Előre, 1951. április-június (1. évfolyam, 2-73. szám)

1951-04-06 / 2. szám

ELŐRE A. P. CSEHOV SZÍNDARABJÁRÓL A. P. Csehov a múlt század második felében élt és közvetle­nül az első orosz forradalom kü­szöbén (1904) halt meg. Cseho­­vot a nyugati irodalmi kritika mindig úgy állította be, mint a szomorú emberek, a vereséget szenvedettek költőjét. A való­ságban mi sem áll távolabb Cse­hov irodalmi célkitűzéseitől mint hogy ezeknek költője le­gyen. Realista író volt, folytató­ja a nagy orosz demokrata gon­dolkodók hagyományának. Szi­lárd meggyőződése vant, hogy az irodalmi műnek csak akko van létjogosultsága, ha a való­ságot tükrözi vissza. „A drámai színjátékban — írta — az életet kell megmutatni, olyannak, amilyen a valóságban, az embe­reket kell megmutatni, ahogy a valóságban előfordulnak". Csehov korszaka az orosz kapitalizmus kibontakozásának kora. A hűbériség felbomlott , a tőkés­ társadalom a maga ke­gyetlen valóságában áll az író előtt. Mélyen érezte és kifejez­te a kapitalizmus embertelen vol­tát. Megmutatta, ho­gy a tőke viszonyok eltorzítják és a fizi­kai nyomor mellett erkölcsi nyo­morba taszítják az embert. Látta, hogy a tőkés társadalom minden rohanása, látszólagos lázas üteme, nem a nép, nem a kisemberek érdekeit szolgálja. Egyik hőse, Asztrov doktor a „ v anya bácsidból így fejezi ki ezt a csehovi világosan'.atást: „Hát igen, megérteném, ha a 'kiirtott erdők helyére műutakat, vasutakat építettek volna, ha itt gyárak, iskolák lennének, a nép egészségesebb lenne, gazdagabb, okosabb. De hisz mindezeknek kire sincs." A kapitalizmus ellensége a szépségnek és igazságnak — mutat rá Csehov. Jellegzetes, elgépiesített embereket hoz létre. Csehov írói iróniájának minden dühével fordul a „tokbabuji emberek" ellen, akik az élet szépségét és sokszerű­ségét úgy torzítják el, hogy mindent be­skatulyáznak: tokbabújtatják esernyőjüket, lelküket, gondola­taikat. Csehov látja a dolgozók rossz sorsát, látja a muzsikák sötét nyomorát, a csinovnyikok szolgalelkűségét. Mindezeket visszaadja műveiben. Érzi azon­ban, hogy itt nem lehet m­egálla­­ni. Szomjasan keresi a kive­zető utat. Összes műveiből ki­­csendül a hit: a jövőben minden megváltozik. Koroljev az „Egy orvosi eset“ hőse, aki megláto­gatja a fegyházhoz hasonló ka­pitalista üzemet, arra az időre gondol, „ami talán nincs is messze, mikor az élet éppen olyan derűs és vidám lesz, min ez a csendes vasárnap reggel". Csehov hőseit a társadalom ösz­­szetörheti, megviselheti, de eb­ből a finomhangú költészetbe végülis mindig felcsendül a jobb életben­­ való reménység. Azt a kort hívja, amikor, talán „25 év múlva minden ember dolgozni fog". Csehov látta és bírálta korá­nak társadalmát. A kritikai rea­lizmus nagyjai közül való. Nem jutott el azonban odáig, hogy a végső következtetéseket levonja. A művészetet és az irodalmat nem tekintette felelőtlen játék­nak. Hirdette, hogy a művész át kell hogy legyen hatva a ha­za felvirágoztatásának hitétől, a kisemberek szeretetétől, hogy a „szép életért“ kell küzdeni, hogy az irodalomnak világnéze­tet kell tükröznie. Egyik leve­lében azt írja, hogy „meghatá­rozott világszemlélet nélküli élet nem élet, hanem teher és gyötrődés." Hitt a szépben és a jóban, amelynek győzedelmes­kednie kell. Csehov azonban mégsem jutott el a társadalmi világnézetig. Egész írói meg­győződésével kutatta a kivezető utat, de nem látta meg a mun­kásosztályt és annak történelmi hivatását a kapitalizmus felszá­molásában. A holnap, amit oly szenvedélyesen hívott, csak így kaphatott volna reális megala­pozottságot. Ez az „apolitikus“ beállítottság, a kibontakozó tár­sadalmi erők világos felismeré­sének hiánya, gátolta Csehov művének teljes kiteljesedését. Ezt az utolsó, de döntő lépést a kritikai realizmustól a szocia­lista realizmusig Maxim Gorkij tette meg. Csehov színdarabjaiban éle­sen szembefordult korának for­malista irányaival, melyek a színházban csak játékot láttak. Küzdött a rutin ellen, mely a színpadi cselekményt sablontör­ténetekre akarja leegyszerűsí­teni. Felfogása egészen közel állott a materialista dialektika valóságszemléletéhez. Az iroda­lom nem játék, hanem a valóság visszatükrözése és ennek a visszatükrözésnek nemcsak a­el­színes cselekményeket kell közvetítenie, de ugyanakkor meg kell mutatnia az események mé­lyén rejlő értelmet, a felszín mö­gött a lényeget. Csehov is így fogja fel a színpadi alkotás sze­­rpét, komolyságában és fontos­ságában mély meggyőződéssel hitt. „Azt akarom — írta — hogy a színpadon minden olyan bonyolult és egyben minden olyan egyszerű és magától érte­­ndő legyen, mint az életben". A látszólag semmitmondó be­szélgetések, amelyek a csehovi darabokban a néző előtt elhang­zanak,­­ mély, frtelm­eredenek magukban. Felfedik az egyes tereplők közötti titkos kapcso­latokat és ugyanakkor elővetí­­tik az elkövetkezendő esemé­nyek árnyát. Csehov egyik kri­tikusa, Nemirovics-Dancsenko azt írja, hogy a csehovi színda­rabokban a látszólagos esemé­nyek mögött „tengeralatti áram­­atot“ találunk. Csehov összes kritikusai, így többek között­­ Sztaniszlavszkij, Jermilov, Zub­­a­hov, aláhúzzák, hogy Csehov színdarabjaiban két síkot kell megkülönböztetnünk. A felszí­nes történetet és a mögötte meghúzódó általános kérdést.­­A történetből mindig kicsendül a filozófiai általánosítás, a jelkép amit a darab sugall. Csehov színdarabjai világnézeti dara­bok. Gorkij azt mondja róluk, hogy „más drámák nem vonják el az embert a valóságtól egé­szen a filozófiai általánosítá­sokig, az ő művei azonban meg­teszik ezt." Csehovnál azonban a szimbólum, a jelkép nem ön­célú, az életből fakad és azért születik,­ hogy utat mutasson. A „Sirály", amelyet a Maros­vásárhelyi Állami Székely Szin­­ház ötéves évfordulóján bemu­tat, ilyen világnézeti szinmű. A felületes néző csak bor,y°'un szerelmi történetet lát ebben a darabban. Egyrészt Nyina-Za­­recsnája boldogtalan szerelmét a divatos író, Trigorin iránt, másrészt a tehetséges, de hang­ját megtalálni nem tudó fiatal író, Konsztantyin Trepljov sze­relmét Nyina Zarecsnája iránt, mely végül az összeomláshoz és öngyilkossághoz vezet. A két főhős mellett felvonulnak a ko­rabeli társadalom ismert figu­rái. A divatos, hiú és rutinba­­hulló színésznő, Arkadina, a te­hetséges, de passzív és végüli­­romlottságba torkolló iró­i rigó­ria. Mása, a vidéki fiatal leány, akit teljesen megtör boldogtalan élete, Medvegyenko, a kis fize­téséből nehezen tengődő vide tanító, stb. Ez azonban csak a felszín, mert a „Sirályának igen ko­moly mondanivalója van. A mű­vészet feladatának kérdéseit boncolgatja. Csehov szereti és sajnálja hőseit. Látja a polgári társadalomtól elrontott embere­ket és mint a felületnél mélyeb­ben látó realista, nem az egyes embereket ítéli el, hanem magát a társadalmat. Ezért hősei nem sablon­hősök. Bár állásfoglalása mélyen etikai az élettel szemben, bár­­Csehov pozitív hősei egy­idejűleg testesítik meg a jót és a szépet, negatív hősei pedig a rútat, a kispolgári hétköznapisá­­got és a bárgyúságot, mégis gyakran a negatív hősökben is meglátja az emberi felvillanáso­kat, az emberit, amit a társada­lom torzított el. A „Sirályában ” felismeri, hogy a tőkés társada­lomban a művész megvetett a bérrabszolga. Ahogy Marx ír­ja a Kommunista Párt Kiált­ványában „a burzsoázia minden eleddig tiszteletreméltó és bor­­zongó áhítattal szemlélt tevé­kenységről leszedte a dicsfényt. Fizetett bérmunkásává változ-­­ tatta az orvost, a jogászt, a pa- u­pot, a költőt, a tudomány em­­berét." Csehov érzi, hogy a mű­vészethez nem elég a tehetség. Trigorin és Arkádina tehetséges emberek, mégis Arkádina, a szí­nésznő, a polgári társadalom­ban képviseli és kiszolgálja a kupecek és az ízléstelen keres­kedők „művészeti igényeit", mely ahogy Lenin mondja „keretben és képben pornográfiát, és a „szent" színművészeihez való „ráadásul" prostitúciót kíván. Arkadina kiszolgálója ennek a világnak. Csehov azt hiszi és azt hirde­­ti ebben a darabban, hogy az igazi művészethez munka, ki­tartás és föltétlen hit szükséges. A polgári társadalom összetöri és bábjaivá teszi azokat, akik nem hisznek elég erősen a művé­szetben, azokat, akik műveikbe nem visznek világos, kifejezett világnézetet és hitet. Ezért bu­kik el Trepljov is. Fiatal, tehet­séges író, de nem tudja megta­lálni művészetének kifejezését. A formalizmusba, modorosság­ba menekül. Ezért a kapitalista társadalommal való összeütkö­zés összetöri és végül megsem­misíti. Trepljov példája a hiá­­ba elpazarolt szépségnek és ne-­­­mességnek, mely nem találja«» meg a kivezető utat. Trepljov szépségkeresésében nem jut el az igazsághoz, nem érti meg a küzdelem és a munka nagysze­rűségét, mely az igazi művész számára végülis lehetőséget nyújt arra, hogy a polgári tár­sadalom szennyes habjai fölé tudjon emelkedni. Az igazi művészi hitet Csehov darabjában Nyina Zarecsnája képviseli. Nyina keserűen csa­lódik az életben. Élete meggyő­zi arról, hogy a polgári társada­lomban élni és művésznek len­ni borzalmas. Naiv, ifjúkori ál­mai szertefoszlanak. Trigorin megunja és visszamegy megszo­kott szerelméhez, Arkadinához. Gyermeke meghal. Nem játsz­­hatik a fővárosban, még csal: a nagy vidéki központokban sem, csak Jeliben és más eldugott kisvárosokban. Vidéki kupecek és kereskedők veszik körül ud­varlásukkal. De Nyina igazi művész. Hisz művészetében. Célja van az életben. Ezért mondhatja Trepljovnak a darab utolsó jelenetében, megtörtén, de magabiztosan: „Most már igazi színész vagyok, gyönyörű­séget okoz a játék. Csodaszép­nek érzem magam. .. és érzem hogyan nő napról-napra lelki­­erőm. A fő, hogy tűrni tudunk Tudd hordani a keresztedet és higyj.. . .Amikor a hivatásomra gondolok, nem félek az élettől". Nyina hite, Csehov hite is. Nyi­na a szépséget és a jóságot kép­viseli, akit öszetört az élet. De Nyina, Csehov hősnője, nem marad a színdarab végén vére­sen elterülve, mint a lelőtt si­rály. Sztaniszlavszkij jogga­ jegyzi meg, hogy „ez a sirály épült, felrepül". Csehov polgá­ri kortár­sai közül sokan nem éltették meg darabját. Azt hit­ték, hogy Csehov csak elbukott, tragikus hősöket ábrázol ebben a nagyszerű drámában. A da­rab egyik szereplője Komiszár­­jevsz­kája azonban ezt írja Cse­­hovnak a darabról: „Az ön ,,Sirály"-a a mienk* is, mivel lel­kileg örökre hozzákapcsolódtam. Ez a „Sirály" él, szenved és olyan őszintén hisz, hogy soka­kat fog arra kényszeríteni, hogy hinni kezdjenek ők is." Valóban Csehov hisz a mű­vészetben. Hisz abban, hogy a kapitalizmus világát­ fel kell hogy váltsa egy szebb világ. Olyan világ, amelyben a művé­szet is megtalálja igazi értel­mét. Csehov nem érte m­eg ezt az új művészetet, melyet Lenin tudományos előrelátással hir­dette: „Ez szabad irodalom lesz, mert nem a haszon és a karrier, hanem a szocializmus eszméje és a dolgozókal való együttér­zés verbuvál új, meg új erőket soraiba. Szabad irodalom lesz, mert nem valamely életunt hős­nőd fog szolgálni, nem az unat­kozó és elhízástól szenvedő „felső tízezret", hanem a dolgo­zók millióit és tízmillióit, akik az ország virágai, ereje, jöven­dője. Szabad irodalom lesz, amely az emberiség forradalmi gondolkozásának legújabb ered­ményeit megtermékenyíti a szo­­cialista proletariátus tapaszta­latával és eleven munkájával, amely állandó kölcsönhatást lé­tesít a múlt tapasztalata közt és a jelen tapasztalata közt" Ez az új szabad színművé­szet hozza most szinte Csehov halhatatlan drámáját, felidéző­­jeként egy olyan ember- és m­­­­vészgyű­lölő korszaknak, mely országunkban mindinkább kezd a múlté lenni. DR. SPIELMANN JÓZSEF Meg kell erősíteni a „Salamon Ernő“ irodalmi kört (Marosvásárhely,) A legutóbb­­ Kolozsváron megtartott munkaer­­­­tekezlet, amelyen több erdély­i tartomány irodalmi köreinek ki­s küldöttei tettek jelentést, ált­­á­­­nosságban megmutatta a meglevő I irodalmi körök eddigi eredményei­­ és hiányosságait. Kitűnt, hogy sok esetben — s így volt ez Marosv­ásárhelyen is, — az írószövetség keretében mű­ködő irodalmi köröknek nem volt szervezeti formájuk és inkább az Írószövetségek tagjainak alkotási bizottságaivá alakultak át, ame­lyeknek munkaülésein az írók műveit vizsgálták meg. Kivétel, a marosv­ásárhhelyi ifjúsági irodalmi kiír, amelynek 22 munkásszárma­­zású iskolai ne­veinek tagja van, akiknek nem­ egyike máris figye­­lemreméltó írói mondanivalókkal jelentkezett az irodalmi kör mun­kaülésein. A bukaresti ,,Macára’’ című lap, az írószövetség hivatalos lapja a kolozsvári munkaülést elemezte, kiemelte, hogy a maros­ tartományi pártszervezet hathatós támogatása nyomán jelentkeztek a marosvásárhelyi irodalmi kiír eddigi eredményei. Az írószövetség marosvásárhe­­lyi íiókja legutóbb köztes munka­ülést tartott a marosvásárhelyi néptanács kultúrosztályának ki­küldöttében és a kolozsvári érte­kezlet tanulságait, az arról szóló jelentést és az elhangzott javasla­tokat kielemezve, határozatokat hozott az irodalmi kör munkájá­nak megjavítására. Az írószövetség marosvásárhe­­lyi fiókjának vezetősége elhatá­rozta, hogy közös keretben egye­síti az idősebb új irodalmi káde­rek és az ifjúsági irodalmi kör te­vékenységét. A „Salamon Ernő’i­rodalmi kör tagjai lesznek tehát, az eddigi ifjúsági kör tagjain kí­vül, azok a munkás és dolgozó Paraszt Származású fiatal tehet­ségek is, akiknek munkáit eddig külön bírálták el az írószövetség ke­retében. Az új írói káderek műveinek eb­bírálását, irányításukat az irodal­mi kör vezetősége és az írószö­vetség tagjai közül kijelölt írók fogják végezni. Az írószövetség m­arosvásárhelyi fiókjának egy munkaközössége az irodalmi kö­rök régóta fennálló gyengeségét­­ fogja kiküszöbölni egy tanulmányi­­ kör mielőbbi megszervezésével, amelynek keretében a „Salamon Ernő’’ irodalmi kör tagjai nem­csak ideológiai, hanem irodalmi vonatkozású és nyelvtani ismere­teket sajátítanak majd el.­­ Itt fogják rendszeresen feldol­­gozni a Párt- és kormány­határo­­zatokat, a nemzetközi politika je­­­­lentős eseményeit, a szovjet szer­zők és a hazai szerzők és nem utolsó sorban a román és magyar irodalom klasszikusainak műveit. A kollektíva most foglalkozik a tanulmányi k­­r munkatervének összeállításával és rövid időn be­lül megkezdi tevékenységét. A marosvásárhelyi városi, a marostartományi és a rajoni nép­tanácsokra és a szakszervezetek kultúrfelelőseire hárul most már az a fontos feladat, hogy rendsze­resen foglalkozzanak az üzemek­­ben, intézményekben és falvak­ban jelentkező írói tehetségek­nek a „Salamon Ernő” irodalmi körbe való szervezett irányításá­val. A marosvásárhelyi írószövetség és irodalmi kör több figyelemre­méltó munkás és dolgozó paraszt­­származású fiatal írói kádert tart nyilván. Barabás Irén, „Sirró Gé­­za’’ gyári dolgozó, Tamási Lajos kertész, Varró Ilona, Balogh I­­va, Nagy Zoltán, Kábuii Ferenc kö­zépiskolai növendékek, On­­­.-i Gyula és Kajzsa András udvar­falvi, illetve kibédi parasztsz­ár­­mazású tanítók és sokan mások, akiknek egy-egy munkájuk nyom­tatásban is megjelent, amelyek bi­zonyítják az új írói káderek szer­vezett irány­ításának és támoga­tásának szükségességét. Ezt a nemes feladatot kell vállalniok a marosvásárhelyi írószövetség „Salamon Ernő’’ irodalmi köve­te­­leteinek. (b. b.) VÁROSI ÉS FALUSI POLITIKAI KÖRÖK FIGYELMÉBE! A városi és falusi politikai­­ körök április 16-ig az alábbi eleste­ brosúrát dolgozzák fel: I­sörös Lobogó filmszínház: „A világ népei harcban Ny.- cirkusz. gatnémetország az amerikai im­________ perialisták általi felfegyverzése ellen/’ A brosúra a politikai körök­­ sorozatban jelent meg. (KMP kiadás.) MAívóé V ASÁKriEE V1 MOZGÓK M "'SORA: Uj Idők mozgó: Uj műsor: Propress! filmszínház, Berlin SZOLGÁLATOS GYÓGY­SZERTÁRAK 1951. április 6. péntek. 1. szá­mú állami gyógyszertár, Köztár­saság tér.

Next