Ellenzék, 1928. június (49. évfolyam, 122-146. szám)
1928-06-03 / 123. szám
49. év, 123. szám. ELLENZÉK вдвдзшагдав Barátságban akarnak élni Magyarországgal“ Samanja Titulescu és leszögezi Románia álláspontját az optánsperben Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójától.)г ellentmondó hírekből még mindig nem lehet tisztán látni, tárgyalás alá kerül-e a Népszövetség jövő heti ülésszakán a magyar optánsper. Magyarországi jelentés szerint leveszik napirendről a kérdést, mert a Népszövetség ülésén hiányozni fognak a nagytekintélyű politikusok, Chamberlain és Briand. Bukarestben viszont azt állítják, hogy a pert feltétlenül letárgyalják. Az utóbbi híradás valószínűségét alátámasztja Titulescu is, aki Sanremoból távirat útján nyilatkozatot küldött a Rador távirati irodának. A nyilatkozat az optáns-perre vonatkozik, illetve a bukaresti lapok cikkeire, amelyek az optáns-perrel foglalkoztak. — Tisztában vagyok a per anyagával — mondja Titulescu — és a magyar állam jogaival. Már két évvel ezelőtt minden egyes esetre vonatkozólag külön-külön megállapítottam a tényállást. ■ Mindezek a kérdések azonban már a lényeget érintik, a probléma viszont egészen más és pedig az, elfogadjuk-e egy idegen bíróság illetékességét, külföldi állampolgárok javainak kisajátítása kérdésében. A válasz negatív. Románia azt követeli, hogy a románokkal teljesen egyenlő elbánásban részesüljenek az összes idegenek. A külügyminiszter aztán kifejti, hogy amikor Románia hozzájárult Magyarországnak a trianoni békeszerződésből folyó kötelezettségei moratóriumához, ezt abban a feltevésben tette, hogy ezáltal elhalasztódnak a Romániát terhelő összes Magyarországgal szemben fennálló kötelezettségek is. „Ha aktíváinkat, amelyek Trianonból folynak — mondja Titulescu — moratórium sújtja, lehetetlen, hogy Magyarországgal szemben fennálló passzíváink azonnal fizetendők legyenek“. — Ha a döntőbíróság marasztaló ítéletet hozna, — jelenti ki a külügyminiszter — akkor is csak a jóvátétel alapján volna az végrehajtható. Mi barátságban akarunk élni Magyarországgal és távol áll tőlünk az a gondolat, hogy a román- magyar viszonyt az optánsok prizmáján keresztül kristályosítsuk ki. Kész vagyok minden lehetőt megtenni a Magyarországgal való normális, sőt barátságos viszony érdekében, de amit Magyarország kér, hogy t. i. terheket rójon a románságra, amely lemondott a magyar jóvátételről és most e terhek az adósok előnyére szolgáljanak, ez nem engedhető meg. Különlegesen berendezett lépMező, aranyozó műhely. Ovál-, kerek- és blendel-keretek minden kivitelben és méretben. Somlyai Mihály Cluj, Strada luau Manius. Legelőnyösebben az Ellenzékben hirdetve. MOZI Királyi nász Szabályos operett. Egy kis történeti háttér, annyi, amennyi egy operetthez kell, némi udvari cselszövények, amibe belekapcsolódik az enyhén romantikus szerelem. A történet mindvégig szellemes, fordulatos, a kiállítás korhű és stílusos, a rendezés pompás, a felvételek gyönyörűek. A főszereplők Maedy Christians, Wilhelm Dieterle és Albert Steinrück játéka kifejező, karakteres és dekoratív. A pompás vígjátékot ma, pénteken mutatja be a Corso filmszínház. Az érdeklődés iránta rendkívül nagy, ami tekintve a Királyi nász magas kvalitásait, indokolt és természetes A magyar Hónppiac hét fogamfofenlbijtiszasága . O. WELLS: A PÜSPMI LELKE A modern vallási töprengések eposza: egy papi ember lelki gyötrődései, önmagával és a világgal való küzdelmei a modern tudományos eszmék, a háború és a miszticismus zűrzavarában. Wells egyiklegszélesebben átfogó regénye. Ara főzve 190 let Egész vászondősésben 272 let JOhN GALSWORTHY: A FERÓ! MAJOM A Forsyte Saga óriási sikerű regényciklusának folytatása, melynek központjában a ciklus egyik legszebb nőalakja, Fleur ál, egy a háború utáni világban lejátszó cselekmény hátteréből kiemelkedve. Ara tűzve 230 lej Egész vászondűlésben 323 lej Kaphatók az ELLENZÉK könyvosztályában Kolozsvár, Strada Universitäte (volt Egyetem u.) 8. sz. No. 916/1928. Árverési hirdetmény Az „ARTA“ cég a Ker. Törv. 351. §-a értelmében késedelmes vevő terhére Clujon, Str. Memorandului 23. sz. alatti szalonjában, 1928. június 2.-án d. u. 4*30 órakor művészi festményeket, perzsa szőnyegeket, antik bútorokat, porcellánokat adat el nyilvános árverésen. Cluj, 1928. május 31. Dr. Joan Cosma, közjegyző. Шршшвшшшшитшшяшы^1ИШЯЯ S3 ж а же sú qbsя up. и risks вдов ess Világhírű S 1 HOfhEFT-SchFSDÍZ- Clayton- sunuinbar! 1 cséplőgépgfkreiínrfíSi | H nyersolaj lokomobilok, Wallis trak- 53 Ą tor, amerikai Birdseil és lóhere- Ц cséplők (Monitor és Purisi- Ц a cator) és lóhere fejtők ( eredeti gyári árban “ kaphatók rak- Э H tárról a 2 gyárilerakatnál i | HagaEfflil R.-T-ná! Einejj авввдаваиаив я кв в га в Hálókocsiban való átázás menetjegy, bérletjegy, podgyászszállítás, stb., stb. tudnivalóit és árait román, magyar és német nyelven ismerteti a „Hermes“ vasúti menetrendkönyv IX-ik nyári kiadása, mely minden könyv- és hírlapárusnál kapható és ára csak 56e lej. APRÓHIRDETÉSEK Apróbbáctánek árai: Ulnda azé 3 lej. Yntagibb btttvvl 10 lej- LagMaatob apróhirdetéa 50 lej. Aliért tearéaSk réea&vatEfaácu ezé 4 lej. Yairttgtkk beterel $ lej. Ceek гав|рвар1д fel’adott hirdetések után kannaezásalék filánl ezámiturk. PIJ ELŐRE FIZETENDŐ: aMs-шо. IZGY teljesen jókarban levő 501. Fiat-autó eladó. Értekezni: Szabó-autógarage, Str. Regele Ferdinand. 1533 AROMALOMHOZ, T*1 cséplőgéphez osztályozó hengerkeféket készít, javít Müller kefeüzeme Cluj, Str. Jorga. — Kérjen ajánlatot. VTAPI 50-től 70 üfőtérig tehéntej eladó. Barcsay Tamás gazdaság, Gyalu, 1527 | NYARALÁS ! ASZÁSZRÉGEN közelében levő görgénysóaknai fürdő (Jabenia), amely biztosan gyógyítja a reumatizmust és a női betegségeket, május 27-én nyílik meg leszállított árak mellett. Tisztelettel Horisescu Alexandra, Baile-Jabenita. — Via Reghinul Sasesc. Megnyílt a házai sósgyógyfürdő Autóbusz indul Clujról: 8, 12, 15*30, 17 órakor. Vissza 5, 8, 15 és 17 órakor, ipHatlan 6$ lakáss KÜLÖNBEJÁRATU kettős szoba, elő— Tv szoba, fürdő kiadó. Cím 1528 a kiadóban. KERTES villában bérbe vennék 2 szobát butorral vagy bútor nélkül. Stössel Str. Reg. Maria 48. 1531 PIMAA cca 250 ст*> vilag°S. JL lllvó raktárnak, műhelynek kiadó.Malom-utca 23. szám Svabbogarakat, muszkákat biztosan kiirtja Svabol-porral Hivatalos bizonyítvánnyal garantáltan méregmentes. Embernek, háziállatnak teljesen ártalmatlan. Egy csomig elegendő teljes kiirtáshoz. Utánvéttel 55 lejért szállítjuk. Viszonteladóknak rakott. Mythos Vegyiművek r.-t. Brakov, Telefon 432. Legújabb villany felvételű kitűnő „Syrena“ БШЙРН0Н művésznemének 98 lejárt kaphatók. — Legújabb slágerek — Táskánál, Cluj. ELADÓ a főtéren egy kisebb üzlethelyiség. Cim : Lapkiadó üzemvezetőjénél tudható meg. Str. Universitatii 3. KIADÓ különbejárata bútorozott szoba belvárosban, értekezni déli órákban, dr. Lakatosnál, Regina Maria 17. 1501 KIADÓ azonnalra 3 szoba, konyhás modern, új ház, mellékhelyiségekkel, kerttel, külön telken, Értekezni Heltai u. 16., vendéglő. KIADÓ Főtér közelében főutcában kettő parkettes szobás elegánsan bútorozott, diszkrét bejáratu, modern garzon lakás. PETHO ügynöksége, Piața Mihai Viteazul (Széchenyi-tér) 15. I. ipGYá különbejáratu szoba bútorral vagy T-ü üresen azonnal kiadó. Holdvilág-u.'37 BÚTOROZOTT szoba kiadó, Széchenyitér 7. I. emnelet, ajtó 6. 1535 Rendeléseinél hivatkozzék az Ellenzékre. Amíg a rajzos tart rendelje meg a .Modern kaptárkészítés kézikönyvét, részletes rajzokkal, méhészeti útbaigazítással 35 lej, utánvéttel Szikszay Archid p. u. Diósad, Salaj. Fenti kaptárokat műlépkezdettel felszerelve 300 lejért utánvéttel küldhetek. Megvételre keresek egy kisméretű benzines cséplőfelszerelést és rövid vasesztergapadot. Д1КДЛ.1ЧАШ SPEDITEUR, ki a szállítás minden ágazatában jártas felvétetik. — Unió szállit. váll. Főtér 8. l/KÖNYVELŐ vagy “ könyvelőnő felvétetik sürgősen, ajánlatokat „Kezdőfizetés 3500“ jeligére a kiadóba._______ MEGBÍZHATÓ irodaszolgát felveszünk. Unió száll, vállalat, Főtér 8. GÉP-l és GYORSÍRÓT, németmagyart, keresünk azonnalra. Ajánlatokat „Perfekt“ jelige alatt kiadóba. ÁLLÁST KÉR Го Egyedülálló uriné, magános úriemberhez gazdaasszonynak elmenne Str. Gorgenescu 63. Csulikné. Francia uriné perfekt a román és német nyelvekben, házvezetőnői v. nevelőnői állást keres. Cim a kiadóban. 0*69 Ha egészséges akar maradni, igyék ÉRTESÍTÉS A „Generala” Biztosító Társaság t. biztosítottjai tudomására hozza, hogy az 1928. május hó 22-én, székhelyen, az Ipar és Kereskedelmi Minisztérium és a Főváros Rendőrkapitánysága kiküldöttjeinek jelenlétében megtartott, törlesztéses népbiztosítási kötvényeinek 5-ik havi sorshúzásán, a következő betűs összetételek sorsoltattak ki: J) Y.I.Q. 2> Z.F.A. M.D.H. «> В. В. I. *) U.B.Y, A „GENERALA“ Biztosító Társaság népbiztosítási kötvényeinek 5-ik havi sorshúzásán kisorsolt összegek kedvezményezettjei közül megnevezhetjük: STEFAN MIHÁLY ur, Bragov, Malom u. 7. sz. — — — — Lei 30.000 Dr. SZÍBERTH JENŐ ur, Bistrita, Vasut u. 6. sz. — — — „ 20.000 GRAUR ANESTINA k. a. Galati, Str. Spitalului 28. — — , 20.000 BERCSAN BÉLA ur, Lugoj, Szt. János u. — — — — — „ 20.000 EZRI TIBOR ur, Oradea-Mare _______ „ 20.000 összegű nyereménnyel. 7. oldal.