Márkus Dezső: Magyar Jogi Lexikon öt kötetben. II. kötet. Biró-Dézsma - Magyar Jogi Lexikon 2. (Budapest, 1899)
C
Concordatum képeznek C.-okat az 1418. évi constanzi u. n. n.-ok, amelyeket a pápa békés úton el nem dönthetett kérdésekben, a constanzi nemzeti csoportokkal állapított meg, amelyek nem voltak valamely államhatalom birtokosai. Holott a C. lényege éppen abban áll s arra van rendelve, hogy két önálló hatalom az ő territóriumában érvényesülést enged a másiknak s kiegyezteti az esetleg lehető összeütközést. Az egyháznak és államnak sajátszerű érintkezésénél és találkozásánál fogva,oly kérdésekben, amelyekre nézve, a közönséges egyházjog szerint, az egyház, ill. a pápa a törvényhozó sokr általában jurisdictióval, ezen jog érvényesítésének az államhatalom, az ő területén belül akadályokat tehet és viszont, úgy, hogy csak a két találkozó hatalom birtokosának közös megegyezésével lehet itt a kiegyenlítés szabályait megállapítani. Éppen azért a pápa kizárólag, mint az egész kath. egyház feje — mint legfőbb egyházi törvényhozó s egyáltalában, mint az egyházi jurisdictio legfőbb birtokosa — köti a C.-ot és csakis ezen minőségében vett részt és szerződött azon C.-ok megkötésénél, amelyek a pápai államnak 1870 szept. 20. történt megszűnése előtt jöttek létre. Tehát soha sem mint az egyházállam feje,mint világi souverain jött itt tekintetbe; mert lehetetlen is lenne elképzelni azt, hogy a pápa kiváló nemzetközi jogállását s itt elfoglalt elsőbbségét állami területének s ebbeli souverainitásának köszönhette volna; különben is ezen minőségében, mint az egyházállam világi főhatalmának birtokosa csak saját állami alattvalóinak viszonyaira nézve pactálhatott volna, de nem idegen állam alattvalóinak jogviszonyai tekintében. A C. ellenben éppen annak eszköze és lehető formája, hogy az egyház feje és legfőbb törvényhozója s a jurisdictio legfőbb birtokosa, egyházának valamely állam területével összeeső részére nézve, a közönséges egyházjogtól eltérő rendelkezéseket s eltérő jogi helyzetet teremtsen. Az egyes államokon belül, a mai államjogi felfogás szerint, igen természetesen, az államhatalom bír a hatalommal, sőt — az egykori jus reformandi maradványaként — a joggal is, hogy helyt adjon-e egyáltalában valamely egyháznak s hogy felruházza-e azt a közjogi intézetek s corporatiók jogaival, vagyis elismeri-e valamely egyháznak felsőségi hatalmát, törvényhozói, igazgatási, jogszolgáltatási, adóztatási stb. jogát ? Amidőn azonban — ezen alapon — valamely állam elismerte a kath.egyházat s annak jogát,ezzel el van ismerve a pápa főnöksége s legfőbb törvényhozó s kormányzó hatalma; ezzel egyszersmind el van ismerve az is, hogy az egyház hívei, az állami alattvalók, a papság, az államban működő egyházi szervezet mind az egyházjog szabályai alá tartoznak. Vagyis az állam elismerésén alapul ugyan az egész egyháznak és jogának elismerése és érvényesülése valamely állam körén belül ; azonban ezen állami elismeréssel szükségképen és ki nem zárhatólag el van ismerve a pápa főnöksége, az állami alattvalóknak, mint híveknek, az egyházi orgánumoknak és az egyházi szervezetnek ezen jog alá tartozása , és éppen az ebből származható összeütközés elkerülésére szolgál az., hogy az állam ne legyen kénytelen sem megtagadni s megvonni ezen elismerést, sem a concret jogszabályokkal ne legyen kénytelen ellentétbe jutni. Azért tényleg fontos politikai indokok jogi érvényesülésének s elintézésének útja és formája a C., mert igen könnyen érthető, hogy ha az állam elismeri a kath. egyház jogát, akkor nem közömbös reá nézve, hogy saját hatalma vagy joga alapján veszi-e igénybe az u. n. jura circa sacra név alá foglalt jogokat, pl. patronatusi jogokat s ezzel tényleg negálja az elismert egyház jogát; vagy pedig a pápa állapítja meg azokat, mint kivételeket a közönséges egyházjog alól ? Innen van az, hogy nem katholikus államfők kevésbbé hajlandók ily szerződési megállapodásoknak átengedni s azok tárgyává tenni az ily jogviszonyoknak rendezését, habár azért sem elvileg, sem tényleg nincsenek kizárva a C.-ok, az ily nem katholikus államfők alá tartozó államokra nézve — regiones, quibus dominantur principes acatholici — sem; ennek példái az 1827. évi németalföldi, az 1857. évi württembergi és az 1857. évi badeni C.-ok. Ezek szerint a pápa, mint a kath. egyház feje s mint nemzetközi jogalany köti meg a C.-ot valamely államfővel, mint szintén nemzetközi souverainnel és teljesen téves azon nézet, — Hinschius, Zorn, ■— hogy a pápa, mint valamely particularis egyháznak, valamely állam vagy országos egyháznak főnöke, állana szemben az államhatalom birtokosával, mert a kath. egyház az ily országos egyháznak fogalmát s a pápának ily particularis egyház feletti főnökségét nem ismeri s habár a kath. egyház alsóbb szervezetei — püspökségek, érsekségek — rendszerint összeesnek valamely állam területével, még itt is előfordulnak kisebb-nagyobb eltérések; pl. a vasmegyei Neudahegy a stájerországi Neuda plébániához tartozik, hasonlóképen Vörthegy a wörthi plébániához; viszont pl. a magyarországi Pinkafő plébánia osztrák területre is kiterjed, másfelől a pápa minden ordinárius jogkörével concurráló egyetemes püspök, azért mégsem létezik az egy állam területén belül létező egyházi szervezeteket egy egységben összefoglaló szervezet, hanem részei, szervezetei azok a magasabb egységnek, a katsi egyháznak, amelynek feje a pápa. A pápa tehát az egész világra kiterjedő universalis egyház hatalmának legfőbb birtokosa, aki a közönséges egyházjog értelmében 592 Concordatum