Ellenőr, 1879. május (11. évfolyam, 216-269. szám)
1879-05-02 / 218. szám
míg Román Sándor egy órába élt vissza a ház türelmével. A nagyobb része a legjobb akarattal látta szavát, a mivel ugyan valószinűt nem vesztett. De ha valakinek az a sincs, hogy a házban megértesse lehetne annyi belátása, hogy ne azónoki babérokat aratni. Holnap múrt az általános vitát. II. A képviselőház ülése (Esti lapunk tudósításának is.) A magyar nyelvnek a népi kötelező tantárgggyá való tételéről szóló javaslat tárgyalása folyamán Trefort Á£ oktatásügyi miniszter beszéde után feli Helfy Ignácz. Azt tartja, a törvényjavaslat szorul védelemre, d hogy a kormány azt oly későn terjeszi kötelessége lett volna ezt az intézkedést már hosszú évekkel ezelőtt, mindjárt a Parlamentarismus behozatalával egyidejűleg érvényesíteni. Igaza van Polytnak, hogy e törvényjavaslat felesleges, mert fennálló törvényeink alapján a kormány fel lett volna jogosítva, sőt kötelessége lett volna rendeletileg is végrehajtani azt, ami most javaslatba van hozva. Az elsők sorának élén, kik a javaslatot megtámadták, Zay Adolf képviselő úr áll. (Felkiáltások: Czáy!) Bocsánatot kérek, ameddig a képviselő úr úgy írja a nevét, hogy „Zay“, addig én máskép nem fogom nevezni. Ha a képviselő úr magyarhangzású neve alatt kompromittálva érzi magát, ne sajnálja az 5 forintot, germanizálja a nevét, nevezze magát Herr von Lärmmachernek, vagy Schreier-nek, hanem ameddig magát Zaynak írja, úgy ejtem ki a nevét, mint magyart. Azoktól, kik a nemzetiségek közti jó egyetértés megingatásától tartanak, azt kérdi, hol volt eddig ez a jó egyetértés ? és eddig kevésbé használtak-e fel a nemzetiségi képviselők minden alkalmat, hogy nemzetiségi kérdést csináljanak, ahol csak lehetett? Különben ha úgy volna is, annyira nem megy szóló a nemzetiségek iránti tekintetben, hogy e miatt lemondjon a magyar államiság eszméjének gyarapításáról. A felekezetek autonómiája szempontjából felhozott aggodalmak ismét meggyőzték szólói, mennyire szükséges Magyarországon a vallásoktatást a közoktatástól különválasztani, mert míg ez nem történik, a felekezetekben fogjuk találni a közoktatás fejlesztésének legnagyobb akadályait. (Helyeslés balfelől.) Pártolja a törvényjavaslatot. Mihályi Péter, a népiskolák hivatásául el nem ismerheti azt, hogy az anyanyelven kívül más nyelvet is tanítsanak, és attól tart, hogy a nemmagyar nemzetiségek népiskoláiban eddig elért úgyis csekély eredmény ezen törvényjavaslat folytán még inkább csökkenni fog. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Miehl Jakab: T. ház! Kijelentem mindenekelőtt, hogy én a szőnyegen lévő törvényjavaslatot általános vita tárgyául elfogadom, és a t. ház vigasztalásául mindjárt hozzáteszem, hogy ennek elfogadása indokolásában nagyon rövid leszek. (Halljuk!) Én elfogadom a törvényjavaslatot, mert én ennek egyik §-ában sem bírok sérelmet találni, bármilyen nagyító üvegen nézzem is és vizsgáljam is, amely egy vagy más, ez országban lakó nemzetiséget érne. Én nem találok ezen törvényjavaslatban reá erőszakoltatást, melyet minden szellemi ügyben károsnak tartok. Én elfogadom ezen törvényjavaslatot, mert nem találom benne azon vasszigort, hogy ne mondjam kegyetlenséget, mely csak újabb időben is Elszász-Lotharingia iskoláiból az ottani nép kedvelt nyelves nemzetiségre hivatkozott, egészen kifeledte és mely tényt Molnár Aladár képviselő úr is, ámbár kitűnő emlékező tehetsége őt jó távol időben Elszászba vitte, szintén elhallgatni jónak látott. Elfogadom a törvényjavaslatot, mert a jóakaratú, nem magyarajkú, de magyarérzésű tanítók irányában egészen igazságosan jár el, amennyiben nekik illő időt ad, hogy a magyar nyelvet elsajátíthassák és így szeretetöket és ragaszkodásukat a haza iránt kimutathassák. Én elfogadom a törvényjavaslatot, mert ez, ha törvénynyé válik, nem fogja ugyan e honnak minden polgárát egy csapással rövid idő alatt magyarrá tenni, de a magyar nyelv ismeretét terjeszteni fogja valamennyi nemzetiség közt, és ezt kell, hogy megkedveltesse velük, és meg fogja menteni a nem-magyarajkú szülőket azon kényszerűségtől, hogy gyermekeiket nagy költséggel mértföldnyi távolságra küldjék, hogy ott a magyar nyelvet elsajátítsák, és azalatt azt, amit szülőföldi iskoláikban tanultak, isméelfelejtsék. Ezek a fő okok, amiért ezen törvénytjavaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Engedje meg most a t. ház, hogy Molnár Aladár t. képviselőtársamnak tegnapi fényes beszéde végén a magyar katholikus fő-és alpapságra árasztott vádjaira néhány szóval feleljek. (Halljuk! Halljuk!) Ő ugyanis azt mondta: „még tovább megyek és felkérem a t. miniszter urat, hogy eszközölje ki, hogy a püspöki szemináriumok is úgy tanítsanak, hogy ne lépjenek ki évenkint százával oly lelkész-jelöltek, kik magyarul nem tudnak. Tisztelet azon néhány főpapnak, kiknek papnöveldéjében a legújabb időben magyarul is tanítanak, de a szemináriumok egy jó részében nemcsak, hogy magyarul nem adnak elő, de még magyar szellemet sem találunk.“ No már, t. képviselő úr, megbocsásson, de nekem úgy látszik, hogy fiatal szivének egész forró szeretetével, ezen váddal ajándékozta meg a magyar katholikus főpapságot. Mert csak ezen szeretet, melylyel megajándékozta, csakis a katholikus papságot, vihette őt arra, hogy oly éber szemmel kisérje nemcsak az itteni egyetemi theológiai facultás előadásait, de még a távolban levő szemináriumok előadásait. Csodálom, hogy oly finom, oly kitűnő szellem, amilyennel Molnár J. képviselő úr bír, ki a magyar irodalom minden mozzanatát nemcsak megfigyeli, de ismeri is, hogy nem vette észre, hogy nem múlik el év, melyben egy, de merem mondani számos — görög, latin iskolákból derék papok kerülnek ki. Hogy csak némelyeket említsek, ilyen magyar irodalmi iskola létezik a bécsi Pázmáneumban, a budapesti centrális szemináriumban, az esztergomi, kalocsai, egri, győri veszprémi, nagyváradi, pécsi, Csanádi szemináriumban s merem állítani, majdnem minden magyar katholikus papnöveldében. Már most magyarázza meg a t. képviselő úr, hogy lehetséges az, hogy azon ifjak, kik a magyar irodalommal évenkint, tehát négy évig foglalkoznak, akik nyilvános intézetekben a gymnasiumot elvégezték, ahol a tannyelv a magyar, hogy százanként kerüljenek ki, akik a magyar nyelvet nem értik. De azt mondja a t. képviselő úr, hogy újabb időben néhány főpap a magyar nyelv ápolása által kiérdemelte tiszteletét. Én határozottan mondhatom, hogy nemismerek egyházmegyét Magyarországban, melynek papnöveldéjében ilyen magyar irodalmi iskola nem állana fenn. Nem tudom, mi sugallta legyen a t. képviselő úr különben oly nemes szívének ezen súlyos vádat a magyar katholikus papság ellen, nem értem, mert feltenni nem akarom, de feltennem nem is szabad, hogy az egyházi pályára oly szükséges latin nyelv mint tannyelv, őt talán mindig Rómára emlékezteti. Róma emléke pedig talán szívére oly hatással van, mint a híres C.to Censoriusra volt Carthago említése. Mondom, nem teszem fel, de megmagyarázni nem tudom máskép, minthogy ilyenkor Catoval felsóhajt: ceterum censeo Carthaginem — értsd „Romám“ — esse delendam.“ (Helyeslések.) Molnár Aladár visszautasítja Miehl azon megjegyzését, mintha némely katholikus főpap iránt csak az újabb időben érezne tiszteletet. Azután Miehl felemlítette némely seminárium nevét, de pl. a nyitrairól nem szólt. Pedig ő ezekről beszélt. Román Sándor nem fogadja el a törvényjavaslatot, s végre a következő indítványt terjeszti be: „Tekintettel arra, hogy a magyar nyelvnek joghatálya a 1868. 44. t. sz. által kellőleg szabályoztatok és hogy ezen szempontból megtanulása nvjgviociuiiitaT'LAo. IlícCuieg'“a 140. sz. lVVonyja’VilSlatot mellőzve, a napirendre tér át. Ezután báró Nyáry Jenő, a főrendiház jegyzője jelenti, hogy a főrendiház a Spizza bekebelezéséről s a Lujza-út megváltásáról szóló törvényjavaslatot elfogadta. Az ekként mindkét ház által elfogadott törvényjavaslat fel fog terjesztetni ő felségéhez legfelsőbb szentesítés végett. Ezzel az ülés délután 2 óra 15 perckor véget ért. Holnap délelőtt 10 órakor ülés tartotik, melyen a magyar nyelvnek a községi elemi népiskolákban való tanításáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalása folytattatni fog. TÁRCZA. Ismeretségem Petőfivel.*) Irta : Prielle Cornelia. (Megjelent a „Koszom* szépirodalmi folyóirat április havi füzetében. „-------— A tárgy, melylyel foglalkozni kívánkozom, mindenesetre olyan, mely már többször elferdítve jutott a közönség elé s én bármennyire vágytam is azt felvilágosítani, mégis kevésbé óhajtottam, hogy életemben olvassanak szivdolgaimról. Azután pedig reméltem, hogy küzdelmes életemnek, pályám buzgón teljesített kötelességeinek kiérdemelt emlékeiben senki sem fogja óvatlan föltevések közt kutatni hóbortjait ifjú szivemnek, mely végre is — a természet rendje szerint — dobogott, hevült, lángolt vagy —■ rajongott. Másként van ez a nemzet nagy költőjével, kinek üstökösszerű átvonulásából — melyet földi értelemben Petőfi életének nevezünk — minden parányi mozzanat megbecsülhetetlen, kedves és drága, mert szaporítja a felőle birt, lassan kint halmozódó emlékek kincseit.“ Elbeszéli ezután, hogy mily igaztalanul ítélt viszonyuk felett az, aki jogot vett magának így írni: „Petőfi és Pirelle Cornélia az első felvonás alatt meglátták egymást, a második után szerelmet vallottak, a harmadik után a paphoz futottak, ki nem akarván őket éjnek idején összeesketni, reggelre aztán kiábrándultak.“ „Fájt nekem ilyesmit olvasni — írja a művésznő — de bizonyos gyöngéd okból nem akartam a dicsőült szívvilágába tolakodni. Megvallom, nem akartam Petőfi és Szendrey Julia szerelmén egy kis bárányfelhő lenni, és ha ez csak tőlem függ, nem tudja meg a világ közelebbi ismeretségünket.“ „1845-ben a kerepesi uti, jelenleg a 23-dik számú ház, volt tanyája a nemzeti színház idősebb művészei és jövendő reményeinek. Ott laktak Szentpétery, Egressy Gábor és Béni, Szigeti József, Udvarhelyi Miklós és Sándor, Fáncsy Lajos és ezeknek családjai. —-------Ott találtatott fel az én parányiságom is. Csak úgy Isten kegyelméből cseppenvén oda a szeretet ölébe és mert legifjabb voltam, mindenki a maga módja szerint kényeztetett, szeretett, dicsért, ápolt és korholt.-------— Egressy Gábor nemeslelkü szép neje pedig gyakran eszmélt reá, hogy kis leányok szeretik időközben a csemegét is, legyen az bár egy alma, vagy néhány dió egy szelet friss czipóval. Egy ilyen alkalommal lépett be hozzánk Petőfi. — Jó napot mindnyájunknak! — Isten hozott Sándorkám, — mondta Egressy. Én rögtön felismertem, hogy ez Petőfi. A színházban már mutatták egyszer a páholyból. — Megálltam tele szájam működésével, de miután az első pillanatban rám sem ügyelt,------csak néhány pillanat múlva, diómajszolásom közben hallottam, amint Egressytől kérdezte: — Ki ez a kis leány ? — Hát nem látod ? A kis Nelli, — felelte Egressy. Észrevettem, hogy hosszasan rám nézett és egy kissé resteltem, hogy épen ilyen prózai munkával lát foglalkozni. — — — Mikor elment, azt kérdezte tőlem Egressyné: — Hogy tetszik Petőfi? Én siettem nyilvánítani, hogy sehogy se tetszik, mert nem öltözködik úgy, mint mások, és hozzátevém: miért nem teszi azt? — Mert független szellem! — kiáltá rám Egressy. Nem látja kegyed, hogy egész lényén elömlik a magyar költő eszményisége ? . . . Néhány nap múlva az ebédnél Czakó Zsigmond — elég tapintatlanul — azt a kérdést intézte hozzám: miért kevesebb napról-napra a hajam? ... Én csak hallgattam, és nehezen esett nagyon, hogy szép hajam már annyira kihullott, hogy az másoknak is feltűnik. ... De Czakó tovább akarva ingerkedni, elbeszélte, hogy tegnap este Petőfi a színházban azt mondta: „Kár, hogy az a csitri haja úgy elrutitja azt a kislányt.“ — Nem tudom, sértett hiúságom, vagy a Petőfi iránt érzett boszúságom miatt-e, de sírva fakadtam és kértem Czakót, mondja meg Petőfinek, hogy ne nézzen rám addig, míg a hajam meg nem nő, de az ő kóczos feje, fogadom, akkor se fog nekem tetszeni. Czakó át is adta az üzenetet . . . Később Petőfi eltűnt a fővárosból egy időre; azt hiszem, akkor utazott a Szepességbe.“ * * * Ezután leírja a művésznő, miként találkozott Petőfivel Debreczenben. 1846-ban ott működött a Feleky társulata a Nánásy-féle kis színházban. Egy nap híre ment, hogy Petőfi Debreczenbe megy. E hír sehol sem okozott nagyobb örömet, mint a színészek közt. — Ez este Szigligeti „Két pisztolyáét adták. Prielle Cornelia játszta Lenkét. Egyik változás közben lépett a színházba Petőfi. „Olyan dörgő éljen fogadta, aminőre csak képes lehetett vagy 60 lelkesült diáktorok.Épen a Lenke jelenete következett, amelyben, midőn kérik, hogy énekeljen, Cornelia a helyett: „Fel, fel e vérző kebelről“ rákezdte, hogy: „A virágnak megtiltani nem lehet.* — ------— „Nagy örömünkre a közönség is megértette szerény üdvözletünk módját, melylyel Petőfi iránti hódolatunknak adtunk kifejezést és mondhatom, hogy bármily csekély értékűnek tartom múltam emlékei között éneklési tehetségemet, de e dal sikere felér nekem pár száz robotos szerepem dicsőségével.“ „Felvonás után Petőfi feljött a színpadra. Akivel nem volt személyes ismeretségben, azzal röviden barátságot kötött. — — — — Barátim, testvérek vagyunk az Úrban; köszönöm, hogy olyan szívesen fogadtatok; higyjétek el, hogy ma este mégis csak ti szereztétek nekem a legédesebb örömet. De hát hol van a ti Cornéliátok? — Úgy? hát már nem vagyok többé kis Nelli? Pedig nézze, még mindig rövid a hajam, de biztosítom, hogy már élénkebb felfogást rejtek alatta; például önnek minden költeményét könyvnélkül tudom. Egy forró kézszorítás, hosszas szembenézés volt jutalmam, s pár percz múlva csak annyit mondott: — Köszönöm kisasszony, köszönöm még akkor is, ha azt kívánta tudtomra adni, hogy a világ már azóta csakugyan kinyílt. — Ki is nyílt, be is zárult, mondom. — No lám, ilyenek a leányok; szeretik affektálni, hogy a bér már fagy, pedig fogadom, még az sem érinthette, olyan óvatosan, hamar elrejtőzött előle. -----------— Másnap reggel, midőn próbára összejöttünk, ő is eljött-----Nagy változás látszott kedélyén tegnap este óta és én azt gondoltam, hogy egy álmatlan éj következménye. Kérdeztem is tőle: — Talán álmos? — No lássa, kis bohó, hogy még most is olyan, mint volt, mondá ő. Álmos?laz ám, a legszebb álom .... szerelmes vagyok . . . — Kibe? kérdezem. — A kis Nellibe, kinek még most is rövid ugyan a haja, de ki azért még rövidebb észszel is átláthatná, hogy fülig szerelmes lettem belé. — Most? — kérdem — tegnap este óta? és hátha nem jön véletlenül Debreczenbe ? — Akkor, ki tudja, talán más van a csillagokban megírva. — No lássa, lássa — nevettem, — de jelenetem van, bocsásson meg. Délután ismét eljött és szobánkban látogatott meg. — Tekintete rögtön a Kuthy Lajos arczképén akadt meg, mely asztalkám fölött függött, egy koszorúval feldiszitve. Petőfi elkomolyodott és leült. — Hát azt hiszi érdemes a „Hazai rejtelmek“ szellemes írója, hogy kegyed folyvást koszorúzza? — Gyűlölöm azt az embert! Hej ha én . . . Itt nem tudom mire gondolt . . . Azután belebonyolódtunk egymás magasztalásába. Egy ügyes fordulattal arra kért, bizonyítsam be, hogy az ő nevét olyan kiválóan tisztelem. — Szívesen, mondom — bármivel, ami tőlem telik. — Minthogy én nem kérhetem el a kegyed szép nevét, fogadja el az enyémet és egyesítse a sajátjával. Erre nagyot dobbant a szívem, s hirtelen nem gondoltam másra, mint a két név egyesülhetésére. — De hát hol van a név a világon, melyet az önével együttesen kellene viselni!? — No hát akkor legyen csak Petőfiné. — Hiszen Petőfiné csak asszony lehet, és akkor előbb . . . — Igen, igen, előbb nőül veszem, ha hozzám jön, kis feleségemmé teszem, és azután lesz belőle Petőfiné. De hiszen nem szeretjük egymást, hát hogy házasodnánk össze? — Jól van, — felesé Petőfi, — ha még eddig nem oly nagy is szerelmünk, hogy együtt élhessünk, de tiszteljük egymást annyira, hogy közelben, úgy mint a távolban kölcsönös becsülésben várjuk be az időt, midőn boldog élettársakká lehetünk. Látja, milyen nagy az én bizonyítékom, felajánlom nevemmel egész életem szabadságát. — Egymásra nézve elméláztunk.“ Corneliának ekkor öltözködnie kellett az előadáshoz. Petőfi fölállt, s kezet nyújtva így szólt: — Ugye Cornelia, ezt folytatni fogjuk? — Mikor? — kérdem nevetve, hisz holnap reggel utazik, s halaszthatlan útja van. — „Hogy mi halad, vagy mi halasztható, most ez egyszer én fogom megmutatni a bolond sorsnak! — mondá, s eltávozott.“ Ez este adták a „Sára hét fia“ czimű franczia darabot. Cornélia fehér ruhában, fején fátyollal játszott. Midőn Petőfi meglátta, igy szólt hozzá: — No látja, készen is van a menyasszony. — És a vőlegény — felelt Cornelia, — csak a pap hiányzik. — Az rögtön lenne, csak kegyed mondaná ki az „igent.“ — Nohát igen, mondá Cornelia, — de ez csak arra kötelező, hogy márkások legyünk addig, amíg ön ismét fölkereshet engem. Petőfinek nem kellett több. Rohant a paphoz, s csak tisztelendő könyves Tóth Mihály uron múlt, hogy az esküvő elmaradt. . . . Mikor a legnagyobb izgalomban visszatért hozzám — mondja az írónő — és én megtudtam, hogy nem esketnek meg bennünket, egy néma hálával fohászkodtam a gondviseléshez, és sírva kértem: Legyen nyugodt és ne zsákmányolja ki egy csak most keletkező rokonszenv jogát; higgye el, hogy legjobb barátaink is elitélnek . . . Utazzék el holnap békével.. Petőfi azonban csak harmadnapra utazott el, s ekkor egy kiszakított tárcza lapra is-ott levélben kérte Cornéliát, hogy a pap áldása nélkül is vegye föl nevét, és Kolozsváron a hova két hét múlva szándékoztak, szerepeljen már úgy . . . Ő ott lesz, amikor Cornelia kívánja az esküvőre . . . Belenyugszik abba, hogy akkor hívja magához, mint férjét, ha már meggyőződött arról, mennyire megérdemli a boldogságot... Ez volt Corneliának első levele Petőfitől, ki néhány nap múlva Pestről írt egy mély érzelemtől áthatott második levelet, amelyben említi, hogy mily diadalmas boldogság lett volna az ő reá, ha Pestre érkezve elmondható volna ismerőseinek: „Cornelia az én feleségem . . .“ E levélre Cornelia elhatározta, hogy nőül megy Kolozsváron a költőhöz. E közben azonban Petőfi Szatmár megyében járt, s megismerkedett Szendrey Júliával............ Egy hónap múlva irta Cornéliához harmadik levelét, melyben említi, hogy bizonyosan azért nem akarta kolozsvári diadalait a Petőfiné néven élvezni, mert alkalmasint férjhez szándékozik menni valamelyik kis gróf udvarlójához. E kis gúnyolódás után szerencsét kívánt kolozsvári diadalaihoz .... Ekkor jelent meg Petőfinek az a verse: „Mi van innen távol? a Tisza. Mi van a Tiszán túl? — Hortobágy ..." Cornélia is olvasta a költeményt, s csak ennyit irt Petőfinek: „No ugye, hogy a Hortobágyon túl két út van? szerencsés utat kívánok a másikhoz, a melyik nem a Királyhágó felé vezet“ . . . * * * 1847. junius első felében Cornéliáék ismét Debreczenben voltak. Egy szép reggelen Cornélia költemény-füzetet kapott. Petőfi versei voltak, a költő arczképével, felette e két szó: „Prielle Cornéliának.“ Azután egy gyöngyvirág csokrot, a következő nyilt levél kíséretében: „Virágokat küldök és költeményeket, azokkal koszoruzd meg magad nemzeti művészetünk kedves menyasszonya ; ezeket fogadd, mint őszinte ajándékát azon szívnek, melyből fakadtak“. Petőfi is Debreczenben volt, s készült meglátogatni Cornéliát. „ . . . Elhatároztam, írja a művésznő levelében , hogy ha elembe lép, a legbarátságosabb szavakkal fogom megnyugtatni talán nem egészen nyugodt lelkiismeretét. Így történt aztán, hogy a midőn a kertbe lépett, barátságos kézszorítás közben és egész fesztelenül azt mondom neki: — Köszönöm, hogy még mindig kötelező szavam alól ilyen gyöngéd módon oldott fel. Midőn előbb írott soraiban „nemzeti szinművészetünk kedves menyasszonyának“ nevezett, nemde azt akarta tudtomra adni, hogy csupán a művészet, s nem az ön jegyese vagyok. Íme visszaadom én is az ön szavát, teljes áldásommal! . . . — Elfogadom, — felelte ő nem kis elfogultsággal, — ámbár megvallom, hogy kifogott rajtam most is. Én azt hittem, ezzel csak végezünk, s íme kegyed pedig ezzel kezdte.. . . — Annál jobb, így előbb átesünk rajta,aminek úgyis meg kellett történnie. És most jöjjön, beszélgessünk igaz barátokhoz méltóan. . . . Köszönöm költeményeit. . . . Megengedi, hogy ezen gyöngyvirágok viszonzásául én is szolgáljak egy szálai- *) Petőfi és Prielle Cornélia viszonyát csaknem kivétel nélkül helytelenül ítélik meg a költő eddigi életírói. E körülmény folytán — ismételt kérésekre — írta a t. művésznő ezen bizalmas levelet, melyben elmondja a valót. E kiváló érdekű levélből kivonatilag közöljük azon részleteket, melyek különösen ez ismeretségre vonatkoznak. A szerk. Tudományos mozgalmak, A történelmi társulat ülése. — Május 1 -ed. — A történelmi társulat ma délután 5 órakor szépszámú közönség jelenlétében Ipolyi Arnold elnöklete alatt ülést tartott, melyen először dr. Kohn Sámuel budapesti főrabbi „A ludai zsidó község a török világban“ értekezését olvasta föl. Ez érdekes fölolvasás főbb vonásaiban is a következő. A budai zsidó község egészen Budának a keresztények által 1686-ban történt visszafoglalásáig legtekitítélyesebb zsidó község volt. Legkiválóbb szerepüket a török világban vitték. Budáról a mohácsi vész után mindenki menekült, csak a zsidók maradtak ott, mert a törökök alatt mindenütt biztosan és boldogul éltek. — Budán a sok zaklatás és kiűzetés után 1569-ben már rendezett zsidó községgel találkozunk, sőt 1581-ben már két község létezett: német és spanyol szertartású. — Pesten szintén laktak zsidók, de azok a budai községhez tartoztak. A község a várhegy aljától a Duna mentében a mai császárfürdőig húzódott, s igy az ostromoknak mindig először volt kitéve. A község élén elöljárók álltak, kik az államadót a tagokra kivetették, a peresügyeket elintézték s a bűnösöket a község saját fogházába több hóra is elzárták. A spanyol és zsidó szertartásuak közt gyakran villongás tört ki, melyeket török tekintélyek, vagy az átutazó hires rabbik egyenlítettek ki. A kereskedelem kiválóan az ő kezükben volt, iparos kevés találkozott közöttük, még kevesebb orvos Buda ostromainál mindig a legnagyobb hősiességgel a törökök oldala mellett harczoltak, miért IV. Mohamed rendkívüli kiváltságokkal ruházta fel őket. Hősiességük híre egész Európát befutotta, mi a keresztények részéről hitrokonaik nem csekély zaklatására adott okot. Budának 1686 szeptember 2-án történt bevétele után a törökökével az ő napjuk is lehanyatlott, mert a várost makacsul védő zsidókat nagyrészben a keresztények leölték, vagy fogságba vetették. így pusztult el e virágzó község, melynek nyomaira már 1220 körül akadhatni. Buda visszavétele után csak Ó-Budán lakhattak s csak 1800-ban szelidítettek a zsidókra mért szigorú rendszabályokon. A tetszéssel fogadott előadás után Kámonházy Béla „ Frangepán Beatrix, Corvin János özvegyének emlékezetéről“ olvasott. Beatrix, Corvin János férjének halála után, kivel boldogul élt, materiális érdekekből s részint II. Ulászló kényszere alatt 1509-ben Brandenburgi György bajorországi herczeg nejévé lett. De e házassága számára nem igen hozott boldogságot. Német férje ugyanis, ki szeretett szerzett magyar nemességével hivalkodni, kéjelgő s dobzódó volt, s a magyar főrendek épen nem szívesen látták körükben. Felolvasó Bajorországban a brandenburgi herczegi család székhelyeit mind fölkutatta, azon reményben, hogy Beatrixra vonatkozólag adatokra talál, azonban fájdalom nem sok eredménynyel. E tekintetben Fraknói Vilmos is igen becses adatokkal szolgált eddig, kire fölolvasó többször hivatkozik. Kutatásainak azonban mégis volt valami haszna, s ez az, hogy a hattyú lovagrend viszonyait illetőleg igen érdekes dolgokra bukkant, melyeket fölolvasásában ismertet is. Ezután a folyó ügyek következtek. »Szilágyi Sándor titkár több évdijas tagot jelent be. Jelenti továbbá, hogy a kirándulásra vonatkozólag a társulat Teleki Miklós grófot levélben kereste meg, melyre az válaszolt, s abban szíves készséggel ajánlja föl Maros-Vásárhelyen levő levéltárát a társulatnak megvizsgálás végett. A levél fölolvasása, valamint más ez ügyet illető intézkedés a zárt ülésben történik meg. Jelenti végre, hogy a társulatnak márczius havi bevétele 1064 Írt OS kr. Kiadása 774 frt. Pénztári marailván. Ezzel az ülés 7 óra után véget ért. — A királyi kéziratot, melyet ő felsége legközelebb népeihez kibocsátott, részben nem más fogalmazta, mint ő felsége maga. . A kézirat eme passusa ugyanis egy éhesen ő felségétől származik: „Büszke és egyúttal boldog vagyok, hogy birodalmam népeit mint egy nagy családomat tekinthetem- az ezen napokra való hálás emlékezet soha sem fog kimosódni szívünkből; a milliók közül csak keveseknek mondhattuk el szóbelileg köszönetünket, azért megkérjük önt, (a belügyminisztert) hogy jelentse ki mindenkinek és mindenki előtt szívből jövő benső köszönetünket.“ A király a rendes hivatalos eljárástól eltérve, közvetlen kifejezést adott érzelmeinek ama kéziratban, mely épen ezért kétszeresen becses s az igaz bensőségtől és szeretettől áthatott hangja folytán kiváló jelentőségű is. A lapok túláradó dicsőítéssel kommentálják a kéziratot, mely valóban a legmeghatóbb köszönet, melylyel valaha uralkodó népeit boldogította. _ A trónörökös spanyolországi utazása. Rudolf trónörökös, mint már említettük, múlt hó 29-én érkezett Cipót bajor herczeg, Bomldes gróf főudvarmester, Wilczek gróf s Brehm kíséretében a legszigorúbb incognitóban Triesztbe. Az indóháznál rögtön kocsira ült s a San-Carlo mólóra hajtatott, hol a Lloyd társulat reá várakozó „Argó“ gőzhajójára szállott. A hajóraszállás előtt ő fenségét Morpurgo Márkus báró a Lloyd társulat elnöke s a fedélzeten Pino báró helytartó, Schmiger tábornok helyőrségi parancsnok stb. üdvözölték. 103/4 órakor szedték fel a horgonyt s indult el a hajó Velencze felé. — Személyi hirek. Zichy grófot, monarchiánk — jelenleg Bécsben időző — konstantinápolyi nagykövetét ő felsége ma külön kihallgatáson fogadta. — Mazuranics báró horvát bán már elutazott Bécsből Zágrábba. — Haynald Lajos kalocsai érsek tegnapelőtt este hagyta el Bécset s székhelyére utazott. — Aleko pasa Kelet-Rumélia kormányzója tegnap délelőtt meglátogatta Teisserenc de Bort franczia, és Sir Henry Elliot angol nagyköveteket. A boszniai hódoló küldöttség a jövő hét elején szintén elhagyja Bécset s Szerajevóba utazik vissza. — Udvari gyász. A napokban elhunyt Krisztina spanyol infánsnőért május 2-ikától kezdve 8 napra terjedő udvari gyász rendeltetett el. Az első magyar általános biztositó társaság Bécsben a Jasomirgott-utcza s a Bauernmarkt sarkán levő szeglettelket a Freisinger-utczában 2 sz. a. levő szomszédházzal együtt megvette s e helyen, tehát a császárváros kellő közepén, 236 □ ös területen díszes palotát fog építtetni, amelybe — mint értesülünk — egyszersmind e társaság bécsi vezérügynökségének irodái is áthelyeztetnek. — Krisztina spanyol infánsnő, Montpensier herczeg és Mária Lujza Ferdinanda infánsnőnek, II. Izabella spanyol királynő nővérének leánya meghalt Sevillában, San Telmo kastélyban ezelőtt két nappal. Született 1852-ben október 29-én Krisztina infánsnő Mercedes herczegnőnek volt nővére, ki öt hónapig lehetett csak Spanyolország királynéja. Montpensier herczegnek most már csak két gyermeke van: egy fia, Lajos Fülöp, spanyol infáns, s egy leánya, Mária-Izabella, ki 1864. óta a párisi gróf neje. — Bogisich Lajos kir. tanácsos s a pestvidéki törvényszék elnöke, működését azzal kezdette meg, hogy a megyebeli járásbíróságokat megtekintés végett Tutschner kir. ügyész kíséretében beutazza. Hétfőn Szt.-Endrén voltak s holnap körútjukat folytatják. — Blim pasa hazánkfia, ki tudvalevőleg nem régen egyptomi pénzügyminiszter volt, múlt hó 18-án Európába hajózott s Budapestet szülővárosát meg fogja látogatni. Blum pasa egy fővárosi jómódú családból származik, aránylag még fiatal s igen jól beszél magyarul, sőt ittlakó rokonaival is magyarul levelez. „Pester Lloydsnak, B. Révay Gyula, a szabadelvű párt jelöltje 180 szavazatnyi többséggel képviselővé választatott Mudrony Pál ellenében. — A szegediek javára Alexandriában igen sikerült tánczmulatság volt, melynek tiszta jövedelme 5000 frtot meghalad. — Jókai Mór a „csendes évek“ czimü felolvasása Bécsben német nyelven nyomtatásban is megjelent s 80 Iajával kapható. A tiszta jövedelem a szegedieknek van szánva. — A múzeumból, Podolszky esztergomi mérnök Svájczból visszatérve, a hires regenhauseni czölöpépitészeti telepről igen érdekes régiségeket hozott magával a múzeum számára. Vannak köztük kő és csont készítmények is, továbbá részletek a beczövekelt czölöpökből, melyek tölgy és fenyőfából készitvék. Brassó városban azon korból, mi- Időn a város még pénzverési joggal birt, az arany és ezüstpénzverő bélyegek a legutóbbi időkig fenmaradtak. A városház pinczéjében akadt rájuk így brassói ezüstműves, ki a városi tanács engedésével ezeket használta is (úgyhogy érmeket készlve azokat régiekként eladta). A pénzügyminiszter ebben az állam jogát sértve látta, a bélyegeket mind lefoglalta és megőrzés végett az őket megillető helyre — a nemzeti múzeumnak adta át. Báthory Zsigmondtól kezdve egész Apaffy Mihály erdélyi fejedelem uralkodásának végső idejéig képviselve látjuk itt valamennyi fejedelemnek akkor vert pénzeinek bélyegét, így brassói tallér-verő 1601 és 1602-ből,aranyverő 1613 és 1614-ből stb. Apaffy tallér 1664-iki. Vannak még 1665-67—72-ből, sőt a török pénzek utánzására szolgáló bélyegek is, mely körülmény azt látszik tanúsítani, hogy Brassó egykor a hamis pénzverés fészke volt. — A tegnapi eső a vidéken sok kárt okozott, Promontoron az Unger örökösei tulajdonát képező pincze — melyben 1300 adó legjobb minőségű bor volt elhelyezve — beszakadt és a hordókat eltemette. A kár — mint írják — legalább 50,000 írtra rúg. — Fölolvasás. A Kárpátegylet holnap délután 5 órakor a postaépület termében fölolvasó ülést rendez, melyen dr. Barkány fog szólni a magyarországi balneologiai és touristikai vállalatokról, tekintettel azok nemzetgazdasági hasznára. Bemeneti dij nincs. — Delescluze Henrik, Delescluze Károlynak,a communards kormány volt tagjának fivére, meghalt. — Szerecsennek fehér fia. Prágában egy hivatalnok-családnál Jarret és Palmer néger színtársulatától egy szerecsenpár volt elszállásolva. A társulat múlt hó 27-én utazott volna tovább, de a szerecsenpárnak vissza kellett maradni, mert a nő egészséges fiúgyermeket szült, ki a szülők nagy örömére fehérbőrűnek ígérkezik. — Szegedre. A magy. kir. államvasutak részéről a kormány rendeletéből 48 sütő és szerelő küldetett Szegedre, az ott foganatba veendő szivattyúzási munkálatok teljesítése végett. Vadászati kirándulás Afrikába. Nápolyban jelenleg nagy vadászati kirándulásra készülnek Afrikába. E politikai — vadászati — tudományos kirándulásnak, mely Menelikhez, Abessinia királyához készül, vezetője Martini kapitány. A kirándulók tapasztalt s rettenthetlen vadászokat visznek magukkal, kik a karavánt minden megtámadástól védeni fogják. A vadászok közt van az elhunyt Antonelli bíbornok egy unokaöcscse, s egy Daximas Ede nevezetű franczia. Menelik a feje után a karaván elé fog utazni. Mivel a „királyok királya“ nagyon szereti a szép fegyvereket, a társaság Umberto olasz királytól két szép hegyi puskát, hat másnemű lőfegyvert s nagy készlet töltényt visz számára. — A szegedieket segélyző fővárosi bizottság végrehajtó bizottsága mai ülésén tárgyalta a belügyminiszternek már ismertetett leiratát, a szegedi menekültekkel való elbánás és egyéb intézkedések tekintetében. Kamermayer polgármester kifejezte abbeli nézetét, hogy miután a körrendelet valamennyi főispánhoz megküldetett, nem is a fővárosi segélybizottságot illetik, hanem a megyékre szólnak. A bizottság különben maga is belátja, hogy a munkaképes menekülteket tartani nem kívánatos, azért holnap általános összeírást és vizsgálatot tart, amelyen kiválasztja a munkaképteleneket, nőket és gyermekeket s őket továbbra is ellátja. A munkaképeseket pedig vidékre küldeti munkát keresni, ha itt nem találnak. Az iparosok szerszámxxxal ellátásába nem avatkozik a bizottság, miután az iparegyesület kebelében ily mozgalom van s máris szép eredménynyel kecsegtet. A menekültek száma: 80 férfi, 53 nő, 60 gyermek. A felülvizsgálat megejtése után intézkedés fog történni a menekültek további befogadásának korlátozására nézve . Turgenyeft Ivánt, a híres regényírót száműzték Oroszországból. Feltűnt, hogy az ősz regényíró, ki különben sokat tartózkodik külföldön, miután Oroszországba visszatérésekor annyi ovázióban részesült, hirtelen elhagyta Oroszországot. Ennek oka abban keresendő, hogy egy szép reggel a pétervári rendőrmester felkereste Turgenjeffet, s tudtára adta neki, hogy a kormány (hihetőleg Turgenjeff nihilista tárgyú regényei miatt) szívesen venné, ha külföldre költöznék. A kormány ez óhajtását az ősz regényíró teljesítette. Turgenjeffet az orosz kormány, az általános ostromállapot behozása után, proscribálta, azaz örök időkre száműzte. — „A Latitia“ társas kör, mely a télen műkedvelői előadásokat rendezett válságos körülmények közé jutott. 200 frtnyi igénytelen tartozás HÍREK. Május 1. Hivatalos Kinevezések. Ő felsége Möifeld János, Cidófahy István és Kicsik Sándor erdélyi földtehermentesítési pénzalap-igazgatósági előadókat miniszteri titkárokká nevezte ki. — Am kir. belügyminiszter Csongrádi Kálmán erdélyi földtehermentesítési alapigazgatósági fogalmazót, valóságos miniszteri fogalmazóvá, Lay Frigyes kiadót, Vida János iktatót és Isacy Miklós levéltárnokot miniszteri hivataltisztekké nevezte ki. — Udvari hír. Ő felsége a király és a királyné f. hó 3-ikán délután 5 órakor Budapestre érkeznek.