózási tár­saságról írt czikkü­nkre. Mi megmondtuk vélemé­nyünket, s nem fogunk tovább polemizálni, annál kevésbé, mivel nem csalódtunk azon várakozá­sunkban, hogy az osztrák kereskedelmi miniszté­rium incompetensnek fogja magát nyilvánítani e kérdésben. A társaság most már a „Presse“ szerint a közös külügyminisztériumhoz fordul, az osztrák­magyar kereskedelmi és vámszövetség VH. czik­­kére való hivatkozással, mely azt mondja, hogy minden olyan ügy, mely a dunai hajózásra vonat­kozik, a­mennyiben idegen államokhoz való viszonyt illet, a külügyminisztérium alá tartozik. Meg vagyunk győződve, hogy a külügyminisz­tériumnál sem lesz a társaság szerencsésebb, mint volt az osztrák kereskedelmi minisztériumnál. Más dolgokat ért a keresk.­szövetség VII. czikke, s mint az 1857-iki szerződés, úgy ez sem menti fel a Dunagőzhajózási társaságot azon kötelezettségek alól, melyeket kormányfelügyeleti és adózási szem­pontokból egyetlen rendezett államban sem enged­nének el, s mi sem engedhetjük el. A társaság legjobban teszi, ha elcsapja ügy­védeit, s nem költekezik tovább a „Presse“ vé­delmére sem. A zágrábi „Obzor“ egyik közelebbi szá­mában egy Budapesten megfordult horvát atyafi, tagja azon küldöttségnek, mely a határőrvidéki vasút ügyében, nem régen az illetékes magyar mi­nisztériumoknál arczán a hódolat mázával tisztel­gett ismerteti hazánk azon részét, melyet ezen al­kalommal beutazott, s főleg a főváros glorifikátiójá­­nak szentelt néhány arczátlansággal párosult mali­­tiosus remarqueot. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a mivelt nyűgöt nem az „Obzor“-ból, nem is a horvát journalistikából és irodalomból meríti ethno­­graphiai ismereteit, időpazarlásnak kellene nyilvání­tanunk azon foglalkozást, mely oly gyarló czikknek mint a fenforgó, bármi rövid ismertetésével bíbe­lődik. Azonban olvassák az „Obzor“-t Péterváron és Moszkvában, a­hol az eféle elferdítések a ma­gyar államisági eszme gyöngítésére édes-örömest felhasználtatnak. Minek folytán kívánatos, hogy az ilyetén részakarat, ha olykor-olykor is, visszauta­­síttassék. Azon felfogás, benyomás és szerzett ta­pasztalatok után ítélve, melyek az idézett czikk­­ben, az „európai miveltségü“ „svojim kultumim jezikom“ biró horvát olvasó közönségnek feltálal­tatnak, kétségtelen, hogy a czikk szerzője valószí­nűleg valami sertés-kupecz — tanulmányait a cet­­tinjei egyetemen végezte. Szerinte nem látszik Szt.­­István koronájának területén magyar elem, magyar befolyás és magyar cultura, tehát az amice nem is hajlandó elismerni a magyar fajnak fölényét s a magyar nyelvnek suprematiáját beismerni annál kevésbé. Úgy látszik, hogy a magyarság tekintetében jó barátunk a fák miatt nem látta az erdőt. Mert hiszen szerinte Sopron városában nincsen egyetlen ember sem, a ki magyarul tudna, s az ottani „hienczek“ és „was­s e r kr o b o t ok“ előtt a magyar nyelv ha taníttatik is az iskolákban, egy a chinaival. A jámbor utas Pozsonytól Budapestig nem hallott egy árva magyar hangot, kivéve a vasúti conductor stereothyp „ötperczét.“ Budapes­ten is csak a lánczhídon hallotta az első magyar szót. Kávéházakban találtatik szerinte német, angol franczia sat lap, csak magyar újságlapot nem látni sehol. Ő nem látott a váczi utczán magyar feliratot, hanem talált németet, tótot, szerbet, hor­­v­­ot, zsidót, legyeit stb. s magyar csak is el­vétve más nyelvbelivel szemlélhető s oly ritka, mint a fehér varjú (biela vrana). Statisztikai kutatásai e téren azon eredményt tüntették elő, miszerint a feliratok 98°/0-ka idegen nyelven szól. Közöttünk járt a jámbor, azonban nem vette észre az élénk ke­reskedést és forgalmat, nem tűntek szemébe a párat­lan rakpart, a két monumentális híd, a vámpalota, az akadémia palotája, a múzeum, a postaépület négy­szöge, a két nemzeti színház, a sugárút, a váczi­ boulevard stb. hanem megakadt a szeme mint a szénégetőé a tőkén — a szerb atyafiak által lakott Tabán piszkos, csatornázatlan utczáin, a vár­beli fortuna-utcza idylli­us zöld pázsitján, s meg­szagolta az orra, a stáczió-utczának egykori je­lenben már eltávolított, folyadékának a bűzét. Fel­tűnt a jámbornak még az is, hogy a muzeum­kert­ben, az ottan siestát tartó magyar csavargók — németül beszélnek. S kiváló tanulmányának tár­gyát képezék a fehér sátrak alatt „echt unga­risch“ üzérkedő kofák. A múzeumot, akadémiai képtárt s egyéb gyűjteményeinket nézte-e, azt nem lehet kisyllabisálni nagybecsű értekezéséből. De ha megtekintette is, mit írhatna róluk a jámbor, hiszen látott ő kegyelme mind­ezek­nél különbnél különb gyűjteményeket Glinán Ogulin­­ban és Mitroviczon; a budapestiek ezekhez képest mind semmi. A magyarságnak ilyetén hangon való fitymálása és boszantása az, a­mi minden magyar ember önérzetét sértheti, kétszerte akkor, midőn az illető czikkíró egy reá nézve jótéteménynek te­kinthető kedvezmény kikunyorolásában közibünk téved s a kormány jó szándékát államiságunk fel­­sőbbségének arczulcsapásával hálálja meg. Panslavismus. Midőn napjainkban a panslavismus egész nagyságában kisért, és gyengébb idegzetű politikusainkat már-már félelemmel tölti el, talán nem lesz felesleges e kérdésről elmél­kedni, mert hiszen a legborzasztóbb „Mumus“ iránti félelem is enyhül, olykor teljesen megszűnik, mihelyt félelmünk tárgyát egé­szen ismerjük. A panslavismus ma, mint nemzetiségi eszme lép fel, és mint korunk uralkodó esz­méje óhajt diadalra vergődni. Német- és Olaszország ily eszmének köszönik egységü­ket. Kisértsük meg párhuzamot vonni és lássuk, váljon e két szerencsés nemzet harcza és diadala a panslavismus barátait feljogo­­síthatja-e czéljaik kivitelének reményére? Ha az említett két nemzet történelmi múltját, geografikus határait, nyelvegysé­gét, műveltségét, szabadság- és egyesülési vágyait a pánslavismus felé hajló nemze­tiségek országainak e tulajdonaival egybe­­hasonlítjuk, lehetetlen a legóriásibb különb­séget fel nem ismerni, és e nagy mérvű előnyök mellett is Olaszország (mely egye­sülésével egy élő nemzet fennállását sem veszélyezteté) a franczia szuronyoknak és Európa jóakaratú semlegességének köszön­hető csak egyesülését. Németország legna­gyobb részben saját erejének és eszélyének köszönheti egyesülését, azonban ne feledjük, hogy ez egyesülés még nem teljes és e mellett az elfogulatlan ítész kénytelen lesz bevallani, hogy Németországnak ereje, sze­rencséje, eszélye és diplomatica ügyessége mellé a franczia nemzet akkori vezetőjének rövidlátó ügyetlenségére is elkerülhetlen szüksége volt. A panslavismus a fent elsorolt szá­mos hiányok mellett, igaz, bír egy előny­nyel, a számbeli nagysággal, de ez előny mai nap már nem nagy értékű. — Természetes ellensége a panslávismusnak az orosz cesarismus és conservativ ari­­stocratia. Egy confederált szláv köztársaságot a merész phantasia elképzelhet a távol jö­vőben, de egy, az összes szláv népek felett uralkodó orosz császárság (sem Szibériával és kancsukával, sem alkotmányosan) fenn nem álhat. De tegyük fel a legmerészebb szláv phantasia által elképzelhető azon esetet, hogy Oroszországnak sikerül Anglia ellenzése, Törökországnak és Ausztria-Magyarországnak legyőzésével megalkotni ezen egységes szláv államot, és gondoljuk hozzá, hogy a külön­ben nagyon is óvatos Németország talán pillanatnyi előnyért ezen reá nézve a jövő­ben okvetlen részt hozó honfoglaláshoz segéd­kezet nyújtani elég rövidlátó lesz. Ha ezen lehetőségek mind beteljesednének, vájjon ez óriási szláv birodalom fentartható volna-e ? Több mint valószínű, hogy a megalakulás­sal egyidejűleg megalakulna azon világra szóló anarchia is, mely vagy a legborzasz­tóbb kényuralommal, vagy a communenal végződnék. Az orosz conservativ aristocra­­tia Sándor czárral együtt tudja és érzi ezt, és ha tűri is a legfelsőbb körökig felható pánsláv lelkesedést, bizonyára maga ret­tegne diadalától. De az elsoroltakon kívül beletörnék a pánslavismus kardja — meggyőződésem szerint — magába Magyarországba is. Nem vagyok optimista, és gyengéinket is eléggé ismerem. Szegények vagyunk és a nemzet­nek egy része elégedetlen; természetes kö­vetkezménye ez körülményeinknek, bennünk nagy hajlam van a lelkesedésre, áldozat­­készségünk is rendkívüli — de csak nagy dolgokra. A hatvanhetediki kiegyezés által visszaállított Magyarország azonban nem lelkesedést és hősiséget, de munkát, szor­galmat, kitartást, nélkülözést­ igényelt fiai-

Next