Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)

1884-09-17 / 217. szám

SZERKESZTŐI IRODA: 16. sí. hova a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZEK”I ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy Helyben házhoz hordva étr»................16 trt. II Negyedévre ... 4 írt. .... 8 frt.] Egy hóra helyben . 1 írt 50 kr. Egyes szám ara 5 kr. „sílaiku „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. $11. szánk. Ötödik évfolyam fil*!» ELLENZÉK. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szerda szeptember 17, 1884. KIADÓ-HIVATAL. Kolozsvárt, Belközép-atca 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 80 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. A három hadúr. A népeknek mindig meg volt a másik hivatása: tűrni, dolgozni, fizetni, jani, remélni és csalódni. A forma soksor változik, de hivatásuk lényege úgy ütőik, nem. Gondolkozni a népek sorsa fölött, tervezni, cselekedni: ez az uralkodók avatása. A nép kiskora, de az isteni gondviselés kiszámíthatatlan bölcsesége korbás főket ad neki gyámoltul. A nép jó érzi, de nem érti saját baját, nyomorát, ezért szükséges, hogy fölkent emberek legyenek, kik személyükbenérthetetlenek, ítéletükben csalhatatlanok, hogy aztán fölismerjék a bajt s padoskodjanak az orvosszerről. A népek ragadozó állatok, kik egyik kétségtelenül fölfalnák, ha a trónokon nem gondoskodnának azokról a végtelen szuronyerdőkről, melyek közül állanak, hogy az egymásra fenekedő épek egymástól elválasztva legyenek. Világos, hogy felfordulna a világ, a megnyílt föld kénköves lángokat szórna a sárkánykigyók borítanák el a mellet s az országok megfruszokolnák Nymst, ha Bismarck, Giers és Kálholy nem találták volna ki a nagy gondolatot, hogy a három császár, Muszka- Lengyelország- egy ismeretlen pontján, Jemiewiczen találkozzanak. Miért gyűlnek össze, mit fognak túrozni, mi az alkudozás tárgya, orntokat békítenek-e ki, vagy nemzetet szentencziáznak meg. Senki sem adja megmondani. A legkomolyabb trópai lapok kombináczióikban csak abban külömböznek a legbolondabb paptól, hogy az egyik komolyabban tudja száját tátani, mint a másik. Épen ezért mi nem is megyünk ktt a találgatások tömkelegébe. Meg ehgé fejezzük ki óhajunkat. Legkem mutatunk rá érdekeinkre. Úgy érne az egy fakovát sem. Mert a szavunk eljut egy néhány vidéki •leshez, egy néhány földmivelő gazhoz, egy néhány kereskedőhöz, iparhoz, honoratiorhoz; talán egy pár atopaifi elolvassa, talán bepillant egy ár four is, néhány pap és tanitó szinti elolvassa — de hát mi ez mindkor, mikor sorsunk fölött határozat? Hiszen pap és tanitó, földmives - kereskedő, iparos és honoratior istztvéve nem egyéb a közönségnél, a nemzetnél, a népnél; márpedig mondtam, hogy a nép nem arra való, míg intézkedjék saját sorsa fölött. Tehát nem találgatunk és nem haltjuk a császártalálkozásból szávazható esélyeket. Ami ott történik, az nálunk nélkül történik, amit ott határoznak, azt nálunk nélkül határozzák. És népek és hírlapok, polgárok és katonák, földmivelők és iparosok, kereskedők és honorátsorok viselni fogják majd e határozatok következményeit. És ez az, ami engem érdekel. Rélünk, nélkülünk! Jól van így? Úgy mondják alkotmányunk van. Részemről nem ismerek az alkotmányos elméletekben más alapelvet, mint hogy magunk kormányozzuk önmagunkat. „Semmit rólunk, nélkülünk.“ Minden egyéb csak forma Minden egyéb csak arra való, hogy megállapítsa ezen elv gyakorlásának mikéntjét. Ezen elv a kép, minden egyéb csak keret hozzá! Azt a nézetet soha sem láttam megcáfolva. És csodálatos, hogy menyire eltér, de nemcsak eltér, hanem homlokegyenest ellenkezik az alkalmazás az alapelvtől. A külügyminiszterek egy sétát tesznek valamelyik fürdő árnyas parkjában, elhatározzák ezt vagy azt, megállapodnak ebben vagy abban, közük uraikkal, urainkkal és jóllét, vagy béke, nyomor vagy háború, nehéz terhek és súlyos gondok ettől a megbeszéléstől függenek. A népet senki sem kérdi meg, a nép pedig hallgat. Mindezt mintha természetesnek találná. Olybá veszi, mint az időjárást. Ha jó, ha rész, az isten adta és megnyugszik az örök bölcsességben. Az Írástudók pedig megmagyarázzák a hivő népnek, hogy a zivatar ép olyan, szükséges, mint a termékeny eső. A nép elhiszi Olvas nagy hadgyakorlatokról, fényes estélyekről, osztrákmagyar mniáról (már ez is van !), vadászatról, mókon falja a táviratokat s aggodalmasan várja, hogy mindebből mi lesz neki az osztályrésze? ti.ELLENZÉK TANCZAJA 1884. szeptember 17. Róza napján. ^ Elkéstem ? V Ezer bocsánat. A mig összeszedtem Őt,írfamat, bepakoltam szerszámaimat. re■•'hoztam az üveglapra verődött fotográ*ust a onnan étnapsugároztam a papírra: ’ •? bizony fordult egyet a világ ; a rólelebold megfogyatkozott s emléke^ából sok kellemes vonás elmosódott. És mégis írok. Megígértem kotilon hősnőmnek, s beváltom szavamat a tág* papírkosár minden rémei daczára. Ha szerkesztő ur nem könyörül rajtam: szóg leszek , mert én nemcsak azt ígértem a bajos tánczosnémnak, hogy irok, hal is, hogy tudósításom meg fog je- 1 Ellenzékben. Mindenek előtt bemutatom magam. .Van belém...» '^jba se bántsa, kedves öcsém uram . L ® llt Tan- Nem kérdezem én, hogy jött’ hová megy ? Mostanság ning r 1 nemes levélnek ; nem vagyok i^lMükcziguji® torum. Hej, azok más Cjh*!)N° de semmi. Alkirálybiró 4, ,na ■ • • l hagyjuk ezt; nem jó a raultige*t’ kedélyét, hazafiságát *nár meg nem értenék Öcsémig’ J‘°8y Aiképen tudtunk mi egy vár- Y irn,áltúlozni : olcsón, megelégedés— Az országgyűlés tudvalevőleg f. hó 25-ére van összehiva. A király ez alkalomra Budapestre érkezik és személyesen nyitja meg az országgyűlést trónbeszéddel. A király jelen lesz a m. kir. operaház megnyitásán is, ami f. hó 27-én lesz. A szeptember 25-ére egybehívott országgyűlés ünnepélyes megnyitása ezúttal, nem mindjárt a szokásos három előkészítő nap után — vasárnap — hanem csak hétfőn e hő 29 én fog megtörténni a királyi váriakban. — Ki kezdeményezte a császárok találkozását és mi a czélja annak, minderre érdekes felvágosítást ad egy távirati tudósítás. Eszerint egy hírlapíró előtt az orosz külügyminiszter Giers kijelentette, hogy a három császár-találkozás már III. Sándor czár trónralépte alkalmával tervbe volt véve. A terv tőle (Gierstől) indult ki, s Bismarck tökéletesen egyetértett vele. A bécsi re, tisztességgel. A közéletnek akkor még szemérme volt. A bizalmat nem vettük, hanem kaptuk. Kortes-tanyák helyett nyitott hajlékok. Tiszteletre méltó jelöltek és tiszteletre méltó ellenfelek. . . . No, de nem fárasztom politikával. Jöjjön bennebb. Üljön le. Hát a kocsija ? Megálljon, hadd fogassak ki.“ E perczet megragadtam, hogy szóhoz juthassak. .Méltóságos úr, van szerencsém magamat. . . .* „Soha se szerénykedjék édes öcsém. Ezt a mesterséget rosszul honorálják a mai világban. Kanczalista koromban, ha megláttam a tabulae presest, azonnal.... Lássa már megint a múltakról akarok beszélni. Hiába, vénülünk, nehéz beleszokni a látás-futás ez állandó változásába. Az emberek most úgy élnek, mint télen a madarak. Nincsen otthonuk, nincs tűzhelyük, ahol kapnak, onnan vesznek, éléstár a szemétdomb is, akinek olyan a természete, így is megbízik. Mit tetszett mondani ? Igen a bemutatás. Sohase mutogassa, magát. Bizonyosan pesti ismerőse vagy a fiaimnak, vagy a szőke menyemnek, vagy Róza leányomnak, vagy talán nekem képviselőkoromból. Elég, hogy itt van. Szívesen látjuk. Tud-e tánczolni, mert ezek már megkezdték 7 órakor s félek, hogy kitánczolnak magukból minden egészséget. Juventus ventus kedves öcsém.“ Az öreg úr lélekzetet vett. Én teljes mértékben átéreztem helyzetem ferdeségét. Mert meg kell jegyeznem, hogy tiszteletbeli „Dignus est operarius in mercéde sua.“ Jannomk” anyagi helyzetét. E tekintetben, fájdalom, nem sok örvendetest mondhatunk. Mindenekelőtt azonban ki kell jelentenünk, hogy a kath. néptanítók kiváló háláját igényli a umirgu magyar püspöki kar, midőn követvén nemes szive hajlamát, tanítóink elhagyatott sorsán a nagyszerű kath. tanítói segélyalap megteremtésével segíteni sietett. A legnagyobb elismerésre méltó az is, hogy kegyes fapásztoraink minden időben felkaroltak, gyámolítottak eddig is egyes szerencsétlen, elemi csapások által sújtott néptanítókat , de mindezek csak ideiglenesen történhettek, mig a nagy többség sohasem tudott s ma sem képes kibontakozni azon előítéletekből, hogy a tanítók, mint a rideg közönynek szánt emberek, a megfelelő tiszteletben és kellő anyagi ellátásban részesittessenek. A közelebb múlt 1833. évben tartott erdélyi r. kath. státusgyűlés október hó 11- ei ülésében, a 21. pont alatt, a kepekérdés alapos tanulmányozására — a megyéken fotográfus segédfogalmazó gyakornok vagyok — ambuláns minőségben. Rendőrműnyelveit faczérnak mondanának, én azonban a tourista-fényképész nevet szoktam használni. A Szejkén — alias Székelygastein, ahol a szélsőbaloldali Bismarckok, Vilmosok, Hohenlohek, Gladstonek és Giersek szoktak találkozni — mellesleg mondva, le is fotografiáltam őket a úgy néznek ki, mint Rigó Feri, Hegyesi Marczi, Lázár Ádám, Incze Józsi és Orbán Balást — tehát mondom a Szejkén figyelmeztettek, hogy Szombatfalván szózanapot ünnepel a vidék előkelősége. Perez alatt elhatároztam magam. Ma odamegyek, gondolom, s megkérem a társaságot, hogy táncz után, reggel, engedjék meg, hogy egy gruppban fotografirozzam le őket. A gscháft biztosítottnak látszott. Mindenkinek marad egy ily mulatságból megörökíteni valója. Talán a tánczossa, talán a bokrétája, talán a ruhája, fejdísze, kotilonordója, talán bánata, mely bánatul is édes, talán öröme, mely az „igen“ után is bánatos, mert tele van keserű kételylyel és fájó reményekkel. A visszautasítás tehát nem képzelhető. A rebach bizonyos. Előszedtem tehát legkomilfóbb ruhámat, felöltöztem, s a Szejke-Udvarhely vonal omnibuszán bedöczögtem Szombatfalvára. Már előre értesítve voltam, hogy a házigazda, Ugrón Lázár, alkirálybiró, képviselő, főispán volt és jelenleg is mint erdéki regalista, tagja a magyar főrendiháznak. Tehát a kellő distancziák iránt tisztában voltam. A háziasszony, Simony Rozália, mint mondák, nyájas és leereszkedő úrnő, de az ő családfája is beleágazik a mágnásvilág ősi parkjaiba. Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között nem vendégül mentem Szombatfalvára. Megkötöm az üzletet, odaszállítom eszközeimet, a terasse lépcsőfokain elhelyezem a gruppot, egy, kettő, három, lekapom, s aztán fütyölve állok odább honoráriumommal. Ez volt szándékom, tervem és reményem. És ime egyszerre a legbarátságosabb fogadtatásban részesülök a vendéglátó házigazda részéről. Nem enged szóhoz jutnom. Megkísértem először, meg másodszor is a fölvilágosítást. De akkor sem sikerül. Tétovázva nézek körül. Kezdem a helyzetet ingerlőnek találni. Ez az inkognitó nem is nagyon kellemetlen. Már egyszer olvastam volt valahol, hogy az ifj. Dumas szeretett volna egy st. germain-i estélyen részt vesni; egyik herczeg vagy marquis barátja szívesen ajánlkozott, hogy be fogja vezetni, de egyszersmind hozzátette, hogy nem fog semmit profitírozni, mert a Dumas jelenlétében a mulatság ki lesz vetkőzve a st. germaini jellegből. No a mi Dumas-filmre nézve St. Germain, az volt rám nézve Szombatfalva. Körfilbelől az arányok is találnak. A magamféle ember ilyen társaságba mint vendég soha sem juthat el. Valóban csábított az a Ausztria, Német- és Oroszország fejedelmei tegnap és tegnapelőtt találkoztak a kis lengyel városban, melynek a milyen czifra neve van a nemszláv előtt, annyira nevezetessé vált ez esemény következtében. A mi királyunk Ferencz József utazásáról a következő távirati tudósítás fekszik előttünk : Az orosz czárás magyar király találkozása. Skierujevicze, szept. 15. Király ő Felsége Granicziából elindulván, gondolat: élvezni egy szép őszi éjen át az egyenlőséget. Udvarolni gróf, báró és nemes kisasszonyoknak; kaczintani gróf, báró és nemes urfiakkal; tegeződni idős urakkal, talán wisthezni álemedett dámákkal. Igazán csábitó! Egy tündérkaland. A hamuból sült pogácsa rizs-tálbafőtté (ez az én kedvencz ételem) változva. Kit ne csábított volna ez el? Illedelmesen meghajtottam magam. Übercziheremet átadtam egy dolmányos legénynek. Neki indultam annak az észvesztő labyrintusnak, mely a nagy ebédlőben szemem elé tárult. Kissé szédültem. Az öreg úr már más vendéget fogadott a terasszon. Mi lesz belőlem? Ütött a vágy, hogy felfedezzem magam, másfelől remegtem a gondolattól, hogy föltalálnak födözni. Ha egyszerűen kikergetnek , még nem nagy baj, de hátha. . . . E perezben feketeszemű lány jött felém. Soha sem fáztam így meg a tűstől. Hajában margeritnek amiket én aranyvirágoknak szoktam nevezni. Vakító arcra a nymphára emlékeztetett, mintha fehér szirmaira gránátport lehelt volna a teremtő. Finom kezét barátságosan nyújtotta felém s csengő hangon mondá: „Isten hozta, már mondta Ákos, hogy mfgy jó barátja fog érkezni Vasmegyéből. Kétségkívül ön .. .* (Folyt. köv.) Politikai hírek. udvarnál szintén örömmel fogadták a tervet, de Haymarle akkori külügyminiszter, ki a találkozás ügyének kezdetben igaz barátja volt, később azonban nehézségeket gördített a terv megvalósulása elé. Csak mikor Kálnoky vette át a külügyminiszteri tárcsát, akkor újították meg ismét a tárgyalásokat. Mikor a múlt évben Giers Bécsben időzött, mindenben megállapodtak, s az akkori terv szerint, a találkozásnak a múlt ősszel kellett volna megtörténni. Azonban Bismarckg gyengélkedése miatt az egész terv abba maradt. Mikor legutóbb Kálnoky Bismarckot Yarzinban meglátogatta, véglegesen megállapodtak a találkozás helyére és idejére nézve, de ezt titokban tartották, mert attól tartottak, hogy Vilmos császár egészségi állapota folytán a találkozás ismét elmarad. A találkozás czélja elsősorban konstatálja azt, hogy e három uralkodó közt személyes ellenszenv, gyűlölség vagy félreértés nem forog fenn. A három császár találkozón főleg alkalmas eszközről akarnak gondoskodni a monarchikus elemek Európában való megvédelmezésére, a minden oldalról fellépő republikanizmus és anarchizmus ellenében. Természetes, hogy ennek kapcsán Európa egész politikai helyzete szóba fog kerülni, lehetséges, hogy ez alkalommal az álló hadseregek egy részének leszerelését is elhatározzák. Az országgyűlés munkarendjéről a Nemzet a következőket írja: A ház munkarendjére nézve természetesen elsősorban a megalakulás veszi igénybe a házat, amely azután megkezdi a felirati vitát. Ennek befejeztével a delegáltok fognak öszszeülni, ami körülbelül október hó végére várható. Majd a költségvetési vita következik , ennek végeztével az első érdemleges tárgy: a főrendiház reformja lesz. Székelyföldi rom. kath. néptanítóink és a kepeügy. (A folyó évi szeptember hó 22—24-én tartandó erdélyi rom. kath. státusgyülés figyelmébe ajánlva.) — Két czikk. — különböző viszonyaira való tekintettel — négy bizottságot küldött volt ki. Ezen bizottságok, mint tudjuk, munkálkodtak is, és az eredményt a státusgyűlés elé fogják terjeszteni. Miután a régi keperendszer túlélte magát, élannyira, hogy azt már többé fentartani lehetetlen, valószínű, hogy többféle módot fognak ajánlani a bizottságok a képe megváltását illetőleg, az is több mint bizonyos, hogy készpénzfizetésre kívánják azt változtatni ; egy körülmény azonban aligha ki nem kerülte a bizottságok figyelmét, és ez a lelkészek, kántortanítók és segédtanítók közötti, az ókorból még mai napig is fenálló osztozkodási rendszer. A lelkész, ki miként a templomban, úgy az iskolában is híven, pontosan teljesíti kötelességét , megérdemli a mi jövedelmet hoz ; de tekintve ez időszerint a tanítók szellemi előhaladását és hovatovább súlyosbodó terheit, — illetőleg az 1868-ik XXXVIII. t. sz. által történt nagykorusítását, hanem egyedül csak kántorról, hanem tanítóról is van szó, már többé a régi osztozkodási arány meg nem állhat. Ezzel azonban nem célunk, hogy a lelkész jövedelme csorbíttassék, mivel annak apadnia nem lehet, nem szabad, hanem azt óhajtjuk, hogy a kántortanitó és segédje jövedelmei az illő mértékig kipótoltassanak. Lássunk egy példát a közéletből. Vegyünk fel egy középszerű, 2000 lelket számláló kath. hitközséget mintául. A.) 1. A lelkész évi kepéje vagy i 8 rendes jövedelme: a) Oszkepe : 300 kalangya rozs ~ 450 régi véka ~ 450 frt ; b) tavaszkepe : 300 kaszab ~ 450 véka ~ 150 frt ; c) oszpora (pénzbér) 60 frt; d) fakepe : 30 öl fa á 3 frt fr 90 frt. Összesen : 850 frt. 2. A lelkész évi mellékjövedelme: a) Szántóföldek, kaszálók évi jövedelme 100 frt; b) temetési dij 60 kis halott után á 1 frt, 20 felnőtt után a 2 frt , 100 frt; c) ájtatos (mise) alapokból 120 frt; d) kézi énekes misékből 30 frt; e) kézi olvasott sz. misékből 30 frt; f) 50 drb keresztlevél kiadása 50 frt; g) 50 drb halotti bizonyítvány kiadása 50 frt; h) 10 drb családi kimutatás 20 frt; i) keresztelési ajándék (gyertya, tojás) értéke "'lb frt; kJ és kétest'üij vopat után 15 frt; 1) menyasszony beavatási ajándék (különfélék) 5 frt; összesen 550 frt. B) 1. A kántortanitó zenes évi kepejövedelme. a) Oszkepe 100 kai. rozs = 150 véka — 150 frt; tavaszkepe 100 kai. zab. = 150 véka = 75 frt; c) oszpora 20 frt; dl faképe 10 öl fa á 3 frt — 30 frt. Összesen 275 forint. 2. A kántortanitó évi mellékjövedelme. a) Szántóföldek, kaszálók évi jövedelme 20 frt; b) temetési dij 33 frt; c) ájtatos (mise) alapokból 7 frt; d) kézi énekes misékből 10 frt; összesen 70 frt. C) 1. Segédtanító évi kepejövedelme. a) őszkepe 50 kai. rósz = 75 véka = 75 frt; b) tavaszkepe 50 kai. zab = 75 véka — 37 frt; c) oszpora 10 frt; d) fakepe 5 öl fa = 3 frt = 15 frt; összesen 137 forint. 2. A segédtanító évi mellékjövedelme: a) temetési dij 17 frt; b) ájtatos mise alapokból 3 frt; c) kézi énekesmisékből 5 frt; d) harangozási díj temetéskor 25 frt; összesen 50 frt. A fennebbiek figyelmes áttekintésével szembeötlik a 2. c. és e. pontok alatt előforduló mellékjövedelmeknek a lelkész és a tanítók közötti aránytalansága. Ennek oka abban rejlik, az a.) alattiakról nem is szólva, hogy az ájtatos alapítványokból (pium legatum), melyek 1856. év előtt keletkeztek, ha énekes misékre adattak is, felsőbb rendeletnél fogva a kántor és segéde nem kapnak. Az azutániakat többnyire olvasó misékre szokták változtatni, miből természetesen a kántor és segéde nem részesülhetnek. Ami kevés, a hagyományozók szándéka szerint, énekes misékre hagyatik, — azt is tetszés szerint minden arány vagy kulcs nélkül szokták kivetni. De a mellékes, részben bizonytalan jövedelmektől eltekintve, a képe megváltásánál óhajtandó, hogy a lelkész jövedelme úgy amint van, megmaradván, ott, ahol kivihető, vagyis az anyagi állapot megengedi, a kántor- és segédtanító jövedelme pótoltassák ki, úgy hogy mikor a lelkész kepeváltság fejében 800 frtot kap, a kántortanítónak 500 frt, a segédtanítónak pedig 300 frt biztosíttassák. Ha egy községi vagy állami tanitó, kinek a mellett, hogy a tanításon kívül semmi egyébb hivatalos foglalkozása nincs, négy hónap alatt a hol tetszik ott jár, s amazokhoz képest fényes úri szállás, illetőleg lakással bir, 300—500 frt tiszta készpénz fizetést húz s még tát is kap, akkor bizonyára egy kántor tanitó is megérdemel mint tanitó 300 frtot s mint kántor 200 frtot, a segédje pedig mint tanitó 200 frtot s mint harangozó 100 frtot. Vagy talán nem érdemel többet egy tanitó mint egy hajdú vagy dijnok?! Az, folytasson bár a tanitó terhes házi családjával a legegyszerűbb életmódot, már állásánál fogva megkívántatik, hogy tisztességes ruházatben jelenjék meg a világ előtt, ha nem akar gúny tárgyává tétetni. Ez pedig az eddigi rendszerrel tel e IJ CU tiillit U1C3 a kepe rendezésnél ily értelemben fog eljárni, az igazságosság és méltányosság mellett az a haszon is lesz belőle, hogy a lelkészek és tanítók közötti súrlódásoknak, egyenetlenkedéseknek egyik és pedig legfőbb oka el leend hárítva. Dixi et salvavi animam meam m. o. A császárok légyottja.