Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-01 / 149. szám
79.76 /M//s7 /.2 Makkai Sándor püspök búcsúszózata egyházához Fótiss Hetű és MéltóNástan Egyház kerületi közgyűlés! Ez évi május hól0-éről kelt lemondó* levelem elküldése óta élénken érzem annak lelki szükségét, hogy az abban röviden elmondottakul túl, a Főtiszteleti és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés magas sommán keresztül, még egyszer szóljak az Ardeal-i református Anyaszentegyház egészéhez: őrállókhoz, munkásokhoz, intézményekhez, gyülekezetekhez.Nem titkolhatom el, hogy a szeretetnek a szívből áradó vágyakozását eleinte visszaszorította bennem a sötét kétely: van-e még jogom, lemondásom után, ahhoz a fórumhoz kiáltani, melynek tiszteletreméltó és holes színe előtt annyiszor tettem boldog bizonyságot az Anyaszentegyházban munkáló isteni kegyelemről és lehet-e reményem arra, hogy szavaimat ezúttal is azzal a jóindulattal fogja meghallgatni, mellyel szolgálatomat itt hosszú éven át kitüntetni kegyes volt? De ezt a kételyt végre is el kellett némítania a kötelesség parancsszavának, mely arra szólít fel, hogy az eltelt évtized isteni leckéjét még egyszer összefoglaljam és felmutassam az Anyaszentegyház felelősei és tagjai előtt. Tíz év munkája Mihelyt kötelességemnek ismertem fel ezt, azonnal jogosultnak is kellett látnom rá magamat. Hiszen az a munka, amely mellől a magamat sohasem kímélő lázas tevékenység tíz éve után, fájdalmas kényszerűség súlya alatt, félre kellett állanom, nem valami tőlem távoli és idegen történés, hanem az én szívemhez nőtt, saját drága munkám volt, az Úristen soha meg nem hálálható kegyelméből. És bár ettől a munkától való elszakadásom kibeszélhetetlen keserű bánattal önti el lelkemet, mégsem tehettem másképen, éppen mert Ardeal-i református Anyaszentegyházam szent előttem és jövője felett mélységes szeretettel aggódom. Ezért nem engedhettem meg magamnak semmképen azt, hogy mikor püspöki kötelességeim egész teljességének betöltésére a saját lelkiismeretem által megkívánt erő megfogyatkozott bennem, továbbra is igényeljem ebből a szent misszióból azt, ami annak dísze és kiváltsága. Mivel pedig ez a munka sokkal fontosabb, mint az én személyem és életem, jogom is, kötelességem is tehát, hogy amit vele kapcsolatosan Isten akaratának ismerek, azt továbbfolytatóinak szívére kössem. Azért Isten segítségében bizakodva, veszem magamnak a bátorságot, hogy szóljak. Főtiszteletű ésMéltóságos Egyházkerületi Közgyűlés! Az isteni kegyelem annak felismerésével indított minket az eltelt évtized munkájába, hogy az egyház: egyház! Ez a felismerés régebbi egyházi közszellemekkel szemben gyökeres változást jelentett, összes feladataink átértékelését, azoknak evangéliumi értelmezését. Ez a felismerés azt jelentette, hogy egyházainknak a hivatali, intézményes jellegtől a lelki, missziós jelleg felé kell fordulnia és haladnia. Azt követelte tőlünk, hogy egyházunkat szervezzük és változtassuk át azzá, aminek lennie kell: Isten intézkedő Anyaszentegyházává, mely az öntudatos hit és az abból fakadó tevékeny szeretet élő egyháza. Ez a felismerés teljesen mássá tette az egyház kulturális, szociális, nemzeti munkájának értelmét, mert valóban a hitből származó miszszióvá minősíti azokat és így az egyház többé nem egyik, jobb híjján felhasználható eszköze ezeknek a feladatoknak, hanem ezek a feladatok lesznek hatásterületeivé az Evangélium Lelkének, melyeken az egyház munkálkodik. Ebből a meggyőződésből fakadhat egyedül önerő, mely pedig az egyház jövőjének egyetlen alapja! Az elmúlt évtized ítélete abban foglaltatik, hogy ezt a felismerést mennyiben tudtuk érvényre juttatni, valóságos életté tenni egyházunkban? !Ha visszatekintünk ezekre a súlyos esztendőkre, kétségtelenül mindenütt láthatjuk adott jeleit annak, hogy egyházunk vezetői, munkásai, tagjainak mind szélesebb rétegei törekedtek az élő, lelki református egyház fölszabadítására a nagy világomlásban összedőlt intézményes egyház romjai alól.Fölcsillan ez az egyházi törvényhozásban, mely végre határozottan megállapította a hitvallási alapot, amelyen állunk s törvénybe iktatta a belmissziói munkákat, mint az egyház saját, szervezett munkáját. Belső kormányzatunk gondjainak mindinkább a lelkiek felé fordulása, az iskoláink fenntartásáért vívott harcban és új és új nevelőintézetek felállításában fokról fokra érvényesülő belső törekvés a nevelés szellemének evangéliumi elmélyítésére, lelkészi, tanári, tanítói új generációnk képzésének, nevelésének reformmunkái, a gyülekezetek hitvallásos öntudatának felébresztése és megerősítése érdekében folytatott irodalmi, intézményes és közvetlen tevékenységek, egyházi társadalmunknak aktív keresztyén életre és munkára való szövetségi megszervezése, szeretetintézményeink létesítése, megindulása, a külmissziói parancsának teljesítésére tett első lépéseink mind azt bizonyítják, hogy kezdtük megérteni a zsoltár szavát, mely boldognak magasztalja az embert, aki a s Siralomvölgyében kutat ás, csatornát csinál az égi eső életet adó vizének. Újjáépítés Tudjuk, hogy az igazi hitvalló egyház benne él a népegyház széles és elmosódó kereteiben, olyanformán, mint az öntudat világos magva a tudattalan, vagy csak félig tudatos lelki világ központjában. Mégis az a néhány külső jel, melyből a belső élet minőségére következtethetünk, azt mutatja, hogy maga az egyháztagok nagy serege is megérezte a kegyelmi idő lelkének fuvallatát s a legválságosabb időkben is megmutatja, hogy templomához, iskolájához, ezeken át ősi hitéhez való törhetetlen ragaszkodása nemcsak az örökségül kapottat tartja meg, de újat is tud alkotni a jövendőnek. Népünk teherviselése, melyet nyugodtan mondhatunk teljes egészében önkéntesnek, hiszen a kötelező rész hátralékának behajtásához nem kaptunk állami jogsegélyt, tiszteletreméltó és beszédes bizonysága az egyháza iránti szeretetnek. A Sron tovo Ebben a szent meggyőződésben legyen szabad rámutatnom arra, hogy az Ardeal-i református anyaszentegyház legfontosabb további feladatának azt tartom, hogy a kiépített egyháztársadalmi kereteket és a létesített intézményeket komoly, belső nevelői munka által lelki tartalommal, élettel, evangéliumi szellemmel töltse meg. Minden erejével őrködjék efelett és álljon ellene annak, hogy a szervezetek és intézmények öncéllá váljanak, vagy egyszerűen nevükben viselvén egyházi jelleget, világi analógiák szerint emberi érdekek, divatok, dicsőségek eszközei legyenek. A hit közösségének alapján élő szeretetközösség az a célkitűzés, mely a jelenlegi helyzetben határozottan azt jelenti, hogy az egyház lelki és anyagi értelemben egzisztenciaközösséggé kell hogy legyen, gyermekeinek tápláló anyjává, kit gyermekei viszont nem fölöslegük alamizsnáival szeretnek, hanem egész életüknek a közösség önfenntartó munkájába való odaadásával. Könyörgök a Mindenható Istenhez, Atyáink Istenéhez, hogy szent lelkével töltse meg, mint életadó esővel, az egyház csatornáit és kútjait, a szervezeteket és intézményeket s tegye a hívek seregét egyetlen szent közösséggé Krisztusban, „hogy életük legyen és bővelkedjenek!“ Külföldi kapcsolatok (Miután az elmondottakban röviden igyekeztem rámutatni a lelki egyháznak az elmúlt évtizedből kirajzolódó képére és örökségére, engedje meg a Főtiszteleti és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés, hogy néhány szóval még utalhassak azokra a kivüllevő kapcsolatokra is, melyek egyházunk életét és munkáját lényegesen befolyásolják s melyeknek hitünk szelleméből következő fenntartása különös gondomat képezte. Sokfelé ágazó és elég surű külföldi egyházi kapcsolataink ápolásában meggyőződésem szerint az a legfontosabb, hogy életképességünk és munkánk bizonyságait mutassuk fel külföldi hittestvéreinknek és ha sebeinket is fel kell néha tárnunk előttük, mégis mindig arról igyekezzünk meggyőzni őket, hogy nem alamizsnát leső koldussal, hanem testvérrel állanak szemben, olyan testvéregyházzal, melynek az evangéliumi egyházak nagy kötelességében sajátos hivatása és értéke van ezen a keleti véghelyen. Azt tapasztaltam, Főtiszteleti Közgyűlés, hogy akit tényleg Krisztus ügye hozott hozzánk, arra mindig hatott ez a magatartás és hogy ha 1926 előtt sajnáltak minket, 1926 óta becsülnek is. Az egyház és a közélet A keresztyén felekezetek közti itthoni viszony tekintetében a saját dolgunkkal való törődést fogadtam el aranyszabálynak, mert csak a munka igazolja önmagát. Azt kell hirdetnünk és gyakorolnunk, hogy a református önerő útja a közönyös türelem és a vak elfogultság felett vezet az igazsághoz. A hitben zárt, a szeretetben kiáradó: ez a mi szellemünk lényege. Annak a, ötszáz templom- és iskolaépítésnek pedig, mely e tiz év alatt történt, értékét nem is lehet pénzzel megmérni, mert az ilyen építés a gyülekezeti élet legnagyobb ügye, a lelkek megindulásának, föllángolásának szent időszaka, a találékony és fáradhatatlan szeretet felemelő erőpróbája. Ezek a külső jelek tehát szintén megerősítik bennünk a lelki egyház megújulásának tényét. Azonban, testtiszteletn és Méltóságon Egyházkerületi Közgyűlés, mindezek csak kísérletek, kezdő lépések. Isten kegyelmes jóváhagyásának biztató jelei voltak azon a végtelen uton, melyen egyházunknak tovább kell haladnia. Igaz, hogy felekezeti, faji, politikai elfogultságok és bizalmatlanságok, melyek tragikus korunk emberiségét szétszaggatják, sokszor korlátozták és gátolták eddig is és fogják korlátozni és gátolni ezután is ezt a továbbhaladást. De a lelki egyház előtt ezek csak fokozottabban mutatnak rá a köteleztetésre,hogy valóban és mindinkább egyház legyen, hogy ellenállhatatlan világossággal dokumentálja örök lényegét, mely nem politikai, kulturális, szociális intézmény a keresztyén frázisok máza alatt, hanem az Ige hivő egyháza s egyedül ebben a minőségében áldott misszionáriusa a nemzetnek, társadalomnak, kultúrának is. Íója ezek a missziók a támadás tüzes nyilainak céltáblái, de azt kell remélnünk, hogy ezek a nyilak éppen azáltal tompulnak el és aludnak meg majd, ha az egyházat tetteiből lesz kénytelen az Evangélium hirdetőjének ismerni el a világ. A hitben öntudatos, a szeretetben tevékeny lelki reformátusság útján indultunk el s lépegettünk, sokszor botladozva s meghátrálva, az elmúlt évtizedben. De ez az út nem a múlté, mert ez az egyetlen útja a jövőnek is. Ennek az útnak a végén van a mártíregyház Isten által kitűzött koronája, teendői A magyarság, mint nemzeti kisebbség szempontjából az egyházat a nemzeti eszmény őrének tisztelem. Az egyháznak kell afelett őrködnie, azon munkálkodnia, hogy az itteni magyarság és közelebbről a református magyarság örökre egy maradjon mindazzal, ami magyar érték, elszakíthatatlan része maradjon az örök magyarságnak, mely nem politikum, hanem lelkiség és szellemiség. Azonban az eszményt sohasem szabad összezavarni a taktikával. A taktika nem az egy-r láz, hanem a politikai párt dolga. Az egyháznak a magyar politikában is csak egy feladata lehet: őrködni azon, hogy a taktika az eszmény szolgálatában álljon, annak legyen alázatos és hűséges eszköze s ne emberi érdekeknek és hiúságoknak. Az elmúlt tíz év azt bizonyítja, hogy egyházunk felelősei mindent megtettek népünknek az állam életébe való törvénytisztelő beleilleszkedésére Krisztus írónk parancsolata szerint és hogy a mi népünk öröklött ősi becsületességével eleget is tett ennek a kötelességének. "Mégis, Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés, a tény az, hogy jelenleg szenvedő áldozatai vagyunk a beteg világszellemnek s érezzük, hogy a reformátusságot csak az Isten különös csodája tarthatja meg. Ebben a mélységes sötétségben az az én meggyőződésem, hogy sohasem szabad hibáztatható okaivá lenni szenvedéseinknek, de viszont arra sem szabad okot adnunk soha, hogy bárki megvádolhasson minket nemzeti mivoltunk, örökségünk feláldozásával, alku tárgyává tételével, elárulásával. A lelki egyház népének, az evangéliumi magyarságnak kiváltsága az, hogy nemzeti szellemének teljességében, atyáitól öröklött magyar jellemének őszintén felajánlott értékeivel legyen munkálója és hordozója a békességnek és szeretetnek azok között a felekezetek között, ahol él, íme, Főtiszteletű és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés, ezek azok a tíz év alatt meggyőződésemmé vált igazságok, amiket lelkiismeretbeli kötelességemnek éreztem még egyszer elmondani a múltra és a jövendőre vonatkozólag. Tettem ezt azért is, hogy ezzel bizonyságot tegyek arról a soha el nem fogyó szerdetről, mellyel az Ardeal-i református Anyaszentegyház, az én lelki Édesanyám iránt viseltetem, akinek mindent köszönhetek: lelki születésemet, testi és szellemi tápláltatásomat, az őt örömmel és hálaadással való szolgáltatás kegyelmi ajándékának huszonnégy áldott esztendejét s ebben az utolsó tíz évi lelki vezérségre kiválasztottság diszét és terhét. Buzgón könyörgök a Mindenható Istenhez, hogy ezt az áldott és szent lelki Édesanyát, a mi Anyaszentegyházunkat őrizze és áldja meg mindörökké! Búcsú az egyháztól És ezzel el is érkeztem a búcsú tovább fel nem tartóztatható, nehéz pillanatához. Lelki szemeim előtt ebben az utolsó pillanatban egyszerre ragyog fel valamennyi nemes és szent gyülekezet drága képe, amelynek kebelében Isten Igéjét hirdettem, az iskolák és intézmények, amelyekért viaskodtam és amelyekben szolgáltam, a munkatársak feledhetetlen arca, akikkel együtt szenvedtem, örvendeztem és dolgoztam. „És most ime én tudom, hogy nem látjátok többé az én arcámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek Országát“. (Ap. Csel. 20 r. 25. o.) De kérlek titeket, szeretett Atyámfiát, engedjétek meg nekem, hogy a lélekben és szeretetben való eltéphetetlen együttmaradásban reménykedhessek, mert elviselhetetlen volna rámnézve ez a búcsúvétel, ha végleges elszakadást jelentene számomra mindattól, amit nekem az ősi református Anyaszentegyház jelent. Mert hiszen mindent jelent, egész eddigi életemet is Rám nézve ez a lelki szeretetközösség az a pótolhatatlan valóság, amelyben és amely által élek, amíg élek. Szabadjon hát hinnem abban, hogy amint sok-sok drága lélekkel érzem változatlan egységemet, kik pedig már nincsenek a földi egyházban, hanem ama mennyeiben és diadalmaiban, éppen úgy együtt munkálkodhatom továbbra is a földi egyház kötelékében, ugyanazon szent szolgálat egységében azokkal, akikkel örökre egybekapcsolt Krisztus ügye, ha ezután megváltozott formák és módok között is. Ebben a bizodalomban kérem Isten minden kegyelmét és áldását a Főtiszteletű és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés minden tagjára, az összes gyülekezetekre és intézményekre, az Anyaszentegyház minden munkájára! „Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel egybe az Atya Istentől és az Er Jézus Krisztustól!“ (Ef. 6. r. 23. v.) A Főtiszteletű és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés megértő jóakaratába és szeretetébe ajánlva magamat, maradok mindig készséges szolgája. (Balto Episcopeiti) (Oradea mellett.) 000 év óta használják eredménnyel 42° C. kénes rádiumon hőforrásait, reuma, köszvény, csuz, ischiás, valamint nőibajok ellen. Iszapfürdő, iszap-pakolások. Villany szénsavfürdők, szakorvos felügyelete mellett I. víz I. teljes penzió, szálloda, háromszori étlapszerinti étkezés, gyógyfürdő vagy Imitáin - fürdő : június és szept. 180 lei naponta Julius és aug. 220 lei naponta II. oszt. penzió 125 lei naponta Gyerek p. 12 évig 100 lei naponta 50 százalékos vasúti kedvezmény a visszautazásnál Elsőrangú tánczene. Cursalonban minden este tánc. Orthodox kóser étterem. ROMÁNIA EGYETLEN HULLÁM.FÜRDŐJE!! Dr. Makkai Sándor. j ÁRA 480 LEI a „Magyar Larousse“, RÉVAI 2400 hasábon, 1200 oldalon, 35.000 címszót tartalmaz, 2000 szövegképpel,32 darab melléklettel, 21 egész oldalas színes térképpel, rendkívül erős kötésben. Még jan. hónapban előjegyzési ára 430 lei KISLEXIKONA Még néhány példány kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj. - Most vegye meg, mert később 600 lej lesz. Vidéki rendeléseket utánvéttel, azonnal intézünk !