Ellenőr, 1881. szeptember (13. évfolyam, 437-491. szám)

1881-09-02 / 439. szám

XII. évfolyam. — 489. sz. mely mindent involvál, aminek természetszerű eredmé­nye épen az ellenkező. Szóljak-e ezek után még a tanárok helyzetéről? és kell-e e tekintetben egyebet tennem, mint a vizs­gáknak, az ép elhangzott rectori jelentésben feltün­tetett tömegére utalnom, hogy constatáljam, mi­kép a jog- és államtudományi kar tanárai, a fenn­álló tanulási és vizsgálati rendszer mellett, csakis em­beri erőt meghaladó kitartással lehetnek képesek arra, hogy az egyetem falain belől épúgy, mint azokon kívül, magasabb hivatásuknak megfelelhessenek. De hát volt-e elegendő ok arra, hogy egyetemünk valódi rendeltetésétől, ilyen módon eltereltessék ? Tán túlélték már magukat azon elvek, melyek az 1848. XIX. t. sz. alkotóit vezérelték? Avagy olyan veszélyesnek, olyan károsnak bizonyult be nálunk azon szabadság, melyet a Lajtán túl épúgy, mint a nagy német bi­rodalomban , a valódi tudományosság palládiumá­nak tekintenek ? Én azt hiszem, hogy az érin­tett elterelésre sem ok, sem szükség nem volt, hogy az 1848: XIX. törvényczikknek alapul szolgált elvek, nemcsak hogy túl nem élték magukat, hanem minden ellenkező áramlat daczára, előbb-utóbb teljes diadalra fognak emeltetni, és hogy a szabadság, melyet tanítási és tanulási rendszerünkkel békékba vertünk, nem ellen­ség, mely ellen védekeznünk kellene; mert a­mi a né­pek millióinál az anyagi jólét egyik elengedhetlen fel­tételét képezi, azok szellemi jólétének, és a jólét egyik legbiztosabb alapjának, a tudománynak kárára nem lehet. III. Ezelőtt 19 évvel egyetemünk egyik kitűnő rektora, székfoglaló beszédében, miután a tanszabadság félre nem ismerhető előnyeit, s annak feltétlen szükségességét kimutatta, a következő felhívást intézte pályatársai­hoz : „Igyekezzünk minden erőnket abban összpon­tosítani, hogy egyetemünknél a tanszabadság ne csak papíron és félrendszabályként létezzék, hanem hogy az, az egyetem szervezetének minden részére ki­terjesztve és életbe léptetve, az ige valahára testté vál­jék.“ (Sauer székfoglaló besz.) Azt hiszem, hogy ha tagtársunk, aki a tudomány nagy kárára rég alussza az igazak álmát, köztünk volna, teljes joggal ismételhetné idézett felhívását, melynek jogosultságát, azt hiszem, a mondottakkal sikerült kimutatnom. Igaz, hogy tanulmányi rendszerünk, a legutóbbi két évtizedben, annyiszor módosíttatott, mikép arra a quieta non morem­ elvet, nem alap nélkül lehetne alkalmazni. De én azt hiszem, hogy felsőbb okta­tásunk reputatiója érdekében, hova hamarább tisztában kell lennünk azzal, hogy akarunk-e egyetemet a szó nemesebb és valódi értelmében, vagy megelégszünk-e azzal, hogy hazánk főiskolái csak névleg legyenek ilye­nek. Ha szerencsésebb geographiai és ethnographiai constellatiók közt élnénk, tán várhatnánk, kommt Zeit kommt Rath; de a mi perezeink megszámlálvák ha al­szunk és késünk, nem eszmélve, hogy a világ folyása gyorsabb ma mint valaha; hogy a nagy népek hala­dása minden téren a szédítésig hatalmas, s e hatalom csak egy erőt tisztel a kisebb népekben: az értelmisé­get, mely ha nincsen, elsepri azokat, vagy beolvasztja magába. Fogjunk tehát a munkához, felvéve azt ott a­hol azt elhagynunk sohasem kellett volna; térjünk vissza az elhagyott ösvényre, ne rögtön, de minden szükség­telen haladék nélkül, és felhasználva a szerzett tapasz­talásokat, melyek minden theóriánál biztosabb támpontot nyújtanak. Ne késsünk ok nélkül; erre int, erre utal a nagy római szó bennünket: Quatenus nobis de­­negatum diu vivere, relinquamus aliquid, quo nos vixisse testemu­r. (Plinius 3. Ep. 7.) IV. Elmondám több évi tapasztalásom, a dolgok köz­vetlen megfigyelésén alapuló nézetemet az általam fel­vetett kérdésekre; mert kötelességet véltem ez által tel­jesíteni ; mert abból indultam ki, hogy a mélyen tisztelt gyülekezettel szemben, nincs igazság, melyet kimondani ne lehetne; nincs ítélet, melynek hozatalától tartózkod­nunk kellene. Maluerim veris of fender­e, quam piacere adulando. — (Seneca 2. Clem. 2.) El­mondom nézetemet azon tárgyilagossággal, melyet igény­telen nyilvános szereplésemben szem elől sohasem tévesztettem, követve híven Seneca tanácsát: I­n rem, non in personam dicenda sententia. (De mort. Claud.) V. Mélyen tisztelt gyülekezet! Az egyetem minden rendű tagja ép úgy, mint a közvélemény, sokat vár, sokat követel az egyetem rectorától, a­kinek kezeiben, az egyetemi ügyek vezetése összpontosul. Igaz, hogy e vezetésben közvetve mások is osztozkodnak, de a fele­lősség egy és oszthatatlan, mely kizárólag az intéző vál­­laira nehezedik. Tisztelt pályatársaim bizalma, miként ezt beszédem elején kiemelni szerencsém volt, ez alka­lommal gyenge vállakra tette le az említettem felelős­ség súlyát, de legyenek ők és legyen a mélyen tisztelt gyülekezet is meggyőződve arról, hogy a milyen gyen­gék vállaim, és olyan erős bennem a szent akarat a bizalomnak tehetségeim szerint megfelelni , és ha lehet­séges volna embernek, emberi erőt meghaladó munkát teljesíteni, nem vonakodnám ezen ünnepélyes alkalom­mal kijelenteni, hogy hazánk első tudomány­egyeteme érdekében, arra is készséggel vállalkoznám, mert ter­­que quaterque beatus essem, ha bármi tekintetben hasz­nára lehetnék azon intézetnek, melyhez ragaszkodni, melynek fényét és dicsőségét emelni, utolsó lehelletemig, szent kötelességemnek fogom tekinteni! (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Irodalom, színház és művészet — Új Operette. Kőszeghy Géza fiatal zene­szerző — nemzeti színházunk derék bassistájának fia — „A falu rózsája“ czimű 3 felvonásos operettet irt, me­lyet a kolozsvári nemzeti színház igazgatósága elfogadott előadásra, s már javában folynak belőle a próbák. A főszerep eléneklésére Németh Jánost, nemzeti színhá­­zunk másod tenoristáját kérték fel, ki azt a két első előadásra elvállalta. Az operette szövegét V­a­s­v­á­r­y Ferencz, a népszínház oly szerencsétlenül kimúlt fiatal tagja írta.­­ A budai színkör nyomorban síntődő színészei és Károlyi igazgató közt felmerült panaszos ügyet oly mó­don intézte el a színész-egyesület központi bizottsága, hogy kötelességévé tette Károlyi igazgatónak, mikép könyvtárát és kellékeit a saison végéig a társulati ta­goknak engedje át. A színészek tehát szombaton újból játszani fognak a színkörben. Ügyük vezetését egy há­rom tagú bizottság kezeibe tették le. Törvényszéki csarnok. — Az „Athenaeumnak“ Lónyay Menyhért gróf ellen indított három éves pere sok huza­vona után a gróf elmarasztalásával a napokban véget ért. Okot ezen t­erre az szolgáltatott, hogy midőn a „Reform“ czimü ap, melynek gróf Lónyay volt tulajdonosa, 1875-ben a „Pesti Napló“-ba olvadt, az „Athenaeum“ 17,000 frtot előlegezett a „Reform“ adósságainak kifizetésére oly fel­tétellel, hogy ha ezen összeg a „Pesti Napló“-nak az egyesülésből várható szaporulatából két év alatt meg nem téríttetik, Lónyay gróf a differentiát tartozik bizo­nyos határnapon visszafizetni. A több mint 4000 frtnyi követelés megtérítését azonban a gróf megtagadta s e miatt a per több mint 3 évig folyt, mely idő alatt össze­sen nyolcz érdemleges ítélet hozatott, melyek közül kettő feloldó lévén, az alperes gróf hat rendbeli ítélettel marasztaltatott el.­­ A Calvintéri gyilkossági kísérlet tettese, M­o­­czár Imre volt versenytéri pályafelügyelő előtt, ki f. évi február 25 én hűtlen nejét gyilkossági szándékból veszélyesen megszúrta, ma hirdették ki a kir. tábla íté­letét, mely az első bírósági ítéletet indokainál fogva helybenhagyja. Ezen ítélet szerint pedig vádlott szándé­kos emberölés kísérletének büntette miatt 3 évi fegy­­házra ítéltetett. Vádlott felebbezett. Idegenek névjegyzéke Szeptember 1. Frohner szálloda : Alter K. gyáros Prága. — Sepper J. vál­lalkozó, Báden. — Fischer A. vállalkozó, Baja. — Russ B. birto­kos, Kikinda. — Pilz G. igazgató, Smichow. — Stöckler S. ma­ A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései szeptember I. Osztat. . .s _ *____-- Utolsó ár­kelet osz­tál.­­A „ * _ __ „ « « M « t,. Utolsó árkelet Utolsó árkelet 1872-re. Értékjpapirok —-—r-—maré Értékpapirols ——r—— Epléfepapipek ——— pénz |­áru _______ pénz | áru___________________ | pénz | áru ^ 'S?­­ Ár I?^ Ár 5 100 kilogramm .© 5 *00 kilogramm g jg| írttól írtig jg| j írttól | írtig Basa. | ásvavidéki . • nj szilárd 74 —76 12.25 12.85 . ... 76 12.40 17.46 77 12.50 17.60 * . , * 78 12.65 12 . 0 79 12.75 12.80 * . . . „ 80 12.80 1*85 81 ——— ...tvidéki . . aj . 74 76 12.15 12.25 1 .... 76 12 30 12.35 77 12.40 12.50 * . . . . 78 12.56 12.60 79 12.65 12.70 . ... 80 12 70 17.75 81 tehérmogj.i . , ej „ 74 —— —75 12 25 12.35 ‡ .... 76 12 40 12 45 77 12 50 12.60 ’ . . . „ 78 12.65 17.70 79 12.75 12.80 * . . . „ 80 12.80 12 85 81 *, éjszak*. „ , nj . 74 —— 76 12­­ 12 15 ' . „ 76 12 15 1* 20 77 18 25 11 3« ' .... 78 12 35 12 45 79 12 50 12 66 * .... 80 12 60 12 65 81 -----­«tvideM . . ui . 74 75 —— „ .... 76 77 —— „ ... 78 79 . . . . . 80 81 bánsági . , nj 75 12.25 1* 85 76 1*40 12 45 . .... 77 12 50­­* 65 78 12 65 12 70 ....................................................... 79 12 75 12 80 80 I 12.80 12.85 É­rtékpapírok Prof.Girk.ut_ ______________ spinz I áru Államadósság. 1 Hagyni vasúti kölcsön.....................................4 120 írt 6% 132.50 183.61 .­­ „120 írt egyes darabokban . 6% 132 60 183.50 Magyar keleti vasút áll.­kötv. (elsőbbs.) adóm. 1869-ról 5% 9150 82.d­e­b „ »I­­V. ezb. „ 1878-ról 5% 108— 109.30 „ b b államkítv. or. 1876-ról . . .6% 97.-- 97.50 . nyeremény-kölcsön 100 írt ..... 124. 125 — s a „ 60 rt • • . . . 12*.— 123.— Tiszai óa szegedi sorsjegy-kölcsön .... 4% 114.— 114.50 1171-ki magyar államk.-kölcsön v. strl. f. ez. 5% . . ——,— 1378-ki „ „ „v. strl. f. ez, 6% . . ——— M. kir. járadékkölcsön (papirjáradék) 6^ . . . 89.10 89.25 Magyar aranyjáradék 6"/. adómentes ... . 117.55 117.75 I földtehermentesitési kötvények . . . 5»/o 98 *0 89 60 / b b b 1867. záradékkal 5»/o 97.56 98 60 I • ®"/e I °s­ I II 1 , Minőség .Az Termény Irányzat fid hedtolite- 109 Mlogrammk. ___ II I renkint frttM fttig Bozs nj szilára - 70-73 9. 9.20 Árpg „ _ takarmány 60—08 7.00 7.80 _ _ _ égetni való 62—04 8. - $.60 . _ „ sörfőzdéi 64-06 9.60 10.60 Zd­ . " - 87-40 7 45 7.60 Tengeri _ lanyha , bánsági 76 6-95 7.— „ másnemű 78 0 85 6.90 Köles — n — nélkül —•" Kepcze _ _ káposzta 12.4/s l*.7/t n n n bánsági 11 4/s 1» -es búza szilárd tavaszra J 18.20— jj 15.25-§ * _ „ őszre 12.60— 12.66-•3 & , „ október 1 .— | a -----­tengeri lanyha 1862 máj.— jan. |­7.77— 7.8) exS­zab - tavaszra J 8.35- 8.40— t* n n őszre 7.»o- l'3 7-95-©■^ repcze k. lanyha ang.—szeptemb. 1360 13,5/s -* bánsági „ július—auguszt. —g —. -Szilva lanyha bős. á —zsákp. —á------szerb, h.— ,á—■ | Szesz csendes p. ——.— áru — [Szesz csendes élesztő p. —.— á —. ^b­­ . , ■ a Utolsó árkelet Értékpapírok -------.------­M. királyi aranyjáradék adómentes 4%-os ' 89 65 89,80 Hagy. földteherment. kötv. 1867. záradékkal . 6% 97.25 97.75 . .. erdélyi . . 6% 97.60 98.25 Magy. orsz. jel. úrbéri vált. kötv. (100 frt) 6% . 93.­ —93.15 Szőlődézsma váltsági kötvény (100 frt) . . . 95.75 96.25 Magyar kir. pénztárjegyek 6 hóra 100 frt . , — —.— Osztrák államadósság papírban 5% . . . 76.75 77.—­9 , ezüst kam. jan.—jul. 5­­0 . 77.30 77.65 , . . . apr.—okt.6% . 77.60 77.85 Osztr. aranyjáradék 4 kamat....................................98 50 93.78­­ Osztr. államad. kisorsolással 1860-b.51 á 500 frt . 131__ 132. „ . „ 1860-b.51 á 100 frt . 123 134.­. „ „ „ 1864-ből á 100 frt . — g­._ „ „ „ 1864-ből á 60 frt . Pest város kölcsöne 1870-ből 6% . . . 102. 103.— „ » 1871-ból 6% . . . / 02.' 108. -Srafikok« g.— Budai hegypálya . . befiz. 100 frt. 110.— 111.— Kisbirtokosok földhitelintézete 6% —.— — 12.— Alt. m municip. hitelb. befiz 200 frt. —24.-­­ Pesti közúti vaspálya „ 200 „ 440.­ 444.— -Albina4* tak. és hit. int. . . 6» 98 60 99.13 9.- Angol-osztr. bank . * 120 „ .162.56 163.50 , „ „ élv. jegy. 200 „ - - - -— Franko-m. b. lesz. a. * 200 „ —Elsőbbségek. —.- Horvát leszámitold-bank „ 200 n Takarék pénztárába Báttaszék-Dombovár-4.— Iparbank, budapesti „ 100 „ 62.60 63.— —.— Budapest III. kerületi befiz. 60 frt. 53 — 64.— zákányi vasút . . befiz. 200 frt 5% —­­ —*— — Kisbirt. földh.­intézete „ 80 „ —.— —Czeglédi................................. 100 — ——.— Dunagőzh. társ. . . „ 300 , 5% — — Közp. ipartárs. hitelint. „ 100 „ 52.— 55.- Országos központi . . w 300 „ 877.— 580.- „ „ . ,100/200^,5% 2.— Lipótv. bank r.-társ. „ 140 „ —825.— Pesti első hazai . . . „ 1000 „ 4350. - 4400.— Észak keleti ?nep. 5% befsz. 300 frt. 91 ,.0 ?2.60 — Magy. áll. földh. r.-társ. „ 100 n —30.— Pest-budai fővárosi . . „ 200 53*.— 542.— * „ * ar. 5% „ 100 _ 25.— Magy. ált. hitelb. . , 800 „ 845.50 343.60 4#_ Pest-külvárosi. ...,150, 135 50 138.- „­­ „ ar. 8% „ 1000 „ ____ Magy. jelzálog hitelb. „ 100 „ 129.— Pakracz-daruvár -kuzinjai „ 50 9 —-----Magy.-galicaiai vasp. 5% 1 200 „ .— — 7.— Magy. lesz. és pénzváltót). „ 100 „ 160.50 161.—• _ __ Vas-zalam­egyei első . .­­ 100 _ ——.— M. vas. el. köles, beruh. 18.­ Osztrák hitelintézet . n 100 „ 849.80 350 - czél. ar...........................*300/1000 , 108.75 109.95 Osztr.-magyar bank n 300 „ 827— Sjj— Kttípülése Táll&l&toka I. erdélyi vaspálya 5% 200 * ,92 25­­92 7­0 — I. magyar iparbank ♦ * 160 * 185 — 18*.— 7._ Alagút.......................befiz. 105 frt. 113.— 115.- Győr-sepr.-ebeni vas. 6% * 200 * — —­­• Nagy* iparb. II. kib. rt 150 * Ált. waggon-kölcsönző trs. 80 * —_•*. Kassa-oderbergi vas. 5% * 200 * 98 50 97 50 42.— Pesti keresk. bank . * 500 * 800.— 6*0— —Franklin-Társulat « . * 150 * 147. )4S - K. öderb.v.(ep.-tarn.v.) % 300 „ —. - — —. 7.— Budapesti bankegyesület 115­— 116.- 30.— Danz és társa vasöntöde * 400 *­­*03 — 605 - a „ (osztr. ?.) % 1«10 ^ — — — Sziszeki’hitelbank . * 100 . —— — — 241- Dachwindt-féle szeszgyár * 200 „ 344 - 343.- » n (m.­v.) .6% 200 . — * . 7.— »»Unió bank . . „ 100 u 150.— 150.60 12.__ Gyapjúm. és biz. e. m. * 200 „ 224.— 226 — Osztr. állami vasút 5% n- 4. , 4. - 20.- Keresked. test. épülete „ 210 . 528.- Tiszavidéki vasút . 6% 100 B 101 75 102.26 Biztosító társulatok. __ Könyvny. „Athenaeum“ „ 200 530 — $35 - Budapesti tánczhid . 6% * 100 103 — — — 200.— Első magy. bizt. társ. befiz. 1000 frt.-----1326.­ 50* „ Pesti részv.-tra­­n 500 730— 8001- Budapesti malom .6% 100 ” Magy.-fran. bizt. társ. „ 50 „ —— —— Kőszén-és téglagy. (Drfti Oht) 200 148.— 148,50 Kőszén és téglagy. k.6% 1öö —— 90.— Pannónia viszb. társ. * 300 * 1325.— 1360— _ — Pesti épitő-társaság • « a 85 m Lloyd- és tőzsde-ép. 6% ■ 100 * go'so -96 —.— Unió viszbiz. társ. . * 800­­ — _ —.— _* Rima-murányi vasmű . . — . — — — — Salgó-tarjáni kőszénb. . . 100 . 99 - 100. MagánSorfitörsek. Gőzmalmok. isi- Salgó-tarjáni vanóntíd. , 190 , iV.­­ ,45— Cíítrá* hiUlintér.ít .... — ___________ Concordia malom . befiz. 600 frt. 470_ 475— —* * tn­ * ' -31' ~ ' soo— Kled budapesti . . „ 500 „ 1175 _ uoo— 40— a Shiziaiá­g ' * ITM * 68'— Pénszemek. 40— Erzsébeten, n. átv. j. nélk. 200 . 193— 1»* - 20— lóakna bóbánya' ’ ' ‘ ' soo * 18 J'~ SM,_ Oe. Ur. arany (vert) . , , „. IS~ Hwi WmaTom 0“ IK l“b' ’ S00 * 5M~ iso'I Z'Z Spodiam és o/ootüartgyár 400 m\Z ’ ' • • •' • S.69 6.61 4fl‘ Luiza szerv nétk 160 ’ sós 108 SacUoda-részvénytársaház , 200 „ ____ ____ Cetteak-magyar 8-étoa arany . 9.3^- 9.4.­­so— Momérob és süwb: : ; m : S,_ «?,_ z;: ssilíí“»9“,011*“* *2 • 104 - ios - »17 • • • • »-s9- ^ -,00- fajuronia enelv. nélk. .* 1000 ." 970- »35- TégUgjér, Mb&yM . . . 100 , »*._ ,37- ^SbéT^yár «det * .* . . '­­*Z 76— tÜrtom­. .. . • • • M# . SS®— ««•- ZáloglQT8lek. Hémet bírod, bankj. 100 mártóért * 57.6'J 5100 Közlekedési vállalatok. Magy. fSldb. Unt. papir érték ji/ c/ 102. - ios.50 Váltók árfolyám­a a hAra \ ------ Alföld fiumei . . befsz. SOO frt 174.60 175 50 ..... 105 26 100.75 ' »r«nyan­a. (d­ílOfS.) ------ Báttaszék-dombovári . „ 200 . —... . a • » ■ 4«/.«/0 94.75 85.35 Német bankpiaczok 100 márk . 4% 57.50 67 65 ------ Déli vaent....................... 200 ------ ... arany v. ezüst go/ UG.50 117— Ametordam 100 hollandi frtért. S0/» 96 91 97'in —— Északkeleti vasút . . „ ,00 . 168.50 189.50 „ jelzálogbank .... fin­sr 100.26 10S 75 Brüssel 100 frankért .... £»/’ _ _ —— Erdélyi vasut . . . . „ ,00 _ 166. 167— ált. földh. részv. tárg.. 30/“ —— Pária 100 frankért . . . . 31/o/„ aa’55 ------ Győr-sopron-eberfirtivas." 200 " ------­­ ■ „ ... 5*',% — _ _ Marseille 100 frankért . . . go)? ■*, Kassa-oderbergi vasut „ ,00 , 161. 152.— Osstr.-magyar bank 0. é. . .­­g/e? 100.75 101.25 Svájczi pénzpiaczok 100 fokért. 20/1 0/6 46 41 46-65 — Osztrák államvasut . . „ 200 ------ —Osztr.-magyar bank 0. é. . 41 /,bi 103.35 100.75 Zürich 100 frankért .... ,1/,»/ 43 45 43 .g ------ Pécs-barcsi vasut . . „ 200 —Pesti magy. kereskedelmi bank 6% 102 25 102.50 Boádon 10­­0 tt sterlinjért . 2­/­1/o 117.33 118 ’io — ___________ Tiszavidéki . . . . „ 800 24*245__________ Pesti magy. kereskedői, bank S1/.0/» 102 10 102 41 Szentpétervár 100 rabérért . .6%________________ —— Osztr. dmnagSzhaj. társ. „ 800 n ________________________Kisbirtokosok földhitelintézete 7% —— —— Milano 100 lire nnovo ital. , 40/ ____________ ELLENŐR Budapest, péntek, szeptember 2. 1881. gánzó, Baja. — Schüller J. magánzó, Bécs. — Tóth E. mérnök, N.-Várad. — Reiner J. magánzó, N.-Káta. — Schüffer A. keres­kedő, Bécs. — Eicier E. kereskedő, Lindau. — Fischer L. keres­kedő, Becskerek. — Mangold H. kereskedő, Becskerek. — Strasser M. kereskedő, Becskerek. — Heufeld 8. kereskedő, Becskerek. — Peiser H. kereskedő, Boroszló. — Kobrák L. kereskedő, Boroszló. — Goldsticker P. kereskedő, Boroszló. — Kuh A. kereskedő, Bo­­roszló. — Leipziger L. kereskedő, Boroszló. — Samueli J. keres­kedő, Nyíregyháza. •— Muhlhauser M. kereskedő, Fürth. — Prei­­sich A. kereskedő, Szolnok. — Stark A. kereskedő, Becskerek. — Kohn S. kereskedő, Arad. — Herz S. kereskedő, Miskolcz. — Stark H. kereskedő, Sz.­Miklós. — Weis E. kereskedő, Berlin — Blau R. kereskedő, Mohács. — Schneider R. kereskedő, Bécs. — Grim­­­wald A. kereskedő, Bécs. — Glücklich J. kereskedő, Bécs. — Stei­ner S. kereskedő, Retz. — Ambroz J. kereskedő, Debreczen. Hungária szálloda: Br. Vay A. birtokos, Golop. — Kégl M.-né birtokos, Csaba. — Lörinczy F. igazgató, Kőröshegy. — Schaffer L. igazgató, Boroszló. — Popper H. igazgató, Csernovitz. — Elsen A. magánzó, Páris. — Libisch L. magánzó, Bécs. — Grünwald H. magánzó, Bécs. — Lasky J. építész, Bécs. — Schmeich­ler J. kereskedő, Bécs. — Klapholz F. kereskedő, Bécs. — Löwy J. kereskedő, Bécs. — Malován K. kereskedő, Bécs. — Eisler M. kereskedő, Bécs — Fischer J. kereskedő, Bécs. — Herzl D. ke­reskedő, Temesvár. — Stolzenberg T. kereskedő, Hamburg. — Gronk S. kereskedő, Nyíregyház. — Neu A. kereskedő, Miskolcz. — Weis J. kereskedő, Szeged. — Rosenbaum B. kereskedő, Sze­ged. — Reisner A. kereskedő, Arad. — Steiner J. kereskedő, Arad. — Rotschild J. kereskedő, Cöln. — Grüger A. kereskedő, Rosen. — Singer H. kereskedő, Vukovár. — Mautner J. kereskedő, Prága. — Krausz H. kereskedő, Kikinda. — Frankl H. kereskedő, Pécs. — Fuchs K. kereskedő, Sahr. — Bruck G. kereskedő, Baja. London szálloda: Solnay S. birtokos, Szidlay. — Steiner K. igazgató, Temesvár. — Zelinka K. utazó, Bécs. — Rosenberg J. utazó, Bécs. — Strider H. felügyelő, Bécs — Sándor S. mérnök, Bécs. — Sellinek A ügynök, Bécs. — Haberfeld F. kereskedő, Dombóvár. — Macher J. kereskedő, Fogaras. — Werner A. keres­kedő, Brassó. — Rödl L. kereskedő, Temesvár. — Risz A. keres­kedő, Berlin. — Szabad J. kereskedő, Csongrád. — Hirsch J. ke­reskedő, Teschen. — Rozenstein L. gyógyszerész, Szeged. Arany sas szálloda, Hasz D. birtokos, Nagy-Várad. — Licht­­mann J. birtokos, T.-Eslak. — Steiner A. bérlő, R.­Palota. — Dok­­rubil V. J. tartó, Losoncz. — Ambrózy K. igazgató, Bilitz. — Za­­hornácski P. magánzó, Miskolcz. — Simonyi I­. ügyvéd, Eger. — Nyáry F. kereskedő, Debreczen. — Grünhut J. kereskedő, Sz.­­György. — Molnár F. kereskedő, Kecskemét. — Fekete J. keres­kedő, Kecskemét. — Tordassy G. tanár, N.-Várad. Tigris szálloda, Nagy M. birtokos, Kolozsvár. - - Bogyai J. birtokos, Temesvár. — Hartwig E. igazgató, Losoncz. Kolár K. erdész, Szokola. — Koglovics M. százados, Veszprém. — Timár K. igazgató, Viszoki. — Neuhausa L. igazgazgató, É.-Ujvár. — Kran­­csevics D. magánzó, Pancsova. — Keglovics D. papnöv., Veszprém. — Blum K. tanító, N.­Károly. — Kirnigg W. tanító, Szaláncz. Deutsch J. kereskedő, Veszprém. Angol királynő szálloda, Gossling M. A. nagykövet, T.-Fü­­red. — Bielek L. igazgató, Eperjes. — Friedfeld M. igazgató, Zág­ráb. — Förster S. gyáros, Rumburg. — Bodlik J. gyáros, Tabor. — Otto H. gazdász, München. — Ottó A. gazdász, B.-Komlós. — Kronfeld E.-né magánzó, Kanizsa. — Bayer K.-né magánzó, Ka­nizsa. — Streicher A. asztalosm., Zimony. — Petrovits G. keres­kedő, Zimony. — Hampel A. kereskedő, Bécs. — Leube II. ke­reskedő, Gera. — Salamon F. kereskedő, Berlin. — Adler J. ke­reskedő, Zenta. — Berender A. kereskedő, Zürich. — Otto A. ke­reskedő, Zürich. — Schmidthauser J. kereskedő, Romanshorn. — Hahn J. kereskedő, Prága. — Scherz S. kereskedő, Boglár. — Alexim­ovics G. kereskedő, Nisch. — Wolheim E. kereskedő, Nagy- Kanizsa. — Murgit B. kereskedő, Berlasz. — Reichardt M. keres­kedő, Ujhely. — Hermann A. kereskedő, Czermene. — Kopstein J. kereskedő, Siófok. Nemzeti szálloda: Gr. Vass birtokos, Kolozsvár. — Martin J. lelkész, Tataháza. — Galle E. gyógyszerész, Zombor. — Ludvig J. tanár, Alcsuth. — Edelstein J. kereskedő, Losoncz. — Bach­­walder J. kereskedő, Szirák. — Szerdahelyi V. birtokos, Kozma. — Mészáros A. titkár, Zircz. — Kaply A. tanár, L.-Sz.-Miklós. — Löwenstädt Gy. kereskedő, Boroszló. — Drill A. tanár, Bécs. — Rozsa V. kereskedő, Mokrin. — Seitz J. mérnök, Bécs. Pannónia szálloda: Grosschmidt G. Ibiró, Zombor. — Heté­­nyi I. birt., Solt. — Recsky K. birt., Gyöngyös. — Császár S. birt, Hidalmás. — Hasenfeld B. birt., Szirák. — Tamási P. birt., Ko­lozsvár. — Haviár D. ügyvéd, Szarvas. — Boskovitz I. ügyvéd, Ungvár. — Urs F. jegyző, R.­Keresztur. — Szalay F. jegyző, Czegléd. — Coppini S.-né tánczosné, Olaszország. — Krieger D. keresk., Poprád. — Bonyhard S. keresk., Kassa. — Taffer I. keres­kedő, Debreczen. — Mandl D. keresk., Nyíregyháza. — Friedmann L. keresk., Kassa. — Steiner keresk., Galantha. Vadászkürt szálloda : Galátzy F. prépost, Perkáta. — Koller I. prépost, Adony. — Gajzágó S. birt., Kolozsvár. — Weis S. birt., Szatmár. — Werndel F. birt., Eperjes. — Kürth D. gazdász, Cas­sel. — Hummel G. mérnök, Pirna. — Ludwig A. keresk., Bécs. — Glogauer M. keresk., Bécs. — Braunmüller G. keresk., Bécs. — Schulte F. keresk., Bécs. — Frohn E. keresk., Remscheid. — He­­der K. keresk., Sarbrück. Magyar király szálloda, Wertheim S. L. birt., Székesfehér­vár. — Egersdorfer W. birt., Zágráb. — Wertheim H. birt., Székes­­fehérvár. — Dr. Say I. orvos, Székesfehérvár. — Dubitzky I. bor keresk, Salzburg. — Rácz L. magánzó, Szentes. — Schwarz G. keresk., B.­Csaba. — Mathesius O. keresk., Lipcse. — Frommer M. keresk., Mohács. — Weis E. keresk., Komárom. — Eichenwald L. keresk., I.­Ságh. — Braun I. keresk., Vukovár. — Szarvas S. keresk., Moór. — Grünfeld A. keresk., Csurgó. Hattyú szálloda: Götzel I. birt., Szentes. — Köhler I. mé­­szárosm., Bábolna. — Hecht M. keresk., Komárom. — Popper L.-né bérlő, Halas. — Spitzer M. keresk., Em­őd. — Goldner M. keres­kedő, Tass. Kivonat a hivatalos lapból. Szeptember 1. Árverések a fővárosban. Loskott János 2663 forint a b. ingatl. október 3. IV. ker. tv. — Néhai Loskott Jánosné 2563 forintra b. ingatl. október 3. IV. ker. tv. Árverések a vidéken: Mravjav Sebestyén 1200 forintra be­csült ingatlanai okt. 3. Jánova (temesvári tvsz.) — Polyva Imre örökösei 589 forintra becsült ingatlanai szeptember 22. Kalocsa. — Balku Pável 666 forintra becsült ingatlanai okt. 3. Vermes (bog­­sáni jb.) — Nyamcz Talia 1038 forintra becsült ingatlanai szept. 19. R.­Világos (aradi tvsz.) — Dobos Ádám 637 forintra becsült in­gatlanai okt. 5. Presta (trencséni tvsz.) — Habala Zsuzsanna 868 forintra becsült ingatlanai okt. 11. Zvonesin (n.-szombati jb.) — Halba István, Márton és Ferencz 1649 forintra becsült ingatlanai okt. 19. Lábatlan (esztergomi jb.) — Ifj. Szikorszki Ferencz 701 forintra becsült ingatlanai okt. 12. P.-Marót (esztergomi jb.) Belicza Imre 982 forintra becsült ingatlanai okt. 10. N.-Szombat. — Nyúl István és neje 700 forintra becsült ingatlanai szeptember 26. Herczegfalva (székesfehérvári törvényszék.) — Gál Ferencz 1145 forintra becsült ingatlanai szeptember 12. Szilágy-Somlyó, Rácz János 1750 forintra b. ingatl. október 8. Hidegkút (pozsonyi tv.) — Számor Pál 3656 forintra b. ingatl. szeptember 30. Zólyom. — Papp Elek 7806 forintra b. ingatl. szeptember 26. Karczag. Ponta Manuilla 2972 forintra becsült ingatlanai szeptember 19. O-Pécska (aradi tv.) — Lendvay Alajosné 818 forintra becsült ingatl. szeptember 27. Alsó-Szécsénke (szirák s jb.) — Friedrich János 1389 forintra b. ingatl. október 5. Szucha (nagyszombati jb.) — Huttler Nándor csődtömege 1200 forintra becsült ingatlanai október 1. Brassó. — Fidel András és társai 5472 írtra becsült ingatl. szeptember 28. Perőcsény (ipolysági tv.) Pályázat. II. oszt. telekkönyvvezető a károlyfalvi járásbiró­­ságnál, szeptember 15-ig. Színház. Budapest, péntek, 1888 szeptember 2-án, népszinház:T­örzse, ennek felesége Rákosi Szidi Blaha Luiza assz. mint vendég: Csárdás "Kovács . u . Bernné Makróczyné A BETYÁR KENDŐJE. Zsófi Blaha Luiza Eredeti népszínmű dalokkal 4 sza- Csepü szabó Újvári kaszban. Irta Abonyi Lajos. Ze- Kajszin Dárius bor­néjét Nikolics Sándor. bély Kassai Özvegy Ónodi Kal- A „Ragyás“ futó be­csárNagy Istvánná Klárné t7*-r Komáromi J. Ifjabb Ónodi Kulcsár k „Pisze“, futó betyár Füredi Nagy András Egri Szolgabiró Kovács I. Ónodi Kulcsár Nagy Esküdt Kolozsvári Ferencz Horváth V. Csendbiztos Sántha Andó ügyvéd Tihanyi Pandur Behumi Boris asszony Pártényiné Kezdete­n­,8 órakor. Bandi fia számadó Tamássy Holnap, Nemzeti színház : „Az afrikai nő.“ Opera 5 felvonásban. Ze­néjét szerzette Meyerbeer. — Népszinház : „Tiszturak a zárdában."1 Operett 3 felv. Irta Paul Ferner és Jules Prével, fordították Évva L. és Fáy J. Béla. Zenéjét szerzette Louis Varney. Felelős szerkesztő: Ik­ud­y Árpád. S­emzeti szillház. Léonard Újházi Építész Falud! LADY TARTUFFE. Titkár Törzsök Szinműi 6 felv. Irta Girardin Emilné De Blossac Virgina Sz. Prie­le K. Gay Delphine. Ford. Országh A. Clairmont grófné Felekiné D’ Estigny tábor- Jeanne Csillag T. nagy Feleki Bertholetné Császárné De Renneville Hec- Duvernoisné Györgyné tor Náday Conrtinné Békessy I Des Tourbiéres Halmi Kezdete 7 órakor. De Saint-Iriex Szigeti Imre ig­en finom Glscreauä magyar szalámit, I^elm­edk­o yyt«v'imanyts, igen finom őszi alpesi liptól túrót, '.siros, puha, gyengéd, kis hordócskákban és ere­deti tonnákban 15 kilójával legolcsóbban ajánl lauvenstein M. Eskütér 4 sz. a plébánia templomnak Szemközt 50. bo­­­ sSSS Bécsi tőzsde augusztus 31. Pénz | Ára Pénz | Ára­­ Pénz Ára Pénz Ára Pénz Ám 1 ~ ".......­­ ..... . . Temesi 1867-kl sorsolási záradék 5°í„ 9„*^9 — ., r,.. _ Pénz | Arn Magyar ■ • * . . ■ . .­­r,li, go­ka BCélCh. V.IllulílTck résZV. waggon-kölcs. t. 30 frt 5n. ^jj88.50 Lemberg czern.-jaesyi I. kib. 800 frt. 96*25 Waldstein 20 frt p. p........................* 80.50 31.— A. Államildr'SS h. L .- | » 1867-kl sorsolás, záradék 5»l. -98.- 98.50 ^ ^..................... ......... __ _ léesi épitőtársaság 100 frt . . . 46.50 47- „ „ n n. „ 800 «*. »A0 100— Windischgratz 20 frt p. p.................... 41.75 42-Egységes járadék,j^ynrij.--.. C. Más közkölcsön­ök. G 7«0-1 eyelek. todfif^AA.20?".“/^ n l ezüst jan.-m­l.6' ”'95 Mag^aran^-ente adóm. 100 frtes 6'/’ H7190 fIS^O0 SSeifeTpIlyi''200”^ n°‘PP'^ S«!* 214 25 2075 3' " Erdélyi pálya 200 frt ez. . . .5% 94.50 92.75 Váltók (3 hóra) „ 1 „ - Üpr. okt ”-89 77.95 Mag£. Tan. köles. 120 frt . . .5' 188.25 133.75 Erzsébet pálya 200 frt p.p. . . 5*0 2^ 2^4.75 nszt. 41t. zöldhite!sors.5% sz. v. sz 117— 117.25 Osztr. állampilya 500 frank . . 8% «*•- l”-~ Sorsolással:1864-bol 260 ft 8 or.vj.pp 4 131*50 130’ Gömöri államv. záloglev. le0 frt 60.. —•— —•— Ferdinánd ész nálva 10­10 frt nn’ no/0 2325 — 2330 — „ „ „ 33 éves 5°100.25 101.— » cno .«g* i«u*5n Amsterdamra 100 hol. frt . . 3'/a 96.80 96.90 " ffSSÍÍÍS? » 132 75 «9« Keleti vas. el«. 1869. adóm. 100 frt ö°j„ 91.80 92.10 perenczJózsef ná^Iví lmM PP' 193 50 194 -- Osztrák?magyar bank o. é. . 101— 101.20 Déli pálya 500 frank . . . . 3»« 1S4-- 134 50 Bril81el 100 frk.........................2V, -----­" 1Á? ? B ” 175*50 Izfi* Magy. államk. 1873. adóm­. 100 frt 5°/, 108.— 109.— Pécs-barcsi nilva 200 frt * W 1211 - 213 — Cset. jelzálogbank 10 év visszaf. 5' .102.— 103.— r » 200 frt arany • • • q8‘ _* Német bankpiaczok 100 m . . 4 57.55 57.65 » v pof ? 11 n ” 173*50 1 74. 50 Magy. állami kötv. 1876. 100 frt 5°í,. 97.— 97.50 Károly-Lajos val­uálva 2*00* frt ^0'° 322*75 323*25 Fölső osztr. takarékp. 5'/*% Sí­ év 108.80 103.70 Dél-északn. összek.­pálya 100 frt 5% • 07’^ London 10 font szerl...................3 117*85 117.95 rt ’ • ” 30­ Magy. nyeremény 100 frt ... . 124.50 125— 151- 15150 'fagy- üt. földh. részv. tára. 5'/,», 100— 100.50 . , „ 1879. k. 100 frt 5% 97— 97.50 Milino 100 lira.........................5 __ — Como járadék 42 Imi ■■■ ■ „ állami. köles. 1871. 3 mii. 5». -.- -.- LOTbe-c-czem ^SflO­ frt SW* 182 75 188 25 Magyar földh­itelintézet 5'/,'»■„ . . 102. 102.50 Tiszavidéki pólya 1000 frt . . 5«o »“1­ 75 !“•** Marseille KO frk..........................2 __ -----­Allamjoszagi .iolzalogtevéM20 frt 5", 144.50 146.— ” J -«070 r. 4.00 nnn no _. _Lempe.g czern.-jassn p. 200 frt 5°/0 J nrt1ivhan s0 —.— 117.— Magyar-gacsorsz. pálya 200 frt .5% 93.— 93.50 Pária 100 frk 2 14 ,0 4057 Osztr. kincstári jegyek­ 100 frt . 5' 1®J'|® l szölödézsína-iilt. 100 ’frt 7% -— -— osztrák TsSvulati'i 2000 frt P'P' w/° 230'25 231- " Jelzálogbank 5'/,%■ ■ 103— 103.50 Magyar-nyugati pálya 200 frt .5«/, 97.75 93.25 Zürich 100 frk.' 3'/t 10'0! -— SZ,'ara,,yles“e.....................1« 1«^ . I? Si K TWg , t Pétervár 100 rubel....................3 — B.FSMteherm.t.lCA fi lpje. tStfSUfSS&^SL 'SS “«3 »“ H. IMUMd airtnj.k I. M.s4,„.„Jer,... , Csehországi...............................5% 106.­ 106.50 Dél-északn, összekötő p. 200 pp. 50­/p 166.75 167.25 ... . .. qnn f­ro, 25 93 7B Hitelintézet 100 frt p. o........................A Valuták ártol) ,*.U. Bukovinai.....................................5% 102.- 108.- D# Bankok réSZvényei. Tiszavidéki pálya 200 frt . . . 5.*/1 246.- 247.- a Pa­g .100 frt 5° p ezüst . 98.25 93.75 Clary 40 frt p. p. . . . . . . . 10.25 40.75 . Ga'icziai . ao 101.50 102 — a . k t „„n^cn Bécsi Tramwnv^200 frt f»l 1Q7 zn 1Q8 — Alföld-fiumei palva 200 frt on/0 ezus 95x25 96*— Dunagozbajózasi 100 frt p. p. . • • 112.— 112.50 C«. arany............................................ 5.60 5.62 Karintiai . . ..*.... k 99.- -*- ^Mi*£ankIT10S162*“' 162*50 Ma^.-Szsz^ri nálja* SO6­triSfc 16750 löS- Báttaszék-domb.-zák. 200 frt 5«/ft uz­­.- 93.25 Innsbruck városi 20 frt o é*. . . . 24.- 24.50 „ n reczca.................................. 5.63 5.65 Krajna és tengerparti . . . . 5.­.5 103.— —one 2°S Ina/0roi' •ce*~ o^n* ^ északkeleti nál-^, 200 frt k 169 — 170*— Dunagőzhajózási társ. 30­ frt 5° 0 —Keglevieh 10 frt p. p............................ 10.50 —Osztrák-magyar 8 frtos arany . . . —.-----—.--------­Morvaorsz­áffi 5« ° 104 50 105*50 Osztr. f^ldh. int. 200 ftos bef. 5 /fi 169. nyuk­ati "székesf^i­rápri 200 frt 50/° m­­’oa 174.*7^ » v 200 frt 6°.0 . 109.— 110.— Krakkó sorsjegy-kölcsön 20 frt ©. é. 20.25 20.50 20 frankos arany.............................. 9.38— 9.89-amSK: :::::: Jó... * iff 20° frt 174.25 174.75 Erzsébet'pálya 100 frt 5,.()eiüst. 99.60 100- L»ibachi dijegy 20 m ». *.. . 23.50 *4­ ............................. hm ha* Felső-au­sztriai . . 5"/ 103—____Magy. ár t. hitelbank 200 frtos . 5 ... *49— 349.50 i.rzsébet p.300 frt o.é.5«/„1862­ kikit. 99— 99.50 Buda város kölcsöne 40 frt o. 4. . 40.50 41.50 Orosz imperiale.................................. 9.61 9.88 Salzburgi 5/' 102 — —Aisl5i&U.87.trt le8/’ 14rs’ 5.1* p r..„„ /_ .. Ferdinand északi pálya 100 f t pp. 5" „ 106— — — Pálffy 40 frt p. p.................................... 41— 41.26 Sovereigns........................................... 11.73 11.78 Sziléziai ... . ' fin" io«*_ Pécsi giró-és pénzt.­egri éOOftos OV 288.50 289.50 r.Ipar (8 KCT. Vállal. TÓSZT. r „ „ 100 frt 0. é. 5% 101.75 102.25 Rudolf alapítvány 10 frt 0. é. . . . 19.50 20— Török arany lira.................................. 10.68 10.7 Stíriai ......**■ in1' ln,'71 ■ Osztr.j_elzal.bank 200fc lmi. 25 /65 , — — 69— . „ „ „ 100 frt sz. 6». 107.75 108.25 Salm 40 frt p. p...................................... 51.25 51.75 Mária Terézia tallér ................... —— -----­Tirol! . . 50" Ofl ~*_ Magy. alt. mnmcip. es hit 200 frt D ., —------- Osztr­ák­. épitőtársaság 200 frt . . 75.­ 77.- Ferencz­ József pálya 200 frt ezüst 5»„ 101.50 102— Salzburgi dijsorsjegy 20 frt e. é. . 21.75 22.50 Egyleti tallér....................................... — -----­Horvát- és szlavonországi * * fio­n­tan Z­im*_ Osztrák-magyar bank 600 frt . 5­­, 828— 830— Iimnerbergi banyatárs. 200 frt . . . m.50 128— Pécs-barcsi pálya 200 frt ezüst 5% 100.­ 102— St. Genois 40 frt .. ............................ 47.50 48— Ezüst..................................................... —— -----­Erdély . . *51.,° ^a'an Umo-bank 100 frt . . . . . . 5/, 150.70 151.— o’f'lfi1 .** 67-75 58-85 Károly­ Lajos gácsi pálya 300 frt 6“.„ 99.50 99.76 Stanislau városi 20 frt 0. .. . . . 25.40 25.80 Ezüst rente szelvény........................ —— —— Temes-bánság ’ ' 50/ K­­I'S. Forgalmi bank alt. 140 frt . . 6 , 149— 150— Salgó­tarjánikőszénbanyal00frt 5% —.- —.— Kassa-oderberg. pálya 200 frt ez. 5».„ 96.60 96.90 Trieszt város 100 frt p. p. .... 127.50 128.50 Német kir. bankjegy........................ 57,55 57.60 . • • • 60|'l 98-85 88-75 '/.-■cs, hn-k,...1 -■■______________140.60 140.90 Bécsi fecrvvergvar 100 frtos ■ . 5»/. ------| Tjfcerjes­ tamotfi pálya 800frt ez. S'„ 92.50 9S.50 . . 50 frt o. i. . . . . 65.50 -— Orosz papír rubel............................. i,*4­­1.36- " ^1 1 ..IMI - II I aMMéláaáaaiBaaíB 11» '■■■»* IV. fi e^il 11 ijtTM III rüfiSag^Si—■■ »“tV 11 |l | |j; ■' —»L ' ' - / ■

Next