Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)
1882-10-14 / 235. szám
Kolozsvárt 1882 ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése oktober 13-án. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Péchy, Tibid, Fenyvessy. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Szapáry gr., Trefort, Kemény b., Pauler, Orczy b., Bedekovich. Elnök az ülést 10/1 órakor megnyitván, az utóbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a főrendiház elnökének átiratát, melynek kapcsán a 2-ik ülésszakot megnyitó királyi leiratnak az orsz. levéltárban történt elhelyezését igazoló elismervényt megküldi. Tudomásul vétetik. A csurgói alesperesi kerület róm. kath. papságának kérvényét a kath. egyház sérelmeinek orvoslása tárgyában. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Kemény Gábor b. földmivelési és kereskedelmi miniszter egy jelentést nyújt be a közgazdasági előadók tiszteletdijáról, mely a következőleg hangzik: Tisztelt képviselőház! Az 1882. évi XX. t. sz. által kötelességemmé tétetett, hogy a közgazdasági előadók alkalmazásából eredő kiadások iránt a t. háznak külön előterjesztését tegyek. Ezen feladatomnak megfelelve, van szerencsém előadni, hogy az 1882 : XX. t.-czikket a belügyi és a közmunka és közlekedési minisztertársaimmal egyetértőleg folyó évi szeptember 1-én életbeléptetvén, gondoskodnom kellett arról, hogy a törvénynek megfelelőleg a közgazdasági előadók az életbeléptetéskor, működésüket a közigazgatási bizottságban megkezdjék. Az országban 88 törvényhatóság lévén, ezek részére közgazdasági előadókat kellett kineveznem. Minthogy pedig már az idézett t törvény indokolásában szerencsém volt kiemelni azt, hogy a közgazdasági előadókat 200— 400 frtnyi tiszteletdíjban kívánom részesíteni, az azoknak alkalmazásából eredő egy évi kiadás mintegy 30,000 frtot igényel, a jelen évben tehát szeptembertől - december végéig e czélra a fenti összegnek egyharmada vagyis 10,000 frt szükségeltetik. Ezen most említett összeget, miután annak fedezetéről költségvetésileg gondoskodva nem volt, tárczám terhére előirányzat nélkül adtam ki és midőn ezt a t. képviselőháznak bejelenteni szerencsém volna, kérem, hogy ezt jóváhagyólag tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1882. okt. 11-én. báró Kemény Gábor, földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter. A pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Tisza Kálmán miniszterelnök benyújtja az 1881. évi állami számszéknek a zárszámadást kísérő részletes jelentéseit. Kiadatnak a zárszámadási bizottságnak. Ezután kihirdettetett a delegátió tagjaira a tegnapi ülésben megejtett szavazás eredménye. Beadatott összesen 161 szavazat, legtöbb szavazatot nyertek. Rendes tagok : Baross Gábor 161, Bausznem Guidó 161, Bánffy Béla gr. 161, Beniczky Gála 161, Csernátony Lajos 161, Harkányi Frigyes 161, Hegedűs Sándor 161, Ivánka Imre 161, Jókai Mór 161, Kemény Kálmán br. 161, Láng Lajos 161, Mihajlovics János 161, Miskatovics József 161, Missies János 161, Ozstegovics Lajos br. 161, Péchy Manó gr. 161, Szilágyi Virgil 161, Szlávy Olivér 161, Tisza Lajos 161, Vukatinovics Lajos 161, Zichy Ágost gr. 161, Andaházy Pál 160, Andrássy Tivadar gr. 160, Karácsonyi Guidó gr. 160, Királyi Pál 160, Latinovics Gábor 160, id. Ráday Gedeon gr. 160 Szilágyi Dezső 160, Vlodiáner Albert br. 160, Zmajics Bertalan br. 160, Bohus Zsigmond 159, Éber Nándor 159, Kármán Lajos 159, Prielszky Tádé 159, Pulszky Ágost 159, Sváb Károly 159, Móricz Pál 158, Fáik Miksa 154, Wahrmann Mór 152, Bánhegy Béla br. 135 szavazatot. Kapott még Szily László 26 szavazatot. Párttagok: Szalay Ödön 153, Rakovszky Géza 151, Abonyi Emil 150, Hofgráf János 141, Josipovics Imre 141, Szerb György 141, Teleky Domokos gr. 141, Berzeviczy Albert 140, Bicskey Kálmán 150, Rohonczy Gedeon 140 szavazatot. A gazdasági bizottság jelentése “a képviselőház október havi költségvetéséről változatlanul elfogadtatott. Beadattak ezután a szavazatok a 7-ik jegyzőre, a közgazdasági és a III. IV. és VIII. bíráló bizottságokban hiányzó tagokra, az eredmény a következő: Jegyzővé: Duka Ferencz, a III. bir. bizottságba Gajzágó Ferencz, a IV-be Lehóczky Egyed, a Vlll.-ba Sárközy Aurél, a közgazdasági bizottságba Fröhlich Gusztáv választatott meg. Rudnyánszky József b. a főrendiház jegyzője áthozza a főrendiház szenetét a delegáczióba megválasztott tagokról. Tudomásul vétetik. Következik a miniszterelnök válasza Rohonczy Gedeon interpellációjára. A miniszterelnök ama kijelentését, hogy a Rohonczy által átadott bizonylatokból kitűnt, hogy a minisztérium tisztviselői és az államtitkár teljesen ártatlanok, a kormánypárt meg éljenezte. Nagy tetszéssel találkoztak ama szavai is, hogy az ügyet a pest megyei törvényszéknek adta ki elbírálás végett. Ami Rohonczy ama kérdését illeti, hogy mit szándékozik tenni a miniszterelnök az iránt, hogy a közlekedési minisztérium egyik tisztviselője róla sértőleg nyilatkozott: a miniszterelnök azt válaszolta, hogy magánsérelem orvoslását sem a parlamentnél, sem a kormánynál keresni nem lehet. Utánna Rohonczy szólt, kezdetben vontatottan, utóbb azonban belemelegedett, és nagy figyelem mellett. Részletesen előadta bizonyítékait és beszéde csupa vád a kormány ellen. Beszédét azzal végzi, hogy Magyarország csak akkor lesz boldog, ha Tisza miniszterelnök nem ül azon a helyen, ahol most. Tisza miniszterelnök válaszában főkép azt hangsúlyozta, hogy az ügy a bíróság előtt fekszik s igy teljes bizalommal nézhet a vizsgálat elé. Végül megjegyzi, hogy amit Rohonczy rá vonatkozólag mondott, arra nem reflektál, s nem törődik vele, hogy ha küzd is ellene, sőt örül is neki. Iszonyú zaj keletkezett erre. A kormánypárti tisztviselők éljeneztek. Pauler és Horváth Gyula felszólalása után az ülés V, 3-kor véget ért. Petőfi Sándor. (A Petőfi-szobor leleplezése alkalmából.) Petőfi egész élete, működése sohasem állott élénkebben előttünk, mint e perezben, midőn tudjuk, hogy szobra leleplezésénél az ország és külföld figyelme egyetemesen irányul feléje. Van valami lelkesítő, gondolatot ébresztő az érzések közösségében. Mekkorának kell lenni minden magyar lelkesedésének, hogy a világ e világossága köztünk született, s a Petőfi léte, munkássága, mennyi bizalommal tölthet el jövőnk felől, melyben azt hisszük, hogy a magyar gondolatainak még szerepe lesz. Én egy nehány sort irok Petőfiről ez alkalomból. Nem azért, hogy fényt vessek nevére, hiszen ő a halhatatlanság fényességével ékeskedik s egy sugárt az isten lelkéből kapott, hogy itt a földön vigasztaljon, enyhítsen, lelkesítsen. Nem azért, hogy elmondjam, mivel érdemelte meg a nemzet e háláját, az utókor e nemes buzgalmát, arra az írás bővebb tere kell. Hanem hozzáteszszük érzéseinket a nemzet szívének dobbanásaihoz, elvegyítjük hangunkat ama zajban, melyben nagy lelkesedést sejtünk, hogy a nemzetnek e nagy fia megdicsőittetik halhatatlan emlékezésben. Élénken tárulnak fel előttem Petőfi életének mozzanatai. Elém játszatja a képzeletnek valamely ismeretlen ereje a fejlődés, kűzködés, maga a teljességben ragyogó működés és eltűnés jeleneteit s bámulom, hogy e nagy lélek az ifjú korban el nem veszett s csudálom, hogy utóbb miként röppent el. Petőfinek rövid, de fölséges sorsot mért ki végzete. Születik az 1822—23-ik év közti határév jelen. Bölcsőjét fölséges lelkű nemzek állják körül s rálehelik ihlettségöket. Gyermekkorát homály fedi, a mint homály borongott egykorig születésén. Tanul Aszódon, tanul Selmeczen, tanul a színészetnél, tanul Pápán, tanul a katonaságban s tanul legtöbbet az életből Már 10 éves korában úgy áll előttünk, mint ki szenvedésekből és küzdelmekből ismeri az életet. Verítékéből sok elfolyt már, de szivéből nem szállt el a szív tüze, kedélye mélyült és gazdagodott s bizalma önmagában el nem veszett. Én nem tudok változatosabb életet, melyben mégis tökéletesebb állandóság legyen abban, hogy jövő nagyságát előre tudja. Ilyen csak a lángész öntudata lehet , ilyen önbizalmat is csak az igazol. Mi csak egy időpontot tudunk Petőfi életében, midőn e mélyen gyökerező reménység meging s midőn egy perezre homályba vész minden hit, minden álom. Ez történt 1841. márcz. elején, midőn elbocsátva akatonaságtól, megjelen Pápán Orlainál a szokottnál soványabban. Egy görcsös bot s válláról lelógó durva vászontarisznya volt mindene. Ekkor mondta a kérdő Orlainak : „Nekem nincs czélom.” Petőfi ezután még nagyobb elkeseredéssel dobja oda magát az életnek. Sorsával megbékülni nem tud, megy ismeretlen czóló életútnak, vezetve a vágytól, hogy kielégülés kell okvetlen, hogy maga a gazdag élet kell tapasztalásaival, hatásaival. Az elhatározások ötletek gyanánt fogamszanak meg lelkében s az ötlet már tett is Koczkára teszi jövőjét nem egyszer; saját ideája szerinti pálya kell, vagy semminő. E tüzes jellemben a kedély nedveinek legsajátosabb vegyülete volt meg. Szelíd, szenvedélyesen szerető mint anyja; daczos, elszánt mint apja; majd ábrándosan vonzatik a lovag élet romantikus világa által, majd a politikai élet ingadozásai s kiváltságai tetszenek. Tett és akaraterő a legkisebb ízig s bizonyára minden csodálatos megnyerte volna akár részvétét, akár pártfogását. Mindenesetre temérdek különösség, mely birtokosát végletekbe dobhatja és ismét állítjuk, hogy csak a lángész az, mely némely dolgokat igazol. Különös igen sok ember, de rendkívüli csak nagyon kevés s ezért ezek mindig az emberiség kiváltságosai lesznek. Petőfi életében pár évig még minden csupa ingadozás és határozatlanság. Gyalog járja be az ország egy részét mint a régi végvárak dalnokai , küzd, szenved és haboz az életpálya miatt. Maga a szinészet, költészet, tanulás, szülei iránti szeretete is mind csupa akadály. Lelkében megfogamszik az öngyilkosság gondolata s úgy látszik, teljessé lesz a meghasonlás a homályos küzdése napjaiban. Hajója 1843-ban partot érni látszik, azonban ismét kihajtatik vészes tengerekre s e küzdelemben elfásul kedélye, a nagy szeretet apadónak látszik, elvész az ifjúság boldog álma, a gyermekkor édes csalódása, az illusiók ama napfénye, melynek leginkább a nagy vágyak ez időszakát kellene megaranyozni. Ama ridegség innen ered Petőfi lelkében, melyet a világgal szemben felületes ismerői tapasztaltak. Mint egy uj világ Odysseusa azonban 6 évi küzdelem után egymagára ugyan, partot ér 1844-ben s e nagy lélek, gazdagulva az élet minden tapasztalatival s e kedély, kipróbálva s átégetve a szenvedések lángjain , kizárja azt, mit a természettől kapott s 45-ben már tetőn áll. Petőfi élete 1845-től csupa magasság, Ő maga valódi lángsziv. Aléli a bor mámorát, a szerelem üdvösségét s a kiábrándulás pessicaismussát. 1846 őszétől azonban maga gyógyítja ki magát a fájdalomból; a haza és Szendrei Julia ihletik költését ez időtől. Jelleme folyton együtt fejlődik életével. Külseje magán hordta lelkének vonásait. Mi az 1846-ik évből ragadjuk meg a fejlődésben levő Petőfit, kinek lelkét nemsokára a szerelem lágyítja meg s a hazaszeretet magasztalja fel. Én nagy figyelemmel vizsgáltam Petőfi vonásait s gonddal szedegettem össze a rá vonatkozó adatokat. Keskeny homlokán komolyság ült; haja sűrű és kevéssé hajlékony, bajusza mindvégig kicsiny maradt s ritkás spanyolszakála, a kissé öszszeszorított ajkak s egészben daczos arcza erélyét még növelte. Arcza egészen tanulmányra méltó, mely híven mutatta a lélek játékait. Néha komoly és leverő, majd merengő és ragyogó az örömtől és kihívó, daczos, vagy haragosan indulatos a hevült pillanatokban, melyet nem a finom, hanem az eleven vonások, egy dús lelki élet tükrözései tettek érdekessé. Arczszine a nálunk annyira szokás---~ » ama felhőzetek árnyait, melyek a lelki világon átröpültek, vagy ama villanatokat, melyek a lélés titkainak magyarázói. Alig volt férfi s nő se sok, ki többféle érzést tudott volna őszintén érezni, mint Petőfi. Az öröms és bánat, szelídség és merengés és gyúló harag minden skáláján járt kedélye s minden fokon affectatio nélkül érzett és irt. Egész lénye e mellett ifju maradt. Egy ismerősöm sokszor mondta, ki őt ismerte, hogy egy vén Petőfit nem is tudna képzelni. A lángsziv mindig gyermek marad. Petőfi egész lénye tiltakozás a megréndülés, a kihűlés ellen; szive oly forrón kereste tárgyait s oly hevesen nyilatkozott, mint valamely állandó tiltakozás minden hazugság ellen s folyton új nyilatkozatokkal lepte meg azokat is, kik ismerni vélték. Itraga is szívéről oly túlzásokban beszél, melyek, latba vetve őszinteségét, csodás valóról tesznek bizonyságot ; minden verse úgy tűnik fel, mintha a lélek ösztöne cselekednék bennük. Ilyen formán, állnak előttünk az élő Petőfi jellemvonásai, mel^^ gyunyadni látszottak előbb. Egy rendkívüli tulajdonu jelenti mely pesti éle„ óta kilép tartózkodás^ g érvényesiti jogait a túlzásokban. Innen ^ inksége gorombi,í lelte, egyenessége mit megl5bbenU) volt sign gyakran tengne n, w„tolet, » ként alkalom és egyen. ^ jan is, majd egyszerű, ... J ., , , . . „ , , őszinte s szeretetreméltó, majd lenező es gorombaPSi . „ őszinteséggel beszélte el volt. Kertbeny égés* túlságos érzékenységet, at,0 ^ Wedált gőgöt, coriolam KÜLFÖLD. Az egyiptomi kérdést illető tárgyalásokban, ha hitelt adhatni egy londoni sürgönynek, a hatalmak helyzete egy napról a másra lényeges változáson ment át. Anglia ugyanis, ama sürgöny szerint, most már nemcsak Francziaországgal, de a portával is folytat eszmecserét Egyiptomra vonatkozólag s ha e két hatalomal sikerül megegyezésre jutnia, az eredményt egy vagy más formában a hatalmak elé terjeszti. Minden oda mutat, hogy hosszas és unalmas diplomáciai tárgyalásokra kell elkészülve lennünk. A Daily News levelezője két órán át értekezett Sultan pasával, az egyiptomi notabel-kamra elnökével, Egyiptom jövője felől. A kamraelnök elég eszélyes volt az angol hírlapíró előtt a török intervenció ellen nyilatkozni, mint amely elkerülhetlenül anarchiára vezetne; csak Anglia képes — mondá a pasa — a reorganizáció művét is végrehajtani, mert Anglia inkább függetlennek akarja Egyiptomot, hogy sem elnyomni szándékoznék ; a pénzügy ellen nem szólt ugyan Sultan pasa, de azt a nézetét fejezte ki, hogy a kezelésnél meg lehetne 400 ezer egyiptomi fontot takarítani, ha a hivatalnoki állásokat redukálnák s egyiptomi tisztviselőket alkalmaznának. A török kabinet keblében lapangó válság hír szerint véget ért és pedig a két Said pasa (az elnök és a külügyminiszer) javára, akik állásaikat továbbra is megtartják, míg ellenben Osman, Mahmud Nedin és Dzsevdet kilépése a kabinetből valószínű. A Depretto olasz miniszterelnök vasárnapi programmbeszéde úgy Párisban, mint Berlinben ELLENZÉK kedvező benyomást gyakorolt. Különösen tetszik a Spree partján annak hangsúlyozása, hogy Olaszország csatlakozik Közép-Európához, amivel Depretis egyenesen az osztrák magyar-német szövetséghez s ennek békés törekvéseihez való csatlakozását fejezte ki. A fegyverkezésre vonatkozó passzust is békés értelemben fogják fel és kiemelik, hogy Olaszország szövetsége sokat nyer értékben, hadseregének javítása által. Lissabonból e hó 12 főt sürgönyzik. A republikánusok választó gyűlését feloszlatták, mert a szónokok kikeltek Ferdinand Károly, az udvartartási költségek és a kormány ellen. Az utczákon tüntetni akartak a republikánusok, de a fegyveres rendőrök szétkergették őket. A montenegrói fejedelem elhatározta, hogy a boszniai és herczegovinai menekülteket tovább is segélyezi. A határszéli orosz erődök megvizsgálására egy 13 tagú katonai szakbizottságot küldött ki a sz.-pétervári kormány a Galicziával és Bukovinával határos véghelyekre. A bizottság élén Denn tábornok, a varsói kormányzóság mérnökkari főnöke áll s czélja a lengyelországi s az osztrák határok mentén emelkedő erdőket megvizsgálni, azoknak kibővítését elrendelni s alkalmas helyeket jelölni ki új erődök emelésére. A chotini és kamenietzi régi erdőket ismét jó karban fogják helyezni, a benderit pedig első rangú erőddé alakítani át, míg a krakkói Praha erődöt, továbbá Ivangorod, Nowogiergiewsk, Brest-Litowsk és más erődök jelentékenyen kibővíttetnek. Ez erődítési munkálatokra egyelőre 10.370.000 rubelt irányzott elő a kormány. A Petőfi-szobor leleplezése. Munkácsy Mihály hírneves művész Colpachból okt. 7 én Jókai Mórhoz levelet intézett, melyben a többek közt ezeket írja : „Nagy érdekkel olvasom a Petőfi-szobor leleplezési ünnepélyének előkészületeit és véghetetlen sajnálom, hogy ez alkalommal nem lehetek köztetek. De legyek bár távol, veletek érzek és teljes szivvel-lélekkel osztozom e hódolatban, melylyel a nemzet a korán letűnt nagy szellemnek adózik, és hogy e hódolatomnak némi kifejezést adjak, egy koszorút menesztettem Budapestre. Engedd meg, hogy tégedet kérjelek föl e koszom átvételére. Óhajtottam volna a párisi magyar művészek testületének nevében küldeni a koszorút, és ezáltal annak nagyobb morális nyomatékot adni , de én egészségi állapotom miatt csak pár nap múlva térek vissza Párisba, és így nem érintkezhettem kollégáimmal. De, reményem, nem fog szerénytelenségnek feltűnni, hogy csak mint magán, ha hazafi és Petőfinek sokszor megsiratója teszem ezt.“ A Petőfi lakoma hivatalos toasztjait előre megállapította a rendező bizottság. A királyi családra Ráth Károly főpolgármester emeli poharát; a felelős kormányra Tóth Lőrincz; Petőfi emlékére Szász Károly; az irodalomra és művészetre egy kormányférfi; a szobor indítványozójára, Reményi Edére Jókai Mór; Budapest városra Vadnai Károly; a szobor művészére Huszár Adolfra Pulszky Ferencz; Turbain Károlyra, a szobor ére döntőjére Reményi Antal; a szobor-bizottságra Komlcsy József ; a Petőfi-társaságra Sárkány József. E torvasztok egymásutáni sorban, »attikai rövidség«gel mondatnak el. Az első budapesti 1848/49. honvéd-aggharczosok egyesülete — Petőfi Sándor legnagyobb költőnk, s 1848/49. honvéd őrnagy harcztársnak emlékszobra ünnepélyes leleplezése hivatalos leven — honvéd tagjait bajtársilag felkéri szíveskedjenek folyó évi október 15-kén, vasárnap reggel 8 órakor az egyleti helyiségben VII. Istvántér 11. szám alatt okvetlen spontosan megjelenni, ahonnan az egylet zászlóval az ünnepély helyére kivonul. A Petőfi-szobor leleplezési ünnepélyénél éneklendő Huber Károly „Tied hazám“-ra írt férfikara és Erkel Ferencz Kölcsey Himnusza fölött tegnap este tartották kitűnő sikerrel a főpróbát, a Zenekedvelők nagytermében. A budai dalárda, nemzeti dalkör és a budapesti férfi-dalegylet teljes számban jelentek meg. A 68. sz. gyalogezred jeles zenekara vállalta el a zenei kíséretet. Bellovics Imre karnagy indítványára az egylet elhatározta, hogy testületileg — zászlóval és jelvénynyel — vesz részt az ünnepélyes kivonulásnál és e czélból 10 óra előtt fognak találkozni a fővárosi vigadóban. A segesvári magyar kaszinó is külön küldött által lesz a leleplezési ünnepélyen képviselve. Horváth László kir. tanfelügyelő fogja a hazafias egyesületet képviselni, mely díszes koszorút is küldött, a következő felirattal : „Petőfi halála helyéről, a segesvári magyar kaszinó.“ Erdővidék, 1882. okt. 13. Csiszár Albert halálával a nagy-ajtai kir. járásbiróságnál üresedő be jött járásbirói állomás vezetésével addig is, míg az állomás pályázat utján betöltetnék, a kézdi-vásárhielyi kir. törvényszék elnöke Gál István sepsi-szett-györgyi kir. aljárásbiró urat, ki — mint volt Dach-huszár — vidékünkön nem épen előnyösen ismeretes — tisztelte meg. Nevezett albiró ur állomását el is foglalta, azonban a helyett, hogy megbízatásának eleget Valt Szemelvények a Petőfi releguláiból. Nem a’széttört korona, hanem a megvesztegethetlen jellem, szilárd becsületesség a respublica alapja . . . e nélkül ostromolhatjátok a trónt, mint a titánok az eget, s le fogunk benneteket menykövezni, ezzel pedig leparitytyázzátok a monarchiát mint Dávid Góliátot! * * * Republicanus vagyok testestől-lelkestül, az voltam mióta eszmélek, az leszek végső leheletemig. Ezen bátorságom, mely soha egy pillanatig sem rendült meg, ez adta ifjú kezembe a koldusbotot, mit évekig hordoztam s ez adja most férfi kezembe az önbecsülés pálmáját. Azon időben midőn a lelkeket vették s jó drágán fizették, mikor egy alákzatos görnyedés megalapított jövendő volt, én messze kerültem a vásárt és senki előtt még csak fejemet sem billentettem, hanem álltam egyenes fővel s fáradtam és éheztem. Lehetnek ékesebb nagyobbszerű lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtlenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy húrját, tollamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek, énekeltem és írtam azt, mire lelkem istene össztönzött, lelkem istene pedig a szabadság. * * * Az utókor mondhatja rólam, hogy rosz poéta voltam, de azt is fogja rólam mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valók, ami egy szóval annyit tesz mint republicans, mert a republicanusnak nem az a fő jelszava, hogy „le a királyijai“ hanem a tiszta erkölcs! * * * Borzasztó vasárnapi nép vagyunk, mindig ünnep kell, ha egyszer nem lesz emberünk akit megünnepeljünk, majd a holdvilágnak viszünk fáklyászenét s csinálunk kivilágítást. Talán azért vagyunk olyan rongyosak, mert mindig ragyogni akartunk. • * * Keresem új törvényeinkben azt, hogy a magyar katonaság a magyar alkotmányra felesküdjék, keresem s nem találom. Átolvasok minden törvényczikket . . . nincs ... se hite, se hamva. Kinek a hibája, kinek a bűne, hogy ez kimaradt?* * * A monarchia emberei nem hiszik, vagy gátolni akarják a világ szellem fejlődését, haladását, s ez h istentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fokonként fejlődik a világszellem, látom miként fejlődik, látom az utat, melyen megy. Ő lassan halad, minden száz, vagy néha ezer esztendőben tesz egy lépést, de miért sietne ? hiszen ráér, mert övé az örökkévalóság. Most újra emeli lábait, hogy egyet lépjen . . . a monarchiáról a respublikába. Elébe álljak, hogy szemrehányó tekintetével megátkozzon és megsemmisítsen? Nem! Leborulok méltóságos színe elé fölkelek megáldva, belefogódzom szent palástjába és követem dicsőséges nyomdokát.* * * Szabad sajtó! ... Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnal sugarai. Ma született a magyar szabadság mert ma esett le a sajtóról a bilincs. (1848 márcz. 15.) * * * Nekünk nincs a világon testvér nemzetünk, melytől segítséget kérhetnénk, mely segítséget adna, egyedül állunk, mint a magányos fa a pusztába, nem támaszkodhatunk csak az úr istenre és magunkra. De a kettő elegendő lesz arra, hogy örök időkre megmentsük a magyar nemzet életét.* * * Kicsiny tűz vagyok a haza éjjelében, de tűz vagyok, egy szót olvashat a nemzet a sors könyvéből fé nyénél, de ez az egy szó ,a remény tenne, s boldogult előde által vállaira nehezült(?) ügydarabok elintézésére terelné éber figyelmét, alárendelt közegeit is hasznos munkára ösztönzendő, többször fordul meg Baróthon „Vilmosnál“ és Hidvégen az „Unióban“, mint ahány ügydarabot ellátott azaz elláttatott. Nevezett helyekről meghitt emberei által czikkeket irat a „Nemerédbe, hol az illetők abbeli óhajuknak adnak kifejezést: vajha a magas kormány a tiszaeszlári eset helyett e kies vidék lakosságára forditná figyelmét, s Gál István urat , a munka-szeretet, becsületesség s jellem és tudományra nézt unicumot kir. járásbirónak proponálná. Maradjon ő Sepsi-Szent-Györgyön Csiszár Bálint úr körében. Nem kérünk belőle. Annyit azonban Gál úrtól is megvárunk, addig is, míg a kir. törvényszéki elnök úr engedelméből nálunk mulat, alárendelt közegeit holmi aláírások gyűjtésére és a magas kormányhoz intézendő feliratok másolására ne használja fel. Engedje, hogy legalább helyette ezek is dolgozzanak valamit. Jövőben többet. Vlmenti. Törvényjavaslat a törvénykezési szünidőről. 1. § A királyi bíróságoknál évenként július 15-ik napjától augusztus 31-ik napjáig szünidő tartandó. 2 §. Az ügyeknek folyamatba tételére meghatározott, és az ügyekben folyó határidők a szándók által nem érintettek. A hozott bírói határozatok a szünidő alatt is kiadandók és foganatositandók. 3. 2. A szünidő alatt csak a következő és az azokkal kapcsolatos ügyekben tartható tárgyalás és hozható bírói határozat: 1. Az 1871. XXII. törvényczikk b1-ik §-ának 5., 6. és 8-ik pontjaiban, továbbá: 2. az 1881. LIX. törvényczikk 13-ik §-ának 2 ik pontjában az fj, g1, h), i), k), és n) alatt felsorolt ügyek; 3. az 1881. LIX. t. sz. 96-ik §-a alapján igénybe vett felfolyamodványok; 4. a váltó ügyek ; 5. a vásári ügyek; 6. a biztosítási végrehajtásnak és a zárlatnak elrendelése, továbbá a végrehajtási eljárásból eredt ügyek, — amennyiben ezeknek természete sürgős intézkedést igényel; 7. a bírói letétek kiadása, — amennyiben az ügynek természete a haladást meg nem engedi; 8. a csődnyitás és a csődügy folyamán halasztást nem tűrő intézkedések ; 9. a zálogjog bekebelezésének elrendelése; 10. a hivataltól való felfüggesztést tárgyazó fegyelmi ügyek; 11. a bűnvizsgálatnak vagy vizsgálati fogságnak elrendelését, vagy megszüntetését, továbbá a vizsgálati fogságban levő vádlottat érdeklő vagy a büntetésnek végrehajtására vonatkozó ügyek, 12. az előleges bizonyításnak elrendelése, továbbá a hivatalos bizonyítványok kiadása, és a végrendeletnek kihirdetése, és 13. mindazon ügy, amelynek soron kívüli elintézését törvény rendeli. A feleknek kölcsönös kérelmére a bíróság fentebbi pontokban elősorolt ügyeknek elintézését a szünidő eltelte utáni időre elhalasztani köteles. E végből a folyamodvány közvetlenül azon bíróságnál nyújtandó be, amely az ügyben határozni hivatva van. 4. §. Az 1-ső §-ban meghatározott szünidő alatt mindenik kir. járásbíróságnál egy, esetleg több bíró megszakítás nélkül működik, a kir. törvényszéknél és a felebbviteli bíróságoknál pedig a szünidő tartamára tanácsok alakíttatnak. A járásbíróságnál működő bíráknak, továbbá a törvényszékeknél alakítandó tanácsok tagjainak számát az illető törvényszék, a felebbviteli bíróságoknál pedig az illető felebbviteli bíróság, teljes tanácsülésben határozza meg, amely teljes tanács az elnök javaslatára, a segéd és kezelő személyzetnek a szünidő alatti alkalmazásra nézve is intézkedik. A legfőbb felügyeleti jog ezáltal nem érintetik (1871 . Vik. t.-cz. 5 §.) 5 §. A sünidő alatt működő járásbirósági bírákat, valamint tanácsoknak tagjait az illető törvényszék, illetve a felebbviteli bírósági elnök jelöli ki. Két egymást követő éven át a szünidő alatti működésre azonban — a múlhatlan szükség esetét